Az erdő meséi

By Barsi Ödön

„Az Álomfickó meséi” és „A tenger meséi” után a mese trilógia harmadik része „Az erdő meséi”.
„Az Álomfickó meséi” a háború után jelent meg, és nagy sikert aratott. „A tenger meséi” a rendszerváltás után, a Fapados Könyvkiadó gondozásában került kiadásra. „Az erdő meséi” a kéziratból történő válogatás után szintén a Fapados Könyvkiadó elektronikus kiadása.
A mesék hangulata, gondolatvilága és tanulságai jól tükrözik írójuk lelki állapotát, aki az 50- es években a publikálási lehetőségeitől megfosztva, meseírással vezette le érzéseit és jelezte a való világtól való kényszerű elfordulását.

• Language: Magyar
• Publisher: Fapadoskonyv.hu Kiadó
• Release date: Dec 10, 2013
• ISBN: 9789633770856

Book preview

BARSI ÖDÖN

AZ ERDŐ MESÉI

Honlap: www.fapadoskonyv.hu

E-mail: [e-mail]

Borító: Rimanóczy Andrea

ISBN 978-963-377-085-6

© Barsi Ödön jogutódai

© Fapadoskonyv.hu Kft.

AZ ÁLNOK RÓKA

A róka egy hatalmas vadkant látott az erdőben csatangolni.

– De jó volna egy kis disznóhús! – sóhajtotta. – Csak az a baj, hogy csúnya, hegyes és görbe agyara van és ezért nem tanácsos vele kikezdeni… De hátha a farkas kikaparja nekem a gesztenyét!

A gondolatot tett követte. A róka felkereste a vén ordast és ártatlan pofával dicsérni kezdte a remélt zsákmányt.

– Egy malacka kóborol az erdőben, kész pecsenye, csak éppen meg kellene fogni.

– Miért nem fogod meg magad?

– Mert… mert szeretlek, és osztozni akarok veled a pecsenyén.

Az ostoba farkas kötélnek állt és a róka társaságában felkereste a vaddisznót.

– Különös malac ez! – mondta az ordas mikor a vadkant megpillantotta. – Inkább disznó ez félelmetes agyarakkal! És nagyon vad a tekintete!

– Ó, az ilyen agyar inkább csak dísznek számít, és nem is néz olyan haragosan, inkább csak fél tőlünk szegény állat! – bizonygatta a róka. – Előbb-utóbb a szelíd disznó is ilyen lesz, ha sokáig van az erdőben. Ne félj semmit! Támadjuk meg együtt a disznócskát: te elölről, én pedig hátulról.

– És miért nem fordítva?

– Mert a disznófő a legjobb falat, ezt bármelyik szakácskönyvben olvashatod – mondta a vörös betyár. – Én teljesen igénytelen vagyok, megelégszem a nyomorúságos sonkákkal.

– Nem tetszik nekem a dolog – dörmögte a farkas.

– Ó, talán csak nem félsz? Hiszen te vagy az erdő fejedelme! Ki állhatna ellen neked?

Az ordas nem akart gyávának mutatkozni és végül is nekiugrott a vadkannak. Ez volt az utolsó ugrása, egy perc múlva már feltépett hassal hevert az árokban.

– Áruló! – hörögte a haldokló farkas. – Te jól tudtad mi vár rám.

– Azt hittem ügyesebb és erősebb vagy – mondta a róka gúnyosan. Ki hitte volna, hogy egy disznó leteríti az erdő fejedelmét! Én szégyenkeznék a helyedben… Máris megyek a tigrishez, ő talán elbánik a sonkák tulajdonosával.

A róka alázatos pofával lépett az erdő sárgaszakállú hercege elé. A tigris a barlangja előtt hevert, zöld fény ragyogott a szemében, szájából kivillantak erős fehér fogai.

– Fenség, gyönyörű pecsenyét láttam – mondta a róka mézédes hangon.

– Hol?

– Az erdőben… Persze, a pecsenye még járkál, de ha te is úgy akarod, akkor hamarosan a gyomrodban lesz…

– Milyen állatról van szó?

– Egy vadkanról. Előtted nincs mit titkolnom: félelmetes, erős állat, éles agyarai vannak. De mit ér az ereje a tiedhez képest? Te vagy az erdő igazi uralkodója, még az elefánt is kitér előled, talpad egyetlen csapásával leteríted a bivalyt is.

A tigrisnek tetszett a hízelgés, de tartott a vadkantól és ezért kitérő választ adott:

– Mostanában inkább szarvasokra vadászom.

– De a vaddisznó kigúnyolt – ingerelte a róka.

– Ez nem igaz!

– Én magam hallottam… Agyaraival a gyökereket tépte és azt röfögte, még a tigris belét is kiszaggatom, ha úgy adódik. Elvégre bennem királyok vére folyik, ő pedig csak hercegnek született.

A zöld fény ijesztően lobogott a tigris szemében, dühösen csapkodott a farkával.

– Mit mondott még?

– Alig merem megismételni fenséges színed előtt. Kijelentette, hogy azért csíkos a bundád, hogy jobban elrejtőzködhess az üldözőid elől, mert alapjában véve gyáva vagy.

– Én gyáva? Hiszen a dzsungel lakói rettegnek tőlem: a majmok vacogva menekülnek a fákra, ha megpillantanak és a bivaly is az iszapba merül.

– A vaddisznó mégis gyáva macskának nevezett, aki csak orozva mer támadni.

– A gyalázatos! – hörögte a felbőszült tigris.

– Végül azt is hozzátette, hogy nincs olyan gyönyörű és hatalmas hangod, mint a királyi oroszlánnak, te csak fújni és morogni tudsz.

– Elég! – bömbölte a tigris. – Hol az a vadkan?

– Gyere csak velem, fenség! – mondta a róka. – De talán jobb lesz, ha te mész elől, én majd mindig mutatom az irányt.

Az erdő egy tisztásán találkozott a két hatalmas állat, a róka odébb sompolygott.

A vadkan felemelte nagy fejét, sötét szemében a halál csillogott, sörtés teste olyan volt, mint moszatokkal benőtt korhadó fatörzs. Talán