Magyar tükör

By Gyula Krúdy

Az 1921-ben megjelent Magyar tükör című elbeszélésgyűjtemény minden sorából, minden oldaláról süt, lángol a Trianon utáni tragédia, az ország nagy része elvesztésének balsorsa. Bármely szegletébe is utazik is Krúdy, bármely természeti jelenséget vagy emberi nagyságot emel ki, Trianon feldolgozhatatlan traumája üt át a sorokon. Ki is mondja: mit hetven év alatt rontott el a magyar, azt legalább hetven év alatt lehet csak jóvátenni. A kesergés és sóhajtozás mellett azonban meg-megcsillan Krúdy anekdotázó kedve, jellemábrázoló ereje: akár az Alföldön, akár Erdélyben, akár a Felvidéken jár. És igazi értéke ez, az egy-egy jelzővel, vagy jelzőhalmozással festett hangulatok, tájak és emberek megragadása, amiért Krúdyt olyannyira szeretjük ma is: egy-egy képe örökre elménkbe vésődik, s olvassuk szórakoztató sorait tovább, csak tovább...

• Language: Magyar
• Publisher: Digi-Book Magyarország Kiadó Kft.
• Release date: Nov 29, 2016
• ISBN: 9789633986431

Book preview

Krúdy Gyula

MAGYAR TÜKÖR

(1921)

- elbeszélések -

GYULA, 2016

DIGI-BOOK MAGYARORSZÁG KIADÓ

www.digi-book.hu

ISBN 978-963-398-643-1 EPUB

ISBN 978-963-398-644-8 MOBI

© Digi-Book Magyarország Kiadó, 2016

a címlap Feszty Árpád festménye

részletének felhasználásával készült

Az e-kiadás szerzői jogi megjegyzései

Ennek az e-könyvnek a felhasználási joga kizárólag az Ön személyes használatára terjed ki. Ezt az e-könyvet nem lehet ismételt értékesítésre továbbadni, sem továbbértékesíteni; nem lehet többszörözni és tilos más személynek továbbadni! Ha szeretné ezt az e-könyvet más személyekkel is megosztani, kérjük, hogy minden további személy számára vásároljon újabb példányokat. Ha Ön úgy olvassa ezt az e-könyvet, hogy azt nem vásárolta meg, vagy nem az Ön személyes használatára lett megvásárolva, úgy kérjük, hogy küldje azt vissza a http://www.digi-book.hu címre és vásárolja meg ott saját példányát. Köszönjük, hogy tiszteletben tartja ennek a szerzőnek és kiadónak a fáradságos munkáját.

TARTALOM

Az égett emberhez

Ének a végekről

A peleskei jegyző útján

A nemzet lelke északkeleten

Tiszántúl

Utazás Európa legszegényebb népei között

Debrecen

Egy öreg ember elbeszélése

Ábrándos városok

Akiket többé nem látunk

Polónyi Géza kalapja

Az ember, aki mindig vizitbe járt

Balaton révészei

Vándorlegények

Szemere de genere Huba

Elveszett Miatyánk

Esti olvasmányok

A történelmi osztály

Az égett emberhez

Ne hajtsd búbánatnak fejed, jó magyarom; amit elvettek tőled a hegyszorosban, ahová bekergettek a viszontagságok, balsorsok: amit elvett a rossz szomszéd, nem veszett el, mert nem rejtheti el sehová, mint a lopott subát nem áshatja a föld alá, mint az orgazda a kincset, el nem viheti helyéről, hogy túladjon rajta, mint az elkötött lovat a vásárban... Helyén marad mindem Ott állnak a tornyok, a városok, a hidak, ahol tegnap állottak. A temetőkből nem űzhetik ki ősi halottainkat, de még a házakból sem eleven testvéreinket. Nem mondhatják a dicsőséges korok harangjainak,hogy másképen konduljanak a mennybéli szentekről elnevezett templomok felett, mint talán II. Rákóczi Ferenc alatt kondultak; nem mondhatják az óráknak, hogy más időt mutassanak, és nem, az elrejtett szíveknek, hogy ne érezzenek; nem fordíthatják ki a gondolatot, az álmot, de még a szót sem, amelyre mától fogva titkon, de halálos komolysággal tanítják a megszületendő gyermekeket; nem tilthatják meg az imádságot, amely évről-évre lázadozóbb, hogy végül megostromolja az eget; nem égethetik el a Károlyi Gáspár bibliájából Jób szenvedéseit, nem semmisíthetik meg Vörösmarty verseit; nem törölhetik a memóriákból ezer esztendő históriáját, sem a kálvinisták zsoltárait; nem tehetnek semmit,hogy Szűz Mária elvegye pártfogását a szegény magyaroktól; nem mondhatják, hogy Petőfi meghalt, és nem kelhetnek versenyre a magyar kultúrával, amely bizonyosan fokozott mértékben, minden erők megfeszítésével, min-den gyümölcsöző energia felhasználásával lendül új fejlődésnek, hisz olyan szegények lettünk, hogy a tihanyi kecskekörmöt is meg kell ezentúl becsülnünk.

Nem lesznek ágyúink, nem maradnak fegyvereink, se gazdag bányáink, szövőgépeink, fűrészmalmaink, arany zúzát hajtó hegyi folyóink;sem merengő várromjaink, piros háztetős felvidékeink, karácsony faerdőink, a határszél felé kanyargó fehér országútjaink, - de velünk a lelkünk, a magyarok lelke, amelynek nincsen új országhatára, új vámsorompója, mert az elmegy a fináncok orra előtt a széllel, amely a magyar nevű virágok és fák hímporát is hátán hordja egyik határból a másikba; velünk a költészetünk, amely a folyók habjainak sarkantyúpengésével szökik át az idegen vámosok hídjai alatt; velünk a jövendő, amely ott ragyog ugyanazon csillagsugárban, amelyet a kecskeméti pusztákon és az erdélyi havasok között egyformán látunk. Velünk az Istenbe vetett bizodalom, hogy zengő nyelvünket tündérek szőtték, nagyszakállú táltosok énekelték, kobzosok pengették, Tisza selyemvize susogta, Kárpát mennydörögte, tatár-török nem bírta,magyar költő kis mécsvilágánál imádkozva idézgette, mint az aranyvarázsló az ő szellemeit Ezt a nyelvet nem tanulhatja meg más igazi kottáján, csak aki itt született. Ezt a nyelvet nem felejtheti el, aki benne nevelkedett, bár kezét-lábát bilincsbe verik.

Ne hajtsd búbánatnak fejed, jó magyarom, hiszen amit elvettek tőlünk, miénk marad. Nagy a lopott süveg a szomszéd fején, nem viselheti még éjszaka sem.

Csak egy kőhajításnyira leszünk testvéreinktől és mindig hallják a hangunkat, a szívünk dobogását, a lélegzetvételünket, amint a tömlőé falán át mi is mindvégig halljuk az ő sóhajtásukat. Mintha a rabbá tett hitvest akarnák kényszeríteni, hogy felejtse el az ő hites jó urát. Mintha a gyermekkel akarnák elhitetni, hogy édesanyja nem szereti őt. Mintha az egy tőről fakadt virágoknak mondanák, hogy ne érezzék egymást. Mintha a Göncöl-szekeréből szednék ki a csillagokat és azt mondanák nekik, hogy többé nem tartoznak egymáshoz.

*

Most legalább látjuk, hogy mik voltunk, kik voltunk, amíg a magunk urai voltunk Szűz Mária palástja védelmében. Most látjuk, hogy nem becsültük meg magunkat, mostohák voltunk hegyvidéki, messze élő testvéreinkhez,nem hallgattunk a furulyaszóra, amely vér-szerint való hűséggel hangzott a Kárpátról, a Királyhágóról, nem is nagyon tudtuk, hogy kik laknak ott, ahol a bércek kezdődnek...

Most látjuk ellutrizott, a sors kockájára dobott boldog gazdagságunkat, koldusbotra juttatott szépszámú, derék családunkat, lefitymált határszéli rokonságunkat, adófizető alanynak taksált messzi atyafiságunkat. Most sírunk Kartágó romjain, a veszendő, elárvult Magyarország felett, amikor az ország négy tája felől temetésre szólnak a harangok. A latrok osztoznak a megfeszített köpenyegén.

*

A lelkiismeret furdaló hangján át azonban még mást is hallhat a leégett magyar. Elszerencsétlenedett, félárvaságra jutott gyermekei között tán észreveszi most a legreményteljesebbet, akinek tegnap még hamupipőke módjára sarokban volt a helye. Észreveheti, hogy minden gazdagság, nagy hatalom, önérzet múlandó, csak a kultúra örök. A kultúrát nem bírhatja le még a háború sárkánya sem. A kultúra nem éghet el, mint a vetés; főnix-madárként megszépülve, megnemesedve menekül meg a tűzvészből. A nincstelen országnak azért nem kell koldusbotot venni a kezébe,mert maradt kultúrája, amely ezentúl pótolja bányáit és várait. A javaitól, kincseitől meg-fosztott nemzet új hódításait a szorgalmasan percegő írótollakra is bízhatja. Az irodalom, a tudomány, a költészet és a művészet az, ami ezentúl a nem csüggedt magyarság sors-motorja lehet. Ezek a lenézett éles fogú egérkék szabadítják ki talán bilincseiből az oroszlánt. A közömbös vállvonogatás, amelyben