A titok

By Katerina Diamond

Amikor Bridget Reid egy bezárt szobában tér magához, bódultságában szörnyű emlékképek kezdik gyötörni - mindenütt vért, fájdalmat és félelmet lát. A fogvatartója, úgy tűnik, mindent tud róla, olyasmiket is, amiket korábban soha senkinek nem mondott el. Vajon hogyan szabadulhatna ki innen, ha ez az alak a legapróbb titkait is ismeri? És mi ez a hely, ahol fogva tartja? Talán nem ő az
első áldozata?

Amikor Imogen Grey és Adrian Miles nyomozók az eltűnt Bridget nyomába erednek, még csak nem is sejtik, mire bukkannak majd: egy olyan bűnszervezetre, amelynek a tagjai semmitől sem riadnak vissza, hogy elérjék a céljukat. Az ügy kapcsán Imogent a múltja is kísérti. A két évvel korábban történt tragédia, amelyet mindenáron feledni akar, most elemi erővel csap le rá, hogy aztán egy pillanatra se eressze a nyomozót, aki mindenkinél jobban tudja: épp azok képesek a legnagyobb fájdalmat okozni, akik a legközelebb állnak hozzánk.

Katerina Diamond (A tanár) legújabb, hátborzongató thrillerében a nyomozópáros ismét a bűn nyomába szegődik, de ezúttal olyasmivel találják szembe magukat, ami egyiküket sem kíméli. Sőt, talán az életük is múlhat rajta...

• Language: Magyar
• Publisher: General Press Könyvkiadó
• Release date: Feb 1, 2018
• ISBN: 9789634520917

Book preview

cover.jpg

Katerina Diamond

A TITOK

img1.jpg

Katerina Diamond

A TITOK

img2.jpg

A mű eredeti címe

The Secret

Copyright © Katerina Diamond 2016

Hungarian translation © Beke Zsolt

© General Press Könyvkiadó, 2018

Az egyedül jogosított magyar nyelvű kiadás.

A kiadó minden jogot fenntart, az írott és az elektronikus sajtóban részletekben közölt kiadás és közlés jogát is.

A kiadvány szerzői jogvédelem alatt áll. Az e-könyvet a letöltő kizárólag saját célra jogosult használni. Az e-könyv engedély nélküli másolását, jogtalan terjesztését a törvény bünteti.

Fordította

BEKE ZSOLT

A borítót

jodylehigh fotójának felhasználásával

KENYÓ ILDIKÓ

tervezte

ISBN 978 963 452 091 7

Kiadja a GENERAL PRESS KÖNYVKIADÓ

1086 Budapest, Dankó utca 4–8.

Telefon: [phone]

www.generalpress.hu

[e-mail]

Felelős kiadó KOLOSI BEÁTA

Műszaki szerkesztő DANZIGER DÁNIEL

Felelős szerkesztő KENYÓ ILDIKÓ

Az e-könyv konvertálását az eKönyv Magyarország Kft. végezte

www.ekonyv.hu

A férjemnek, aki nélkül jóval kevesebbet gondolnék

a gyilkosságra

Köszönetnyilvánítás

Amióta A tanár című első regényemet megírtam a házunk pincéjében, teljesen megváltozott az életem. Számtalan embernek tartozom hálával, és megeshet, hogy nem tudok mindenkinek név szerint köszönetet mondani, ezért ha valaki úgy érzi, hogy kijár neki ez a gesztus, az tekintse kiegyenlítettnek a számlát, és hadd fejezzem ki ezúton a köszönetemet.

Legelőször is Diane Bankst, az ügynökömet illeti hála, aki meglátta bennem a lehetőséget. Szintén köszönet a Diane Banks Associates, valamint az Avon Kiadó munkatársainak. Igazán öröm volt veletek dolgozni – nem is tudnék mindenkit név szerint felsorolni!

Külön köszönettel tartozom Eleanor Drydennek, aki szerkesztőként kiadásra méltónak találta A tanárt.

Köszönöm az édesanyámnak és a mostohaapámnak, hogy mindig mellettem álltak, illetve a testvéreimnek is a szüntelen támogatásukat. Hálás vagyok a népes családom minden tagjának – olyan sokan vagyunk, hogy itt nem sorolhatok fel mindenkit.

Szeretnék köszönetet mondani a Ramsgate női írókör csodálatos tagjainak, különösen Scheherezade Pesanténak és Karen Bellamynak, ugyanis a körükben kezdtem el írni A tanár kéziratát. Köszönöm Jane Wenham-Jonesnak és az írókör által szervezett pályázat zsűrijének, hogy megerősítettek abban: érdemes követnem az álmaimat.

Köszönöm krimiíró kortársaimnak, akik mindenben a segítségemre voltak. Tudjátok, hogy kikre gondolok, és hogy ki miben támogatott.

Végül szeretnék köszönetet mondani a férjemnek, a fiamnak és a lányomnak, azaz a szupertriónak. Ti vagytok a legjobbak.

1. fejezet

A prostituált

A jelen

Bridget hallotta, ahogy a munkahelye, a védett viktoriánus épület előtt elsuhannak az autók a nedves aszfalton. Exeter lakóházakkal övezett részén az esti forgalom ez idő tájt változik meg; nem a munkából hazatérők járják az utakat, hanem azok, akik valami érdekesebbre vágynak annál, mint ami otthon várná őket. Bridget kinézett az utcára. Már kevésbé esett, de egy-két járművet leszámítva az utcákon egy lélek sem járt. Ezenkívül egy másik hang tört be a szobájába: a lakótársa, Estelle épp a szomszédos helyiségben „szórakoztatta" a kuncsaftját, az ágy fejtámlája ütemesen a falnak verődött. Bridget a néhány száz méterre álló óratorony kivilágított számlapjára meredt, és várt. Az ő látogatója késett. Eddig sosem történt ilyesmi.

Kopogtattak az ajtón, és mielőtt Bridget megszólalhatott volna, Estelle rontott be félmeztelenül, levegő után kapkodva.

– Tégy meg nekem egy szívességet!

– Úgy hallottam, valaki más már megtette.

– Nagyon vicces. – Estelle megigazította a melltartóját, majd hátrafésülte a póthaját. – Muszáj egy szívességet kérnem tőled.

– Miféle szívességet? – Bridget valójában nem akarta ezt tudni, mert Estelle „szívességei" mindig átléptek egy bizonyos határt.

– Hitchcock van nálam, és még maradni szeretne. Át kellene venned Babát.

– Ne is álmodj róla, Estelle! Ő a te gondod, nem az enyém. Egyébként is, várok valakit.

– Ne már, Bridge! Nem csinál semmit, csak meg kell tutujgatni, aztán átalussza az egészet. Csak tíz perc lenne... maximum!

Bridget az órájára nézett.

– Jól van, Estelle, most először és utoljára. Tudod, hogy az ilyesmi nem az én pályám.

– Sokkal jövök neked.

– Arra mérget vehetsz.

Estelle dobott neki egy csókot, és elviharzott. Bridget szüntelenül csak az utcát figyelte, és Samet várta. Ez idáig mindig szólt neki, ha mégsem tudott eljönni, és az, hogy nem hallott felőle, teljesen kikészítette. Exeter városa furcsán csendes volt ma este. Hétköznap persze mindenki korán lefeküdt aludni, hogy kipihenje magát a következő kemény munkanapra, a péntekek azonban általában sokkal mozgalmasabban teltek. A mai este olyannak tűnt, mint mondjuk egy szerdai nap. Egy autó közeledett, majd az épület elé érve lelassított. Az eső miatt nem lehetett látni, milyen márkájú, így Bridget csak bízhatott abban, hogy a megbeszéltek szerint Sam jött el hozzá. Amikor azonban látta, hogy egy fekete terepjáró parkol le a szebb napokat látott előkertben, minden reménye szertefoszlott. Egy férfi szállt ki az autóból, majd szaladt az ajtóhoz. Megszólalt a kaputelefon, mégpedig Estelle-é; mindkét lánynak saját csengője volt, így mindkettejüknek csak a saját kuncsaftjaikkal kellett törődniük. Két lány lakik emeletenként a felső két szinten, míg a földszinten egy közös használatú konyha és egy nappali található. A kaputelefon elhallgatott. Nem nézték jó szemmel, ha valaki más kaputelefonjára válaszolt, Bridget mégis lement a földszintre, és kinézett a bejárati ajtó kémlelőnyílásán. Túl sötét volt ahhoz, hogy lássa a férfit, aki a ballonkabátjába burkolózva, a nyakát behúzva védekezett az eső ellen. Még egyszer kinézett, majd kinyitotta az ajtót. A férfi belépett, lerázta az esernyőjét, de nem fedte fel az arcát.

– Hol van Estelle? – kérdezte Baba.

– Gyere be, Estelle megkért rá, hogy ma este én foglalkozzam veled – mondta Bridget idegesen, miközben elállt a férfi útjából. Baba valószínűleg egyenesen az irodából jött; a lány bízott benne, hogy a méretre szabott öltöny alatt már rajta van a pelenka, mert bizonyos határokat nem volt hajlandó átlépni, még munka címén sem. Felkísérte a férfit a lépcsőn a szobájába, miközben az járt a fejében, hogy ennek a pasasnak talán mindegy is, ki foglalkozik vele, egészen addig, amíg van, aki babusgatja. Baba volt a legkevésbé perverz Estelle kuncsaftjai közül – ez mindent elárult a többiről.

Bridget lassan levetkőztette a férfit, minden ruhadarabot gondosan a mahagóni ruhaállványra igazított, aztán az ágyra fektette a pasast, leült mellé, magához húzta, és átkarolta.

– Éhes vagyok. Tejet kérek! – dörgölőzött a férfi Bridgethez.

– Én... én nem...

– Estelle-nek általában van a hűtőben néhány üveggel. De fel kell melegítened. – Úgy tűnt, a férfi nem valami boldog, amiért ezt el kell neki mondania.

– Rendben, sajnálom, maradj csak itt. – Kisietett a szobából, és magában egyre csak átkozta Estelle-t. Ilyesmiről szó sem volt!

Megtalálta a tejet a hűtőben, majd betette a mikróba. Benyomta az indítógombot, mire a piros kijelző elkezdte visszafelé számolni a másodperceket. Amikor a nullához ért, a kijelző ismét a pontos időt mutatta. Bridget rápillantott, és szomorúan vette tudomásul, hogy már Sammel kellene lennie. Egész héten a férfi péntek esti látogatása tartja benne a lelket. Együtt elmennek a közeli bárba, és összebújnak az egyik sarokban. Ismét aggódni kezdett; nem vallott a férfira, hogy késne, eddig még sosem fordult elő ilyesmi. A félelem a bőre alá kúszott. A lány attól tartott, hogy ha most nem hall felőle, akkor talán soha többé nem látja majd.

Kivette az üveget a mikróból, és felrázta, hogy egyenletes legyen a tej hőmérséklete. Épp visszafelé tartott a szobájába, amikor Estelle ajtaja kinyílt, és kilépett a Hitchcock néven emlegetett kuncsaft. Bridget korábban még sosem látta őt közvetlen közelről; nagyon vigyázott arra, hogy a valódi kiléte titokban maradjon. Most is csak a szemét pillanthatta meg, a sötét pupillájú szempár megvető pillantással fürkészte. Valamiképp ismerősnek találta. Mindig azt hitte, a férfi azért kapta a Hitchcock álnevet – itt ugyanis senki sem a valódi nevét használta –, mert úgy nézett ki, mint a híres rendező, de a vele szemben álló alak magas volt, és sovány, fekete haja kilógott a puhakalapja alól. Egyáltalán nem hasonlított Hitchcockra. A férfi gyorsan elfordult, Bridget pedig benyitott a saját szobájába, ahol Baba összegömbölyödve, rugdalózóban feküdt az ágyon, és a hüvelykujját szopta. A lány a szemét forgatva indult el a férfi felé, miközben hallotta, ahogy Estelle és Hitchcock összevitatkozik. Aztán becsapódott a lakótársa ajtaja. Egy szempillantással később Estelle lépett be Bridgethez, idegesen kivette a kezéből a cumisüveget, leült Baba mellé, és simogatni kezdte a haját.

– Átveszem, a másiknak el kellett mennie.

– Min vesztetek össze?

– Nem örült annak, hogy találkozott veled, ennyi az egész. Korábban azt mondtam neki, hogy az egész lakás az enyém. Azt hittem, már nem leszel itt. Gyere, Baba! – Azzal az ölébe vonta a férfi fejét, a cumisüveget pedig a szájába tette, amit a pasas azonnal szopni is kezdett. Bridget úgy vélte, hogy a szexuális fantáziák közül ez tulajdonképp teljesen ártalmatlan.

– Akkor lezuhanyozom – mondta Bridget, majd kisietett a szobából.

Ismét nem volt meleg víz, így a lány fogta a holmiját, és felment az emeletre Deehez, abban bízva, hogy használhatja az ő zuhanyzóját.

– Biztos nem baj?

– Nem, csak nyugodtan. Épp indulni készültem. Mi a véleményed erről? – Dee megfordult a kék flitteres, mélyen dekoltált ruhájában, amit minden bizonnyal lopott valahonnan. Hírhedt bolti szarka volt; azok az ajándékok is erről tanúskodtak, amiket Bridget tőle kapott. Deenek éppen nem volt lakótársa – a lányok néhány hét alatt megelégelték az enyveskezűségét, és másik albérlet után néztek.

– Emlékszel arra a régi kék kristály fülbevalóra, ami annyira tetszett? Jól menne ehhez a ruhához. Ha gondolod, megtalálod őket a fürdőszobánkban – mosolygott Bridget Deere. Jobban járt, ha felajánlotta a lánynak azt, amit az egyébként is megszerzett volna magának.

– Király vagy! Lehet, hogy ma este találkozom álmaim pénzes lovagjával – trillázta Dee, majd csókot dobott Bridgetnek, és elindult az alsó szintre.

Bridget imádta, ahogy a forró víz a bőréhez ér. Itt állandóan mocskosnak, bűnösnek érezte magát. Azt kívánta, bárcsak otthon lehetne a családjával, vagy legalább felhívhatná az édesanyját, de erre jelen pillanatban nem volt lehetősége. A héten először mosta meg a haját, a kezével érezte a hajlakk rétegeiben megtapadt koszt és piszkot – csakhogy a mosatlan haj jobban tartotta a formáját. Estelle majd ismét becsavarja és besüti. Bridget ebben sosem volt túl ügyes. Szerencséjére természetesen szép volt, sőt, jobban nézett ki smink nélkül, de itt a férfiak nem a természetességet keresték. Push-up melltartóba öltöztetett, szolibarna cicababákat akartak ölelni: egy topmodellt óhajtottak társul, nem a lányt a szomszédból. Bridget eddig csak kísérte a férfiakat, nem úgy, mint Estelle, aki szívesen bevállalt egy kis mellékest is – azzal lehetett sokat keresni, és az igazán nagy halakat kifogni. Bridget eddig nem adta bizonyítékát annak, hogy ilyen feladatot is rá lehetne bízni.

Elzárta a csapot, a kezével végigsimított a haján, az ujjaival megpróbálta szétbontani az összegubancolódott tincseket. Jó volt végre megtisztulni. Törülközőt tekert maga köré, és Dee nappalija felé indult, ahol észrevett néhány dolgot, ami tőle tűnt el az elmúlt pár napban. Nem haragudott érte, megértette, hogy Dee nem igazán tudja kordában tartani ezt a késztetést, és az ellopott tárgyak egyébként sem jelentettek Bridgetnek semmit. Samen kívül semmi sem érdekelte.

Törülközőbe bugyolálva visszasétált a lakásába, aminek az ajtaja szélesre tárva állt. Valami nem stimmelt. A falhoz simult, és belesett a nyíláson. Dee lábfejéről lazán lógott a kék lakkcipő. Bridget négykézláb ereszkedett, és közelebb kúszott. Neszeket hallott a szobából. Ne pánikolj! – nyugtatta magát. Tudod, hogy mit kell tenned. Mégis görcsbe rándult a gyomra attól, ami a szobában fogadta.

Dee tágra nyílt szemmel feküdt a földön, a meglepetés az arcára fagyott. Az utolsókat rúgta. A vér egyre nagyobb tócsába gyűlt alatta, a lábát is teljesen vörösre festette. Bridget észrevett egy tízcentis vágást a comb belső részén, az ágyékához közel. A combartériáját vágták fel, így perceken belül el fog vérezni. Egyvalami járt csak a fejében.

Basszus. Tudják, hogy ki vagyok.

Bridget bekúszott az ajtón, muszáj volt megszereznie a telefonját, ami alig két méterre feküdt tőle. Dee ránézett, a szemében valamiféle balsejtelem, figyelmeztetés tükröződött, aztán egy könnycsepp hullott a padlóra, majd a sebesült lány tekintete teljesen elhomályosult. Bridget számára nem volt ismeretlen a jelenet. Nem Dee az első holttest az életében, de most először halt meg valaki a szeme láttára. Erre most nem szabadott gondolnia. Ne feledd, hogy mit kell tenned! Bárki is művelte ezt, még mindig a lakásban van. Ő pedig nem kockáztathatott. Figyelmeztetnem kell Samet. Valahonnan telefonálnia kell. Sam tudni fogja, mi a teendő.

2. fejezet

A túlélő

A jelen

Bridget először fel akart öltözni. Visszaszaladt a lépcsőn, igyekezett minél csendesebben mozogni. Bárki is bántotta Deet, még mindig az épületben volt, és ebben a pillanatban valószínűleg épp Estelle-lel végzett.

Kapkodva átfutotta Dee ruhásszekrényét, és elvett egy fekete melegítőszettet, az egyetlen dolgot, ami combközépnél lejjebb ért, és nem volt erősen dekoltált. Lelopózott a lépcsőn. A lakásában egy férfi telefonált, nem tűnt neki ismerősnek a hangja.

– Hogy érted, hogy nem ő az? Két nő van itt, meg egy perverz, aki babának öltözött... Igen, az egyiküknek fekete a haja, a másik szőke. Átküldtem a képeket... Akkor nincs közöttük, ugye? ... Jól van, jól van, bocsi. Nem akartam tiszteletlen lenni. Megtalálom... Ne aggódj, mind halott... Nem, egyikük sem látott... Nincs itt senki más... Oké.

Bridget ismét belesett az ajtó nyílásán. A férfi a hálószobában, az árnyékban állt, neki háttal. A lány látta a telefonját a cipősszekrényen, de nem mehetett be érte. Lassan kihátrált a folyosóra. Gyorsan, kapkodva vette a levegőt, de próbált csendben maradni, és semminek sem nekimenni menekülés közben.

A folyosó végén felhúzta az ablakot; összerezzent, amikor megnyikordult az ablaktábla, majd elindult lefelé a tűzlépcsőn. Fájdalom járta át, ahogy a hideg, nedves fém a talpához ért. Igyekezett hangtalanul lépkedni a rozoga lépcsőkön, miközben arra is figyelnie kellett, hogy az elrozsdásodott fokok ne vágják meg a lábát, vagy ne szakadjanak be a léptei alatt. Végigszaladt az épület mögött húzódó sikátoron, majd megállt az útszóró sót rejtő sárga konténer mögött. Az időjárás az utóbbi időben egész enyhe volt, így nem kellett amiatt aggódnia, hogy valaki felfedezi a rejtekhelyét.

Bridget kinyitotta a konténert, és a kezével ásni kezdett, az egymáshoz dörzsölődő sókristályok hangjától kirázta a hideg. Aztán az ujjai megakadtak a hátizsákja bőrpántjában. Nagyot rántott rajta, így a táskát rejtő sóréteg a reméltnél hangosabban reccsenve engedett. Körülnézett, hogy követte-e valaki, de szerencsére egyedül volt. Kinyitotta a táskát, és átnézte a tartalmát. Egy köteg pénz, egy telefon, egy svájci bicska, egy hordozható akkumulátor vészhelyzet esetére és egy extra telefonaksi. A telefon akkumulátora lemerült, így betette a tartalékot, de a hordozható kütyün sem volt magas a töltöttségi szint. Pedig ha ez nem vészhelyzet, akkor mégis mi lenne az? A telefonban egyetlen szám volt, Samé. Felhívta.

Egyenesen a hangpostája kapcsolt be.

– Sam? Bridget vagyok. Hol a pokolban vagy? Bajba kerültél? Egy férfi jött a házba, amíg én zuhanyoztam az emeleten, és amikor lementem, már mindenki halott volt. – Igyekezett palástolni a pánikot a hangjában, suttogva hadart a mikrofonba, hogy fel ne hívja magára a figyelmet. – Csak Dee hulláját láttam, a többiekét nem, de hallottam a férfit telefonálni. Engem akartak... Nem láttam az arcát. Úgy tűnt, akcentussal beszélt, és a hangja alapján nem volt fiatal, de többet nem tudok róla. Oda megyek, ahol találkozni szoktunk. Kérlek, légy ott. – Bridget a háta mögé nézett, megmerevedett, majd vett egy mély levegőt. Ösztönösen érezte, hogy egy ideig nem tud majd Sammel beszélni. – Szeretlek, Sam.

A nő bontotta a vonalat, és a vállára vetette a táskát. A városközpont felé indult, fél szemmel a sarkon álldogáló részegeket figyelte. Azon gondolkozott, hogy tényleg csak néhány ittas fazon áll-e a túlsó járdán, vagy azok az alakok valójában őt figyelik. Végignézett az út mellett parkoló autókon; egy legalább húszéves járgányt keresett, azt ugyanis könnyebb feltörni. Messze járt a Sammel megszokott találkozóhelyüktől. Szüksége volt egy autóra.

Ekkor a tekintete megakadt egy Vauxhall Cavalier-n. Elbújt az autó mögé, majd megpróbálta feltörni. Kivett a táskájából egy ejtőernyős kötelet, és miközben szüntelenül szemmel tartotta az utat, még inkább az autó takarásába húzódott. Egy férfi közeledett felé; Bridget rádöbbent, hogy nincs sok ideje. Hevesebben kezdett dobogni a szíve, amikor meglátta, hogy egy másik, fiatalabb férfi tűnik elő az egyik épületből. A két alak megállt az utcán, mindössze néhány autónyira Bridget rejtekhelyétől. A nő hallotta a mély hangon vitatkozó férfiakat.

Ez volt az ő pillanata.

Hurkot kötött a kötélre, a bicskával próbálta kijjebb feszíteni az ajtót, majd bedugta a kötelet a résbe, és óvatosan ide-oda húzogatta a két végét, amíg a hurok rá nem csúszott a műanyag ajtónyitó gombra. Ekkor erősen meghúzta a kötelet, hogy a hurok teljesen ráfeszüljön, majd hirtelen felrántotta. Az ajtó kinyílt.

A kattanó hangra mindkét férfi odafordult, ám az arcukat még mindig eltakarta a sötétség. Egy pillanatra csendbe borult az utca. Bridget megvárta, amíg a két férfi egymásra pillant, majd óvatosan kinyitotta az ajtót. A kormányoszlop alatt lecsavarozta a fedőlapot, közben folyamatosan nyugalomra intette magát. Már milliószor csináltál ilyesmit. Kihúzta a kábelköteget, majd blankolta az akkumulátorhoz futó két vezetéket, hogy szabaddá tegye a rézhuzalt, aztán összekötötte őket. Ugyanígy lemeztelenítette a gyújtásért felelős barna vezetéket is, aztán beszállt az autóba, hogy beindítsa a motort. Amikor a gyújtáskapcsoló vezetéke az akkumulátoréhoz ér, a két férfi azonnal tudni fogja, hogy hol van, és csak másodpercei lesznek arra, hogy eltűnjön. Vett egy mély lélegzetet, és összeérintette a vezetékeket. A motor beindult, Bridget pedig a szélvédőn keresztül figyelte a két férfit, akik az autó felé siettek, hogy ne tudjon elhajtani. A hátizsákot az anyósülésre hajította, majd kivágott az útra, és olyan lendülettel fordította el a kormányt, hogy belesajdult a keze. Ha a két férfiban fel is merült bármilyen kétely, azt a kerekek csikorgása száműzte. Bridget a visszapillantó tükörben még látta, hogy a páros beugrik a saját járművébe, és a nyomába szegődik.

3. fejezet

A préda

A jelen

Bridget a St. Davids vasútállomás felé kanyarodott. Bárcsak megmondta volna Samnek, hogy ott találkozzanak, ahol tömeg van, és ahol könnyű elrejtőzni mások elől! Bridget tudta, hogy a két férfi szorosan a nyomában van; amikor ő bevett egy kanyart, az őt követő autó épp feltűnt az utca túlsó végén, az üldözés közben fel-felugratva a járdaszegélyre. Hirtelen Estelle jutott az eszébe, és az, hogy mi történhetett vele. Ki kellett volna hívnom a mentőket. De nem gondolkozhat azon, hogy mit kellett volna tennie; azt kell szem előtt tartania, hogy lerázza magáról ezt a két férfit. A szeme ide-oda cikázott a visszapillantó tükör és az előtte húzódó út között. A Bonhay Roadra kanyarodva könnyű célpontnak érezte magát, a gyér forgalomban képtelenség volt lerázni a másik autót.

A követői egyre közelebb értek. Áthajtott a Cowickba vezető hídon. Valahol meg kell szabadulnia a kocsitól. Arra jó volt, hogy valamennyi előnyhöz jusson, de annak már vége. A két férfi nem kaphatja el, és sokkal nagyobb eséllyel rázhatja le őket, ha gyalog menekül. Néhány keskenyebb utca következett, ahol a vörös téglás házak nem közvetlenül az utcafrontra épültek. Bridget a háta mögé nézett, de nem látta a két férfi kocsiját. Gyorsan bekanyarodott az egyik sorház mögötti magánparkolóba, majd azonnal leállította a motort. Az útról nem lehet látni a kocsit – legalábbis egyelőre még nem. Bridget kiugrott a járműből, és eszeveszetten futni kezdett a folyó felé; közben hallotta, hogy egy autó közeledik. Ők voltak azok. Bebújt egy szemeteskonténer mögé, és megvárta, amíg elhajtanak mellette. A két férfi lassan gurult tovább, őt keresték. Bridget szinte nem is vett levegőt, miközben próbálta minél jobban összehúzni magát a konténer mögött. Amikor már nem hallotta a motor hangját, körülnézett, aztán az épületek falához simulva a folyó felé szaladt, át az aluljárón, ami kivitte a part mellett haladó sétányra. Abban reménykedett, hogy itt az útról nem veszik majd észre. Teljesen megfeledkezett arról, hogy nincs a lábán cipő; nem törődött azzal, hogy az aszfalt felsértette a talpát, egyenesen a Cricklepit Bridge felé tartott. Noha az egész város ki volt világítva, amikor lehetett, Bridget igyekezett az árnyékban maradni, amikor pedig nem volt rá lehetősége, szaladt, ahogy csak bírt.

Maga mögé nézett, és szinte biztosra vette, hogy nincs egyedül. Csakhogy a part mentén álló pubok is elhagyatottnak tűntek. Mindent megadott volna azért, ha valahol elvegyülhetett volna a tömegben; el akart tűnni, mint tű a szénakazalban. Úgy érezte, hogy egy színpadon áll, és a reflektort egyenesen az ő arcára irányítják. Balra észrevett egy játszóteret, és egy pillanatra megkönnyebbült. Odaszaladt, átmászott a kerítésen, és bebújt a kalandvárba. Őszintén örült annak, hogy hozott magával meleg ruhát is. Legalább addig húzd meg magad valahol, amíg ki nem fújod magad.

Ahogy Bridget épp a folyópartot kémlelte, egy férfi bukkant fel az ösvényen, amelyről ő az imént tért le. A környéket pásztázta a szemével – ő lett volna az a férfi, aki végzett Estelle-lel és Deevel? Baba is meghalt? Vajon akkor is a rugdalózóját viselte? Bridgetnek eszébe jutott, hogy a férfi ujján ott volt a jegygyűrűje, és elgondolkozott, hogy a családja vajon mit érez majd, amikor értesítik őket, hogy a férfi csecsemőnek öltözve, két prostituált társaságában halt meg.

Már majdnem eltelt az egy óra. Bridgetre mázsás súlyként nehezedett a felismerés, hogy nincs nála a hátizsákja; a kocsiban hagyta. Márpedig esélytelen, hogy odaérjen a megbeszélt helyre, és értesíteni tudja Samet.

A férfi fürkész tekintettel vizslatta a part környékét. Bridget képtelen volt kiverni a fejéből, hogy ez az alak intézte el a barátait. Nagydarab, izmos férfinak látszott, jókora szakállal, de a fejét kopaszra borotválta: egy erőművész karikatúrájára hasonlított valami régi cirkuszi poszterről. Teljesen kilógott a folyópart festői miliőjéből. Egyre közelebb ért a játszótérhez, az arcára volt írva, hogy mit tesz a nővel, ha megtalálja. Bridget csapdába esett. Ha a férfinak eszébe jut, hogy benézzen a várba, azonnal rá fog találni. Még a szívverése is elállt, amikor a fickó megállt a játszótér bejárata előtt, de végül mégis inkább a híd felé indult tovább, majd megállt a folyó túloldalán. Bridget tudta, el kell indulnia, mielőtt a férfi visszatér. Most vagy soha. Óvatosan kimászott a faépítményből, majd miközben folyamatosan szemmel tartotta a férfit, gyorsan visszaszaladt a játszótér kerítéséhez, átlendítette az egyik lábát, majd a másikat. Csakhogy elvesztette az egyensúlyát, és átesett a kerítésen, rá egy törött üvegre. Gyakran jöttek össze errefelé a környék életunt tinédzserei; Bridget nemegyszer a saját szemével látta, ahogy iskola után itt döntötték magukba a kisüveges cidereket. A kerítés mentén végig üres üvegek feküdtek.

– Baszki! – kiáltott fel a kelleténél hangosabban.

A férfi felkapta a fejét, megfordult, és elindult a játszótér felé. Bridget a kerítésre támaszkodva feltápászkodott. Az üvegszilánkok egyre mélyebbre hatoltak a térdében, de tudta, hogy most nem törődhet a fájdalommal. Ha a férfi utoléri, a legkevésbé a sebei miatt kell majd aggódnia. Érezte, ahogy egyre jobban elsápad. Amilyen gyorsan csak tudott, a közeli lakópark felé bicegett, de aztán meggondolta magát – hiszen vérzik, így nyomot fog hagyni. Az éjszaka olyan néma volt, hogy még a legapróbb lélegzetet is hallani lehetett volna a lakóépületek között, a környék ugyanis a város jobb negyedei közé tartozott, ahol nem voltak éjszakába nyúló partik, kapualjakban dülöngélő részegek vagy drogokkal üzletelő dílerek. Egy durvább környékre kellene eljutnia, ahol könnyebben el tudna rejtőzni. Egy szállodában kellett volna meghúznia magát. Mégis mire gondolt?

Bridget körülnézett, gyorsan felmérte a környezetét, hogy rájöjjön, melyik lenne a legbiztonságosabb búvóhely. Hová követne a legkevésbé a pasas? Amikor a tekintete a folyó sötét vizére tévedt, hirtelen nyilvánvalóvá vált a válasz. Néhány kilométerre volt csak a Sammel megbeszélt találkozóhelyük; kibírhatná a vízben, hacsak előtte össze nem esik a parton. A férfi egyre közelebb ért, Bridgetnek pedig cselekednie kellett. Átlépte a parti sétány szegélyét, majd óvatosan beleereszkedett a vízbe. Figyelt arra, hogy ne csapjon zajt, miközben a testét elnyelte a fagyos folyó. Lélegezz! Ha a férfi tudta volna, hogy Bridget hová rejtőzött, biztosan utánamegy. A nőt azonban teljesen elrejtették a parti fák belógó ágai. Örömmel nyugtázta, hogy nem látott egyetlen hattyút sem. Már csak az hiányzott volna! A férfi közben egyre közelebb ért, aztán telefonált.

– Itt volt. Most láttam. Tudom, hogy ez milyen fontos... Biztos vagy benne? Jó, akkor ott találkozunk.

Aztán ismét hallótávolságon kívülre került. Bridgetnek még néhány percet a vízben kell töltenie, hogy biztosra vehesse, a férfi elment, mert ha erről a rejtekhelyről előbújik, ismét szabad préda lesz. Rettenetesen hideg volt a víz. Megtapogatta a térdét; egy üvegszilánk állt ki belőle. Maga sem tudta, hogy kihúzza-e, vagy inkább benne hagyja. Az agyában csak úgy cikáztak a gondolatok; olyan esetek jutottak eszébe, amikor a késelés áldozata mindaddig egész jó állapotban volt, amíg ki nem húzták a fegyvert a sebből, aminek köszönhetően elvérzett. Azt találgatta, vajon a térden keresztülhalad-e valamelyik nagyobb véna vagy artéria. Sam tudná, hogy mit kellene tennie. Az adrenalin olyan gyorsan áramlott Bridget vérében, hogy összezavarodtak a gondolatai; már azt sem tudta, hogy fél vagy csak rohadtul fázik. Csupán egyvalamire kell koncentrálnia: el kell jutnia Samhez. A megszokott helyükre. Ez volt az egyetlen esélye.

Végigporoszkált a part menti vízben, amíg el nem jutott a pubig, ahol Samet várja majd. Mostanra már biztos bezárt a kocsma, de elég eldugott helyen volt ahhoz, hogy ne kelljen attól félniük, hogy valaki meglátja őket. A hidegtől alig tudott rendesen levegőt venni. Egy ideje nem hallotta az őt követő férfi hangját. Lehet, hogy már biztonságban lenne a parton is? A legkönnyebb az