A legtisztábbak

By Thore D. Hansen

2041. szeptember 21-én eljött a Föld nulladik órája. Az emberiség képtelen volt megállítani a klímakatasztrófát, és a globális felmelegedés következményeként elkerülhetetlen volt az összeomlás.

A megmaradt kormányok megállapodtak, hogy a túlélés érdekében alávetik magukat a legtökéletesebb mesterséges intelligencia, Askit irányításának, ami megtervezi és végrehajtja a globális szükségállapot-programot.
2191-ben a pusztító háborúk, járványok és éghajlati katasztrófák után Askit a béke korszakába vezette az utolsó tízmillió túlélőt. A bolygó regenerációjának biztosítása érdekében pedig Askit új elitet, az emberi evolúció legújabb szintjét hozta létre, amelynek személyes fejlődését állandóan figyelemmel kíséri és ellenőrzi. Ők a legtisztábbak.
Eve Legrand utolsó vizsgájára készül, egy lépésre van attól, hogy ő is a kiválasztottak közé kerülhessen. Élete azonban egy csapásra megváltozik, és a metropoliszokon kívüli világokban szembesül a valósággal, amely radikálisan megkérdőjelezi Askit rendszerébe vetett hitét. Eve rájön, Askit valójában arra választotta ki, hogy az emberiség sorsáról egyedül döntsön.

Thore D. Hansen izgalmas regénye racionálisan átgondolt vízió a klímaváltozás következményeiről, az összeomlás szélén álló civilizációkról és a mesterséges intelligencia határairól. Egy regény, amely mesterien tükrözi a jelenünket a jövőben.

• Language: Magyar
• Publisher: Európa Könyvkiadó
• Release date: Dec 18, 2020
• ISBN: 9789635043828

Book preview

Fordította

SZIJJ FERENC

Prológus

2191. SZEPTEMBER 15.

Az Ibériai-sivatag déli határvidékének ellenőrzése rutinfeladat volt. Kel minden esetben alázattal repült át a terület felett. A felhőtlen ég alatt a kellő koncentrációval Ó-Párizs fölé kormányozta a szolárjetjét. Az egykori paloták romjai között fák, páfrányok és ebben a klímazónában egzotikusnak számító növények telepedtek meg. A vashidak, emlékművek és homlokzatok, amelyeket egykor az örökkévalóságnak építettek, már évtizedekkel ezelőtt áldozatul estek a korróziónak. Lombok és vastag gyökerek tengere borította el a várost. A ritkábban benőtt részeken Kel medvéket és szarvasokat látott kóborolni. A természet türelmetlen volt. Mintha minél gyorsabban el akarná törölni a föld színéről egykori ősellenségét, kíméletlenül haladt előre a táj átalakításával. Egyre kevesebb nyoma volt a katasztrófának, amely sok-sok évvel ezelőtt lejátszódott a bolygón. Kel előtt csak egy pillanatra ötlött fel elődeinek emléke, amikor meglátta a múlt utolsó maradványait. Alapítók. Meghaltatok, mielőtt én megszülettem, még akkor, amikor világunk a megsemmisülés felé haladt. Megmentettétek, és milyen jó lenne, ha látnátok, mi lett belőle.

Növelte a jet sebességét. Erdők terültek el egészen a horizontig, új telepítés, amelyet fáradságos munkával kellett létrehozni a sivatagban. Alatta robotcsapatok ültettek fákat, tisztásokat szüntettek meg, méterről méterre életet plántáltak a barátságtalan forróságba. Kel minden percét élvezte a látványnak. Szerencséje volt a kései születéssel. Ahol a klímaváltozás néhány évtizede sivatagot hagyott hátra, most újra csupa zöld volt minden, ahogy déli irányba elnézett az ember.

Jó egy órába telt, mire megjelentek a halálos zóna hírnökei. Miután Kel megpillantotta a Pireneusokat, az erdők megritkultak alatta. Széthasadt fatörzseket látott, kiszáradt sztyeppét, romos, homokdűnékkel borított falvakat és városokat, ahol a még megmaradt falak a lassan pusztító szélnek kitéve várták sorsuk beteljesedését.

Váratlanul tört ki a homokvihar. A napelemes, csupa szárny repülőgép rotorjai felbőgtek, a jet kezdett veszíteni a magasságából. A gép törzse vibrált. Miközben visszakanyarodott, Kel egy pillanatra emberi alakok körvonalait vélte látni a homokkal teli levegőn át. A fedélzeti számítógép a valóság kiterjesztett képét állította elő a hermetikusan zárt pilótafülkében. Szükség esetén 360 fokot is beláthatott. Kinagyította a képet. Most már tisztán látta. Három ember – kendőkkel és szemüvegekkel védekeztek a levegőben kavargó homok ellen. A határ és egy kvantumerősítő felé igyekeztek. Egy seregnyi drón és patriot, amelyeket egy szolártranszporter kísért, szintén figyelmes lett az emberekre, és feléjük indult. Kel még sohasem látott járőrözés közben az életveszélyes határhoz ilyen közel embereket. Telepesek voltak vagy degradáltak? Honnan jöttek? Nem tudták, hogy a vesztükbe rohannak? Csak néhány száz méter választotta el őket attól a pillanattól, amely egy csapásra véget vet a Paradicsomon kívüli, vigasztalan életüknek. Talán ezt akarták?

– AC1613-as járőr, Kel Stanley alezredes. Van itt három ember, feltehetőleg degradáltak, akik veszélyes közelségbe kerültek a drónokhoz és patriotokhoz. Figyelmeztessem őket?

Semmi válasz. Másodperceken múlt minden, a patriotok, ezek a hatalmas harci robotok bármelyik pillanatban tüzet nyithattak. Utolsó figyelmeztetésként Kel az agyi implantátumával úgy irányította a jetet, hogy az kicsivel a három ember feje felett suhant el süvöltő hajtóművel. Drónok és patriotok zárták el az utat a degradáltak előtt. Rövid ideig mozdulatlanul álltak egymással szemben az emberek és a robotok. Miért nem lőnek a robotok?, gondolta Kel. Mi történik itt? Az egyik férfi megérintette a patriotot, mintha azon keresztül akarna kapcsolatba lépni Askittel. Kel próbálta kompenzálni a rossz látási viszonyokat, maximumra nagyította a képet.

– Kel alezredes – hangzott fel egy kissé eltorzított hang –, fordulj meg, és gyere vissza Askit Citybe!

Kel vonakodva emelkedett feljebb a géppel. Ha az az ember odalent degradált lett volna, akkor az agyi implantátuma révén rögtön azonosította volna, de ebben a pillanatban Askit, a mesterséges intelligencia már át is vette az irányítást.

– Alezredes, ne foglalkozzon ezzel a dologgal. Minden rendben. A patriotok majd útbaigazítják és ellátják azokat az embereket. Tisztelet az együttérzésednek.

Kel kissé idegesen még egy kört repült. Egy patriot élelmet rakott ki a transzporterből a kis csoport elé. A csoportból az első megfordult, és visszament, a többiek magukhoz vették a szükségcsomagokat, és habozás nélkül követték az elsőt. Kel ámulva nézte őket. Aztán minden elsötétült a szeme előtt. Levette a sisakját, és a vörös szükségvilágításban végignézett a pikkelyes védőöltözetén. A tarkójához nyúlt, és ellenőrizte a csatlakozást az implantátum és a fedélzeti számítógép között. A jet megrándult, ez irányváltásra utalt. A fedélzeti számítógép már nem küldött képet. A gyorsulás az ülésbe nyomta Kelt. Az irányítás lehetősége nélkül mereven nézte magában a semmit.

– Kel alezredes. Leszállás után jelentkezz Askit Cityben egy szkennelésre. Nem érdemes felelősséget vállalni olyasmiért, aminek nem te vagy az oka.

– Igen, Askit. Ezért zártad el előlem a fedélzeti számítógépet?

– A degradáltak azonosítása csak felerősítette volna a projekcióidat és a segítésre irányuló belső motívumaidat. A szkennelés után újra hatékonyan tudod folytatni a munkádat az Agenda szolgálatában.

Kel nyaki ütőere lüktetett a testéhez simuló ruhája szorításában. Nem tudta elhessegetni magától a gondolatot, hogy az imént olyan eseményeknek volt a tanúja, amelyeknek horderejéről csak sejtései lehettek.

– Köszönöm, Askit!

1

SZEPTEMBER 16., REMÉNY METROPOLISZ,

ÉSZAK-MONTANA

Eve Legrand a fekvőszékből nézte agyának holografikus képét. Az agykéregtől az utóagyig terjedő központi régiók eltérő színárnyalatokkal emelkedtek ki a többi közül. Ezek a régiók vezérelték az olyan interakciókat, mint az érzékelés, gondolkodás, tervezés, érzés, ítélkezés és cselekvés, tehát a személyiség egészét. Askit utolsó kérdése nyomán felvillant a hipotalamusz, az a terület, ahol a látóidegek is keresztezik egymást. Askit órák óta kérdezgette Remény metropolisz képzési központjában. A szűk, steril szobában Eve felállt a párnázott fekvőszékből, és kissé elfogódottan pillantott a fehér műanyag falakra és a mennyezeten a lézerberendezésre, amely a hologramokat generálta.

– Eve, az önvezérlő kompetenciáid nagyon magas színvonalon vannak – hangzott fel a szobában.

A több mint száznyolcvan személyiségfaktort és azok mélypszichológiai interakcióit érintő szkennelés befejeztével most megjelent Askit hologramja. 2041 óta a mesterséges intelligencia irányította a bolygót, de Askit működése a Paradicsomban élő emberek számára ismeretlen dimenzió volt. Paradicsomban senki nem ismerte Askit neurális hálózatának kiterjedését.

Eve számára ebben a pillanatban csak egy mosolygó, holografikus avatar volt.

– Tudatos céljaid és tudattalan szükségleteid között majdnem százszázalékos összhang van. A figyelmetlenségrezisztenciád tovább javult, az idegen eredetű követelményekkel szembeni ellenállásod és a hangulatmenedzsmented a csúcson van, csak a nyugalmi mutatód süllyedt le egy kis időre.

– A nyugalmi mutatóm? Tudom, ugyanis…

– Thyron átment a teszten.

Eve elnevette magát. Sejtette, hogy a partnerére vonatkozó gondolatai nem maradnak rejtve a szkennelés során.

– De épp csak, nem igaz?

– Enyhén negatív értéket mutatott a célorientáltságban, továbbra is kompatibilisek vagytok.

Ez furcsa, gondolta Eve, a közjót szolgáló célorientáltság Thyron egyik legfőbb erőssége volt.

– Eve, nem releváns, ha rövid időre negatív indulat lép fel, kivéve, ha a másod- vagy harmadreakcióban is manifesztálódik. Most szétkapcsolhatsz. Növelni fogom az alfahullámaid frekvenciáját.

Eve a holoképernyőre nézett, és látta a hullámokat, amelyek majd megnyugtatják, és növelik koncentrációját és érzékenységét.

– Ne feledd, az érzések mindig sokféle agyi terület, nem pusztán a limbikus rendszer összjátéka révén keletkeznek.

Eve a tarkójához nyúlt, megemelte a haját, és kihúzta az agyi implantátumból a csatlakozót. Az implantátum a legtisztábbak számára közvetlen kapcsolatot biztosított Askithez, és elengedhetetlen feltétel volt a tudományos akadémiai tagsághoz.

Nemzedékének legfiatalabbjaként Eve már nyolcéves korában megkapta az implantátumot. Megnyitották a koponyafedelet a tobozmirigy alatt, a vágás helyén összenőtt a csont és a bőr, és a hajszálvékony elektródák évek alatt elvándoroltak a legfontosabb agyi területekre. Apró, vérsejtnyi nagyságú nanobotok akadályozták meg, hogy hegszövet képződjön, vagy hogy az elektródákat idővel elszigeteljék az idegsejtek. Ez a komplex neurotool szükség esetén biztosította a közvetlen kommunikációt Askittel, hogy növelni lehessen a személyes agyi teljesítményt, valamint segített a neurotranszmitterek – mint az adrenalin, a szerotonin vagy a dopamin – vezérlésében. A mélypszichológiai szkenneléssel Askit mérni tudta egy ember potenciálját. Érzékelni tudta egy ember hangulatait, gondolatait, rejtett, tudattalan motívumait, vágyait, fájdalmait, félelmeit, dühét, valamit hazugságait, és azokat minden releváns személyiségfaktor esetében tekintetbe tudta venni. Így már gyerekkortól fogva olyan tiszta tudat felé lehetett fejleszteni a személyes tulajdonságokat, amely a közösség javát szolgálta. Meg lehetett akadályozni továbbá, hogy negatív gondolatok, motívumok, vágyak, valamint túlfokozott érzelmek ássák be magukat egy ember mélyebb tudatába – olyasmik, amik a cselekvését átláthatatlanná vagy kiszámíthatatlanná tehették volna, ugyanis Askit ezeket az emberi tulajdonságokat tette felelőssé a 2041-ben bekövetezett katasztrófáért.

Eve rövidesen megtudja, mondta Askit, sikerült-e az utolsó szkennelés. Csak akkor kaphat engedélyt legtisztábbként arra, hogy letegye a Tudományos Akadémia végső vizsgáját. Ebben az évben a vizsgák Paradicsom fennállásának százötven éves évfordulója jegyében álltak. Eve mélyen beszívta a levegőt, lassan kifújta az orrán, felállt, az ajtóhoz ment, és megfordult.

– Köszönöm, Askit.

– Az evolúció új fokára fogod vezetni az emberiséget. Együttműködésünk évei mindenki számára kifizetődnek.

– Milyen…? – Mielőtt Eve visszakérdezhetett volna, egy szisszenéssel becsukódott mögötte az ajtó. Egy pillanatig mozdulatlanul állt a végtelen hosszú folyosón, elvakították a ragyogóan fehér falak. Aztán nyugodt léptekkel elindult, s közben próbálta megérteni Askit szokatlan bejelentését.

Az Akadémia egyik sötét hajú legtisztábbja jött vele szembe, bátorító tekintettel nézett rá. A nő jobb karján egy új biotermikus ruha volt átvetve.

– Ez az enyém?

– A mosolyom bizonyára már elárulta.

A legtisztább kinyitott jobb felől egy ajtót, beléptek egy laborba. Az épületnek ebben a részében nemcsak szkennelésre szolgáló szobák voltak, hanem különböző laboregységek is a tudósok számára.

– Az új ruha el van látva néhány bővítménnyel, amelyek védelmezni fognak a Paradicsomon kívüli bevetések során.

Paradicsom társadalmában ez a hófehér ruha félreérthetetlen jelzés volt, amely a legtisztábbakat kitüntette. Hűsítő védőöltözet nélkül senki nem tudott hosszabb ideig odakint dolgozni. A Paradicsomon kívüli expedíciókon, melyeknek során az emberek perzselő hőségnek voltak kitéve, csak a legtisztábbak kaphatták meg ezt a jobban felszerelt változatot. Még a metropoliszok területein belül, az északi és déli félteke lakható zónáiban is voltak olyan napok, amelyeken mesterséges hűtés nélkül életveszélyes lett volna sokáig a szabadban tartózkodni. Bár ezek a napok egyre ritkábbak lettek.

Eve levetette a világos pamutruháját, ott állt meztelenül a szobában, belebújt az új ruhába, és érezte, ahogy a zselészerű membrán a bőréhez simul.

– Az energiaellátás úgy működik, mint a hagyományos ruháknál. Nézzük az extrákat. A tested által kiválasztott folyadék mikrocsatornákon keresztül egy tölcsérbe folyik hátul az oxigéntartály előtt, és szükség esetén minimális ivóvízként szolgál. A jobb oldalon vésztartalékként proteint, szénhidrátot és vitaminokat találsz.

Eve bekapcsolta a ruhát, és a nyakát mozgatta a szűk korzettben.

– A ruha nyaka kissé merevebb. Újfajta kapcsolódási szabvány a továbbfejlesztett sisakokhoz, amely nemcsak a hőségtől, hanem főleg egy esetleges mérgezéstől is meg tud védeni. A nadrágrész jobb oldalzsebében gyógyszereket találsz, és egy kis szerszámkészletet. És ez pedig megmenti az életed, ha nincs a közelben medilab – mondta a legtisztább, és átnyújtott Eve-nek egy kis dobozt.

– Mi ez?

– Speciális nanobotok, továbbfejlesztett hajtóművel és szerszámokkal. Nemcsak akut betegségeket ismernek fel, hanem belső sérüléseket is be tudnak gyógyítani. Itt van egy új szkenner nagyobb kommunikációs és adatforgalmi hatótávolsággal.

Eve megnézte a készüléket. A szkenner egy minden agyi implantátummal szinkronizált adóvevő volt széles kijelzővel. Elég volt egy gondolat, és az agyi implantátum és a szkenner is online módra kapcsolt. Offline mód csak éjjel volt engedélyezett a legtisztábbak számára.

– Pótlólagos szenzorok vannak benne a sugárzás és a méreganyagok mérésére, és holografikus képet állít elő. Amúgy ismered a ruha funkcióit, ugye?

– Persze!

– Még valami. Ez a szelep tartalék oxigént szív be a környező levegőből. A szkenner időben figyelmeztet az ózonterhelésre, a mérgekre és más veszélyekre. Az első figyelmeztetésre vissza kell fordulnod, bárhol is vagy. Minden világos?

– Igen!

– Akkor teljes potenciált kívánok neked, Eve Legrand! A pontszámoddal sokra fogod vinni.

Eve köszönetképpen bólintott, és kiment a laborból. Ökölbe szorította jobb kezét, gyorsított a léptein, mély lélegzetet vett, és nevetett. Biztos volt benne, hogy jól helytállt az utolsó szkennelésen. A pontszám: az összes érdem, kvalifikáció, az egész társas viselkedés összege és a szkennelések eredménye – Eve értéke most épp két ponttal nőtt.

Rövid hangjelzés adta tudtára, hogy a hyperloop, amely még ma Új-Párizsba szállítja, tizenöt perc múlva indulásra készen áll. Gyorsított léptein, és átment az aulán, ahol a Tudományos Akadémia nagygyűléseit tartották. Rálépett a hyperloophoz vezető, hosszú, szinte kihalt függőjárdára, és végigtekintett a fényözönben fürdő állomáson. Annak ellenére, hogy elvakították az üvegkupolával fedett építmény acélszerkezetéhez rögzített fényszórók, az esti égen meglátta a holdat a ritkás ködfátyol mögött.

Középen, a kupola alatt legtisztábbak és más metropoliszlakók álltak világos, könnyű öltözékben vagy termoruhában a Whitestone-emlékmű körül, amely a 2041-ben alapított Agendára emlékeztetett. A Föld sötét gránitból, körülötte tizenkét férfi és nő ugyanabból az anyagból. Egymás kezét fogták, és lehajtott fejjel a világot nézték. Csak egyetlen férfi és egyetlen nő állt a körben egymással szemben fehér márványból, ők felfelé néztek, és kinyújtott kezükben egy másik, ragyogó Földet tartottak. Az emlékmű felett egy hatalmas holoképernyőn épp Askit esti híreit lehetett látni és hallani: milyen haladás történt a tudomány különböző területein, mely legtisztábbak érdemelnek dicséretet különleges teljesítményükért, és kiknek engedélyezték, hogy letegyék idén a vizsgákat. Néhány arc megjelent a képernyőn. Eve képmása még nem volt közöttük.

Amikor egy diák elment Eve mellett, a lány reflexszerűen rápillantott ragyogóan zöld szemével, és mosolygott. Néhány perc múlva szuperszonikus sebességgel fog utazni innen az Észak-Montanában levő Tudományos Akadémiából a hatórányi távolságban levő Új-Párizsba. Mindenféle ellenőrzés nélkül egy fémhüvelyben ülni, és 1200 kilométer per órás sebességgel száguldani a hyperloop csövében egy levegőpárnán – ez Eve számára nem volt nagy öröm. A rémképeket, hogy mi minden történhet egy baleset során, félelmeinek megzabolázása sem tudta elűzni.

Lassan megtelt a peron. Szisszenő hang jelezte a hyperloop közeledését. Aztán megérkezett hangtalanul lebegve a szürke kabin, és kissé megsüllyedt. Kinyíltak az ajtók. Eve félreállt. A kabinból kilépett néhány legtisztább, és a kijárat felé indult. Ez a hyperloop új volt. Belseje, akárcsak minden ülés, fehér volt, csak az ülések párnája volt sötétszürke. Enyhe festékszag irritálta Eve orrát. A szűk folyosón óvatosan kellett közlekedni, felül tompa fény világított. Miután a fehér termoruhás legtisztábbak és alkalmazkodók helyet foglaltak, Eve az ajtóhoz állt, és kinézett az állomásra, saját tükörképét nézte a fehér műanyag falon. Az erőedzés rajta hagyta a nyomát. Arca keskenyebbnek látszott, járomcsontja jobban kiemelkedett, nagy, csillogó szeme miatt azonban még mindig fiatalabbnak nézett ki egy harmincévesnél.

„Az evolúció új fokára fogod vezetni az emberiséget." Ezt mondta neki Askit. Vajon már megvan a döntés? Felveszik legtisztábbként a Tudományos Akadémiába?

Évek óta dolgozott a férjével, Thyron Hawkkal és legjobb barátnőjével, Adlin Salomonnal azoknak a következményeknek az elhárításán, amelyek a szén-dioxidnak mélyen a tengerfenék alatti geológiai formációkban való tárolásából származnak. A tárolás módját vezető klímakutatóként már apja is bírálta. Miután Eve, Adlin és főleg Thyron szimulációkban kimutatták, hogy némelyik tárolóból ki tud szökni az ott tárolt szén-dioxid, a robotok ezt mérésekkel is bizonyították. Műszaki hibák, földrengések vagy alkalmatlan tárolóhelyek kiválasztása eredményezte azt, hogy a szivárgások következtében ismét nőtt az óceánok savassága. A hír annak idején a világ metropoliszaiban nagy feltűnést keltett.

Eve számára a klímakutatás és a geológia fontos kiegészítő tárgyak voltak a tanulmányai során, hogy aztán tengerbiológusként megvédhesse a tengeri állatok növekvő populációját, különösen a bálnákét, akiknek a viselkedését tanulmányozta. Különös örömmel töltötte el Eve-et az a kilátás, hogy hamarosan Adlinnel és Thyronnal dolgozhat együtt Mélyvízben, a grönlandi metropoliszban. Ott gyűjtötték össze az eredményeket, ha az atmoszférában levő szén-dioxid csökkentéséről volt szó, vagy arról, hogyan alkalmazkodnak a különböző fajok a tengerek savasodásához, milyen folyosók maradtak meg az óceánokban a bálnák számára élelemforrásként, és hogy milyen intézkedésekkel lehet befolyásolni a tengerek hőmérsékletét, hogy biztosítsák az életfontosságú táplálékláncokat. Az óceánok nemcsak folyamatosan melegedtek, hanem a szén-dioxid nagy részét is felvették. Ez az egész ökoszisztémára nézve súlyos következményekkel járt: mindazok a tengeri állatok, amelyek meszes héjat növesztettek maguknak, például a kagylók, a tengeri csillagok, a korallok, a rákok és tengeri sünök, hosszú ideig azzal a problémával küszködtek, hogy a tengerek alacsony pH-értéke megtámadta a meszes héjukat. Így ezek a tengerlakók nemcsak a káros anyagok szűrőjeként, hanem más állatok táplálékaként sem tudták betölteni szerepüket. Néhány faj fenn tudott maradni, illetve tenyésztés révén megmenekülhetett. De Eve védencei számára a növényi planktonnak volt a legnagyobb jelentősége. Az aprócska krilleknek ugyanis fitoplanktonra van szükségük a túléléshez, ők pedig tucatnyi bálnafaj táplálékát képezik. De Eve, Adlin és Thyron egyre inkább bíztak abban, hogy ők lesznek az első generáció a katasztrófa után, amely Askitnek köszönhetően megélheti a túlélésre képes ökoszisztéma visszatérését. És ha az ő életükben ez mégse sikerülne, akkor maguk eredményeit örökül hagynák a következő generációknak. Alighogy végére ért a gondolatnak, Eve meglátta, hogy egy lila és narancssárga színekben fluoreszkáló fej tükröződik a biotermikus overallján.

Eve felemelte a csuklóján levő, kivetítős szkennert, így a hologram a szeme magasságába került, és megvilágította az orrát. Mosolyogva nézett az Askitet reprezentáló szemekbe.

– Minden okod megvan, hogy büszke legyél magadra, Eve. A büszkeség nem olyan érzés, amely befolyásolni tudná motívumaid tisztaságát. Ritka adottság. Legtisztábbként leteheted az utolsó vizsgát!

Ez lenne most már tényleg élete legboldogabb napja? Megkönnyebbülve és boldogan érintette meg a hologram homlokát, az feloszlott, és alig két üléssel odébb két szürke ruhás munkásnál jelent meg. Azok rámosolyogtak Eve-re, és biccentettek neki. A hyperloop ülései felett elhelyezett holoképernyők egyikén most az ő képe is megjelent. Alatta a vizsga dátuma: szeptember 21. Minden igyekezet ellenére, hogy ennek az évente visszatérő ceremóniának a jelentősége ne töltsön el senkit a hiúság érzésével, a nyilvánosságban való megjelenés minden jelöltnél tudat alatti idegességet és eufóriát váltott ki. Eve elpirult, hosszú, sötétbarna haját copfba kötötte, és jobb kezét védelmezőn a hasára tette.

Anyja, Tessa feltehetőleg már a hazatérése előtt sírva fakadna. A mai vizsgák eredménye minden pillanatban megjelenhet a hyperloop érkezési csarnokainak a képernyőin, a közigazgatási tömbök üveghomlokzatán és minden kivetítőn Paradicsomban. Eve közvetlenül a cél előtt volt, és apjához hasonlóan legtisztábbként nemcsak az a megtiszteltetés érné, hogy a társadalmat tudósként szolgálhatja – hanem talán még az Agendába is meghívhatják.

A hyperloop lassan a csőbe siklott, szokás szerint másodpercre pontosan. Eve az órára nézett. Napfelkeltére Új-Párizsban lesz. A startnál azon igyekezett, hogy gyomra tartalmát egyben tartsa. Körülnézett. A legtöbb utas csukott szemmel ült a helyén, magába fordult, meditált vagy halkan beszélgetett.

Gondolatai visszatértek az Agendához. Az akadémia jelöltjei életük álmának tartották az Agenda szolgálatát. Aki az Agendának szolgált, az elérte a legmagasabb társadalmi fokozatot: az elismerést, hogy a legnagyobb szellemi potenciállal dolgozhat az emberiség javáért. Az Agenda tagjai mentesek voltak mindazoktól a káros befolyásoktól és tulajdonságoktól, amelyek százötven évvel ezelőtt majdnem az egész élet megsemmisüléséhez vezettek. Irigység, rosszakarat, mohóság, hiúság, tudat alatti ösztönkésztetések, fájdalmak, félelmek és más lélektani fogyatékosságok, amelyeket Askit a mélyszkennelések során felismert és ellenőrzés alatt tartott. Mindez a legtöbb embernél már a múlthoz tartozott. A legtisztábbak számára magától értetődő volt, hogy teljesen megnyíljanak Askitnek. Eve számára Askit semleges instancia volt, amely a legnagyobb lelki mélységeket is értékmentesen és tárgyilagosan elemezte. Lehetetlen volt a szkennelés során hazudni Askitnek, vagy bármit is elrejteni előle. A mesterséges intelligencia dekódolta és kiértékelte a szellemi folyamatokat és a szándékok, érzések, döntések alapját képező gondolatokat és képeket. A lélektani besorolásnál Askit sokmilliónyi ember adataira támaszkodott. A tulajdonságokat és tehetségeket összevetette Paradicsom céljaival, majd mindenkinek egyéni fejlesztést írt elő, és meghatározta az illető helyét is a társadalomban.

Eve gyomra hozzászokott az utazósebességhez, és a mai nap feszült figyelme utat engedett a kellemes fáradtságnak. Épp le akarta hunyni a szemét, amikor odament hozzá Roger David Pellengrey. Az ősz hajú, nagy szakállú férfi, akinek nikkel szemüvege mögött parányi szemek csillogtak, Eve mentális mentora volt. Évekkel korábban helyezték át Új-Párizsból Mélyvízbe, mert egyedüliként volt képes arra, hogy a világklímára vonatkozó kompetenciáját briliáns módon összehangolja Askit szuperintelligenciájával. A megfelelő kérdéseket tette fel, a megfelelő elméleteket elemezte, és így neki köszönhető hogy a szén-dioxid-konverter technológia arra a szintre fejlődött, ahol ma van. Pellengrey ritka kivétel is volt: egy legtisztább, aki visszatérhetett az Agendából Paradicsomba, és a mai napig makacsul hallgatott a tapasztalatairól.

– Biztos felmerül benned a kérdés, hogy véletlenül vagyok-e itt, kedves Eve – mondta üdvözlésül Pellengrey, és leült a lány mellé.

– Roger, a humorod mindig is kihívás volt. Mit csinálsz itt?

– Sürgős megbeszélése volt a Klímatanácsnak.

– Nem hangzik valami jól. Történt valami?

– Most ezzel nem kell törődnöd. Teljesült a vágyad, nem mintha ebben valaha is kételkedtem volna. Természetesen tudtam, miért fontos neked ez a nap.

– Különös. Épp a múltra gondoltam, és az Agendára, na igen, és azokra a kérdésekre, amik felmerülnek, ha az ember…

– …az Agendának szolgálhat. De most valószínűbb, hogy te és Thyron Mélyvízben fogtok kutatni, elvégre Thyron lép a helyemre a részleg vezetőjeként, és… Egy pillanat – mondta Pellengrey, felállt, és megszólított egy legtisztábbat, aki épp elment mellette.

A Paradicsomban lakó emberek számára az Agenda misztérium volt. Eve mindig abban reménykedett, hogy többet tudhat meg Askit eredetéről, ha legtisztábbként kiválasztják, és szolgálhat az Agendának. Mert miközben Askit beletekinthetett egy ember lelki mélységeibe, minden olyan kérdésre megtagadta a választ, amely felvilágosítást adott volna a programozásáról vagy az inicializálásáról.

Hirtelen bekapcsolódtak az ülések feletti holoképernyők. A Tudományos Akadémia egyik vezető tagja jelent meg világos öltözékben egy szónoki pult mögött:

– Létezésünket egyedül az alapítók bölcs előrelátásának köszönhetjük. Megalkották Askitet. Végtelen háborúk, a világméretű járvány és az előrehaladott klímaváltozás után a régi kormányok és népek alávetették magukat annak, amit a legtisztábbak első generációja szeretetre méltó Leviatánnak nevezett: Askitnek! Százötven év után ez jó alkalom az emlékezésre. Az Agendát közvetlenül a nagy katasztrófa után alapították Új-Zélandon Askit továbbfejlesztésére és védelmére. Közületek, legtisztábbak, ezen a mai vizsganapon néhányan nagy megtiszteltetésben részesültök, és közvetlenül felvételt nyertek az Agendába. Askit biztosítja a bolygó túlélését. Ebben az embernek is megvan a maga szerepe. Soha többé nem kerülhet olyan helyzetbe, hogy önmagát és az összes élőlényt végveszélybe sodorja. Ezért vonta össze Askit az embereket az új metropoliszainkba, hogy a Föld többi része magához térhessen a múltbeli kártételünk után. Paradicsomban mindenki viseli annak felelősségét, hogy kövesse ezt a célt. Ebben a legtisztábbak jelentik számunkra az ösztönzőerőt, az iránymutatást és a követendő példát. Ti összeköttetésben álltok Askittel, hogy dolgozzatok, kutassatok, védjétek magatok és mindenki más egészségét. A legnemesebb szolgálatot végzitek. Ma Askit vezérli az összes döntési folyamatot a születési rátától kezdve a kapcsolatokon át a lelki és genetikai optimalizálásig, mindenkinek tehetsége szerint ad feladatot. Minden jelöltnek sikeres vizsgát kívánok. Virágozzon tovább Paradicsom. Teljes potenciált a legtisztábbaknak!

A holoképernyők elsötétültek. Eve-et a múltban sokan megmosolyogták, amiért Askitben nemcsak a mindenről gondoskodó és védelmező mesterséges intelligenciát látta, hanem egy individuális személyiséget, aki mellette áll az életben.

– A mi mindenhol jelen levő, mindenható, mesterséges intelligenciánk, Askit – mondta Pellengrey, visszaült Eve-hez, sóhajtott, és kissé összegörnyedt az ülésen. Aggódni látszott. A Klímatanács vezetőjeként alig maradt ideje a magánéletre, feleségről és gyerekről lemondott. Csak a klímakutatás létezett a számára, modellek és számítások állandó ellenőrzése Askittel – ebből állt a napja. Pellengrey számoszlopokat és egy olyan grafikát nézett a képernyőjén, amelyet Eve nem tudott értelmezni. A férfi izgatottnak tűnt, jobb kezével barázdált arcát masszírozta.

– Eve. Bármi történik veled a szeptember 21-ei vizsgán, ne felejtsd el, hogy Askit abban látja a legfontosabb feladatát, hogy az embereket megvédje önmaguktól. Alig százötven évvel a katasztrófa után Askitnek köszönhetően világszerte a béke óceánjában létezünk. Nem kétséges, reménykedhetünk benne, hogy kigyógyíthatjuk a világot a múlt bajaiból, de ez még messze nem lezárt ügy. Mindannyian megtesszük, amit tudunk, mindent, amit megtehetünk. Még valamit meg kell beszélnem azokkal az urakkal ott. Találkozunk Mélyvízben – mondta Pellengrey, röviden végigsimított Eve arcán, és felállt. Ezt akkor csinálta utoljára, amikor Eve még gyerek volt. Eve zavartan körülnézett. Három sorral odébb az Akadémia két idősebb legtisztábbja ült egymás mögött. Arcukon aggodalom tükröződött, egyikük egy pillantással és egy kézmozdulattal felszólította Pellengrey-t, hogy üljön le a mellette levő szabad helyre. Eve azon gondolkodott, mi történhetett.

– Köszönök mindent, Roger.

– Látlak magam előtt gyerekként, és most itt vagy… Apád büszke lenne rád. Vigyázz magadra. Teljes potenciált, Eve!

Eve biccentett, és aggódva nézte, ahogy Pellengrey merev léptekkel a két úrhoz megy. A klímakutatónak igaza volt, Ázsia, Észak- és Dél-Amerika nagy része, szinte az egész afrikai kontinens és Dél-Európa máig lakhatatlan volt. A klímaváltozás következtében majdnem a teljes egyenlítői régió sivataggá vált, a tengerpartok és a szigetek közül is sok víz alá került. A régi klímamodellek elhitették az emberekkel, hogy még elég idejük van. Minden szimuláció alábecsülte az egymást kölcsönösen felgyorsító hatásokat. A fosszilis üzemanyagok elégetése miatt még a szibériai permafroszt is megolvadt, hihetetlen mennyiségű metánt és szén-dioxidot felszabadítva. Grönland és az Északi-sark teljes elolvadása sötét tőzegtájakat hozott létre. Ennek a gigantikus felületnek az abszorpciós ereje még tovább gyorsította a felmelegedést, és a vártnál korábban beindított egy immár visszafordíthatatlan folyamatot. A 21. század embere nem volt képes sem felbecsülni azokat a komplex erőket, amelyeknek ő borította fel az egyensúlyát, sem hatékony ellenintézkedéseket tenni. Csak Askit minden részletre kiterjedő tervezése révén lehetett megindítani az ózonréteg regenerációját, a légköri szén-dioxid csökkentését, a terméketlen földek visszafoglalását, az emberek, állatok és növények sugárzás okozta genetikai károsodásainak gyógyítását és a fenntartható mezőgazdaság kialakítását. Az erőforrások szűkösségének megszüntetése érdekében az utóbbi évtizedekben egész városokat hasznosítottak újra robotok és megagépek segítségével, más, túlságosan sugárszennyezett vidékeket pedig egyszerűen visszaadtak a természetnek. Az egész emberiség napról napra azzal foglalkozott, hogy helyreállítsa az életfeltételeket, és Eve hamarosan fontos teljesítménnyel járulhat hozzá ehhez a munkához.

Ahelyett, hogy az utazás idejét a máskor megszokott módon meditációval, alvásegységekkel és tanulmányok olvasásával töltötte volna, Eve a felette levő holoképernyőre vetítette ki a hírek egyéni válogatását. Askit hangja kissé vibrált: Az Agenda most először ért el sikereket a korallok tenyésztésében. A kutatók egyetlen mesterséges korallpetéből milliónyi lárvát keltettek ki a Nagy-korallzátony területén, amelyeket aztán sikeresen áttelepítettek. A pH-érték további szabályozásával egy időben a genetikai változtatások lehetővé tették a korallok újratelepítését.

Egy pillanatra kétségei támadtak, hogy ezek a rendkívül érzékeny lények tényleg megmenekülhetnek-e.

Az óceánok évtizedek óta tartó revitalizációjának, a halászati és vadászati tilalomnak, valamint a hajózás leállításának nagy hatása volt a bálnákra, a halakra és a tengeri faunára. Ha a korallok valóban képesek alkalmazkodni a magasabb hőmérséklethez, az szenzációszámba menne. Ő ezt feltehetőleg sohasem fogja saját szemével látni, mivel csak az Agenda tagjainak engedélyezték, hogy Új-Zéland területére lépjenek, illetve akár csak megközelíthessék a szigeteket. És akit egyszer felvettek az Agendába, az onnan – kevés kivételtől eltekintve – már nem léphetett ki. A szigeteken kívül senkinek nem adatott meg a lehetőség, hogy többet tudjon meg Askitről és annak állomáshelyéről. Hogy pontosan hogyan épülnek fel Askit rendszerei, neurális hálózatai és kvantumszámítógépei, az az Agenda számos titkának egyike volt. Új-Zélanddal nem volt hyperloop-összeköttetés. Kizárólag a legendás védelmezők tudtak a jetjükkel embereket szállítani Askit Citybe. Eve többször is kérdezte Pellengrey-t, miért térhetett vissza, de a választ már sejthette a férfi makacs ellenkezéséből, hogy olyasmit mondjon az Agendáról, ami nem köztudott. Askit valószínűleg számtalan szkennelés során ellenőrizte Pellengrey integritását és megbízhatóságát. Senki nem tudhatta, hogyan épül fel az Agenda, és hány tagja van. Eve anyja, Tessa az ember helyzetét az Agendában egyszer lekezelően Askit szórakoztatásának egyik formájaként jellemezte. Ezen Eve csak nevetni tudott. De mégsem volt teljesen légből kapott dolog, hiszen mit várhatott Askit egy olyan emberi agy kapacitásától, amelynek teljesítménye messze alulmúlta az övét. Eve megelégedett azzal a magyarázattal, hogy az elszigetelés és titkosítás azt a célt szolgálja, hogy megakadályozzon mindenféle korrupciót vagy inváziót Askit rendszerében.

Egy másik hír a megnyugtató alfa-hullámok ellenére, amelyeket az implantátumán keresztül kapott, rövid időre idegessé tette. Az Agenda újabb helyeket írt ki a legtisztábbak számára a világtengerek kutatására és regenerálására. Askit mindig is úgy számolt Eve-vel, hogy majdan az Agendában fog dolgozni, de azt is tudta róla, hogy minden vágya követni apját tengerbiológusként az óceánokra. Ott akart lenni, ahol apja egykor eltűnt. Pillantása egy pillanatra megfagyott, és nem vette észre a villogást és zümmögést a csuklóján, míg fel nem figyelt egyik utastársa integetésére, aki aztán a karjára mutatott. Köszönetképpen biccentett neki, és már látta is Adlin