Kossuth Lajos élete és pályája

By Áldor Imre

„A nagy hazafi, a lánglelkű szónok, Magyarország volt kormányzója, a későbbi hontalan bujdosó Kossuth Lajos ott pihen már a Kerepesi temető gyönyörű mauzóleuma alatt. De neve itt él minden honfiajkon, emlékét kegyeletes tisztelettel ápolja e haza minden f

• Language: Magyar
• Publisher: Fapadoskonyv.hu Kiadó
• Release date: Mar 9, 2016
• ISBN: 9789633441787

Book preview

ÁLDOR IMRE

KOSSUTH LAJOS ÉLETE ÉS PÁLYÁJA

Honlap: www.fapadoskonyv.hu

E-mail: [e-mail]

A könyv a Franklin Társulat kiadása alapján készült

Korrektor: Pálinkás Krisztina

Borító: Rimanóczy Andrea

978-963-344-178-7

© Fapadoskonyv.hu Kft.

I.

Ősz fején kilencven év hava. Agg vállain kilencven év terhe. Így üldögél íróasztalánál turini magányában Magyarország volt kormányzója, Kossuth Lajos.

Felhőtlen, derült ég mosolyog le rá a magasból. Tavaszi nap enyhe sugara aranyozza meg ablakait. S mikoron meg-megnyílnak egy percre, lanyha szellő friss virág illatával tölti meg a szerény szobát.

Délvidéknek telet nem ismerő örökifjú üde természete fogadja, ha kilép; nemzeti hódolat, világhír ezer jele környékezi küszöbén belül az aggastyánnak is vasembert, aki meghajolva, de meg nem törve, erőteljes kézzel, kifogástalan betűkben veti oda a papírlapra egy szokatlanul hosszú, változatos élet fönséges élményeit és lesújtó tapasztalatait, egyéni örömeit és hazafi-keserveit, oktató tanulságait és oktalan ábrándjait, lázasan sietve és fölindulva. – És aki fizikailag is halhatatlannak, közönséges földi lénynél fizikailag is másnak és többnek látszanék ez acélidegekre valló napszámos munkában, ha egy-egy fájó fohász a megtört lélekből, egy-egy meleg könny a sajgó szívből, s mély barázdák az el-elboruló büszke homlokon meg nem zavarnák, alá nem szállítanák optikai csalódássá ez elbűvölő látomás szemfényvesztő káprázatát, hogy ne maradjon észrevétlen az sem, s emberi részvét hozza közelebb szívünkhöz azt, a mi törékeny agyag, súlytalan por, múlékony hamu a Kossuth Lajos mindörökre fenomenális, félisteni alakjában és nagyságában.

Mert akit meg nem szédített egy mesében is ritka, tüneményes jó szerencse ezer kedvezése a verőfényes, és meg nem hajtott egy mesének is borzalmas ádáz balsors tömérdek csapása a rossz napokban: pár betű miatt ugyanaz szegényebbnek és boldogtalanabbnak érzi és vallja magát ma a – páriánál, aki szintén kitaszítva a polgári kötelékből tengődik Kelet-India örökké viruló paradicsomában, de pihenni végre mégis csak szerető anya lágy ölébe, haza földjébe szállhat.

Acélideg, testi épség, lelki erő, örök mosoly, örök tavasz égen-földön – mind kevés kárpótlás, mind gyönge vigasz ma Kossuth Lajosnak azért a néhány marék homokért és porért, amik haza képe, haza voltak neki öt világrészt érintő hányódásai és nélkülözései között. De amik most erkölcsi jelentésüket vesztvén, keserű csalódássá foszlik szét az az egyetlen és utolsó reménység is, hogy idegen sír zord üregében ezek fogják csöndessé és édessé varázsolni soká késő, hosszú álmát, a félszázados hontalanból végóráiban, ím, hazátlanná is vált bujdosónak!

Igaz-e ez? Így van-e? Így lesz-e valósággal?

Vitatni és eldönteni nem e kis munka hivatása.

Kossuth esemény- és eredménydús életének ily rövid rajzában csak elvitázhatatlan tények, eldöntött igazságok kérhetnek és kaphatnak helyet.

S ez elvitázhatatlan tények, ez eldöntött igazságok ezerágú tömkelegében irányadó Ariadné-fonál, tájékozó vezércsillag gyanánt a sok közül kimagasló két fő tény és fő igazság szolgálhat csupán.

Első sorban és mindenekfölött az, hogy Kossuth Lajos szellemi fölényét és erkölcsi integritását kétségbe vonni: dőreség; devalválni csak akarni is: hazafiatlan, rút merénylet.

Az ő roppant népszerűsége milliók által kiállított, históriai értékű nyugta, soha el nem évülő nemzeti tartozássá vált halhatatlan személyes érdemek felöl. S nevének bűbája úgy folyt múltjából, mint napból a világosság, a csillagból fény, virágból az illat.

Másodsorban, de szint oly bizonyossággal az, hogy Kossuth Lajos síron innen, síron túl örök hála, örök kegyelet fenkölt tárgya lesz a magyar nép millióinak.

Azt a kapcsot, mely Kossuth személyét és emlékezetét a magyar nemzethez és történelemhez fűzi, széttörni emberi erőnek, magának az időnek sem fog, soha sem foghat sikerülni.

Két emberöltő összes sikereinek és alkotásainak vakító sugárözöne koncentrálódik a Kossuth-névben. Félszázados küzdelemnek Mózes világító oszlopaként őt látta élőn az élő, őt fogja emlegetni minden jövendő nemzedék.

Az első teremtő szótól, mely Pozsonyban röppent el ajkairól, az utolsó bánatos igéig, melyet Turinból sóhajtozik hazája felé; örömben, búban; a hatalom polcán és török rabságban; fél világtól ünnepelve és mindenektől megtagadva, Kossuth Lajos lángelméjének minden gondolata, arany szívének minden dobbanása a magyar faj és állam anyagi javát, kulturális fejlődését, polgári és vallási szabadságát, közgazdasági és erkölcsi emelkedését és fölvirágzását igyekezett megalapítani, fokozni, siettetni és biztosítani. S megfogyva bár, de törve nem hitében, viszontagságos vándorévek bizonytalan végű tövises és rögös útjain ő volt a föltámadás képviselője, hírnöke, prófétája rabigába görnyedt nemzete szemében és bizalmában a világosi szennyfolt s az aradi gyásznap után; – Hosannah-tól el nem kábítva, szenvedések által meg nem ingatva, csalódások miatt el nem csüggedve, honn és künn, rajongó ifjú és tapasztalat dús aggkorában mindenütt és mindig egy és hű Deák Ferenc 61-i jelszavához: „Amit erőszak és balvégzet elrabol, idő és szerencse vissza is adhatja ismét. Veszve csak az van mindörökre, a miről a nemzet önként lemond."

Íme, ezért tette le Kossuth Lajos polgári kezébe 1848-49-ben jelennek és jövőnek minden föltételét ós eszközét lángoló lelkesedéssel – ezért ragaszkodik hozzá a világtörténelemben példátlan hűséggel, kegyelettel, csodálattal a messze távolban is emberek és viszonyok, vezérek és jelszavak, vágyak és törekvések annyi változatai közt, a magyar faj túlnyomó többsége.

S a változhatatlan országos tiszteletnek és szeretetnek egyik csekély bizonyítéka tán az is, hogy aránylag rövid idő folytán második kiadást ér a népnek és ifjúságnak szánt jelen szerény munka, mely dióhéjban, de híven beszéli el és festi: ki és mi nekünk Kossuth Lajos?…

II.

Kossuth Lajos Zemplén megyében, Monokon született, köznemesi családból, 1802. szeptember hóban. Születési napját bajos határozottan megjelölni, minthogy a tályai református templom, ahol az újszülöttet Lajosnak keresztelték, az anyakönyvvel együtt tűzvésznek esett martalékul.

A Kossuth-család Turócz megyéből származik, ahol Kossuthfalvát századok óta tősgyökeres nemesi joggal bírta.

Régiségre vetekedik a honfoglaló ősök legkevélyebb ivadékával… Már 1242-ben a tatárjárás küszöbén „Kossuth, filius Gád azért nyer IV. Bélától új adománylevelet, mert a „régi – rablók kezébe kerülvén – elkallódott.

A századok folytán házasságok révén vérségi összeköttetésbe jött ugyan a Kossuth nemzetsége a Czobor, Batthyány, Révay, Prónay, s más előkelő és gazdag családokkal, de hozomány címén nem sokat nőtt a harcos apák hagyatéka; viharos napokban ennek is új gazdája akadt; s a létszámban folyvást növekvő Kossuth-családnak az ősi hét szilvafa árnyékában kellett meghúzódnia és megélnie. Egy-két nóta-per nem egy viruló ágat tördelt le állítólag e hét szilvafáról is.

A Kossuthok, úgy látszik, már akkorában is kemény nyakkal és kemény térddel születtek. Ha kenyérkereset vagy egyéni becsvágy hivatalos pályára kényszerített vagy csábított közülük egyet-egyet, a főjegyzői, főszolgabírói, vagy kivételesen az alispáni állásnál többre nem igen vitték. Királyi kegyet soha sem vadásztak. S inkább kirítt, mint kiemelkedett a családból az az egyetlen Kossuth, aki Turócz megyei alkapitánnyá neveztetett.

Ez a nemes jó vér másutt s akkor sem fajult vízzé, mikor mind többen és többen elszakadtak hazulról, s Ung, Gömör, Pest és legfőképpen Zemplén megyében telepedtek meg, ahol már másfél század előtt a köznemesség színéhez számíttattak.

A zempléni ág visszatért utóbb a katolikus egyház keblébe, míg a turócziak rendíthetetlen hívei és támaszai maradtak a Kálvin hitelveinek.

Az ágszármazási kapocs Kossuth Lajost a zempléniekhez köti közelebb. Nagyapja Kossuth Pál, nejével Beniczky Zsuzsannával még az ősi kúriában gazdálkodott, de saját édesapja, Kossuth László már ifjan Zemplénbe került, hasonnevű nagybátyjához, egy vagyonos és befolyásos főszolgabíróhoz. S itt is rekedt aztán. Egy darabig megyei lajstromozó volt. Majd hites prókátor. Végre a gróf Andrássy család uradalmi rendes ügyvéde. S nőül véve tyrlingi Wőber Saroltát, a Caraffa idejében vallása miatt világgá űzött Wőber Sarolta egyik késő unokáját, lassan-lassan egy fiúval és négy lánnyal gyarapodó családja körében a legteljesebb boldogságnak örvendett esztendőkig.

Lajos atyja bevés, indulatos kedélyű, de tetőtől talpig mintaszerűen becsületes, igaz ember volt. Keblében a honpolgári függetlenség meleg érzetével, mely csak isten előtt hajt térdet-fejet. Ember előtt nem borul porba soha. Ilyennek mutatkozik még élete alkonyán is, mikor a reakció szolgálatába szegődött gyáva kormány – öreg napjainak egyedüli támaszát és örömét, Lajos fiát fogságra vetette.

Lefelé épp oly önzetlen és jótékony, mint fölfelé önérzetes és önálló lévén, nagyon érthető, hogy jeles tulajdonságai, fáradhatatlan munkássága s okos takarékoskodása dacára valami sok vagyont nem igen kapargatott össze. S midőn egyetlen fiúmagzata – s már csak ezért is a kis család szemefénye és reménysége –, túlesett az ABC-n, s otthon is elsajátítható más alapvető tudnivalókon, azzal a sürgős kérdéssel: quid nunc? mi történjék már most? – megjelent a családi hajlék fölött az első bárányfelhő, mely rávetette árnyékát annak belső életére, belső viszonyaira is.

Kossuth László nem soká habozott. Ajándékot még ügyvédül sem fogadott el soha. S ennél is megalázóbbnak, alamizsnának tetszett volna az ő kényes s a túlságig szemérmetes lelkületének minden oly szívesség, melyre rá nem szolgált, ha mindjárt tejben-vajban füröszthette volna is így kedves fiát. Elhatározta tehát, hogy beköltözik Sátoraljaújhelyre, hol az új igények és új költségek fedezésére új jövedelmi forrásokat ígért, s szélesebb munkakörrel és gazdagabb aratással kecsegtette ügyvédi praxisának könnyen eszközölhető kiterjesztése.

A férfias határozatot nyomon követte hasonló tett. Lajos pedig – tanulmányainak folytatása végett – a piaristák keze alá, a sátoraljaújhelyi gimnáziumba jutott.

Nagy emberek közös végzete, hogy életíróik nem érik be a kész anyag- és bizonyos tények színaranyával. Ahány adoma, jóslat, előjel, vénasszonyos históriai pletyka s más effajta ócska réz és rozsdás vas holmi hever a lomtárban, mutato nomine Nagy Sándortól Mátyás királyig, Mózestől VII. Gergelyig, Didótól Mária Teréziáig, mind a nyakukba varrják újabb, sőt legújabb vezérszereplőknek is.

Mesemondók Kossuthot sem kímélik meg e kétes becsű megtiszteltetéstől. Mi azonban elégnek véljük a jóból, ha Kossuth Lajos gyermek- és tanulókorából néhány oly vonást örökítünk meg, amik kifejlődve és megnemesülve jellemmé tömörülnek s így tündökölnek a férfiúban.

Korán kitűnt, hogy Lajos ereiben apja vére lüktet. Önérzete közeljárt a makacssághoz. Szilárdsága a dachoz. Becsületét annyira féltette, hogy ennek definiálásában és védelmében néha csaknem túllőtt a célon. Meggyőződésétől el nem téríthette semmiféle hatalom, még a jogosult tekintély sem. Mohó érdeklődéssel tanult, egész a felhajtásig. Szíve nyílt, érdeklődése meleg, részvéte cselekvő szegényebb tanulótársainak minden ügye-baja iránt. Hálás a legcsekélyebb szolgálatért. Koraérett emberek és tények méltatásában. S míg apjához önkéntes és öntudatos hódolattal vonzódik, édesanyját bálványozza, s határtalan szeretettel iparkodik eltanulni, elsajátítani erényeit, amik a szentség glóriáját vonják képzelődésében ennek jóságos, önfeláldozó lénye köré.

Egy ízben közel volt hozzá, hogy a Bodrogba ugorjék, mivel tanárai méltatlanul bántak vele s megfenyítették, holott ő bűntelennek érezte magát. Máskor egész nap hasztalan várják haza, s csak akkor olvad föl megbánássá szilaj fájdalma, mikor engesztelő angyalként lép fiú és apa közé könnyeivel a jó anya, s a túl szigorú családfő beismeri hirtelenkedését, mellyel igazságtalanul, a casus belli alapos vizsgálata nélkül, büntette Lajost.

Megesett másfelől, hogy egy kemény téli nap felsőruha nélkül vetődött haza az iskolából. Kérdőre vonatván, kisült, hogy egy tanulótársának ajándékozta, akit majd megvett az isten hidege, földhözragadt szegény szüleitől nem telvén kellő ruházatra. Az meg éppenséggel mindennap ismétlődött, hogy pajtásai tömegesen sereglettek a ház elé s addig rimánkodtak, míg Lajos leült s sorra elkészítette mindegyiknek a kiszabott házi feladványokat.

Komolyabb összeütközése volt jogász korában Lajosnak Sárospatakon az országos hírű juris professzorral, Kövyvel. A jeles, de szavait nem igen válogató tanár érzékenyen megsértette egy ízben hallgatóit, akik Kossuth indítványára elhatározták, hogy mindaddig meg nem jelennek Kövy előadásain, míg megfelelő elégtételt nem nyújt nekik. Sok kellemetlen intermezzo, s többnapi huzavona után a dolog kiegyenlíttetett, s midőn aztán a kibékült felek az iskola falai közt ismét találkoztak, Kövy némi hümmögés után e különös bevezetéssel kezdte az előadást: „A Dominus Kossuthból, ha meg nem javul, még nagy országiháborító fog válni."

Szülei házánál Lajos valamicskét németül és franciául is tanult, s leckéket vett a fuvolán, melyhez akkora hajlama volt, hogy gyümölcs-garasait saját szavai szerint addig zsugorgatta, míg kifutotta egy tilinkóra. A fuvolán később nem mindennapi tökélyre vitte, s ámbár a férfikor viharai kicsavarták kezéből a hangszert, mindig kedvelte azt, s régi barát kedves szózataként hatottak lelkére lágy hangjai, ha egyszer-másszor előszedte s ajkaihoz illesztette.

Sátoraljaújhelyről Lajos a sárospataki főiskolába költözött, s ezen, akkorában kissé zajos, de jeles tanintézet, meg az eperjesi fejezték be a lángelméjét mindinkább manifesztáló, külsejével is feltűnő, csinos és délceg ifjú nevelését.

III.

A Quid nunc? másodszor s ezúttal egy egész pálya, egy teljes élet, egy egész jövő súlyával és jelentőségével merült föl a családi tanácsban.

Apa és fiú abban állapodtak meg, hogy utóbbi otthon, apja oldalánál, ennek vezetése alatt indul önállósítása felé. De kevésbe múlt, hogy a tanítvány túl nem tett a mesteren, tanítva ott, a hol tanulni készült. Kossuth László nem is titkolhatta el meglepetését alig 21 éves fiának bámulatos éles esze s sokoldalú készültsége fölött. S kétes esetekben nemcsak hogy kikérte véleményét, de rendszerint az ügy hasznával, pontosan alkalmazkodott ennek tanácsaihoz.

Egy évi joggyakorlat után Kossuth Lajos Pestre ment juratusnak. Majd Vécsey Miklós báró septemvirhez, ettől pedig Szentandrássi Horváth Tamás kir. táblai előadó bíróhoz expeditornak.

Erejét érezve, titkári ranggal a magyar udvari kancelláriához óhajtott innen följutni. S ha ki nem kosarazzák, valószínűleg másként alakul saját sorsával nemzetéé is. Áldhatjuk a Gondviselést, hogy protekció nélkül kopogtatván, a királyi cím daczára minden ízében császári hivatal cifra ajtaja Kossuth előtt zárva maradt, s nem temetkezhetett így poros akták ezrei közé az az óriási szellem, melynek milliókat váltani meg a szolgaságból, milliókat emelni föl a porból és sárból – isteni küldetéssel volt hivatása.

Kossuth visszatért szülőföldére, s jó ideig ismét atyjával egy, utóbb külön konyhán ügyvédeskedett.

Elérvén teljes korát, meg-megjelent Zemplén megye gyűlésein is, s alapos jártassága a törvényekben s fáradhatatlan szorgalma hamar kivívta itt az egri nevet. Tisztelői rohamosan szaporodtak. Egy szép napon arra virradt, hogy Szapáry grófnő, Zemplén megyei nagybirtokos, ügyészéül kérte föl őt.

A falusi nép nyugalma és boldogulása ekkor nagy részbon azon ügyvédektől függött, kik a földesurakat képviselték. Ők vitték a tulajdonosok pereivel ezek számos jobbágyainak bonyolódott ügyeit is. Kossuthnak mintegy a Gondviselés nyújtott így alkalmat és módot, hogy mélyebben belepillanthasson a zsúpfödeles kunyhók titkaiba, s színről színre láthassa, közvetlen közelből megismerhesse, mily szomorú a magyar jobbágy helyzete még azon esetben is, ha földesúri önkény és visszaélés nem tetézi annak öröklött, s törvényben gyökerező nyomorúságait. Saját hatáskörében miként buzgólkodott aztán tőle telhetőleg enyhítni e sokszázados kegyetlenséget? A jobbágyok hálás tisztelete tanúskodott, holott más vidéken s régebben itt is éppen az ügyész ellen lázadt föl, erre szórta leginkább átkait a népharag és közgyűlölet.

Ezidőtájt Kossuth egyik főszenvedélyét s kedvenc időtöltését a vadászat képezte. Hetekig elkalandozott a hegyek közt medvét hajszolva, s a szerencse itt is a kezére járt. Üres tarisznyával nem igen került vissza. Hevesebb véralkata dacára nyugodtan célzott, biztosan lőtt. S lélekjelenléte sohasem hagyta cserben. Kegyetlennek lenni azonban nem