Nem létezem máshol: Versek

By Szieberth Tünde

A Nem létezem máshol című verseskötet a szerző két éves verstermését tartalmazza. A versek között találhatunk személyes verseket, különböző alkalmakhoz kötődő költeményeket (karácsony, ballagás, születés, elmúlás), köszöntőverseket (születésnap, névnap), és különböző klasszikus témák, élethelyzetek (magány, elidegenedés, kiszolgáltatottság, szerelem) és személyiségtípusok köré csoportosuló alkotásokat.

• Language: Magyar
• Publisher: Underground Kiadó és Terjesztő Kft.
• Release date: Jan 27, 2021
• ISBN: 9789635740000

Book preview

NEM LÉTEZEM MÁSHOL

Összegyűjtött versek, 2018-2020.

Szieberth Tünde

2020

Underground Kiadó Kft.

www.undergroundkiado.hu

Minden jog fenntartva!

NEM LÉTEZEM MÁSHOL

Nem létezem máshol

Nem létezem máshol, csak a verseimben,

a verseim mélyén élő képeimben.

Megtalálhatsz engem gondolataimban,

mélyen megélt, leírt, örök szavaimban.

Ott vagyok, és nem is, tőled messze szállok,

oda, hová visznek a szárnyak és az álmok.

Nem érhetsz el engem, csak a versek mélyén,

a szavak égboltjának messzi, tiszta kékjén.

Tündérhonban

Tündérhonban ott járhattam,

a lemenő napot láttam,

a napkorong bíbor fényét,

átragyogta az ég kékjét,

izzó fényét úgy ontotta,

a tájat arany fénybe vonta.

Megfestette a világot,

megidézte ő az álmot,

minden tüzes fényben izzott,

bú és bánat messze úszott.

Ébredező alkonyi táj,

a nappal zaja már messze jár.

A fény mindent átölelő,

tündökölt az ezüstmező,

csörgedeztek a patakok,

ragyogtak a völgyek, dombok,

áramoltak fuvallatok,

úsztak finom, lágy illatok.

Oly békés volt, mint egy álom,

áldás fénylett a világon,

mintha minden fényből lenne,

csak ragyogna, tündökölne,

mintha nem lenne sötétség,

feneketlen űr és mélység.

Mintha magány nem létezne,

fény a fénnyel ölelkezne,

csak szeretet uralkodna,

mindent tiszta fénybe vonva,

ragyogna a teljes világ,

ameddig a szemed ellát.

Az univerzum békés csendje,

finoman rád telepedve,

lelked mélyébe fészkelve,

verselve és énekelve,

meleg, puha, lágy takaró,

átölelő, elringató.

Az ezüstréten lefeküdtem,

lehajtottam fáradt fejem,

összekulcsoltam a kezem,

lehunytam két könnyes szemem.

Elnyugodtam, megbékéltem,

egy másik létbe szenderedtem.

Arany színű ég felettem,

a ragyogást csak éreztem,

a nap fénye úgy borult rám,

mint egy szelíd aranyhullám,

bevont lágyan meleg fénye,

bevonódtam közepébe.

Csak lebegtem, nem léteztem,

szinte nem is lélegeztem.

Átéltem a pillanatot,

beszívtam a varázslatot,

örültem, hogy ott lehettem,

a világot feledhettem.

Felcsendült egy tiszta dallam,

figyeltem, hát meghallhattam,

lágyan zengett, mélyen bennem,

ahogy létre ébredhettem,

kintről jött, de itt született,

mélyen bennem keletkezett.

Tündérdal volt, tisztán csengő,

átölelő, lágyan zengő,

minden borút feledtető,

egy más világgal kecsegtető.

Úgy hatolt át lelkemen,

mint egy halvány sejtelem.

Üzenet a