A nyolcadik lét

By Pataki Andrea and Tessényi Judit

Andrea ír, Judit pedig az írások által ihletve fest. 

Ez a különös különös alkotói kör 2019-ben alakult. Azóta közel száz alkotás készült ilyen módon. 

Ez idő alatt leginkább online térben mutatták meg az alkotásokat. 

2022 tavaszán végre közös kiállítási lehetőségek is kaptak a budapesti Galéria Optika jóvoltából. 

• Language: Magyar
• Publisher: Judit Tessényi
• Release date: Jan 24, 2024

Book preview

Pataki Andrea

A nyolcadik lét

KEZDETEK

A nyolcadik lét

Cipeled lelked 

Évszázadokon át

Minduntalan 

Kiszáll belőled

Férfi és nő

Tudós és vitéz

Míg az utolsó kapunál

Megadod magad

Övé a mindenség üressége

A nyolcadik létben zengve

képek%205/anyolcadiklét_nemhasználtam.jpg

Eggyé ölel a világossággal

Örökkön örökké

2021. március 23.

A titkok titka

Atlantisz termeiben mondd csak

Megfordultál-e már?

Láttad-e a láthatatlant

A fényes termet

Az üres trónszékeket

A smaragd táblát

A lét és nemlét határán?

Fűzted-e ujjaid társaid ujjaival

Együvé körben a kupola alatt

Az élet fája körül?

Bújt-e szomorúság derüs napjaid közé

Látva a fehér tűz viharát

Mely letisztítja a haldokló rend

Fájdalmas kötelékeit?

képek%205/atitkoktitka.JPG

Felismerted-e önmagad sorban

Hosszú évszázadok menetén

Míg megláttad a hetedik élet után

Hogyan bomlik meg végül a kör?

Álltál-e a sötét sziklák tövében

Égnek emelt karokkal

Miközben a fény 

Kívül s belül

Halhatatlan erővé

Érett össze?

Hol vagy most

Barátom

Társam

Te idők vándora

Aki tudod a titkok titkát?

Az Élet az Örök Igazság.

2021. április 1.

Visszavonhatatlanul

Az első lélegzetvétellel

Életre kel benned a mindenség

képek%205/visszavonhatatlanul.jpg

Hogy aztán napról napra

Elfeledtessék veled

Féltenek, hogy

Nem bírsz majd el a tudással

Hogy megijednél, ha látnád

Évezredek

Súlyos folyamát

Ám amikor félrevonulsz a galambok közé

Amikor elbújsz apró kezeid védelme mögé

Az emlékezés áttöri a fátylat

Felbukkannak megmagyarázhatatlanul

Arcok

Illatok, hangok, szavak

Túl élénk a fantáziája - mondják

Mert nincs szavuk arra, honnan tudhatod

Alig négy évesen tévé és könyv nélkül

Ki az a római katona

Akinek érzed a feje koppanását

A kövön ott a hegy tetején

Egy ideig még erősködsz

Aztán belenyugszol

Könnyebb így nekik

Szeretni téged

Évekig alszol a kedvükért

Ha néha felbukkan egy emlék

Már magad is megmagyarázod

Túl élénk a fantáziád

Hát persze

Aztán történik valami

Felébredsz

Látod magad, ahogyan

Pici pont lettél 

Az örök áramlás hatalmas folyamában

A fátyol fellebben

Visszavonhatatlanul

Halhatatlan lelked terében

A mindenség tágassága vár

2021. március 18.

BEAVATÁS

A róka

képek%205/megvan/róka.jpg

Amikor megérkezett, nagyon nem volt  jól. A szíve napok óta össze-vissza kalimpált. Levegő után kapkodott, és ok nélkül is remegni kezdett. Egyre erőtlenebbnek érezte magát. Kerülte az embereket. Nem nagyon volt már, amiben reménykedett volna. Minden olyan sötét volt és ijesztő. Túl sok szenvedést és gonoszságot látott. 

Egyedül akart maradni. Levetni azt a sok-sok fájdalmat, mint valami elnyűtt kabátot.

Elsőre iszonyú nehéz volt felküzdenie magát a hegyre. Sokszor megállt az erdei lépcsőkön. Alig maradt már ereje. De nem tehetett mást. Ott fent jó emberek várták, akiktől talán segítséget kap majd. 

A negyedik napra ébredve úgy érezte, történni fog valami. Egyre könnyebb volt az út felfelé. Csak négy nap jutott neki. Mégis olyan volt, mintha egy teljes esztendőt megélt volna ott. Aznap a nyár következett a sorban. Szívből jövően fényes napsütéssel.

Már megnyugodva, tiszta tudattal sétált lefelé a hegyről.

Egy ponton úgy érezte, muszáj megállnia. Magába szívta a napfényt. Ott az úton csendben állt, arcát a nap felé fordította.

Hallotta a madarakat, teljesen élesen. Az apró dallamok minden egyes hangját. Mielőtt becsukta a szemét, kristálytisztán látott mindent maga körül. A legutolsó fűszálig, a pocsolya felett repkedő bogarakig. Mindent.

És ahogy ott állt, bőrén pihentetve egyenként a nap sugarait, egyszer csak érezni kezdte az illatot.

Régóta nem érezte már az illatokat. Csak a fájdalmat, amikor levegőt kellett vennie. Akkor, ott élesen, tisztán érezte.

Érezte, hogy teljesen közel van hozzá. Már nem csak az illatát. Az egész lényét. Biztosan tudta. Egy róka.

Egy ideig várt, hogy meglássa. Úgy tűnt, mindhiába. Tett néhány óvatos lépést… Akkor vette észre, hogy a sárban ott voltak a róka nyomai az út szélén. Jól kivehető, friss lábnyomok.

Végül mégiscsak megpillantotta őt a bozótosban. Riadtan visszanézett. Próbált nem mozdulni, csak érezni, élvezni a jelenlétét. És akkor valami furcsa történt. A róka megállt.. Csak nézte, mozdulatlanul. Nézték egymást. Szinte hallotta, ahogy az állat szíve a torkában dobog. Épp úgy, ahogyan az övé. Nem,