Maró bűntudat

By Inger Gammelgaard Madsen

Johan Boje, a Közép- és Kelet-Jyllandi rendőrkapitányság egyik rendőrét egy márciusi éjjelen halálra gázolja egy autó az otthona előtt. Főnöke, Axel Borg az elsők között érkezik a bűntény helyszínére. Hamar rájön, hogy nem egyszerű cserbenhagyásos gázolásról, hanem brutális gyilkosságról van szó. Boje kilencéves fia azt állítja, látta az autót, és hogy egy rendőr ült a volán mögött. Vajon csak a fiú képzelete játszadozik vele a trauma után? Egy benzinkút megfigyelőkamerája alátámasztja a fiú sztoriját – a végzetes estén valóban egy rendőregyenruhás férfi vezette az autót. Rolando Benitót, a Független Rendészeti Panasztestület nyomozóját állítják az ügyre. Vajon Johan Boje melyik munkatársának volt indítéka a végsőkig elmenni? Rolando Benito összefog Anne Larsennel, a Kelet-Jyllandi TV2 újságírójával. A nyomok, amelyeket követnek, egy tűzesethez vezetnek vissza, amelynek súlyos következményei voltak egy helyi családra. Lehet, hogy a tűz nem is baleset volt? Anne és Rolando úgy vélik, az indíték talán egészen más, mint eredetileg gondolták. A hajtóvadászat célja most már az, hogy megtalálják az elkövetőt, mielőtt az újra lecsap.

• Language: Magyar
• Publisher: SAGA Egmont
• Release date: Sep 2, 2019
• ISBN: 9788726230413

Book preview

purchaser.

Maró bűntudat

1. fejezet

Miután leállította a motort, a garázs teljesen elcsendesett. Csupán szokatlanul szapora lélegzetvételét lehetett hallani.

Amikor beállt, felgyulladtak a fények, és megvilágították a munkaasztalt. Úgy tűnik, Lukas a madáretetőn ügyködött, de nem takarított el maga után. Mindent faforgács borított, és a fűrész sem volt a helyén, a falra szerelt szerszámtartón. Johan tudta, hogy a fia feladta, és nem fogja befejezni, amit elkezdett – már megint. Annak azért örült, hogy megpróbálta, és hajlandó volt egy kicsit mást is csinálni, mint videojátékozni. A kilencéves fiúknak mozogniuk kellene, de Lukas nem szeretett sportolni – ellentétben Miával, aki heti kétszer járt kézilabdaedzésre. Bár ő pár évvel idősebb volt, ezért Johan reménykedett, hogy idővel Lukas is fejlődik e téren.

Zavarta, hogy a fia nem hallgat rá, és hogy nem örökölte az ügyességét és rendszeretetét. Együtt rajzolták fel a falra a szerszámok helyét, szóval könnyedén megtalálhatta volna, hová kell visszaakasztani a fűrészt. Johan erre a gondolatra még idegesebb lett.

Hátradőlt az ülésben, a keze a kormányon, mintha még mindig vezetne. Lehunyta a szemét, és próbált úrrá lenni a dühén. Igazából nem a fűrész zavarta, sem pedig a rendetlenség vagy Lukas.

Saját magára volt dühös, amiért rossz döntéseket hozott. Lehet, hogy ami történt, sosem történt volna meg, ha elég tökös hozzá, és elmond mindent Alice-nek. Tudta, hogy a felesége gyanakszik már egy ideje. Látta a szemében, valahányszor későn ért haza a munkából, vagy azt mondta, üzleti útra megy külföldre. A nő tudott a dologról, de soha nem szólt semmit. Vajon azért, mert ennyire szereti? Vagy tán azt gondolja, nála jobbat úgysem találna? Alice gyönyörű nő, bárkit megkaphatna, akit csak akar.

Johan kinyitotta a szemét, és a sötétségbe meredt. A gondolatra, hogy Alice egy másik férfival van, féltékenység mart belé. Ez jól mutatta, milyen alávaló is ő valójában. Semmi joga nem volt féltékenynek lenni, sem pedig megkönnyebbülést érezni, amikor hazaérve látta, hogy minden ablak sötét, ami azt jelenti, hogy Alice és a gyerekek már alszanak. Miért is lennének ébren? Korán kellett kelniük: a gyerekek iskolába mentek, Alice pedig a kórházba dolgozni. Johan emlékezett rá, hogy nappalos műszakja lesz.

Telefonálnia kellett volna, de végre áttörést ért el. Holnapra minden információ a rendelkezésére fog állni.

Miután ismét találkozott vele, és a szemébe nézett, képtelen volt elengedni az ügyet. Annyi év után hagynia kellett volna. Baleset történt, a jelentésben is ez állt. De Johan úgy gondolta, valójában valami más áll a háttérben. Vajon a profi szimata vezette, vagy valami más? Alice egyszer megkérdezte, mi bántja. Mindig törődött vele, és jó megfigyelő volt, így nem csoda, hogy észrevette a szomorúságot a férfi szemében. Valószínűleg azt is látta, hogy a gondolatai nem körülötte és a gyerekek körül forognak, hanem valahol egészen máshol járnak. Johan akkor és ott őszintén bevallhatott volna mindent, és megszabadulhatott volna a kőtől, ami a szívét nyomta. De mindez most már nem számított. Semmi sem számított.

Nagyot nyelt, és az orrnyergére szorította hüvelyk- és mutatóujját – a könnyeivel küszködött. A nő különleges volt számára, és most már azt is tudta, hogy szerelmes volt belé… A kapcsolatuk nem csak a szenvedélyről és a szexről szólt, mint a többi nővel. Ő nem csak egy kaland volt, ami fölött Alice szemet hunyt. Ezegyszer nem a nő fiatalsága vagy szépsége vonzotta, hanem valami más – valami bensőséges. Nem tudta megmagyarázni, de érezte, hogy összetartoznak mind testben, mind lélekben. Ilyesmit még soha, senkivel nem érzett – még Alice-szel sem.

A szomszéd kutyája hangos ugatásba kezdett. Johan összeszedte magát, és kiszállt a kocsiból – a becsapódó ajtó visszhangzott a garázsban. A sötétben rálépett egy darab fára, amelyből egy meghajlott szög állt ki, mire hangosan káromkodni kezdett. Felkapcsolta a villanyt, hogy a munkaasztalra tegye a lécet.

Lukas sokat haladt a madáretetővel. Johan felvette, és körbeforgatta. A tető egyik fele kicsit meghajlott, és az egyik szög nem volt eléggé beverve, de minden más rendben volt. Elmosolyodott, és megtörölte a szemét. Holnap segít Lukasnak befejezni.

Főleg a gyerekek, Lukas és Mia miatt nem mondta el Alice-nek. Vajon képes lett volna nélkülük élni? Lehet, hogy nem is kellett volna elhagynia a gyerekeit. A nő is szerette volna őket, ebben biztos volt. Neki is voltak gyerekei. Erre a gondolatra megint eszébe jutott az ügy. Remélte, hogy Torben, a társa nem vette észre a régi jelentést, amikor ma este váratlanul beállított a kapitányságra. Torben szokatlanul nagy figyelmet fordított a részletekre – ez tette kiemelkedővé a munkájában. Johan gyorsan felpattant az asztalától, és felkapta a kabátját a szék támlájáról, mintha indulni készülne. Remélte, hogy meggyőző volt az alakítása.

Kinyitotta a kocsi bal hátsó ajtaját, kivette a kabátját az ülésről, a vállára dobta, és kiment a garázsból. Viszonylag meleg márciusi este volt. A csillagok fényesen ragyogtak, a szél a fák elszáradt leveleit zörgette.

Max, a szomszéd kutyája, még mindig ugatott. Általában csendben volt, amikor a kertben sétálgatott, és soha nem ugatta meg Johant, mivel ismerte. Johan végignézett az utcán. A szomszéd háza előtt egy kocsi parkolt nem messze az utcai lámpától: egy fekete Peugeot 208-as. De biztosan nem vendégek voltak, ugyanis egyik ablakban sem égett a villany. Lehet, hogy elmentek otthonról? Johan úgy döntött, odamegy, hogy megnyugtassa a kutyát. Legalább annyival is később bújik be Alice mellé az ágyba. Nem akart magyarázkodni, miért ilyen későn ért haza, és azt se akarta látni, hogy a felesége hátat fordít neki, és álmatlanul mered a sötétbe. Nem szólt, hogy ma sokáig bent lesz, és a mobilját sem vette fel, pedig Alice többször is hívta.

A kocsi a sötétben úgy nézett ki, mintha gonoszul vigyorogna. Johan erre a gondolatra elmosolyodott. Lukas mutatta meg, hogyan lehet arcokat látni bennük. A fiú túl sok mesét nézett, ezért minden modellben arcokat vélt felfedezni. Mindig is élénk volt a fantáziája. Az autók vagy kedvesen mosolyogtak, vagy gonoszul vigyorogtak, vagy pedig mérgesek voltak. A fényszóró a szemük, a hűtőrács pedig a szájuk, kivillanó fogakkal.

Johan még sosem látta ezt a kocsit a környéken. A szomszédban egy öreg házaspár lakott, akik amúgy is ritkán fogadtak vendégeket. Ráadásul úgy tűnt, mintha valaki ülne a volánnál. Johan hunyorgott, hogy jobban lásson. A gyér utcai fényben egy sötét alakot vélt kivenni a vezetőülésen.

Nemrég nyomoztak egy szervezett bűnbanda után, akik előbb kifigyelték az áldozataik szokásait, majd kirabolták őket. Johan elindult az autó felé, de a kocsi fényszórója hirtelen felgyulladt, elvakítva őt, mire a szeme elé kapta a karját. Az autó hangos kerékcsikorgással hirtelen megindult. Johannak annyi ideje sem volt, hogy felfogja, mi történik; a hűtőrács már össze is zúzta a térdkalácsát és a combcsontját. A férfi végiggurult a motorháztetőn és az autó tetején, majd az úttestre esett, mint valami rongybaba. A jármű irányába fordította a fejét, és látta, hogy a piros fények eltűnnek.

A durva aszfalt az arcába vágott. Megpróbált felállni, de a fájdalom elviselhetetlen volt. Vért hányt, és csaknem elvesztette az eszméletét. A kutya még hangosabban ugatott, mint valami betolakodóra, aki próbál átmászni a kerítésen. Ekkor hirtelen fény gyúlt az egyik távol eső ablakban.

Az Lukas szobája volt.

Johan lehunyta a szemét, és érezte, hogy vér csordogál ki a szája szélén. Próbálta felemelni a kezét, hogy letörölje, de hasztalan. Lukas nem láthatja így! Amikor meghallotta a berregő motort, ismét kinyitotta a szemét, és a hang irányába fordította a fejét. Az út kellős közepén feküdt, és egy kocsi épp felé száguldott. Johan megpróbált kikúszni az út szélére, de szinte mozdulni sem tudott. Végül minden erejét összeszedve felemelte a karját, és szétnyitotta az ujjait, mintha ezzel megállíthatná a járművet. Az autó nem lassított, és Johan ekkor rájött, hogy ez ugyanaz a kocsi. A kerék olyan közel volt az arcához, hogy már-már ki tudta venni a mintáját. Maradék erejével még felüvöltött, mielőtt az autó halálra gázolta.

###

Axel Borg rendőrfelügyelő próbálta nem kimutatni az érzelmeit, amikor megtudta, hogy az áldozat, akit a néma mentőautó a boncterembe szállított, a saját embere volt. Nem sivítottak a szirénák, nem volt rohanás. Kelletlenül az úttesten szétterült vértócsára nézett, ahol a fehér overálba öltözött bűnügyi technikusok kis, háromszög alakú, számozott táblákat helyeztek el. Úgy nézett ki, mintha kártyavárat akarnának építeni. Az egyik technikus egy kis csipesszel felvett valamit a földről. Axel bele sem akart gondolni, mi lehet az. Észrevette, hogy nincsenek féknyomok a vértócsa előtt, amely már kezdett megszáradni az aszfalton.

Az egyik technikus köszönésképpen felé biccentett, majd lefotózta az ötös számmal jelölt nyomot, amely egy alig észrevehető, sáros keréknyom volt. Axel elfordította a fejét, amikor rájött, hogy az valójában nem sár. Kivette a kezét sötétszürke, gyapjú viharkabátjának zsebéből, és a ház felé nézett. Érezte, hogy összeszorul a torka – a legnehezebb az egészben az volt, amikor közölni kellett a rossz hírt a családtagokkal.

De szerencsére ezt megúszta. Kiderült, hogy Katja, az egyik új kolléganő nagyon jól kezelte az ilyen helyzeteket, és már beszélt a családdal. Ő még nem régóta ismerte Johant. Axel viszont jól ismerte Alice-t. Alig négy hónapja volt, hogy táncoltak a kapitányság karácsonyi buliján. Johan nem szeretett táncolni. Ha Axel őszinte akart lenni, ő sem szeretett, de Alice-nek nehéz volt nemet mondani, és furcsa mód sajnálta is a nőt. A rendőrségen mindenki tudta, hogy Johan csalja a feleségét. Arról viszont fogalma sem volt, hogy vajon Alice tudta-e. De mit számított ez most már? Mit számít, hogy hűtlen volt valaki, ha az illető személy meghalt?

Nehéz léptekkel felment a bejárati ajtóhoz vezető kőlépcsőn, és becsengetett. A lépcső tele volt homokkal, amely ropogott a talpa alatt. A gombot megnyomva vidám dallam csendült fel, hangja halkan átszűrődött a vastag tölgyfaajtón, és egyáltalán nem illett a helyzethez. Amíg Axel várt, hogy valaki ajtót nyisson, mutató- és hüvelykujjával a bajuszát dörzsölgette. Mióta bajuszt növesztett, szokásává vált, amikor ideges volt valami miatt; egyúttal le is söpörte a morzsákat, amelyek az esti kávé mellé elfogyasztott croissant-ból ragadtak rá. Az utolsó falatokat sietve kapta be, ugyanis pont akkor telefonált az ügyeletes rendőr, hogy jelentse a tragédiát.

Axel az órájára nézett: hajnali negyed kettő. Katja már biztosan elment, és ha Alice-nek most túl sok lenne ez a beszélgetés, nem fogja erőltetni. Lehet, hogy már le is feküdt aludni. Nem akart még egyszer becsengetni, inkább úgy döntött, elhalasztja a dolgot. Ettől egy kicsit megkönnyebbült, és már épp indulni készült a kocsijához, amikor hallotta, hogy nyílik az ajtó. Alice szeme táskás és vörös volt, alsó ajka pedig alig észrevehetően remegett. Nem volt rajta smink, nem úgy, mint a karácsonyi bulin, amin olyan volt, mint egy szupermodell. A smink csodát tett egyes nőkkel, de Axel szerint Alice szebb volt nélküle.

A nő egy szót sem szólt, csak kitárta az ajtót, és visszament a nappaliba. Még hálóingben is gyönyörű volt. Göndör, gesztenyebarna haját zilált lófarokba fogta. A kanapéra ült a gyerekei mellé. A lánya, Mia szemlátomást sokat sírt, a fia pedig sokkos állapotban volt. A lány rózsaszín, virágmintás, csipkés szélű hálóinget viselt, a fiú pedig pizsamát. Axel azon kapta magát, hogy a felső részen lévő dinókat számolgatja.

Megköszörülte a torkát.

– Őszinte részvétem, Alice – mondta rekedten.

Alice bólintott, és bár hallani nem lehetett, remegő ajakkal köszönetet mondott.

Axel leült a kanapéval szemközti fotelba. Alice és a gyerekei szorosan összebújtak, mintha így próbálnák megvédeni magukat a további rémhírektől. Alice átkarolta a fiát, aki közvetlenül mellette ült, magához húzta, és Axelre nézett. Nehezére esett megszólalni.

– Tudjátok… – kezdte, majd megköszörülte a torkát. – Tudjátok már, ki tette?

– Még nem – rázta meg Axel a fejét. – És nem is én fogom megkeresni.

– Nem? De akkor ki… – pillantott Alice zavartan a felügyelőre.

– Ez a szabály. Nem nyomozhatunk a saját embereink halálának ügyében.

– De akkor ki fogja megkeresni a sofőrt? Nálad jobban senki sem ismeri Johant.

– Épp ez a probléma. Én és a többiek túl jól ismertük. Általában a szomszédos kapitányság veszi át ilyenkor az ügyet.

Alice már-már sokkosan dőlt hátra a kanapén. Könnyes szemével még mindig Axelt nézte, de a tekintete üveges volt.

 – Nem hallottam semmit. Azt sem hallottam, hogy hazaért. Már lefeküdtünk aludni, és…

– Ne hibáztasd magad.

– Mégis min dolgozott… ilyen sokáig?

– Munkából jött? –