Levelek a Kner család életéből 1938-1949

Kötetünk betekintést nyújt egy nagy múltú nyomdász- és művészdinasztia küzdelmes sorsába: Kner Izidor leszármazottai, az 1940-ben az Egyesült Államokba kivándorolt Kner Albert és felesége, valamint a magyarországi családtagok és neves barátok - művészek, értelmiségiek - levelezéséből válogat.

A menni vagy maradni latolgatása után az amerikai beilleszkedés időszaka következik, amikor az érkező leveleket pesti kávéházakban, amolyan lélekerősítő társasági esemény keretében olvasták fel - lám, van, akinek sikerült, s ha nem is lehet követni, az otthon maradottak legalább erőt meríthetnek a házaspár példájából.

A háborús években a levelezés megszakadt, majd 1945-ben újraindult. Nagy forrásértékű, felkavaró levelek maradtak ránk ebből az időszakból: számos családtag és jóbarát vált a holokauszt közvetlen vagy közvetett áldozatává, s a tragédia feldolgozása mellett a szemünk előtt foszlik szét a régi otthonos világ újraépítésének reménye. Kner Albert ekkoriban írt leveleiben igyekezett a demokráciára és bizalomra épülő amerikai élet előnyeit ecsetelni a nővére, Kner Erzsébet számára, aki utóbb követte őt az emigrációba. Párhuzamosan a hazai levelek a háború utáni budapesti világról adnak képet.

A leveleket Erdész Ádám történész, levéltáros válogatta és rendezte sajtó alá.

• Language: Magyar
• Publisher: Magvető
• Release date: May 12, 2023
• ISBN: 9789631442984

Book preview

Levelek

a Kner család

életéből

1938–1949

Magvető logó

TÉNYEK ÉS TANÚK

---

Válogatta, az utószót és a jegyzeteket írta

ERDÉSZ ÁDÁM

A borítón Klösz György felvétele, 1902

© Bródy László, Bródy-Maróti Dóra, Haás Pálné, Haiman György, Haiman Györgyné, Haiman Hugóné, Kner Albert, Kner Albertné, Kner Endre, Kner Erzsébet, Kner Imre, Kner Izidorné, Kner Mihály, Lénárd Ernő, Török Sándor, Török Sándorné örökösei, 2023

Lénárd Ernő örököseit minden erőfeszítésünk ellenére sem sikerült megtalálnunk.

Utószó, jegyzetek © Erdész Ádám, 2023

I.

1938–1942

1. Kner Imre Kner Mihálynak

Gyoma, 1938. szeptember 11.

Édes Mihály Fiam!

Most vasárnap délelőtt van, s a nap gyönyörűen süt odakint. Nekem azonban bent kell lennem, pedig nagyon nehezemre esik, hogy a nyomtatványjegyzéken

¹

dolgozzam. De már ez nincs másként, mint Te is jól tudod. Mielőtt azonban a munkához fognék, válaszolok a leveledre.

A bejelentés miatt ne izgulj, nem lehet semmi baj belőle, mert Te még nem vagy jelentkezésköteles korban, s ezért a bejelentésért nem Te vagy felelős, hanem a lakás főbérlője. Ha kellemetlenség lehet is belőle, csak Dirmayeréknak lehetne, de nem szokott lenni semmi sem.

Odaadtad már a pénzt a Néniéknek? Mert ezt előre kell fizetni. Amint lehet, számolj be az óráid alakulásáról, Böske néniről satöbbi.

A telefonbeszélgetésből és a leveledből úgy látjuk, hogy egyelőre tetszik Neked a hely, szereted az embereket is. Vigyázz arra, hogy a kellemes viszony meg is maradjon, Fiam, ne hidd azt sohasem, hogy csak mások lehetnek a viszonyaid kialakulásában hibásak, és tanulj meg az emberekkel bánni, mert aszerint lesz kellemes vagy rossz az életed.

Földesnél okvetlen idejében rendeld le az ábrázolót, mert másként nekem kell felőle levelezni, de Földes már nem ott van, elköltözött VIII. Reviczky utca 3. szám alá, a telefonja 345-189, talán telefonon intézd el ezt is.

Ha jó a kosztod, annak örülök, de ha sokat adnak, nem muszáj mindet megenni. Ne hízz el okvetlenül még jobban, Kisfiam.

Amit az iskoláról írsz, arról most komolyabban szeretnék írni. Azt írod, hogy az antiszemitizmus igen nagy az iskolában.

²

Hát Kisfiam, azt akarom erről írni, hogy a másik elfogultsága és elhamarkodott ítélete semmiképpen sem szabad, hogy az embert befolyásolja az önmagáról való ítéletében. Tisztességes és erkölcsi alapon álló ember úgyse úgy él, hogy folyton azt keresi, hogy neki mi a jó és kellemes, hanem azt keresi, hogy mi a helyes eljárás, mivel nem okoz kárt másnak. Vagyis tisztességes és becsületes ember állandó felügyelet és ellenőrzés alatt tartja önmagát, és nem tesz meg olyasmit, ami miatt önmaga előtt szégyellnie kelljen önmagát. De még ez sem elég. Tisztességes ember állandóan figyeli az életet és a viszonyokat, állandóan figyelemmel van az emberiség egyetemes érdekeire is, és a fejlődést igyekszik szolgálni. Tisztességes embernek tehát állandóan él a lelkében az az érzés, hogy tagja egy nagy közösségnek, a nemzetnek, és azon túl az egész emberiségnek, és igyekszik ennek a nagy közösségnek az érdekét is szolgálni. Tisztességes ember tehát azt is figyeli, vajon helyesen fogja-e fel a közösségi érdeket. Nem befolyásolja-e ítéletét a saját érdeke, s nem azon keresztül torzítva látja-e a közérdeket?

Aki így él, annak mindig megvan az az elégtétele, hogy ha a tükörbe néz, becsületes és hasznos emberrel néz szembe, és az ilyen ember gőg nélkül, fölösleges büszkeség nélkül, de kellő önérzettel viseli el a támadásokat. Fölösleges másokat provokálni, fölösleges szemtelennek, agresszívnek lenni, de ha az ember azt érzi, hogy megállja a helyét és hasznos tagja a közösségnek, akkor nagyon könnyű elviselni a támadást, sőt a gyanúsítást és rágalmazást is. Az ilyen ember nem keresi a vitát és a veszekedést, s nem a szavaival, hanem a tetteivel igyekszik legyőzni az ellenfeleit – anélkül, hogy a tetteivel hivalkodnék.

Most ilyen időket élünk, Kisfiam, aminek az az oka, hogy a történelmi befolyások, társadalmi formák nagyon soká élnek, nehezen változnak, mert az emberek gondolkozása sablonokhoz van kötve, és szívesen vesznek át kész gondolkozási formákat, hogy ne kelljen a viszonyok felett és saját maguk életproblémái felett gondolkozni. – Magyarország fél évszázaddal később csinálta meg a jobbágyfelszabadítást, mint a nyugati államok, s amikor aztán a nagy európai vasúthálózat kiépült, és a modern kapitalizmus átalakította a termelést, Magyarország még fejletlen állapotban került bele ebbe a hálózatba. Így aztán az életformák nem alakultak át idejében, a középosztály egy bizonyos „úri szellemet vett át a régi rendi szervezetű országtól, és azt a „polgári szellemet, amely a modern vállalkozáshoz kell, nem építette ki idejében. Amikor aztán Trianon után itt állott az ország, és akár akarta, akár nem, ki kellett építenie a maga modern iparát és vállalkozását – mert egyrészt bizonyos ipari berendezéseket elszakítottak, a külföldi cikkeket pedig nem lehetett megvenni, mert azon elvéreztünk volna –, azok az elemek jutottak a piacon fokozott jelentőséghez, akikben a polgári gondolkozás már előbb kifejlődött, akik képesek voltak a szükséges átalakulásra, el tudták végezni a szervezési munkát. Most aztán sokaknak fáj ezeknek az elemeknek az érvényesülése, és féltékenyek erre, sokan pedig lemaradtaknak érzik magukat. Ezek az érzések túlzásokban, elfogultságban törnek ki, mert nem mindenki hajlandó arra az önrevízióra, hogy beismerje a maga késedelmét, mulasztását, vagy pláne képtelenségét. – Így kell ezt a dolgot szemlélni, Kisfiam.

Sohase jusson eszedbe azonban azokat, akik a piacon ágálnak és jelszavakkal dobálóznak, a magyarsággal azonosítani. Te ismersz az én barátaim között sok-sok kiváló, derék, világosfejű és elfogulatlan magyart, s tudod, hogy azok mennyire ismernek és elismernek bennünket. Ha majd már sokkal többet olvashatsz komoly könyveket, látni fogod, hogy már száz év előtt a nagy magyarok sürgették és követelték ezt az átalakulást, mert látták, hogy a magyarság szaporodása, helytállása, boldogulása ettől függ. Mindig gondolj arra, hogy mi magyarok vagyunk, magyarnak nevelt bennünket már dédapád, nagyapád és szüleid is, és minden jogunk, okunk megvan arra, hogy jó magyarnak érezzük magunkat. Senkinek az az emberi, erkölcsi joga nem lehet meg, hogy ezt a magyarságot kétségbe vonja, elvonja tőlünk. De éppen mert zsidók vagyunk, és mert mások ezt kétségbe vonják, nekünk be kell bizonyítanunk, hogy értékes és jó magyarok vagyunk, ennek az egyetlen módja: mennél több, mennél jobb, mennél értékesebb magyar munkát végezni. Ez az egyetlen lehetőség az ellenfeleid lefegyverzésére, és sohasem a szájaskodás, a vita.

Isten Veled, Kisfiam, most már muszáj hozzáfognom a dologhoz, mert késő lesz, s ma még semmit sem csináltam, a viszontlátásig milliószor csókol a Te mindig Rád gondoló, szerető

[Apukád]

2. Kner Imre Kozma Lajosnak

Gyoma, 1939. január 3.

Édes jó Lajoskám!

³

Meghatottan, sőt megrendülten olvastam levelezőlapodat, és néztem a képedet. Régi levelezések átnézése alkalmával nemrég került elő egy tábori fényképed, amelyben székely parasztruhában vagy lefotografálva. Egyik első, hozzám intézett leveled volt ez. Azt is nagy meghatottsággal nézegettük Feleségemmel. E között a két kép között egy súlyos történelmi korszak van, de életünk egy igen-igen jelentős szakasza is.

El sem tudom képzelni azt, hogy Te elmenj innen, s ha csakugyan el kell menned, mert nincs más megoldás, az reám nézve nagy tragédia. – Olyan kevesen vannak, akik igazán közel állanak hozzám, s akik velem voltak azokban az években, amikor terveim, szándékaim, kísérleteim kibontakoztak. Olyan sokat kaptam Tőled, s amit kaptam, olyan integráns része mai egyéniségemnek, hogy a Veled való kapcsolatom sokkal intenzívebb, mint azt a külső jelek mutatnák. Sokszor van honvágyam a régi énem után és azok után a délutánok után a régi lakásodon, amelyeket csendes tervezgetésekkel, megbeszélésekkel töltöttünk.

Kedves Lajoskám, nem akarok itt most érzelegni, és még nehezebbé tenni azt, amit úgyis olyan nehéz végiggondolni. Nyilván alapos megfontolás után teszed azt, amit teszel, s nagyon szeretném, ha tájékoztatnál konkrét terveid felől. Mi az ellenkezőjére határoztuk el magunkat. Vidéki emberek vagyunk, udvarhoz, házhoz, fűhöz-fához-környezethez sokkal jobban hozzánőve. A munkánk is más természetű. Anyagiakban, családi viszonyokban is olyanok a körülményeink, hogy nem tudjuk kihúzni a gyökereinket innen, s nem tudunk likvidálni semmit. Akinek olyasmije van, mint nekünk, s akinek ez a vagyona nem az eszében és kezében, hanem egy hatalmas, az ország minden lehetőségéhez és sajátosságához kapcsolódó apparátusban [van], az azon változtatni nem bírhat, s ha másként nem tehet, vele kell elpusztulnia. Valahogy aztán érzelmileg is arra jutottunk: nem bírunk elmenni innen, s vállaljuk mindazt, amivel az itt maradás jár. Hogy ez a mindaz mi lehet, egyelőre nem tudjuk végiggondolni. Talán nincs is fantáziánk hozzá. Mindegy, a lehetőségünk sincsen meg arra, hogy felkészüljünk ellene, hogy védekezzünk, s hogy elmenjünk előle. Megbeszéltük együtt, mindnyájan, s emellett kell most már maradnunk. Ez persze személyes állásfoglalás, amely minden adottságból folyik, érzelmiekből úgy, mint anyagiakból és személyiekből, s ez az állásfoglalás nem jelenti azt, hogy elítéljük azt, aki másként tesz. Nyilván másként kell tennie.

Kérlek, légy szíves megírni, hogy és mint tervezed és mi a konkrétum a tervezgetésedből, hová és merre akarsz menni, és mire támaszkodol. Nagyon-nagyon sok a dolgom és gondom most, szinte belemenekülök a munkába, de ha nem ezt tenném, akkor se tehetnék mást, mert ezekben a napokban annyi az elvégeznivaló, hogy nem is lehet mással foglalkozni. A közeljövőben Pestre sem akarok menni, nincsen fent dolgom sem, s nem is vágyom oda, ezért kérlek meg arra, hogy levélben tájékoztass terveidről. Mindnyájan sok szeretettel csókolunk Benneteket:

[Imréék]

3. Kner Imre Móricz Miklósnak

Gyoma, 1939. január 3.

Kedves Miklósom!

Ma érkezett csak meg leveled, amely mindnyájunknak végtelen jólesett.

⁴

Rajtad kívül még egy barátunk volt, aki szükségét érezte annak, hogy a szeretetnek és barátságnak spontán jelét adja ezekben a napokban, s ezenkívül persze még Fülep Lajos írt, igen komoly és meleg levelet.

⁵

Én azonban tudom, hogy vannak mások is, akik velünk éreznek, nem is kevesen, de talán el sem tudják képzelni azt, hogy a dolog komollyá váljon.

Mondhatom, kedves Miklósom, hogy az október–novemberi forgalom nagy csökkenése után (amely igen komoly arányú volt, de persze nagy részben a mozgósítással, segélykifizetésekkel stb.-vel együtt járó nagy közigazgatási elfoglaltság rovására volt írandó) december sok felemelő jelenséget hozott számomra. Van egy egész sora a nagy megrendelőknek, akik itt hagytak, de ezeknél szinte egyenként ki tudom mutatni a külső befolyást, számvevőségi kényszert (a látszólag olcsóbb ajánlatok elfogadását kényszerítik ki) vagy néhánynál más, szomorú okot. Viszont igen sok megrendelő tért vissza hozzám, olyan is, aki öt-hat esztendeje nem rendelt, s sokan, akiknél csökkent a forgalom az utóbbi években, újra emelkedik. Látom nagyon soknál pontos jelét annak, hogy másutt kísérletezett, s olyan rosszul szolgálták ki, hogy visszatér hozzám, még ezekben a napokban is. Persze vannak komoly esetek, amelyekről levélben nem írhatok – majd egyszer szóval elmondom. – Mindezt a kiesést azonban pótolta a december végi forgalomemelkedés, mert sok községnél a rendelés nem elmaradt, csak késett, s pótolt egy csomót a Felvidék, ahonnan számottevő rendeléseket kaptam, bár a közigazgatási berendezkedés még az elején jár.

⁶

Egyenesen megható az ottani községek jelentkezése, nagyon sokan hivatkoznak a régi összeköttetésre, s olyan is akadt, aki így kezdte megrendelő levelét: „Régi cégünkhöz való visszacsatoltatásunk alkalmából…". Meg vagyok arról győződve, hogy könyvem és nagy árjegyzékem megküldésével, azzal, hogy a most berendezkedő egészségügyi, állategészségügyi stb. szerveknek teljes és pontos, a rendeleteknek megfelelő dolgokat tudok rendelkezésére bocsátani, igen nagy szolgálatot tettem komoly nemzeti érdekeknek, s hogy ennek hatása majd csak ezután fog igazán kibontakozni, ha engedik…

Lehet, hogy ezek a jelenségek, amelyek annyi rengeteg munkám komoly és erkölcsi értelemben is értékes jutalmát képezik, a nehéz helyzet dacára is megnyugtatnak, ezért van talán az, hogy nem tudom elképzelni, nem tudom átélni, nem tudom elhinni, hogy bennünket ki lehessen egyszerűen iktatni a magyar életből.

Kedves Miklósom, bizony ismeretségi körünkben, sőt családi körünkben a pániknak megrendítő jeleit látjuk. Nagyon fáj ezt látni – de mi nem szaladtunk kikeresztelkedni, mert nem tudtuk elhinni azokat az ostoba híreket, hogy aki most kikeresztelkedik, előnyösebb helyzetbe jusson a 19-eseknél.

⁷

Nem kísérletezünk a kivándorlással, és nem csinálunk fantasztikus terveket, kedves Miklósom. Meghánytuk-vetettük ezt a dolgot, s arra a meggyőződésre jutottunk, hogy nem lehet csinálni semmit, de nem is akarunk elmenni innen. Mi itt éltünk, itt vannak eltemetve mindazok, akiket szerettünk, akiktől származunk, a nyelv, a táj, a gyermekkori első benyomások és élmények mind-mind idekötnek. Nem tudnánk élni másutt, és ha máshol kellene élni, az nem érdekelne bennünket. – Pedig nem csekélységről van szó. Ez az üzlet a múlt évben forgalma kilencven százalékát közszállításokban bonyolította le. Olyan óriási szellemi felkészültséget, és úgy a magam, mint az öcsém

⁸

részéről olyan roppant munkateljesítményt igényel ez, hogy mellette mással foglalkozni nem is tudunk. Ha úgynevezett zsidó cégnek fogunk minősülni, s elveszítjük ezt a forgalmat, innen mást csinálni nem tudunk. Kiderült a báli meghívók, a kiadványok, a merkantil-nyomtatványok vagyonokat elnyelő kísérleteiből, hogy az adott hazai viszonyok között innen semmi mást csinálnunk nem lehet. Az apparátus akkor, ha ezt elveszik tőlünk, összeomlik a saját súlya alatt. Ha elveszik tőlünk, mivel zsidó létünkre állásba jutni nem tudunk, más iparengedélyt itt nem kaphatunk, s likvidálni innen semmit nem tudunk – a fizikai pusztulás vár itt reánk. – Mégse tudunk mozdulni, és nem is akarunk.

Meg vagyok győződve arról, hogy ez elvileg és gyakorlatilag is lehetetlen. Olvastam jelentős külföldi nyilatkozatokat arról, hogy nincsteleneket egyik állam sem akar befogadni. Zsidó vagyonokat pedig elvinni nem lehet, mert hiszen kiderül ismét a transzferprobléma megoldhatatlansága. – De nem is érdekel engem semmi más. Nem vagyok már rugalmas. Ebben éltem 49 évet, dolgoztam 36 esztendőt, nem is értek már máshoz. És nem is tudja ezt itthon senki megközelítően [olyan] jól csinálni, mint mi.

Lehetetlen, hogy azért, amit végeztem és létrehoztam, a halálos ítélet legyen a jutalmam, kedves Miklósom. Ártatlannak érzem magam. Sok álmatlan éjszaka keserves kínlódásába került, amíg azt a feltett kérdést: a magyar népnek szüksége van-e az én pusztulásomra, jobb lesz-e neki, ha elpusztulok, használok-e neki azzal, ha elveszek, eldöntöttem. Rájöttem, hogy nem használ neki. Sőt. Ebben a Tőled tanult dolgok is segítségemre voltak. Nem tudom, hogy e percben hány száz vagy ezer ebben a járásban az a szegény ember, aki egy esztendőben csak nyolcvan-száz napig keres, amennyit keres. De azt látom, hogy Gyoma, Endrőd elvándorlási vesztesége 1920–30 között 2100 főnél több volt, s Endrőd tényleges szaporodása csak 78 fő.

Kedves Miklósom, a múlt évben én 86 ezer pengőn felül fizettem ki itt a személyzetemnek, azaz 1,4 százalékkal kevesebbet, mint 1937-ben. Az elvégzett nyomások száma ellenben 1 750 000-rel, azaz 21 százalékkal volt kevesebb munka híján, és mert a bizonytalan helyzetben nem lehetett raktárra termelni. Én itt olyan áldozatot hoztam, amikor tartottam a személyzetet, álló gépek mellett, s vállaltam az Anschluss

⁹

után már józan ésszel várható következmények ismeretében a nyomtatványárjegyzék elkészítésének terhét – amely utolsó személyes tartalékaimat emésztette fel. Az üzlet áll, a múlt rossz esztendő dacára teljesen aktív és egészséges – amíg mi csináljuk. De személyes rezervákról persze ilyen körülmények között szó sem lehet.

Ezzel szemben Békés megye községei talán 22-23 ezer pengőt költöttek el nálam, tehát a fenti összegnek – és a három család által elköltött összegeknek –, amelyben fuvarosoknak, kisiparosoknak, községi adóban stb. kifizetett összegeknek vagy 85 százalékát más megyékből hoztam el erre a szerencsétlen vidékre.

Olyasmit csináltam és csinálok itt tehát, amit senki más nem csinál, hiszen most, amikor másokat az uborkafára segít a változó konjunktúra, azoknak első dolguk itt hagyni ezt a falut, amelyben már az apjuk indigénaként

¹⁰

élt és boldogult, mert hogy itt mi lesz, az őket tovább nem érdekli.

Hát, nem fejtegetem ezt tovább, kedves Miklósom. Neked és kedves, derék Feleségednek igaz szeretettel kívánunk minden jót. Nagy örömmel és élvezettel olvastam világos, szép és bölcs cikkedet az OMKE

¹¹

legutóbbi számában. A vér szökik a fejembe, amikor azt az agyonverhetetlen frázist olvasom, hogy „nekünk a búza nem áru és a föld nem üzlet. Még mindig nem vert eléggé a sors fejbe bennünket ahhoz, hogy felismerjük: az a bizonyos sokat szidott „zsidó mentalitás nem a zsidóké, hanem a nyugati ember típusáé, amelynek a munkáját az észszerűség vezeti hülye érzelmek helyett, s üzleti módszerekkel vizsgálja a befektetett pénzt és – ami ugyanaz – [a] verejték és az eredmény egymáshoz való viszonyát.

Nagyon fájlalom, hogy éppen ez a cikked pont a kereskedők lapjában jelent meg, és nem azokéban, akiknek ezt meg kellene szívlelniük. Kedves és meleg emlékem lesz mindig, minden viszonyok között a Veled való találkozásom és azokkal a derék, higgadt, emberséges, okos, és főként jó magyarokkal, akikkel a magyar élet összesodort. Minden körülmények között felemelő és bizalmat, önérzetet adó érzés lesz számomra, hogy hány igazi, derék és jó magyar találta meg az utat az én falusi magányomhoz. Nem azokkal azonosítom a magyarságot, akik ma a mellüket verik a fórumon, hanem azokkal, akik a magyarság közül közel kerültek hozzám, és a néppel, amellyel együtt dolgozom itt az üzemben is 36 esztendeje, s akikkel óvodába együtt jártam már. – Meg vagyok győződve arról, hogy a néppel, a magyarsággal szemben tiszta lehet a lelkiismeretem, s hogy százszázalékos joggal vallhatom és érezhetem magamat magyarnak továbbra is és mindig, s ezt az érzést és ezt a meggyőződést tőlem senki el nem veheti.

Kedves Miklósom, most tehát csak annyit írhatok Neked, hogy Feleségem,

¹²

gyerekeim,

¹³

magam és Bandi öcsémék is el vagyunk szánva arra, hogy a végső pillanatig kitartunk a posztunkon, a munkánkat ugyanazzal a szorgalommal, nyugalommal és pontossággal végezzük tovább, amellyel eddig. Lehet, hogy gyenge a fantáziánk, hogy elképzelhessük, mi minden történhet velünk. Lehet, hogy a döntő pillanatban cserben hagynak majd az idegeink, és elveszítjük a fejünket. De elszánt akaratunk ez, s nem is készülünk fel másra. Az is lehet, hogy felelőtlen álláspont ez gyerekeimmel szemben, akik még sokkal ártatlanabbak, mint mi, de amikor ezt velük megbeszéltük, ők is azt jelentették ki, hogy nem akarnak elmenni sehová, itt akarnak maradni. Nem is vártunk tőlük mást, s nem is tehetnék egyebet. Még lehet, hogy a törvény, amelynek szövegéhez minden eddigi parlamenti szokással ellentétben most lehetetlen hozzájutni, nyit egy lehetőséget számunkra. Abszolút korrekt formák között ezzel, ha lehet, természetesen élni fogunk. De ez – ha a dolgok így fejlődnek – úgyis csak ideiglenes lehet, úgy, amint Németországban is az volt.

Kedves Miklósom, azt hiszem, mindazzal, amit itt megírtam, Te is egyetértesz, s talán Te sem tudnál mást tanácsolni nekünk. Még egyszer megköszönöm hát kedves és végtelenül jóleső leveledet, s mindnyájunk őszinte szeretetével viszonozva hozzánk való jóindulatodat, vagyunk barátaitok:

[Imréék]

4. Kner Endre Kner Albertnek

1939. január 12.

Kedves Bercikém!

Szomorúsággal olvastam kedves leveledet.

¹⁴

Minden bizonnyal megvan rá az okod, hogy úgy gondolkozzál és határozzál. Mi itt kiesünk egy kissé a világ sodrából, és részint későbben tudunk meg mindent, részint pedig nem is értesülünk egyes dolgokról.

Viszont mi magunknak is megvan minden okunk arra, hogy sötéten lássuk a dolgokat és a jövőt. Mi azonban nem határozhattunk másképpen, mint hogy kitartani a végsőkig, és ha kell, itt dögleni meg. Hogy a gyerekekkel mi lesz, arra jobb nem is gondolni!

Örömmel olvasom azt a szándékodat, hogy lejöttök ide, és várunk Benneteket. Akkor majd alkalom lesz a dolgok bővebb megtárgyalására is.

Itt küldöm a sürgősnek kért anyakönyvi kivonatot. A levélpapírokat pedig munkába vettük.

A kérdezett könyv megvan [Kner] Imrénél. Ez egy amerikai publikáció, szép könyv alakban, amelyben a cégről van szó.

¹⁵

Imre előkészítette azt, és ha lejössz, akkor majd átnézhetitek. Egyelőre tehát nem küldjük azt el.

A napokban egy újabb részlettörlesztés[t] akarok Neked átutalni az örökségre, és kérlek, légy szíves, írjad meg, hogy hova küldjem a pénzt.

Mindannyiótokat szeretettel csókolom:

B.

5. Kner Albert Kner Imrének

[1939. február 14.]

Kedves Imrém!

Vettem 13-án kelt leveledet, és köszönöm abban foglalt figyelmeztetésed. Amerikával a helyzet pontosan az, hogy kétféleképpen lehet most kijutni, vagy beutazási engedéllyel, vagy visitor

¹⁶

vízummal. Mind a kettőhöz kell affidavit,

¹⁷

de míg a visitor vízummal nem lehet munkát vállalni, addig a beutazási engedéllyel azonnal a hajóról való lelépés után megkapom a „first paper"-t, ami tulajdonképpen egy előlegezett állampolgársági papír. Ez feljogosít munkavállalásra, üzletnyitásra, s majdnem ugyanazokat a jogokat biztosítja, mint az amerikai állampolgároknak, csupán szavazati jogot nem ad, és öt évig nem kap az ember amerikai útlevelet.

Nekem Szöszi révén megvan már nyár óta a beutazási engedélyem.

¹⁸

Ez olyan nagy dolog, hogy vannak, akik százezreket adnának ezért. Bármennyire félek is Amerikától, és ha egyelőre nem is tudom, hogyan szakadjam el innét, mégis komolyan kell foglalkoznom ezzel a mások szerint olyan szerencsés adottsággal.

Borzasztó dolog lesz két kisgyerekkel

¹⁹

nekivágni egy új életnek, ilyen hiányos nyelvtudással, de mindig arra kell gondolnom, hogy szabad-e a mai Európában elveszni hagyni a gyerekek amerikai állampolgárságát.

Köszönöm a Kende Imre címét,

²⁰

mindenesetre felírtam magamnak, bár ha menni kell, az én utam Amerika felé vezet. Tanulom az angol nyelvet napi három-négy órával, és ismerve az én rettenetes rossz nyelvérzékemet és a mai idegállapotomat, mégis már szótárral olvasok, és köznapi dolgokról diskurálok is. El sem tudom képzelni, hogy most spanyolul is kelljen tanulnom.

Mindenesetre próbálok Amerikába[n] kapcsolatokat keresni, s ha már biztos állásra nem lehet kimenni, legalább legyen hová fordulni, ha kiérkezem, tanácsért vagy segítségért.

Nagyon hálás volnék, ha ebben az irányban segítségemre tudnál lenni. Talán van nyomdász ismerősöd odakint.

A nyomdásztársaság

²¹

dolgában várakozó állásponton vagyok, de igyekszem nem visszakerülni közéjük.

Mindenkit csókol:

Berci

6. Kner Imre Kner Albertnek

Gyoma, 1939. február 15.

Kedves Bercim!

Vettem a leveledet, s röviden írok, mert későn van, indul a posta. Hogy mi a „first paper", azzal tisztában vagyok magam is, és tudom, mekkora dolog. Igazad van az adott helyzetben, hogy azt nem szabad elszalasztani. Bármennyire is elképzelhetetlen az, hogy az ember elmenjen, mégis igazat adok Neked azzal, hogy ezt komolyan előkészíted. Arra gondolok, hogy ha mi véletlenül csakugyan kft. vagy családi rt. formában oldottuk volna meg a dolgot, itt is Bandi egymagában kitöltené a 15 százalékot személyileg és fizetésileg, és már akkor mehetnék is a 49 évemmel s gyengült egészségemmel, kevés mozgékonyságommal, amikor pedig soha életemben nem dolgoztam másutt, mint itthon. Így sem tudjuk még, mi lesz velünk.

Te sokkal mozgékonyabb vagy, mint én, sokfelé szereztél tapasztalatokat, s a képességeid is könnyebben értékesíthetők, mint az enyémek, hiszen annyi sok esztendeje mindent elhanyagoltam, és amit mesterségben tudtam, azt is elfelejtettem nagyrészt, e miatt a közigazgatás miatt, amelyben szerzett tudásom sehol semmire sem való, mint éppen csak arra, amit most csinálok.

Bármennyire nehezen tudom tehát elképzelni, hogy elmenj, mégis igen-igen nagy szerencsének kell tekinteni azt, hogy Neked megvan az a lehetőséged, amely annyi sok ezer másnak nincs meg, s ami adott esetben a menekülést jelentheti. Mindent el kell tehát követned, hogy ezt el ne szalaszd, de viszont semmit sem szabad egy pillanattal sem előbb tenned, mint amikor már nincs más kivezető kiutad, s ezért senkitől semmiféle kifogással kergetni ne hagyd magad. A szélsőjobboldaliak voltak kénytelenek olyan javaslatot tenni most, hogy akit nem lehet pótolni, az meghatározott időre helyén maradhasson – s azt hiszem, ennyit, ezen a címen, ha ez tényleg paragrafussá válik, a Doktor

²²

ki tud majd verekedni, hiszen most [Haiman] Gyuri távozásával ismét javult Nálatok az arányszám.

Hogy a ma déli kormánybukás

²³

mit jelent, azt mi innen nem is sejthetjük. Bizony, aki csak kissé vissza is akarja srófolni ezt a zsidótörvényt,

²⁴

annak nagyon, de nagyon nehéz helyzete lesz, s kiszámíthatatlan, milyen lesz bizonyos külső irányból is a reakciója egy ilyen kísérletnek, a belső előtt ott a statárium, de nem lehetetlen, hogy súlyos erőpróba lesz belőle. Nekem Pesten az volt a benyomásom, hogy komoly keresztény körökben kezd a zsidótörvénynek igen komoly ellenzéke keletkezni, de persze hiú reményeket ilyen felajzott tömegszenvedélyekkel szemben táplálni nem szabad, s amellett persze amit az ember lát, az mindig csak egy kis kör, amelyből általános ítéletet leszűrni merészség.

Én azt hiszem, hogy a zsidóság általában méltósággal viseli a sorsát. Ha például engem innen kitennének, akkor azzal kellene számolnom, hogy frontharcoskedvezményem nem lévén, s lehetetlen lévén iparengedélyhez jutnom, állás is ki lévén zárva, annyi pénzt, hogy elköltözzem, mozgósítani lehetetlen lévén, nem maradna más hátra, mint napszámba járni – Gyomán! Ez a rideg valóság.

Ha mármost pl. egy olyan harmadik-negyedik fizetési osztálybeli, fix fizetéses tisztviselő ismerősömnek kellene ezzel a lehetőséggel számolni ilyen közeli valószínűség mellett, már nem tervezne új és új nyomtatványokat, s dolgozná végig nyugodtan a napjait, hanem nyilván megőrült volna. Én pedig azt látom, hogy egyelőre minden szállítónk változatlan figyelemmel és rendben szállít, mint eddig. Nyilván, mert a fantáziájuk nem elég ahhoz, hogy elképzeljék azt, ami innen nem is nagyon messze, valóságosan megtörtént. És talán ez a szerencse, mert ha másként volna, már régen nagyobb baj volna, mint amilyen van.

Nem írok többet, mert indul a posta. Szeretettel csókolunk Benneteket.

[Imréék]

7. Kner Albert Kner Imrének

Budapest, 1939. február 22.

Kedves Imrém!

Megkaptam 21-i leveledet. Nagyon köszönöm, hogy írtál rólam Reichnernek. A levele igen érdekes, és tényleg megnyugtató, hogy van valaki, aki legalább azt megmondja, hogy hová kell fordulnia az embernek az első időkben.

Azt, amit az európai viszonyokról ír, teljesen aláírom, s magam is úgy érzem, hogy egy lélegzési pauzát tartunk csak. Sajnos, úgy érzem, hogy rá fog a sor kerülni az amerikai útra, pedig nagyon félek tőle. Talán az itteni körülmények nem szorítanának rá olyan hamar, mint az a tény, hogy a követség nekem szegezi a kérdést, hogy vagy igénybe vesszük a lehetőséget, vagy elveszítjük az amerikai állampolgárságot. Kérdés, hogy lehet-e annyi felelősségérzetem ma, hogy a pillanatnyi biztos (?) kenyérért veszni hagyom a gyerekek állampolgárságát. Szörnyű nehéz kérdés ez, és ettől kínlódok annyit hónapok óta.

Nem tudtam nyugodtan beszélni veled, mikor itt voltál. A helyzet az, hogy az akut zsidó veszélyen és közelgő háborún kívül gondolkodnom kell a Hungária Nyomda sorsán is. A nyomda nem megy jól, s nem fog jól menni, mert keményebb emberek sem tudnak a dolgokkal szembefordulni, mint mi. Bródyék gyenge és komolytalan emberek, de másrészről, ha a vállalat állná is az idők viharát, láttuk, hogy Bródyék milyen könnyen ejtik el az embereket, ha a szeszélyük vagy pillanatnyi érdekük úgy kívánja. A legoptimistább esetben is jön egy vállalati numerus clausus, ha [Bródy] Péternek vagy később a másik két gyereknek

²⁵

hely kell, itt mindenki repülni fog – de még ez érthető is.

Szóval én csendben készítem elő kifelé való utamat, naponta három órát tanulok angolul. Ismered, milyen tehetségtelen vagyok nyelvekhez, de makacsul gyúrom, s ha nagyon rosszul is, de már kotyogok valamit.

Van egy-két ötletem, amit itten kidolgozok, s ezeket, ha megyek, készen kiviszem. Ha legközelebb feljössz, szívesen megmutatnám ezeket.

A szakmában nem tudok újabbakat. Mindenki sír és kétségbe van esve. Az Athenaeum annyira munka nélkül áll, hogy maga Török házal munkáért.

²⁶

A helyzet pontosan az, hogy most már érződik a személyi változás következménye. Az ügynökeink mondják, hogy a régi összeköttetéseknél az anyagbeszerzői poszton mind több és több új embert találnak, akik természetesen már az új szellemet érvényesítik a rendelésfeladásoknál.

Reichnernek küldök a Hungária könyvekből, és írok is majd neki.

Szeretnék egy kicsit szakdolgokban informálódni az amerikai viszonyokról – nem tudnád-e megmondani, hogy honnét tudhatnám meg, hogy milyen formátumú és fajtájú papírokat használnak Amerikában?

Köszönöm szívességedet, és mindenkit csókol

Berci

8. Kner Albert Kner Imrének

Budapest, 1939. június 21.

Kedves Imrém!

Vettem múltkori leveledet, és azért nem nyugtattam a megbízás átvételét, mert azt hittem, hogy egy-két nap alatt már küldhetem is a rajzot. Közbejött azonban a Doktor úr születésnapja, ami rengeteg munkát adott nekem. Terveznem kellett egy albumot, amit mi adtunk neki, és egy nagy díszes ezüstözött dobozt, amit a személyzettől kapott. Az a fő, hogy egyidejűleg már feladtam a rajzot a címetekre. Remélem, meg fog felelni.

Amit magatokról és a nyomdáról írsz, igazán megnyugtató, amennyire a mai világban már nyugodt lehet akárki. Sajnos annyira minden a külpolitikai alakulásoktól függ, hogy hosszabb terminusokra gondolni sem lehet, és ezért lehet örülni annak, hogyha időlegesen javul a helyzetetek. Bár rém pesszimista vagyok, végeredményben rendületlenül bízom a jobb jövőben, de kérdés, hogy ki bírja ki addig gazdaságilag, idegileg.

Az én személyes problémám ezért aktuálisabb, mert ha innét kikerülök, sehol sem tudok kenyeret biztosítani magamnak. Anyagi tartalékom annyi, hogy legjobb esetben egy évig húzom belőle.

Sajnos még mindig nincs tiszta képem arról, hogy mire kényszerítenek az eljövendő hónapok, és mit kell majd saját felelősségemre határozni (ami a legnehezebb a dologban).

Mindenesetre készülök az esetleges kivándorlásra nagyon erősen lelkileg is, és gyakorlatilag is. Tanulok naponta két-három órát angolul, és minden szabadidőmben gyártom az ötleteket, amiket ki is vitelezek. Ez még csak menne valahogy, de a lelki felkészültséggel baj van, ahogy múlik az idő, annál jobban meg vagyok rémülve attól, hogy két csöpp kisgyerekkel nekivágjak az útnak. Egyelőre igyekszem nem sokat gondolni erre, és dolgozom rengeteget.

Augusztusban le szeretnék menni Gyomára egy hétre pihenni (talán utoljára), akkor szeretném Veled átbeszélni a dolgaimat alaposan.

A viszontlátásig csókol:

Berci

9. Kner Albert Kner Imrének

Balatonújhely, 1939. augusztus 22.

Kedves Imrém!

Megkaptam a kinyomott füzet egy példányát, és azt nagyon köszönöm.

²⁷

Nagyon rendesen néz ki. Itt küldöm a címkét vissza. Kérem, hogy ugyanúgy pirossal és feketével legyen, mint a címlap. Én pont mához egy hétre megyek vissza Pestre. Nagyon kérlek, hogy mindent, tehát a kliséket és a paginákat is, a Pörke címére küldd vissza, mert majd ő fűzi nekem össze.

Most olvastam a törvény végrehajtási utasítását kivonatosan az újságból.

²⁸

Nem sokat tudok kiokoskodni belőle, de azt látom, hogy számomra tarthatatlan a helyzet. Nem egészen értem a közszállítási részét, és hogy ez mennyire érint benneteket, és hogy Ti zsidó vállalatnak számíttok-e vagy nem.

Ellenben megdöbbenve olvastam egy kis szakaszt, ami Gyurira vonatkozik. Eszerint a vállalat nem köteles azt a zsidó alkalmazottját visszavenni, aki katonai szolgálatot teljesít.

Nálunk olyan rossz az arány, hogy egészen biztos, hogy nem fogják visszavenni. Gondolkozz rajta, hogy mit lehetne csinálni. Nem tudom, hogy mit tudok én csinálni, s hogy mi lesz velem, de addig, míg itt vagyok, sok mindent [nem] lehet csinálni. Talán úgy rendezem a dolgot, hogy az üzembe mint osztályvezető kerüljön vissza.

Nem sokat értek [a] törvényekhez, Te, ha áttanulmányoztad a dolgot, biztosan látni fogod, hogy mik a lehetőségek.

Még egyszer köszönöm a füzeteket, és mindenkit csókol:

Berci

10. Kner Imre Kner Albertnek

Gyoma, 1939. augusztus 24.

Kedves Bercim!

Vettem leveledet, s tudatom, hogy annak alapján meghajtogattattam és becsomagoltattam a könyved íveit, s félretettem a klisékkel és szedésekkel együtt. Mire Pestre érsz, elküldöm a Te címedre, mert úgy hallom, hogy Pörke nincsen otthon.

A végrehajtási utasítás igazolta azt, amit én régebben, még a törvény tervezetéből, kiolvastam, s így az az intézkedés, hogy átruháztam az üzleti részem egy részét Bandira az öreg ház és a Kölcsey-telek őt illető része fejében, megment bennünket jelenleg.

²⁹

Bandi egyelőre teljes jogú abban a vonatkozásban, hogy ipart űzhet, s egyelőre engem mint kisebbségi tulajdonost nem ér hátrány, együtt ketten teljes joggal vehetünk részt a közszállításban is.

³⁰

Persze hogy ez meddig tart, azt nem lehet tudni, s szerintem az általános fejleményektől függ. Függ a politikai alakulástól, amely minden kérdésben generálisan dönt, s ha a politikai viszonyok így maradnak, amit nem lehet még tudni, függ a piaci alakulástól. Ha ugyanis komoly emberhiány lép fel, aminek jelei máris mutatkoznak, s komoly zavarok lesznek a piaci ellátás terén is, akkor nem hiszem, hogy rontsanak ezen a téren. De hát ez is reménység csak, s most egyetlen paragrafuson lóg egy olyan üzem élete, amelytől vagy hetven család egzisztenciája függ, s amely mögött egy 57 esztendei olyan teljesítmény van, amilyen a miénk.

Megírom itt Neked, hogy sikerült egy adatot szereznem Egerből, amely igazolja, hogy mokrini nagy apánk

³¹

atyja, Netter Mihály 1828-ban Gyöngyösön szerepelt az adólajstromban, s évi 40 forint adót fizetett mint kereskedő. – Ez sem számít semmit, mert most iparűzési szempontból nem szükséges ezt igazolni, a választójogi igazolás szempontjából pedig nem elég, mert a szakadatlan itt-tartózkodást nem segíti igazolni. Csak éppen érdekes, hogy mindkét ágon több mint száz éve vagyunk itt, sőt harmadikon is, mert gyomai nagyanyánk

³²

is több mint száz év előtt Gyomán született. Anyai nagyanyánk is magyarországi születésű, de elszakított részről.

³³

Ami azonban Téged illet, sajnos a helyzet változatlan. Csak egyetlen lehetőséget látok: a törvény megenged közgazdasági érdekből kivételt, s attól függ, hogy a Doktor mennyire feküdne bele, s mennyiben tudná igazolni, hogy a Te helyedre nem tud megfelelő szakembert előteremteni. Persze itt is az általános helyzet a mérvadó, és az általános emberhiány, amelynek kifejlődése már mutatkozik. Hogy aztán ezt mennyire tekintheted olyan biztos alapnak, amelyre az itt maradást alapítani lehet, az már más kérdés, annyira lelkiismereti ügy, hogy lehetetlen benne tanácsot adni. És ha mi felajánlanánk is azt, hogy anyagilag átsegítünk esetleg egy időszakon, amelyet a viszonyok átvészeléséig át kell húznod, azt sem merhetnénk vállalni. Egyrészt mert a legolcsóbb a világon a paragrafus, s egy-két ilyen paragrafus a mi helyzetünket abszolút lehetetlenné teheti, hiszen én teljes százszázalékos zsidó vagyok, s Bandi is csak kedvezményezett!!! Azt hiszem, nem is kell ezt bővebben magyarázgatnunk.

Ami Gyurkát illeti, az a paragrafus engem is nagyon meglepett és elkeserített. A honvédelmi törvényben az van, hogy ha a munkaadó helyzete időközben gyökeresen megváltozott, kedvezőtlenebb lett, a visszavétel romlását okozná stb., más ilyen vis major esete forogna fenn, akkor nem tartozik visszavenni.

³⁴

Ezt most kiterjesztették a katonai szolgálatot teljesítő zsidókra is. Erre igazán nem számítottam, soha el sem mertem volna képzelni, éppen a mostani politikai helyzetben. De hát vitába szállani ezzel sem lehet. A dolog Gyurival egyelőre úgy áll, hogy ő nagyon szerény standardre van berendezkedve. Ennyit talán mint technikai munkásnak lehet neki biztosítani, annyi személyes összeköttetésünk van még a szakmában, akárhogyan is fordulnak a viszonyok. Ha olyan helyzet áll elő, hogy ezt sem lehet szegényeknek megszereznünk, akkor már úgyis olyan a helyzet, hogy minden elveszett. De ő még annyival fiatalabb, mint mi, még annyira előtte áll az élet, hogy nyugodtabban várhat és remélhet, még tulajdonképpen a kiszabadulásáig is igen hosszú az idő, azalatt sok minden történhet.

Ennyit írhatok egyelőre erről a dologról. Egyébként az a probléma nálunk, hogy a felvidéki szállítások igen nagy tőkét kötöttek le, és ennek nagy részéhez majd csak soká juthatunk hozzá, addig igen nehéz lesz a helyzet, mert a forgalom most is nagy, ez a hónap is elseje óta kb. nyolcvan százalékkal erősebb annál, mint a tavalyi augusztus volt (amely bizony már nagyon rossz volt akkor). S így most a nagyon megnövekedett forgalom több anyagát, több munkabérét, több rezsijét és előre a portót is ki kell szurkolni akkor, amikor a nagyobb inkasszóra majd csak jövőre lehet számítani. Már a Doktornak is magyaráztam, hogy csökkenő forgalmat mindig sokkal könnyebb finanszírozni, emelkedőt pedig sokkal nehezebb! Hát, majd megússzuk ezt is, csak más baj ne legyen.

Mi magunk jól volnánk, csak szomorúak vagyunk, mert a vakáció nagyon gyorsan telik, a gyerekek már nagyon számolják a napokat. Kár, hogy nem írtál a gyerekekről semmit, szeretnénk hallani, hogy már jobban vannak, s hogy nem romlottak le nagyon ebben a kellemetlen betegségben. Csókolunk Benneteket szeretettel.

[Imréék]

11. Kner Albert Kner Imrének

Budapest, 1939. december 27.

Kedves Imrém!

Megkaptam leveledet, amit Török Sándor cikke váltott ki,

³⁵

s nem csak a karácsonyi rumli volt az oka, hogy arra csak most válaszolok. A probléma számomra nem olyan egyszerű, sőt, ahogy közeledik a döntés kényszerűsége, mind sokrétűbbé válik, hogy összefogóan át tudnám tekinteni és levélbe sűrítve beszélni tudjak róla. Ha ezt tudtam volna, már rég írtam volna neked, bár tudom, hogy nincs ember, aki ebben tanáccsal szolgálhatna. Mindenesetre jólesett volna kibeszélni magam ezekről a dolgokról. A konkrétum ma is változatlanul az, hogy egyelőre még szabad az út számunkra Amerika felé. De ez is így leírva túl egyszerűen hangzik. Elképzelhetetlen nehézségekkel jár a különböző engedélyek megszerzése itten. A hajójegy fantasztikus pénzbe kerül, és ha nem tudom pengőért megvenni, akkor minden lehetőségem felborul azon, hogy honnan és kitől tudok kapni 700 dollárt, ami ma odakint is rettenetes összeg. De ha feltételezem, hogy mindezt elintéztem, senki nem garantálja, hogy indul majd az a hajó, amelyikre a jegyem szól. És mi lesz akkor, ha állásomat itt hagyva, mindent felégetve ott ragadok valami olasz kikötőben? Ezeket csak példának hozom fel, mert minden részletkérdésnél számtalan „ha?" merül fel.

Tudom, hogy jó volna fatalistának lennem ezekkel a dolgokkal szemben, de ez nem egyszerű a gyerekekkel szemben, akiknek az életét tönkretehetem azzal az aktív beleavatkozással életükbe, ha elviszem őket, vagy ha itt maradok velük. Nem magamról van szó, elhiheted. Leveledben párhuzamot vontál mindkettőnk élete és helyzete között. Sajnos nem olyan egyszerű a dolog, illetve számodra igen egyszerű. Neked nincs lehetőséged egyelőre elmenni, de nem is szabad olyan szellemi és anyagi örökséget otthagynod, mint Gyoma. Nálam Szöszi amerikai állampolgársága a feszítőerő az egyik oldalon, míg másik oldalon az egyedüli kapocs az egyelőre biztosított havi jövedelem, ami majdnem csak a Doktorék igen labilis szimpátiájától függ. Azzal mint ténnyel kell számolnom, hogy mint zsidó, dacára háborús kivételezettségemnek, a legszerényebb elhelyezkedésre sem számíthatok a szakmában. Nem tudom, tudod-e, hogy Bíró Miklós, aki teljesen tönkrement és öngyilkos is lett, mint osztályvezető vagy korrektor szeretne elhelyezkedni, és eddig minden kísérlete kudarcot vallott.

Mindezeket pedig nem panaszképpen mondom el, hanem azért, hogy ezeket a gondolatokat nem lehet egész egyszerűen félretolni azzal, hogy mindent megtettem, ami kötelességem, és nyugodtan alhatok. Sajnos a véletlen engem olyan helyzetbe sodort, hogy most úgy kell döntenem sorsunk felett, hogy még nincs konkrétum, csak érzelmi, ami innét eltaszítana, és nincs semmi, ami vonzana kifelé, sőt bevallom férfiasan, hogy nagyon félek az új élettől, idegen környezetben, hiányos nyelvtudással, és úgy érzem, kicsit megroppant idegekkel. És hidd meg, mindent meg tudok magyarázni magamnak, a problémákat hihetetlenül leegyszerűsítettem magamban, úgy érzem, összegeztem az összes veszteni- és nyernivalókat, de ezt a félelemérzést kibeszélni magamból még nem sikerült sehogy.

Az egyedüli, amiben nyugodt a lelkiismeretem, hogy nem néztem tétlenül az elmúlt két évben a felém tornyosuló eseményeket. Baromi energiával úgy-ahogy megtanultam angolul (Te ismered nyelvekkel szemben való tehetségemet), minden szabad időmben dolgoztam és ötleteket produkáltam, amiből kenyeret lehet esetleg kipréselni gyerekeimnek. Nem vagyok elfogult ezekkel a munkákkal szemben, tudom, hogy egy részük sekélyes, és nem valami világrengető dolgok, de mégis ez az a pont, ahol én is jólesőleg állapítom meg, hogy megtettem mindent, ami erőmtől tellett.

Szóval levelem végén érzem, hogy nem egészen tudtam válaszolni leveledre, és hogy a problémáim sem oldódtak meg tőle, de valahogy úgy érzem, hogy azért ha megszorítanak, mégis tudok majd dönteni, mert döntenem kell, és az, hogy végeredményben félek elmenni és félek itt maradni, ez egy egész magántermészetű dolog, amit ügyesen még leplezni is lehet. Elég mozgalmas élete volt eddig is mindannyiunknak, és láttam már olyat is, hogy valaki ijedtében állta meg a helyét. És talán, ha nem is vigasz, de mégis megnyugtató, hogy problémáimmal nem vagyok egyedül, s ha mások bírják, majd én is bírom valahogy.

Még egyszer köszönöm leveledet, és mindenkit csókol:

Berci

12. Kner Imre Kner Albertnek

Gyoma, 1939. december 29.

Kedves Bercim!

Leveled nagyon megrendítő olvasmány, bár semmi újat nem mondott nekem. Már hónapok óta sokszor átgondoltam ezt a dolgot, minden vonatkozását úgy éreztem át, mintha magamról lenne szó, s nem tudom elképzelni a megoldást. Én sokkal korábban kapcsolódtam be itthon, mint Ti. Szegény Kedves Apával 32 teljes esztendőt dolgoztam együtt. Nagyon konzervatív is voltam mindig, mert ha részletekben nagyon hajlandó voltam is az újításra mindig, a lényegben mindig kitartottam azok mellett a lelki keretek és formák mellett, amelyeket ő maga szándékosan megszabott, vagy determinált azzal, hogy amit alkotott, éppen itt és éppen ezekből a viszonyokból teremtette. Hogy egyáltalában fenn bírunk itt állni, annak egyetlen magyarázata az, hogy nagyon mélyen és intenzíven érezzük át a feladataink részletproblémáit, és az adottságokat sokkal pontosabban tudjuk és érezzük, mint mások. Viszont ilyesmit kétszer megszerezni az életben nem lehet. Amivel Neked több a fantáziád és az ötleteid gazdagabbak, mint az enyémek, annyival könnyebben tudsz formálódni is. Most az én belsőleg adott konzervati[vi]zmusomhoz járul az is, hogy ötvenéves leszek hamarosan, és hogy már ilyenkor az ember még nehezebben mozog. És habár az adott törvényes lehetőségek elvben el is zárják a jövőt mindkét gyerekem előtt, és habár tudom, hogy bármily fordulat jöjjön is, nagyon nehezen lesz magyar államférfinak erkölcsi ereje arra, hogy a törvény megváltoztatását indítványozza, mégsem bírnám elképzelni, hogy elmenjek innen. Voltak idők és dolgok, amikor szinte lelki kényszert gyakoroltak rám, kényszerítettek az elmenésre, és akkor évekig tartó vívódások árán sem tudtam megoldani, hogy elmenjek, sőt egyszer éppen Te mondtad, hogy nekem nem szabad elhagynom Gyomát. Így is érzem, s ezt nem csak a kötelességtudás, az erkölcsi parancs írja elő, de én most már másutt megszokni, munkaképességet szerezni sem tudnék. Azt sem tudnám, hogyan fogjak hozzá, s azt hiszem, csak ha erőszakkal vinnének, tudnék elmenni, de akkor is csak nehezen, s kérdés, hogy nem más kiutat választanék-e inkább.

Ugyanígy nem tudom elképzelni a Te elmenésedet sem. És mégsem bírom és merem azt javasolni, hogy ne menj, tisztában voltam mindig azzal, hogy ebben senki tanácsot adni nem tud. Még csak a halogatást sem merném tanácsolni, – pedig hideg fejjel nézve a dolgokat, az lenne talán a legokosabb, ha meg lehetne oldani, hogy az amerikai jogaidat prolongáld. Én úgy tudom, hogy Te katonaköteles korban lévén úgysem kapsz útlevelet, mert pl. Tardos, akinek a leánya rövidesen esküszik, rövid temesvári tartózkodásra nem tudott kapni. Ha nem volna akut európai háborús veszedelem, akkor talán ez volna a legokosabb. Ez pusztán érzés, Berci, amit tényekkel nem tudok igazolni, de az az érzésem, hogy végeredményben a közvéleményben, a magyar lélekben már megtörtént a fordulat a zsidókérdésben, csak olyan sokan vannak érdekelve benne, hogy még ennek a fordulatnak a konzekvenciáit levonni lehetetlen.

Hogy Te ijedtedben meg tudod állani a helyedet, abban én nem kételkedem. Én ismerem és nagyra becsülöm a képességeidet. Hogy éppen ezek a képességek-e azok, amelyekkel Amerikában érvényesülni lehet, ahhoz nem lehetek eléggé tájékozott, de Te éppen azok közé tartozol, akiknél egy nagyon erős külső nyomás nagyon erős eredményt is tud kiváltani. Olyan sokféle dolgot is tanultál és próbáltál már, s annyira benned van az, ami Amerikában a legritkább lehet, a mesterségi szellem, hogy ezek mind külön együtt igen nagy értékek. De hogy nagyon félsz, azt megértem. Mégsem tudok más tanácsot adni, mint a fatalizmust. Én az elmúlt hónapokban sokszor irtózatosan féltem, és az eredmény az volt, hogy állandóan rossz volt a közérzésem. Most semmivel sem kisebb az ok a félelemre, de mert leküzdöttem magamban valamennyire, s fatalistább lettem, sokkal jobban bírom. Aminek az értelme és értéke az, hogy az ember sokkal munkabíróbb is. És a lélek valahogy úgy is van berendezve, hogy bizonyos fokú feszültséget állandóan nem bír el, kitér előle és megnyugvást keres, vagy felülemelkedik rajta.

Szegény jó Nagyapánk mindig azt mondotta – zsargonban,

³⁶

itt magyarul írom le –, Isten őrizze az embert attól, hogy annyit kelljen kibírnia, mint amennyit kibír. Pedig hát ő nem élte át a világháborút. Mégis: közelről nem olyan rettenetes semmi, mint amikor még a fejünk felett lóg. Borzalmasak a lehetőségek, amelyeket ma el lehet képzelni, ha csak a napi híreket végigolvassuk, tehát amikor a képzeletet reális és tömeges események táplálják, s nem kell a mesékbe kalandozni értük. De mégis: az ember abban különbözik minden más teremtménytől, hogy bizonyos fokig tudja alakítani saját sorsát, és sokszor elképzelhetetlen helyzetekben is megoldást talál. És még valamit: talán az emberek egyszer mégis fellázadnak az ellen, amit végig kell szenvedniök, és rájönnek egyszer, hogy „rossz üzlet a háború", és hogy egy leromlott, szegény országban az egyénnek is csak rövid ideig és ideiglenesen mehet jól a dolga, s akkor talán azok is észbe kapnak, akik egyelőre még haszonélvezői az eseményeknek.

Úgy gondolom, hogy január közepe táján feljöhetek, s akkor majd keresem az alkalmat, hogy beszélhessünk megint. A család most élvezi nagyon a Bobojsza és Kököjszi könyvet,

³⁷

én majd csak január közepe táján jutok hozzá.

Minden jót kívánok Nektek mindnyájunk nevében, és a gyerekeket sokszor csókoljuk szeretettel.

[Imréék]

13. Kner Albert Kner Imrének

Budapest, 1940. február 13.

Kedves Imrém!

Tegnap végre beszéltem a Doktor úrral. Sok eredménye nem volt, mert minden konkrétum elől elzárkózott, de annyira mégis jutottunk, hogy belátja, hogy nincs más út számomra. A beszélgetést még folytatjuk, mert az anyagiakról nem volt hajlandó beszélni. Nem lesznek gavallérok, az biztos.

A küldött könyveket most fotografáltatom, és akkor azonnal küldöm vissza.

Egyébként a kormánybiztosságtól ül most nálunk egy úr, és az összes korrektorokat az értelmiségiekhez sorozta. Nyolc közül öt zsidó, ami megint katasztrofális romlását jelenti az aránynak.

Megint szívességet kérnék. Az összegyűjtött munkáimhoz kellene négy címlap. Ugyanazon a papíron, mint volt (az egyik kéziratot megjelöltem), formátum és piros keret elhelyezése is, mint volt (az ezekből készült könyvekbe ragasztom be). Csak egyes lapok kellenek egyoldalasan nyomva, és mindegyikből csak két-három levonat kell. Lehet mindegyik más betűtípusból és másképp tipografizálva.

Szeretném hamarosan megkapni, mert bár még nincs meg a jegyünk, kezdek idegeskedni, hogy a sok minden tennivalóval nem leszek készen.

Mindenkit csókol:

Berci

A most kiküldött kormánybiztost Puci megkérdezte Gyurkát illetőleg. Állítólag nem lehet az irodába visszavenni. Kérlek, ne említsd ezt senkinek, de szeretnék még erről veled alkalmilag beszélni.

14. Kner Endre és Kner Imre Kner Albertéknek

Gyoma, 1940. április 27.

Kedves Bercikém!

Ahogyan számítom, ezt a levelet éppen akkor írom, amikor megérkeztek, vagy legalábbis már nagyon közel vagytok a célhoz.

³⁸

Nagyon várjuk már értesítéseteket, és főleg Szöszi hosszú beszámolóját az útról. Vajon milyen volt, és főleg a gyerekek miképpen bírták, hogyan viselkedtek, és általában minden érdekelne, ami Veletek történt.

A bútor csak tegnap érkezett meg, Kedves Anya azonnal ki is csomagolta. Minden a legnagyobb rendben jött meg, semminek az úton baja nem történt. A két nagy szekrény bent van az öreg hálószobában, ahol legutóbb Ti laktatok. A könyvek is ki vannak már csomagolva, és várják Ilonkát, aki ígérte, hogy lejön, és akkor mindent a helyére rak.

Hansi elküldötte a meghatalmazás egyik példányát, és kért 100 pengőt, amit el is küldöttem neki. Hogy pedig az anyagiaknál maradjunk. Holnap megyek két napra Budapestre, és akkor Pörkének át fogom adni az 50 pengőt, amiért a lámpával Nektek tartozom. Köszönöm külön is. A bútor ideszállításáért is közel 100 pengőt fizettem, és annak értékét a számládra könyveltem.

Csángótól kaptunk egy számlát, amely a következő összegekről szól: egy darab koffer, javítása 9 pengő, egy darab lakkal szegélyezett koffer 50 pengő, valamint két darab, megadott különleges méretre készült táska 92,40 pengő, azaz összesen 151,40 pengő. Azt írja, hogy a két utolsó tételt pontos időre elkészítette és leszállította Neked, azonban legnagyobb meglepetésére már elutaztatok. Nem tudja raktárra használni, mert különleges méretre készült, és így a számlánkat megterhelte a teljes összeggel. Választ persze – véglegeset – nem tudtam adni, mert nem ismerem a tényeket. Kérlek tehát, majd írjad meg, hogy mit mondjunk neki.

Itthon egyébként semmi újdonság nem történt. Kedves Anya jól van, és már látszólag nem izgatja annyira az elutazásotok, ami természetes is, mert hiszen nála is, mint mindenkinél, időnek múltával meg lehet szokni mindent, ha nehezen is. Az elutazásotokról egyébként az Ujságban csillagos cikk is volt. Az öreg Szabónak szokott stílusában, neveket nem említett, de azt elmondotta, hogy az illető kivándorlókat Török Sándor a határig elkísérte, és így rátok lehetett ismerni.

³⁹

Azt hiszem, annak nem volna semmi akadálya, hogy néha-néha egy-egy ottani magyar nyelvű lapot postára tegyetek. Nem kell levélben küldeni, hanem címszalaggal mint nyomtatványt, akkor, azt hiszem, egypár cent költséggel el is jöhet. Érdekelne mégis, hogy mit írnak az ottani lapok a helyzetről.

Minden jót kívánok Nektek, és a gyerekekkel együtt sokszor csókollak Benneteket:

Bandiék

Kedves Szöszi és Berci!

Igaza van Bandinak a megszokással, de csak relatíve, mert ezt a gondolatot, és mindent, ami vele összefügg, nehéz megszokni. Veletek persze másként áll a dolog, mert ha nagyon szokatlan is lesz sok minden, és ezért haza kell sokat gondolni, viszont lesz éppen elég gond, gondolat és benyomás, ami foglalkoztasson Benneteket. Reméljük, hogy a gyerekek jól bírták az utazást, és jól vagytok mindnyájan. A tenger maga óriási benyomás és élmény, én csak keveset láttam, de tudom, hogy nem unja meg az ember akár