Levelek a padlásról

By Jenny McLachlan

Betty Plum még sosem volt szerelmes. De mintha áramütés érné, amikor új fiú érkezik a suliba: Toby, aki rögtön meghívja a lányt énekelni az alakuló zenekarába. Betty kétségbeesik, hiszen már megígérte Katnek, hogy vele indul az iskolai fesztiválon. Kat megsértődik, közben pedig Betty egyre nehezebben igazodik ki Tobyn, akire ráadásul Pearl is rástartolt. Amikor a padlásról előkerülnek édesanyja ráhagyott, titkos levelei, Betty még inkább összezavarodik. Segíthetnek-e neki a megörökölt történetek, hogy kiigazodjon a saját életében? Valóban szerelem az, amit érez? Milyen lesz az első csók?

• Language: Magyar
• Publisher: Móra Kiadó
• Release date: Dec 5, 2020
• ISBN: 9789634159919

Book preview

Jenny McLachlan

Levelek

a padlásról

Katicalányok #2 (Betty)

Móra Könyvkiadó

Tartalom

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

A szerzőről

Impresszum

A legjobb Lópofinak és Jópofinak a világon:

Chris és Veronica Clarknak

1.

Egy dallal dúdolom álomba Bettyt. A pelenkázóasztalon egy doboz, benne nyolcvanhét darab orgonalila boríték, egy töltőtoll és egy köteg elefántcsontszínű Vergé de France levélpapír várakozik. Kihúzok egyet, és végigsimítom az üres lapot. Az arcom pont olyan sápadt, mint a levélpapír. Kiveszek egy borítékot is, és ránézek Bettyre, aki a kiságyában alszik. Édes kis nyálbuborékok vannak a félig nyitott szájacskája sarkán, az arca rózsás. A függönyt meglebbenti a szellő, a kisbabám puha hajacskája megremeg.

Sietnem kell.

Hópofi 15 éves! – írom a borítékra, aztán megáll a toll a kezemben. Már nagyon fáradt vagyok. Az ablak nyitva, hallom, ahogy a szomszédban a medencébe ugrálnak és kiabálnak a fiúk. Aztán hatalmas szívet rajzolok a felirat köré, majd magam elé teszem a levélpapírt, és írni kezdek.

KÉSŐBB…

Te jó ég, hét perce tanítás, én meg itt legózom! Gyorsan betömök egy marék kukoricapelyhet, langyos tejet kortyolok rá, aztán nincs mese, egy időre meg kell válnom a szülinapi ajándékaimtól. Most már muszáj szaladnom. De legalább kipróbálhatom az új, arany sávos Puma cipőmet!

Végigrohanok az utcán, átvágok a Naplemente Idősotthon kertjén, közben időnként a lábamra pillantok, őrülten tetszik az új, retró stílusú csukám.

– Mars le a fűről! – kiabál egy öreg néni az ablakból.

Rámosolygok, még integetek is, aztán átszaladok a parkolón, nyomomban vijjogva reppen fel egy egész sirályraj. Felkapaszkodom a kerítésfalra, amelynek a túloldalán a rajzterem van, egy ideig fent billegek a köveken, majd elvesztem az egyensúlyomat, és bezuhanok a suli udvarára. Az utolsó pillanatban sikerül összegömbölyödnöm, így nem esik nagyobb bajom. Zihálva fekszem, és már bánom, hogy tejet ittam.

– Mégis mit jelentsen ez, Betty Plum?

A fenébe! Ez a hang nagyon is ismerős.

– Jó reggelt, Mrs. Pollard! – köszönök kedvesen, és felkászálódom.

Az igazgatónő összeszorított szájjal és elfehéredett ujjakkal szorongatja a csipeszes írótábláját. Természetesen sikerült megint jól felidegesítenem, de próbálja leplezni, ki tudja, miért. Ekkor veszem csak észre, hogy nincs egyedül. Mögötte egy fiú támaszkodik a kerítésnek, és az eget bámulja.

Legalábbis azt hiszem, fiú. Olyan fantasztikusan néz ki ugyanis, mintha valami istenség lenne. Vagy egy filmsztár, akit valamilyen csoda folytán épp a mi sulink udvarára pottyantottak. A szívem őrülten kalapál, és elpirulok. De hát én nem szoktam elpirulni, a szívem pedig akkor kalapált így utoljára, amikor megrázott a kenyérpirító. Újra a fiú felé pillantok. A bőre világos, a szája gyönyörű, a haja erős szálú, sötét. Egy vámpír, gondolom magamban. Hülye vagy, Betty, vámpírok nincsenek! A srác viszont tényleg észvesztő. A szívem mindjárt kiugrik a mellkasomból. Mi a fene van velem?!

A fiú most ásít, a hosszú szempilláit bámulom. Hű! Pasimusz Maximusz, nem vitás. Mindjárt elájulok!

Végre leesik, mi is van velem. Óriási dolog történt: nekem tetszik ez a srác! Ami azért említésre méltó, mert soha életemben nem tetszett még senki, aki valódi. Kat barátnőmmel ellentétben nekem nem szokásom, hogy nyálcsorgatva koslassak a sulibeli fiúk után, és tízes skálán osztályozzam őket, vagyis… eddig nem volt szokásom.

De ez a srác egyértelműen tízpontos.

– Várom a magyarázatodat – türelmetlenkedik Mrs. P., tollával a tábláján kopogva.

Bocs, most nem tudok válaszolni, ugyanis épp szerelmes lettem! Ettől pedig, úgy látszik, megnémultam. Mi van, Mrs. P. semmit sem érez abból, hogy a levegő tele van szexuális feszültséggel?! Semmi különös nem tűnik fel neki?

– Elnézést kérek, igazgatónő – nyögöm ki végül. – Iskolába jövet egy öreg bácsival találkoztam, pizsamában sétált, így vissza kellett kísérnem az idősotthonba. – Mintha még nem győztem volna meg az igazgatónőt, így hozzáteszem: – Mezítláb volt.

– Értem – hunyorog kétkedve Mrs. P.

– De tényleg! – méltatlankodom, és joggal, mert ez valóban megtörtént, csak éppen nem most, hanem pár hete. – Hálából ezt kaptam tőle – kapom le a fejemről a golfsapkát, és az igazgatónő orra alá nyomom.

– Értem – mondja megint, és felír valamit a táblájára. – Ahogy látod, Betty, új diákunk érkezett. – A fiú ekkor nagyon lassan felém fordítja a fejét. – Ő itt Tobias Gray, és a te évfolyamodba fog járni.

– Toby – szólal meg erre a fiú, a hangjába a gyomrom is beleremeg.

– Tessék? – értetlenkedik Mrs. P.

– Csak azt mondtam, hogy Tobynak hívnak.

– Igen. Szóval segíts Tobynak, hogy megtalálja köztünk a helyét, és keress meg ebédidőben, hogy megbeszéljük, amit kell! – Az igazgatónő megfenyeget az ujjával, miközben végigméri a lilára festett körmömet, a karkötőimet, a cipőmet meg a golfsapkámat.

– Mrs. Pollard, kérem, szülinapom van! – panaszolom, de ez sem hatja meg. Sarkon fordul, és elvonul.

Toby felegyenesedik, és felém fordul. Állok, mint aki sóbálvánnyá vált. A szeme döbbenetesen világoskék, és még macskaszerűbb, mint Füstös úré, ami nem kis dolog, tekintve, hogy Füstös úr macska. Az ajkán mosoly játszik, én pedig libabőrös leszek. Aztán rám kacsint, és megindul az igazgatónő után.

Még sosem kacsintott rám egyetlen fiú sem. Legalábbis nem így. Nézem, ahogy elsétál. Nem a mi sulink egyenruhanadrágja van rajta, és a zakója ujja pedig fel van tűrve. Mrs P. valamiért nem bírja, ha feltűrjük a zakónk ujját. Toby olyan magas, hogy a kerekes kukákhoz érve le kell húznia a fejét, nehogy beleütközzön egy lejjebb csüngő faágba.

Visszafordul, és rám néz. Kezemet a szívemre szorítva, tátott szájjal bámulok. Elmosolyodik, és visszafordul.

Hű de ciki!

Nagy nehezen magamhoz térek, és bevonszolom magam a rajzórára. Miss Summonsnak motyogok valamit arról, hogy „késett a busz", aztán megkeresem Katet, aki épp valami gusztustalanságot művel egy maréknyi emberi hajjal. Beát sehol sem látom.

– A tanárnő fia fodrász – világosít fel Kat, miközben arcán méla undorral szőke hajszálakat szór a beragasztózott papírlapra. Tökéletes alakú, gyöngyházszínű körmeivel szív alakba rendezgeti a hajszálakat. – A tanárnő szerint így tapasztalatot szerezhetünk arról, mennyire sebezhető az emberi test.

– Inkább úgy fest, mintha épp sorozatgyilkossá képeznéd ki magad – huppanok le a szemben lévő székre. – Hagyd már azt a hülye hajat, Kat! Nézz inkább ide! – Két ujjammal az arcomra mutatok, hogy muszáj legyen rám néznie. – Látsz valami változást rajtam?

Elmélyülten grimaszolva vizsgálgatja az arcomat.

– Úgy érted, látszik-e, hogy már tizenöt vagy?

– Nem pont erre gondoltam, de köszi, hogy emlékeztetsz!

– Azért ilyen vörös a képed, mert Mrs. P. a szexi új pasi előtt tolt le? Láttam az ablakból.

– Nem, Kat, azért ilyen vörös a képem, mert az előbb robbant fel a szívem: szerelmes vagyok!

– Igen, tudom, hogy van valami közted meg Mrs. P. közt, mert ebédidőben is folyton együtt lógtok, meg suli után is…

– Hát mert folyton bezár büntetésből!

– Betty, poén volt! – vigyorog Kat. – Az új pasiról van szó, tetszik neked. Nem is csoda. Nyolc és fél pontos! Tök jól néz ki – mondja Kat, és eltűnik a pad alatt. – De nézd csak, mi van itt neked! – bukkan fel újra, és egy hatalmas lufit tart a kezében. – Boldog szülinapot, Betty! Látod, mi van rajta? Füles és Micimackó ölelgetik Tigrist! Te vagy Tigris, én Füles, Bea pedig Mici.

A hajamba kötözöm a léggömböt, amely persze azonnal a mennyezet felé igyekszik.

– Repül a hajad!

– Köszi, Kat! – mondom, mire szégyenlősen egymásra mosolygunk. A barátságunk még elég friss, úgyhogy ez egy különleges lufinak számít. Az első rajzfakultáción önként jelentkeztem, amikor modellt kellett állni, és hülye pózokat találtam ki, tekeregtem, meg minden. De csak Bea meg Kat nevetett, pedig jó poén volt. A végén kiküldtek, de megérte, mert azóta szinte elválaszthatatlanok vagyunk.

A lehető legjobbkor jött az egész, a két „legjobb barátnőm, Charlie és Amber ugyanis épp akkor mentek el. Charlie a félév elején Manchesterbe költözött az apjához, Ambert pedig egy drága magánsuliba nyomták be a szülei, hogy „tiszta lappal kezdhessen, vagy talán csak azért, hogy szétválasszanak minket.

– Kat, segítesz? – kérdezem, és visszahúzom a lufit.

Félrelöki a hajas rémséget, és komoly képet vág.

– Mondjad! – biztat.

– Szóval ez az új fiú. Tobynak hívják, és szerintem teljesen úgy néz ki, mint egy szexi vámpír.

Kat bólint. Tudja, miről beszélek, hiszen ő is látta Tobyt.

– És úgy nézett rám, mintha fel akarna falni. – Kat erre kérdőn néz rám. – Vagyis jó, mondjuk úgy: én magam akarom, hogy felfaljon!

– Betty, de hát még nem is csókolóztál! És nem jártál soha senkivel. Nem tudom, rögtön a felfalással kell-e kezdeni.

– Mert még soha nem találkoztam olyannal, akivel szívesen csókolóztam volna! De most igen.

Kat erre tapsikolni kezd. Örül, hogy ezek szerint mostantól velem is beszélhet majd a pasikról. Ugyanis ez a szakterülete.

– Szerintem Beát kérték meg, hogy mutassa meg neki a sulit, mert le kellett mennie a portára.

– Oké. Akkor legalább egy órán át biztonságban tudom – válaszolom. Beának ugyanis, velem ellentétben, van barátja. De nem ülhetek sokáig ölbe tett kézzel. – Ha Pearl Harris meg Jess Cobb meglátják, azonnal rá fognak mozdulni. Életemben nem találkoztam még olyan fiúval, aki tetszett volna, úgyhogy nem hagyhatom, hogy Pearl elhalássza előlem. Különben is, én láttam meg elsőnek!

– Sajnos ez nem így működik. Nem stipi-stopizhatsz le egy fiút, csak mert te láttad meg előbb! – figyelmeztet Kat, és megint a hajcsomóval kezd vacakolni. – Nézd csak, találd ki, ki vagyok! – mondja, és az állához tartja a hajcsomót. – Huhú, helló, imááádlak, Tóóóbi!

– Én, szakállal? – találgatok.

– Igen!

Ezek után végigröhögjük a rajzórát, és mindenféle hajas dolgot gyártunk.

Bea csak az óra végére ér vissza.

– Annyira bunkó ez az új fiú! – mondja kipirulva, és látszik, hogy teljesen ki van akadva. Olyan beásan. – Egész idő alatt három lépéssel mögöttem jött, és sóhajtozott – folytatja, aztán utánozni kezdi Tobyt, ahogy fúj, grimaszol és morog, hogy látszódjon, mennyire unatkozik. Tök élethűen csinálja. – Elvittem a kismalacokhoz is, de egyáltalán nem érdekelték.

– De fura! Pedig olyan cukik – mondja erre Kat.

Egymásba karolva vonulunk matekórára, köztünk lebeg a léggömböm. Igaz, nem régóta vagyunk ilyen jóban, pedig ősrégi barátnők vagyunk. Együtt jártunk a Hétpettyes oviba, és volt egy menő bandánk, mi voltunk a Katicalányok. Pearl Harris is közénk tartozott, de azóta az iskola réme lett belőle. Egy időre mindannyian távol kerültünk egymástól, de mostanra megint majdnem teljes a csapat.

– Bettysegg beleseggelt abba a seggesfejbe – közli Kat Beával.

– Én is beszélek seggül, Kat – jegyzem meg. – Úgyhogy a titkos seggnyelved segget sem ér. Különben is lehet, hogy csak azért sóhajtozott, mert eszébe jutottam – mondom, mire Kat és Bea elröhögi magát. Aztán én is, hogy világos legyen, csak viccelek.

Pedig amúgy komolyan gondoltam.

Kérlek, szerelemisten… Hogy is hívják? Erósz? Vagy Venus? Mindegy, de légyszi, légyszi, tegyél róla, hogy Toby Gray még ma megszólítsa Betty Plumot! Ennél szebb szülinapi ajándékot el sem tudok képzelni.

Köszi a semmit, Erósznus.

Hiába sündörögtem Toby körül egész ebédidőben, úgy ér véget a suli, hogy egy árva szót sem váltottam vele. Hazaindulok, és közben az jár a fejemben, mennyire menő volt, ahogy kibontotta a csokiját, és épp amikor ott tartok, mennyire laza volt, ahogy a tizenegyedikesekkel focizott, észreveszem Billt, aki a Spar előtt vár rám.

– Bill, te őrült! – kiabálok neki, és átszaladok hozzá.

Bill rám mosolyog. Ő a legjobb barátom, még akkor is, ha, ahogy azt sejteni lehet, ő egy hombre. A katolikus fiúsuliba jár, így még rajta van az ocsmány gesztenyebarna öltönykabátja meg a csíkos nyakkendője. Az egyenruhája totál nem illik a kócos, szőke hajához meg a kreol bőréhez. Bill nagy szörfös, mármint igazi széllovas, szóval nem úgy kell érteni, hogy a neten szörfölget. Minden szabad percét a szörfdeszkán tölti.

Átfutok az úttesten. Ez az egyenruha elég gáz, de mindegy, én azért hajlandó vagyok nyilvánosan mutatkozni vele.

– Helló! – mondja Bill, és hozzám vág egy teszkós szatyrot. – Itt az ajándékod!

Megindulunk hazafelé, közben belekukucskálok a szatyorba.

– Pfuj! Ez meg mi? – kérdezem, ahogy előhúzok egy teljesen élethű, apró lóálarcot. – Ez babaholmi?

– Nem!