Expulzió

By G. F. Lancer

A Föld többé nem az emberek otthona. Nukleáris kataklizma sújtotta felszínét hamusivatagok borítják, az elemek elszabadultak, viharok tombolnak, szökőárak pusztítanak, a mélyben ismeretlen erők mozgolódnak. A valaha mindenható faj az űrbe kényszerült, kényelmetlen, szűkös lakóhajókra, elavult bázisokra és onnan igyekszik szörnyű bűneit jóvátenni. A Mars még nem lakható, a Föld pedig már nem az. Törekvéseiket, hogy meggyógyítsák az anyabolygót, rendre keresztülhúzza valamilyen ismeretlen erő.

Oliver ízig-vérig katona. Kissé kopottas már, az italt sem veti meg és olykor bizony eljár a keze, státuszra, rendfokozatra való tekintet nélkül. Küldetése felszámolás, ahogy mindig. Az ellenfél ismeretlen. Pia meg nincs.

• Language: Magyar
• Publisher: G. F. Lancer
• Release date: Feb 2, 2022
• ISBN: 9786155668951

Book preview

G. F. Lancer

Expulzió

Mogul Kiadó, 2021

EXPULZIÓ

Copyright © G.F. Lancer, 2021

Hungarian edition © Mogul Kiadó, 2021

Minden jog fenntartva

Borító: Blue’s Book Solution

Szerkesztette: Blue’s Book Solution

Korrektúrázta: Petrovics Anna

E-book verzió: Blue’s Book Solution

ISBN 978-615-5668-95-1

G.F. Lancer

Expulzió

Találkozás

Meleg. Rohadt, fullasztó, párás meleg. Olyan, mintha egyetlen ragacsos izzadságköpenyt terítenél magadra, amin semmi nem hatol át, eltekintve a felhőként rajzó rovarok fullánkjától, vagy tudom is én milyétől. Nem vagyok rovarológus. Nem szeretem a dögöket, nem érdekel, vannak-e érző idegeik, vagy éppen, hogy milyen királynő előtt térdelnek, (van ezeknek térdük egyáltalán?). Kizárólag az foglalkoztat, hogy mit esznek!? Engem!

Persze, az ember fia mindent elkövet, impregnált ruházat, moszkitóháló, miegymás, de végső soron egyik sem válik be. Egyes diverzánsok átjutnak a védelmen és kéjes örömmel fúrják az ember irhájába dárdáikat, mintha egyébként ott sem lenne a kifejezetten dzsungelharcra kifejesztett, rovarriasztóval kezelt, kevlárral megerősített szövet. Amiről egyébként a mérnökök szent meggyőződéssel állították, hogy a párolgás útján hatékonyabban hűti a testet, csökkenti a folyadékveszteséget és nem utolsósorban véd a tüskék, a kígyómarás és mindennemű rovar ellen.

Ehelyett itt rohadok egy esőerdőben, Afrikában, szakad rólam a víz, falom a sótablettát, hogy ne görcsöljenek be az izmaim, felzabálnak ezek a röpködő sorscsapások, és ennél sokkal rosszabb helyekre kívánom a tudóskákat, akik épp csak nem esküdtek meg rá, hogy ebben a ruhában kényelmesebb lesz, mint otthon, hiszen minden tesztet magasan abszolvált. Mintha tudnám ez mit jelent. Csak a dögöknek felejtették el átdobni a termékismertetőt és a tesztek eredményét, miszerint nem tudják átszúrni.

Azt mindenesetre meg kell hagyni, hogy akkora fullánkokkal operálnak, amik lazán beleférnek a szálfegyver kategóriába. Néha, egy-egy alattomosabb döfés után, lelkem bosszúra szomjazott és vicsorba torzult szájjal nyomtam meg a bal vállamra szerelt, félgömb alakban permetező rovarirtó „projektor" kioldógombját, ilyenkor néhány percre nyugtom volt tőlük és ördögi kéjjel figyeltem, ahogy az idegméreg hatására kétségbeesett vergődéssel lényegülnek át döggé. Persze ez nagyon nem méltó egy profihoz, de egy esőerdő mélyén, egy rohadt mocsár mellett, nehéz tartani a protokollt.

„Maradj észrevétlen, nem mozog, nem hangoskodik! – így hangzott az eligazítás utolsó mondata, utoljára ekkor sikerült katonaként reagálnom egy rezignált „Értettem! képében, visszanyelve a felmenők és a legősibb szakma közti párhuzam felemlegetését.

A küldetés egyszerűnek tűnt! Sima felszámolás! Gondoltam én!

A Gorgoth anyahajón állomásoztam ezidőtájt, élvezve a bakalét minden előnyét és igyekeztem elkerülni az összes hátrányát. Olykor eszembe jutott, amikor még ifjú harcosként alig vártam, hogy magamra ölthessem az Exoskeletont és üresre lőjem a Gauss ágyút valami számomra érthetetlen területi vita, vagy mutáns kolónia felszámolása során. Jeleket tettem a páncélra minden likvidált cél után, kerestem a harcot, még a kantinban is. Aztán amikor megtaláltam az ellenfelemet egy elit személyében, a távlati célok is világossá váltak: Felszámoló leszek! Gyors, kegyetlen és halálos, kobra a patkánylyukban.

A válogatási folyamat és a kiképzés embertelen volt, tizenkettőből négyen ölthettük fel a feketét, ebből egy az avatási ceremónia közben elhalálozott. Az instruktorok biztosították a vezérkart, hogy ez normális, csupán a természetes kiválasztódás része. Mindent elkövettek ellenünk, amit lehet, megsütöttek, megfagyasztottak, elpusztítottak, aztán újjáépítettek (helyenként szó szerint). Végül a sebészek helyre raktak mindent, amit kellett kicseréltek, megkaptuk a halálfejes karjelzést és irány a Föld, ami ezidőtájt már kezdte kiheverni a Nagy Összeomlás utáni sokkot.

Műszeresen bizonyítható volt a nukleáris tél lecsengése, a szupervulkánok nyugodni tértek, nem száguldottak szökőárak a partok között, és a szuperviharok is csak az egykori Ázsia területén borotválták a felszínt. Minden szuper, ahogy egy surranótársam szellemesen megjegyezte.

Az óceánt ugyan kerülni kellett, mert a folyamatos, extrém kéregmozgás miatt a kutatók szerint olyan, korábban sosem látott jószágok kerültek elő a mélyből, amik mellett a Nagy Fehér is csak snecinek számít. Szerintük az egyetlen jó dolog, hogy egyelőre nem olvadt el teljesen a sarki jég, így legalább nem kell szuperbaktériumoktól tartani. Fő, hogy a pohár félig tele van.

A bolygó kezdte összeszedni magát, a maga módján persze. Az ismert állatvilág java része kipusztult, ami megmaradt, az helyenként sugárzás rezisztens mutánssá fejlődött és még az ürüléke is harapott.

Az öreg Európa hamuval vastagon fedett, kopár pusztasággá vált, ahol a Geiger-Müller számláló úgy kerregett, mint egy régi merevlemez.

Ázsia ma már a Viharok Földje, a legtöbb sziget pedig a búvárok paradicsoma. Az öreg Kaszás rendesen átformálta a képet.

A hüllők, no és természetesen a rovarok egész jól átvészelték, főleg az Afrikai kontinensen, amit a nukleáris felhőnek csak a széle érintett, a vulkáni hamut pedig viszonylag gyorsan elhordták a fentebb említett boszorkányszelek.

A helyi flórát és faunát az okosok mesterségesen visszatelepítették a gondosan őrzött génbankokból, majd halálbüntetés terhe mellett megtiltották az emberi jelenlétet a bolygón. Mindenki marad az űrállomásokon, falja a gigantikus platformokra és a Hold belsejébe fúrt üregekbe telepített gomba és egyéb farmok szolgáltatta vegán kaját, és a fűrészporízű szintetikus húst, amitől az ember napokig székrekedéstől szenved.

A Földre csak a Vészhelyzeti Kormány által adott különleges engedéllyel mehet bárki, főleg a kutatók és a mérnökök, akik felügyelik a bolygó újjászületését, illetve a Felszámolók, akik arra vigyáztak, hogy jogosulatlan jelenlét ne fordulhasson elő. Nem bonyolult.

Mindig akadnak, akik úgy gondolják, hogy kitörnek az űrbéli pokolból és majd észrevétlenül kis kolóniákat alkotnak a már hellyel-közzel élhető területeken, öldöklik a bátortalanul lábadozó vadállományt, haszonnövényekkel kiszorítják a természetes flórát és boldogan éldegélnek a saját törvényeik által.

No meg persze megjelentek a hús és egyéb csempészek, akik ütött-kopott űrbárkákon próbálnak észrevétlenül haszonhoz jutni. Ilyenkor jelez a szatelit, jön egy, vagy több feketeruhás, néhány fejlövés, a hullák pedig maradnak a helyi fauna épülésére. Nincs mérlegelés, nincs fogoly, az ítéletet előre meghozták. Persze, ha már megtörtént a baj, és a vadat elejtették…

Nos, kár lenne a húst veszni hagyni, még ha esetleg kicsit radioaktív is. Az űrhajón úgyis kötelező revitalizációs kezeléssel kezdünk. A probléma az volt, hogy az idő teltével egyre több esetben kellett kiszállnunk (vagyis leszállnunk), az embereknek elegük lett a reformkonyhából és a szigorú születésszabályozásból.

Legendák keringtek mindenféle Édenről, Menedékről, meg Oázisról, amiről nem tudnak a fekete ruhások, csak meg kell találni és boldog, teljes életet lehet élni.

Szaporodtak az önjelölt pionírok, egy-két lázadást is vérbe fojtottunk az Űrállomásokon, ergo emelkedett a hullahegy, bár így legalább enyhítettek némiképp a szaporulat szabályozásán.

A kis paradicsombéli kolóniákról szóló legendák már-már ellensúlyozták a Felszámolók veszett hírét, a fenyegetés nem volt visszatartó erejű. Hiszen ha úgysem találnak meg, nincs mitől félni.

Mielőtt kezelhetetlenné vált volna a helyzet, az okosok léptek: lokális védelmet állítottak. Kifejlesztettek egy csak emberre veszélyes vírustörzset, egy tényleges szuperfegyvert, (valami ugrókódos mutációról hablatyoltak…) ami ellen a légszűrő rendszerek sem nyújtottak védelmet: megtalál, és azonnal aktivizálja az összes húsevő baktériumot, amit ér. Valami kezdetleges, mikroorganizmusok közötti kommunikációra és szimbiózisra volt képes, ami a kutatók szerint példa nélkül álló eredmény, de szerintem abban sem voltak egészen biztosak, hogy az ő produktumuk.

A fertőzés mindenesetre csúnya halállal járt. Nagy hírverés mellett indították a Földre a kapszulákat, amiket Keltetőknek neveztek, prezentációkat tartottak, amikben levetítették a vírus hatását, a vért okádó haldoklókat, a teherhajókba hordott hullahegyeket. Akik közül azért sokat fejbe lőttek előzőleg. Csak hogy a létszám meglegyen.

Ezek után pontosan az történt, amire számítottunk: elszabadult a pokol. Az emberek ki akartak törni a rabigából, ahogy mondták. Néhány lakóhajót és a Barge állomást ízzé-porrá lőttük pont a Gorgoth-ról, mire nagyjából lenyugodtak a kedélyek. Bár a lakóhajók kivétel nélkül flottába szerveződtek és nekiindultak megkeresni az Új Hazát, egy lakható bolygót.

Voltak nagy beszédek arról, hogy a jövő generációi miatt kell az űrben élni, ők már boldogan lehetnek újra földlakók, majd idővel akár marslakók is, amennyiben a Vörös Bolygó terraformálása befejező szakaszba lép. Hogy amit pokolnak hisznek, az