Hagyományok és hazugságok

By Gilbert K. Chesterton

Chestertont nem lehet úgy meghatározni, hogy demokrata vagy konzervatív, vagy radikális vagy szocialista, mert hiszen az ő ortodoxiája éppen abban áll, hogy bizonyos változatlan, ősi, ő azt mondaná: paradox igazságok fényénél leplezi le azt, amit ma demokráciának, konzervativizmusnak, radikalizmusnak, szocializmusnak neveznek és föltárja mindegyiknek végzetes, téves egyoldalúságát, szóval eretnek mivoltát. Chesterton ortodoxiája abban áll, hogy igenis vannak régi igazságok, a melyek nem évülnek el, s a melyekhez ragaszkodni igazhitűség s vannak új elméletek, amelyeknek igazságát csak logikai, formális s a melyek évtizedek alatt halnak meg. A modern ember nagy, tragikomikus válsága nem utolsó sorban éppen azzal fejezhető ki, hogy felül a harmincéves igazságoknak és retteg a kétezer éves igazságoktól. Három könyvének javát gyűjtöttük össze, hogy az író egész világnézetével megismertessük a magyar olvasót, és szerkesztettük e könyvet, amelyből a modern Angliának Bernard Shaw mellett legérdekesebb és legelmésebb írójával ismerkedik meg a magyar közönség. (Hevesi Sándor)

• Language: Magyar
• Publisher: Digi-Book Magyarország Kiadó Kft.
• Release date: May 22, 2019
• ISBN: 9789634746072

Book preview

Gilbert Keith Chesterton

HAGYOMÁNYOK

ÉS HAZUGSÁGOK

fordította:

Hevesi Sándor

BUDAÖRS, 2019

DIGI-BOOK MAGYARORSZÁG KIADÓ

www.digi-book.hu

ISBN 978-963-474-607-2 EPUB

ISBN 978-963-474-608-9 MOBI

© Digi-Book Magyarország Kiadó, 2019

a mű eredeti címe:

Heretics - 1905

Orthodoxy - 1908

What's wrong with the World - 1910

Első kiadás: 1905, 1908, 1910

első magyar kiadás: 1920 körül

a borító Gilbert Keith Chesterton (1874 - 1936)

portréja részletének felhasználásával készült

Az e-kiadás szerzői jogi megjegyzései

Ennek az e-könyvnek a felhasználási joga kizárólag az Ön személyes használatára terjed ki. Ezt az e-könyvet nem lehet ismételt értékesítésre továbbadni, sem továbbértékesíteni; nem lehet többszörözni és tilos más személynek továbbadni! Ha szeretné ezt az e-könyvet más személyekkel is megosztani, kérjük, hogy minden további személy számára vásároljon újabb példányokat. Ha Ön úgy olvassa ezt az e-könyvet, hogy azt nem vásárolta meg, vagy nem az Ön személyes használatára lett megvásárolva, úgy kérjük, hogy küldje azt vissza a http://www.digi-book.hu címre és vásárolja meg ott saját példányát. Köszönjük, hogy tiszteletben tartja ennek a szerzőnek és kiadónak a fáradságos munkáját.

Gilbert Keith Chesterton

1905-ben a londoni könyvpiacán egy munka jelent meg, amely az intelligens angol közönséget lázba hozta. A szerzőt addig is, mint eleven tollú, érdekes újságírót és belletristát ismerték (egy kötet verse is meglehetős feltűnést keltett), de új kötete, amelynek már a címe is furcsa volt és szinte provokáló (Heretikusok), nagyon ráterelte a figyelmet az akkor 31 éves íróra, aki a legkitűnőbb és legnépszerűbb angol írókat fogta pörbe és Rudyard Kiplínget, G. Bernard Shaw-t, H. G. Wellst, Whistlert és még egynéhány kiválóságot úgy állított a világ elé, mint „heretikusokat. Az emberek nem tudták, bosszankodjanak-e, vagy pedig nevessenek. Hogyan beszélhet valaki herezisről a XX. században, s főképpen hogyan beszélhet herezisről egy világi ember, egy teljesen világias munkában? A kritikusok ide is hegyezték ki a problémát. Megkérdezték a szerzőtől, hogy milyen alapon nevezi Kiplinget vagy Shaw-t heretikusnak s erre a kérdésre a fiatal Chesterton egy egész könyvvel felelt, amely még a Heretikusoknál is nagyobb érdeklődést és izgalmat keltett, s ennek a kötetnek a címe ,,Ortodoxia. A felelet, amelyet ez a ragyogóan elmés, modern apológia ád, alapjában véve nagyon egyszerű. Chesterton azért mondja Heretikusnak Wellst és Shaw-t, s a többieket, mert ő katolikus. Jelenségnek, tünetnek is érdekes volt ez a könyv, amelyben egy nagykultúrájú, ízig-vérig modern angol író az ortodox katolicizmus életrevalóságát hirdeti akkor, amikor száz meg száz kitűnő elme töprenkedik azon, hogy miképpen lehetne a katolicizmust, itt is, ott is megnyirbálva és lefaragva, kiegyeztetni a modern haladással és tudománnyal.

Chesterton katolicizmusa egy életküzdelem eredménye, az ő ortodoxiája forradalmi. A katolicizmust ő nem tanulta, hanem fölfedezte. Azt hitte, hogy valami új, valami forradalmi eszmére bukkant, s csak azután vette észre, hogy a kereszténység mindenben megelőzte s az Egyház mindent fölfedezett - jóval előbb, ő maga mondja el, hogy mindent, amit a keresztény teológia felől hallott, elidegenítette tőle. A kereszténység ellenfelei vitték rá a kereszténység fölismerésére, a keresztényellenes iratok hihetetlen ellenmondásaiból jött rá a kereszténység igazára.

Chesterton fejtegetéseinek magva az, hogy a régi, keresztény tradíció, ahogy az Egyházban kiépült és fennmaradt, a gyakorlatban még sem fölhasználva, sem pedig kimerítve nincsen, s ezzel a tradícióval szemben a modern gondolkodók és modern szekták - ezek a heretikusok - sokkal tökéletlenebb, gyöngébb és egyoldalúbb reformokat ajánlanak és Chesterton furcsának, sőt nevetségesnek találja, hogy reformálni akarnak ott, ahol a régi jó még nincs teljesen kipróbálva. Az összes modern reformtörekvéseket betegnek érzi, mert csak a jövőbe néznek, a múltnak pedig hátat fordítanak, míg ellenben a francia forradalomban azt látja, hogy nagyon is a múltra tekintett, s ami kitűnőt produkált, éppen ennek köszönhette. Ezek a reformtörekvések egyoldalúak, túlzottak, az eleven élet paradox teljessége nélkül. Íme, egy példa: Dante vagy Chaucer nem tartott annyi dolgot tiltottnak, mint például Tolsztoj, Shaw, Kropotkin, vagy Mr. Salt vagy Mrs. Eddy. A középkorban voltak papok, akik nem harcoltak, szerzetesek, akiknek nem volt magántulajdonuk, remeték, akik nem itták bort, anachoreták, akik nem ettek húst és szentek, akiknek lelke elevenen szállt ki a testükből. De Tolsztoj azt akarja, hogy senki se harcoljon. Shaw azt akarja, hogy senkinek se lehessen magántulajdona, Mr. Salt azt akarja, hogy senki se egyék húst, s Mrs. Eddy azt akarja, hogy senkinek se legyen teste és senki se forduljon orvoshoz. Rettenetes volna a világ, ha csupa Tolsztojból állana, pedig Tolsztoj éppen ezt kívánja; ellenben Szent Jeromos nem kívánta azt, hogy a világ csupa Szent Jeromosból álljon.

Mindaz, amit a mai emberek, a legkitűnőbb és legnépszerűbb írók és szociológusok a jövőre nézve ajánlanak és követelnek, elsősorban is azért haszontalan, sőt hasznavehetetlen, mert mindegyikük mást ajánl, sőt ebben a tekintetben olyan végzetes ellentétek vannak közöttük, hogy amit egyik biztos gyógyszernek mond, a másik ugyanolyan fanatizmussal és meggyőződéssel halálos méregnek mondja. Valamennyi reformátor a társadalom bajáról és betegségéről beszél, de a diagnózisuk homlokegyenest ellenkezik. Chesterton szerint ennek a bábeli zavarnak az az oka, hogy a mai ember lelkesül és rajong a biológiai megállapításokért és minden biológiai hasonlatot vagy metaforát készpénznek tekint. Az emberek például beszélnek társadalmi organizmusról, valamint, hogy folyton emlegetik a brit oroszlánt. De valójában véve Angolország sem nem organizmus, sem nem oroszlán. Mihelyt egy nemzetet olyan egységesnek és egyszerűnek látunk, mint egy állatot, abban a pillanatban már vádul kezdünk gondolkodni róla. Mert minden ember kétlábú lény, azért ötven ember együtt még nem százlábú lény. Ez az idétlen szociológia - amelyért minálunk is annyian lelkesednek - egyáltalán nem éri be azzal, amivel a becsületes orvostudomány beéri. Olyan orvos még nem akadt a világon, aki azzal a programmal állt volna elő, hogy neki újfajta emberre van szüksége, más szemrendszerre, vagy a lábak másnemű elhelyezésére, Megesik az is, hogy a kórházból egy embert fél lábbal küldenek haza, de annak a kórházi sebésznek soha nem támadna az a fantasztikus gondolata, hogy - teremtő mámorában - egy extralábbal szerelje föl a beteget. Az orvostudomány beéri a normális emberi testtel, s mindig csak azt iparkodik helyreállítani. A modern szociológia ellenben éppenséggel nem éri be a normális emberi lélekkel; mindenféle fantasztikus „lélek-kel kínálja az emberiséget, mint a kufárok. Igen sok ideális szocialista így beszél: ,,Belefáradtam abba, hogy puritán legyek; pogány akarok lenni, - vagy: „Az individualizmus e sötét próbaidején túl látom a kollektivizmus ragyogó paradicsomát. Testi bajokban nincs meg ez a különbség a végső célt illetőleg. A betegnek van szüksége kininre, vagy nincs szüksége kininre, de annyi bizonyos, hogy egészségre van szüksége. Senki sem mondja azt, hogy: belefáradtam ebbe a fejfájásba, szükségem van egy kis fogfájásra, vagy: „ezzel az orosz influenzával szemben csak egy kis német kanyaró segíthet, vagy hogy: a katarrhusnak e sötét próbaidején túl látom a reuma ragyogó paradicsomát. - És ez nem túlzás, bizonyítja a szerző. Mert amit az egyik szociológus gyógyulásnak és egészségesnek ítél, a másik ugyanazt rosszabbodásnak és betegségnek tartja. Egy angol szociológus például azt mondta, hogy inkább a fogát húzatná ki, semmint megváljon a magántulajdon eszméjétől, Bernard Shaw szemében viszont a magántulajdon nem is fog, hanem egyenesen fogfájás. A modern szociológok és reformerek csak abban egyeznek meg, hogy mi a rossz, arra nézve, hogy mi a jó, állandóan ki akarják kaparni egymás szemét. Minden ember egyetért abban, hogy a renyhe arisztokrácia rossz dolog. De sokan a dolgos arisztokráciát is rossz dolognak tartják. Minden ember haragszik a vallástalan papra; de vannak olyanok is, akiknek akkor borul vérbe a szemük, amikor igazán vallásos papot látnak. Ezzel a bábeli zűrzavarral szemben egyetlenegy biztos etikai rendszer van, amely nemhogy idejét múlta volna, hanem ellenkezőleg csalhatatlan iránytű a jövő felé: és ez az ortodox kereszténység. Igen sok ember nem szereti ezt a szót, hogy: ,,dogma. Szerencsére két lehetőség van az emberi elmére nézve; igaz, hogy mindössze is ez a kettő van: a dogma és az előítélet. A középkor racionalista kor volt, a doktrínák kora. A mi korunk legjobb esetben is poétikus kor, az előítélet kora. A doktrína mindig határozott kijelölés, az előélet mindig csak irány. Ha marhahúst szabad enni s emberhúst nem szabad enni, ez doktrína. Hogy mindenből lehetőleg keveset szabad enni: ez előítélet, vagy amint sokszor nevezik: ideál. Már most egy irány mindig fantasztikusabb, mint egy tervezet. A legrégibb mappával is sokkal könnyebben lehet célhoz jutni, mintha valakinek csak annyit mondanak, hogy tartson mindig jobbra. A dogmától való félelem pedig Chesterton szerint nem erő, mint a modern gondolkodók el akarják hitetni, - hanem ellenkezőleg, gyöngeség, erőtlenség. A keresztény igazságok, akármilyen régiek, ma is csak olyan forradalmiak, mint voltak majdnem kétezer évvel ezelőtt s ezek nélkül az igazságok nélkül nincs haladás és nincs jövő. Hogy mennyi életerő és mennyi forradalom van a keresztény etikában: érdekesen illusztrálja Chesterton a „Heretikusok című könyv egyik fejezetében, ahol a kereszténységet összeveti az antik világfelfogással, azzal a pogánysággal, amely felé annyi modern gondolkodó néz csillogó szemmel. A kereszténység - úgymond - átvette a régi pogány erényeket, amilyenek például a mértékletesség és a jogosság. De a három misztikus erényt a kereszténység nem úgy vette át, hanem kitalálta. Ez a három erény pedig, vagyis: hit, remény és szeretet, irracionális és paradox erények, amelyek legnagyobb mértékben forradalmiak a régi görög erényekhez képest. Mert jogosság kitalálni azt, hogy mi dukál egy embernek és azt megadni neki. A mértékletesség is okos és ésszerű racionalista erény. Ámde a szeretet azt jelenti, hogy meg kell bocsátani azt, ami megbocsáthatatlan, mert különben nem lehet erény. A remény azt jelenti, hogy remélni kell, amikor a helyzet reménytelen, mert különben ez sem lehet erény. A hit pedig azt jelenti, hogy hinni kell a hihetetlent, mert különben nem lehet erény.

Érdekes és mulatságos, hogy a modern lélekben milyen különbözőképpen helyezkedett el ez a három paradox erény. A szeretet és a remény valahogy átmentek az emberek vérébe, de a hit nem éppen divatos és rendesen azzal érvelnek ellene, hogy paradox dolog. Úton-útfélen hallani azt a gyerekes kijelentést, hogy a hit „az a képesség, amelynél fogva hinni tudjuk azt, amiről tudjuk, hogy nem igaz". Ámde a modern emberek logikátlanságát, zűrzavarosságát mi sem jellemzi jobban, mint hogy a másik két erény, amelyet elfogadtunk, szakasztott olyan paradox. A szeretet az a képesség, amelynél fogva védjük azt, amiről tudjuk, hogy nem védhető. A remény az a képesség, amelynél fogva vidámak vagyunk, mikor tudjuk, hogy kétségbe kellene esnünk. Igaz, hogy van a reménynek olyan stádiuma, amelyet szép vagy ragyogó kilátásnak nevezhetünk, csakhogy ez nem a keresztény erények közül való. A remény, mint keresztény erény csakis ott virulhat, ahol napfogyatkozás van és földrengés. Igaz, hogy általában caritásnak nevezik azt is, ha valaki jól bánik egy jóravaló, derék szegény emberrel; de ez nem a keresztény caritas, ez még csak jogosság és méltányosság. A keresztény caritas akkor kezdődik, amikor érdemetlenekről van szó, mert különben nem volna ideál és nem volna krisztusi. A keresztény reménység is akkor kezdődik, amikor minden reménytelenné vált és ez nagyon jó is van így, mert a remény akkor válik igazán áldásossá és hasznossá, mikor már egy csöppet sem ésszerű.

A modern ember fél a kereszténységtől, - és fél a múlttól. A legutóbbi évtizedek mind a jövendő regényét kultiválták. Senki sem beszélt arról, hogy mi történt valamikor, hanem csakis arról, hogy mi fog történni. A modern ember nem őrzi már dédapja emlékét, ellenben buzgón Írja dédunokájának kimerítő és hiteles életrajzát. Walter Scott a XIX. század elején a múltnak regényeit írta; H. G. Wells a XX. század elején a jövő regényeit írja. A modern lelket hajszolja valami a jövő felé, a futurista álmok felé, nemcsak a fáradság, hanem a félelem is, amellyel visszatekint a múltba. És nemcsak attól fél, ami a múltban rossz volt, hanem attól is retteg, ami jó és szép volt benne. Annyi ragyogó tett volt a múltban, amelyeket nem tudunk folytatni; annyi nyers hősiesség, amelyet nem tudunk utánozni; annyi nagyszerű építkezés, harci dicsőség, amely fönséges és patetikus a mi szemünkben. Bemenekülünk a jövőbe, mert nem tudunk versenyezni nagyapáinkkal. Nem az új nemzedék kopogtat a mi ajtónkon, hanem a régi nemzedék. A jövővel foglalkozni nagyon olcsó és könnyű dolog. Kedves dolog gyermekekkel játszani, kiváltképpen még meg sem született gyermekekkel. A jövő fehér fal, amelyre minden ember ráírhatja a nevét, amilyen nagy betűkkel akarja; a múlt fala azonban tele van olvashatatlan karcolásokkal, mint például Platón, Ezsajás, Shakespeare, Michelangelo, Napóleon. A jövőt olyan keskenyre szabhatom, mint amilyen magam vagyok, de a múlt olyan széles és élénk, mint az emberiség. A modern ember egész magatartása így értelmezhető: az emberek kitalálnak új ideálokat, mert nem merik megpróbálni a régi ideálokat. Lelkesülten néznek a jövőbe, mert nem mernek a múltba nézni.

Történnek tehát reformok - anélkül, hogy az emberek tisztába hoznák: miért kell a reform. Ebben a tekintetben - Chesterton szerint- a középkor túltett a mi korunkon, „Tegyük föl, - írja Chesterton - hogy nagy csődület támad az utcán, mondjuk egy gázlámpa miatt, amelyet igen befolyásos személységek el akarnak távolítani. Egy szürkeruhás szerzetes, aki a középkor szelleme, szintén odajön és az iskolamesterek száraz hangján így kezd beszélni: Testvéreim, mindenekelőtt fontoljuk meg, mi is az a világosság? Ha a világosság magában véve jó. E pillanatban valami megbocsátható módon földhöz vágják. Az egész tömeg neki ront a lámpásnak, tíz perc alatt összezúzzák és eltávolítják, és azután gratulálnak egymásnak, hogy ők mennyire nem középkori s mily praktikus emberek. De lassankint kiderül, hogy a dolog nem megy olyan jól, mint képzelték. Némelyek azért tették tönkre a lámpást, mert villamos világítást akartak; mások azért, mert kellett nekik a régi vas; sokan azért, mert kellett nekik a sötétség, amennyiben cselekedeteiknek nem volt szabad napfényre kerülni. Némelyek úgy fogták föl, hogy lámpának nem elég, mások meg úgy, hogy több is az elégnél, némelyek csak azért vettek részt a rombolásban, hogy tönkretehessék a hivatalos rendszert; némelyek meg azért, mert valami egyebet akartak tönkretenni. És most folyik a háború az éjszakában és senki sem tudja, hogy kit üt oldalba. Így aztán fokozatosan és kikerülhetetlenül, ma vagy holnap, vagy pedig holnapután visszatérnek ahhoz a meggyőződéshez, hogy a barátnak utóvégre is igaza volt és minden azon múlik, mi a filozófiánk a világosságról. Csakhogy, amit a gázlámpa alatt lehetett volna megvitatnunk, azt most sötétben kell megvitatnunk".

Chesterton legsúlyosabb vádja a mai ember ellen az, hogy nincs filozófiája, nincs határozott iránya, nincs dogmája.

„Általánosan szólva - írja egy másik helyen - bolond dolog egy filozófustól, ha egy másik filozófust máglyára vitet azért, mert a világegyetemről való nézetük nem egyezik. A középkor utolsó dekadens korszakában ez csakugyan megtörtént, de mindig eltévesztette a célját. De van egy dolog, amely határtalanul abszurdabb és impraktikusabb, mint elégetni egy embert a filozófiája miatt. És ez az a megszokott szólás-mondás, hogy egyáltalában nem fontos, milyen valakinek a filozófiája. És ez nagyon általános dolog a huszadik században, a nagy forradalmi kor dekadens stádiumában. Az általános elveket mindenütt elhanyagolják; az ember jogairól való doktrína az ember bűnbeesésével együtt lekerül a napirendről. Még az ateizmust is túlságosan teologikus dolognak tartják manapság. A forradalmat is túlságosan rendszeres dolognak, a szabadságot is nagyon korlátozott valaminek. Nem akarunk többé általánosításokat. Egyre jobban hozzászoktunk ahhoz, hogy művészetben, politikában, irodalomban csak a detailokat nézzük. Fontos, hogy mi a véleménye valakinek a motorkocsikról; az is fontos, hogyan vélekedik Botticelliről; de nem fontos, hogy mi a véleménye a dolgok összességéről. Megforgathat és kikutathat millió dolgot, de nem szabad rátalálnia arra a sajátságos dologra, melynek univerzum a neve; mert ha erre rátalál, akkor vallása lesz és vége van. Minden fontos - csak a mindenség nem fontos".

„A régi korlátozás mindössze annyit jelentett, hogy csakis az ortodoxoknak volt megengedve a vallásról való vitatkozás. A modern szabadság pedig annyit jelent, hogy a vallásról vitatkozni senkinek sincs megengedve. Az emancipáció eredménye az, hogy a szentet is épp úgy bezártuk a hallgatás tornyába, mint a heretikus vezéreket. Azután pedig bátran beszélgetünk az - időjárásról és ezt úgy nevezzük, hogy a vallásfelekezetek teljes szabadsága".

„Mindamellett azonban vannak emberek - és én is ezek közé tartozom - hogy egy embert illetőleg a legfontosabb és a legpraktikusabb kérdés máig is csak az, hogy mi a nézete a világegyetemről. Mi azt hisszük, hogy a szállásadónőre nézve a bérlőt illetőleg fontos, hogy ismerje a bérlő jövedelmét, de még fontosabb, hogy ismerje a filozófiáját. Mi azt hisszük, hogy a hadvezérre nézve, amikor szemközt áll az ellenséggel, fontos körülmény az ellenség száma, de még fontosabb ismernie az ellenség filozófiáját. A XV. században kínpadra hurcoltak és úgy vallattak egy embert azért, mert erkölcstelen magaviseletét hirdetett vagy prédikált; a tizenkilencedik században ünnepeltük és körülrajongtuk Wilde Oszkárt, amiért erkölcstelen magaviseletét prédikált, de azután a börtönben összetörtük a szívét, amikor ő maga úgy kezdett élni, ahogy hirdette. Kérdéses lehet, hogy a két módszer közül melyik a kegyetlenebb, de kérdés tárgya sem lehet, hogy melyik a nevetségesebb. Az inkvizíció korát semmi esetre sem lehet azzal vádolni, hogy olyan társadalmat teremtett, mely ugyanazt az embert piedesztálra állította, amikor prédikált s börtönbe zárta, amikor meg is tette, amit hirdetett",

Chestertont nem lehet úgy meghatározni, hogy demokrata vagy konzervatív, vagy radikális vagy szocialista, mert hiszen az ő ortodoxiája éppen abban áll, hogy bizonyos változatlan, ősi, ő azt mondaná: paradox igazságok fényénél leplezi le azt, amit ma demokráciának, konzervativizmusnak, radikalizmusnak, szocializmusnak neveznek és föltárja mindegyiknek végzetes, téves egyoldalúságát, szóval eretnek mivoltát. Chesterton ortodoxiája abban áll, hogy igenis vannak régi igazságok, a melyek nem évülnek el, s a melyekhez ragaszkodni igazhitűség s vannak új elméletek, amelyeknek igazságát csak logikai, formális s a melyek évtizedek alatt halnak meg. A modern ember nagy, tragikomikus válsága nem utolsó sorban éppen azzal fejezhető ki, hogy felül a harmincéves igazságoknak és retteg a kétezer éves igazságoktól.

Chestertont a magyar közönségnek 1911-ben a munka fordítója mutatta be a „Szellem című folyóiratban. A kiváló angol írónak azóta is csak egy regénye jelent meg magyarul, igazi nagy munkáiból ez a kötet az első mutatvány. Három könyvének javát gyűjtöttük össze, hogy az író egész világnézetével megismertessük a magyar olvasót. A „Heretics, „What is wrong with the World (Mi baja a világnak) és az „Orthodoxy legérdekesebb tanulmányaiból és fejtegetéseiből állítottuk össze e könyvet, amelyből a modern Angliának Bernard Shaw mellett legérdekesebb és legelmésebb írójával ismerkedik meg a magyar közönség.

Hevesi Sándor

A MAI EMBER ÉS AZ IRODALOM

A tagadás szelleméről

Sokat beszélnek, és mondhatni joggal, a szerzetesek beteges túlzásairól, a hisztériáról, amely gyakran együtt járt a remeték és apácák látomásaival. De azért sohase feledjük el, hogy ez a vallási rajongás, egy tekintetben, szükségképpen egészségesebb, mint a mi modern és ésszerű morálunk. Egészségesebb abból az okból, hogy szemét a siker vagy diadal gondolatára függesztheti az erkölcsi ideálért folyó reménytelen harcban, abban a harcban, amelyet Stevenson, az ő szokott, szerencsés fordulatosságával az erény elvesztett harcának nevezett. Másfelől a modern morál, föltétien bizonyossággal, csakis azokra a borzalmakra tud utalni, amelyek a törvény megszegésével járnak; egyetlen bizonyossága a bűnhődés bizonyossága. Csakis a tökéletlenség felé tud mutatni. De semminő tökéletesség felé nem tud mutatni. Ellenben a szerzetes, amikor Krisztusról vagy Buddháról elmélkedik, lelki szemével a tökéletes egészséget látja, olyan kép lebeg előtte, amelynek színei és vonalai élesek és tiszták; igaz, hogy az egészségnek és boldogságnak ezt az ideálját a kelleténél tovább is szemlélheti; úgy szemlélheti, hogy elhanyagol, vagy kizár lényeges dolgokat; addig szemlélheti, amíg merengővé, avagy mulyává nem válik, de még akkor is egészség és boldogság az, amit szemlél. Még az is lehet, hogy megörül, de akkor is csak a józanság kedvéért őrül meg. Míg a modern etika embere, még ha józan marad is, csak az őrültségtől való őrült félelemből marad józan.

A remete, aki őrjöngő alázatosságában köveket görget, alapjában véve egészségesebb lény, mint némely komoly úri ember, aki köcsögkalapban sétál a Cheapside-en. Mert ezek közül sokan csakis a rossznak sorvasztó tudatában képesek a jóra. E pillanatban nem igényelek a fanatikus számára többet, mint ami az ő eredeti előnye, hogy tudniillik bármennyire gyöngíti és nyomorítja is a saját személyét, gondolatait mégis csak nagy lendülettel egy gigászi erőre és boldogságra függeszti, olyan erőre, amelynek nincsenek korlátjai, olyan boldogságra, melynek soha sincsen határa. Kétségtelen, hogy vannak más ellenvetések, amelyeket nem ok nélkül támaszthatunk az isteneknek és a látomásoknak az erkölcsiségre való ilyetén befolyásával szemben, az utcái csak úgy, mint a kolostorban. Egy előnye azonban mindig van a misztikus erkölcsnek - mindig több benne az öröm. Egy fiatal ember megtartóztathatja magát a bűntől úgy, hogy folyton a betegségre gondol. De úgyis megtartóztathatja magát, hogy folyton Szűz Máriára gondol. Lehet kérdés tárgya, hogy a két módszer közül melyik az ésszerűbb, sőt kérdés tárgya lehet az is, hogy melyik a hatásosabb. De semmi esetre sem lehet kérdés tárgya, hogy a kettő közül melyik az egészségesebb.

Emlékszem egy röpiratra, melynek szerzője egy tehetséges és őszinte szabadgondolkodó, Mr. G. W. Foote s abban van egy kijelentés, amely nagyon élesen jelképezi és széjjelválasztja ezt a két módszert. A röpirat címe: „Sör és biblia", ez a két nagyon nemes dolog, amelyeknek nemes mivoltát csak fokozza a kötőszó, amelyet Mr. Foote, a maga szigorú, puritán modorában merő gúnyból használ, de amelyet én, őszintén szólva, nagyon odaillőnek és kedvesnek találok. A könyv nincs a kezem ügyében, de jól emlékszem, Mr. Foote a legnagyobb megvetéssel nyilatkozik azokról a kísérletekről, amelyek az iszákosság problémáját vallási műveletekkel és közbelépésekkel próbálták megoldani, és azt mondja, hogy egy iszákos ember májának rajza sokkal többet használna a mértékletesség propagandájának, mint bárminő imádság vagy prédikáció. És nekem úgy rémlik, hogy ebben a szemléltető leírásban tökéletesen benne foglaltatik a modern etika egész gyógyíthatatlan nyavalyája. Ebben a templomban is pislognak a gyertyák, térdel a sokaság és fölfelé száll az ének. De az oltáron, amely előtt az emberek mind térdelnek, nincs többé a tökéletes hús és vér, a tökéletes ember teste és vére; most is hús, de beteg. Az iszákos ember mája az, a mi számunkra elrontott Új Testamentumból; azt vesszük mi az ő emlékezetére.

Nos hát, a modern etikának nagy hézagossága éppen abban áll, hogy hiányoznak belőle a tisztaságnak és a szellemi diadalnak eleven