Szirének éneke

By Kirsch Ákos

Öngyilkosságokba hajszoló, hipnotikus ének tartja rettegésben Szími szigetének lakóit. Pireuszban egy megbélyegzett, elvágott torkú holttestre bukkannak a hatóságok. Vajon mi állhat az események hátterében?
A könyv szereplői ezekre a kérdésekre keresik a választ, számtalan veszélyen és rejtélyen át, hogy végül kiderüljön a megdöbbentő igazság.

• Language: Magyar
• Publisher: Underground Kiadó és Terjesztő Kft.
• Release date: May 7, 2018
• ISBN: 9786150012933

Book preview

cover.jpg

Kirsch Ákos

Szirének éneke

„Az összes embert mind elbűvölik ők, ki elér közelükbe.

És aki esztelenül közeleg, s meghallja a szirén-zengzeteket,

Felesége s az apró gyermekek otthon

azt többé sosem üdvözlik, neki már nem örülnek,

mert csengőszavú dallal a két Szirén megigézi;

ülnek a réten ezek, s körülöttük az emberi csontok

nagy sokasága hever, rothad, zsugorodnak a bőrök."

Homérosz – Odüsszeia (Tizenkettedik ének)

Prológus

Medúza komphajó

Ötven kilométerre a pireuszi kikötőtől

Melissza Florakisz fázósan húzta össze magán kardigánját, ahogy a hajóorrban lévő padon üldögélt, és figyelte a tájat. A lenyugvó nap vörös köntösbe öltöztette az égen úszó felhőfoszlányokat, kirajzolva az Attikai-félsziget sötét alakját, melyen gyémántként ragyogtak Athén távoli fényei. Órák óta először bújt elő a fedélzet fedett részéből. Nem sokan utaztak a kompon, s miután nem tapasztalt semmi nyugtalanítót, végre kezdett ellazulni, de már alig várta, hogy kiérjen a szárazföldre.

Az utolsó pillanatban jutott fel a kompra, de szerencsére nála volt a pénztárcája – mindig magánál tartotta, még ha csak sétálni indult is –, így képes volt jegyet és két üveg ásványvizet venni magának. Szími-szigetén lépett a fedélzetre, elgyötörten, akár egy űzött vad. Mert tulajdonképpen az is volt. Az életéért futva jutott el a kikötőbe, égető fájdalommal a mellei között. Meredek dombokon és kopár hegyoldalakon keresztül rohant hosszú órákig, miközben az éj leple segített neki elrejtőzni üldözői elől. Nem tudta merre tart, nem ismerte a vidéket. Többször eltévedt, de végül szerencsésen rátalált a helyes irányra, ami a sziget fővárosába vezetett. Hosszú éjszaka állt mögötte. Sajgott az egész teste, gőzmozdony módjára fújtatott, ám megacélozta magát, hogy kitartson. Athénban naponta kiment futni, hogy formában tartsa magát, s ennek most nagy hasznát vette. Állóképességének köszönhetően nem esett össze a fáradtságtól. Mire a városba ért, már felkelt a nap, és az idő jócskán benne járt a délelőttben. Azonnal a kikötőbe sietett, hogy minél előbb a lehető legmesszebb kerüljön a szigettől.

Még mindig érezte saját húsának orrfacsaró bűzét, ahogy a tüzes vas belemart a bőrébe azon a borzalmas éjszakán. Időnként még mindig összerázkódott, ha agyába villant egy-egy emlék. Fontos dolgokat tudott meg. Dolgokat, amiket nem tarthatott magában. Végtére is ezért utazott oda, hogy információkat szerezzen.

Melissza oknyomozó újságíróként dolgozott egy napilapnál. Imádta beleásni magát olyan ügyekbe, melyek elkerülték a nyilvánosság figyelmét. Küldetéstudata mindennél erősebb volt. Kullancsként tapadt bárkire, akinél törvénytelen tevékenységet sejtett, s addig tört előre, amíg ki nem derítette, amit akart. Csakhogy ezúttal többet is megtudott, mint szerette volna. Végül már az életéért kellett küzdenie, és pusztán a véletlennek köszönhette, hogy el tudott menekülni.

Pályafutása legsötétebb titkára bukkant a szigeten. Minél előbb véget kellett vetni ennek a förtelemnek, ám ehhez nagyszabású rendőri akció szükségeltetett, s ehhez Athénban találhatott egyedül segítséget. Halkan suttogva imádkozott maga elé, hogy kössenek már ki. Úgy érezte, szorítja az idő.

Mikor senki nem tartózkodott a közelében, széthajtotta kardigánját, és pillantása lesiklott a mellkasára. Szakadt blúza feltárta a bőrét elcsúfító heget, mely a lenyugvó napfényben mintha vörösen izzott volna. Melissza nem merte megérinteni. Még mindig alig tudott tisztán gondolkodni a sokktól. Végül ismét összehúzta kardigánját, és tekintetét a lassan közeledő szárazföldre szegezte. A szél egyre erősödött, a levegő lehűlt, de a nő mozdulatlanul várakozott. Fekete haja önálló életre kelt a légáramlatban, miközben a többi utas visszahúzódott a hajó belsejébe, hogy ott várják meg a kikötést.

A nap izzó korongja lebukott a horizont mögött, és leszállt az éj. Pireusz még mindig legalább félórányira volt előttük. Ekkor Melissza léptek hangját hallotta a háta mögött. Annyira meglepődött, hogy észre sem vette mikor besötétedett. Hátrafordulva megpillantott egy korlátnak támaszkodva cigarettázó férfit. Megkönnyebbülten sóhajtott, és mintha álomból ébredne, ráeszmélt, mennyire átfázott. Tüsszentett, aztán felállt, hogy ő is bemenjen az utastérbe.

Elhaladt a férfi mellett, aki ügyet sem vetett a nőre. Melissza félresöpört egy kósza hajtincset az arcából, majd ment volna tovább. Csakhogy hirtelen egy kéz tapadt a szájára, s erős karok ölelték át. Sikítani sem maradt ideje, miközben támadója bevonszolta az árnyékba. Melissza kapálózott, akár légy a pókhálóban, de mindhiába.

A következő pillanatban támadója megunta ellenkezését, majd a nő fejét nekicsapta a hajóhíd falának. Melissza fájdalmasan felnyögött, szeme előtt fehér fény villant, ahogy az ütést megérezte a homlokán. Izmai elgyöngültek, szédülni kezdett. Az idegen még mindig befogta a száját, de a másik kezével már elengedte a nőt, akinek nem sok kellett, hogy elájuljon. Ekkor egy kés pengéje villant a sötétben. Melissza szúró fájdalmat érzett a torkában, amit égető forróság követett, s valami végigfolyt a testén.

A légszomj elemi erővel tört rá, ahogy elvágott torkából patakokban távozott a vére. Mostanra az ismeretlen elengedte, s az árnyékban állva figyelte kínlódását. A nő térdre rogyott, ujjaival a torkát kaparászta, aztán hörgő hangokat hallatva zuhant a padlóra. Pár perc múlva véget ért a jelenet, és Melissza Florakisz kilehelte a lelkét. A sötétségbe burkolódzó férfi a tengerbe dobta gyilkos szerszámát, majd nyugodt léptekkel távozott a helyszínről.

Alighogy a komp elérte a pireuszi kikötőt, az egyik matróz belebotlott a nő holttestébe, és a hajón kitört a káosz.

Első fejezet

Voula

Athén külvárosa

Iliasz Venizelosz nyomozó feszülten várakozott szürke Fordjában, a hátsó ülésen két egyenruhás rendőrtiszttel. Esteledett, az árnyékok megnyúltak, de akit vártak, még mindig nem bukkant fel. A fákkal övezett utca kihalt volt, csupán üresen parkoló járművek sorakoztak a házak előtt, miközben egy csapat macska vágott át a keskeny úttesten.

Iliasz és kollégái annak a férfinak a lakását tartották szemmel, aki az utóbbi egy hónapban négy nővel és egy homoszexuális férfival végzett. Panajotisz Bakolasz sorozatgyilkos volt. Éjszakánként csapott le áldozataira bárokat és egyéb szórakozóhelyeket járva. Óvatos volt és körültekintő, így sosem hagyott maga után nyomokat, ami különösen bosszantotta a nyomozót. Feltételezték, hogy a gyilkos a lakásán végzi el a piszkos munkát, majd onnan Athén különböző pontjaira szállította a testeket. Ám nemrég hibát követett el.

A legutóbbi áldozatánál annyira türelmetlenné vált, hogy nem jutottak el a férfi lakásáig. Már az utcán megtámadta, mivel túlságosan magabiztossá vált. Ezúttal nem akart sokáig vesződni, ezért döntött a könnyebb megoldás mellett. A munka végeztével egyszerűen hazasétált volna, csakhogy a nő élni akarása erősebbnek bizonyult, mintsem számított rá.

Az áldozat vallomása alapján dulakodni kezdtek, s a nő megvágta a férfi arcát egy a kezébe akadó, törött sörösüveggel, ami a betonon hevert. Kihasználva a lehetőséget elmenekült, és beleveszett az éjszakába. Később egy taxis felvette, akivel a rendőrségre vitette magát. A nő kicsit ittas volt, ezért túlságosan részletes személyleírást nem tudott adni támadójáról, mivel sötét is volt. Iliasz csodálta, miként tudott elmenekülni a férfi elől.

Az elkészült fantomképpel a nyomozó bejárta a fél városrészt: boltokat, éttermeket és mulatókat. Végül egy kioszk tulajdonosa ismerte fel Bakolaszt, aki nála szokta venni a reggeli újságját munkába menet. Bakolasz irodalmat tanított az egyik középiskolában. Éppen ezért a rendőrkapitány, hogy elkerüljék a nyilvános botrányt, diszkréciót várt el az embereitől. Semmiképpen nem rohanhatták le az iskolát.

Így hát most azért vesztegeltek a sorozatgyilkos otthona közelében, hogy feltűnés nélkül letartóztathassák. Türelmetlenül pillantottak óráikra a rendőrök, de végre megjelent, akire vártak. Bakolasz külseje kilencven százalékban megegyezett a fantomképen lévő rajzzal, ám bal arcfelét ragtapasz csúfította el. Alighogy bement az épületbe, Iliasz és a rendőrök kiszálltak a kocsiból, és a bejárathoz mentek.

– Készen álltok? – kérdezte Iliasz, mire a két egyenruhás határozottan bólintott. A nyomozó elégedetten nyugtázta, majd bekopogott.

Kis idő múlva Bakolasz gyanútlanul ajtót nyitott, s az arcára kiülő döbbenet, amit dühös vicsorgás követett, minden pénzt megért. Iliasz nyitott könyvként olvasott benne. Gyakorlatilag ezzel beismerte bűnösségét, bár már nem volt rá szükség. A tanár azonnal rájuk csapta az ajtót, ahogy beljebb léptek. Iliasznak ideje sem volt megszólalni. Emiatt egy pillanatra megtorpantak, és a gyilkosnak ennyi idő elég volt, hogy a nappaliba rohanjon, majd onnan a hálószobába.

A rendőrök követték, de még át sem értek az előszobán, Bakolasz máris felbukkant a nappaliban, kezében pisztolyt szorongatva. Iliasz és társai fedezékbe ugrottak az előszobát a nappalitól elválasztó fal mögé, bár egy lövedék így is eltalálta az egyik rendőrtisztet a vállán. A kopasz Sztathisz fájdalmasan felkiáltva rogyott a padlóra, de társa, – Nikosz – gyorsan biztonságba húzta. Eközben Iliasz és Bakolasz tűzpárbajt vívtak egymással.

A golyó lyuggatta falak, leszakadt képek és törött vázák rögtön csatatérré változtatták a lakást. Percekig lövöldöztek, mígnem Iliasz vakmerőn berontott a nappaliba, bevetődve a kanapé mögé, ezzel is közelebb jutva ellenfeléhez. Bakolasz káromkodva behúzódott a hálószobába, s onnan folytatta a tüzelést. Iliasz megelégelte a dolgot, és intett Nikosznak, hogy kerüljön a férfi háta mögé. A göndör hajú rendőrtiszt bólintott, és a bejárathoz rohant.

Hamarosan üvegcsörömpölés hallatszódott a hálóból, s Bakolasz fegyvere rögtön az új fenyegetés felé irányult. Kihasználva a helyzetet, Iliasz bevágtatott a helyiségbe, ahol habozás nélkül golyót eresztett Bakolaszba, amint az megpördülve ráemelte fegyverét. A hirtelen beálló csend szinte tapintható volt. A tanár folyamatosan növekvő vértócsában feküdt a padlón. Lezárhatták az ügyet.

Egy óra múlva kiérkeztek a mentők és a helyszínelők, miközben leszállt az éj. Iliasz, miután végzett, már indult volna haza, de megcsörrent a telefonja. A rendőrkapitány hívta.

– Gratulálok az újabb sikeres akcióhoz, Venizelosz! Már értesítettek róla. Várni fogom a részletes jelentését holnap, de most nem ezért hívtam.

– Köszönöm, uram! Miről lenne szó?

– Egy kis túlóráról. Most kaptuk az információt, hogy találtak egy elvágott torkú nőt a pireuszi kikötőben. Azon a kompon, ami fél órája futott be. Menjen oda, és vizsgálja ki, mi történt! Már küldtem embereket, hogy biztosítsák a helyszínt. Egyelőre az utasokat sem engedték távozni.

– Rendben, hamarosan ott leszek – sóhajtott Iliasz, majd elköszönt felettesétől. – Lőttek a ma estének is.

Orra alatt morogva hajtott a helyszínre. Átvágott a város hömpölygő, éjszakai forgalmán, futó pillantást vetve a kivilágított Akropoliszra, mely letűnt korokat idézve, büszkén emelkedett a modern metropolisz fölé. Múlt és jelen találkozása találkozott a műemlékben, ahogy Athén minden egyes szegletében.

Második fejezet

Iliasz gyomra, habár már sok hullához volt szerencséje, kavarogni kezdett. A hajófedélzet, ahol Melissza Florakisz testét megtalálták, mészárszékre emlékeztetett. Minden vérben úszott. Mire a nyomozó megérkezett, a halottkém már megvizsgálta az áldozatot, majd a nő holttestét berakták egy halottas zsákba.

– Mit tudott meg? – kérdezte a halottkémet, mialatt képtelen volt levenni a szemét a nő gyönyörű arcáról. A keskeny orr, ívelt szemöldök és hollófekete, vállig érő haja szoborszerű szépséget kölcsönzött Melisszának. Egyelőre csak a feje látszódott ki a zsákból. A férfi azt kívánta, bár ne lenne a nyakán az a vágás.

– Nos…, a halál oka egyértelmű – mutatott a sebre Kosztasz Milonasz. Őszülő haja élesen elütött napbarnított bőrétől. – Dulakodhatott a támadójával, mivel a jobb halántékon zúzódás található.

– Igen, látom – bólintott Iliasz. – Megtalálták a gyilkos fegyvert?

– Sajnos nem.

– Nagy kár. Iratok voltak nála?

– Igen. Melissza Florakisznak hívják. Aligha rablótámadásról lehet szó, mivel a pénztárcájában legalább négyszáz Euró lapul érintetlenül. Viszont van itt valami érdekes. Nézzen csak ide, nyomozó! – intett Milonasz, majd lejjebb húzta a zsák cipzárját, s feltárult az áldozat szakadt blúza és formás keblei. Kétség sem férhetett hozzá, hogy életében rendkívül vonzó nő volt. Csakhogy Iliasz figyelmét más kötötte le.

– Mi az ördög ez? – tátotta el a száját.

Pillantása végigfutott a halott bőrébe égetett szimbólumon, melynek bizarr látványától felállt a hátán a szőr. A jel egy kígyót ábrázolt, amint körülfog egy ovális, leginkább tojásra hasonlító tárgyat. Biztos volt benne, hogy már látta valahol, de nem tudta összeszedni ködös emlékeit.

– Bármi is ez…, legalább két napja került a testére – felelt a halottkém. – Persze még alaposabban meg kell vizsgálnom, hogy biztosan kijelenthessem.

– Értem. Csak tegye a dolgát és szóljon, ha majd többet is megtud!

– Úgy lesz, Venizelosz! – bólintott Milonasz, majd összezárta a zsákot.

Iliasz eltöprengett a hallottakon. Meglehetősen furcsa esettel állt szemben. Még nem találkozott hasonlóval, és ez nyugtalanná tette. De mivel fáradt volt, és későre járt, nekilátott kihallgatni a komp utasait, valamint a kapitányt és a legénységet. Senki nem tudott újabb információval szolgálni arról, mi történt. A gyilkos tökéletesen választotta ki az alkalmat tettének elkövetésére.

Éjfél is elmúlt, mire a nyomozó mindenkit kihallgatott, de nem jutott közelebb az ügy megoldásához. Egyedül az a matróz említett egy érdekességet, aki megtalálta a holttestet. Állítólag a kikötés pillanatában csobbanást hallott a tat felől. Odament megnézni, hátha valaki beleesett a vízbe, de senkit nem látott, csak a fodrozódó vízfelületet. Bármi is volt, ami a hangot okozta, nem bukkant fel újra. A nyomozó elraktározta magában az információt. A kihallgatások után egyre inkább meggyőződésévé vált, hogy a gyilkos régen elhagyta a kompot. Talán éppen az általa keltett csobbanásra figyelt fel a matróz? Ha így van, akkor bottal üthetik a nyomát.

Ennek ellenére járőröket küldött szét a kikötőben gyanús alakok után kutatva, bár sejtette, hogy hiába. Vajon milyen ügybe tenyerelt bele megint? Annyit még megtudott, hogy a nő meglehetősen zaklatott állapotban volt, mikor a hajóra lépett. Talán üldözte valaki? Újabb kérdés válasz nélkül. Iliasz bárhol máshol szívesebben lett volna. Főleg otthon, glyfadai lakásában, szerető kedvese karjaiban. Alig várta, hogy hazaérjen, bár számított rá, hogy Elektra nem fog örülni, amiért ennyi ideig kimaradt.

Igaza lett.

*

Elektra Mavrosz dühös volt. Látszott az arckifejezésén, miközben csokoládébarna szemei szikrákat szórtak. Frissen elkészített vacsorával várta a férfit, aki órákig nem, jött anélkül hogy tájékoztatta volna késése okáról. Az étel teljesen kihűlt. A nő sokáig várta, és még fel is hívta, de csak Iliasz hangpostája jelentkezett. Miután a rendőrkapitánnyal beszélt, Iliasz kikapcsolta a telefonját, hogy már többen ne zavarják. Csakhogy elfelejtett szólni Elektrának.

– Ne haragudj! – fogta meg a nappali kanapéján üldögélő nő kezét, s lehajolt, hogy megcsókolja. Félt, hogy Elektra elhúzódik tőle, de legnagyobb meglepetésére a kedvese jól reagált.

– Szólhattál volna, Iliasz. Hol voltál? Aggódtam érted.

– Sajnálom! Nem akartalak megijeszteni – ült le mellé a férfi, s örömmel látta, hogy érintésétől a nő arca megenyhült. – Érkezett egy komp, rajta egy elvágott torkú nővel. Ezért nem jöttem időben. Nem foglalkoztam volna az üggyel, de a rendőrkapitány hívott fel, így nem tehettem mást, minthogy odamentem. Ettől függetlenül… tényleg rád csöröghettem volna. Nem fog többet előfordulni.

– Rendben – bólintott Elektra, akinek úgy párolgott el a haragja, mint esőcsepp a sivatagban. – Tudod, hogy féltelek a munkád miatt.

– Tisztában vagyok vele. És hálás vagyok érte – mosolyodott el a férfi forró csókot lehelve a nő ajkaira, és ujjaival beletúrt dús, hullámos barna hajába. Elektra szenvedélyesen viszonozta a gesztust.

Hamarosan mindketten megfeledkeztek a kihűlt vacsoráról, s átadták magukat a gyönyör tüzes hullámainak, miközben szinte letépték egymásról a ruháikat. Vágyuk a másik teste után a csúcsra hágott, és ott is maradt egész éjjel. Még a hold kövér arca is félénken kukucskált be az ablak spalettájának résein.

Két évvel ezelőtt költöztek össze, miután veszélyes kalandba keveredtek Kréta szigetén. Szerencsére épségben megúszták az ügyet, hála Iliasz rátermettségének és néhány segítő kéznek.

Elektrával már évek óta ismerték egymást, mielőtt még beindult volna énekesi karrierje. A nő ugyanis viszonylag ismert volt, hála fellépéseinek Athén kisebb-nagyobb klubjaiban. Nem szerepelt sokat az újságok címlapján, sem a tévében, de akik megfordultak néhány szórakozóhelyen, jól ismerték. Eddig három albuma jelent meg, így biztos rajongótábort tudhatott maga mögött, még ha nem is említették egy lapon a közismert sztárokkal. Mindig kapott ajánlatokat fellépésekre, így elég jól keresett. Kényelmesen élhettek, bár a gazdasági válságot ők is megérezték, ahogy mindenki más.

Egymás iránt érzett szerelmük tüzesnek és szenvedélyesnek bizonyult. A nő ugyan titokban rettegett, hogy a láng hamar kihunyhat, de ez a félelme idővel tovaszállt. Iliasz megbízható, határozott férfi volt, akire mindig számíthatott a bajban. Még senki nem szerette úgy korábban, ahogy a nyomozó. Ezt megtapasztalta mindennap.

– Ha a végére jártam ennek a legújabb gyilkossági ügynek, elmehetnénk valahova kikapcsolódni – törte meg a csendet Iliasz, miután sokáig feküdtek egymás mellett a hálószoba ágyán. Alig emlékezett, mikor jutottak be a szobába a szeretkezésük alatt. Erős karjával még mindig átölelve tartotta a nőt, akinek izgató domborulatai szorosan a testéhez simultak.

– Nem rossz ötlet – suttogta Elektra a férfi hátát cirógatva. – Úgyis régen kirándultunk. Holnap délután elutazom fellépni, de ha visszajöttem, megejthetjük a dolgot.

– Remélem, addigra megoldom az ügyet! Meddig leszel távol?

– Négy napig.

– Akkor gyorsan kell dolgoznom – nevetett Iliasz, bár tudta, hogy ennyi idő alatt semmiképpen nem fog a tettes nyomára bukkanni. Azonban most csak a pillanat számított, semmi más. Ez a perc az övék volt.

Nem is sejtették, hogy az Égei-tenger másik felén drámai esemény játszódott le ugyanezen az éjszakán.

Harmadik fejezet

Szími-sziget

Petrosz Marangakisz felriadt álmából. A feje fájdalmasan lüktetett, s a csilingelő női énekhang, mely behatolt szobája nyitott ablakán, ellenállhatatlanul csorgott a fülébe. Meseszép volt, ugyanakkor megfoghatatlan, szinte már túlvilági. Szétzilálta gondolatait, nem tudott koncentrálni, érzékei eltompultak, mintha félálomban lett volna. Nem fogta fel, mi zajlik körülötte. Ismerős helyzet volt, hiszen az utóbbi néhány hétben számtalanszor megismétlődött éjszakánként. Ám ezúttal sokkal erősebben jelentkezett. A hangba folyamatosan vegyült egy kimondatlan parancsszó, ami mágnesként vonzotta Marangakiszt. A lágy dallamok közepette újra és újra megismétlődött, mintha azt sugallta volna: Gyere, várlak!

Az ötvenes éveiben járó férfi teljesen a hatása alá került. Mint az alvajárók, úgy ült fel az ágyában, majd lassan lelépett a padlóra, s félmeztelenül megindult az ajtó felé. Felesége békésen aludt tovább, akárcsak a villa többi lakója. A férfi két lánya és a személyzet semmit nem vett észre. Még azt sem, ahogy a tulajdonos átvágott a márványpadlós hallon, majd kitárva a bejárati ajtót, kilépett a szabadba.

Langyos szél fújdogált, az ég fekete szövetén gyémántként ragyogtak a csillagok, miközben a holdfény vidáman táncolt a tenger uralta horizonton. A villa a sziget egyik dél-keleti, sziklás földnyúlványán helyezkedett el. Földúton lehetett megközelíteni, mely a sziget fővárosából, Szímiből indult, s a ház felé vezető utat ciprusfák erdeje árnyékolta. Saját kis öböllel rendelkezett, melyhez keskeny ösvény vezetett le a partra, amit magas sziklafal szegélyezett. A férfi éppen arrafelé tartott. Petrosz azonban mit sem törődött környezetével. A hang zsinóron húzta maga után egy meghatározott irányba, fel az öböl fölé magasodó sziklafalra.

Az ének körbetáncolta a férfit, forrását nem lehetett lokalizálni. Szemei előtt vidáman kacagó és éneklő nimfát látott, éteri jelenést, mely hófehér hálóingben, hollófekete hajjal hívogatta. Gyönyörű volt, sosem látott hozzá foghatót. Szerette volna a karjaiba zárni, szorosan átölelve tartani. Férfiúi vágya hevesen lángolt fel testében, miközben felhágott a szikla alkotta dombra. Utána nyúlt, hogy elkapja. Alatta halkan zúgott az óceán, nekicsapódva a part menti köveknek.

Petrosz Marangakisz már-már futott a nimfa után, tágra nyílt szemekkel, anélkül hogy valóban látott volna. Lilás ködben úszott számára a világ, miközben a vesztébe rohant. A következő pillanatban elfogyott lába alól a talaj, és a férfi szempillantás alatt a mélybe zuhant. Nem maradt utána más, mint a víz színén lebegő, összezúzott teste, valamint a hipnotikus erejű énekhang.

Végül ez is elhallgatott, és csupán a tenger moraja töltötte meg a levegőt.

Negyedik fejezet

Athén

Hiába cirkáltak rendőrök egész éjjel a pireuszi kikötőben, nem bukkantak Melissza Florakisz gyilkosának nyomára, ahogy arra Iliasz számított is. Tűt kerestek a szénakazalban. Pireusz ideális hely volt bárkinek, hogy eltűnjön. Még az is lehet, hogy azóta ismét hajóra szállt az elkövető, hiszen könnyedén megtehette. A nyomozó késő délelőtt benézett a halottkémhez is, aki sajnos nem tudott új információkkal szolgálni, csak megerősítette, amit korábban már elmondott.

Így hát Iliasz magára az áldozatra s a bőrébe égetett jelre összpontosította a figyelmét. Megtudta, hogy a nő oknyomozó riporterként dolgozott az egyik újságnál. Kollégáit a lapnál mélyen lesújtotta halálhíre. Iliasz személyesen ment el a munkahelyére, ahol ismertette a történteket. Mindig is gyűlölte bejelenteni az emberek halálát a családnak vagy a barátoknak. Azok a fájdalommal és hitetlenkedéssel teli szemek! Nehéz volt feldolgozni a drámai pillanatokat, amiknek kitette az embereket. Még többéves rendőri munka után is. Viszont ezúttal nem kellett a családtagokkal találkoznia, mivel a nőnek nem maradt élő rokona.

Túl sokra nem ment azzal, hogy beszélt Melissza munkatársaival. Senki nem tudta, miért utazott a szigetre. Iliasz nem lepődött meg ezen. Bizonyára rábukkant valami érdekes sztorira, és saját maga akart a végére járni. Végül ez lett a veszte.

A nyomozó csalódottan lépett ki az épület ajtaján. Athén belvárosában tartózkodott, nem messze a Szintagma tértől egy mellékutcában. A kiadóval átellenben éppen egy olcsó szálloda falát tatarozták munkások. A légkalapács ütemes kopogása monoton háttérzenét biztosított a fülét kínzó kakofóniának. Ezen kívül a hőmérséklet is emelkedni kezdett. Iliasz már éppen beszállt volna a kocsijába, mikor egy punk külsejű fickó toppant mellé megkocogtatva a vállát. Zöld hajával egy papagájra emlékeztette Iliaszt, amit csak megerősített horgas orra. A nyomozó csodálkozva fordult felé.

– Mit óhajt, uram?

– Maga az a nyomozó?

– Melyik? – ráncolta a homlokát bosszúsan Iliasz.

– A fakabát, aki Melissza gyilkossága ügyében nyomoz – vont vállat a férfi. Flegma hangvétele ellenére látszódott rajta, hogy meglehetősen feszült. Idegesen tekintgetett jobbra-balra, mintha veszélytől tartana.

– Öt perce hívtak az újságtól, hogy mi történt. Szerencsére éppen a közelben mászkáltam, gondoltam, el kellene csevegnünk picit.

– Ráhibázott, én vagyok az embere. Ki maga?

– Melissza egyik információs kapcsolata. Vannak ismerőseim a legkülönfélébb helyeken, így sokszor segítettem neki. Jól megfizetett, kedveltem – felelt a punk őszinte szomorúsággal a hangjában.

– Elhiszem – bólintott Iliasz. – Szeretne beszélgetni valami nyugodt helyen?

– Elég, ha elvisz két sarokkal odébb. Van ott egy jó kis büfé. Finom a giroszuk. Útközben elmondom, amit tudok.

– Jól van. Szálljon be!

Iliasz lassan hajtott, bár a sűrű forgalom miatt úgysem tudott volna gyorsabban menni, így volt idejük beszélgetni.

– Szóval… mit akar megosztani velem? – kérdezte a nyomozó.

– Mire kíváncsi?

– Melissza miért ment a szigetre?

– Nyughatatlan volt. Állandóan új hírek után szaladgált, s egyszer kapott egy fülest, miszerint pár hónapja rodoszi halászok találtak egy hullát a kikötőben. Valami angol nőnek a holttestét, már nem emlékszem a nevére. Több hete ázott a vízben, így gondolhatja, milyen állapotban volt. Még a halottkém sem tudta megállapítani, mi történt vele. A fogai alapján tudták azonosítani, mivel a barátai, akikkel nyaralni jött, régóta kerestették. Utoljára egy átbulizott éjszakán látták, félrészegen. Állítólag egy férfival találkozgatott, aki átvitte Szími-szigetére. Persze a fickóról senki nem tudott személyleírást adni.

– Érdekes. Folytassa!

– A lényeg, hogy