Legénység

By Maxim Komondor

Miért  nem  akarja  az  apa  által  felépített  vállalkozást  továbbvinni  a  fia? Miért küszködik   inkább  saját  startup  alapításával?  Egy  gyárépület  vagy  egy mobilalkalmazás-­‐e  hoz-­‐e   nagyobb  vagyont?    

A  „Legénység”  egy  sikeres vállalkozó  apa  és  az  ehhez  hátteret  biztosító anya  életébe   enged bepillantást.  Bemutatja,  hogy  a  jólétben  felnőtt  fiaik hogyan  sodródnak  a mai   világban,  álmaikat  kergetve.  A  családnak  pedig görbe  tükröt  tart  egy  szegényebb  sorból   „örökbefogadott”,  harmadik  fiú.    Az  apa  sorsán  keresztül  szembesülünk  a  „rendszeráltás  kori”  vállalkozók vívódásaival.   A  fiúk  szemén  keresztül  pedig  megismerhetjük  az  online  világ azon  lehetőségeit,   melyek  szirénként  csábítják  a  mai  kor  vállalkozóit.    

Vajon  meddig  megy  el  az  ember  a  siker  és  a  pénz  érdekében?  Hol  van az a  pont,  amikor   egy  felépített  élet  összeroppan,  és  romjaiból  hogyan születik  valami  új?      

• Language: Magyar
• Publisher: Komondor Maxim
• Release date: Feb 13, 2019

Book preview

Maxim Komondor

Legénység

Legénység

Szeretett lehúzott ablakkal végiggurulni a zöld pázsitszigetek és takaros postaládák között. A nap már lemenőben volt, amikor a hatalmas autó egy csatahajó nyugalmával felsiklott a garázsfeljáróra.

Az előszobából a tágas konyhába lépve fülelni kezdett, hogy vajon ki van otthon a családtagjai közül, de hiába kiáltotta a két fia vagy a felesége nevét, csak a falióra ketyegése törte meg a csendet. Így hát kivett a hűtőből egy sört, és pár perc múlva egy öreg oroszlán mozdulataival nyújtózott el a kerti nyugágyban.

Általában már júniusban tudni lehetett, hogy milyen lesz az adott év. Ha nyár elejéig nem sikerült elég megrendelést felhajtaniuk, a következő öt-hat hónap már csak korrigálásra volt jó. De idén jól álltak, nagyon is jól. Őszintén szólva sosem volt még ilyen nyereséges a cége az elmúlt tizenöt évben.

Jól tette, hogy annak idején nem hallgatott senkire – még a feleségére sem –, csak ment a feje után, és mindent pénzt visszaforgatott a vállalkozásába. Míg a barátaik a Maldív-szigeteken pihentek, addig számára egy újabb esztergagép fontosabb vételnek tűnt. És most, ötvennégy éves korára az egykori hegesztőfiúból nagymenő gyáriparos lett.

De a szája nem csak a világos sörtől volt keserű. Ahogy mondani szokták, a sikernek nem titka, hanem ára van. Most, hogy a fiai huszonévesen elkezdhetnének felkészülni a cég átvételére, valahogy nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy tervezte. A legfontosabb években nem volt eleget a családjával, és tisztában volt vele, hogy az üzemben töltött tizennégy-tizenhat órák valamikor be fogják nyújtani a számlát. Az elmúlt időszakban szembesült azzal, hogy szinte alig ismeri a gyerekeit.

Az idősebb talán már kamaszkorában kicsúszott a keze közül, akkortájt, amikor a vállalkozása végre egy saját telephelyen kezdett termelni. Döcögve ment neki az egyetem, a szobájából folyamatosan szólt a gitár, és kétszer még nem hozta haza ugyanazt a lányt. Miden jel arra mutatott, hogy komolytalan ember lett, akit – ha nem a fia volna – még gyakornoknak sem venne fel.

Péter, a kisebbik meg inkább magának való volt, így róla még kevesebbet tudott. Egy év után otthagyta az egyetem Közgazdaságtudományi Karát, és valamilyen londoni tervezőiskolába iratkozott be. A felesége könyörögte ki nála a tandíjat, ami – szentséges ég! – majdnem annyiba került, mint a céges autója. Azzal hitegették, hogy egyszer majd még jól jöhet az ott szerzett tudás a vállalkozásának, bár efelől erős kétségei voltak. Mire gondoltban ideért, épp elfogyott a söre, úgyhogy feltápászkodott, és úgy döntött, következő körnek inkább egy whiskyt tölt magának.

A kerékpár gumija egyenletesen surrogott az aszfalton, és gondolatai nem tudtak elszakadni az előbbi beszélgetéstől. Hány éve is barátnők Mártával, lassan harminc? Milyen egyformán indult a sorsuk, és mégis mennyire másképp alakult az életük! A történetük úgy kezdődött, hogy két, hasonlóan stréber, vidéki lány találkozott az egyetem kollégiumában…

Miközben a múlton morfondírozott, és csendesen suhant bringáján a lakópark barátságosan kivilágított utcáin, ráesteledett. A nappalikban, konyhákban sorra villanyt kapcsoltak, így egy-egy másodpercre bepillantást nyerhetett a kíváncsi szemlélődő mások életébe. Az idilli egyperces csendéletekről gondolatai ismét régi barátnőjére terelődtek.

– Elegem van, érted? – fakadt ki Márta kicsit hangosabban a kelleténél, mire a kávézó szomszédos asztalaitól többen feléjük fordultak. – Két tönkrement házasság után jogom van egy kis boldogsághoz. Döme sem kisfiú már, sőt, ha látnád, nagyobb lett, mint az apja – legyintett.

– És hogy is hívják? – kérdezte Fruzsina a barátnőjétől tétován.

– Antonio – válaszolt a másik huncut mosollyal. – Már a neve is olyan egzotikus!

Remélem, nem kapsz majd el tőle valamilyen egzotikus betegséget – gondolta magában Fruzsina, de nem akarta megsérteni a barátnőjét.

– Szóval a héten még itt lép fel a társulatuk, és jövő héten már indulnak is tovább Párizsba, én pedig vele tartok – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon, bár a tekintete némi bizonytalanságot tükrözött.

– Értem, és őszintén remélem, hogy most megtalálod a boldogságot – felelte Fruzsina diplomatikusan. Miközben kimondta a szavakat, úgy érezte, kiüresednek. – Ránézzek néha a lakásra, míg távol vagy? – kérdezte.

– A helyzet az… hogy eladtam a lakást – felelte habozva, látva barátnője felvont szemöldökét. – Tudod, most jól megy a piac, és részben az utazgatáshoz, részben egyéb dolgok miatt szükségem volt némi kézpénzre.

Azt már nem akarta részletezni, hogy az „egyéb dolgok" az új szeretője megsegítését és a kicsi fia viseltes dolgait jelentik. Antonio flamenco-estje a vártnál szerényebb sikerrel futott a városban, és úgy tűnt a bérleti díj kifizetése okozhat még a társulatnak némi problémát. Így hát jól időzítve, egy forró éjszaka után megkérte az asszonyt, hogy legyen a társulat gazdasági igazgatója, hiszen ők művészek, nem értenek a számok kusza világához. Aztán könyörgött, hogy segítsen nekik – persze szigorúan kamatra adott hitellel – átvészelni ezt az időszakot. A nő végre azt érezte, hogy szükség van rá, és ezek a parázsló tekintetű kölykök az ő segítsége nélkül elvesznének a világban.

– Fruzsi, egy óriási szívességet szeretnék kérni tőled.