Érinthetetlenek

By J. Simon Aranka

Sci-fi novellák + 1 fantasy J. Simon Aranka novelláinak műfaja nem tipikus sci-fi. Nem annyira a tudomány, sokkal inkább az emberiség eljövendő sorsa felől közelíti meg a holnapot és a távolabbi jövőt. A technikai vívmányok fejlődése helyett a jövő nemzedékek élet-kilátásait kutatja. Minden írásában sürgetően merül fel a kérdés: mi vár ránk holnap, egyáltalán lehet-e az emberiségnek bármiféle jövője, s ha a válasz igen, akkor milyen lesz az a jövő? Részlet:"Vártak, amíg lehetett. Ragaszkodtak az álmaikhoz az utolsó percig, mint még néhányan rajtuk kívül ezen a telepen. Számukra ez jelentette az életet, az emberi létezés egyetlen lehetséges színterét. Tudták, hogy mindenképp eljön a perc, amikor menni kell, de húzták, halasztották, ameddig csak át nem lépték az ésszerűség végső határát. Most visszavonhatatlanul eljött az idő, ez volt a legutolsó pillanat. A nap, amely néhány évtizede még barátja, éltető szükséglete volt az emberiségnek, mára legyőzhetetlen ellenséggé, gyilkos szörnyeteggé változott, megölt minden életet a földön. Persze tudta jól, hogy nem a nap a hibás, hanem az ember, aki mérhetetlen mohóságában tönkre tette a környezetét. Itt fenn, a magasban még jobban érezhető volt a nap ereje. Nem csoda, ha felszámolják a kolóniát. Mára már az összes többi település a múlté, csak ez az egy áll még. "

• Language: Magyar
• Publisher: Publio Kiadó
• Release date: Nov 29, 2014
• ISBN: 9781311555731

Book preview

Érinthetetlenek

Sci-fi novellák + 1 fantasy

© J. Simon Aranka

Publio Kiadó

2012

Minden jog fenntartva!

Tartalom:

Noé gyermekei

A pelikán sebe

Új Taigetosz

Csomolungma-kolónia

Gyermekbetegségeink

Jó reggelt!

Életösztön

Érinthetetlenek

A „Ne légy" - project

Noé gyermekei

„Már csak két nap! Hétfőn útnak indul az évezred csúcsexpedíciója!" A hangszórókból kellemes, lágy zengésű női hang áradt, betöltve az impozáns méretű csarnokot. A minden irányban hatalmas, ellipszis alapú, nagy légterű helyiséget a padlózat és a falak találkozásánál körös-körül előtörő tompa sárga fények finoman, barátságosan világították meg. A fal teherbíró, rugalmas, áttetsző műszálból készült, tökéletes panorámát nyitva a lebilincselően szép tengeri élővilágra. Jókora ládákban, vízben álló kavicságyon dús, zöld levelű, színpompás virágok burjánzottak mindenfelé. A termet hosszában viszonylag széles út osztotta kétfelé, két elkeskenyedő oldalánál kapuk sorakoztak, különböző színű lámpákkal eligazítva az újonnan érkezetteket. Délre járt az idő, és az ilyenkor szokásos, rendkívül nagy nyüzsgés töltötte be a teret. A Bázis éttermében, a hosszúkás, halványzöld műanyagasztaloknál már nem volt szabad hely, az oda vezető kapuk lámpája vörösen villogott. A terem másik felében kis, butik-szerű üzletek között egy-egy pihenőt alakítottak ki, ahol az ebédre várakozók nézelődhettek, vásárolhattak, vagy felfrissíthették magukat.

Greg barátjával, Torddal üldögélt a pihenőben. Éppen fájdalmasan berepedezett úszóhártyái miatt panaszkodott, amikor meglátta a kapuban Leát a barátnőjével beszélgetni. Nagyot nyelt izgalmában, és valószínűleg el is vörösödhetett, mert Tord, pillátlan szemével gúnyosan hunyorgott. Greg már régóta kinézte magának a lányt, de eddig még meg sem merte szólítani, pedig hamarosan lépnie kell, ha szaporodni szeretne. Már harmincéves, és még csak három utódot nemzett, pedig röpke tíz év múlva számára már tiltott lesz a szexuális aktus. Nagyon tetszett neki Lea, de félt, hogy visszautasítja. Túl kevés a nő, természetes, ha jól megnézik, kitől szüljenek. Greg biológiai órája azonban gyorsan ketyegett, mindenáron lépnie kellett, főként, hogy két nap múlva bizonytalan kimenetelű és nagyon hosszú útra indul. Erősen drukkolt magában, hogy a lány ne kapjon szabad utat az étterembe, és akkor mindenképpen errefelé kell jönnie.

Szerencséje volt, a két nő bosszúsan indult a pihenők irányába. Greg sóvárogva bámulta Lea alakját. „Tőle áramvonalasabb nő nincs ezen a bázison, állapította meg már századszor is. Lea egészen rövidre nyírt, sötétbarna haja, nagy, dióbarna szemei csodásan harmonizáltak hibátlan, hófehér bőrével. Minél közelebb értek, Gregben annál jobban fokozódott a feszültség. Hiába tervezte el előre, mit fog mondani, olyan néma maradt, mint a kuka, amikor elmentek mellettük. „Kész, vége, morogta magában. Vagy mégsem? Mintha Lea szeme kérdőn rávillant volna. Sőt, most már egészen biztos volt benne, hogy jelzett neki. Fájós lábával nem törődve, elszántan felpattant, és utána kiáltott.

Lea! Nem ülnétek ide, hozzánk?

A két nő hátrafordult, egymásra néztek, aztán Lea barátnője vállat vont, és letelepedtek Greg és Tord asztalához. Greg ilyen közelről nagyon ritkán láthatta a lányt. Gyönyörű, fiatal nő volt, húsztól biztosan nem több. Már ivarérett, de még messze a tiltott kortól. A legtöbb férfi húzódozott tőle, maguk közt mutánsnak nevezték barna haja és szeme miatt, hosszú, fekete szempilláit pedig sokan egyenesen visszataszítónak találták. Nem szült még, talán mert nem kapott megfelelő ajánlatot. Greg azonban éppen ezeket a szokatlan és eltérő jegyeket csodálta benne. Szívesen megsimogatta volna azt a barna hajat, megérintette volna szájával izgalmas szempilláit. Apró kezein, az ujjai közt, finom, áttetsző selyemként feszült az úszóhártya. Valahogy még ebben is más volt. Nem fejlődtek ki teljesen a hártyák, de Gregnek így tetszett.

Úgy hallottam, nemsokára elindul az expedíció, és te is köztük leszel – mondta Lea meleg, bársonyos hangján.

Khmmm, igen, így van – felelte izgalomtól krákogva. – De honnan tudod?

Ugyan, ki ne tudná, hogy a híres tudós, Greg elhagyja világunkat, hogy felfedezzen egy másikat? – nevetett a nő, kellemes, gyöngyöző nevetéssel.

Szóval te eddig is tudtad, hogy ki vagyok?

Ugyan, Greg, hiszen nem élünk olyan sokan ezen a bázison, hogy ne vennék észre egy jóképű férfit.

Greg újra elvörösödött. Tord nagyot hahotázott barátja zavarán, kopoltyúi ki-be lengtek a nagy erőlködéstől.

Gyere Méta – állt fel az asztaltól – hagyjuk magukra a szerelmeseket!

Méta kérdő pillantást vetett Leára, aki finoman bólintott. Tord és Méta elsétáltak a kapuk felé, hogy megnézzék, szabadult-e már fel asztal az ebédlőben. Lea elgondolkodva figyelte az utánuk bámuló Greget. Kétségkívül találna magának fiatalabbat is az első aktushoz, de ő mindenképpen egy tapasztaltabb, okosabb férfit szeretett volna. Persze, akadt, aki még Gregnél is jóképűbb volt, de benne érzett valami jót, valami olyan pluszt, amit a többiekben nem. Tudta, hogy amint teherbe esik tőle, többé nem találkozhatnak, mégis fontos volt számára, hogy első gyermeke apja olyan ember legyen, aki mindenben megfelel az elvárásainak, és Greg ilyen volt. Már régóta várta, hogy észrevegye, beleszeressen és megszólítsa. Tudta, hogy a férfi érdeklődik iránta, de sehogy sem volt képes megtenni az első lépést, így taktikázott egy kicsit. Amikor belépett Métával a csarnokba, volt üres hely az étteremben, de úgy tettek, mintha nem kaptak volna szabad utat. Örült, hogy Tord is itt volt, így talán Métának is összejöhet az első.

Greg első osztályú hímneműnek számított, tökéletes, hibátlan példány volt a maga nemében. Tudósként, a legmagasabb fokozattal rendelkezett. Bátorsága is legendás volt, „kivéve a nőkkel szemben", mosolyodott el Lea. Nem túl magas, elődomborodó mellkasi és hasi része izmos, erős, ahogy karjai és lábai is. Az emberek tipikus hófehér bőrével, hófehér hajával, és pillátlan, halványkék szemével rendelkezett. Jól fejlett kopoltyúja nyugalmi állapotban, csukva volt. Lábán az úszóhártyák erősen berepedtek. Rögtön rá is kérdezett.

Mi történt a lábaddal?

Sokat edzettünk a küldetésre. Gyalogoltunk, futottunk mesterséges talajon.

Fáj?

Nem annyira. Tudod, nem árt mindenre felkészülni. A legnehezebb körülmények között is helyt kell állnunk.

El tudod képzelni, mi vár majd ott rátok?

Van némi tudomásunk arról a világról, ha nem is túl sok. Az eddigi expedíciók sok fontos adatot szereztek onnan.

Azt hallottam – mondta Lea –, hogy valami hihetetlenül nagy fényforrásból erős, bántó fény sugárzik.

Igen, az világítja meg az óceán felső rétegét is, de ilyen mélyre már nem képes elhatolni a fénye. Egyébként Napnak hívják.

Nap? – ábrándozott el Lea. – Nagyon szép.

Igen, szép – mosolygott most már felszabadultabban Greg. – És veszélyes. Csak sötét szemüvegben mehetünk majd ki a felszínre.

Ki tudja, milyen szörnyűségek leselkednek még ott rátok? – szorult össze a lány szíve.

Greg megnyugtatta, hogy csakis megfelelő biztonsági rendszerrel indulnak el. Sokáig beszélgettek, észre sem vették, és már csaknem kiürült az étterem. Elindultak a kapu felé, hogy egyenek valamit. Mostanra már mindketten biztosak voltak benne, hogy jól választottak.

*

Greg aznap a második napfél közepén az expedíció többi tagjával együtt eligazításon vett részt. A Bázisok elnöke személyesen fogadta őket, és végig ott maradt a megbeszélésen. Természetesen nem ok nélkül, hiszen rendkívüli jelentőségű, és különösen nagy körültekintést igénylő, ugyanakkor kimenetelében teljesen bizonytalan feladatra vállalkoztak ők heten. Mindannyian erejük teljében lévő, bátor, kiváló képességű, tudós férfiak. Az emberiség kétezer éves történelme során első alkalommal fordul elő, hogy emberek tesznek felfedezőutat a vízen kívüli világba, amelyről sokáig nem is gondolták, hogy létezik. Igaz, tudósaik által kifejlesztett robotok jártak már odafent, szondázták az óceán felszínét, sőt egészen messzire eljutottak, egy olyan helyre, ahol véget ért a víz. Ez rendkívül izgalmas felfedezés volt, mert egészen addig abban a meggyőződésben éltek, hogy mindent víz borít. A kamerák felvételei alapján megállapították, hogy a felszínen folyamatosan váltakozik a világosság és a sötétség, amit valószínűleg az igen nagy magasságokban függő gömb alakú objektumok okoznak, melyeknek tudósaik nevet is adtak. A nappal világító tárgy lett a Nap, az éjszakai pedig a Hold. Az óceán fenekén nem volt ilyen váltakozása a fényeknek, de beosztották az időt egy első és egy második napfélre.

Az Iskola Bázis mesterei azt tanították, hogy a felszínen semmilyen körülmények között nem tud megélni az ember. Kétéltű szervezete miatt ugyan képes a levegő belégzésére, mégis a kopoltyú biztosítja számukra a fennmaradást, hiszen a vízben található minden, amire szükségük van. Az élet a vízben alakult ki, ezért az óceán a legideálisabb környezet minden élet, így az ember számára is. Tudták ezt már a régiek is, ezért nem merészkedtek föl, csak távcsöveikkel, robotjaikkal kémlelték a külvilágot, innen származik minden eddigi ismeretük. A legutóbbi, meglehetősen költséges felfedező robot azonban nem tért vissza, és adásai is megszakadtak. Utolsó sugárzott képein, elmosódottan ugyan, de furcsa, szokatlan objektumokat fedeztek fel. Az expedíció feladata a robot megkeresése és hazaszállítása volt. A szakemberek alig várták, hogy elemezhessék azokat a szokatlan képeket.

Az elnök tartott egy rövid beszédet, amelyben hangsúlyozta az emberiség egyedülálló értelmét, és a világban betöltött uralkodó szerepét. Elmondta, amit úgyis mindenki tudott, hogy az ember a többi élőlénnyel együtt fejlődött ki a vízben, de minden más fajnál tovább jutott, így sikerült leigáznia az óceán minden lakóját, a kicsiny tengeri csillagot és a hatalmas bálnákat egyaránt. Képes volt megoldani a túlnépesedés problémáját, de nem azon a módon, ahogy az állatok teszik, vagyis felfalva egymást,