Mesék testvérekről testvéreknek

By Boldizsár Ildikó

Testvérmeséink egyik legszebb jelenete az, amikor a testvérek a búcsúzásnál jelet tesznek egy életfára, s megegyeznek abban, hogy egymás életéről, egészségéről, a másik sorsának alakulásáról ebből a jelből szereznek majd tudomást: ha a jel véres lesz vagy elszárad, az azt jelenti, hogy a másikkal baj történt, sőt az élete is kockán forog. A változást megpillantó hős gondolkodás nélkül útnak indul, hogy megmentse bajba jutott testvérét, ami sok viszontagság árán sikerül is neki. A mese törvénye azt állítja, hogy a testvérek semmilyen körülmények között nem hagyhatják cserben egymást, s még akkor is útnak kell indulniuk a másik megmentéséért, ha előtte évekig nem találkoztak egymással, netán mindenféle látható kapcsolat megszakadt közöttük. Az ember életében ideális esetben a testvérkapcsolat a leghosszabb időtartamú kapcsolat, több időt van együtt a testvérével, mint a szüleivel, még ha ez nem is egy térben való tartózkodást jelent. A testvérkapcsolatok általában mégsem felhőtlenek, s erről árulkodnak azok a szókapcsolataink is, amelyek a testvérek között megjelenő konfliktusokra utalnak: testvérféltékenység, testvérbosszú, testvérviszály, testvérharc, testvérgyilkosság. A testvérekről szóló mesék világosan megmutatják, hogy a testvérek között feltámadó irigység és a féltékenység átalakítja a testet és a lelket, megvadítja, eldurvítja azt, aki testvérében látja saját sorsának megrontóját. Kötetünk meséi abban segítenek, hogy a jó testvérkapcsolatok még jobbá váljanak, azok pedig, akik rossz testvérkapcsolatban élnek, felismerjék azt a bizonyos jelet az életfán, s tudják, mit kell tenniük.

• Language: Magyar
• Publisher: Magvető
• Release date: Nov 28, 2013
• ISBN: 9789631430622

Book preview

cover.jpg

MESÉK

TESTVÉREKRŐL

TESTVÉREKNEK

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ ÉS KERESKEDELMI KFT.

Budapest

Válogatta, szerkesztette és

az előszót írta: Boldizsár Ildikó

A kiadás időpontjáig nem sikerült valamennyi jogtulajdonost

fellelnünk, ezért a fordítói jogdíjat elkülönített számlán kezeljük

a jogosultak jelentkezéséig.

© Boldizsár Ildikó, 2012

ISBN 978-963-14-3062-2

eKönyv Magyarország Kft.

Honlap: www.ekonyv.hu

ELŐSZÓ

Testvéri szeretet, testvériség, vértestvér, tejtestvér, édestestvér, féltestvér, mostohatestvér, testvérféltékenység, testvérbosszú, testvérviszály, testvérharc, testvérgyilkosság – általában ezek a különböző érzelmi töltésű szavak kapcsolódnak a „testvér szóhoz. Ha a pozitív töltésű szókapcsolatokat vizsgáljuk meg, azt látjuk, hogy testvérnek lenni erős vérségi- és szeretetkapcsolatot jelent. Akinek testvére van, annak az egymáshoz tartozás „édes. Ugyanakkor a féltékenység, a bosszú, a viszály, a harc, sőt a gyilkosság szavak azt is megmutatják, hogy egy testvérkapcsolat nem feltétlenül csak szeretetkapcsolat lehet, hanem konfliktusok forrása is. Az egyszerű testvércivódásból gyakran és gyorsan alakulhat ki torzsalkodás, ellentét, perpatvar vagy akár élethosszig tartó ütközet, csata. Pedig a testvérkapcsolatok kiemelt fontosságúak lehetnének az emberek életében, hiszen ideális esetben minden más kapcsolódásnál (pl. párkapcsolat, szülői kapcsolat) hosszabbak.

Vannak testvérek, akik szinte mitikus kötelékben élnek, más testvérpárok hallani sem akarnak egymásról. A „testvéri szeretet és a „testvérgyilkosság között feszülő ellentétet a mesék is jól ismerik, és minden más ellentétnél nyilvánvalóbban néven is nevezik. Míg a férfi-nő, anya-gyerek, apa-gyerek kapcsolatban felmerülő nehézségek, problémák többnyire rejtetten, szimbolikus formában jelennek meg a mesékben, addig a testvérek között dúló érzelmi és fizikai harcok mellőzik a képes beszédet. Legalább annyi mese szól egymás életére törő és egymás sikereit, boldogságát irigylő testvérekről, mint amennyi azokról a testvérpárokról, akik tűzön-vízen át kitartanak egymás mellett, és segítik a másikat minden bajban, sőt a jutalomosztásnál maguk elé engedik a másikat. Legismertebbek talán a három testvérről szóló mesék, amelyekből – ismertségük okán – csupán néhány került a kötetbe. Az egymás ellen harcoló, egymással kegyetlenül bánó, egymást megtagadó és eláruló testvérek meséi közül is a kevésbé ismertek kerültek a válogatásba. A testvérmesék legszebb darabjaiból volt a legnehezebb válogatni, hiszen a meseirodalom gyöngyszemei közé tartoznak azok a mesék, amelyekben a viszontagságokban is összetartó, összekapaszkodó, és egymást semmilyen veszélyben, semmiféle fenyegetésre el nem engedő testvérek jelennek meg. Ezek közül is külön figyelmet érdemelnek a másik nemű testvérükért minden áldozatot meghozó ifjak és leányok.

A meseterápiában egyébként nemcsak családi viszályok rendezésekor kerülnek elő a testvérmesék, hanem akkor is, amikor a páciensnek saját női illetve férfi oldalával akad konfliktusa vagy „elveszett énjét, korábbi vágyainak nyomát keresi. Ezekben az esetekben a testvérmesék nem a testvérkonfliktusok oldásában segítenek, hanem abban, hogy harmónia keletkezzen a személyiségen belül, és a „testvérek egymásra találva alkossanak egy egészséges rendszert.

MITIKUS TESTVÉRTÖRTÉNETEK

KAIN ÉS  ÁBEL

Két fiút szült Ádámnak Éva, a felesége. Az idősebbet Kainnak nevezte el, a másodikat, az öccsét, Ábelnek hívták. Ábel juhok pásztora volt, s Kain a föld művelője. Egyszer Kain áldozatot mutatott be Jahvénak a föld terméséből, és Ábel is odalépett: ő juhainak első ellését hozta és tejet. Jahve Ábelt és az ő áldozatát fogadta kegyesen, Kainra és áldozatára nem is nézett. Kain nagyon fellobbant, arca is beesett az indulattól. Mondta Jahve Kainnak:

– Miért lobbantál haragra, és arcod miért esett be az indulattól? Nem tartod jónak, hogy így választottam? Vigyázz, az ajtó előtt a bűn leselkedik, reád feni fogát. Uralkodj rajta!

De Kain szólt fivérének, Ábelnek, s amikor a mezőn voltak, Kain rátámadt fivérére, Ábelre, és megölte.

Mondta Jahve Kainnak:

– Hol van fivéred, Ábel?

– Nem tudom – mondta Kain. – Őrzője vagyok-e én a testvéremnek?

Mondta Jahve:

– Mit tettél?! Testvéred vére hozzám kiált a földből! Légy hát átkozottabb, mint a föld, amely kitátotta torkát, hogy elnyelje kezedből testvéred vérét! Ha a földet fogod megmunkálni, az nem adja többé erejét neked. Bujdosó és kóborló leszel a földön.

Mondta Kain Jahvének:

– Nagyobb a büntetésem, hogysem elviselhetném. Íme, ma elűztél engem nemcsak a termő talajról, de színed elől is – bujdosó és kóborló leszek a földön, s bárki, ha rám lel, megölhet majd!

Mondta Jahve:

– Ha Kaint bárki megöli, hétszeres lesz a bosszú!

És Jahve jelet tett Kainra, nehogy megölje, aki rálel. És Kain eltávozott Jahve színe elől. Az Édentől keletre telepedett meg.

Kain nemzetsége terebélyessé nőtt. Fia, Hanók, várost épített. Jábál, Kain egy leszármazottja, a sátorlakók és marhapásztorok őse volt. Testvérét Jubalnak hívták; tőle származnak mindazok, akik hárfán vagy sípon játszanak. Jábál és Jubal apja, Lámek, két feleséget vett. Hada, az első, Jábál és Jubal anyja volt. Cilla, a második, Tubálkaint szülte: ő a különféle réz- és vastárgyak kovácsa volt.

Ádámnak és Évának még egy fia született: Sét. Ő volt Ábel helyett, akit Kain megölt. Ádám nemzetsége Sétben folytatódott.

JÓZSEF ÉS TESTVÉREI

„AZ ÁLMOK URA"

Jákob Kánaán országában, atyái vándorlásának földjén lakott. Fia, József, már tizenhét éves volt, és bátyjaival együtt a juhokat szokta legeltetni, bojtár volt apja két mellékfeleségének, Bilhának és Zilpának fiai mellett. Időnként rosszindulatú híreket vitt apjának a bátyjairól. Izrael jobban szerette Józsefet, mint bármelyik fiát, hiszen ő volt öregségének gyermeke, s tarka köntöst készített fiának. Bátyjai, látván, hogy Jákob mindannyiuknál jobban szereti Józsefet, meggyűlölték öccsüket, és szólni se tudtak hozzá barátságosan.

József gyakorta látott álmokat, s ezeket el szokta mesélni testvéreinek. Ez mindig újabb és újabb gyűlölség forrása volt.

Egy alkalommal is így szólt hozzájuk:

– Hallgassátok hát meg álmomat, amit most álmodtam. Nos, mi valamennyien kévéket kötöttünk a mezőn, s íme: az én kévém talpra állt, s állva maradt, a ti kévéitek azonban leborultak az én kévéim előtt.

Mondták Józsefnek a testvérei:

– Tán uralkodni akarsz fölöttünk, vagy parancsolni akarsz nekünk?

Álmai és szavai miatt a testvérek ezek után még jobban gyűlölték Józsefet. De József ismét álmot látott, s elmesélte testvéreinek, és mondta:

– Nos, újabb álmot álmodtam, s íme: a nap, a hold és tizenegy csillag leborult előttem.

Álmát József elmesélte testvéreinek, de apjának is. Apja megbántódott, és mondta:

– Miféle álom ez, amelyet álmodtál? Azt akarod tán, hogy apád és anyád és testvéreid elébed járuljanak, s leboruljanak előtted a földre?

És Jákob a dolgot megőrizte emlékezetében…

A testvérek Sikem környékére mentek apjuk juhait legeltetni, s mondta Izrael Józsefnek:

– Nem Sikemben pásztorkodnak fivéreid? Eredj, elküldlek hozzájuk téged is.

– Készen állok – mondta neki József.

– Eredj hát, nézd meg, hogy vannak bátyáid, mi van a juhokkal, és tégy nekem jelentést. – Jákob így elküldte Józsefet Hebrón völgyéből Sikem felé. József sokáig bolyongott a mezőkön, míg végre valakivel találkozott.

– Mit keresel? – kérdezte tőle a férfi.

– Bátyáimat keresem – mondta József –, nem tudnád megmondani, merre legeltetnek?

– Már odébb húzódtak innen; ha jól hallottam, azt mondták: „Menjünk Dótánba!"

József követte bátyjait, s Dótánban meg is találta őket. Azok már messziről észrevették, még mielőtt a közelükbe ért volna, s álnokul meg akarták ölni. Így szóltak egymáshoz:

– Íme, erre jön az álmok ura! Most öljük meg, testét vessük a kutak egyikébe, s mondjuk azt, hogy vadállat tépte szét. Majd meglátjuk, mi lesz az álmaiból!

Hallotta ezt Reubén, s meg akarta menteni Józsefet a kezük közül. Közbeszólt:

– Ne gyilkoljunk!

Majd még ezt mondta:

– Ne ontsunk vért, vessük csak élve ebbe a kútgödörbe itt a pusztában, de ne emeljük rá a kezünket!

Mindezt Reubén azért mondta, hogy Józsefet kimentse a testvérek markából, és majd visszajuttassa az apjuknak.

És történt, hogy amint József a testvérei közelébe ért, azok leteperték, leszaggatták róla a tarka köntöst, megragadták öccsüket, és a kútgödörbe vetették. A kútgödör üres volt, víz sem volt benne.

Ezek után a testvérek letelepedtek, hogy falatozzanak. Később felemelték szemüket, s látták, hogy Gileád felől izmaelita karaván vonul Egyiptom felé, tevéik megrakva fűszerekkel, balzsammal, mirhával. Jehuda így szólt testvéreihez:

– Mi hasznunk volna abból, ha megölnénk fivérünket? Leplezni kell majd a vérét! Kezünket ne emeljük rá, hiszen testvérünk ő, egy test mivelünk. Gyertek, s inkább adjuk el az izmaelitáknak.

A testvérek hallgattak a szavára.

De épp akkor jártak arra midjáni kalmárok, és kihúzták Józsefet a kútgödörből vastag kötéllel, és eladták őt az izmaelita karavánnak húsz ezüstért. Józsefet az izmaeliták magukkal vitték Egyiptomba.

Mire Reubén a kútgödörhöz ért, József már nem volt a kútban.

Reubén megszaggatta ruháit, visszatért testvéreihez, majd mondta:

– A gyermek nincsen. És én, én most merre bujdossam?…

A testvérek fogták József tarka köntösét, leöltek egy kecskebakot, s a köntöst annak vérébe mártották. A tarka köntöst apjuk elé küldték, üzenve:

– Ezt találtuk. Vizsgáld meg, fiad köntöse-e, avagy nem?

Jákob megvizsgálta a köntöst, és feljajdult:

– A fiam köntöse! Gonosz vadállat falta fel, Józsefet ragadozó tépte szét!…

Jákob megszaggatta öltözékét, darócot csavart dereka köré, és nagyon soká gyászolta fiát. Többi fia és minden lánya kérlelték, hogy vigasztalódjék meg, ő azonban nem szűnt zokogni, s így jajgatott:

– Sírva szállok sírba a fiam után!

És apja siratta Józsefet sokáig.

A kalmárok eközben már eladták Józsefet Egyiptomban Potifárnak, a fáraó tisztjének, a testőrök kapitányának.

AZ ELSŐ TEMPLOM

(talmud legenda – Strincz Szilvia fordítása)

Egyszer élt két testvér, egymás mellett, egy dombon. Mindkettőjüknek saját földje volt, de a szérűn közösen osztoztak. Minden évben aratáskor összegyűjtötték a termést, és egyenlően felosztották maguk között, ezután az új magokat elvetették a földjükön. Az egyik testvér jómódú volt, de nem volt családja, a másik családos, de szegény.

Egyik éjjel, amikor már túl voltak az aratáson, egyenlően megosztoztak mindenen, úgy, ahogy eddig is, és ki-ki hazatért a saját otthonába. A gazdag testvér ébren feküdt az ágyában, és így gondolkodott:

– Nekem elegendő annyi gabona, amennyiből élelmet vehetek magamnak és a szolgáimnak, de szegény öcsémnek sok szájat kell etetnie. Neki nagyobb szüksége van pénzre, mint nekem.

Azzal felkelt az ágyból, lement a magtárba, felkapott annyi zsákot, amennyit csak tudott, és elindult testvére háza felé.

Ezalatt a másik testvér is csak feküdt az ágyában, de nem tudott elaludni:

– Nekem feleségem van és gyermekeim – töprengett –, akik gondoskodnak rólam és a földről, ha bármi történik velem. Ám ha szegény bátyámat valami baj éri, neki fizetnie kell azért, hogy gondját viseljék. Nagyobb szüksége van pénzre, mint nekem.

Csendesen felkelt az ágyból, nehogy megzavarja feleségét és gyermekeit, lábujjhegyen leosont a magtárba, felnyalábolt annyi zsákot, amennyit elbírt, és elindult fivére háza felé.

A testvérek a két ház között félúton összetalálkoztak, karjukban cipelve a gabonával teli zsákokat, amelyekkel segíteni akartak egymáson. A telihold fénye beragyogta őket, amint ledobták terhüket, és futottak, hogy megöleljék egymást.

Isten lenézett rájuk, és mosolyogva így szólt:

– Ez az a hely, ahol felépítem az első templomot.

Valamikor régen élt két testvér. Az öregebbnek csak felesége volt. A fiatalabb testvér feleségével és négy gyermekével élt.

Földjüket közösen művelték, ősszel igazságosan elosztották, ami termett.

Úgy érezték azonban, hogy a másikuk károsodott. Egy szót sem szólt egyikük sem senkinek.

A fiatalabb azt gondolta:

„A bátyám meg a felesége idősek már. Nehezükre esik a munka. Semmi segítségük nincsen. Nekem négy gyermekem van, ha felnőnek, mind segítenek. Viszek nekik egy zsák rizst."

Az öregebb pedig így gondolkodott:

„Öcsémnek négy gyermeke van. Több ennivalóra van szükségük, mint nekünk. Viszek nekik egy zsák rizst."

Tervüket valóra is váltották. Sötétedéskor mind a ketten elvitték a zsák rizst a másik kamrájába. Reggel, amint nézték a saját zsákjaikat, megdöbbenten állapították meg, hogy egy sem hiányzik. Elcsodálkoztak nagyon, de egy szót sem szóltak.

Este ismét elindultak, hátukon a nehéz zsákkal. Nagyon sötét volt az éjjel. A hold sem világított. Így történt, hogy a keskeny úton egymásba ütköztek.

Felismerték egymást, és végtelenül megörültek, összeölelkeztek.

Testvéri szeretetükről még most is beszélnek az emberek. Életükben meg nagy tiszteletben és megbecsülésben részesültek.

TESTVÉRKALANDOK

A HÁROM FIVÉR ÉS A SÁRKÁNY

(bolgár – Sipos István fordítása)

Volt egyszer három derék fiútestvér. A legkisebb egy kicsit ragyás volt, ezért a bátyjai semmibe se vették. Élt abban az időben a környéken egy rettentő sárkány, aki sok bajt és bánatot okozott az embereknek; felfalta a juhokat, ökröket, néha még az embereket is. Sok-sok vitéz nekiveselkedett már, hogy megöli, de a sárkány túljárt az eszükön, és megette őket. A három fivér is hallott a sárkányról, és a legnagyobbik így szólt:

– Rajtam kívül senki más nem öli meg a sárkányt!

Fogta magát, vállára vette nehéz buzogányát, és elindult, hogy megölje a sárkányt. Amint ment, mendegélt, találkozott az úton egy emberrel, aki lepényt árult. Köszönt neki:

– Jó reggelt!

A lepényárus meg viszonozta:

– Adjon isten neked is, vitéz! Hová, merre?

A legény azt felelte:

– Megyek, megölöm a sárkányt.

Azt mondja erre a lepényárus:

– Hej, sok vitéz legény próbálkozott már, egytől egyig megette őket a sárkány. Éppen te tudnád megölni?

A legény azt felelte:

– Majd elválik!

Mire a lepényárus:

– Ha ezt a lepényt mind megeszed, meg tudod ölni a sárkányt.

A legény nekifohászkodott, evett, evett, de nem tudta megenni a lepényt. A lepényárus erre azt mondta:

– Na hiszen, te sem ölöd meg a sárkányt!

A legény meg elindult, ment, mendegélt, s találkozott egy juhásszal, aki vajat és tejet árult. Köszönt neki:

– Jó reggelt!

– Adjon isten neked is, vitéz. Hová, merre?

– Megyek, megölöm a sárkányt!

Azt mondja erre a juhász:

– Hej, sok vitéz legény próbálkozott már, egytől egyig megette őket a sárkány. Éppen te tudnád megölni?

– Majd elválik!

A juhász erre azt felelte: – Ha meg tudod enni ezt a vajat, és meg tudod inni ezt a tejet, megölöd a sárkányt.

A legény nekiesett, evett, ivott, evett, ivott, de semmire sem ment.

A juhász erre azt mondta:

– Na hiszen, te sem ölöd meg a sárkányt!

A legény ment, mendegélt, elérkezett egy hídhoz. A híd mellett volt egy nagy gyümölcsöskert, éppen érett az alma, a szilva meg a körte. Bement, hogy majd szakít. A kert mögött lakott a sárkány. A sárkánynak volt egy fia; annak meghagyta, hogy figyelje, jön-e valaki a hídon, s jelentse neki. A sárkánykölyök, mikor meglátta a legényt a hídon, rögvest beszaladt, és jelentette:

– Anyám, egy rettenetes vitéz közeledik, egy nagy buzogányt cipel, biztosan meg akar ölni bennünket.

A sárkány azt felelte:

– Menj csak vissza, és nézd meg, hogyan eszi az almát; levelestül, vagy csak a puháját válogatja?

A sárkányfiú megnézte, és így szólt:

– Csak a puháját válogatja.

Erre az anyja azt mondta:

– Akkor nincs mitől tartanunk, fiam.

De már jött is a legény, és köszönt:

– Jó reggelt!

A sárkány így válaszolt:

– Adjon isten neked is, vitéz. Ülj le, foglalj helyet! – És párnát tett eléje.

A sárkány tenni-venni kezdett, mintha főzni akarna a vendégnek. Feltette a tepsit, de titokban trágyát szórt a tűzbe, csupa füst lett az egész ház. A sárkány nekiállt kenyeret dagasztani, majd így szólt a vendéghez:

– Nagyon kérlek, hajolj le egy kicsit, és fújd meg a tüzet, ne füstöljön annyira.

A legény lehajolt, a sárkánynak se kellett több, s bekapta. Mikor a középső fiú látta, hogy a bátyja sokat késik, így szólt:

– Biztosan megette a sárkány, de majd én megölöm!

Fogta a buzogányát, és elment, de ő is hasonlóképpen járt. A legkisebb gyerek, a ragyás, csak leste, csak várta a testvéreit, egyik sem jött. Erre azt mondja:

– Nincs itt valami rendben, a sárkány biztosan megette őket. Rajtam a sor, megyek, és megölöm.

Vette a buzogányát, és elindult. Ment, mendegélt, s ő is találkozott a lepényárussal. Köszönt neki:

– Jó estét!

– Adjon isten neked is, vitéz! Hová, merre? – szólt vissza az.

– Megyek, megölöm a sárkányt.

– Nana, ragyás! Náladnál sokkal nagyobb vitézek is próbálkoztak már, mind megette őket a sárkány. Éppen te tudnád megölni?

– Majd elválik.

– Ha megeszed ezt a lepényt, meg tudod ölni a sárkányt.

A ragyás nem kérette magát, mind megette a lepényt, s kérdezte, van-e még?

– Látom már, te megölöd a sárkányt – mondta a lepényárus.

A fiú elbúcsúzott, ment, mendegélt, és találkozott azzal a juhásszal, aki vajat és tejet árult. Köszönt neki:

– Jó estét!

– Adjon isten neked is, vitéz! Hová, merre? – kérdezte a juhász.

– Megyek, megölöm a sárkányt.

– Nana, ragyás! Náladnál sokkal nagyobb vitézek is próbálkoztak már, mind megette őket a sárkány. Éppen te tudnád megölni?

– Majd elválik.

A juhász erre azt mondta:

– Ha ezt a vajat meg tudod enni, és még a tejet is megiszod, megölöd a sárkányt.

A ragyás nekifogott, mindent megevett és megivott, s kérdezte, van-e még?

Azt mondja a juhász erre:

– Na, te megölöd a sárkányt.

A legény újra elindult. Ment, mendegélt, s mikor elérkezett a hídhoz, a sárkányfi őt is meglátta, beszaladt az anyjához, és jelentette neki:

– Egy rettenetes vitéz közeledik, egy nagy buzogányt cipel, biztosan meg akar ölni bennünket!

– Menj csak, fiam – mondta az anyja –, s nézd meg, hogyan eszi az almát: levelestül, vagy csak a puháját válogatja?

A sárkányfiú megnézte, és így szólt:

– Levelestül eszi!

Erre az anyja azt mondta:

– Akkor nagy baj van, fiam!

A legény bement, és köszönt:

– Jó estét!

A sárkány azt felelte:

– Adjon isten neked is, vitéz! Ülj le, foglalj helyet! – És párnát tett eléje.

A sárkány tenni-venni kezdett, mintha főzni akarna a vendégnek. Föltette a tepsit, a tűzbe pedig trágyát szórt, s hamarosan csupa füst lett az egész ház. A sárkány megint úgy tett, mintha kenyeret akarna sütni, és azt mondta:

– Nagyon kérlek, hajolj le egy kicsit, és fújd meg a tüzet, ne füstöljön annyira.

A legény azt felelte:

– Én vendégnek jöttem, nem szolgának!

A sárkány egy darabig forgolódott, végül lehajolt, hogy megfújja a tüzet. A ragyásnak sem kellett több, odacsapott a buzogánnyal a lapockái közé, kettéhasította, a testvérei pedig elősétáltak a sárkány gyomrából, ő meg szépen hazavezette őket, és azt mondta nekik:

– Többet aztán ne dicsekedjetek, hogy nálamnál nagyobb vitézek vagytok!

Ilyen legény volt a ragyás.

A MOLNÁR FIAI

(üzbég – Rab Zsuzsa fordítása)

Volt egyszer egy molnár. Jó helyen állt a malma, ő maga értette a mesterségét, hát nem volt oka a panaszra. Mindig lisztes volt a szakálla. Egy napon meghalt a molnár. Három fia örökölte mindenét. Gondolkodtak, tanakodtak: hogyan osztozkodjanak. A két idősebb testvér háromfelé akarta osztani a malmot. Hiába próbált a lelkükre beszélni a legkisebbik, hogy dolgozzanak közösen, kénytelen volt belenyugodni két bátyja akaratába.

Három részre osztották a malmot, s ahogy illik, a legidősebbik testvér választott először.

– Én nem akarok a malomban dolgozni, mint az apánk, és örökké lisztes szakállal járni – mondta a legöregebbik, és a malomgátat választotta.

– Én sem akarok lisztes szakállal csúfoskodni – mondta a középső testvér is, ő meg a malom tetejét választotta.

A malom így mindenestül a legkisebbik testvérnek jutott.

A legidősebbik testvér kijavította a gátat, a középső megfoldozta a tetőt, aztán mindkettő dologtalan hevert, mialatt a legkisebbik testvér reggeltől estig dolgozott a malomban.

A legidősebb egy idő múlva észbe kapott, hogy bizony rosszul választott az osztozkodásnál, s úgy vélte, hogy nem érdemes vesződnie a malomgáttal. Fogta az ásóját, és elindult világot látni. Ment, ment, megkerült egy hegyet, megmászott egy másikat, átvágott egy harmadikon, végül elért a szakadékhoz, ahol Asdaga lakott, a sárkány.

– Szálem alejkum, Asdaga! – köszönt rá a legény.

– Szerencséd, hogy köszöntöttél, különben felfaltalak volna – mondta Asdaga dühösen. De aztán lecsillapodott, és megkérdezte:

– Tudsz-e valami mesét vagy dalt?

– Nem én – felelte a legnagyobbik testvér, reszketve félelmében –, bizony nem tudok.

– Azt hallottam, hogy az olyan embereket, akik se dalt, se mesét nem tudnak, felfalják a sárkányok – mondta Asdaga, és nyomban felfalta a legényt.

Csakhamar a középső testvér is megunta, hogy a malomtetőt foldozgassa. Elindult ugyanazon az úton, amelyiken a bátyja. Ő is Asdaga bendőjébe került.

Hanem a legkisebbik testvér jó testvér volt. Nem volt maradása otthon, nem tudta nyugodtan vámolni a lisztet, miután két bátyját elvesztette. Megállította a malmot, leeresztette a gáton a vizet, és elindult testvérei keresésére.

Útközben ahhoz a szakadékhoz ért, amelyben a telhetetlen Asdaga lakott.

– Szálem alejkum, Asdaga – köszönt rá hangosan a legkisebbik testvér –, akkora szálem neked, mint ez a szakadék!

– Szerencséd, hogy köszöntöttél, különben rögtön felfaltalak volna! – morogta Asdaga. Aztán megkérdezte: – Nem tudsz-e valami mesét vagy dalt?

– Hogyne tudnék! Tudok dalt is, mesét is, tudok még mást is. Ha akarod, énekelek, ha kívánod, mesét mondok, megteszek még mást is a kérésedre – felelte a fiatal molnár.

– No, ha így van, akkor előbb mondj egy mesét – parancsolta Asdaga.

– Mondok én! De amíg a végére nem érek, ne mondd, hogy „igen", se azt,