Szemfényvesztők

By Bús Anikó

A kötet novelláinak szereplői körülöttünk vagy bennünk élnek, történeteik megeshettek épp így, vagy kicsit másképp. Útkeresők, mint ahogyan mindannyian azok vagyunk. Szemfényvesztők és szemfény-vesztők vagyunk mindannyian. Utunk során, ami nem más, mint maga az életünk, ragyogást gyújtunk vagy fényt oltunk ki mások szemében, míg a saját szemünkbe is fényt gyújtanak mások, s megint mások miatt kialszik szemünkből a fény.

• Language: Magyar
• Publisher: Publio Kiadó
• Release date: Nov 25, 2014
• ISBN: 9781311773890

Book preview

Bús Anikó

SZEMFÉNY-VESZTŐK

DUNA INTERNATIONAL

A könyv megjelenését támogatta:

Symbol Budapest

Minden jog fenntartva. A szerző engedélye nélkül

tilos a könyv bármilyen módon történő másolása,

terjesztése, beleértve a fénymásolást

és az elektronikus adathordozó eszközöket is.

Kiadja a DUNA International

Könyvkiadó Kft.

1106 Budapest, Keresztúri út 8/A

Telefon: [phone], fax: [phone]

E-mail: [e-mail]

Felelős kiadó: a kft. ügyvezetője

Kiadóvezető: Baráz Miklós

Szerkesztette: Ság Zoltán

Borítóterv: Lázár Metta

Művészeti tanácsadó: Baráz Klára

Műszaki vezető: Marton Éva

A kötetet gondozta: Sipos Attila

Beltipográfia és nyomdai előkészítés: Kiss Tamás

Készült a Kinizsi nyomdában

Felelős vezető: Bördős János

A digitális kiadás gondozója:

Digitalbooks.hu Kft.

http://www.digitalbooks.hu

A digitális kiadás készítői mindent elkövettek, hogy a mű minden e-könyv-olvasó eszközön, illetve szoftverben hibamentesen jelenjen meg. A törekvésünk ellenére előforduló problémákkal kapcsolatban kérjük, keresse meg kiadónkat, és megpróbáljuk orvosolni a problémát!

PRC ISBN 978-963-354-082-4

EPUB ISBN 978-963-354-081-7

Lányaimnak – Eszternek, Sárának, Dórának szeretettel

Előszó

Szereplőim körülöttünk vagy bennünk élnek, történeteik megeshettek épp így, vagy kicsit másképp, vagy lehetnek a fantázia szülöttei.

Útkeresők, mint ahogyan mindannyian azok vagyunk.

Utunk során, ami nem más, mint maga az életünk, ragyogást gyújtunk vagy fényt oltunk ki mások szemében, míg a saját szemünkbe is fényt gyújtanak mások, s megint mások miatt kialszik szemünkből a fény. A gyújtás és kioltás, a ragyogás vagy vesztés úgy váltakozik létünk során, ahogy lépünk egyik szerepünkből, egyik kapcsolatunkból a másikba, ahogy változik korunk, lelkületünk, szellemiségünk.

Szemfényvesztők és szemfény-vesztők vagyunk mindannyian.

Bús Anikó

A lista vége

A lista végére ért. Maga elé terítette a fontos teendők sorát, s az utolsó mögé is oda kanyarította a teljesítést jelölő jellegzetes pipát.

Végtelen fájdalmat érzett. Mellkasában a hányingerig feszült a bánat, szorított, görcsölt. A mosdó fölé hajolt, de nem volt már mit kihánynia, a lista megírása óta alig evett. A fojtó, szorító érzés nem akart engedni, s végül valami keserű szörnyűség bugyborékolt a hófehér mosdókagylóba. Nem könnyebbült meg, maradt még keserűség elég belül.

Egy hónapja írta meg a listát, de mintha ezer évet öregedett volna azóta. Sorra vette a történéseket, a lista pontjait, rettegve gondolva arra, hogy talán kifelejtett valami fontosat. Hogy elrendezetlenül maradhatnak a dolgai, hogy elvarratlan szálak maradhatnak utána.

Temetés – az első a sorban. Az idő kereke visszacsikordul, s ő ott áll egy sír mellett, közel ötvenévesen, egy felnőtt férfi anyjaként, elárvulva, elveszítve immár az egyetlen lényt, akire bármikor, bármiben számíthatott, aki számára ő volt a legfontosabb, az Édesanyját. Senki nem lehet elég idős és erős ehhez a veszteséghez. A koporsó mellett, a sok ember között még inkább elborította az elveszettség és az egyedüllét fájdalma. Mindenki megy majd a maga útján, mindenki számára fontos valaki más, s ő már senkinek sem a legfontosabb. Nincs társ, nincs barát, aki pótolná azt a biztonságot, amelyet az anya képes láthatatlan és elszakíthatatlan kötelékeivel egy életen át a gyermek köré varázsolni, mindig és minden korban.

A lista első feladatát teljesítette.

Ügyvéd – ehhez a ponthoz sok-sok részfeladat tartozott. Az ügyvéd, a régi barát látta az elszántságot, érezte a tapintható, mélységes szomorúságot. Nem volt helye és értelme ellenérveknek. Megbízólevél házának eladására, rendelkezések az összegről: fele a fiának átadandó, másik fele egy számlaszámra utalandó a saját részére. A bizalom és barátság ellenére úti célja titok maradt. Azt övezheti örökké titok, amit csak egy ember tud. Nem tehette titkai súlyát senki vállára.

Levelek – egy távoli világba, ahol hátralévő tevékeny életét tervezte, s a jelenlegi munkahelyére, ahol meghatározatlan időre fizetés nélküli szabadságot kért, és a barátoknak, amelyeket indulása napján ad majd fel.

Csomagolás – ez volt a legfárasztóbb és az egyik legszomorúbb feladat. A berendezés minden darabja eladandó a házzal együtt. Sok száz könyvét bedobozolta és egy kis vidéki iskola könyvtárának címezve halmozta fel a ház egyik helyiségébe. A ruháit, cipőit zsákokba rakta és egy szeretetszolgálat számára címkézte fel. A küldemények megfelelő címre juttatása is az ügyvéd barát feladata lesz.

Repülőjegy-rendelése is készen volt már. Egy kis bőrönd és egy kézitáska állt a bejárati ajtó mellett, egy váltás ruhával, személyes iratokkal és egy hordozható számítógéppel – hiszen „valakivel „beszélgetnie kell majd. A benne élő történeteket egy szerkezet memóriájába rejti majd.

Egy hónapja volt mindenre. A barátoktól megértést kért, egy hónap elvonulást. Nem avatott be senkit. Mérhetetlenül sok dolga volt. Egy életet kellett lezárnia. A tevékeny nappalok során enyhülést hozott a feladatok megoldására szánt figyelem és erő, az éjszakákat egyre erősebb altatók kábultságában gyötrődte át.

Az emberek nem szoktak minden hidat felégetni, ha meghal az édesanyjuk. Sírnak, gyászolnak, s a könyörületesen működő idő segítségével belekapaszkodnak az életbe, óriási fájdalommal és űrrel a szívükben, már senki számára sem a legfontosabbként, de tovább járják az útjukat.

Ő ezt nem tehette, nem bírta, nem akarta. Még egy utolsó „feladat" volt csak hátra, mielőtt bezárja régi otthona színterét, mielőtt a postaládába csúsztatja a kulcsait.

Egy óriási doboz várt sorsára az asztal közepén. Fényképek voltak benne szép és emlékezetes pillanatokról. Esküvő, születésnapok, gyermekszületés, egy család hajdanvolt életének papírra varázsolt emlékei. Egy kis fiúcska története képekben a születésétől felnőtt koráig. Egy imádott, drága és fájdalmasan idegenné vált arc rezdülései. Kezeit belefúrta a mély dobozba, s mint egy óriási kártyacsomót, úgy terítette szét a képeket. Összekeveredtek arcok és idők, s a lehunyt szemek mögött megelevenedett egy régi csodás világ. Az emlékképek úgy váltották egymást, mint a vetítőben automatikusan cserélt diák, felvillanva, majd helyet adva a következőnek, a feltoluló, mindent elborító képek sorának.

A pillanat gyönyörűsége, amely anyát varázsol a nőből, az első felismerést jelentő mosoly, az első ölelés, az első szavak. Számtalan, a gyermekkor és felnövekvés éveiben megélt csoda, a lélek és a szellem nyiladozása, a bizalom megingathatatlannak hitt szépséges birodalma. S a szeretet minden belső és külső csodája. A csillogó, szerető tekintet, a simogatások, az ölelések, a túláradó szeretet időnként elsöprő megnyilvánulásai. Csodás anyaság volt, a legszebb, amelyet nő álmodhat.

Képek egy család ünnepeiből és hétköznapjaiból. Arcok, helyszínek, élmények, az életük. Most sorra porladnak hamuvá a kandalló fémrácsain, egyik pillanatról a másikra, mint az összetartozás.

Hirtelen lett vége. Tizenöt éves volt a fiú, s jött az első szerelem. A lány, a családja, a testvérei. S a távolság egye nőtt. Az imádott szülők varázsa darabokra törött a másik családnak való megfelelés vágyában. Már csak ők voltak fontosak. Csak az volt jó, ahogyan a másik család élt. Bántó összehasonlíttatás és érthetetlen megítéltetés maradt az apának és az anyának egyaránt. Már nem volt jó otthon sem a kedvenc étel, és a legkedvesebb közös időtöltés sem. Valami összetört, s csak görcsös erőlködés, kapaszkodás és koldulás maradt a szeretetért.

A szerelem véget ért, jöttek új szerelmek, új kapcsolatok és barátok, és a fiú már soha nem tudott és akart hazatalálni. A szülők körévarázsolták a biztos jövőt, lesték a gondolatát, a vágyait és kéréseit. Adtak és adtak, mert úgy érezték, amit a szívükből és lelkükből adnak,