Hatvan év idegenben

By Ivan Plivelic

Gondoltam, nyolcvanöt éves koromban ajánlatos rendbe tenni, amit ’56 után, olaszországi éveimben, a magányban írtam. Nem tudtam senkivel magyarul beszélni, könyveim is alig voltak, így a saját emlékeimre és a kultúrámra kellett támaszkodnom. Magányos párbeszédek, steril elképzelések születtek. Érnek-e valamit, csak az olvasók (ha lesznek) tudják eldönteni. Rövid versek, általában szomorúak, mesélnek érzelmeimről, vágyaimról, a rosszul végződött szerelmeimről, a kitalált-elképzelt eszményi teremtésekről. A legtöbb saját magamról, magamnak. Évek folytán, hasonló szerzemények eredtek olaszul, a csodálatos második „anyanyelvemen”. Mindkettőt szeretem, imádom, mint a legszebbek és legkifejezőbbek a világon. Ma is használom őket felváltva, amint azt a körülmények befolyásolják; egy nap magyar vagyok, holnapután rám jön az olasz versmánia, avagy vissza egy költőverseny befolyására. Barátokról is írtam és sok más butaságról, kevertnyelvű bolondságokról. Megérte a fáradságot, talán a végén valaki elolvassa, és még mond is egy szót rá. Ez évben a balatonfüredi Quasimodo költőversenyen elismerést kaptam az Így ismertem meg Quasimodót versemmel.

• Language: Magyar
• Publisher: Tiemme Edizioni Digitali
• Release date: Nov 17, 2020
• ISBN: 9791220222679

Book preview

DIGITALI

Intro

Gondoltam, nyolcvanöt éves koromban ajánlatos rendbe tenni, amit ’56 után, olaszországi éveimben, a magányban írtam. Nem tudtam senkivel magyarul beszélni, könyveim is alig voltak, így a saját emlékeimre és a kultúrámra kellett támaszkodnom. Magányos párbeszédek, steril elképzelések születtek. Érnek-e valamit, csak az olvasók (ha lesznek) tudják eldönteni. Rövid versek, általában szomorúak, mesélnek érzelmeimről, vágyaimról, a rosszul végződött szerelmeimről, a kitalált-elképzelt eszményi teremtésekről. A legtöbb saját magamról, magamnak. Évek folytán, hasonló szerzemények eredtek olaszul, a csodálatos második „anyanyelvemen". Mindkettőt szeretem, imádom, mint a legszebbek és legkifejezőbbek a világon. Ma is használom őket felváltva, amint azt a körülmények befolyásolják; egy nap magyar vagyok, holnapután rám jön az olasz versmánia, avagy vissza egy költőverseny befolyására. Barátokról is írtam és sok más butaságról, kevertnyelvű bolondságokról. Megérte a fáradságot, talán a végén valaki elolvassa, és még mond is egy szót rá. Ez évben a balatonfüredi Quasimodo költőversenyen elismerést kaptam az Így ismertem meg Quasimodót versemmel.

HATVAN ÉV IDEGENBEN

Köszönet Bényi Eszternek:

segítsége nélkül ez a könyv

nem létezne

ÍGY ISMERTEM MEG QUASIMODÓT

Mikor új hazát találtam Itáliában,

rám jött a versmánia.

Sohase gondoltam, hogy én verset tudok írni,

de most a távollétben megeredtek a szavak,

sorokká váltak meglepetésemre.

Mintha nem is én írnám,

spontán születtek egymás után nekem,

Magamnak, az emigrációban.

Csak ezen az úton tudtam diskurálni valakivel

szülőnyelvemen,

ez enyhítette a magányt,

szeretett Adyt, József Attilát

emlékezetből kellett újra feléleszteni.

De ily módon visszavarázsolni

az elveszett paradicsomot veszélyes játék volt,

bele kellett merülnöm teljesen az olasz életbe,

másképpen partra esett hal lettem volna.

Salvatore Quasimodo

La poesia italiana nel dopoguerra

kötete segített ki a magányból.

Pazar összefoglalója megismertetett

az olasz gondolkodási móddal,

ösztökélt megtanulni ezt a gyönyörű egyedüli

nyelvet a világon a magyarral együtt.

Csodálatos a sorstól, hogy pont ez a két nyelv,

ez a két nép, ami nekem adódott,

nem is volt szó már honvágyról,

én mindenképpen otthon érzem magamat,

habár gyakorlatilag csupán 1988-tòl.

Mikor átléptem a határt, nem öleltem fákat

se a füveket,

harminckét év tűnt el pillanat alatt fejemből.

Elképzelhetetlen öröm fogott el, amikor

a balatonfüredi ligetben visszataláltam újra

az én Quasimodómat!

Ö is otthonos ott, mint én városában,

Modicában.

Láttam megszerették, fát is ültettek

tiszteletére, bizonyára gondoltam,

olyan jól megértették gondolatait,

mint én,

aki született olasznak is elmehet.

A rövid látogatás és egy helyi conosceur hiánya

nem engedte meg felfedezni a viszonyt.

Nemrégen a modicai szülőházában

érdeklődtem ezután, de sikertelenül:

elfogott a szomorúság, részemről elképzelhetetlen;

verseiből nem láttam egy magyar fordítást.

Felajánlottam beszerzek Részükre valamit.

Más, szomorúbb okom is volt egyidejűleg:

a magamnak hozatott magyar kötetekből

kivilágosodott, hogy

Quasimodót nem értették meg teljesen,

de miért nem?

Hosszú töprengés után kiderült az oka:

magyarok fordították le.

Igazi fontos szakértők, költők, nyelvészek

csak éppen nem olaszul szülöttek,

még inkább nem Szicíliában.

Ebben nekem lett előnyöm,

hatvan év alatt

annyira belerögződött énembe

a délvidéki mentalitás,

a gondolkodásmód,

hogy képes vagyok

kiolvasni a sorokból a lényeget.

Ez kitűnik,

ha analizáljuk a Föld legszebb haiku versét

Ognuno sta solo sul cuor della terra

trafitto da un raggio di sole:

ed è subito sera.

Minden sor az emberi sorsról beszél,

ezt még lehet ecsetelni

de a második sokkal többet mond

mint egy pillanatnyi látomás.

A harmadikkal van a probléma;

ez a subito sera

nem naplementét jelez,

mint egy fordító írja,

itt nem egy felhő ereszkedik le csendesen,

nem az este száll le,

hanem az Élet.

Itt nem a szokásos buona sera,

amellyel ebéd után itt köszöntenek,

ebben a sera-ban

benne van az ember tragikus lepkeélete,

elkerülhetetlen halála,

a tragikus egyenlet:

sera=halál

Ezt csak a szicíliai érti és éli,

mert benne van a vérében,

evvel szület,

evvel távozik el.

Hallgasd meg a szicíliai dalokat

és akkor minden kiviláglott,

de mégis távol marad.

Hosszú évi töprengés után,

merészen azt merem állítani,

ez, ami lehetőleg megközelíti

Quasimodo halhatatlan versének szellemét:

Mindenki elhagyott a Föld szívén

szíven szúrja egy árva napsugár

és rögvest rászakad az éj

Hogy mennyire belém nőtt ez a vers,

bizonyítja kis törekvésem,

követni a Nagy ember nyomát.

Árván, egyedül, mindenki dühvel,

kétellyel teli sértéseiről ábrándozik, nem érzi,

hogy a számadás órája már közeledik

2020, Május

HATVAN ÉV IDEGENBEN

Kint élni

Kint élni:

százszor nehezebb hidd nekem,

téged ilyen nem ért,

spion szemek nem figyelik

miben tévedsz,

mit csinálsz, mit eszel, kivel eszel!

Ha visszaélsz az százszor bűnösebb;

tiprod a vendégjogot,

évtizedek után is

Jobb, ha szájad befogod!

Ne hidd, hogy itt könnyebb,

ne gondold: itt könnyebb,

emigráns könnye ritkán pereg

De sűrűbb, mint a tied!

Idegen vagy itt és... maradsz

mindig, amíg élsz,

elkülönült, elidegenedett

külföldön élő,

két nyelven beszélő

két módon gondolkozó

kifürkészhetetlen agyjárású

megbízhatatlan.

Te már egyik se vagy talán,

se magyar - se idegen

s a furcsa állat a közös nevezőbe

nem fér bele

bár lenne érdekes, de végképpen

a Társadalom sejtjei kirekesztik,

a szerkezetbe nem illő,

nem fér bele.

Jobban beszélhet mint a nagyja,

jobb polgár mint a többje

és az új hazáért is többet tehet;

marad mindig idegen.

Mert hát a végén kisül: