Női (h)arcok

By Tanley Milet

Ebben a könyvben nők kapcsolatait ismerheted meg, belső indíttatásaikkal, lényük különbözőségével a jelenben és a jövőben. Egy olyan jövőben, ami közelebb van hozzánk, mint azt gondolnánk. Most is körülvesz minket, egyre nagyobb teret hódítva. Bepillantást nyerhetsz abba, hogyan ad hozzá egy tökéletlennek tűnő élet egy másikéhoz, hogyan alakul a mából kiindulva egy lehetséges jövő.

• Language: Magyar
• Publisher: Publishdrive
• Release date: Sep 14, 2018
• ISBN: 9786150031651

Book preview

978-615-00-3165-1

Előszó

Ez a történet sok nő egyéni története – többek között a magamé is – és improvizáció. Próbáltam úgy gyúrni a szereplők jellemét, hogy elveszhessünk bennük, így szóljon azoknak, akik hasonlót vagy még hasonlót sem éltek át. Minden, a valósággal hasonlatos helyzet csak a véletlen műve lehet.

Hallgattam nőket és férfiakat az utóbbi harminc évben. Kezdve nagymamáimtól, folytatva felcseperedésemen keresztül felnőtt koromig (külföldön és belföldön egyaránt). Szívesen hallgatom a történeteket, mert tanulságosak, viccesek, érdekesek, olykor drámaiak.

Fontos hinni abban, hogy a változtatás és változás képessége igenis eszköz az emberek kezében, nőkében, férfiakéban egyaránt. A változás szóhoz sok negatív jelentés is ragadt az elmúlt évek során, ami nem tett jót a köztudatnak. Közben velem is sok változás történt, de valami mégis azonos bennük. Ami kivétel nélkül minden nagyobb változásban benne volt: rengeteg energia, pulzáló potenciálok végtelen lehetősége, üres, agyalásmentes pillanatok. A jövő formázása az agyagozó kezében van, ő formálja saját maga jellemét is.

Szívünk vágyai nem mindig sodornak minket kellemes szituációkba. Sokszor kell szembenézni nehézségekkel, váratlan helyzetekkel. Hogy megéri-e? Azt szoktam mondani önmagam megnyugtatásaként, hogy majd a végén kiderül. Honnan is tudhatnánk előre, hogy az életünk hogyan alakul? Hogyan ismerhetnénk meg annak minden percét, és szeretnénk-e ismerni? Jó lehet az nekünk, ha tudjuk előre a forgatókönyvet? Esetleg inkább élvezzük a pillanatokat és reménykedhetünk abban, hogy nagyjából rendben mennek majd a dolgok? Elvileg bármit megtehetünk, erre nincsenek szabályok. Mint ahogyan a kapcsolatokra sem, mégis vannak bizonyos pontok, melyek nagyon hasonlóan működnek különböző helyzetekben. Ha a nő megelégeli a férfit vagy a férfi a nőt, az nem vezet sehová. Ha megérti a másikat, esetleg tud segíteni. Ahhoz, hogy értsük egymást, érdeklődnünk kell a másik iránt, folyton, folyamatosan. Nem olyan nehéz ez, de lehet riasztó. Mert esetleg a másik nem azt mondja nekünk, amit hallani szeretnénk, és mivel többségünk múltja tele van csalódással, minden egyes számunkra rosszul eső kimondott szó egyre távolabb visz a bizalommal teli kapcsolattól. Pedig lehetséges, hogy az őszintén, tisztelettel és tapintattal kimondott, fájó szó lehet a megoldás kulcsa, a kapcsolat éltető eleme, a továbblépéshez nyíló ajtó küszöbe. Ki mit vesz ki egy beszélgetésből, az az általa megélt fájdalom vagy boldogság együttesétől is függ.

Rövid példa: mondjuk legjobb barátunk ezt meri mondani egy napon:

– Ma egyedül szeretnék lenni. Kereslek holnap, és beszélünk.

Egy ilyen mondat után be is lehet fejezni egy barátságot, mert magunkra vesszük a másik mondatát, rögtön azt hisszük, a másik azért csinálja ezt, hogy minket bántson. Nem értjük meg, mert a világ szerint nem ilyen egy igazi barát. Bezárkózunk a klisék világába, a klisék emberei leszünk igazi kapcsolatok nélkül.

Esetleg megpróbálhatjuk megérteni azt, ahogy a másik érzi magát, bízni abban, amit ígér. Keres minket másnap, és talán azt is megtudhatjuk, mi lehet a probléma. Egyáltalán van-e probléma, vagy az ember néha megengedheti-e magának, hogy egyedül legyen, egyedül legyen jól, hogy magával is kapcsolatot ápolhasson? Mert olykor jobb egyedül lenni, mint bárki mással? Micsoda rémisztőnek tűnő lehetőség!

A kapcsolatok a legfontosabbak. Jó lenne sem eltúlozni, sem alábecsülni őket. Inkább ápolni és megérteni, amit pedig kell, engedni – beengedni vagy elengedni.

Egy neves magyar énekesnő dalából egy sor valahogy úgy hangzik, hogy minden nappal újra kell születni. Nagy igazság. Szeretni viszont szerintem a legtöbb, amit tehetünk.

Átlagos délután

Délután rohant a kislányért, a szokásos ámokfutással, ahogy általában. Ilyenkor alig várta, hogy lássa őt, érezze illatát, hallhassa csengő hangját és magához ölelje. Sarah mindig nagyon boldogan futott Eve karjába, és Eve is nagyon boldog volt ilyenkor – felhőtlenül az.

A hazafele séta alkalmával jól kibeszélték a napot, Eve igyekezett minél többet kérdezni, majd figyelni is a válaszra. Néha persze azon kapta magát, hogy másra gondol, olyankor gyorsan visszatért a kislányához. Nehezére esett minden szóra koncentrálnia, amit Sarah csak kiejtett. A munkája miatt egész nap nagyon kell figyelnie, egy elírás, egy nullával több vagy kevesebb túlságosan is számít. A világot okolta, amiért pont arra nem jutott ideje, aki a legfontosabb életében: a lányára.

Alex nem az a típusú férfi, aki minden este vacsorát vár az asztalra, egyébként pedig a munkahelyén ki vannak szolgálva bőségesen. Magas, barna hajú, izmos és jóképű férfi, szigorú tekintettel. Kimondottan jókedvűen érkezett haza ma este, nyomott puszit Sarah arcára – aki már túl volt a fürdésen, vacsorán és mesén, amit minden este Eve vezényelt.

A kezdetek-kezdetén ez még nem zavarta. Sokat olvasott arról, hogy a kisbabák és az anyukáik mennyire össze vannak kötve, tehát teljesen természetes, hogy anyával többet vannak. Apa egyébként is sokat dolgozik... Mégis. Tudta, hogy nem minden család olyan, mint az övék, hogy vannak nők, akik pár hónap elteltével visszamennek dolgozni, és a férfiak maradnak a picikkel, vagy a bölcsit választják. Volt egy-két távoli ismerőse, ahol a nők a férfit elnyomva ugráltatták és voltak olyanok, ahol a nő rabszolgává alacsonyodott a gyermek születése után. Előfordult olyan is, hogy mind a nő, mind a férfi kivette a részét a teendőkből közös együttműködéssel. Látta a sokféle változatot maga körül, de csak látta, belülről nem ismerhette. Fogalma sem volt, mi az, ami különbséget tesz az emberek viselkedésében, amikor egy kapcsolatban megjelenik a kisbaba, netán kisbabák.

Eve csendben vállalta a szokásos felállást – anya marad a babával, apa dolgozik –, és vállalta az egyre több teendőt, ami egy növekedésben lévő gyermek körül akadt (a nevelést is beleértve). Viszont egyre jobban zavarta, hogy a tátongó űr folyamatosan növekszik az öntudatra ébredő gyermek és apukája között, hogy Alex a munkával töltött időt gyakoribbá tette, miközben észre sem vette, hogy Eve nem jár el sehová, a barátnői sorban elmaradoztak mellőle. Eve hallgatott, nem szólt, mert úgy gondolta, ahogyan ő figyel férjére és általában a szükségleteire, úgy a férfi is figyel rá. A hónapok gyorsan szaladtak, és Alex nem változott, jobban mondva nem figyelt. Eve-ben pedig nőtt a ki nem mondott szavak feszültsége, melyet olykor kislányán vezetett le, és akkor a bűntudat még jobban mardosta, mint a figyelmetlen férj jelenléte.

Alex hangja hozta vissza a valóságba:

– Milyen volt a napod? – kérdése meglepte a nőt.

– Vegyes – ezt az egy szót tudta kimondani.

– Ez eléggé tömör válasz – nevetett Alex.

– Elkezdték pletykálni, hogy talán eladják a céget és… – Eve nem tudta végigmondani a mondatot, pedig nagyon össze kellett szednie magát, hogy ebbe belekezdjen.

– Semmi baj drágám, majd kitalálunk valamit – Alex puszit nyomott a fejére, és a mellékhelyiségbe indult. Nem azért tette fel a kérdést, mert érdekelte a válasz.

– Hát persze… – motyogta maga elé Eve.

Ábrándozás

Eve feküdt az ágyban, férje szokás szerint még a számítógép előtt ült. Nem igazán tudták az évek alatt összeegyeztetni bioritmusukat. Amikor megismerkedtek, Eve komoly erőfeszítések árán próbált tovább fennmaradni, hogy együtt bújjanak ágyba, de Sarah születése után erre még kevesebb esély adódott. Sokszor gondolt vissza elalvás előtt megismerkedésükre, az első pár együtt töltött évre. Alex egy partin figyelt fel rá, ahová Eve a hecc kedvéért ment el egy barátnőjével, akivel pincérkedtek. Egész este próbáltak komolyak maradni, de nem igazán sikerült, dőltek a nevetéstől, na meg a sok karót nyelt, viselkedő és páváskodó embertől. Mindenesetre jó mókává vált. Így keltette fel a férfi figyelmét a két feltűnően jókedvű fiatal lány, akikről először azt gondolta, maguk is túl sokat ittak.

A következő két évben sok mindent csináltak együtt. Nyaralni mentek, moziba, szórakozni, vacsorázni jártak. Alex figyelt, hogy jó helyekre vigye a karjaiban olvadozó, bólogató nőt. Eve sokszor hagyta rá a döntést, mert szeretett vele lenni, habár most a távolból úgy látja, nem kellett volna ennyire alkalmazkodóan viselkednie. Szinte észrevétlenül mondott le kedvenc helyeiről, az otthon ülős, filmezős estékről, fokozatosan maradtak el mellőle barátok, ismerősök. Majdnem mindenki más helyére Alex került. Ezt persze először még a szerelemmel magyarázta, néha a többiek irigységével, de nem voltak helytállóak a feltételezések. Esténként azon töprengett, ugyan miért Alexet választotta, nem értette magát. Nagyon jól tudta, mennyi idegesítő tulajdonsága van, mennyire egoista, milyen hideg és fafejű tud lenni, sokszor mennyire önző módon választ programot, mégis mellette maradt. Eve viszont ezzel csak a férfit erősítette, azt a látszatot keltve, hogy minden rendben van. Konfliktuskerülését művészire fejlesztette.

Elmaradozó barátnői párszor említést tettek erről, de mit csináljon az ember, ha nem akarja elveszíteni a másikat? Eve folyton attól félt, ha Alexnek esetleg nemet mond, akkor elveszíti. Túl jónak tartotta ahhoz, hogy elveszítse, szabadulásának kulcsát benne látta meg. Alex családja sem volt befogadó és kedves. Ezt jövendő anyósa azzal magyarázta, hogy elég nő fordult már meg fia révén a házban, ő aztán nem fogja megjátszani magát senki kedvéért.

– Igaza van – gondolta Eve, és beérte azzal a kedvesség adaggal, amit adni tudtak. Nem volt ennél komolyabb kapcsolata, így hát hiába hallotta belül a vészcsengők hangját, nem törődött velük. A látszattal annál inkább foglalkozott. Alex folyamatosan jól helyezkedett a munkahelyein, egyre feljebb került a ranglétrán, ami kifejezetten imponált neki. Ez a tulajdonsága annyira fontos volt Eve számára, hogy felülírta az összes többit.

Most itt feküdt az ágyában, és nem értette annak a nőnek a döntéseit, aki elvileg ő maga. Arra pedig már gondolni sem mert, hogy a kezdetek története csupán cukormáz egy műanyag torta tetején.

Alex azt hitte, Eve már alszik, amikor belépett a szobába és melléfeküdt. Eve csak imitálta az alvást, a szíve pedig egyre jobban fájt növekvő magányától.

Hétvége

Itt a szombat reggel, de még nem beszéltek a hétvégéről. Eve érezte, ahogy a feszültség növekszik benne, és még a szemét sem nyitotta ki. Szerette volna kiadni magából az érzéseit, szavak formájába önteni, de valahogy nem tudott nekikezdeni, halogatta. Alex elment kávét főzni, a pici Sarah pedig huppant egyet az ágyon. Eve mosolyogva, puszikkal köszöntötte, majd szorosan maga mellé vette, csiklandozta, nevettette. Gyorsan összeszedte magát, ha Sarah-ról volt szó.

– Mit szólnátok, ha meglátogatnánk a nagyit? – fordult be a szobába Alex, kávéval a kezében.

– Hurrá! Menjünk! – kiáltott fel Sarah.

Neki a kert, a játékok, a kutyus jelentette a nagyit. Nem igazán foglalkoztak ott vele soha – a minimális figyelmet kapta meg –, gyermeki világa viszont inkább fordult a szabad levegő és a kutya irányába, mint az emberekéhez. Eve ott volt neki, a lényeg mellette volt.

– Épp, hogy felkeltem, bevallom még nem foglalkoztam a hétvégi programmal.

– Jaj, ne már Eve! – Alex átnyújtotta neki a kávét, a jutalmat cserébe a nő beleegyezéséért. – Anyámmal rég megbeszéltem, lesz ebéd, szép idő, játék. Te is pihenhetsz kicsit.

Eve-nek nem ezek a dolgok jutottak eszébe, ha Alex szüleinek látogatásáról volt szó. Inkább a folytonos szurkálódások – irányába. A figyelem, amit kislánya az első tíz percben kap, majd szalad is hozzá, mert mással nem tud játszani, más nem foglalkozik vele. Nem pihen, csak még inkább kimerül, elfárad. Ez nem segítség, közel sem az számára.

– Nem csinálhatnánk mégis valami mást? Szép az idő, talán elmehetnénk hármasban…

– Ne csináld már! Lebeszéltem. Megyünk és kész. – Alex ellenkezést nem tűrő hangon ejtette ki ezt a mondatot, hatalmas, láthatatlan falat építve ezzel Eve előtt.

A kicsi Sarah tágra nyílt szemekkel, csendben abbahagyta az ugrándozást – ami egyik szülőnek sem tűnt fel –, Eve pedig elfogadta a sorsát, a benne lévő növekvő feszültséggel együtt.

Összepakolta a szükséges holmikat, és indultak. Útközben alig szóltak egymáshoz, Sarah szokásához híven húsz perc után aludt az autóban. Ilyenkor Eve megkönnyebbült, mert nem szerette, hogy a kislány ennyi feszültség tanúja. Valahol mélyen belül tudta, hogy érzéseit nem tudja eltitkolni a lánya előtt. Ahogy ő tudja, hogy Sarah hogy érzi magát, ez visszafelé is igaz kell legyen. Feszült volt, az előtte álló napra gondolt, miket kell majd lenyelnie anyósától, hogyan fog tudni viselkedni. Arra pedig gondolni sem akart, hogy esetleg olyat mondjon, amivel férjét megsértve ez a hétvége is veszekedésbe torkolljon. Ma jobban szeretett volna kirándulni az erdőben, nagyot sétálni hármasban, a családjával. Azonban ez az ábránd sem nyugtatta meg teljesen, mert hármuk közül az egyik szereplő nem volt benne az elképzeltekben. Nem akarta önmaga előtt bevallani, hogy Alex fizikálisan van csak jelen az életükben.

– Kérlek, ne okozz feszültséget, tudom, hogy nincs kedved jönni. Elég egyértelműen kifejezted az előbb – szólalt meg váratlanul Alex, kizökkentve Eve-et ábrándjából.

– Rendben – fogta vissza magát, de ebben a pillanatban a robbanás határán állt.

Úgy érezte, mintha egy vulkán akarna kitörni a torkán keresztül. Még el is köhögte magát. A könnyei hirtelen potyogni kezdtek, melyeket sűrűn törölgetett, miközben elfordult az ablak felé, hogy a férfi ne lássa. Alex persze ebből mit sem vett észre, vezetett. Érkeztek a következő gondolatok, Eve áldozatnak érezte magát, egy kapcsolat és egy család áldozatának, csapdában, nulla menekülési lehetőséggel.

Anyósa már várt rájuk a ház előtt, amikor megérkeztek. Fiát széles mosollyal, kitárt karokkal fogadta, ölelte át hosszan, ezután következett Sarah, aki egy szál virágot nyújtott át nagyinak, és futott is tovább a kutya és a kert irányába. Eve-nek a szokásos kényszerű ölelés és szervusz jutott.

– Hogy vagy, kisfiam? Minden rendben veled? Milyen volt a heted? – kísérte be Lucy a fiát, harsányan gesztikulálva. Eve utánuk sétált be csendben, észrevétlenül, majd sietett a lánya után a kertbe.

– Rendben volt anya. Sok a munka, mint mindig, de örülök, hogy ma itt lehetek.

– Hát persze, kisfiam. Egyébként mi van Eve-vel, olyan durcásnak tűnik? – vágott a dolgok közepébe Lucy.

– Csak fáradt, hosszú volt ez a hét – válaszolta Alex, és kiment a kertbe a többiek után, ahol a nagypapa ült tolószékében, figyelve a családot.

– Hogy vagy apa? – érdeklődött Alex.

– Köszönöm fiam, ma jobban, ma jobban – széles mosollyal ráztak kezet.

Lucy érces hangja zavarta meg a kert csendjét:

– Eve kedvesem, be tudnál jönni egy pillanatra? Egy kis segítségre lenne szükségem.

– Hát persze – Eve kelletlenül indult be a kertből, jót tett neki a kinti levegő, a napsütés. A feszültség észrevétlen ette bele magát újra a testébe.

– Valami baj van? – kérdezte az anyósa.

– Nem, semmi. Hosszú hét áll mögöttem.

– Igen, Alex ugyanezt mondta.

– Ó, igen?

– Igen, de nem hiszem, hogy ez áll a dolgok mögött. Ha pihenni szeretnél, legközelebb küldd el őket ketten, te pedig nyugodtan maradj otthon. Lehet, mindenkinek jobbat teszel.

– Ezt, hogy érted? – lepődött meg Eve a felvetésen.

– Segítenél kérlek az uborkasalátával? – terelte a szót anyósa.

Elérte, amit akart, magában mosolygott. Ki nem állhatta ezt a nőt, már a kezdetek óta irigyelte fiatalsága és szépsége miatt. Amikor kiderült, hogy esze is van, még jobban kezdte gyűlölni. Az évek alatt pedig tanúbizonyságát adta, hogy nem képes megfelelően ellátni az ő kicsi fiát. Folyton csak Sarah körül forog a világ – tudja, mert fia néha panaszkodik erre. Persze jelenléte jócskán leszűkítette az időt, amelyet Alexszel tölthetne. Nem is emlékszik, mikor beszélgettek utoljára négyszemközt a fiával, ez a nő elveszi előle az időt. Ki tudja, mennyi van még hátra az életéből? Ennek nem így kellene lennie. A fia találhatott volna egy rendes, tisztességtudó lányt is, aki kevésbé zavarja őt. Tudja, nagyon is jól tudja, mi az, amivel leginkább megfogta az ő ártatlan kisfiát: a szex! Az mindennek az elrontója, elveszi a férfiak eszét. Észre sem vette, hogy feltette a szokásos lemezt a fejében…

Eve kötelességtudóan, remegő kézzel látott neki az uborkának. Minden dühét próbálta rajta levezetni, minden vágásnál az anyósára gondolt. Csendben, magában forrongott, ahogy hosszú évek óta teszi.

– Jaj, ne sózd meg annyira, kérlek, tudod, hogy nem egészséges! – hördült fel Lucy, amikor Eve elkezdte ízesíteni a salátát.

Eve elvesztette a kontrollt. Először halkan felhördült, majd sikítva ordította el magát. Mindössze pár másodpercig tartott, de ez elég volt ahhoz, hogy mindenkiben meghűljön a vér. Alex és Sarah beszaladtak, anyósa pedig elejtette, ami épp a kezében volt.

– Mi történik itt? – kérdezte Alex aggódva, miközben szemei villámokat szórtak.

– Fogalmam sincs – válaszolta remegő hangon az anyja.

Eközben Eve kiszaladt a fürdőszobába, és magára zárta az ajtót. Úgy érezte, megfullad, szorított a mellkasa, alig kapott levegőt. Csendben zokogott, tovább üvöltött magában, szégyennel telve.

Alex utánaszaladt, de nem tudott bemenni. Idegesen kopogott, miközben fura hangok szűrődtek ki a helyiségből.

– Eve, mi a baj? Aggódom!

Eközben Lucy is erőt vett magán, ott állt fia háta mögött, aggodalmat színlelve, boldogan.

– Semmi, hirtelen megfájdult, rosszul lettem.

– Mi, Eve, mi fáj?

– A hasam Alex, de mindjárt jobban leszek.

– Miért zártad magadra az ajtót? Engedd, hogy segítsek! Esetleg hívjuk ki az orvost? Ne bolondozz már, nyisd ki azonnal!

Nem jött válasz.

– Eve! – kiáltotta el magát Lucy hisztériásan. – Válaszolj! Nem teheted ezt, hallod?!

– Eve! – kiáltott most Alex is újra.

Eve halálsápadtan előbújt a fürdőből.

– Jobban vagyok – motyogta maga elé. – Bocsánat, tényleg jobban vagyok.

Alex nem engedte csak úgy el, vizsgálgatta tekintetével, majd kérdőre vonta.

– Miért zártad be az ajtót?

– Nem akartam, hogy Sarah…

– Ne fogd rá! Miért?

– Megijedtem.

Eközben Lucy visszavánszorgott a konyhába. Az ebéddel időben el akart készülni, fia kedvencét főzte.

Eve a szemével lányát kereste, majd kissé megkönnyebbült, hogy Sarah kimaradt a jelenetből, nem is érti, hogyan.

– Nem ez a megoldás, ha megijedsz. Ezzel engem még jobban megijesztettél.

– Á, szóval ez rólad szól.

– Mi van veled Eve? Nem ismerek rád.

– Semmi Alex, bocsánat, nem gondolkodtam, mit teszek. Nincsen válaszom erre a kérdésre. Sajnálom. – A könnyek újra potyogni kezdtek szeméből, de visszafogta magát, síró hangon folytatta:

– Megyek, megkeresem Sarah-t, megnyugtatom, hogy nincsen baj.

– Ezzel ezt nem fejeztük be – szólt utána Alex halkan, majd elengedte Eve karját. A kislány kint játszott a kutyával, és anyukájához szaladt, ahogy észrevette. Szorosan ölelte magához a még mindig riadt felnőttet.

– Ugye jól vagy, anya? Megijedtem.

Edward nagypapa gördült közelebb hozzájuk és kacsintott egyet Eve-re.

– Semmi gond kicsim, anya jól van – biztatta a nagypapa.

Az ebéd csendben telt, a hangulat nem volt túl jó. Lucy azt gondolta, a menye ezt is direkt csinálta, hogy magára vonja a figyelmet – Alex szerint Eve egyre furább. Sarah csak evett, mert éhes lett a sok futkározástól, az öreg Ed csendben falatozott, gondolatok nélkül.

Délután Eve kiült a kertbe, Sarah-val társasozott, a nagypapa horkolt, Lucy pedig végre elkaphatta fiát:

– Nem lesz ez így jó. Nem törődik veled Eve, azt látom.

– Jaj anya, miért kell folyton a rosszat keresned?

– Tudod, hogy szeretlek fiam, a legjobbat akarom neked. Eve a kezdetektől furcsa és tartózkodó ebben a családban. Lehet, hogy még egy gyereket szeretne? – Lucy tudatosan tette fel a kérdést. Tisztában volt vele, hogy egyelőre nem foglalkoztatja menyét a gondolat, mert egy korábbi alkalommal már kifaggatta. Azt is tudta, ha egy gyerek mellett így elhanyagolja a fiát, kettő mellett kikészülne. Akkor hátha többet járnának ide, hátha többet látogatná őt a fia. Folyton csak erre vágyik. Művésze volt a manipulációnak, egész kiskorától ez volt leggyilkosabb eszköze a testvérei ellen, szülei maga mellé állításában, a figyelem kivívásában. Azt hitte, ha rossz történt vele, a világ hibája, mert összefogott ellene, így alakult ki gyűlölködő személyisége, ahol magából kiindulva szemlélte környezetét, majd hitt mindenkit azon indíttatásból vezéreltnek, amilyen ő.

Alex fülébe beültette a bogarat. Ez eddig még nem jutott eszébe.

– Mi lehet a probléma? Mostanában elég savanyú arcot vág, amikor idejöttök. Még a végén azt hiszem, hogy velünk van valami baja.

– Anya, most már elég! Hogy van apa? Egyre ritkábban hallom a hangját.

– Tudod, milyen apád. Egyébként sem volt az a szószátyár. Világ életében keveset beszélt, de az agyvérzése óta még annál is kevesebbet.

– Annak már egy éve, anya. Jártok rendesen az orvoshoz? Kell valamit segítenem? Kicsit aggódom érte, olyan soványnak tűnik.

– Lebénultak a lábai fiam, a bal karját is alig tudja mozgatni. Biztosan megviseli ez a tény, még ha nem is beszél róla. Persze, hogy kevesebbet eszik, szerintem ez bárki mással is így lenne fiam. Ne aggódj emiatt, ismerem apádat, tudom mit kell tennem. Te csak foglalkozz a családoddal.

– Ó anya, ti is a családom vagytok! – Sóhajtotta, majd odalépett anyjához, hogy átölelje.

– Végre! Újra az én kicsi fiam – gondolta Lucy.

– Fiam, beszéljetek erről a feleségeddel. Nagyon megijedtem ma a konyhában, azt hittem, menten infarktust kapok.

– Rendben, anya, megígérem.

Eve tisztában volt vele, hogy anyósa valamit forral, a kertet elválasztó üvegfalon keresztül látta a beszélgetést, az arckifejezésekből valamelyest olvasnia is sikerült. Gondolta, hogy Lucy ezt is okkal tette, okkal pusmogott Eve előtt a fiával, miközben ő kint ült a kertben.

A hazaút alatt legalább akkora volt a csend, mint az odaúton. Sarah szépen aludt, lefárasztotta a kutyus és a sok mozgás. Eve-et zavarták a történtek, önkívületi állapota. Még nem történt meg vele, hogy egy sikolyt ne tudott volna visszatartani. Alex pedig elmerült a vezetésben és egy kisfiú lehetőségén.

Este a férfi mellébújt az ágyba, csendben simogatta. Eve nagyon meglepődött, nem is tudta, mikor történt ilyen utoljára.

– Mi a baj, Eve? Mondd el, tudni szeretném – súgta a fülébe.

– Semmi, Alex. Azt hiszem, kimerült vagyok.

– Nagyon megijesztettél délután. Komolyan – búgta tovább a fülébe. Eve-nek nem volt hihető Alex, aki simogatni kezdte, gyengéden, lassan a combját.

– Szeretnél még kisbabát? – kérdezte közben.

– Ez hogyan jutott eszedbe? Soha nem tetted még fel ezt a kérdést – méltatlankodott Eve.

– Csak úgy, mert én elképzeltem egy kisfiút.

– Nem tudom, nem gondolkodtam még ezen. Annyira lefoglalt a mostani életünk – hazudott akkorát a nő, amekkorát tudott.

– Akkor gyere, segítek gondolkodni…

Eve hagyta, hogy elsodorják a vágyak, a vágyak, melyek soha nem hoztak teljes beteljesedést számára. Maga az érintés és a csókok elringatták, jól estek, de nem ismerte a kielégülést.

Bezártság

Jött az újabb hét eleji rohanás, a dolgok egymás utáni ismétlődése. Megint az ovi, azután a busz, egy kis elmélkedés és munka.

– Na, elintézted a pénteket, ahogy kértelek? – támadta le Rebecca Eve-et egyetlen másodperc alatt.

– Épp, hogy beértem – próbált mentegetőzni.

– Ez nem válasz, kedvesem – kacsintott Rebecca.

– Ha annyira tudni szeretnéd, még nem.

– Mire vársz, édes?

– Jaj, nem olyan egyszerű az, mint amilyennek képzeled. Nincs gyereked, így fogalmad sincs.

– Eve, nincs több kifogás. Pénteken hatkor a „Hello Bar téged vár"! – ezzel elsietett, nem hagyott több időt a nőnek.

Egész nap azon gondolkodott Eve, hogyan is vezesse be a péntek estét férjének. Ugyan ki is lenne a legmegfelelőbb Sarah-nak? Az anyósa kizárt, Alex nem töltött még el fél napot sem a lányával, bébiszittert pedig nem ismer. Talán érdeklődnie kellene egy olyan kollégájánál, akinek gyereke van? Hatalmas probléma előtt állt, még sosem vállalta be senki a kislányt az eltelt négy év alatt, ő pedig nem hagyta magára. Te jó ég! Inkább hagynia kellene az egészet, sokkal egyszerűbb, ha kitalál valami jó kifogást, mintha nekiáll megoldani a pénteki csajos találkát.

A délután és az este a szokásos módon telt, annyi különbséggel, hogy miközben a kislányt ellátta vacsorával, megfürdette, az esti mese közben férje telefonált, hogy fél órával tovább bent kell maradnia, tehát késik.

– Apa miért nem fürdet meg engem soha? – tette fel a kérdést a gyermek váratlanul, miután Eve letette a telefont.

– Mert nagyon elfoglalt, sokat kell dolgoznia.

– De hétvégén nem dolgozik sokat, és olyankor sem fürdet – mondta nyíltan Sarah.

– Folytatom a mesét, mit szólsz? – terelte el a témát Eve, mert kényelmetlenül kezdte érezni magát lánya kérdései miatt.

Miután lefektette, kiment a konyhába, hogy csendben elpakoljon. Végül ott ült a konyhaasztalnál, arcát tenyerébe temetve meredt maga elé, nem tudta mit csináljon a levéllel. Hozza fel a pénteki témát, vagy maradjon csendben és menjen aludni? Tanácstalan volt. Annyira belepörgette magát ismételten a témába, hogy a sírás kerülgette. Fogalma sem volt, egy ilyen apróság hogyan tud számára ekkora problémát okozni, de feszültsége csak nőtt. Neki az utóbbi négy évben nagyjából akkor jutott pihenés, ha Sarah mellett pihent vagy aludt, el is felejtette már, milyen egyedül lenni, a kislány nélkül részt venni bármilyen programon. Igen, úgy tűnik, ez a feszültsége oka. Elfelejtette, hogy milyen nem anyának lenni, annak a nőnek, aki Sarah születése előtt volt. Már nem is emlékszik, ki is volt akkoriban. Mit szeretett, mit nem. Hogyan lehetne visszahozni az emlékeket? Hogyan lehetne az, aki azelőtt volt? Sehogy, ez egyszerűen lehetetlen. Így próbálta felhozni az érveket és ellenérveket, amikor betoppant a férje.

– Szia, Alex, de jó, hogy itt vagy! – Felkelt a székről és szorosan átölelte férje nyakát. – Új parfümöd van? – kérdezte meglepetten.

Alex kissé arrébb lökte, miután nyomott egy puszit a homlokára.

– Nem, szívem, szünetben kint voltunk a többiekkel, és beugrottunk egy drogériába. Kipróbáltam valami újat.

– Á, értem. Nem gondolod, hogy az illat kevésbé férfias?

– Tudod, hogy manapság már bárki bármit magára fújhat.

A nőnek ennyi magyarázat elég is volt. Annyira lefoglalta saját nem létező világa, hogy gyorsan visszazuhant belé.

– Úgy néz ki, hogy amíg ez az új projekt meg nem valósul, tovább kell maradnom esténként. Nagyon sajnálom, és iszonyatosan mérges vagyok, mit mérges felháborodott, de tényleg rengeteg a meló szívem. Alig jutok levegőhöz, és tudom, amint ezzel elkészülök, a főnökeim el lesznek ragadtatva tőlem, így számíthatok többre, jobbra. Számíthatunk.

– Rendben, ha így van, akkor nem kérdezem… – maga sem hitte, hogy a szavak elhagyták a száját.

– Mit, Eve? Mit szeretnél?

– Semmit, csak a kollégák hívtak most pénteken munka után egy kis beszélgetésre, kikapcsolódásra…

– Menj csak nyugodtan, majd áthívjuk anyámat. Úgyis folyton azon pörög, hogy alig hívjuk meg őt, pedig szeretne többet segíteni Sarah körül – válaszolta Alex szórakozottan.

– Nem hinném, hogy ez jó ötlet… – Eve nem tudta befejezni a mondatot, Alex már hívta is az anyját, hogy megkérje a szívességre. Eve kétségbeesett Sarah miatt, mintha kihúzták volna a lába alól a talajt. Zokogni kezdett, valódi börtönben érezte magát, ahová nem tudni, ki és mikor zárta be.

A férjének persze előadta, hogy ez csak azért történt, mert Sarah olyan gyorsan felnőtt, hogy észre sem vette. Azonnal vágta a hazugságot, gondolkodás nélkül mondott mást élete nagy részében, mint amit valójában érzett. Mint ahogy ebben a helyzetben is.

Részletek

Hamar elment a hét. Alex esténként kilencnél előbb nem érkezett meg, feláldozta magát a munka oltárán, na és egy nőén, akinek Sheela a neve. Sheela az a fajta ösztönlény, aki falja az orgazmusokat és a férfiakat. Nincs az az étvágy, amit ki lehetne nála elégíteni. Specialitása néha egy-egy hűségesnek álcázott nős férfi, akiket desszertre fogyaszt. Erről persze a gyanútlan hímek mit sem tudnak, hiszen olyannyira alattomos, mint a kígyó, és ravasz, mint a róka. E két tulajdonságának köszönhetően támadhatatlanul kegyetlen. Megkapja, amit akar, ameddig akarja és ahogy akarja. Testének minden részlete, arcának kedves vonásai arra lettek kitalálva, hogy csábítson éjjel-nappal. Még szép, hogy Alex is a hálójába került. Mentségére legyen mondva, pár hétig próbált ellenállni, de végül nem bírt a hatalmas mellek okozta látvánnyal, és azzal a vadsággal, ami természetesen áradt a nőből.

Eve sosem volt ilyen, mindig simulékony lénye nem okozott túl sok izgalmat Alexnek, a megszokás pedig eluralkodott rajta. Feleségét csak akkor látta kívánnivaló nőnek, ha vágyai majd szétfeszítették. Ekkor persze még fogalma sem volt arról, hogy felesége – kizárólag megjátszott – kielégülése folyton ott lengedezett körülöttük. A meg nem élt valódi, női élvezet és annak ki nem mondott hiánya sokkal mélyebben befolyásolta a kapcsolatukat, mint azt bármelyikük is észrevehette volna a felszínen. Persze ez így nem teljesen igaz, mert kapcsolatuk apró részletei az igazságról árulkodtak. De ugyan kit érdekel az igazság?

– Megjöttem, drágáim! – rikácsolta Lucy. Eve érezte, ahogy a gyomrában megjelent az idegesség anyósa érkezésétől.

– Szervusz, Lucy – nyomott kénytelenül két puszit anyósa arcára, aki komolyan állt az ajtóban mindaddig, amíg a kicsi Sarah meg nem jelent.

– Hát itt az én kis unokám! Végre eljött ez a nap is, a nagyi vigyázhat rád. – Hangját prüntyögősre változtatta, amitől a kislány kissé megrémült, ezért nem akart közelebb menni egyetlen ölelésért sem.

Eve-ben megszólaltak a vészharangok. Úgy érezte, most fújja le ezt az egész csajos estét, inkább itthon marad, mint hogy részese legyen ennek a hazug megjátszásnak. Az anyósa megelőzte. A nők hetedik érzéke minden pillanatban működik mindannyiuknál. A különbség csupán annyi, melyikük és milyen mértékig hajlandó elmenni ebben a – néha igen kegyetlen – játékban.

– Gyere, Sarah, mutasd a szobádat, olyan régen láttam – Sarah erre megenyhült és készségesen fogta meg Lucy kezét, mert semmit sem szeretett jobban, mint játszani a kis birodalmában.

Eve ott állt tanácstalanul, csendben. Belenézett az előszoba tükrébe, majd egy pillanatig magára sem ismert. Elfelejtette, hogy sminkelt, és felvette egy régen hordott kedvenc ruháját is. Kellemesen meglepődött saját látványától, így új elhatározásra jutott. Úgy gondolta, igenis megérdemli a ma estét. Alex folyton elmarad, sokszor érkezik haza hajnalok-hajnalán. Sarah