Rajongók voltunk

By Hartay Csaba

Hartay Csaba regényes novellafüzére nem abban segít, hogy megtaláld önmagad, hanem abban, hogy sose felejtsd el, honnan jöttél.
A '80-as évek ébredező Magyarországán különleges, addig ismeretlen termékek, divatok, gondolatok jelennek meg: hamburger, gofri; Dolly Roll szól a lemezjátszókból, a kamionosok Turbo rágót dobálnak az integető gyerekeknek, miközben egy csapat vadóc kamasz a szabadságát keresi az alföldi tájban. Első barátnő, első csók, első szexfilm - minden új, minden izgalmas. És egy kamasz még semmit sem csinál félszívvel.
Az őszinte derűért, ami ebből a könyvből árad, minden olvasó hálás lesz Hartay Csabának, aki így fogalmazta meg ennek a gyűjteményes kötetnek az ars poeticáját: „Csak a rajongás ne vesszen ki belőlünk. A lelkesedés lángját életben tartani egy teljes életen át, talán nem lehetetlen. Ha kihűlni látszik bennünk a szenvedély, akkor gondolatban visszatérünk a hőskorszakba, az első találkozások szapora pulzusa lüktet bennünk ismét. Mintha az idő ott megragadt volna. Mert örökké kamaszok maradunk.”

• Language: Magyar
• Publisher: Athenaeum
• Release date: Oct 5, 2018
• ISBN: 9789632938431

Book preview

Borító

Hartay Csaba

Rajongók

voltunk

ATHENAEUM

Copyright © Hartay Csaba, 2018

Minden jog fenntartva.

Kiadta az Athenaeum Kiadó,

az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók

és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja.

1086 Budapest, Dankó u. 4–8.

Tel.: [phone]

www.athenaeum.hu

www.facebook.com/athenaeumkiado

[e-mail]

ISBN 978 963 293 843 1

Felelős kiadó: az Athenaeum Kiadó ügyvezetője

Felelős szerkesztő: Szabó Tibor Benjámin

Műszaki vezető: Drótos Szilvia

Borító: Földi Andrea

Elektronikus verzió

eKönyv Magyarország Kft., 2018

www.ekonyv.hu

Elektronikus könyv: Ambrose Montanus

Az éjszaka győztese

Pécsi éjjel. Az utcai lámpák sárga fényei melegséggel árasztják el a környéket. Apámmal a Székely Bertalan úti ház nyitott ablakából kikönyökölve, szótlanul nézzük az alattunk meredek járdákon törtetve, ereszkedve elhaladó alakokat, a felfelé kínlódva erőlködő, irdatlan robajú öreg autókat, s az utánuk leszakadó, tücsökciripeléssel tűzdelt csendben meredten bámulunk a hűlő házfalakra, hallgatag ablakokra, leeresztett, néma redőnyökre – az elénk táruló éji utcarészlet melankolikus díszleteire. Mintha mind tudnának valami titkot, mintha mindenkinek lenne saját titka. Az elhaladó alaknak, a gyötört motorú autónak, s az összes házfalnak, ívnek, élnek, felületnek, sötétségbe visszahúzódó lombnak mind-mind lenne valahol egy olyan megszólalása, ami tiltott. Talán ezért nem beszélünk mi sem. Már-már azt hiszem, itt nekünk egyáltalán nem szabad megszólalnunk. Apám rágyújt. Nézem, ahogy a kifújt füstlombok szétterülnek, majd szertefoszlanak a sárga lámpafényben. Azért van ennyi bogár a lámpa körül, mert ott meleg van – suttogja apám két slukk között. Látod, mennyi apró bogár kering? – mutat a lámpa holdudvara felé. Látom, de szerintem inkább a fény miatt, mi is ezért nyitottuk ki az ablakot, nem, apu? Hogy közelebb legyünk ehhez a szép lámpafényhez, ugye? – kérdezem tőle izgatottan. Csitt, halkabban, anyád és a húgod felébrednek! Benézek a szobába, anyuék már mélyen alszanak a nyikorgó parkettára leterített szivacsokon. Ha az én beszédem olyan hangos, akkor miért nem ébrednek fel a bömbölő autókra? – kérdem apámtól. Pszt! Nem tudom, az valahogy itt megszokott, így is aludtak el, visszatérő autózajban. És mert fáradtak, kimerültek a hosszú úton. Majdnem ötórás volt az út idáig, de nagyon jól jöttünk. Volt, hogy kilencvennel is hasított a Trabi, nem figyelted, öcsi? – suttogná apám, de a hangja átvált dörmögésbe. De ne dumálj, inkább nézd az éjszakát! – int le, hogy ne kérdezgessem folyton. De ő kezdte, ő szólalt meg először, ez nem igazság! Egyre álmosabb vagyok, mégis vonz ez a közeli, tőlem valójában mégis elérhetetlen távolságban játszódó nagyvárosi éj. Teljes biztonsággal tekintek le az idegen emberekre, akik valahová igyekeznek. Biztos bűnöző mind, ahogy mama meséli mindig, mennyire veszélyessé válik egy nagyváros, ha beesteledik. Kirabolnak, elrabolnak Pécsett éjjel, ha kimerészkedsz az utcára. A házfalak mentén sötét alakok osonnak, mind rafinált gazember, egyik sem vallásos, éjszakáznak, isznak, lopnak, csalnak, hazudoznak. És mi most apuval felülről látjuk őket, itt osonnak alattunk! Nem érnek el minket, nem érnek el engem. Apu megvéd. És mamáék házának a magassága is biztosan megóv ezektől az elvetemült alakoktól. Hogyan másznának fel ide? Nem is tudják, hogy nézzük őket, észre sem vesznek. Valami ilyesmi lehet az is, ahogyan isten lát bennünket odafentről, és ahogy mama mondta, mi is bűnösök vagyunk. Én is egy kicsit? Lehet. Megint jön valaki! Lélegzet-visszafojtva nézem, ahogy egy kalapos bácsi lépdel a járdán. Ez is bűnöző volt? – súgom halkan apám fülébe, ahogy az alak elhalad alattunk. Ugyan, egy frászt! Miért lenne bűnöző? Ne nézz annyi Derricket meg Columbót, kisöreg. Nagyanyád hülyít? Na, még az is. Szerinte mindenki bűnös, akinek sötétedés után dolga van, és elindul valamerre. Ne dőlj be az öreglánynak. Majd rájössz, még kicsi vagy. Ha nagy leszek, én is elindulhatok éjszaka a városba? – kérdem közel hajolva apámhoz. Hova akarsz menni? Maradj a fenekeden. Tanuljál. Aludd ki magad, hogy másnap még többet tudj tanulni. Tanulni unalmas – válaszolom neki egykedvűen. Csitt! Ha nem tudod befogni a szádat, becsukom az ablakot, és kész, vége, megyünk aludni! Nem akarok aludni. Igazi bűnözőt akarok látni, pécsi rablót, banditát, gengsztert. Hogy otthon a haveroknak elmesélhessem, majdnem kiraboltak bennünket, de apám megvédett, és megmentett mamáék háza is, ez a magas vár, nem tudtak ide felmászni, nem tudták bevenni az éjszakai sötét alakok ezt az erődöt, megvédtük apámmal! Hiába jöttek ide hangos kocsikkal, nevetgélő, könnyű nőkkel karöltve, bepiálva, hiába minden nagyvárosi gonoszságuk, a mi tiszta életünk megmenekült tőlük ezen az éjszakán, legyőztük a nagyváros mocskát, most már nem is jön erre több félelmetes idegen, pár perce se autó, se senki. Innentől csend van, és áradó, sárga lámpafény és mindenhová bekúszó, egyre csitulóbb hullám és egyre simuló szívverés. Nem volt könnyű, ugye, apu? De győztünk. Még egy kicsit hadd maradjak, olyan jó látni, hogy elfogytak a bűnösök az utcáról. De mindezt már magamban, mindinkább gondolatban, félálomban, egészen, mert nekem nem lehet annyi bűnöm sem, hogy felébresztem anyuékat.

Betörő az osztálytársam

Nem barátkozhatok Marcival. Anyu nem engedi. Amit most mondok, azt senkinek, de tényleg! Marci egy betörő. Nem viccelek. Most röhögsz, de várjál, elmesélem, amit tudok, beszarsz. Tudod, hogy mit csinált pár haverjával? Betörtek egy másik iskolába, és onnan mindenféle ilyen-olyan cuccokat elvittek, egy magnót is. Marci szüleinek is feltűnt, hogy ők semmiféle magnót nem vettek neki, mégis szól a zene a szobájából. Te gondolnád Marciról, hogy ennyire veszélyes? Hát ezért került hozzánk a hármasból, mert onnan kirúgták. Nem azért, mert átköltöztek egy másik városrészbe, ahogy ő mondta. Anyu ezt biztosan tudja, mert ő ott óvónő, azon a környéken, ahová Marciék betörtek. Komolyan, én azóta kicsit félek is Marcitól. Mi van, ha mondjuk gyilkolni is képes lenne? Mert ezek a betörők a filmekben olyanok, hogy beosonnak egy lakásba, szedik össze a pénzt, ékszereket, vagy mondjuk egy kafa magnót – mint amit Marci is, és akkor előjön egy tata a hálószobából. Vagy egy nyanya. És akkor azt ki kell nyírni, különben köp. Szerintem ennyin múlott az is, hogy Marci csak simán betörő lett, és nem gyilkos. Mert Marci azért tök erős, Kovit is majdnem lenyomta szkanderben, sokat kellett izmoznia Kovinak, oké, végül letette Marcit, de velem tuti nem kéne ennyit küszködnie, csak dájng, odavágná az asztalhoz a nyamvadt kis karomat. Marci van annyira erős, hogy egy dagadtabb nyanyát is leterítene. Egy tata szerintem már nagyobb falat lenne neki, de ő olvasott nindzsás könyvet, és mesélte nekem, hogy van egy pont az ember nyakán, ha ott megütjük, azonnal meghal, akárki. Mindegy, mekkora darab az áldozat. Gondolj bele, hogy Marci egy kicsit ideges lesz rád vagy rám, és akkor megüt minket a nyakunknak azon a bizonyos pontján, és ennyi, még azt sem várhatjuk meg, milyen az, ha a szüleink végre elengednek diszkóba. És ha a tanárok felelősségre vonják, akkor majd azt mondja, hogy ott mászott rajtunk egy pók, ő csak lecsapta. Amúgy meg tök vagány, hogy egy betörővel járunk egy osztályba. Szia, öcskös, mi volt ma a suliban? Nem feleltettek? A betörő hogy van? Kár, hogy apu nem mond ilyet, pedig röhöghetnénk egyet. Tudod, mi lenne még jó? Odamenni Marcihoz, és megkérdezni tőle, hogy nem tudna-e itt nekünk bűnözni egy kicsit. Mutassa meg, csak egy kicsit. Tuti beidegelné magát. Vagy az is tök jó lesz majd, ha később megkérdezik, hogy kivel jártál egy osztályba? Enikőékkel, ja, tudom. Meg a betörővel. De egyébként erről rohadt nagy a kuss. Ha Marci megtudja, hogy ezt tudjuk, nekünk annyi. És tudod, mi az érdekes ebben az egészben? A tanárok tuti tudják, hogy Marci egy betörő. Lehet, hogy azért sem feleltetgetik nagyon, nehogy bosszúból, az éj leple alatt beosonjon valamelyik tanár lakásába, és huss, elviszi magával a fizut. Horváth Gyurka bácsi is elég merész, hogy nemegyszer előttünk számolgatja a fizetését. Menőzik az ezresekkel. Nem fél, hogy Marci kifigyeli? Bátor ember ez a Gyurka bácsi. Mondjuk, Marci tényleg veszélyes. Tudod, mi volt a múltkor? Ákosékkal bicikliztünk a Béke utcán, Marci meg a járdán sétált. Sétálgatott, csúzlizgatott. Jó kis vasárnap délutáni program. De olyan csúzli volt nála, hogy semmi ilyen bőrizé, amibe beletesszük a követ, hanem csak a tejgumi. Néztem is, hogy ez miket lövöldöz felénk. Az orkándzsekimen kopogott valami. Először azt hittem, hogy pici kavicsokat lő ránk, de Ákos mondja akkor, hogy rohadt gyorsan takarodjunk innen, mert ezek uszegek. Nem tudod, mi az? Én sem tudtam. Ezek gyakorlatilag ilyen U betű alakú szegek. Mesterek egyébként használják valami akármire, vezetéket rögzítenek vele – apu így mondta, meg mit tudom én, még mire használják. És ezt kilóra lehet venni a barkácsboltban. Na, most Marci szerintem bement, lazán vett egy kiló uszeget, meg egy gumipókot, arról lefejtette a szövetet kisollóval, tört csúzlinak való fát, és meg is van a program hétvégére. Rohadt veszélyes csávó ez a Marci. Totál megértem anyuékat, hogy nem engedik a barátkozást vele. Mindig csak legyintek, hogy ugyan már, amikor mama is mondogatja, hogy ne nyilazzak, ne csúzlizzak, mert kilövöm valakinek a szemét. Hogy a picsába tudnék pont oda lőni? Arra azért tökre kicsi az esély. És most Marcival kapcsolatban eszembe jutott, hogy ez nem is lehetetlen. Ott kopogtak a dzsekimen azok az uszegek, mi van, ha elvéti, és a fejemet találja el? Te el tudod Marciról képzelni, hogy direkt a fejemre céloz? Lehet, hogy oda célzott, csak nem találta el. Beszarás. Ez egyre durvább. Egy őrült ez a Marci. Ha ő már eleve egy betörő, akkor miért ne csúzlizgathatna szabadidejében? Ez olyan, mint a nagy horgász, akinek felnőttengedélye van, és nem mindig fenekezik, hanem mondjuk kikapcsolódásból snecizik egyet. Úgyhogy felőlem te barátkozhatsz Marcival, te tudod, engem nem zavar, de én már biztos, hogy nem mehetek el hozzájuk többé suli után. Viszont azt az uszeges csúzlit ettől függetlenül mi is megpróbálhatnánk. Nem emberre lőni, csak madarakra vagy valami céltáblára. Van mamáék utcájában egy tök lakatlan ház, annak ki is lehetne lőni az üvegeit. Én már jártam is bent, bemásztunk Jancsóval, ő a mamáék szomszédjában lakó srác, tudod, meséltem róla. Idősebb nálunk, vagány. Gyugyuval haverkodik, tudod, ő az, aki Marlborót szív, és már ivott sört, meg volt Ossian-koncerten is állítólag. Ne viccelj már, az nem számíthat betörésnek, hogy mi bemásztunk Jancsóval abba a szar romházba, nyitva volt az ajtaja eleve, azt nem kellett betörni, vagyis nem volt betörés, nem számít annak. És nem is vittünk el onnan semmit, mert nem is volt ott semmi. Marci pedig