A szeretet kongresszusa

By Sebastian Burnaz

Egy többmilliárd éves lélek kongresszust szervez, amelynek célja, hogy a Földre szeretetet közvetítsen. A kongresszuson elhangzott történeteket és szeretetvallomásokat egy fénycsatornán át sugározzák a Földre, hogy az emberek is okuljanak belőle, és megtanulják szeretni egymást.
A kongresszus nemrég kezdődött el. Kérem, fáradjanak be a terembe...

• Language: Magyar
• Publisher: Sebastian Burnaz
• Release date: Sep 25, 2017
• ISBN: 9781370018772

Book preview

Ezennel megnyitom…

Szeretteim, azért hívtalak össze titeket, mert szeretlek. Mindnyájatokat szeretlek, ugyanúgy, ahogy ti is szeretitek egymást, ahogyan mindannyian szerettek engem, úgy – s ezt ti jól tudjátok –, ahogy a mindenség mindent szeret.

Szeretteim, szükségem van a segítségetekre. A bennetek lévő szeretetért hívtalak össze az Univerzum minden sarkából, mert ti tudtok szeretni, de ők még nem. Nehéz ott lenn, a Földön, sok a fájdalom és a szenvedés. Szeretnék segíteni rajtuk, amivel csak lehet, feltéve, hogy ők is akarnak magukon segíteni…

Arra gondoltam, készítsünk nekik közösen egy képekből, álmokból, fényképekből, reményekből, esélyekből, igazságból, szépségből és szeretetből álló albumot. Szeretném, ha ehhez mindannyian hozzátennénk valamit, ki-ki lehetőségei szerint. Történeteitekkel eljöttetek most az Univerzum minden sarkából, és érdemes ezeket elmesélni, hogy segítsünk rajtuk…

Eljött az ő idejük is, szeretteim. Itt az ideje, hogy ők is megtegyék a szeretet felé a nagy ugrást.

Eljött az ő idejük is, a szeretetük ideje.

Oly sokan vagyunk, és mindnyájan oly szépek, mesterei a szeretetnek és a bölcsességnek, a szerelem költői, tudósok, kiket mindenhol értékelnek e csodálatos Univerzumban. S mi mind a legjobbat kívánjuk számukra. Eljött az idejük, itt az idő a felemelkedésre. Segítsünk hát ebben nekik…

Azt szeretném, ha mindegyikünk leírna egy történetet, amit hallott vagy megértett – legyen az kimondott, vagy kimondatlan dolog onnan, ahonnan jöttetek, vagy amit másoktól hallottatok olyan helyeken, amerre megfordultatok. S azt jól tudja e hatalmas Univerzum, hogy új dolgokat adatik majd meg hallanunk, s ajándék lesz ez látásunknak. És az emberekhez is eljut az itt elhangzó történetek szépsége. Ezeket látva és hallva bennünk is megszületik majd a szépség és szeretet iránti vágy, és talán megpróbálnak szeretni. Mert hozzánk hasonlóan az ő csodás lelkük is képes arra, hogy felemelkedjen a tudatlanságból a fény felé, mint ahogy miénk is több millió évvel ezelőtt. Azóta is az Úton vagyunk.

Ezért hát, szeretteim, meséljetek a szerelemről, a fájdalomról, a vágyódásról, meséljetek minden emberi érzésről. Ez mindnyájunknak jót tesz, nekik is. Meséljetek a szerelemről, a bölcsességről, a szépségről és a gyógyulásról, a szeretetről és a megbocsátásról, a háláról és a megbecsülésről, meséljétek az átélt szenvedésről, és arról, hogyan találtatok rá gyógyírt, meséljetek el mindent, szeretteim...

A vizek vize adott nekünk életet, onnan indultunk el mind. Akadtak köztünk olyanok, akik a bölcsesség felé vették útjukat, mások a tudás felé igyekeztek, és volt, aki a szenvedés útját választotta. Ám mind a szeretet által gyógyultunk meg.

Én öreg vagyok már, szeretteim. A lelkem sok-sok milliárd éves, de még mindig nem láttam mindent. Örülök, hogy új dolgokat hallok majd, olyan helyekről, amelyekről eddig nem hallottam. Örömmel hallgatom meg, mi mozgott még a Csillagporban, amióta megöregedtem, milyen csodálatos dolgokat teremtett számunkra a Jóságos, Ő, ki annyira szeret bennünket, hogy azt mi soha fel nem fogjuk teljesen…

S mert időbe telik, míg mindenki elmondja a történetét, a következőképpen legyen, szeretteim: mialatt e hatalmas égi amfiteátrumban – hol milliárd és milliárd szeretetet megbecsülő lény él – elhangzanak történeteink, fénycsatornákon keresztül az emberek felé áramoltatjuk ezeket, hogy ők is érezzék, éljék meg, lássák és szeressék. S így lesz ez jól, mert eltelik majd valamennyi idő, míg meséink eljutnak öreg barátunkhoz, a Földhöz, s annak szeretett lakosaihoz, kik egy ideje már nem tudják, mi a szeretet. Meséljük hát el nekik is, milyen is az…

Ne röstelljétek úgy mesélni, mintha ti magatok lennétek a Földön, és élnétek át a szenvedést és örömet, a szomorúságot és a boldogságot. Ne habozzatok felfedni érzékeny lelketek fényét, és szüntelenül hirdessétek az igazat a Szeretetről…

Ezennel, szeretteim, megnyitom a Szeretet kongresszusát. Áramoljon a szeretet, amelyet éreztek, e kedves lények felé is, a Földre!

A fényút nyitva áll, a Szeretet átölel minket, kezdjük hát…

Két lélek

(egy nagyon, nagyon régi történet…)

Sok-sok évvel ezelőtt, az Univerzum hajnalán, amikor a csillagok csupán egy fogalmat jelentettek a Teremtő elméjében, s még nem alakultak ki, amikor még Napunk sem álmodott létezéséről, vagy arról, hogy Földünket világítsa, azokban az ősrégi időkben élt két lélek, amelyek egyezséget kötöttek, hogy szeretik egymást.

A lány csodás volt, mint minden lány, aki szeret, a fiú pedig jószívű, s csak a lányról álmodott. Szerették egymást, lelkeik egymást melengették, s körülöttük is minden csupa szeretet volt.

A fiú az első pillanattól olyannak szerette meg a lányt, amilyen volt, mintha egy nagyon távoli galaxisról érkezett volna… olyannak szerette, amilyennek látta őt: szelídnek, jóságosnak, csodálatosnak, szeretetteljesnek, szépnek és finomnak, aki nagyon kedves neki… Visszavonhatatlanul szerelmes lett az arcába, a hangjába, az egész lényébe…

Egész nap a lány arcát látta mindenhol, este őrá gondolt, reggel rá mosolygott, napközben akkor is beszélt hozzá, amikor egymaga volt…

És a lány is éppúgy szerette: az iránta érzett szerelmet csordultig élte, látta, érezte…

Ő volt a lány, aki kedves volt lelkének, és ahogy az idő bebizonyította, a lány is viszontszerette őt, s mindenki csodálta a szerelmüket…

Sok idővel ezelőtt, az Univerzum hajnalán, amikor a csillagok világa még nem jött létre, két lélek megállapodott, hogy szeretni és tisztelni fogja egymást, s minden életben együtt lesznek…

Sok-sok évvel ezelőtt két egymást szerető lélek megállapodott, hogy örökre szeretni fogja egymást…

Az álom

(a történetet egy Erlista bolygóról érkezett szép hölgy mondja el)

Elmesélek egy történetet két fiatalról, akik, bár sosem ismerték egymást, szerelmesek voltak egymásba.

A bolygónkon élt két fiatal, egy fiú és egy lány, akik minden este találkoztak álmukban.

A lány, amikor lefeküdt, álmában a Kertet látta. Ott megállt, és a bejárat mellett várta a fiú érkezését. Miután ő is belépett az álomba, egyenesen feléje tartott, találkoztak, beszélgettek, és szerették egymást.

Minden éjszaka mindketten külön-külön ugyanazt a szép álmot álmodták, amelyben mindig együtt voltak, s aki elsőnek aludt el, megvárta a másikat is, hogy jöjjön el a Kertbe. S miután mindketten megérkeztek, a sétányokon sétálva beszélgettek, szerették egymást, és ragyogott a szemük.

A mindennapjaikban egyszer sem találkoztak, egymás nevét sem tudták, azt sem, hogy ki hova való, de szívükben virágba borult a szerelem éneke, s ők követték.

Körülbelül egyidősek lehettek, legfeljebb öt év különbség lehetett köztük, amiről nem is tudtak, mert a legfontosabb az volt, hogy szerették egymást.

Nap nap után mindketten élték a maguk életét. Volt, hogy a lány egész éjszaka várt a fiúra a Kert kapujánál, még akkor is, ha nem tudott eljönni, mert éjszakai műszakban dolgozott, de ő csak várt rá, és várt, és várt… Majd ismét leszállt az éj, és ők a Kertben, egy padkán újból találkoztak. Ugyanazokat a virágokat álmodták meg, ugyanazokat a sétányokat, ugyanazokat a gondolatokat és érzéseket élték meg egymás kezét fogva, egyazon