Az öt koponya

By Wilfred Sheridan

Miles Sefton az 1910-es években egy rejtélyes örökség ártévelére Dél-Afrikába utazik Kongóból, jó pajtása, Jessie, a nőstényoroszlán társaságában. Ám első éjjelén, amit Johannesburgban tölt, már egy rejtélyes ügybe keveredik: egy csinos leányzó segítségére siet, akit két igencsak furcsa "úriember" kínoz. Másnap aztán az ügyvédi irodában még nagyobb rejtéllyel találja szembe magát Sefton: öröksége átvételének igencsak különleges feltételei vannak. Többek között az, hogy feleségül kell vennie unokahúgát és be kell költöznie nagybátyja házába, ahol egy évig kell laknia. Ha nem teljesíti a feltételeket, akkor kétmillió fontsterlingnyi öröksége jótékony célokra fordítódik. És amikor Miles megpillantja, hogy kijelölt jövendőbelije milyen pokoli csinos, érdeklődni kezd a többi feltétel után. Nagybátyja örökül hagyott soraiból megtudja, hogy az öreg nem természetes halállal halt meg, hanem az Öt koponya nevű bűnszervezet keze által veszett el. Ez pedig Miles önérzetét csigázza fel: beleveti magát a kalandokba. A kötetet Zigány Árpád remek műfordításában élvezhetjük.

• Language: Magyar
• Publisher: Digi-Book Magyarország Kiadó Kft.
• Release date: Dec 7, 2020
• ISBN: 9789635591503

Book preview

Wilfred Sheridan

AZ ÖT KOPONYA

fordította:

Zigány Árpád

BUDAÖRS, 2020

DIGI-BOOK MAGYARORSZÁG KIADÓ

www.digi-book.hu

ISBN 978-963-559-150-3 EPUB

ISBN 978-963-559-151-0 MOBI

© Digi-Book Magyarország Kiadó, 2020

A mű eredeti címe:

The Five Brains

első megjelenés: 1924

az elektronikus változat az 1930. évi

magyar kiadás alapján készült

Az e-kiadás szerzői jogi megjegyzései

Ennek az e-könyvnek a felhasználási joga kizárólag az Ön személyes használatára terjed ki. Ezt az e-könyvet nem lehet ismételt értékesítésre továbbadni, sem továbbértékesíteni; nem lehet többszörözni és tilos más személynek továbbadni! Ha szeretné ezt az e-könyvet más személyekkel is megosztani, kérjük, hogy minden további személy számára vásároljon újabb példányokat. Ha Ön úgy olvassa ezt az e-könyvet, hogy azt nem vásárolta meg, vagy nem az Ön személyes használatára lett megvásárolva, úgy kérjük, hogy küldje azt vissza a http://www.digi-book.hu címre és vásárolja meg ott saját példányát. Köszönjük, hogy tiszteletben tartja ennek a szerzőnek és kiadónak a fáradságos munkáját.

I. FEJEZET,

melyben Miles Sefton nyugtalanul alszik

Elfojtott sikoltás harsant föl a hűvös éjszakában és Miles Solton nyugtalanul fordult meg álmában.

- Átkozott hiéna! - dörmögte félálomban.

Már ismét jóízűen aludt, mikor a sikoltás ismét­lődött. Ezúttal riadtan ült föl az ágyában és a sikol­tás még ott csengett a fülében.

- Az ördögbe, mi lehet ez? - tűnődött ma­gában.

Pár másodpercig is eltartott, míg ráeszmélt arra, hogy már nem a sátrában van, valahol Közép- Afrikában, hanem Johannesburg egyik fogadójában. Tapogatózva kereste a falon a villamos lámpás csap­ját s ahogy a szobában világosság lett, kibújt az ágy­ból, cipőt húzott és feszülten hallgatózott.

Megnézte az órát: félkettő volt. Most halk zoko­gást hallott a néma csöndben. Erre fölállt, kabátot húzott a pizsamájára, kinyitotta az ajtót és kikandi­kált a folyosóra...

A rézsútosan átél lenben fekvő szoba ajtaja alatt, a hasadékon át, fénysáv vetődött a folyosóra; onnan jött a zaj. Hirtelen támadt sugallattól hajtva, Miles Sefton odament és kopogtatott az ajtón. Elfoj­tott sikoltás hallatszolt belülről, s mindjárt rá ha­lotti csönd, Sefton másodszor is kopogtatott:

- Beteg talán valaki, vagy megsebesült? - kér­dezte. - Talán segítségére lehelek?

Semmi válasz. Sefton, mintha rájött volna, hogy bolond dolgot cselekedett, már azon volt, hogy visszamegy a szobájába, mikor az ajtó hirtelen kinyílt. A férfi, ahogy kilépett rajta, nyomban be is húzta maga mögött az ajtót.

- Mi történt? - kérdezte Sefton. - Női sikoltást hallottam. Segítségükre lehetek valamiben?

A férfi fürkésző szemmel nézte végig, majd hal hangon mondta:

- Nem, köszönöm. Sajnálom, hogy megzavartuk az álmát. Én orvos vagyok s a betegem lázba fekszik. Tessék csak nyugodtan tovább aludni, kérem.

- Helyes, - bólintott Miles. - De ha még segítségre szorulnának: ez a szemközti szoba az enyém.

Már meg akart fordulni, amidőn egyidejűleg két oly dolgot vett észre, amitől szinte földbe gyökerező a lába. A szobában ugyanis segítséget sikoltott, de nyomban el is fulladt egy női hang és Sefton szeme ugyanakkor megakadt a revolver ágyán, mely a férfi oldalzsebéből kandikált ki.

Villámgyorsan előrehajolt, kirántotta a revolver a férfi zsebéből s a fegyverrel játszadozva, metsző gúnnyal kérdezte:

- Ez talán a diagnózis utolsó eszköze?... Még valamennyi töltés benne van. - folytatta, megforgatva a revolver dobját. - Tudja-e, doktor úr, hogy egy szavát sem hiszem el? Nem hangzik nagyon valószínűen, amit mond: és alapjában véve a nő-sírást se szeretem hallani. Be fogok hát menni ebbe a szobába és megnézem az ön betegét. Ha tévedek, majd bocsánatot kérek, egyébként azonban...

A férfi szemmel láthatóan fölizgult, de csakhamar összeszedte magát. Odaállt az ajtó elé és kezével elfödte a kilincset:

- Uram, - mondta hirtelen - ez teljesen illetéktelen beavatkozás. A revolvert önvédelemből hói dóm éjszaka. Bizonyára Ön is tudja, mily veszedelmes város Johannesburg, ahol a törvényeknek sémii szankciójuk nincsen. Látogasson meg holnap a lakásomon, a Brailton-házban: ott mindent megmagyará­zok. A nevem Sturk... De most legyen okos, kérem, és feküdjék le, mert különben meghűl.

- Ne törődjék az én egészségemmel, barátom, - felelte Sefton ridegen. - Ha minden rendben van, ahogy mondja: miért ne nézhetnék be egy pillanatra a szobába?

- Erről szó se lehet, - rázta a fejét Sturk. - Hiszen ez már... bocsánat: ez már tolakodás lenne!

Sefton türelmetlenül vállat vont:

- Tolakodás ide, tolakodás oda, - mondta: - látni akarom, mi történik abban a szobában, akár tetszik önnek, akár nem. Megértette?

A férfi arca eltorzult az indulattól. Gyors moz­dulattal kirántotta Sefton kezéből a revolvert és nekiszögezte Sefton mellének.

- Ne avatkozzék olyan dolgokba, amelyekhez semmi köze, - mondta fojtott dühhel. - Mars az ágyba, vagy oly hosszú időre elaltatom, hogy föl se ébred többé!

Miles Sefton elfintorította az arcát.

- Jól van, doktor bácsi. Látom, hogy fölém kerekedett. Különben is igaza van: semmi közöm a dologhoz. Adieu!

Félig megfordult, mintha indult volna vissza a szobájába és még egyszer búcsúzott:

- Jó éjszakát!...

Sturk arcán nagy megkönnyebbülés tükröződött.

- Jó éjszakát, fiatalember, - mondta. - Higyje el: ez a legokosabb, amit tehet.

Félig leeresztette a kezében tartott revolvert, amikor Sefton cipőjének orra villámgyorsan bele­vágódott kezének csuklójába. A fegyver kihullott a rú­gástól megbénult kézből, s ahogy Sturk dühös hörgéssel lehajolt érte, hogy fölvegye: Sefton mindkét kezével megragadta őt, fölkapta a levegőbe, mint a pelyhet és odavágta a folyosó falához. Nagyot nyekkenve zuhant le a férfi a földre, feje koppanva csapódott a falhoz s aztán mint alaktalan tömeg, terült el a futó-szőnyegen.

Sefton rá se nézett többé: lehajolt a revolverért, fölvette és zsebre dugta. Aztán kinyitotta a titokza­tos szoba ajtaját és belépett.

Becsukta az ajtót és háttal nekitámaszkodott. Mialatt a szobában lejátszódó jelenetet nézte, jobb kezével a háta mögé nyúlt és bezárta az ajtót kulccsal is.

A szoba, amelybe lépett, szalon volt, melynek oldalajtaja a szomszéd-szobába - valószínűleg haló­szobába nyílt. A középen asztal állt, rajta a vacsora maradéka.

Séf tonnái szemben hatalmas termetű, borotvált arcú, ősz férfi ült az asztal mellett és szivarozott. Jobb oldalán sovány fiatal-ember ült, lángba borult arccal, az asztal végén pedig, szemben az ősz férfi­vel - tehát Seftonnak háttal - egy fiatal hölgy.

A hölgy karjaira borulva ült az asztal mellett és vállai meg-megvonaglottak; időnként elfojtva zo­kogott. Keze fejét kis vörös folt éktelenítette el, - mintha tüzes vassal égették volna meg. Mind a hár­man estélyi ruhában voltak és Sefton önkénytele­nül is elmosolyodott, mikor végignézett saját pon­gyoláján.

A két férfit roppant mód meglepte a váratlan vendég. A fiatalember félig fölemelkedett ültéből, - az őszhajú azonban meg se moccant, csak idege­sebben szívta a szivarját.

- Kérem, bocsássák meg hanyag öltözékemet, - kezdte Sefton tréfásan. - de nem volt rá időm, hogy átöltözzem.

A fiatal hölgy felütötte fejét az ismeretlen hangra és hátra tekintett. Sefton álmélkodva hök­kent vissza: - soha életében nem látott ehhez fog­ható, csodaszép leányarcot. A szemében félelem és fájdalom tükröződött és némi reménység is, ahogy hosszasabban vizsgálta Sefton arcát. Előtte papiros volt az asztalon, mellette pedig töltőtoll.

Most megszólalt az őszhajú. A hangja lágy és szelíd volt.

- Megbocsátjuk elhanyagolt öltözékét, - mondta, - ha azonnal távozik. A fürdőszoba a folyosó vé­gén van.

- Köszönöm, - bólintott Sefton, - de semmi szükségem fürdőszobára. Annál jobban érdekel az, hogy miért sikoltott egy hölgy ebben a szobában?

Az ősz férfi barátságosan mosolyogva felelt:

- Ah, vagy úgy?... Hiszen azért küldtem ki Sturkot, hogy megadja a fölvilágosítást. A hölgy véletlenül hozzáért kezével az én égő szivaromhoz és fájdalmában sikoltott föl.

- Persze, - bólintott Sefton: - s ez a mulatság annyira tetszett neki, hogy még egyszer megpró­bálta és másodszor is fölsikoltott... Hanem tudja-e, - folytatta szeretetre méltóan - hogy önnek meg kellett volna állapodnia Sturkkal... aki, szegény most agyrázkódással hever a folyosón - mondom, meg kellett volna állapodnia vele, mielőtt kiküldte, hogy mit kell mondania. Szegény, öreg Sturk! Rosszul játszotta a szerepét és félek, hogy holnap na­gyon fog fájni a feje.

A fiatalember dühtől vonagló arccal ugrott föl:

- Hordja el magát, éretlen betolakodó! És pedig gyorsan... Hallja?!

Sefton fölkacagott.

- Hallom, fiatal úr: hogyne hallanám! De, hogyha nyomban le nem ülsz és be nem fogod a cső­rödet, hát odamegyek és úgy betapasztom, hogy attól koldulsz!

- Ülj le, Mostyn, - szólt közbe parancsolóan az öreg úr, mire a fiatalember dohogva ült vissza székére.

- Igazán nem tudom, mit csináljak önnel, - fordult most Seftonhoz az öreg úr, tűnődve. - A helyzet szokatlan. Pénzzel, persze, nem lehetne... Nem, nem: látom, hogy nem, - folytatta, ahogy Sef­ton arcát vizsgálta. - Lelőhetném ugyan, de ez se megoldás. A hely nem arra való. Pedig kár... mert ez volna a legkönnyebb és legegyszerűbb.

Kis-kaliberű browningot vett ki a mellény­zsebéből.

- Ez ugyan csak játékszernek látszik, - foly­tatta merengve, - de kis távolságról föltétlenül halá­los. És nézze csak: hangtompító is van rajta, tehát a dörrenése se hallatszik. Csak el kell rántani a ra­vaszt... s a következő pillanatban ön már csak «förtelmes tetem» a szőnyegen. Nagy kedvem volna meg­próbálni...

- Az ön helyében nem próbálnám meg, öreg úr, - szólt közbe Sefton gyorsan. Mert zsebemben van a derék Sturk revolvere, amellyel most egyenesen önre célzok és rendesen... nem a cél mellé lövök. Nagy gyakorlatot szereztem a vadonban. Okosabban cselekszik, ha félre teszi azt a holmit és nem is gon­dol rá többet.

- Az már más, - bólintott az öreg úr nyájasan és eltette a revolvert. - De, úgy látszik, nem igen megyünk semmire... Mit gondol: mi lesz a legköze­lebbi lépés ebben az érdekes helyzetben?

- Nem gondolok semmit, - felelte Sefton nyer­sen - hanem megmondom, hogy mit fogok tenni én. Először is ezt...

Odament a falhoz és megnyomta annak a csen­gőnek a gombját, mely az éjjeli portásnak szólt.

- Másodszor, - folytatta: - zsebre vágom ezt... Fölvette az asztalról a papirost és zsebre dugta, de közben egyetlen pillanatra se vette le szemét a két férfiről. Az öreg úr szemében vészes tűz villant föl: ez volt minden válasza; a fiatalabbik azonban nem bírta türtőztetni magát.

- Ezt nem fogod tűrni, apám! - kiáltott föl.

- A papa nem tud segíteni magán, Mostyn, - gúnyolódott Sefton és tréfásan megfenyegette mutató­ujjával a fiatalembert. - Te még nagyon zöld és hevesvérű vagy, fiam. Jusson eszedbe a parabola a fiatal daruról... vagy a régi közmondás: «Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka»... Szóval: számolj tízig, mielőtt kilátod a szádat. Akkor éppen oly minta-bölcs leszel, mint a papád.

Az öreg úrnak le kellett fognia a fiatalembert, hogy rá ne rohanjon Seftonra.

- Látom, fiatalember, - szólt most a fehér­hajú férfi, - hogy pompás érzéke van a humor iránt. Engem azonban bosszant. Rajta leszek, hogy… végét vessem... illő módon, persze. Lenne talán oly szives, hogy előterjeszti a programját. Érdekel...

- Mindjárt gondoltam, - nevetett Sefton. - Tehát harmadszor (és ez az utolsó pont): hazaviszem ezt a fiatal hölgyet.

Az ajtón kopogtak. Sefton megfordította a kul­csot a zárban és kinyitotta az ajtót. Köpcös, libériás férfi állt a küszöbön.

- Jó estét, portás - mondta Sefton: - vagy talán inkább jó reggelt.

- Jó reggelt, uraim. Mit parancsolnak?... A folyosón egy úr hever.

- Nem jelent semmit. A derék Sturk fekszik ott. És nagyon jól fekszik. Sokat vett be a jóból... hiszen érti! - nevetett Sefton, mutatva, hogy sokat ivott és a portás megértően vigyorgott.

- Kaphatok taxamétert ilyen későn, portás? - kérdezte Sefton. - Idegen vagyok a városban.

- Isten tudja, uram, - felelte a portás vállat vonva. - Az éjszakaiak még bizonyára mind foglal­tak, a nappaliak pedig még nem keltek föl. De azért megpróbálom.

- Nekem is rendeljen egyet, - szólt most az őszhajú úr.

- Megyek, uram, - bólintott a portás. - Ha­csak lehet, néhány perc múlva itt lesz mind a kettő.

A portás kiment, Sefton pedig odament a hölgy­höz, aki eddig egy szót se szólt, egész idő alatt.

- Jöjjön velem, - kérte barátságosan és meg­fogta a kezét.

A fiatal leány felállt és az ajtó felé ment. Sápadt volt és meglátszott arcán a nagy lelki szenvedés. Seftont - noha közömbösnek mutatta magát - mélyen fölháborította az embertelenség, ahogy ezzel a hölggyel bántak. A küszöbnél megállt és visszafordult az öregúr felé:

- Megbocsát, ugyebár, ha rövid időre bezárom. A szoba kulcsát majd átadom a portásnak, aki nyom­ban kiereszti, mihelyt itt lesz az ön taxija. Adieu Mostyn, fiatal barátom. El ne feledd a jövőben, hogy előbb mindig számolj tízig és csak azután tátsd el a szádat.

Gyors mozdulattal fölkapta a földről a még mindig ájultan heverő Sturkot és gúnyosan kacagva behajította a szobába. Az ajtót kulccsal is bezárta kívülről és kézen fogván a fiatal leányt, bevezette őt saját szobájába.

- Szíves bocsánatát kérem, - szólt, mialatt nadrágot húzott pizsamájára, - hogy ebbe a rendetlen gyerek-szobába vezettem: de egy pillanatig se hagy hattam önt egyedül és felügyelet nélkül. Ebben a világos pizsamában pedig igazán nem csavaroghatol Johannesburgban… Igaz-e? - Fölvette a felöltőjét kezébe fogta a kalapját:

- Kész vagyok, - mondta egyszerűen.

Lementek a hallba és a kapu előtt már ott áll a két taxi-autó. Miles már éppen tolni akarta kifeli a forgó ajtót, mikor észrevette, hogy egy ember oda­lép az első taxihoz és halkan suttogva beszél vele aztán pedig gyorsan eltűnik…

- Csak úgy mellékesen, kisasszony - kérdezte Sefton: Kisasszony... Izé kisasszony... - És várt: a feleletet, hogy a fiatal leány megmondja a nevét.

De mikor a leány hallgatott, Sefton folytatta:

- Tehát... Névtelen kisasszony... Van abban a szobában telefon?

- Van, - felelte halkan a hölgy.

- Úgy látszik, ön nem nagyon szeret társalogni - nevetett Sefton. - Tehát valóban van telefon abban a szobában? Na akkor a papa és Mostyn szorgalmasan dolgoztak, amíg én átöltöztem!... Portás kérem csak!

- Parancsol, uram?

- Van a fogadónak hátulsó kijárata is?

- Van uram: a konyhán keresztül.

- Helyes. A taxi csak várjon itt, ön pedig mu­lassa meg, hogy merre menjünk, - szólt Sefton.

Végigmentek a mellék-helyiségeken, a konyhán meg két-három vakudvaron s a hátsó kapun át kijutottak a teljesen néptelen utcára.

- Csak egyenesen, uram s aztán jobbra, - ma­gyarázta a portás: - pár száz lépés és kijutnak a Market-Streetre.

- Köszönöm, - mondta Sefton. - Nos, Név­telen kisasszony: előre! Majd csak találunk másik kocsit.

Alighogy kiértek a Market-Streetre, mindjárt szembe jött velük egy taxi, melyet Sefton megállított.

- Hová megyünk? - kérdezte a leánytól, mi­után besegítette a kocsiba.

- Nagyon fáj a kezem, - felelte a leány hal­kan. - Kérdezze meg, kérem, hogy van-e még nyitva patika?

Sefton a sofőrhöz fordult...

- Van, hogyne volna! A városháza mellett van egy patika, amelyik éjjel-nappal nyitva van.

- Hát ott álljon meg, - mondta Sefton. - Ven­nem kell valamit a kisasszonynak.

Ő is beszállt a kocsiba és leült a leány mellé, aki azonban az egész úton egy szót sem szólt. A taxi nemsokára megállt a patika előtt; Sefton leszállt és bement. Mivel a patikus éppen receptes orvosságot kevert, várnia kellett és jó öt percig tartott, míg megkapta a cinkkenőcsöt, amit kért.

Ám, ahogy kilépett a patikából, földbe gyöke­rezett a lába. Megdöbbenve nézett körül: a taxi nem volt sehol!

- A hölgy megbízott, hogy adjam át ezt a cédu­lát, uram...

Fiatal, toprongyos fickó állt előtte és feléje nyúj­totta a cédulát. Sefton gépiesen vette el, szétbontotta s a patikából kisugárzó villamos fény mellett el­olvasta:

Kedves lovagias védelmezőm és megmentőm, - ne igyekezzék megtalálni engem. Nem tudja, hogy milyen hínárba keveredett. Azt az írást, amit az asztalról elvett, kiloptam az ön zse­béből. Ha kedves az élete: azonnal hagyja itt Johannesburgot.

- Nesze, - szólt a fickóhoz, aki tágra nyílt sze­mekkel bámult rá: - fogjad ezt a patika-szert. Kend be vele az arcodat és használd, valahányszor fürdesz. Tégy vele, amit akarsz és mondd, hogy könnyen hívő szamár vagyok. Ne higyj a nőknek, fiam: kivált akkor ne, amikor hallgatnak. Megértetted?... írd ezt egyszer s mindenkorra a füled mögé. Irtózatos hasznodra lesz az életben!...

Ünnepélyesen átnyújtotta a fickónak a cink­kenőcsöt és lassan ballagva indult vissza a fogadóba. Mikor a néptelen utca sarkán befordult a fogadó felé, hatodik érzékének engedve, ösztönszerűen lebukott és villámgyorsan hátrafordult... Kaucsuk-bot sú­rolta a vállát s előtte állt a támadó: - magas, vállas férfi… Csak egy szempillantásig tartott és ökle már odavágott az orgyilkos állára. A nyomorult úgy dőlt el, mint a meglökött lisztes-zsák.

- Na, ez megkapta a magáét jó félórára, - nevetett Sefton. - Hanem az bizonyos, hogy Mostyn meg a papa gyorsan dolgoznak.

Bement a fogadóba, jó éjszakát kívánt a portás­nak és fölsietett a szobájába. A szemközti szalón ajtaja tárva-nyitva állt: a szoba üres volt. A saját szobájából ellenben furcsa morgás és ordítás hal­latszott.

- Ejha! - kiáltott föl: - szegény Jessie-ről végképp megfeledkeztem.

Besietett a szobájába, becsukta az ajtót s hozzá­fogott egy nagy láda kibontásához. Megnyomott va­lami rúgót, mire a láda négy oldalfala szétesett és a belső vasrácsos ketrec szabadon maradt. Fölpattin­totta a ketrec tetejét és csöndes morgással mászott ki valami sárga tömeg a ládából; - félig meglett nőstény-oroszlán.

- Éhes vagy és mérges, ugye, kincsem? - kérdezte Sefton. - Na, mindjárt meglátjuk, mit tehe­tek érted. Ha legalább megennéd a kétszersültet vagy gyümölcsöt!

Csöngetett a portásnak, mialatt Jessie elégedet­ten morogva talpalt föl és alá a szobában. Sárga szemei furcsa tűzben égtek... A portás kopogott és belépett.

- Csöngetni méltóztatott? - Uram segíts! Hát ez mi?

- Ez Jessie, portás úr, - felelte Sefton. - Messziről jött utas: a belga Kongóból való s azért jött, hogy tanulmányozza a nagyvárosi életet. Hanem most éhes. Nem tudna szerezni egy-két font nyers húst?

- Utána nézek, kérem. De talán tetszik tudni, hogy állatokat nem szabad tartani a fogadóban.

- Igazán?... No, akkor hát csak vigye el ezt a dögöt, portás. Legalább majd segít vigyázni a kapunál, hogy mindenféle bitang népség be ne tola­kodhasson. És játékos kis jószág is: elszórakozhat vele naponta pár órát.

- Nem, nem: köszönöm szépen! - szabadkozott a portás. - Családos ember vagyok és kötelezettségeim vannak.

Az éjszakai portás az érthetetlen megjegyzéssel sietve visszavonult. Pár perc múlva azonban mégis hozott néhány szeletelt nyers húst. Miles megetette Jessie-t, lefeküdt az ágyba és szivarra gyújtva, társalogni kezdett önmagával.

- Csinos éjszaka, Jessie, - mondta fölkacagva. - Nini…