Verseim

By Halasi Miklós

Sok verset írtam lovagkoromban,

Két-három év, ami ellobban

Bármely ember életében,

De meghatározó volt az enyémben,

Tele romantikával és szenvedéssel,

Gondolatokkal, évődéssel.

Húsz sem voltam, s bohó,

Szerelmesen naiv rímfaragó.

A világ sokat változott azóta,

Felnőttem már nagyobbra,

S nem írok már rímeket,

Kevesebbet szenvedek.

De a szerelem egy ilyen műfaj,

Lesz belőle több ezer sorral,

Így múlt el a fiatalságom,

Egy romantikus birodalom.

Ne várj mély rímeket,

Csak hétköznapi életet,

Nincsenek mély gondolatok,

Csak az, amit adhatok:

Fiatalkori önmagamat,

Akkori lovagkoromat.

• Language: Magyar
• Publisher: Halasi Miklós
• Release date: Jan 23, 2018
• ISBN: 9789631299656

Book preview

szilánkot

Lovagkorom versei

Sok verset írtam lovagkoromban,

Két-három év, ami ellobban

Bármely ember életében,

De meghatározó volt az enyémben,

Tele romantikával és szenvedéssel,

Gondolatokkal, évődéssel.

Húsz sem voltam, s bohó,

Szerelmesen naiv rímfaragó.

A világ sokat változott azóta,

Felnőttem már nagyobbra,

S nem írok már rímeket,

Kevesebbet szenvedek.

De a szerelem egy ilyen műfaj,

Lesz belőle több ezer sorral,

Így múlt el a fiatalságom,

Egy romantikus birodalom.

Ne várj mély rímeket,

Csak hétköznapi életet,

Nincsenek mély gondolatok,

Csak az, amit adhatok:

Fiatalkori önmagamat,

Akkori lovagkoromat.

(2015. december 12.)

I. füzet

–

Titkok nélkül

Mottó

Rövid életem oly hosszúnak tűnik,

Sok minden történt, s van, aki hiányzik,

Az életet én nem adom fel,

A szerelmet nem dobom el,

Előbb-utóbb megtalálom,

S ha megtaláltam, megszolgálom.

Lezárul majd egy korszak,

Az is lehet, talán holnap...

(1993. március 30.)

Andinak

Két szép szemed engem mindig elbűvöl,

Miközben csak azt mondod:Nem!, s eltűnöl.

Úgy látszik, nem érdekellek,

Pedig szeretlek!

Elmész mellettem szó nélkül,

Ha hozzád beszélek.

Pedig alakod is csodálom (ilyen senkinek sincs),

Adnék neked olyat, ami a legszebb kincs:

A szerelem.

Kezedet fognám hosszasan merengve,

Szerelemtől szédülve,

S ha viszály támadna köztünk,

Csókkal zárnám le beszédünk.

Ne légy ideges, mert a szerelemben hamar

Érzéki vihart (is) kavar,

De megnyugtatlak hamar,

Hogy ki ne törjön a „vihar".

Sétálhatnánk fűzfák alatt csendesen, merengve,

Esetleg beszélgetve,

Piros, forró ajkad csókkal lehűtve,

Szeretlek, s a szerelemnek (is) ez a lényege.

Szeretlek, szeretlek, szeretlek,

A szerelmek pénzt meg nem érnek,

Remélem (majd) megértlek,

Andi értsd meg: szeretlek!

(Börzsönyi Andreának)

(1990. május 16.)

Szerelemről

Szerelem, szerelem...

Szeretlek szerelmem,

Ez oly csodás érzés,

Nincs ebből kevés,

Körbefon minket, mint két galambot,

S a szerelmünkben felidézek két nyíló virágot.

A szerelmet elmagyarázni nemigen lehet,

Csak kifejezni, érezni kell,

Sokan mondják: „Nem kell nekem ő, elmehet",

És így szótlanul búcsúznak el.

Én nem ilyet szeretnék!

A szerelmemmel tűzön-vízen át mennék,

Ha baj érné, megsegíteném,

S ha fázna, megmelengetném.

Árvíz jönne, vagy tűzvész,

Andreát karomba venném,

S ha vagyonom oda vész,

A legfőbb kincsem megmaradt,

Semmi vésznek ki nem tenném,

S bocsánatot kérnék, ha a viszály leapadt.

Ó szerelem, nem tudni mi az,

De csodás, nagyszerű érzés,

Mindenkiben ott gubbaszt,

Akik közt nincsen nézeteltérés.

Szerelmesen nézünk egymásra,

Szívből, szerelemből,

Érzéseink nem férnek rá egy tálra,

Remélem, ez az érzés soha nem repül ki a szívemből!

(Börzsönyi Andreának)

(1990. május 17.)

Neki

Itt ülök az asztalnál,

Gondolataimba merülve,

Eszembe jutottál,

Nem vagy elfeledve.

Régóta ismerlek,

– Hogy mióta nem tudom –,

Hidd el, hogy szeretlek,

Érted az életem is feláldozom.

Nézem a szemed,

Piros ajkad,

Egy csókot adok Neked,

Ahogy Te akartad.

Minderre csak emlékszem,

Magányosan ülve,

Szeretném, ha itt lennél mellettem,

És együtt lennénk szerelmeskedve.

(1992. május 28.)

Ketten

Mindketten egy fa alatt ültünk,

Szerelmesen beszélgettünk,

Nevettünk és suttogtunk,

A felnőttek megnéztek, a gyerekek nevettek rajtunk.

Azt kérded, hogy ki vagy nekem,

Kérdésedre ezt felelem:

Te vagy életem csillaga,

Csodálatos napsugara.

Bókomon nevettél,

Kicsit el is pirultál,

Ekkor feltámadt a szél,

Majd átkaroltál és megcsókoltál.

Ölelkezve kísértelek hazáig,

Egészen az ajtóig,

Megbeszéltük a másnapi randit,

Ahol ültünk a fa alatt, és nevetünk majd egy kicsit.

(1992. május 28.)

Várakozás

Magányos vagyok így estefelé,

Hiányzol, hogy nem vagy mellettem,

Az ablakból tekingetek kifelé,

Csak holnap látlak kedvesem.

Bárcsak gyorsabban múlna az idő,

Hamarabb pillanthatlak meg,

Ennek esélye percről percre nő,

Nagyon szeretlek Téged.

(1992. május 28.)

Kérés (Szeretlek)

Oly ritkán találkozunk,

– Nekem úgy tűnik –,

Azt szeretném, hogy többet együtt legyünk,

Állandóan, ahogyan ezt sokan teszik.

Együtt élni,

Együtt lenni,

Szeretnék Veled szépet tenni,

Szeretnélek Téged megcsókolni.

Szeretlek, ó Hercegnőm,

Állandóan szeretlek,

Drága, drága barátnőm,

Szeretlek, szeretlek, szeretlek.

(1992. május 28.)

Locsolóvers

Kölni vizem, kölni vizem öntözzön meg téged,

Ne hervadjon el bájod és csodás szépséged.

Éppen erre jöttem,

Hogy megöntözzem

A virágoskert legszebb virágát,

Szívem gyönyörű bokrétáját.

Már csak egyet szeretnék kérdezni:

(Hogy meg) szabad-e locsolni?

(1992. eleje)

Ne légy...

Ne légy oly bús,

Mint hús

A húsos pulton.

Se oly kíméletlen bíró

A sok tehert bíró

Pulpituson.

Ne légy kalap,

S alap

Nélkül ne vádolj senkit.

Ne légy túl szabad,

Aki ha szalad

Mégse tud semmit.

Ne légy olyan, mint a minta a lapon,

Mely egy raklapon

Áll a rakparton,

Majd lemossák és megszűnik,

Mikor a tömegben az ember eltűnik.

Ne légy szürke,

Ki tűrve

Bírta az idő vasfogát.

Ne add fel,

Nem kell

Visszaadni az élet jogát.

Ne légy egyedül,

Ki a sarokban ül.

Legyen közel hozzád

Sok-sok jó barát.

Oly szép az élet!

És még előtted

Van jó pár éved!

Ne légy érzéketlen,

S ha gondolkodsz székeden

Rájönnél, hogy észtelen

Szép és érzelem

Nélkül élni.

Szeretni, szeretni,

Véges végtelen

Időkön át e nélkül lenni

Mily rossz volt!

Változz meg és magadtól eltold

A rosszat és gonoszt,

A szürkét, mi nyomaszt

El, el, el!

Közelebb a szeretettel!

A mókával, a kacagással,

Barátsággal, vidámsággal,

Mindenféle csupa jóval!

Ne add fel, ne légy lelki nyomorult!

Inkább vidám, őszinte és nagylelkű légy, ki a pokolból kiszabadult.

(1993. január)

Egy jó tanács

Egy szekér

Kenyér

Sem ér

Annyit, amennyi Te vagy!

S ha lelked befagy

Ne hagyd,

Hogy a gúny elérjen, mert befogad,

Mint napsütést a hideg téli fagy,

Mert Belőled különben semmi sem marad!

Bízzál bátran

Barátaidban,

Bennük bőven benne van,

Mi benned bujkál szüntelen, kínosan.

Ezért megértenek majd, segítenek Neked,

Átvészelni a nehéz időket.

Ne légy céltáblája senkinek, semminek,

Mondd el bánatodat, hisz van kinek.

Ha mégsem lenne

Ki megértene

Gondolj arra, hogy más mit tenne a helyedbe,

Mit cselekedne.

Gondold végig lehetőségek sorát,

Tudnád-e vállalni öngyilkosok sorsát.

De ezt ne tedd!

Ne dobd el magadtól az életed!

Van mindenből kiút,

Másoknak nehezebb is kijut.

Állj talpra és nézz körül!

Sok ember szenved és mégis örül.

Viseld el a sorsod, mit kaptál,

Bátran nézz a jövőbe és hátra ne forduljál!

Feledd el ezeket az időket,

Jobb jövő jön – reméled.

És ezt nagyon jól teszed,

Sorsodat optimistán nézheted,

Csak ne nézz hátra, jól vigyázz,

Életedbe többé ne hibázz!

Elég volt egyszer elrontani,

Próbáld magad ettől távol tartani!

Soha ne add fel, még ha nehéz is,

Fogadd ezt el tőlem, ez egy (jó és) szép tézis!

(1993. január)

Sarkadi Szilvinek

Szilvi, Szilvi!

Nem tudok szépségeddel betelni!

Nézem szép szemed színét,

Akár a tó kék vízét.

Szép vagy, mint a kikelet,

Mint mikor a napsugár feltűnik a dombok felett.

Vagy mint egy harmatcsepp, oly tiszta,

Akár a tavasz első virága.

(1993. február 7.)

Vallomás

Szép vagy, mint a napsugár a tó vizén,

Szép vagy, akár a csillag, melyet merengve nézek én.

Csodálom szép szőke hajadat,

Égszínkék szemedet, piros ajkadat.

Szebbet Nálad keresve sem találnék,

Benned évekig is gyönyörködnék.

Sokszor gondolok Rád éjszaka és nappal,

Mikor meglátlak, végzek gonddal és bajjal.

Pillantásod, járásod annyira megigéz,

Mint egy szegény vándort, kinek a jótól elszakadni nagyon nehéz.

Szépséged rabul ejt, szinte foglyod vagyok,

Szabadulhatnék, de nem akarok.

Hogy ezek után mit gondolhatsz rólam? Nem tudom.

Szeretlek, és ezt komolyan gondolom.

Kinevethetsz, kosarat adhatsz,

Magadtól messzire eldobhatsz,

De a szívemben ezt érzem irántad:

Szeretlek, szeretlek, értsd meg, hogy imádlak!

Ha megérintesz, mintha megráznál,

Ha rám pillantottál, megbabonáztál.

Mikor hozzám szóltál, szívem lángba borult,

A szerelem tüze – segítségeddel – hamar kigyúlt.

Azóta is ég szüntelen,

Mardos belül a vágy, féktelen.

Nélküled más lenne a világ:

Kihalt lenne, szürke és sivár.

Szeretnélek egyszer átölelni,

Magamhoz szorítani, megcsókolni,

Becézgetni, szólítgatni,

Az életemet Veled élni.

Boldog lennék, ha velem lennél,

Együtt járnánk s nevethetnél.

Lehet, hogy mindez sajnos egyoldalú,

Rajtad múlik minden és lehet, hogy én maradok alul,

S ha mégsem szeretlek hiába,

Együtt menjünk Óperenciába,

Hol boldogan élhetnénk,

Egymást örökké szerethetnénk.

(1993. február 9.)

Sarkadi Szilvinek Valentin napjára

Szilvinek szívesen,

Szívemből színesen,

Számtalan szeretetből,

Szinte szerelemből,

Szüntelen szikrázó szőke szépségednek,

Szép szemed színének

„Szorításából" szemem szakadatlanul szabadulna,

Szabadon szárnyalna,

Széllel szállhatna.

Szív szava széllel szemben száll,

Szép százszorszép szál!

Szeretnéd-e e szeles szellemes „szeletnek"

Szilvi, szerzőjét személyesen széttépni?

Személyednek szerezte szüntelenül

Szemtelenül (szemben ül): Miki

(1993. február 13.)

Szerelemről – magányosan

A szerelem, a szerelem!

Mikor adatik meg nekem?

Miért nem érint meg e csodás érzelem?

Talán oly rossz velem?

Más a humorom és viselkedésem,

Mint a többieké? Megértem:

Néha komoly, néha vidám vagyok, s örömömmel teli lelkem,

Hiszen a jó kedély mindig feldob, szinte pezseg a vérem.

Gondolkodom: mi lehet mi ellenem

Van ott fenn az égben?

Ó, a szerelem, a szerelem!

Sok bánatot okozol, s hiszem,

Hogy hosszú életem

Nem fogod megkeseríteni, mert a türelem

És a szeretet árasztja el inkább szívem.

De jó lenne megízlelnem

Azt a szépet, melynek neve: szerelem!

Mindig csak nézem,

Mások ölébe szinte ott terem,

Míg én – eddig – a barátságot tovább át nem léphettem,

Így marad szép emlékem

Mások romantikus szerelmében.

(1993. február 21.)

Gondolataimba merülve

Itt fekszem magányosan, egyedül.

Az óra ketyeg, az idő múlik,

Az elmúlás lassanként rám ül,

S fiatalságom hanyatlik.

Gondolkodom. Visszaemlékszem a kedves emlékekre,

A nyárra, a sok-sok vidámságra,

És azokra az emberekre,

Akik mindezt nyújtották számomra.

Most borongós március van,

A nap sugara néha-néha felcsillan,

Áthatol a felhők vastag rétegén,

Mint a hajnalfény a sötétség egén.

Kinézek.

A megállóban sokan várnak,

Fiatalok s öregek,

Kik toporogva fázva-áznak.

Szemben a boltos lehúzza a redőnyt,

Egy anyuka babakocsit tol maga előtt,

A hideg szél egy kukát feldönt,

Éhes kutya mohón falja az odavetett velőt.

Milyen változó a táj!

De szép is itt a nyár!

Csak az fáj,

Hogy van itt köztünk olyan is, ki barbár.

Ma is két ember verekedett,

Senki nem állt közéjük,

Egy nénike rendőrt keresett,

Egy másik ennyit szólt: „Menjünk, ne nézzük!"

Gondolataimba merülve

Visszaemlékezem

Azokra a szép, régi időkre,

Melyek megtörténtek velem.

Voltam szerelmes is tán,

Boldognak éreztem magam,

De otthagyott az a lány,

És csupán csak barát maradtam.

Utána még párszor találkoztunk,

– Később már nem is láttam –,

És annak ellenére, hogy oly jól szórakoztunk,

Neki – szerintem – nem is hiányoztam.

Beletörődtem sorsomba,

Más után néztem,

Megpróbáltam udvarolni – most már jobban,

Ő is ott hagyott, ez ellen hiába is kértem.

Akinek bevallottam tiszta érzésem,

Az igen messzire elkerült engem,

Akivel őszintén beszéltem titkaimról,

Az helyettem inkább álmodozott másról.

Ezeken tűnődöm itt fekve szüntelen,

Miért utálnak, miért dobnak el?

Miért vagyok számukra esztelen?

És miért vagyok akkor oly szükséges, ha nekik valami kell?

Itt fekszem, nézem az eget,

Az óra pedig ketyeg-ketyeg.

Jelzi az idő múlását,

Fiatalságom (hasztalan?) elsorvadását.

(1993. március 1.)

Terinek

Szeretlek szeretni,

Szívemet kitárni,

Mindenem odaadni,

Sokáig csókolni.

Veled lenni oly szép Teri,

Alig bírom leírni.

E bizsergető érzés egész lényem betölti,

Mintha a felhők közt járnék,

A szürke, egyhangú, kihalt tájék

Életre kel, s színesebbé válik,

Ahol kézen fogva megyünk végig,

Most már bevallom: szeretlek,

Teri kérlek, értsd ezt meg.

Irántad érzett szerelmem

Megváltoztatta szürke életem.

Oly hosszúnak tűnik minden nap,

Mikor találkozhatom újra Veled?

Hányszor kel még fel a nap,

Mire végre átölelhetlek Téged?

Messzinek tűnik és mégis itt vagy:

Agyamban, gondolataimban.

Már csak erre gondolok,

Lelkemmel, szívemmel azonnal Hozzád rohanok.

Veled lenni, de jó lenne most,

Nem kellene hallgatnom a zakatoló villamost,

Hanem a paradicsomban ülhetnék melletted,

Együtt hallgatnánk a csiripelő verebeket.

Az ajándék, mit Tőled kaptam

Meghatott,