A delfin

By Mark Haddon

Angelica, az újszülött kisbaba az egyetlen túlélője egy tragikus repülőgép-balesetnek. Mesésen gazdag apja a széltől is óvja, a világtól teljesen elzárva neveli fel a lányt, aki semmit nem tud a róla keringő pletykákról. Ám egy nap Darius, az ifjú műkereskedő mégis eljut a fényűző villába, és többet megért a lány és az apja közötti kapcsolatból, mint amennyit szabadna. Az életéért menekülve a Delfin nevű hajón szökik üldözője elől, aki meg akarja ölni őt… S ezzel megkezdődik az őrült, vér-, könny- és sós víz áztatta kaland, amely az elbeszélés hullámain napjaink Franciaországa, az ókori Görögország és a shakespeare-i Anglia között hánykolódik; amely majd elsüllyed a gyász sziklazátonyain, ám mégis partot ér; amelyben kalózok fosztogatnak, pestisjárvány tombol, és egy hercegnő kezét elnyeri egy birkózóbajnok – és amelyben egy kegyetlen világban egy szétszóródott család tagjai próbálják megtalálni az otthon felé vezető utat.

• Language: Magyar
• Publisher: Európa Könyvkiadó
• Release date: Nov 16, 2020
• ISBN: 9789635043644

Book preview

Fordította

Sóvágó Katalin

A SZERZŐTŐL AZ EURÓPA KÖNYVKIADÓNÁL MEGJELENT:

Bumm!

A kutya különös esete az éjszakában

Valami baj van

Suzanne, Dean és Simon Stephensnek

„Nem tudtam, hogy aki

belép egy dalba, az

ki nem kerül"

OCEAN VUONG: Küszöb

„Leánya véle, szépek szépe,

Még mindig együtt lakozott;

Ám teste a dúsgazdagot

Rossz útra téríti gyakorta,

S ezért, hogy ím, e gyönge lányka,

Ki váltig atyja házát lakja,

Megérte, hogy tulajdon atyja

Elméjében úgy elborult,

És úgy legyűrte nyomorult

Testét a vágy – hovatovább

Vissza se fogta már magát,

És megfogant vérnősző terve."

JOHN GOWER: Confessio Amantis (részlet){1}

„Hogy vetődik és fickándozik a sok delfin!"

WILLIAM SHAKESPEARE: Pericles{2}

A REPÜLÉS

MAJA A HARMINCHETEDIK HÉTBEN VAN. Nem lenne szabad repülnie, de barátoknál vendégeskedtek, akiknek szőlőskertjük van Bellevue Campillonban, és Viktornak, egy másik vendégnek van egy Piper PA–28 Warriorja, amellyel másnap reggel óhajt visszarepülni Pophambe. Land Roverje a repülőtéren várakozik; a világ legegyszerűbb dolga lesz kitenni Maját a winchesteri háznál, útban a déli partra. Férje, Philippe nem szívesen bízza Maját más férfi gondjaira, főleg olyanéira, akit csak két napja ismer, ám a véletlenek összejátszása folytán úgyszólván lehetetlen visszautasítani az ajánlatot. Ő autóval megy Párizsba, a lakásnál hagyja a kocsit, felszáll a Londonba induló Eurostarra, és egy nappal később Winchesterben lesz.

Különben is, Maja élvezi a kis gépeket. Az utazás olyan könnyű lett. Az ember elalszik Isztambulban, és felébred Pekingben. Maja szereti nézni az elkattogó mérföldeket, a folyódeltákat, a megművelt szántóföldeket, a hegycsúcsokról legöngyölődő, szél sodorta felhőszálakat. Élénken emlékszik lánykorából egy repülésre az Oslofjord fölött, a szigetek sorára, a nyaralókra, rakpartokra, hajókra, a szaladó napfényre a vízen, valami, közvetlenül a szavak mögött meghúzódó kinyilatkoztatásra a lépték, a szökés meg a földfelszín kapcsolatáról. Ráadásul végre enyhült az émelygés, amely természetellenes kitartással kísérte végig a terhességét, átérzi a legendás ragyogást, és alig várja, hogy élvezhesse a vele járó szabadságot, mielőtt egy nagyon apró és nagyon követelőző emberi lénynek szentelné az életét.

Philippe aggodalma indokolt. Viktornak van magánpilóta-engedélye, de nincs műszerrepülő-képzése. Ez sem lenne baj, ha csak a kilencéves fiával, Rudyval utazna. Akkor korán indulnának, és ha az időjárás vagy más körülmények megváltoznának, Viktor elhalaszthatná a repülést másnapra, vagy pedig, amennyiben már felszálltak, leszállna egy másik repülőtéren. De Maja későn ébred, hosszan reggelizik, lassan csomagol, és valahova eltett és most nem talál egy korall nyakláncot, amely, mint  makacsul hangoztatja, bevihető az Egyesült Királyságba, már ha előkerül, amiből fárasztó és meddő kutatás lesz a nagyon nagy házban. Már túl vannak az ebéden, mire Maja elkészül. Ha kevésbé vonzó lenne, Viktor a legnagyobb lelki nyugalommal sürgetné, így viszont, bár annak idején hidegen hagyta Maja teljesítménye a mozivásznon, meglepetésére ismét tizenöt évesnek érzi magát az asszony társaságában, aki sűrű szőke hajú, kékséges kék szemű, szép, mint egy rajzfilm, elbájolóan szétszórt, és egy hajszál választja el a duciságtól. Van egy sebhely az arcán, egy varjúnak köszönhetően, amely berepült az ablakán, amikor tízéves volt. Viktor rajongása mulatságos, noha kissé aggasztó egy olyan embertől, aki megszokta, hogy minden tárgyalóteremben, sőt minden szobában az ő kezében van az irányítás.

A fényét vesztett, piszkos nyakéket majd hat hónap múlva leli meg Bruno, a kertész a birtok szélén, egy nyárfaligetben, ahova Beaufort-ék ritkán járnak, a vendégeikről nem is szólva. Csak azzal tudják magyarázni, hogy valamilyen állat, amelyiknek feltűnt az élénk szín, elhurcolta az ékszert a medence mellől, át a pázsiton, és már a fák között járt, mire rájött, hogy feleslegesen fárasztotta magát. Fontolgatják, hogy elküldik Winchesterbe, de nem találják a megfelelő szavakat a kísérőlevélhez, így csendesen elteszik egy fiókba, és a korall ott is marad évekig.

Mielőtt elindulnának a házból, Viktor felhívja a repülőteret, hogy még egyszer megérdeklődje, milyen idő lesz. A jelentés nem túl megnyugtató, de ő úgy veszi, hogy repülhetnek. Nemhogy nem bosszantja a késlekedés, de érdekes módon még kedvesebbnek látja tőle Maját. Nem engedi meg magának, hogy aggodalmaskodónak vagy felkészületlennek tűnjék az asszony szemében, így hát felölti jelképes talárját, amely sugárzó magabiztossággal hitelesíti szavainak igazságát. A felhőtlen égbolt is azt sugallja, hogy az esküdtszékekhez hasonlóan az időjárás sem tud ellenállni az ő egyénisége erejének.

Kisétálnak a kifutópályára, Rudy tüstént felkapaszkodik a gépbe. Maja figyeli Viktort, amint elvégzi a külső ellenőrzéseket, és a nő szemmel látható öröme feltámaszt valamennyit a lelkesedésből, amelyet Viktor régebben minden repülés előtt érzett. Bemászik a kabinba az egyetlen ajtón, elhelyezkedik a pilótaülésben, aztán besegíti Maját. Áthajol az asszony combja fölött, hogy behúzza az ajtót, megmutatja, hogyan működik a biztonsági öv, ad neki egy fejhallgatót. Feltankolnak, beleállnak a szélbe. Viktor behúzza a féket, ellenőrzi, hogy az üzemanyag az üresebb tartályból jön, átkapcsolja a szivattyút a tele tartályra, és lefuttatja az ellenőrzéseket. Gyújtás, porlasztó, kormánylapok, állásszögek, kabintető, heveder. Elgurulnak a starthoz, kivárják, hogy egy Hawker 600 felszálljon, bedőljön jobbra, és feloldódjon a kékségben.

Még el se váltak a földtől, de Rudyt máris álomba merítette a hátsó ülésen a robaj és az ugrálás bölcsődala. Általában rosszul érzi magát más gyerekek társaságában, de tökéletesen önellátó, úgyhogy neki valóságos kis éden volt ez a hétvége, szabad hozzáféréssel egy úszómedencéhez, egy dupla ajtós, gazdagon feltöltött hűtőszekrényhez és egy harminckét darabos Caran d’Ache színesceruza-készlethez, hogy tovább írhassa és rajzolhassa képes eposzát, a Kandor lovagjai-t. Rudy legkedvesebb emléke az úszás az esőben, amikor csak az övé volt a kihalt medence, a rücskösen sistergő vízfelszín és a kék csend a mélyben. Bentlakásos iskolában tanul, ahol a többi fiú olyan módon terrorizálja, amely túlságosan ködös és meghatározatlan ahhoz, hogy panaszkodni lehessen miatta, őt mégis felemészti, és már csak három nap maradt a vakációból, úgyhogy a legtöbbet hozta ki a bellevue-i korlátozott időből, kései fekvésekkel és korai kelésekkel, ezért mostanra teljesen kimerült. Ám nem kell visszatérnie az iskolába. Két óra múlva halott lesz.

– Prunay torony. Golf Alpha Sierra várakozik, felszállásra kész.

– Golf Alpha Sierra. Felszállás engedélyezve, kifutópálya zéró nulla. Szél zéró kettő zéró fok. Öt csomó.

Viktor eltunyult az utóbbi időben, de mert Maja ül mellette, végigcsinálja a vészhelyzeti protokollt, magában végigmondja a mantrát, miközben gyorsulva gurulnak a kifutón: „Ha motorhiba van a földön, leveszem a gázt, és megállok. Ha motorhiba van közvetlenül felszállás után, de elég helyem van, leveszem a gázt, és visszaereszkedek a kifutóra. Ha nem tudok leereszkedni a kifutóra, kiválasztom a legbiztosabb pontot harminc fokon belül jobbra és balra a középvonaltól, és leszállok."

Óránként harminc mérföld, negyven, ötven… Felszállnak, Viktor befordul a légi folyosóba, ahogy kapaszkodnak egyre följebb. Északnyugat felé fog menni Le Touquet-ig, azután északnak a part mentén Cap Gris-Nez-ig, mielőtt átkelne a Csatornán a doveri világítótoronyhoz. Hatezer lábnál szintbe állnak, Maja mesélni kezd egy Bombázó nevű lóról, amelyen a South Downs Nemzeti Parkban lovagolt – Clarendon Way, Ashley Down, Beacon Hill… Felületes fecsegés, de Maja néhány jól ütemezett, helyeslő neszt is elfogad válaszul, és Viktornak tetszik a nő hangja. Végül az asszony feladja a harcot a motorzúgással, inkább a tájat figyeli a mélyben, így Viktor időnként felé fordulhat, és elképzelheti, milyen lehet meztelenül.

Alattuk ötezer lábnyira félig felszántott, félig zöld mezők kusza négyszögei, St. Gobainnél és Noyonnál erdőfoltok, a Somme kövér kígyója Amiens felé kanyarog. Az ég most már felhősebb, a kék fakulóban, a levegő kissé rázósabb. Viktor rádiózik Lille-be, hogy tájékozódjon. Ezer lábnál néhány felhő, ezerötszáznál szakadozott felhőzet, ötszáznál összefüggő felhőréteg. Nem tökéletes, de mindenképpen Le Touquet felé tartanak, így nem kell komoly döntéseket hozni, és Maja ismét beszél, ezúttal a férje gyarlóságairól, de olyan bánatos, mulatságos és meglepően kedves stílusban, hogy Viktor úgy érzi, bevonták egy körbe, amelyből egész héten ki volt zárva, és ez az érzés Maja testi közelségével egyesítve olyan kimondhatatlanul élvezetes, hogy nem figyel eléggé a lassan romló időjárásra. Abbeville fölött a felhőréteg váratlanul megvastagszik. Viktor elveszti a vizuális kapcsolatot a földdel, és megállapítja, hogy a látótávolság annyira csökkent, hogy már nem találja a horizontot. Pontosan tudja, mit kell tennie most: óvatosan le kell írnia egy 180 fokos fordulatot, és a lehető leggyorsabban ki kell jutnia a katasztrófával fenyegető helyzetből. Pontosan ezt is tenné, ha látná Maján, hogy aggódik, de az asszony nemhogy nem érti, mekkora veszedelemben forognak, inkább úgy viselkedik, mint akit megigéztek.

– Azt is elképzelheti, hogy Törökország van odalent! Vagy Finnország! Tiszta Saint-Exupéry!

Ez Viktor életének legnagyobb ostobasága. A biztonságuk – Maja biztonsága, Rudy biztonsága – fontosabb minden másnál, de van az agyában valamilyen ősemberi rész, amely irtózik attól, hogy a legcsekélyebb mértékben is inkompetensnek mutatkozzék bárki előtt, főleg egy nő előtt, és a legkevésbé ez előtt a nő előtt, akit ennyire vonzónak talál. Már ezeknek a gondolatoknak az elgondolása is elodázta a kerülőt, amelyet öt, majd tíz, majd tizenöt másodperccel korábban meg kellett volna tennie, és meggyőzte róla, hogy mivel légi folyosóban van, tartani tudja az útirányt, és remélhetőleg hamarosan kibukkan a felhőből.

Van egy amerikai tanulmány, amelyre mindenki hivatkozik az alapfokú pilótaképzésen: eszerint azoknak a pilótáknak, akik műszerrepülő-kiképzés nélkül repülnek felhőben, átlagosan kilencven másodperc a várható élettartamuk. Viktor ezt mindig taktikai túlzásnak tartotta. Be ne gyere! Itt szörnyetegek vannak! Vagy talán azokra az idióta kansasi parasztokra vonatkozott, akik úgy közlekednek a trágyaszóró repülőikkel, mintha quadoznának. Őt a sebesség sokkolja, amellyel a műszerek kiírásaira kell reagálnia, miközben egyre nehezebb figyelmen kívül hagynia a belső füléből érkező üzeneteket.

Maja zavartalanul bámul ki az ablakon.

Nem egészen három perce léptek be a felhőbe. Viktor ijesztően fáradt, már szédeleg, az agya olyan kétségbeesetten keres egy szilárd pontot, ahonnan cáfolhatná ezeket az emelkedéssel-süllyedéssel-legyezéssel fenyegető, csalárd jelzéseket, hogy kezd sötét alakokat hallucinálni. A repülőgép előrebukik és megdől. Viktor túlkorrigál. Mélyebbre kell ereszkednie, alul talán kijöhet a felhőtakaróból. Mindössze annyi kellene, hogy egyetlen pillantást vethessen a földre! Kissé fölengedi a gázpedált, óvatosan előretolja a kormányt. Kétezer láb, ezer láb, nyolcszáz láb.

Ha nem összpontosítana olyan keményen arra, hogy szintben és egyenesen tartsa a gépet, talán rádöbbenne, milyen elemi hibát követ el. A magasságmérő a tengerszintre van beállítva. Ő nem a tenger fölött van. A szárazföld felett van. Négy perc. Öt. A felhő nem vékonyodik. Nagyon reális az eshetőség, hogy lezuhannak. Viktort nem érdekli a saját halála, de nem bírja elviselni a gondolatot, hogy megöli a tulajdon fiát. Nem bírja elviselni a gondolatot, hogy megöl egy gyönyörű asszonyt és a meg nem született gyermekét.

Rudy álmában képzelt barátjával, Babuval játszik. Visszakerültek Bellevue-be. Éjszaka van, Vache Qui Rit kockasajtot szedtek ki a hűtőből, hatalmas pohár gránátalmaszörpöt csináltak maguknak, felkapcsolták a medence világítását, és a víz úgy rezeg a sötétben, akár a folyékony fény türkizkék szelete.

Maja oldalra néz, és látja, hogy könnyek gördülnek le Viktor arcán.

– Úgy, de úgy sajnálom! – mondja a férfi sajátosan ünnepélyes hangon. Maja körülbelül tíz másodpercig émelyeg a félelemtől, aztán egyetlen pillanatra elsötétül a köd, és ők egy gabonasiló oldalának ütköznek. Óránként hetven mérföldes sebességgel. A siló üres, ezért átszakítják a hullámvas lemezt. A plexiüveg szélvédő meghasad és kipattan a keretéből, a törésvonal éles pereme lenyakazza Viktort. Nekicsapódnak a siló másik oldalának, azt is átszakítják, a gép orral csapódik a kemény földbe. A kerekek leszakadnak, a gép előredől, az ütközés hátralöki a motorblokkot, amely összezúzza Maja lábát.

Történetesen Gapennes és Yvrench között, egy vidéki mellékúton épp ott hajt lassan Raphael Blatt, egy német orvos, amikor meglátja a kocsijától balra a jobb oldali szárny ereszkedő, zöld irányfényét. A köd olyan sűrű, hogy az orvos nem tudja, Cessna-e a gép, vagy Airbus. Rátapos a fékre, mert attól fél, hogy a gép keresztülsodródik az úton, ám a fény előreszökken, már a fák koronájánál is alacsonyabban, aztán eltűnik. Az orvos nem ismeri jól a vidéket, de azt biztosan tudja, hogy nincs a közelben repülőtér. Mintha robbanást hallana, bár lehet, hogy csak képzelte. Vánszorgásig lassít, várja a lángok fényét, ám elöl csak az út olvad bele a fehérségbe. Már kételkedik benne, hogy csakugyan látta-e a fényt, ahogyan rendkívüli események után szoktunk kételkedni, ha azok nem hagynak nyomot a környezeten. Gyorsít. Pár száz méter után balra fordul egy földúton, amely rozzant tanyához vezet. Rozsdás traktor. Feltornyozott, ócska gumiabroncsok. Az orvos gyanítja, hogy rossz helyre jött, mert a gép vagy másutt ereszkedett le, vagy ismét fölemelkedett, és már öt mérföldnyire jár. Azért kiszáll a kocsiból, de csak ködtől fojtott röfögést hall a disznószar orrfacsaró szagában. Nyílik a tanya ajtaja, fényháromszöget vág a sáros udvarba, egy testes asszony trappol az orvos felé – kontyos, virágos kötényű, papucsos – és úgy kiabálja:

– Venez! Venez!{3} – mintha megkönnyebbült volna, amiért Raphael végre megérkezett. Integet neki, hogy kerülje meg a tanyát, amelynek keresztlécekkel leszorított fekete plasztikponyva az oromfala. Ahogy elsietnek alatta, bántóan éles fény gyúl. Az asszony férje mozdulatlanul áll velük szemben, és úgy mutat balra az elemlámpával, mint egy unott jegyszedő a moziban. Befordulnak egy istálló sarkánál.

Megkockáztatnánk, hogy a valaha látott legelképesztőbb jelenet tárul az orvos szeme elé. A gép orra a földbe fúródott, a szárnyak letörtek és előrekonyulnak, a farok felfelé görbül, akár a skorpióé. Közvetlenül mögötte nagy vasépítmény ágaskodik, amelyet mintha átfúrt volna a gép, habár a részleteket nehéz kivenni ebben a gótikus megvilágításban. Raphael odafut. A törött üveg mögött meglát egy kicsi, szőke asszonyt, krémszín kámzsanyakú pulóverben. Ennél többet nem tudni a külsejéről, mert az arcát összevagdosta az üveg. Mindenórás. Az orvos elfelejti, melyik országban van, és azt mondja:

– Keine Panik, ich bin Arzt.{4} – Megragadja az ajtó kilincsét, elfordítja. Lábát a gépnek veti, erőlködik. Harmadik próbálkozásra kinyílik az ajtó, és visítva végigcsikorog az elgörbült szárnyon. Raphael már látja, hogy az asszony lába beszorult az ülés és a műszerfal közé. Hangja úgy szól, mintha nagyon-nagyon részeg lenne, és fontos üzenetet akarna átadni, de képtelen lenne megformálni a szavakat. Ki kell vágni innen. Fájdalomcsillapításra van szüksége. Meg kell vizsgálni az alsó lábszárát, hogy megállapíthassák, milyen súlyos a vérzés. Egyik se lehetséges. Csak most látja Raphael, hogy nem a nő vezetett. A pilóta a nő mellett ül, és nincs feje. Ezt a részletet nem közlik a sajtóval, de azért a falusi Májusfa kocsmában azt pletykálják, hogy a fejet az öreg Moreau találta meg másnap egy közeli mezőn.

A gép megtépett fémje elmozdul és visít. Raphael hátraugrik, és vár, hogy a szerkezet belezökkenjen az új egyensúlyba. A törött üveg mély árkot hasított a karjába, de nincs tudatában. Sok mindennek nincs tudatában. Majd később fog elszörnyedni attól, hogy akár ki is gyulladhatott volna a gép, majd akkor, amikor visszajáró emlékek kísértik majdnem két éven át. Kikapja a paraszt kezéből az elemlámpát, visszatér a gazdánéhoz, és csak most, amikor bevilágít a kabin sötét belsejébe, fedezi fel az asszony mögött, az ülések közötti mélyedésben a fiút. Az elemlámpával betöri a háromszögletű, kis hátsó ablakot, hogy benyúlhasson. Megszorítja a fiú vállát, de az nem reagál. Rányomja két ujját a nyakára. Semmi. Elfordítja a fejét, felhúzza a felső szemhéját, előbb a balt, aztán a jobbat. Nincs pupillareflex. Valószínűleg súlyos fejsérülés. Mögötte a gazdáné halkan imádkozik.

– Pardonne-nous nos offenses, comme nous aussi pardonnons à ceux qui nous ont offensés.{5}

A sebesült asszony két kézzel szorítja a hasát. Lehetséges, hogy vajúdik?

– Tartson ki – mondja a férfi –, hamarosan itt a segítség. – Az asszony feje jobbra-balra billen. Raphael még azt sem tudja, milyen nyelven beszél, ám a lámpafénynél felfedezi a húsból kiálló, törött sípcsontot. Leoldja a nyakkendőjét egy hevenyészett nyomókötéshez. Az asszony mintha észre sem venné. Tagolatlan, részeg motyogása folyamatosan halkul. Fejének billegése lejáró metronóm ingása. – Legyen erős. Együtt ki fogjuk bírni.

Olyan szorosra húzza a nyakkendőt, amennyire csak bírja, aztán kettős boggal rögzíti. Most már nem tehet többet azon kívül, hogy vár. Megtapogatja az asszony hasát. A baba mozog. A következő percek jelentik élete legnehezebb estéjének legnehezebb szakaszát, amikor várja a mentőt, hajtogatja a megnyugtatás egyre értelmetlenebbnek érzett szavait, kétségbeesetten akarva, hogy az asszony és a gyermek maradjon életben.

– Meg tudja csinálni. Már jön a segítség.

Egy idő múlva, ami lehet tíz perc vagy egy óra, az asszony feje lehorgad, és nem mozog többé. Raphael biztosra veszi, hogy elment. Most már tudja, mit kell tennie. Legalább a babát életben tarthatja.

Kicsatolja az asszony biztonsági övét, terpeszben ráül a hasára. Mindenütt vér. A pilóta keze megdermedt a levegőben, mutatóujja fölfelé szegeződik, mintha beszéd közben szakították volna félbe.

Raphael megragadja a nő orrát, hátrahajtja a fejét, a szájára nyomja a száját, és erősen belefúj, hogy megtöltse levegővel a tüdőt. Az asszony mellkasa megemelkedik. A férfi szünetet tart, aztán megismétli a mozdulatsort. Ha elég oxigént tud juttatni a tüdőbe, és mozgásban tartja a szívet, talán a babának is jut kellő mennyiségű oxigén. Hátradől, összekulcsolt kezével rátámaszkodik a szegycsontra, erősen megnyomja. Egy… kettő… három… négy… öt… Vissza a szájhoz. Megragad, megdönt, fúj. Van valami kísérteties nyugalom ebben az egészben: a gyűrött fémben, a ködben, a disznók hangjában, az ő kezének a ritmusában. Időnként nyikkan egyet a gép. Vagy talán a fölöttük ágaskodó építmény törött fémje. Az orvos elképzeli magát egy vashajón, egy sötét óceán közepén. Lehet, hogy rajta és a meg nem született gyermeken kívül nincs élő lélek a világon.

Vakáción nem visel karórát, ezért számol, mert a mentősöknek tudniuk kell. Ötven ciklus kardiopulmonáris újraélesztés. Nagyjából huszonöt perc. Szirénázást, motorok bömbölését, emberi hangokat hall, és váratlanul egy tudományos-fantasztikus filmbe kerül, ami csupa mennydörgés, ívfény, sisak és kezeslábas. Egy nagy jármű, amilyet még sose látott, vélhetőleg tűzoltóautó egy katonai repülőtérről. Két kesztyűs kéz megragadja a vállát, és kiemeli a kabinból. Raphael arrébb megy, aztán megfordul, hogy befogadja az egész képet: az árnyalakokat, a gép elgörbült feszületét, a sárga CA–956 felírást sötétzöld alapon, a lüktető kék fényeket, a lángvágók csillagszóró-sercegését. Akár egy óriási reneszánsz festmény, amely valamilyen új mítoszt ábrázol. Most először gondol rá, hogy ez valószínűleg egy család. Az anya halott, az apa halott, a fiú halott. És ha a gyermek életben marad…? Valami történik, ami még sosem esett meg vele praxisának tizenhét éve alatt. Ibolyaszín jégeső zúdul át a látóterén, és a tanyaudvar sara kecses hullámban felcsap, bele az ő védtelen arcába. Amikor visszatér a testébe, egy műanyag hordón ül, kezében csorba pohárkába töltött konyak, és a parasztasszony csokoládés keksszel kínálja egy felbontott tasakból. Valahol egy kisbaba sír.

A GYERMEK

PHILIPPE ÁTNÉZ az Avenue du Président Kennedy fölött a Hattyúk szigetére. Ilyen magasról tetőtől talpig látszik az Eiffel-torony, olyan most, mint a miniatűrök, amelyeket az utcai árusok kínálnak az igazi torony tövében. Mentazöld hatos metró húz át a Bir-Hakeim hídon. Más okból kell jönniük. Ha kitalálja, mi az a más ok, mielőtt ideérnének a lakáshoz, akkor nem is azt fogják mondani, hogy Maja halott. Olyan ez, mint mikor átlépjük a repedéseket a járdán. De nem jut az eszébe semmiféle más ok. Ha lenne más ok, akkor az ügyvédjével, a könyvelőjével vagy a titkárával, Hervével beszélnének. Nyugat felé csúszó, rücskös, khakiszín szalag a Szajna. Nyílik az üvegajtó, Hervé kivezeti az érkezőket az erkélyre. A férfi a bűnügyi rendőrség tisztje. Fekete egyenruha, rajta két rendfokozati jelzés. Természetellenesen fehér bőre van, az arcán szemölcs, olyan, mint egy szétnyomott mazsola. Mögötte vaskos asszony áll, lompos bézs kardigánban, bordó széldzsekiben. Philippe magánterébe nem szokás behatolni kéretlenül. Hervé és a személyzet más tagjainak feladata megakadályozni a hasonló helyzeteket. A tiszt bemutatja a kollégáját, aki az áldozatokat segítő osztályról jött. Ez nem lehet. Philippe anyjával egy szempillantás alatt végzett a szívroham, miközben Lech-Zürsben síelt. Apja az utolsó hónapot egy kefalóniai villában töltötte, ahol ápolók rakosgatták ki-be a tengerbe. Philippe nem elég naiv ahhoz, hogy elhiggye, a pénz megváltoztathatja az élet brutális tényeit, de mindig feltételezte, hogy azért elodázhatók és finomíthatók vele.

A tiszt elnézést kér, amiért rossz hírt kell hoznia. Kinyitja apró noteszét, hogy ellenőrizze a tényeket.

– A gép egy tanyaépületnek ütközött. – A nő leplezetlenül csodálja a kilátást. Vagy csak Philippe tekintetét kerüli? Hogy segíthet ez bárkinek? Hervé a többi utasról kérdez. A rendőr elmagyarázza, hogy a pilóta és a kisfiú is meghalt. Philippe örül. Nem bírná elviselni a tudatot, hogy Viktor nemcsak megölte Maját, de ő vagy a fia még túl is élték. A nő visszafordul hozzá, és oldalra hajtja a fejét, hogy együttérzőnek látsszék. Kövérebb, öregebb, kevésbé vonzó változata egy tévébemondónak, akinek a nevére Philippe nem emlékszik. Mintha valaki más gondolná a gondolatait, amelyek távírószalagként futnak az előtte lejátszódó jelenet alatt.

– A felesége beszorult a roncsba.

Tíz emelettel mélyebben egy uszályt vontatnak ár ellen, a víz redősen válik szét a vontatóhajó tömpe orra előtt. Miért mondják neki ezeket a részleteket?

– Viszont az a jó hír… – A rendőr elhallgat, beszívja a levegőt. – Elnézést, rosszul fogalmaztam. – Újabb lélegzet. – A lánya él.

Philippe markolja a matt acélkorlátot, és lenéz a tüskebokrok sáncára, amely elválasztja az épületet az utcától. Tökéletesen megfeledkezett róla, hogy Maja állapotos volt. Miként lehetséges ez? Gőz párolog egy süllyesztett rácsból. A halála előtt megszült, vagy feltrancsírozták, mint a húst, hogy megmentsék a gyermeket? Ha kissé jobban kihajolna, a nehézkedési erő egyszerűen magához rántaná. A világ legkönnyebb dolga lenne. Olyan, mint belezuhanni az ágyba.

HERVÉ VEZET. Philippe nem akar két órát tölteni olyasvalakinek a társaságában, akit nem ismer, és nincs olyan állapotban, hogy ő vezessen. A sokk nem a jó szó erre. Kívül van a testén, üresen bucskázik a levegőben. Megegyeztek egy névben, de ő nem mondja ki, még elméjének magányában sem, nehogy valóra váljon. Nem akarja a kislányt, de azt sem akarja, hogy meghaljon. Vissza akarja fordítani az időt, és ki akarja cserélni Majára a gyereket. És ha oxigénhiányos? És ha agykárosodott? És ha nyomorék?

Hervé gázt ad, és megelőz egy Dentressangle kamiont, amelynek az oldalán fütyülve csapkod a piszkos, narancsszín ponyva egy elszabadult, szélsebesen verdeső, keskeny csíkja. Hervé százkilencven centi, száztizenöt kiló, és egy gramm zsír sincsen rajta. Szokása szerint antracitszürke öltönyt visel fehér inggel, nyakkendő nélkül. Borotvált feje ragyog, mint a fényesre dörgölt alma. Zsálya- és tengerisó-illatú Joe Malone kölnit használ. Más emberek annyiban érdeklik, amennyiben ütköznek terveivel, igényeivel és kényelmével. Jobbára a hetvenes és nyolcvanas évek diszkózenéjét hallgatja, amelyről enciklopédikus tudással bír. Rose Royce, A Taste of Honey. The Love Unlimited Orchestra. Udvarias és figyelmes azokhoz, akikkel Philippe érdekei miatt udvariasnak és figyelmesnek kell lennie. Ám ha bosszantja valami, olyan arcot vág, ami kellően nyugtalanító ahhoz, hogy eddig csak kétszer kellett erőszakhoz folyamodnia. Nikki, Philippe titkárnője szentül hiszi, hogy Hervé, ha utasítanák, szemrebbenés nélkül megölne valakit.

A boulogne-i kapitányság egy sivár kereszteződés egyik sarkát foglalja le egy tetoválószalonnal szemben. Odabent citromsárga láthatósági dzsekit és kalózkalapot viselő ember panaszkodik részegen a főbérlőjére. Áporodott sajtszag árad belőle. Drabális rendőr tessékeli ki az épületből, aki eldobható kék gumikesztyűt húzott a művelethez.

Cambridge óta Philippe nem állt sorba, és nem várakozott közterületen.

Beviszik őket a hullaházba, ahol Philippe azonosítja Maja holttestét. Maja olyan, mint akit megnyúztak. Philippe mindig is gúnyolódott a lélek eszméjén, de a test olyan… üresnek rémlik. Ugyanezt gondolja majd az alfamai lakásról, a Dubuffet-képekről és -szobrokról, a tengeri salátával körített borjúmirigyről a Mirazurben, és Tribune Bayről; mintha Maja lett volna a