Gancegál

By Gábor Csikai

Az idő: a kétezres évek legeleje. A helyszín: egy egyetemi város valahol a Dunántúlon. A szereplők: négy haver, (Kosi, Jozó, Paja és Armandó) akik élik az egyetemisták átlagos életét. Vagyis isznak, buliznak és csajoznak orrvérzésig. Olcsó büfék és kocsmák, házibulik és diszkók, futballpályák és strandok életük állandó helyszínei. Egyikük körül azonban minden megkavarodik, mikor felbukkan életében egy furcsa, se veled-se nélküled szerelem. És onnantól kezdve egyre különösebb események, fordulatok követik egymást egészen a meghökkentő végkifejletig. Addig a pillanatig, amikor végre kiderül: lehetséges-e, hogy többé semmi ne le legyen GANCEGÁL!

• Language: Magyar
• Publisher: Underground Kiadó és Terjesztő Kft.
• Release date: Feb 27, 2020
• ISBN: 9786156151339

Book preview

Gancegál

vadregény

Csikai Gábor

2020

Underground Kiadó

www.undergroundkiado.hu

Minden jog fenntartva!

A szerző megjegyzése:

A regényben leírt helyszínek, felbukkanó szereplők és elmesélt történetek kizárólag az írói fantázia termékei, azok hasonlósága létező helyszínekkel, élő vagy már eltávozott személyekkel és valóságban megtörtént eseményekkel azonban egyáltalán nem a véletlen műve.

fölösleges körök – a kísértés –

„Uram, ne vígy engem a kísértésbe!

Odatalálok egyedül is!"

Graffiti

„… ez a szerelem nekem nem a május.

Én örülök, ha valahogy túlélem.

A szerelem csak egy rohadt mágus,

Ha elkapom, úgyis kiherélem."

Tankcsapda

Kezdhetem?

…

Hát, akkor helló, Koós Imre vagyok, a haveroknak csak Kosi. Mivel te lehet, hogy a haverom leszel, még nem tudom, nyugodtan szólíthatsz így.

…

Hogy valamit magamról? Hát lássuk csak. Szóval 21 éves vagyok, ide járok Révénybe a fősulira harmadik éve már. Igaz, még csak a második évnél tartok, de haverok, buli, ilyesmi mentek, aztán így egy kicsit megcsúsztam, de neked minek magyarázzam, úgyis tudod, hogyan van ez.

…

Nos, még, hm.

…

Család, satöbbi? Arról meg mégis mi érdekeset mondhatnék? Van fater, muter, öcsi, hugi, megvagyok velük, kábé ennyi.

…

Hogy inkább kérdezz te, és én meg majd válaszoljak? Okés, próbáljuk meg így!

…

Boldog vagyok-e, azt kérdezed? Hát, erre elég nehéz bármit is. Mert ugye ott kezdődik, mi az, hogy boldog? Nem akarok itt összehordani mindenféle okosságot, csak annyit mondanék, hogy szerintem mi is az boldogság. Szóval az nekem olyan, mikor nem érzed azt, hogy minden gancegál.

…

Olyan furán nézel, nem vágod? Akkor megpróbálom elmagyarázni: képzelj egy olyan szitut, mikor van két lehetőséged. Mondjuk, hogy milyen színű kocsit válassz: kéket vagy pirosat.

Na, most, ha megrántod a vállad, és azt mondod, hogy neked aztán tökmindegy, nem lényeges, hát ez az érzés a gancegál.

De ha azt mondod, hogy neked a kék kell, csak a kék, akkor nincs semmi gancegál. Akkor mindent full tisztán látsz, múltat, jelent, jövőt. Na, ez lehet szerintem maga a boldogság.

…

Hogy éreztem-e már ilyet? Nos, igen, egyszer talán. Egy csajjal álltunk a házuk előtt, még én se szóltam hozzá, ő se hozzám, de minden annyira tiszta volt, annyira világos, annyira semmi gancegál.

Ez meg azért volt így, mert előtte a

…

De hát ezt így nem értheted, ha nem ismered a komplett sztorit. Előbbről kell kezdenem, mert ha nem vágsz minden szitut, akkor ezt se fogod. Ráérsz? Ha igen, akkor elmesélek mindent.

…

Szóval, ahogy mindig, ennek a szeptembernek az elején is elindultam Révénybe, vonattal, ahogy szoktam. Bár állandóan így megyek, de ez az egy utazás mégis megmaradt bennem, mert egyrészt ebben az évben az először tipliztem, másrészt meg kurva pocsék egy út volt. Olyan másnapos voltam, hogy az valami döbbenet.

Előtte este ugyanis egy ilyen nyárbúcsúztató kerti partit tartottunk az otthoni haverokkal, és lecsúszott a környékbeli hegyek tavalyi termésének kábé a fele. Az eredmény pedig: egy nagy fehér folt úgy este 11-től, meg egy szép, egészséges földig érő magánhangzó (őőőőő!!!)

A hazaút is persze rejtély, valami olyasmi rémlik, hogy a közeli játszótéren egy volt barátnőmmel zajlott ez-az, de inkább filmszakadás az egész, és a szokásos reggeli „hol a picsában vagyok?"-ébredés.

…

Ennek örömére Győrben be is ugrok egyből a Restibe, egy gyógysör: kábé 2 perc, aztán még egy, 5 perc.

– Hát, durva egy éjszakád lehetett! – szól egy hang a hátam mögül.

Megfordulok, először csak egy nagy, sötét árnyékot látok, aztán lassan tisztul a kép, Jozó az, az egyik legjobb barátom. Nagydarab, szőke, kékszemű gyerek, szerintem te is láthattad már itt-ott.

– Ne is mondd, elbúcsúztattuk a nyarat!

Józó kicsit nézeget, aztán kérdez:

– Te meg a szemüvegedet is?

– Áh, a lófaszt, még a nyáron vettem kontaktlencsét, most abban nyomulok. Szemüvegem már nincs is, a tegnapi buli áldozata lett.

Jozó közben a pultos felé fordul:

– Két sört, lécci! – aztán vissza felém. – Azt meg hogy a picsába hoztad össze, hiszen az a szemcsi mindent túlélt. Emlékszem, egyszer még a Balaton iszapjából is sikerült kihorgásznod.

– Jah, meg egyszer Ossianon a pogózók lábai közül is kiemeltem. Na, most elég volt, hogy egyik haverom felém kapott, mert állítólag látott egy darazsat, a szemüveg meg leesett a fűbe, és atomjaira hullott.

…

Villámgyorsan lecsúszik az a harmadik sör is, az agyam erre már kezd némi aktivitást mutatni, a világ pedig lassan, úgy-ahogy elviselhetővé válni.

Aztán föl a vonatra, úgy kábé két óra még Révény. Egész úton repkednek persze a különböző nyári sztorik, de ezeket hagyjuk, hosszú lenne, ha elmondanám, meg nem is nagyon kapcsolódnak ide.

Az út különlegessége egyébként az, hogy a következő két napnak ez az egyetlen tiszta eseménysora. Mert a homály már a vonaton megkezdődik, Jozó ugyanis hozott magával két liter házi pálinkát, amit persze el is kezdünk kóstolgatni.

A koleszbe érve már elég szép vagyok, de valahogy még sikerül kulturáltan megoldani a bejelentkezést. Fent a szobánkban azonban elszabadul a pokol.

Másik haverunk, Paja eddigre már beköltözött, meg Armandó is, és persze ők is mindenféle piákkal érkeznek. Azokat is meg kell kóstolni, úgyhogy délután kettőre már mind a négyen egy maszatok vagyunk.

Aztán a kép egyre homályosabb, az még rémlik, hogy elkezdünk kártyázni, vagy valami ilyemi, majd valamikor kora este (mintha a naplemente rémlene) hangosan ordibálva megindulunk kedvenc kocsmánk, a Macskafogó felé.

Aztán snitt.

…

Vasárnap reggel valamikor 11 óra felé kezdünk ébredezni, ahogy ilyenkor szokott, lassan bevillannak az előző este halvány emlékképei. Az is felrémlik, hogy valamikor éjjel beszéltem Esztivel, de szerencsére azt közölte, hogy csak hét vége felé költözik be. Ez jó, mert legalább nem lát ilyen állapotban.

…

Na, az Esztiről csak annyit, hogy ilyen félig-meddig módon a barátnőm. Még tavasszal jöttünk össze, aztán, ugye, jött a nyár és az idő alatt csak kétszer találkoztunk.

Én mondjuk nem is nagyon erőltettem a dolgot, voltak más ügyeim is, annyira nem akartam, hogy eljöjjön hozzánk.

Persze azért rendszeresen tartottuk a kapcsolatot, cseteltünk, meg esemeseztünk, meg beszéltünk néha telefonon is. Annyit csak, melyikünk hogy van, meg hogy majd suliban találkozunk, ilyesmi. Azért csak, hogy valahogy fennmaradjon a kapcsolat, nem árt, ha van egy fix pontja az embernek.

De egy dolog biztosnak tűnt: ha szombat eset futunk össze abból semmilyen kapcsolat meg fix pont nem lett volna, amilyen állapotban én lehettem.

…

Lassan ébredezni kezdenek a többiek is, hogy aztán megkezdődjön a szokásos vasárnapi társasjáték: ki mire emlékszik az előző éjszakából?

– Hát, itt a szobában kártyáztunk, az tuti – kezdi az emlékezést Paja.

– Ja, te meg mindenáron kártyából akartál jósolni – dörren rá Jozó – mert állítólag a nyáron valami jósnő megmondta a jövődet!

– Az igenis úgy volt! – háborodik föl erre Paja. – A jósnő azt látta, hogy lesz egy komoly balesetem, de szerencsésen megúszom, és így is történt! Délután nekem jött egy autó, de én sértetlenül megúsztam.

– Milyen napon volt ez? – kérdezem tőle gyanakodva.

– Falunapkor otthon.

– Hát akkor tök egyszerű a szitu – állapítom meg roppant tudományosan. – A jósnő csak belenézett a szemedbe, és látta, hogy már délelőtt is részeg vagy, mint egy vadkan. Így aztán nem volt nehéz kikövetkeztetnie, hogy aznap még érni fog valami baleset.

– Nem is ittam délelőtt! – fortyan föl Paja. – Legalábbis annyit nem, mint ti tegnap. Vedeltetek itt összevissza, aztán még addig erőszakoskodtatok, míg átnéztünk a Macskafogóba.

– Ja, valamelyik állat meg egyből kihozatott egy egész üveg tekilát – néz Jozó Armandóra.

– A tököm, aki folyton felugrál a feles poharakért – vigyorodik el Armandó.

Szóval lassan azért összeáll a kép. Hát, nem volt egy egyszerű buli, az tuti.

…

Délre valamilyen szinten azért sikerül összekapni magunkat, ideje is, lassan el akarunk startolni a meccsre. Jozóval lelépünk a koleszbüfébe, a többiek fönn maradnak, valami vevőt várnak. Iszunk addig gyógysört, meg kajálunk is valamit, mire Pajáék leérnek. Akkor már eléggé vigyorognak, tuti, hogy ők is megkóstolták a készletet.

Három óra felé indulunk el a városba, persze a Macskafogóban kezdünk. Mire odaérünk, már gyülekezik a szokásos csapat. Ott van Bede, valami haverja, Bekus, a nője, meg egy-két csaj kibogozhatatlan kapcsolati hálóban.

Meg itt van Linda is, jó barát, kis vörös, hullámos hajú csaj brutális testtel. Őt se láttam tavasz óta, egész aranyos lett, azelőtt szemüveget hordott, most nem.

Szóval kézfogások, puszi-puszi, aztán én Linda mellé ülök, aki elég közvetlen, beszélgetés közben többször is hozzám ér, mire én be is szólok neki:

– Óvatosan nyúlkálj hozzám, mert még valami baj ér.

– Bunkó!

Mert van köztünk egy ilyen dolog, legenda-féle, hogy amilyen cuccomhoz Linda hozzáér, az azonnal tönkremegy.

…

Volt például egy ilyen eset, még elsőben. Vettem egy biciklit (mert rám jött valami sportosan-élünk mánia), hogy aztán azzal fogok majd suliba járni. Párszor mentem is vele, aztán egyszer épp törtem hazafelé, és összefutottam Lindával. Persze egyből: jaj, de szép biciklid van, hadd próbáljam ki, ilyesmi. Én botor módon megengedtem, aztán nem telt el öt perc attól, hogy elbúcsúztunk, és a hátsó kerék kitört, meg majdnem a nyakam is.

Aztán hasonló lejátszódott egy tollal is, azt meg Esztitől kaptam szülinapra, vagy valami hasonló, a fene tudja. A lényeg, hogy jó drága cucc volt, az tuti, kár is volt nekem olyan, úgyis csak elhagyom őket. Linda meg ugye egyből, hogy de király, hadd nézze meg. Fél percre rá atomjaira is hullott a kezében, (mert arra volt kíváncsi, milyen lehet egy ilyen menő darab belülről) a rugó a fűbe, aztán ennyi volt, csá. Esztinek meg se mertem mondani, inkább vettem egy ugyanolyant. Vagy két rendes buli ára ráment, nagyon kellett nekem, de hát akkor még nem akartam megbántani Esztit.

Meg volt egy kedvenc pólóm, elég ősrégi darab, lehet már te is láttad rajtam, zöld-szürke csíkos, ilyen madzagos-kötős nyakkal. Linda egyszer nyúlt hozzá, épp csak meghúzta rajta a madzagot, valami csomó elakadt, és középen ketté is hasadt. Erre persze kifakadtam, azt még csak-csak megértem, hogy tönkrevág egy bringát, meg egy tollat, mert azokban van valami szerkezet, de hogy egy pólót is legyalázzon, ahhoz már tehetség kell. Szóval ezzel húztuk folyton egymás agyát.

…

Közben lassan összegyűlik a csapat, sok időnk már nincs is, Jozó még hamar kér egy kört a pultnál, valami felest, nem tudom. Villámgyorsan arcba öntjük, aztán persze Paja rendel, Armandó, majd én.

Linda még mindig mellettem ül, tovább beszélgetünk:

– Képzeld csak, van egy csávó, akivel együtt járunk!

– Ühüm – válaszolok nem túl nagy érdeklődéssel.

– Ismered is!

Elhangzik egy név, de túl sokat nem mondd nekem, nem jegyzem meg. Gancegál, biztos jó fej, ha Lindának bejön. Ha meg nincs itt, hát nincs gond vele.

– Tegnap este hogy-hogy nem láttalak? – váltok gyorsan témát. – Pedig asszem, elég sokat lógtunk a koleszbüfében.

– Ja, már nem lakok ott, kiköltöztem.

– Hová?

– Fölvették a fősulira a húgomat is, úgyhogy anyuék kivettek nekünk egy kis családi házat.

– Na, még ahogy egyeseknek megy.

– Á, nem olyan veszélyesen drága, valami távolabbi rokoné, úgyhogy csak a rezsit kell fizetni.

– Na, állj, állj! – csillan föl hirtelen a szemem. – Merre is van ez a ház, ahol a tesóddal laktok?

– Kint, Alsóréten. Miért?

– Hát, mert ha tesód is olyan szerencsétlen, mint te, akkor azt a környéket sürgősen katasztrófa sújtotta övezetté kell nyilvánítani.

– Te szemét! Ha így folytatod, meg se foglak hívni a lakásavatóra!

…

Így húzzuk egymást, aztán lassan tényleg elindulunk a stadionba, út közben még mindig Lindával dumálunk, érdeklődésemre részletes személyleírást ad a húgáról.

– Szóval vállig érő szőke göndör haja van, kék szemei, kicsit magasabb, mint én, és olyan csöndesebb nálam.

– Hát azt annyira nem csodálom – állapítom meg gúnyosan. - Ha még nálad többet tudna beszélni, na, az lenne a meglepő.

Linda valamit válaszolna, de Armandó gyorsan felém fordul:

– Te, Kosi, ti pont összeillenétek azzal a csajjal. Teneked úgyis folyton jár a pofát, ő meg elhallgatná a hülyeségeidet!

– És mi lenne, ha egyszer te hallgatnál, és pofáznál bele mindenbe?

…

Aztán lassan elérjük a stadiont, de a közmondás úgy tartja, hogy a meccsre vezető út kocsmákkal van kikövezve. Így mire odaérünk, már eléggé emelkedett a hangulat.

De nem úgy a meccs színvonala, mert az meg marha gyönge. Az ellenfél Nemessárás az elején valahogy beszenved egy gólt, aztán visszaáll védekezni, a Révény meg onnantól támadgat, passzolgat, de semmi. Olyan unalmas lesz a meccs, hogy még a béközép, ahol állunk, is elhallgat.

Aztán világos lesz, hogy Jozónak már túl sok van a búrájában, mert elképesztő dolgot művel: szembefordul a komplett béközéppel, föltartott kézzel ugrálni majd teli torokból süvölteni kezd:

– Szurkoljatok, parasztok, szurkoljatok, parasztok!

Gyorsan leüvöltjük, hogy kussolj már, te marha, és igyekszünk terepszínűvé válni, hátha megúszhatjuk a dolgot. De nem.

A lelátó teteje felől négy hústorony startol el az irányunkba, aztán körbefognak minket. Megpróbálunk tárgyalásokba bocsátkozni, annak ellenére, hogy totál parák vagyunk. Én például hosszabb elemzésbe kezdek az elfogyasztott alkohol mennyiségéről, meg az erőszak fölösleges voltáról, de okfejtésemre egyetlen válasz érkezik:

– Te is akarsz egyet a pofádba, köcsög?

Ekkor Linda lép akcióba, „egy lányt csak nem ütnek meg alapon beáll a totál részeg Jozó meg újdonsült „cimborái közé, és békíteni próbál. Ez is hatástalan marad, már épp kitörne a bunyó, mikor csoda történik: a Révény gólt lő, a béközép meg ordítani, ugrálni kezd. Ezalatt mi gyorsan dobbantunk és a stadion más pontján ütünk tábort.

…

Az eredmény a félidő végéig marad is, mi a sípszó után azonnal lépünk. Csak a szünetben, a kocsmában vesszük elő újra Jozót:

– Normális vagy, baszd meg? Majdnem kinyírtak miattad!

– Jól van, na! – mentegetőzik kissé kitisztulva haverom. – Totál felhúztam magam rajta, hogy elkussolt az egész tábor, mondom, csinálok egy kis hangulatot!

– Hát az kurva jól sikerült! – háborodok föl. – De azért még nem kellene agyonveretni minket!

– Na, te aztán hallgass el! – fordul erre felém. – Nem én voltam, aki a népligeti aluljáróban kezdett el vitatkozni Fradi-meccs előtt a csapossal, hogy nem iszik Fradi sört, mert az egy ócska szar. Akkor én rángattalak ki onnan, mert a helyi erők már épp agyon akartak baszni.

Erre aztán már nem válaszolok, mert kivételesen totál igaza van, az bizony elég gáz egy szitu volt.

…

Mindegy, visszaballagunk a második félidőre, persze jó messze megint a béközéptől, elég szar helyre, mert semmi hangulat. Aztán a Révény ver még egyet, 2-1 lesz, legalább ennyi vigaszunk van. Meccs után aztán gyorsan sprintelünk el a stadion környékéről, nehogy összeakadjunk a cimborákkal. Szerencsére a szekrényeknek nyoma sincs.

Vissza a Célpontba, gyorsan le is csúszik az ijedtségre néhány sör, Jozó is egyre bátrabb lesz, annyira, hogy a végén már mi leszünk a hibásak:

– Nem kellett volna lefognotok, baszd meg, akkor majd rendet vágtam volna!

Armandó erre fölkapja a vizet:

– Csak tudod mi volt a gáz, te barom?

– Na, mi?

– Hogy nem mi fogtunk le, hanem ők!

Hangos röhögés, Jozó elhallgat. Tovább tárgyaljuk az eseményeket, Jozó kapja az ívet rendesen, egyre vörösebb a feje.

...

Aztán persze csúsznak tovább a piák, és egyre jobban tele leszünk. Valami idegen csávó épp arra keveredik, és véletlenül leveri Linda italát.

Jozó azonnal ugrik, neki a gyereknek:

– Ez meg mi volt, te?

– Mi a baj? – néz vissza a csávó ártatlan szemekkel.

Jozó erre jó nagyot taszít rajta:

– Kiborítottad a csaj piáját, köcsög!

Ettől a hangtól aztán a gyerek is ideges lesz, felcsattan:

– Ki a faszomat érdekel, vegyetek egy másikat, majd fizetem.

Ezt nem kellett volna. Részeg vagyok, így szemmel sem bírom követni Jozó kezét, csak hang alapján következtetek: az ökle