Könyörtelen nők

By Melanie Blake

SUNDAY TIMES BESTSELLER
2021 Legdögösebb könyve
„Az ipari töcskölés új királynője” - TIMES
„Pompa, csillogás és ambíció... tökéletes” - WOMAN & HOME
„Ugyanaz a tévéseknek, mint ami a divatiparnak Az ördög Pradát visel volt” - OK!
„Döbbenetes, szexi, és végképp letehetetlen” - DAILY EXPRESS
„Ez 2021 könyve. Punktum.” - DAILY MIRROR
AZ AMBÍCIÓ OLYKOR HALÁLOS
Egy gyönyörű privát szigeten, nem messze a brit partoktól, éppen válságba került a Hajótörött szívek című szappanopera forgatása – és a stáb is készül ledobni a fedőt. A nézettségi adatok esnek, az új főnök egyre drámaibb – és egyre valószínűtlenebb – történetszálakkal áll elő, hogy visszarepítse a műsort a sikerlista élére.
Farrah, a rendező, Catherine, a főszereplő, és Amanda, a producer, egytől egyig szenvedélyes, ambiciózus nők – ők tartják egyben a produkciót. A tét óriási: semmi nem állítja meg őket, hogy megtartsák az állásaikat, amiket imádnak, és ott maradhassanak a szigeten, amely az otthonuk.
Vajon össze tudnak fogni, hogy szembeszálljanak riválisaikkal? Vagy végleg éket ver közéjük az ármány, a botrány, a széthúzás?
OLVASÓK A KÖNYÖRTELEN NŐKRŐL
„Bravúrosan buja sikerkönyv, szexi, humoros és lebilincselő, ettől megvadul a szórakoztatóipari elit!” – NEW
„Bosszú, árulás, gyilkosság, és a legszexisebb jelenetek, amiket papírra vetettek… Minden szereplő igazi egyéniség… A csavaros befejezéstől leesik az olvasó álla!” – SUNDAY EXPRESS
„Öveket bekötni, sikamlós utunk lesz… Aki egyszer beleolvas, többé nem tudja letenni – igazi hullámvasút!”– SUNDAY MIRROR
„Olyan döbbenetes csavar, amiről még évekig fogunk beszélni… Az év könyve!”– DAILY MIRROR
„Azt teszi a tévével, amit Az ördög Pradát visel tett a divattal: leleplezi a csillogó külső mögött rejlő sötét mocskot… Az idei év kihagyhatatlan olvasmánya!” – OK!
„Kirobbanóan szexi sikerkönyv! A Könyörtelen nők 2021 legjobb regénye!” – WOMAN'S OWN
„Mindaz, amit A szürke ötven árnyalatától reméltünk!” – HEAT
Az év legpikánsabb, legizgalmasabb olvasmánya – dögös, vicces és magával ragadó: két nap alatt kiolvastuk!” – DAILY RECORD
„Gyönyörű, könyörtelen és eltökélt nők, bosszú, árulás és erotika… Vérpezsdítő olvasmány!” – THE SUN
_____
BRIT TÉVÉSZTÁROK A KÖNYÖRTELEN NŐKRŐL
„Csakis bennfentes írhatta ezt a könyvet… Még mindig nem tértem magamhoz a befejezéstől!” – STEPHANIE BEACHAM, DINASZTIA
„Semmi sem készített fel a Könyörtelen nőkre… Kössétek be magatokat! Fantasztikusan mocskos menet lesz, ehhez képest A Bridgerton család ártalmatlan esti mese.” – CLAIRE KING, EMMERDALE
„Mintha csak saját forgatási kalandjaimról olvastam volna, képtelen voltam letenni. Nem akartam, hogy vége legyen.” – BEVERLEY CALLARD, CORONATION STREET
„Blake tudja, hol vannak elrejtve a csontvázak, és ez a könyv a térkép, mely elvezet hozzájuk.” – GILLIAN TAYLFORTH, EASTENDERS
„Rendkívüli betekintést nyújt a szórakoztatóipar titkos világába. A Könyörtelen nők nem finomkodik; szíveket tör, hahotákat robbant ki. Fenomenális olvasmány.” – SHERRIE HEWSON, CORONATION STREET
„Sokan azt hiszik, a tévédráma csak a képernyőre való. Aki elolvassa ezt a könyvet, rájön, ez mekkora tévedés. Blake regénye zseniális, kegyetlen és pokoli szórakoztató!” – EMMA SAMMS, DINASZTIA
„Imádom ezt a könyvet! A szürke ötven árnyalata ehhez képest Hófehérke… A Könyörtelen nők egyszerűen észbontó!” – COLEEN NOLAN

• Language: Magyar
• Publisher: Publishdrive
• Release date: Nov 27, 2021
• ISBN: 9786158185172

Book preview

cover.jpg

MELANIE BLAKE

KÖNYÖRTELEN NŐK

img1.jpg

Budapest, 2021

Fordította

Horváth M. Zsanett

A fordítás alapjául szolgáló mű:

Melanie Blake: Ruthless Women

Copyright © Melanie Blake, 2021

This translation of Ruthless Women is published

by arrangement with Melanie Blake.

Hungarian translation © Horváth M. Zsanett, 2021

© Next21 Kiadó, 2021

borítóterv © Head of Zeus

borítófotók © Shutterstock

Next21 Kiadó Kft., Budapest

Felelős kiadó Bárdos András és Rényi Ádám

Kiadványfelelős Kovács-Rényi Anna

Szerkesztette Korpa Ildikó

Korrektúra Takács Andrea

Elektronikus változat

Békyné Kiss Adrien

ISBN 978-615-81851-7-2

BEMUTATKOZNAK A SZEREPLŐK

JAKE MONROE: Sorozatigazgatója és showrunnerje a világ legnépszerűbb szappanoperájának, a Falcon Baynek, mely folyamatosan veszít a nézettségéből. Szexista, diszkrimináló, hűtlen alak.

AMANDA KING: Jólelkű, közkedvelt executive producer. Valaha Jake oldalán dolgozott showrunnerként, de lefokozták, amíg szülési szabadságon volt.

MADELINE KANE: A Falcon Bay csatornájának megkapóan szép, új tulajdonosnője. Átruccant az Államokból, hogy felügyelje a sorozat újraindítását és népszerűsítését.

CHAD KANE: Madeline multimilliomos férje. Louisianából származik, hívő baptista családból; keménykötésű és sármos pasi.

HELEN GOLD: A casting feje, a Falcon Bay sajtósa, a kezdetektől a csatornának dolgozik. Mindenre elszánt, érzéki asszony.

CATHERINE BELLE: A Falcon Bay hetvenéves, impozáns sztárja. Minden létező díjat bezsebelt már a Falcon Bay szeretetre méltó bártulajdonosnője, Lucy Dean alakításáért.

FARRAH ADAMS: A Falcon Bay ambiciózus írója, hellyel-közzel rendezője. Kemény munkával küzdötte fel magát a televízió férfiközpontú világában.

SHEENA MCQUEEN: Catherine Bell, Stacey Stonebrook és Lydia Chambers ügynöke, a McQueen Ügynökség vezérigazgatója. Dögös, nagyszájú, karakán nőszemély, az összes csatornát a markában tartja.

AIDEN ANDERSON: A Falcon Bay rendezője. Lehengerlő és előkelő származású, már ha valakinek ez bejön.

DAN COCHRAN: A pénzügyi osztály vezetője. Egy meglepően szexi matekzseni.

ROSS OWEN: A szórakoztatóipar gátlástalan bértollnoka, a Herald szerkesztője, önjelölt influenszer. Ha valami borzalmas szerepel a hírekben, az valószínűleg neki tulajdonítható.

HONEY HUNTER: Remeteéletet élő, Oscar-nyertes színésznő, évtizedek óta bujkál a nyilvánosság elől. Ötvenhat évesen még mindig egy szexbomba, hála a válásokból összegyűlt vagyonának, amit plasztikai műtétekre fordít.

STACEY STONEBROOK: Munka nélküli sorozatszínész. Nyugtatómámorban, a régi szép időkről ábrándozva tengeti magányos napjait.

LYDIA CHAMBERS: Valaha a szappanoperák közkedvelt főgonosza volt, időközben beszélgetős műsorokba és zavarba ejtő magánszereplésekre száműzték.

ELSŐ RÉSZ

1

A hatos terem világos volt, tiszta időben olyan erővel árasztotta el a napfény az üvegfalon át, hogy egy-egy hosszabb ülés alatt a jegyzetek és gépelt szövegek szinte az ember szeme láttára fakultak ki az asztalon. Borús időben képeslapra illő kilátás nyílt bentről az öbölre. Ameddig a szem ellát, a sziklás partot apró, cukorszínekben pompázó tengerparti bungalók pettyezték, és az utolsó előtt húzódott a titkos partszakasz, ahol a hullámtörés moraja egzotikus helyeket idézett, nem a világ egyik leghíresebb, nyüzsgő forgatási helyszínét.

Ez az öböl éltette a hatos termet. Az öböl nélkül nem is létezett volna. Itt volt ugyanis a nemzetközileg elismert, világszerte nézett szappanopera, a Falcon Bay produkciós irodája. És ebben a teremben ült össze nap mint nap a producerekből, írókból és gyártásvezetőkből álló csapat, hogy megalkossák és kidolgozzák a több millió nézőt vonzó sztorikat. Az üvegfal másodlagos szerepe az volt, hogy emlékeztesse az épületen kívül dolgozó stábot, hogy a Falcon Bay alkotói mindig dolgoznak és mindent látnak.

A terem közepét széles, fehér, ovális asztal foglalta el, neonrózsaszín székekkel, melyek nem voltak se túl kemények, se túl kényelmesek. Számos alkotó ült az asztal körül, halk duruzsolás töltötte be a szobát, a beszélgetések morajába jegyzetlapozás, laptopbillentyűk kattogása és mobilrezgés vegyült. A kilátást keretező két oldalfal hófehérre volt festve. Az egyiken minimalista polcokon sorakoztak a legkülönfélébb formájú és méretű díjak, a hagyományos, arany Emmyktől kezdve a díszes kristálygömbökön át a klasszikus, aranyarcú BAFTA-ig.

A szemközti falat a Falcon Bay aktuális színészeinek fotóival tapétázták ki, a forgatási helyszín felnagyított poszterére tűzve, jelölőcímkékkel körülvéve, melyek halkan lobogtak a légkondi által generált szellőben. Gyér volt a megvilágítás, mivel napközben kellő mennyiségű természetes fényt kapott a terem. Ám ha odakint beborult az ég, a világítás automatikusan felerősödött anélkül, hogy a szobában lévők észrevennék a változást.

Minden kétséget kizáróan a hatos terem volt az a hely, ahol a varázslat történt.

Kinyílt az ajtó, és minden szempár Jake Monroe-ra szegeződött, aki bemasírozott a szobába, és rá se hederített a zsúfolt asztalra, egyenesen a storyboardhoz lépett, mely az ajtó mellett függött a falon. Megállt előtte, és meredten nézte azt a néhány szót, amit felírtak rá. Feszes farmerja izmos lábakat rejtett, széles vállára fekete bőrdzseki simult, hatvanévesnél jóval fiatalabbnak tűnt. Jake jelenléte mindig lehengerlő volt, ám a csatorna új tulajdonosa – akivel még senki sem találkozott a teremből – a közelmúltban sorozatigazgatónak nevezte ki, így még érinthetetlenebbnek és arrogánsabbnak tűnt, mint azelőtt. Ő volt a csúcsragadozó a táplálékláncban, és gondoskodott róla, hogy ezt mindenki az eszébe vésse.

Úgy tűnt, mintha órákig bámulná a storyboardot, pedig két percbe se telt, mire odafordult a többiekhez.

– Ez minden? – förmedt rájuk, és a táblára mutatott, majd egyenként belenézett minden jelen lévő szempárba, amitől az alkotókat kirázta a hideg, míg Monroe dörgedelmes hangja megtörte a síri csendet.

Az utolsó szempár, amelybe belenézett, egy egérszürke nőé volt – a haja kontyban, az orrán szódásszifon-szemüveg, a testét a rosszindulatúbbak talán pohosnak neveznék. Közvetlenül a légkondi alatt ült, a hideg levegő egyenesen a nyakába zúdult. De az is lehet, hogy a főnöke jeges tekintetétől vacogott. Mindenesetre összehúzta magát egy bézs színű vállkendő alatt. A lifegő rojtok láttán Jake-nek felforrt az agyvize.

– Neked meg mi bajod? – mordult a nőre.

A nő elsápadt, fészkelődni kezdett, amitől még gyorsabban remegtek a rojtjai.

– Én csak… fáztam, és… szóval én…

Mielőtt eldadoghatott volna egy teljes mondatot, Jake ott termett a széke előtt, és fölé tornyosult.

– Na ne mondd! – acsargott, majd végignézett az asztal körül ülőkön. – Látom, nem te vagy az egyetlen.

Valamivel korábban Jake kiküldött egy „Mindent félbehagyni, sürgős megbeszélés! körüzenetet az összes írónak, producernek és szereposztónak, amelyben a hatos terembe parancsolta őket, és aláírás helyett csak annyit biggyesztett a végére, hogy „pronto, azaz azonnal. Három órával később pedig itt állt, az ország elméletileg legeredetibb alkotói körében. Jake azonban nem látott itt mást, csak üres tekinteteket és egy kasmírba bugyolált, vacogó kisegeret. Kibámult a tajtékos tengerre. Hullámok verték a sziklás partot. Vihar közeledett kinn, a való világban és idebenn, a képzelet birodalmában egyaránt. Ebbe valaki még belefullad.

A Falcon Bay fennállásának negyvenedik évfordulójához közeledett, ám míg valaha minden díjat és elismerést megszerzett, mára a nézők több mint fele hátat fordított neki. Nemcsak hazai földön szedték ízekre, ahol némi támogatást várna az ember, de már a nemzetközi kritikusok is rácuppantak a döglődő sorozatra, s ha ők egyszer kipécéztek maguknak valamit, annak többnyire befellegzett. A csatornát, mely számos népszerű és olcsón legyártott valóságshow-t sugárzott, de csak egyetlen szappanoperát, kénytelenek voltak eladni egy amerikai befektetőcsoportnak, és az új tulajdonosok rögtön előléptették Jake-et, s csupán egyetlen feladatot bíztak rá: hozza fel a Falcon Bayt a nézettségi lista élére.

Jake pedig el akarta végezni a feladatát, az sem érdekelte, ha az egész termet ki kell érte rúgnia, és mindent újra kell kezdeni. Mivel azonban elég régóta dolgozott a szakmában, tudta, hogy elég egy embert kipaterolni ahhoz, hogy cselekvésre ösztönözze a többit. Egér kisasszony sajnos rossz pillanatban hívta fel magára a figyelmét.

– Mind kurvára le vagytok fagyva! – üvöltötte Jake.

Rossz hangulat töltötte be a termet. A tenger vadul hullámzott, habzott a felszíne, magasba fröccsent a vízpára. Senki se mert kipillantani az ablakon, de Jake-re se mertek nézni.

Mind tudták, mi következik, és tudták, hogyan élhetik túl. Kerülni kellett a tekintetét, nehogy kipécézze magának valamelyiküket.

Jake megvetően megrázta a fejét.

– Nézzétek csak meg a storyboardot – egyetlen épkézláb ötlet sincs rajta, egy se! Szánalmas bagázs vagytok!

Egér kisasszony, aki még új volt, és akinek senki sem szólt, hogy mozdulatlanul kell átvészelni Jake hangulatingadozásait, látványosan reszketett, nyilván még jobban fázott most, hogy leüvöltötték a fejét. Remegő ujjakkal, lassan elkezdte szorosabbra húzni magán a kendőt, mint egy takarót. Jake erre is felfigyelt őrjöngés közben, jóképű arca már rákvörös volt a haragtól.

– Ez itt elméletileg a „kreatív zóna", emberek! – kiáltotta, miközben begörbített ujjaival macskakörmöket rajzolt a levegőbe. – De látom, szart se kreáltok, ti naplopók! Nem, egy pillanat, ez nem igaz. Mind szart kreáltok – szart, amit senki sem akar nézni.

Amikor Egér kisasszony nekiállt a lába alá gyűrni a kendő szélét, Jake nem bírta tovább idegekkel. Csettintett egyet, majd rászegezte a mutatóujját.

– Kifelé! Ki vagy rúgva!

Mindenki egy emberként hördült fel.

Egyik kezével még mindig Egér kisasszonyra mutatva, Jake kitárta az ajtót, és mozdulatlanul állt mellette. Tudta, hogy valójában senkit sem rúghat ki csak úgy. A HR-esek majd úgyis azzal jönnek, hogy ehhez előbb írásbeli figyelmeztetések meg egyéb unalmas faszságok kellenek. De később úgyis leülteti Egér kisasszonyt az irodájában, és elmagyarázza neki: még új, de már nem látják szívesen, úgyhogy vagy fogja a csinos kis összeget, amit felkínál neki cserébe azért, hogy csendben távozzon, vagy hónapokon át küzdhet vele.

– De Mr. Monroe… – kezdte a nő halk, cincogó hangon.

– Pofa be, és kifelé!

Jake rá se nézett a nőre. A többieket figyelte, hogy felfogták-e, mi történik. A nő volt az áldozat, ami vagy beindítja a kollektív alkotói folyamatot, vagy egymás után csatlakozhatnak hozzá.

Amíg a nő néma csöndben összepakolta a holmiját, egy magányos könnycsepp gördült le az arcán. Senki se kelt a védelmére; még csak rá se néztek. Amikor Egér kisasszony odaért az ajtóhoz, még egyszer visszapillantott, hátha valaki kiáll mellette, ám a többiek egy szót sem szóltak. Újabb könnycsepp következett, majd Jake becsapta mögötte az ajtót. Egér kisasszony levonult a színről.

Odakint lassan csitulni kezdtek a hullámok – még mindig habzott a tenger, de már nem olyan vészjóslóan. A sötét fellegeken áttört a napsugár, mely beragyogta a tengerpartot és a konferenciatermet.

Jake olyan erővel csapta be az ajtót, hogy két szereplő fotója lepottyant a falról. Amíg az alkotók feldolgozták az imént történteket, Jake odalépett a falhoz, és felvette a padlóról a fényképeket, barna bőrcsizmája minden lépéssel megnyikordult.

Az egyik fotó Jude Roscoe-t ábrázolta, aki viszonylag új volt a sorozatban, ám elképesztő népszerűségre tett szert, hála a jobbára női nézőközönségnek. Ezermestert alakított, akiről valahogy mindig lekerült a póló munka közben.

A másik Catherine Belle volt. Catherine volt a sorozat sztárja, az 1980-ban sugárzott legelső rész óta szerepelt a Falcon Bayben. Lucy Dean alakításáért, aki a világhírű tengerparti bár tulajdonosa és kulcsszereplője volt, számos magas rangú, legjobb színésznőnek járó díjat happolt el az évek során, méghozzá kemény nemzetközi riválisok orra elől. Brit akcentusa Malibutól Mumbaiig megbabonázta a nézőket, ez utóbbi csatornája még azzal is megtisztelte a művésznőt, hogy szinkronizálás helyett inkább feliratozták a sorozatot, ami szokatlannak számított arrafelé.

Jake elnézte Catherine fotóját, mely legalább húsz éve készülhetett, leáldozó aranykora utolsó napjaiban. Egy pillanatra megenyhült az arca, amikor felidézte, milyen remek szórakozás volt körbeülni az asztalt a díjkiosztó gálákon, együtt pezsgőzni a stábbal és a színészekkel, előre ünnepelni, mert tudták, hogy a Falcon Bay fog győzni, ahogy az újra meg újra be is bizonyosodott. A beszédek, a sajtó rajongása, a fotók a magazinok lapjain, a hátba veregetések a csatornától és a busás bónuszok. Jake arcáról lehervadt a mosoly, amikor eszébe jutott, hogy azok az idők legalább olyan öregek, mint Catherine Belle agyonretusált portréja. Hiányzott Jake-nek a népszerűség, az ezzel járó hatalom, és vissza akarta szerezni.

Helen Gold sem felejtette el azokat az időket. A hatvanas évei elején járó vonzó asszony a piros keretes szemüvegben, a citromsárga Escada kosztümben, trendire nyírt, lángvörös hajával kitűnt a többi, hanyagabbul öltözött alkotó közül az asztalnál. A casting fejeként Helen felelt azért, hogy a legjobb színészek és színésznők játsszanak a Falcon Bayben. Az ellenlábastól a femme fatale-ig minden szerepre megtalálta a megfelelő előadót. Beleértve Catherine Belle-t is. Talán a kor tette, talán a tapasztalat, de Helent sose tudta megfélemlíteni Jake Monroe. Sőt. Helen tisztán emlékezett azokra a napokra, amikor Jake zöldfülű produkciós asszisztensként dolgozott, és reggeli kávét hozott mindenkinek, de úgy összekeverte őket, hogy rendre vissza kellett szaladnia a kávézóba. Jake pedig utálta, hogy Helen emlékezett erre.

– Ugye tudod, hogy ezért beperelhet? – kérdezte Helen, Egér kisasszonyra utalva, és hanyagul hátradőlt a széken, amely megnyekkent alatta. Nem mintha Helen túlsúlyos lett volna, csak a szék volt már öreg, odalett néhai fénye. Olykor Helen is így érezte magát, noha a külseje egyáltalán nem ezt sugallta.

Jake összenézett a nővel, és habozott. A legszívesebben Egér kisasszony után küldte volna Helent, de az már igazán túlzás lett volna. Egy pillanattal tovább hallgatott a kelleténél, egy pisszenést se lehetett hallani, csak a légkondi zümmögését, végül megszólalt.

– Köszönöm szépen, Helen – mondta gunyorosan. – Lehet, hogy az alkotói folyamatokban nem számíthatok rád, de jó tudni, hogy szakértője vagy a jogi ügyeknek.

Helen vissza tudott volna vágni, de nem tette. Úgy gondolta magáról, hogy nagyon is kreatív tud lenni, csak ritkán hagyták a csatorna befolyásos férfiemberei, akik egytől egyig azt hitték, hogy Helennek csupán annyi dolga volt, hogy rámutasson egy-egy színésznőcskére, majd kijelentse: „Ő megteszi".

– Nos – folytatta Jake –, akkor még egyszer, utoljára elmagyarázom, mert a jelek szerint képtelenek vagytok felfogni, hogy mekkora szarban van a sorozat. Az elmúlt harminckilenc év alatt még sosem volt ennyire alacsony a nézettségünk. Múlt héten lekörözött minket az összes létező szappanop…

– Drámasorozat – szólt közbe Helen. Nem emlékezett pontosan, mikor vált szitokszóvá a „szappanopera a szakmában, de észrevette, hogy újabban minden sorozat, mely valaha büszkén vállalta a szappanoperáknak járó díjakat, most „drámasorozatnak nevezte magát, mintha ettől felülemelkedett volna valami képzeletbeli mércén. Ő maga nem szívesen használta az új kifejezést, de mindig élvezet volt kijavítani Jake-et. Sosem szalasztotta el az alkalmat, már csak azért sem, mert remekül szórakozott rajta.

Jake a szemét forgatta, de ráhagyta.

– Szóval, nemcsak a riválisaink köröztek le, hanem a Beverly Hills igazi feleségei is, az Újra együtt epizód, ami ismétlés volt.

Hatásszünetet tartott, és nézte, ahogy az alkotók zavarukban fészkelődni kezdtek. Ekkor kissé megenyhült, az asztalra tette gondosan manikűrözött kezét, és előrehajolt, hogy megmutassa, milyen megértő emberi lény ő valójában.

– A csatorna tulajdonosai azt fontolgatják, hogy megkurtítják egy-két epizóddal az évadot. Kevesebb elvárás, kisebb teher.

Erre mindenki felfigyelt. Ha erre sor kerül, csökken a reklámokból befolyó bevétel, ami azt jelenti, hogy mindenkinek drasztikusan visszaesik a bére, és a kevesebb epizód miatt a médiakeselyűk még nagyobb számban vetik magukat a sorozatra. A következő megálló a törlés. Jake-nek mindezt nem kellett elmagyaráznia. Ez a kimondatlan fenyegetés ott lapult a csökkentett epizódszám mögött.

Jake nem mozdult, fél kézzel az asztalra támaszkodott, a másik keze a háta mögött volt. Belesajdult a háta ebbe a pózba, de tudta, hogy hatalmat sugároz. Rongyosra olvasta ezért a tudásért az önfejlesztő könyveket: hogyan álljon, hogyan kommunikáljon szavak nélkül a testbeszédével.

Tény, hogy minden szempár rászegeződött. Hanyagul beletúrt a hajába, majd folytatta a prédikációt.

– Én azonban megnyugtattam őket, hogy erre semmi szükség. Azt mondtam nekik: „Nálunk dolgoznak a legjobb írók, a legjobb producerek, mindenki, aki számít a szappanoperák… – gyorsan kijavította magát, mielőtt Helen megtehette volna – …a drámasorozatok világában. A Falcon Bay újra a csúcsra tör." Ünnepélyesen megesküdtem rá.

Ismét a szemükbe nézett, és széttárta a karját, ezt egy az egyben egy könyvből vette, mintha azt mondaná: ti következtek. Néma csend volt a válasz.

Jake figyelt és várt.

Végül az egyik író, egy újonc, tollal a füle mögött előrehajolt, mint aki szólni akar. Mielőtt kinyithatta volna a száját, Jake feltartotta az ujját, és belé fojtotta a szót.

– És hallani sem akarok „rákról, „terhességről vagy „demenciáról".

Az újonc vörös képpel, hangtalanul visszadőlt a székre, mégsem volt használható ötlete.

Ismét néma csend ereszkedett a teremre, mígnem valaki más szólalt meg:

– Na és egy ostromról?

Jake a szemét forgatta, és végignézett a fickó lenyűgözően hosszú és szőke szakállán, szakadt farmerján, elegáns mellényén. Ki ez a marha, író vagy viking?

– Öt éve már csináltuk – fintorgott Jake. – A következőt!

– Szülési halálozás? – kiáltott fel valaki olyan hangerővel, mintha ez lenne az évszázad ötlete, és nem akarná, hogy másnak tulajdonítsák. Ám a nő mosolya lehervadt, amikor egy pillantásra se méltatták.

Jake előregörnyedt.

– Csak az idei évadban volt már halva születés és ikerpár, szerintem a továbbiakban hanyagoljuk a női problémákat, köszönöm szépen.

– Egy tömegbaleset? – szólalt fel egy szemüveges, kertésznadrágos fickó.

Kibaszott kertésznadrág! Ez a Falcon Bay, nem egy barkácsbolt! Jake fontolóra vette az öltözködési etikett bevezetését, ám amikor rádöbbent, hogy minden nőnek rövid fekete ruhácskát írna elő, volt annyi önfegyelme, hogy elvesse az ötletet.

– Agyoncsépelt fordulat. Mi is elsütöttük a 2000-es különkiadásban. Végignézted egyáltalán az archívumot, te tohonya barom?

Már forrt a vére. Ha nem jut ki innen mihamarabb, el fogja veszíteni a fejét, és valaki megsérül. Egy figyelmeztetést már kapott a HR-től, mert egyszer hozzávágott egy széket egy küldönchöz, és nem hiányzott neki ez a pipálgatás. Nem akarta kimutatni a haragját, attól gyengének tűnne, ezért inkább a hangját használta a teste helyett.

– Ez minden? – kiáltott fel. – Hol vannak az eredeti ötletek?

– Egy lövöldözés? – próbálkozott újra Vikingszakáll.

– 1999 és 2015 – válaszolta Jake.

– Esetleg faképnél hagyhatnának valakit az oltár előtt? – vetette fel egy szemüveges vöröske.

Helen látta, hogy Jake-et már csak egy hajszál választja el a bútordobálós idegrohamtól. Mára elege volt a férfi toporzékolásából, és nem akarta, hogy valaki kórházban kössön ki, így, noha a cselekmény nem az ő reszortja volt, úgy döntött, odavet egy csontot a vén rottweilernek.

– Én pontosan tudom, mire van szüksége a Falcon Baynek – mondta, és sokat sejtetően előrehajolt, amivel felkeltette a többiek kíváncsiságát.

– Nos, áruld el, Helen. – Jake elvigyorodott, már alig várta, hogy ízekre szedhesse a nő szánalmas kis ötletét.

Rövid hatásszünet után – mely elég hosszúra nyúlt, hogy feszültséget keltsen, de nem elég hosszúra ahhoz, hogy Jake közbeszólhasson – Helen töltött magának egy pohár ásványvizet az előtte álló palackból, és élvezettel hallgatta a pezsgő hangot a pohárból. Majd lassan, komótosan felvázolta.

– Amire a Falcon Baynek szüksége van, az egy első osztályú, velejéig romlott, mindenre elszánt, a céljaiért bárkin átgázoló… bestia. – A nyomaték kedvéért külön kihangsúlyozta a „bestia" szót.

Az egész terem várakozón nézett Jake-re.

A férfit meglepte Helen feltűnően jó ötlete. A sorozat női szereplői kedvesek voltak, nem gáncsoskodó némberek; a Falcon Bayben a férfi szereplők voltak a gazfickók. Jake-nek hirtelen eszébe jutott a Megszállottak viadala, és bármennyire is fájt beismerni – kimutatni pedig határozottan nem akarta –, felkeltette az érdeklődését az ötlet.

– Hallgatlak – vetette oda hanyagul, és intett Helennek, hogy folytassa.

Minden szempár a nőre szegeződött. Helen tudta, hogy most rajta múlik minden, ezért kihasználta az idejét.

– De nem egy olyan átlagos bestia, aki kicsit bekavar egy-két szereplő életébe – taglalta. – Ez a bestia mindenkivel ki akar cseszni a Falcon Bayben. Egyesével végigmegy a szereplőkön. Tudtukon kívül olyan háttértörténettel rendelkezik, ami összeköti az összes szereplő múltjával, így mindenkivel van mit elszámolnia. Olyasvalakit kell kiválasztanunk a szerepre, aki egyből felismerhető, de akit egy ideje nem láttak a nézők, így csődülni fognak a sorozathoz, hogy lássák, kicsoda, és mit akar művelni Falcon Bay lakóival.

A picsába! – gondolta Jake, majd körülnézett, hátha hangosan is elkáromkodta magát. Egyszerre volt dühös és izgatott. Neki ez miért nem jutott az eszébe? Köpni-nyelni nem bírt.

– Nos? – szólt Helen mosolyogva. Tudta, hogy telibe talált, mert Jake ritkán hallgatott ekkorákat. Ám ekkor elcsüggedt, mert rádöbbent, hogy a diadala csupán néhány másodpercig fog tartani. Senki sem fogja elismerni, hogy az övé volt az ötlet. Kibeszélik a teremben, egyik írótól a másikhoz kerül, végül neki csak az lesz a dolga, hogy kiválassza a színésznőt, mintha akkor hallana először az új szerepről.

Jake végül megszólalt, és felriasztotta Helent a merengésből.

– Tetszik – mondta lazán.

– Ó, ezt örömmel hallom. – Helen felvonta a szemöldökét, úgy döntött, legalább kiélvezi a pillanatot – hisz ennél több úgyse jut neki belőle. A legszívesebben hozzátette volna: Mellesleg szívesen, ami helyénvaló, tekintve, hogy egy óra múlva úgy fogod emlegetni, mintha eleve tőled származna az ötlet. Helen azonban ragaszkodott az állásához, ezért tartotta a száját.

Jake a táblára nézett, és fürkészni kezdte a szereplők arcképeit.

– Szóval, dögös a csaj? Mondjuk, huszonegy? Egy friss pofika? Végre elnyerhetjük a legszexisebb színésznő díját. Többé nem veszítünk, mert a mi szereplőink mind múmiák…

– Nem. – Helen megrázta a fejét. – Ez csak akkor működik, ha legalább ötvenéves a nő.

Jake felröhögött.

– Legalább ötvenéves! Ne légy nevetséges. Szerinted ki a fene kíváncsi arra, hogy egy vén csotrogány körbetotyog a tengerparton? Nekünk egy fiatal modell kell.

Helen rendíthetetlen nyugalommal magyarázta:

– Ha túl fiatal, nem lesz méltóságteljes. Ez nem működik másképp. Lucy Dean is ötven volt, amikor az esküvői epizódja elérte a legmagasabb nézettséget.

– Az húsz éve volt, Helen! Manapság a fiatalság a szempont.

Helen azonban rá se hederített.

– A puszta tény, hogy az emberek a mai napig emlegetik azt az epizódot, azt bizonyítja, hogy mennyire hatásos volt. Az ötven manapság rendkívül kitüntetett kor egy nő életében, Jake. A mi bestiánk egy kiteljesedett nő lesz, nem egy csitri, és természetesen vonzónak kell lennie.

Hatvanéves kora ellenére Jake nehezen tudta elképzelni, hogy egy vele egykorú nő akár vonzó is lehet. Ám a szappanoperák birodalmában töltött évek során már megtanulta, hogy nem ő volt a Bay célközönsége, így talán mégis Helennek volt igaza.

– Ajánlom, hogy fel legyen tuningolva a nő. Ha ilyen idős, legalább ne nézzen ki ennyinek. – Jelentőségteljes pillantást vetett Helenre. Ő volt az élő bizonyítéka annak, hogy botoxszal és plasztikai műtéttel ügyesen el lehet titkolni egy nő korát. Márpedig Jake ismerte Helen születési évét, utánanézett, amikor előléptették, hogy időnként felemlegethesse, mert tudta, hogy ez mennyire felbaszta a nő agyát.

Eszébe jutott, amikor Joan Collins a nyolcvanas években megjelent a halódó Dinasztiában. Nem csupán megmentette a műsort, hanem gondoskodott róla, hogy közel egy teljes évtizeden át az első számú tévésorozat legyen szerte a világon, pedig már akkor ötven körül járhatott. Igen – gondolta magában Jake –, ez valóban beválhat.

Megropogtatta az ujjait, és ásítást mímelt, mintha cseppet sem hozta volna lázba az ötlet.

– Mivel ma ez az egyetlen használható gondolat, és ha egyetlen nőtől kell elvárnunk, hogy olyan élvezetes legyen az előadása, hogy minden egyes elveszített néző visszatérjen, ajánlom, hogy ő legyen a legjobb színésznő a világon.

– Ó, az lesz. És vissza fognak térni. Ez a munkám. A szereplőválogatás – szólt Helen, jelezve Jake-nek, hogy már tudja, hogy a sajátjaként fogja elkönyvelni az ötletét. Majd megismételve Jake korábbi szavait, amit az új tulajdonoshoz intézett, hozzátette: – Erre ünnepélyesen megesküszöm.

Jake elmosolyodott. Helennek sikerült verbálisan sarokba szorítania. Ám ezzel önmagát is veszélybe sodorta. Ha Jake kudarcot vall, az a fejébe kerülhet, és az állásába, és ez már Helenre is igaz volt. Ha megtalálja a tökéletes színésznőt a szerepre, és a sorozat visszanyeri méltó helyét, nézőit és díjait, azzal Jake is nyer. Ám ha Helen elhibázza, Jake végre kiteheti a szűrét annak a „szilikonputtonynak", ahogy Helent nevezte a háta mögött.

Jake lassan bólogatott, tetszettek neki a kilátások.

– Jól van, Helen. Tedd a dolgod. Keresd meg nekünk a létező legjobb bestiát. De ajánlom, hogy igyekezz, mert a karácsonyi különkiadásban fogjuk bemutatni.

– Tessék? – Helen lázasan agyalt, ahogy próbálta kiszámítani, mennyi ideje lesz így meghallgatni a legjobb színésznőket, próbafelvételeket készíteni velük, kiválasztani és leszerződtetni egyet.

– Jól hallottad – mondta Jake. – Ma van szeptember elseje, úgyhogy kevesebb mint négy hónapod maradt. Ess neki!

Jake kiélvezte a riadalmat, amit okozott a teremben, és úgy gondolta, rátesz még egy lapáttal, mielőtt előrukkol egy még nagyobb meglepetéssel. Feltartotta a két portréfotót, melyek korábban a földre hullottak. Színükkel befelé, hogy a többiek csak a hátukat lássák.

– Mint tudjátok, mélyen hiszek a sorsban – jelentette be, majd megfordította a fotókat, és a magasba emelte Catherine és Jude képét, hogy mindenki lássa. – Tehát, hogy helyet és honoráriumot kerítsünk az új szereplőnknek, Helen, egyiküket kiírjuk a sorozatból.

Helen elsápadt.

Jake a háta mögé dugta a képeket.

– Rád bízom a döntést. Bal vagy jobb?

– Ne gyerekeskedj! – Helen felpattant, és odalépett hozzá. – Catherine a Falcon Bay szíve, Jude pedig a legnépszerűbb színészünk.

Jake elmosolyodott.

– Bal vagy jobb? Egyiküknek mennie kell.

Helen elképedve pislogott. Jake egy mocsok volt, ez nem vitás, de ez már őrültségnek tűnt.

– Ejnye-ejnye, milyen döntésképtelen vagy, Helen. Hát jó, majd én választok helyetted. Catherine marad a sorozat főszereplője – egyelőre –, ami azt jelenti, hogy Miszter Muszkli repül a sztoriból.

Helen kezébe nyomta Jude portréját, majd elsétált.

– Rátok bízom a távozását, valamint a jövevényünk bemutatását, amíg az új tulajdonossal leszek elfoglalva.

Peckesen az ajtóhoz lépett. A küszöbről visszafordult. Most jön a hideg zuhany. Ha Helennek ennyire fájt orosz rulettezni a portrékkal, ezt nem teszi zsebre.

– Ó, és még valami. Ami a karácsonyi epizódot illeti… Mivel épp a negyvenedik évfordulónkra esik, élőben közvetítjük.

A jelenlévők egy emberként hördültek fel.

Helen csak állt, és Jude fotóját szorongatta.

– Karácsonykor? Élő adás? Csupán néhány hónapnyi előkészülettel, és ennyi változtatással? – Leesett az álla.

Jake imádta, hogy ilyen döbbent légkört tudott teremteni. De annak örült a legjobban, hogy sikerült letörölnie az önelégült vigyort Helen Gold képéről.

– Pontosan! Boldog karácsonyt! – dörögte, majd elvonult.

2

Nem számított szokatlannak, hogy a világ leghíresebb szappanoperájának rajongói olykor órákat töltöttek a Google Earth-ön, a Falcon Bay helyszíneit böngészve, St. Augustine szigetének csodás, homokos partjait fürkészve a sorozat legendás díszleteiért. Egyesek még halászhajót is béreltek, hogy közelebb férkőzhessenek a titkos öbölhöz, ahol a forgatás zajlott, hátha megpillantanak valamit, amit nem lenne szabad, esetleg egy szünetet tartó sztárt. A biztonságiak azonban értették a dolgukat, és évtizedek óta nem jutott át senki a Bay keménykötésű parti őrein.

A La Manche csatornán található, tenyérnyi méretű sziget harminc kilométerre volt a francia parttól, és százhatvan kilométerre Anglia déli partjaitól, és valóban olyan volt, mint egy szelet édenkert a semmi közepén. A sajtó drónjai gyakran lekapták a televízió történelmének leghosszabb sorozatán dolgozó stábot filmezés közben, de mindenki szerencséjére az üvegfalon túl zajló beszélgetéseket nem tudták kihallgatni, különben hamar rádöbbentek volna, hogy