Halott vagy

By Sarah Pinborough

A Ne higgy a szemének című No.1 Sunday Times bestseller és a 13 perc szerzőjétől
Régi ügyek
Marcie viszonyba kezd Jason Maddox-szal, amivel egy csapásra bekerül a társadalmi elit köreibe. Vagyonos, nagy múltú családok, ősi titkok. Marcie ugyan beházasodott ebbe a világba, de soha nem fog igazán közéjük tartozni.
Egy váratlan fejlemény...
Jason főnöke egy utazásról új feleséggel tér vissza Londonba. A nő fiatal, dögös, szabados: senki nem tudja levenni róla a szemét. Marcie férje sem. Bekövetkezik a visszafordíthatatlan tragédia.
Vannak, akik gyilkolni is hajlandók a csillogó gazdagságért. Vajon Marcie mire képes, hogy megtarthassa?
A házasságból gyilkosság lesz?

• Language: Magyar
• Publisher: 21. Század Kiadó
• Release date: Aug 11, 2020
• ISBN: 9786156122292

Book preview

SARAH PINBOROUGH

HALOTT VAGY

Budapest, 2020

Fordította

TOMORI GÁBOR

A fordítás alapjául szolgáló mű:

Sarah Pinborough: Dead To Her

Copyright © Sarah Pinborough Ltd, 2020

Hungarian translation © Tomori Gábor, 2020

© XXI. Század Kiadó, 2020

borítóterv © Julianna Lee

borítófotók © Kim Blomqvist/Arcangel

© KatarinaF/Shutterstock

21. Század Kiadó – XXI. Század Kiadó Kft., Budapest

Felelős kiadó Bárdos András és Rényi Ádám

Kiadványfelelős Kovács-Rényi Anna

Szerkesztette Tegyi Timea

Előkészítés Györke Mária

Korrektúra Harrach Judit

Tördelés Váraljai Nóra

Elektronikus változat

Békyné Kiss Adrien

ISBN 978-615-6122-29-2

Az igazi Marcie-nak és Jasonnek

(és a macskakollektívájuknak)

sok szeretettel

ELSŐ RÉSZ

„Üres a pokol… itt van minden ördög!"{1}

WILLIAM SHAKESPEARE:

A vihar

1.

A gyertya ég.

Ropogós papír. Egy toll.

MI TÖRTÉNT JONNYVAL?

Boríték.

Pecsét.

Suttogás.

Várakozás.

2.

Egy vadat nem lehet megszelídíteni.

A gondolat valahonnan Marcie agyának mélyéből tört fel, fodrozódást keltve az állóvízben, ami az élete lett. Érzékelte Eleanor fürkész tekintetét a vendégeken, ahogy lenézett az aranyozott keretű portréról, amely még mindig ott függött a lépcsőfeljáró falán, árnyékot vetve valamennyiükre. Egy éve sincs, hogy meghalt. Vajon mihez kezdene az események eme fordulatával?

Marcie-t emberek vették szorosan körül. A meleg levegőt betöltötte a halkan elejtett megjegyzéseik moraja. Meg az elfojtott kuncogásokban és oldalpillantásokban megbúvó feszültség.

„Nahát, nézzetek oda!"

„A vén szoknyavadász."

„Fogyott vajon? Nem úgy néz ám ki, mint aki kész nyugdíjba menni."

„Nem is tudom, mire számítottam, de ez a nő… valahogy más."

„És nagyon fiatal."

Fiatal is volt ez a jövevény, aki közéjük érkezett, ez a második Mrs. IV. William Radford. Hány éves is, huszonkettő? Még fiatalabb? Legfeljebb huszonhárom. Eleanor negyven évvel idősebb volt, amikor meghalt.

– Senki sem bolond annyira, mint egy vén bolond. – Iris. Az örökké visszafogott Iris. Eleanor közeli barátnője volt; együtt cseperedtek fel, réges-rég, amikor még nagyon más idők jártak. Iris vállalta magára a barátnője gondozását, és minden tőle telhetőt elkövetett, hogy Eleanor az az elegáns savannah-i szépség maradhasson, aki sokáig volt, még akkor is, amikor a rák csonttá és bőrré aszalta. A végén már olyan vastag sminkréteg került rá, hogy Marcie-nak az volt a benyomása, úgy néz ki, mint Baby Jane, de hát mit mondhatott volna? Ugyanazt mondta, amit mindenki más, jóságos ég, remekül nézel ki, Eleanor. Mindig olyan elragadó vagy. Hozhatok neked egy édes teát?

Ezzel szemben az új asszony, a fekete második feleség, nem lepusztult volt, hanem döglesztő. A bőre ragyogott az egészségtől és az erőtől. Jó színben lévő, büszke tartású nő; nyúlánk végtagokkal, tökéletesen gömbölyű ott, ahol kell. Szorosan hátrakötött, egyenes szálúvá tett, fényes haj. Kicsiny pocak, amely inkább sejteti a steak, mint a saláták iránti vonzódást. Az a fajta pocak, amit a férfiak imádnak a nőkön, a nők pedig utálnak magukon.

Mosolyogva, állát felszegve jött le a meredek lépcsőn, a tekintetében olyan büszkeséggel, mintha egy jóképű filmcsillag lépkedne mellette, nem pedig egy hatvanöt éves, lila erekkel átszőtt arcú férfi, aki talán lefogyott valamelyest, de azért magán viseli a sok-sok éven át folytatott élvhajhász életmód nyomait. IV. William Radford maga volt a megtestesült élvhajhászás; végső soron nem ezért vannak most itt?

Sem az ifjú feleség, sem a férj nem pillantott az előző asszonyt ábrázoló portré felé, akinek hatása egyfajta filmrétegként vonta be a pompás házat.

A jelenlévők szemügyre vették az új asszony aranyszínű ruháját – talán egy Versace-modellt –, amely a testére simult, ám kétujjnyival rövidebb volt, mint a társaság ízléséhez illett volna. A cipője sarka egyujjnyival magasabb. Az ékszerei, a nyakában lévő vastag karikák, a fülbevalói szemrevalók, ugyanakkor hivalkodók voltak. Az összes nő – majdnem mindegyik elmúlt ötven – ugyanarra a megállapításra jutott magában: Nem közénk való. Marcie tudta, milyen érzés ez.

– Keishának hívják. – Elizabeth odafurakodott Marcie mellé, magára vonva a figyelmét. Erre az estére a szolid hivatali öltözet helyett zöld ruhát vett fel, amely újnak látszott, bár határozottan nem Versacénak. Elizabeth rövid, sötét, göndör haja már őszült, és ki volt bodorítva, minek folytán öregedő uszkárra emlékeztetett. Vajon Elizabeth is érzi ezt? Ezt az izgalom és a változás okozta bizsergést? Ahogy felborzolják a tollaikat ennek a kakukknak a váratlan érkezésétől?

– Éppen csak betöltötte a huszonkettőt, és londoni – folytatta Elizabeth közelebb hajolva, a friss pletykától csillogó szemmel, örülve, hogy birtokában van információmorzsáknak, amelyek megosztásától a bagázs részének érezheti magát. Szeretet övezte Elizabethet, de ez olyasféle gyengédség volt, amivel az ember egy öreg kutya iránt viseltetik pusztán azért, mert az örökösen igyekszik hozzátörleszkedni.

Elizabeth talán mindig is Eleanor titkárnője volt – és aztán Williamé, miután Eleanoron elhatalmasodott a betegség –, de továbbra is csak alkalmazottnak minősült. William családtagnak nevezte, Marcie azonban tudta, amit tudott. Ebben a baráti körben az igazi család számít. Az ember vér szerinti hovatartozása. Mennyire régi a neve. Büszkeség fakad a múltból. Elisabethnek nincsenek jeles gyapot- vagy cukornádtermesztő felmenői, korántsem előkelő. Idegen testként került ennek a társaságnak a közegébe.

– Ott ismerkedtek meg. Londonban. Négy hónappal ezelőtt. Szélsebes románc. William azt akarta, hogy meglepetés legyen a korai visszatérésük, de kellett valaki, aki hazajuttatja őket, és megszervezi ezt az egészet. – Elizabeth körbeintett a kezével, mintha a saját pénzét költötte volna az eseményre. – Megesketett, hogy titokban tartom. De hála legyen az égnek Julianért és Pierre-ért. Tényleg ők szervezik a legjobb partikat. – Elisabeth ismét elmosolyodott.

– Itt jön a boldog pár – mormogta Emmet. Williamnek feltett szándéka volt, hogy a feleségét hozzájuk hozza el először, a legjobb barátaihoz, a klubbéli bagázshoz, és aztán felkiáltások következtek, és mosolyok és illatfelhők, ahogy minden egyes nő előrehajolt, hogy puszit adjon az újdonsült házasoknak, a levegőbe. Marcie, a másik második feleség, az idősebbik második feleség hátrált néhány lépést, miközben a jelenlévők Williamék köré nyomultak. Keisha közelebbről még nagyszerűbben nézett ki. Pompás mélybarna volt a bőre. Valósággal ragyogott. Eleanor is így ragyogott egykor.

Marcie nézte, ahogy a barátnői vidámkodva csivitelnek – a királyné halott, éljen az új királyné –, és egymással versengve színlelik, mennyire örülnek az új frigynek. A madárcsontú és papírvékonnyá aszottan öregedő, ám elegánsan karbantartott Iris és Noah, a férje, a terebélyes, pirospozsgás arcú és valamiképpen mégis fejedelmi megjelenésű bíró, a savannah-i társaság pillérei. Az örökösen mosolygó Virginia a soványra koplaltatott testével, ám engedelmes mintafeleséghez illőn telt arcával, amely minduntalan elárulja, hogy az Istene terebélyesebbnek szánta. Oszlopos tagja a gyülekezetnek, ahol a jótékony célokra szánt adományai nagysága miatt majdnem úgy bálványozzák, mint Jézust. Mellette a piperkőc férje, a törékeny alkatú, alacsony és kifogástalan öltözetű Emmet. Ő is az ötvenes évei közepén jár valahol, ilyen-olyan értékpapírokkal és részvényekkel brókerkedik, úgy tetszeleg önmaga előtt, mintha nem egyszerűen csak az öröklött vagyonából éldegélne, a klubban kerítve befektetőket, ami nem nehéz feladat.

Időnként, egyre gyakrabban, amikor az életet fenyegetőn fullasztónak érezte, és rossz kedve volt, Marcie eltűnődött, vajon nem fog-e nála korán beköszönteni a menopauza pusztán azért, mert ilyen sok középkorú között él. Azonban most, szegény Eleanor örökébe lépve, itt termett köztük a fiatalság, és laposra koptatott mészkőben csillogó obszidiánszilánk benyomását keltette. Áradt belőle az üdeség. Az izgalom.

És huszonkét éves. Négy évvel fiatalabb, mint Marcie volt, amikor megismerkedett Jasonnel. Viszonyuk lett, úgy egy évig tartó melodráma, majd keserves válás – ég veled, Jacquie –, és huszonkilenc évesen ő volt az ifjú második feleség, aki óvatosan lépdelt, hogy megtalálja a helyét ebben a világban.

Most pedig majdnem harmincöt, miközben Jason az ötvenháromhoz közeledik, és megszilárdult a pozíciója a bagázsban. De Jason sok szempontból nem olyan, mint a többiek. Nem egészen ugyanaz a fajta, bár a családja emberöltők óta itt él. Meg aztán ott volt az a dolog az apjával. Jasonnek fel kellett állnia utána; ebben a világban nem akármilyen teljesítmény. Visszakecmergett a társadalmi ranglétrán, amíg házasságban élt Jacquie-vel. Olyasmi volt ez, ami mindkettejükben ott rejlett, ez a konok igyekezet, hogy többet érjenek el, és Marcie-nak feltett szándéka volt továbbkapaszkodni. A barátnőiben megtestesülő fecsegő, túláradó gazdagságra nézett. Milyen nagyszerű lehet Irisnek vagy Williamnek születni, olyasvalakinek, akinek minden szaván csüggenek az emberek, és a kedvét keresik. Előkelőségnek. Kár, hogy nincs semmi említést érdemlő mondanivalójuk, de hát nem is kell, hogy legyen nekik.

Marcie Jason irányába pillantott, arra vágyva, hogy sebtében, lopva összemosolyogjanak ennek az egésznek a nevetségességén, de a férje Keishára függesztette a tekintetét. Marcie figyelte, ahogy a kezével félig-meddig végigsimít a fiatalasszony csupasz karján, miközben odahajol, hogy megpuszilja az arcát, mintha nem bírná ki, hogy ne érintse meg.

A nőktől eltérően Jason nem a levegőbe puszilt. Vajon nem időzött az ajka egy kissé túlságosan is hosszan Keisha hibátlan bőrén? Jason nem mosolygott olyan szórakozottan és elkápráztatottan, mint a többiek, és Marcie megfigyelte az ádámcsutkája mozgásán, hogy nyel egyet. Nagyon is jól ismerte ezt a tekintetet. Sóvárgás. Így nézett rá a kezdeti hevületében, miután megismerkedtek. Marcie érezte, hogy összehúzódik a gyomra, és a pezsgőjét hirtelen keserűnek találta.

Aki egyszer csalt, az mindig csaló marad.

– Jason, mutasd be a feleséged, hová tetted a modorod? Ó, ezek a fiúk…

– Igen, Marcie, mit csinálsz ott hátul? Gyere csak ide!

– Marcie!

Marcie egy pillanatig nem ébredt rá, hogy őt szólítják, még mindig érezte a Jason tekintetében ülő forróság okozta fájdalmat, aztán a sokaság szétnyílt, William pedig megérintette a karját a vastag ujjaival, mire Marcie automatikusan elmosolyodott, és minden aggályára lepel borult.

– Gratulálok – mondta halkan Marcie. – Ez igazán nagyszerű. – Keishához fordult, aki sudáran és tündökletesen állt előtte, és aki mellett hirtelen öregnek érezte magát. – És persze nagyon örülök, hogy megismerhetlek.

A tekintetük egy kicsit túlságosan is hosszan fúródott egymásba, a meleg mélybarna az ő vizenyős kékjébe, és Marcie tudta, hogy éppen felbecsültetik – megítéltetik –, olyanképpen, ahogy a többi feleség nem. Azok egy másik korcsoportba tartoznak. Nem versenyképesek. Ő, Marcie azonban végső soron nem is olyan öreg.

– Úgy érzem, mintha máris ismernélek mindannyiótokat. – Keisha angolsága ropogós és feszes volt; furcsán elragadó. Mindannyiótokat. Szépen artikulálva. Immár Marcie is déliesen mindőtöketté olvasztotta a szó alkotóelemeit. – Billy nagyon sokat mesélt rólatok.

Billy? Eleanor forogna a sírjában. IV. William Radford senkinek sem Billy. Vagy legalábbis korábban nem volt. Változnak az idők. Keisha ismét Jason felé fordult. – Főleg rólad. A nagyszerű Jason Maddox, a cég agya, és talpig remek fickó. Remélem, nem okozol csalódást. – Kacsintott, kacéran és barátságosan, fesztelenül viselve, hogy mindenki rá figyel, majd felnevetett, meglepően nyers hangon, vagy talán csak gátlástalanul, és mindenki kötelességtudón vele nevetett. Amikor Jason viszonozta az égboltjuk új csillagának kacsintását, Marcie nem tudta eldönteni, hogy kikaparni szeretné-e ennek a lélegzetelállító nőnek a szemét, vagy inkább elvonulni egy sarokba és sikoltani.

– Tudom, nagyon hirtelen jött ez az egész, és talán azt gondoljátok, hogy megőrültünk. – William elvett két pohár pezsgőt egy arra járó pincértől, az egyiket az új feleségének nyújtotta, és aztán végigsimított a kezével a dereka ívén. – De amikor tudja az ember, akkor tudja. Keisha visszaadta az életkedvemet. Nem gondoltam volna, hogy ez lehetséges még.

– Nem akartad a másik hat hónapot nászútra szánni? – kérdezte Jason végül, miközben Williamre nézett. – Nagyon eltökélten hajtogattad, hogy lelépsz egy évre.

– Változnak a tervek, Jason. Változnak a tervek. És hogyan maradhatnék távol olyan sokáig a nagyszerű barátaimtól?

– Hát, tudom, hogy készülsz visszavonulni, de…

– Ma este hagyjuk a munkát. – William erélyesen – talán egy kicsit túlságosan is erélyesen – Jason karjára csapott. – Most gyertek, menjünk enni. Szeretném, ha Keisha látná, miből maradt ki odaát, Londonban. – William Jasonhoz hajolt. – És köszönetet kell mondanom neked. Ha nem említetted volna azt a sok jó helyet, amit érdemes útba ejtenem, soha nem találtam volna rá.

Miközben a házaspár, nyomukban a barátaikkal elvonult, Marcie észrevette, hogy Jason ezúttal Williamet figyeli. Sötét, elgondolkodó tekintettel. Olybá tűnt, hogy Keisha mindkettejük terveit felborítja.

Miután a pezsgő és a koktélok elmosták az udvarias döbbenetet, és a zenekar rázendített a teraszon, kiderült, hogy a parti nem is olyan unalmas, mint Marcie várta. A vendégek lerúgták a cipőjüket, és táncoltak az éjszakai levegőben, nem vigyáztak már a drága ruháikra, sőt még Iris és Noah is beszálltak egy körre a gyepen. Miközben ringatták magukat, Marcie-nak az jutott eszébe, hogy annak a két szerelmesnek a kísérteteit látja, akik valaha, tizenéves korukban voltak.

Marcie figyelte, ahogy Jason harsányan társalog néhány másik vendéggel. Nem tudta kiverni a fejéből a pillantást, amivel a férje Keishát illette. Jason néhány hónapja elhúzódó volt, de Marcie ezt a munkának tulajdonította – a felelősségnek, hogy kézben tartsa a dolgokat, amíg William távol van, és a nekigyürkőzésnek, hogy a következő lépést megtéve megvásárolja Williamtől a részét.

A nemi életük szórványos, beszeszelt kufircolásokká lanyhult, és Marcie el-eltűnődött, hogy talán ezekre is csak azért kerül sor, mert Jason gyereket akar, örököst, társasági kelléket, akivel villoghatnak a hasonszőrűek előtt, és bővíthetik a nagy lábon élők körét.

Most, amikor ránézett, ugyanazok a kérdések kavarogtak a fejében, ahogy hetek óta. Lehet, hogy Jason ráunt? Egy trófea volt számára, amit immár megszerzett? Itt és most, abban az áruló gondolatokról suttogó tekintetben megjelent a házasságuk építményén az első szembetűnő repedés. Marcie soha nem látta így Jasont egy másik nőre nézni. Soha.

Keisha odalépett hozzájuk egyszer-kétszer, egyre bizonytalanabbul állva a lábán, de továbbra is próbálta ringatni-himbálni magát a zenére, hátravetett fejjel, azt az érdes, lenyűgöző nevetést hallatva. Az este későbbi részében túlságosan is közel ácsorgott ahhoz a helyhez, ahol Jason és Marcie egy nyugágyon osztoztak, és bár Jason lopva feléje pillantott olykor, ha Keisha további flörtölésben reménykedett, csalódásban volt része. De akkor is, az a tekintet. William, aki folyvást a sarkában volt, végül elvezette a fiatal feleségét, és többé nem látták. Tekintetbe véve az állapotát, William valószínűleg Zelda, a házvezetőnő gondjaira bízta, hogy fektesse le.

Virginia nem győzte felvonni a szemöldökét, noha ő is többet ivott egy-két pohárral a kelleténél, templom ide vagy oda, de Iris felhívta a figyelmet arra, hogy biztosan nehéz úgy járni-kelni a világban, ha elvárják az embertől, hogy Eleanor nyomába érjen, miközben teljesen más alkat. Teljesen más. Úgy értette, hogy fiatal, bárdolatlan és, ez volt a legkimondatlanabb szó az összes között, fekete. Mindenesetre Keisha nem tűnt otrombának, csak egy részeg lánynak, aki nem törődik vele, mit gondolnak róla az emberek, hiszen megütötte a főnyereményt. Egy gazdag öregembert. Nem mintha ez olyasféle nyeremény lett volna, amire Marcie vágyott. A gondolat, hogy William rajta lihegjen… Atyaég, nem csoda, hogy Keisha benyakalt a pezsgőből, és valaki más férjével flörtölt.

3.

Marcie és Jason végül egy óra tájban értek haza, és Marcie meglepetésére Jason megcsókolta, mielőtt még egyáltalán felkattintották volna a villanyt.

– Akarsz megint babacsinálással próbálkozni? – Jason féloldalas mosolyra húzódó, csurom sármőr száját valahogy vonzóbbá tette a tekintetét elködösítő sör, és mielőtt Marcie válaszolhatott volna, Jason már húzta is fel a lépcsőn, és a ruhadarabjait ráncigálta. Marcie önkéntelenül elnevette magát. Igen, Jason berúgott, de Marcie maga sem volt teljesen józan, és jó érzéssel töltötte el, hogy Jason megint kívánja. A közelsége. Hogy megint olyasfélék, mint azelőtt voltak. Talán tévesen nyugtalankodott az előbb. Keisha gyönyörű, de Jason őt, a feleségét szereti.

Csak félig-meddig voltak ruhátlanok, amikor zihálva-kapkodva az ágyra estek. Marcie megkereste Jason szemét a sötétben, miközben Jason az egyik kezével a feje fölé húzta és a csuklójánál fogva leszorította a két karját. Igyekezett az orrát az arcához nyomni, hogy ránézzen, és megcsókolja. Ahogy a lábát a dereka köré fonta, Jason egy lökéssel beléhatolt. Marcie felnyögött – mindig így történt, soha nem akadt férfi, aki annyira be tudta volna indítani, mint Jason –, de Jason továbbra is a vállába temette az arcát, nyirkossá téve a bőrét a leheletével, ahogy a légzése felgyorsult. Nem velem van. A gondolat hideg zuhanyként hatott Marcie combja között. Nem rám gondol.

Jason gyorsan végzett, és amikor az ágy rá eső oldalára gördült, Marcie kifulladva hevert a hátán. Az egy dolog, hogy már ritkán dugnak, de eleddig, amikor megtették, mindig érezte, hogy Jason jelen van. Ezúttal nem így volt. Vajon Keishára gondolt? Nem tesz semmit. Nem jelent semmit. Az emberek örökösen fantáziálnak. Túlreagálja a dolgot. Mi nyugtalanítja ennyire Keishával kapcsolatban?

– Szeretlek – mondta Jason közönyösen, feléje nyúlva, és a combjára téve a kezét.

– Tudom – felelte Marcie, és őszintétlenül felkuncogott. Nem kéne felfújni ezt a dolgot. Nem is fogja.

– Ó, nagyon vicces, Mrs. Maddox. – Jason hosszan, elégedetten felsóhajtott. Marcie szíve a torkában dobogott.

– Azt hiszem, tetszel neki – szólalt meg Marcie; csak úgy kibuktak belőle a szavak. Legalább enyhén derűsnek tűnt, és nem féltékenyen vagy bizonytalanul csengett a hangja. Jason szeme már nem volt csukva. A mennyezetre meredt.

– Kinek?

– Tudod, hogy kinek! – Miért nem tartotta a száját? Marcie hülyének érezte magát. Nyilvánvaló. – Keishának.

– Ja, hogy neki. – Jason még egy pillanatig kifürkészhetetlen arckifejezéssel bámulta a mennyezetet, majd visszagördült Marcie-ra, és elmosolyodott. – Még mindig kapós az embered. Nem árt, ha jobban törekszel arra, hogy megtartsd. – Jason lassan, lágyan megcsókolta Marcie-t, aki viszonozta a csókot, de ürességet érzett. Nagyon igyekezett, hogy megszerezze, nem akarja az élete hátralévő részét azzal tölteni, hogy nagyon igyekszik megtartani. Megéri egyáltalán?

Fél órával később Jason kiterülve horkolt, Marcie pedig felkelt, és mezítláb a fürdőszobáikon túli öltözőszobába osont. Szemügyre vette magát a villanykörte fényében. Eszébe jutott, mennyire büszkén jött le azon a lépcsőn az új Mrs. Radford. Milyen szép volt. Ahogy táncolt, igencsak részegen. Nem izgatta magát emiatt, és kész. Az egykori önmagára emlékeztette Marcie-t, aki nagyon régen volt, jóval azelőtt, hogy megismerkedett Jasonnel. Mielőtt belépett ebbe a világba.

Mikor kezdte ilyen kicsinek érezni magát? Akkor történt, amikor – bármennyire odavan is az új otthonukért – ilyen nagy házuk lett? Vagy akkor történt, amikor a butik befuccsolt, és úgy döntöttek – Jason úgy döntött –, hogy az üzleti tevékenység nem neki való? Nincs több költséges hobbi. Mikor szűnt meg vágyakozni az izgalomra? Mikor lett belőle afféle jó déli feleség? Vajon Keisha emlékezteti mindarra, amit feladott ezért az életért, és emiatt érezte magát annyira elszabadultnak a közelében?

Arra jutott, miközben kihúzta a krémeket és pipereholmikat tartalmazó, apró fiókot, hogy túlságosan sok időt tölt köldöknézéssel.

Várnia kellene, hogy lássa, miként alakul ez az egész. Keisha kétségkívül szép, takaros ruhában, gyöngyökkel fog feszíteni – ahogy az egy szubmisszív feleséghez illik –, mielőtt kopogtatna az ősz, Jason pedig visszatalál majd a normális, elbájoló, figyelmes énjéhez. Keisha csak egy apró hepehupa, egy pillanatig magára vonja a figyelmet. Marcie eltökélte, hogy visszatereli a házasságukat a rendes kerékvágásba – végső soron nem ez volt mindig minden vágya?

A gondolatot nem találta annyira vigasztalónak, mint várta. Azért mérges Jasonre, amiért kezd ráunni, mert a lelke mélyén tudja, hogy ő is kezd ráunni Jasonre? Talán erre vágyott valamikor, de ez az előtt volt, hogy megkapta. Immár megváltoztak a vágyai. Elege van abból, hogy ennyire átkozottul függő helyzetben legyen. Hogy hálás legyen. Még ha luxus veszi is körül, másodosztályúnak érzi magát. A többi feleség talán megtűri őt, de egyáltalán nem tisztelik, és mostanság Jason tiszteletét sem veszi túl biztosra. Abban reménykedett, hogy a pénz majd elhozza ezt, hogy végre megbecsült ember lesz, akit nem néznek le többé, de a pénz szemlátomást nem elég.

Akarsz megint babacsinálással próbálkozni?

Marcie gyomra összerándult a gondolattól, hogy ebben a helyzetben gyereket szüljön. Mi van, ha elválnak, és neki ott lesz a nyakán egy gyerek? Itt nem akad férfi, akinek egy ilyen kolonccal együtt kellene.

Marcie aggódón az ajkába harapott, ahogy a tükörbe nézett. Miután meggyőződött róla, hogy az ajtó zárva van, óvatosan félrehúzta a púderesdoboza bélését, és kivette az ott lapuló tablettás fóliát. Hosszan, keményen a tükörbe meredt, és a tekintete megkeményedett, miközben kipattintott egy tablettát.

Nem, Marcie, gondolta, felpillantva a mennyezetre szerelt légkondicionáló rácsára, miközben lenyelte a titkos fogamzásgátlót. Nem akarok babát csinálni, a kurva életbe.

4.

Marcie azt kívánta, bárcsak inkább a házban költenék el ezt a kései ebédet, ne Iris és Noah Cartwright hajóján, ami a hullámtörő gát végénél volt lehorgonyozva. Akkor talán nem mosolyogna kényszeredetten, legyűrve az alattuk lévő öböl enyhe mozgása okozta émelygést. Szélcsendes nap volt ugyan, de a fülledt és nehéz levegőt megülte a várost fojtogató végtelen forróság, és még a víz is lomha lett tőle. Iris tudta, hogy Marcie-t hányinger környékezi a mozgástól, de Noah imádta a hajóját, és nyaranta mindig ide hívták a vendégeiket. Hagyomány volt ez, és kezdettől fogva nyilvánvalóvá tették, hogy Marcie kedvéért nem fognak változtatni rajta.

– Hozzá kell szoknod – mondta Jason, amikor összeházasodtak. – A víz itt éppúgy az ereinkben csorgadozik, mint a vér. Mi a vízen növünk fel. De gondolom, ti, boise-iak, odahaza, Idahóban mind szárazföldi patkányok vagytok. – Mosolygott, miközben évődött vele, és Marcie legszívesebben felhívta volna a figyelmét, hogy Boise-ban is van víz, de Jason nem törődött volna vele. Ez az egy dolog összekötötte Marcie-t Keishával. Mindketten máshonnan valók voltak. Boise akárha olyan messze lett volna, mint London. Csakis a Dél számított. Marcie-nak összességében kedvére való volt ez.

Szerencsére egy darabig ez az utolsó nap a hajón. Noah és Iris Hamptonsba{2} utaznak látogatóba a szeretett lányukhoz, Heatherhez. Az egyetlen lány a négy gyerekük közül. Néhány évvel idősebb és slamposabb, mint ő, és a közelmúltban hozta világra a legfiatalabb unokát, akinek a nevére Marcie nem emlékezett, bár kötelességtudón vett neki ajándékba kiscipőt, rugdalózót és mackókat, és ömlengve nézegette a fényképeket. Ugyanolyannak találta az összes kisbabát, és tekintetbe véve Jason újonnan felhorgadt késztetését a szaporodásra, Marcie mindig örült, amikor végül másra terelődött a szó.

A férje széles vállára hajtotta a fejét, és lassan lélegezve kivárta, hogy elmúljon az émelygés. Keisha az asztal túloldalán nyilvánvalóan nem zavartatta magát a víz mozgása miatt. A kezében egy félig üres pohár Margaritát tartott, miközben beleharapott egy pufók királyrákba, melyet az asztal közepén lévő, tenger gyümölcseit tartalmazó tálból vett ki. Nem ez volt az első. Jó étvággyal evett, miközben Marcie, Iris és Virginia chardonnayt kortyolgattak, megtagadva a gyomruktól a szilárd táplálékot; Iris időnként juttatott Szúnyognak, az öreg macskájuknak egy halszármazék ínyencfalatot, mintha ezzel pótolná, hogy ő maga alig eszik.

– A Tescóban nem így adják őket – jegyezte meg Keisha, mire Virginia, aki templomból érkezett, és ehhez illő pedantériával volt öltözve, felnevetett, bár valószínűleg nem tudta jobban, mi fán terem a Tesco, mint Marcie. Keisha vékony nyári ruhát viselt, és odahajolt Williamhez, hogy puszit adjon az arcára a nedves, csillogó ajkával; jól láthatóvá téve a gömbölyödő mellét. Jasonon rajta volt a napszemüvege, amikor Marcie feléje pillantott – vajon megnézi? –, de Marcie nem látott mást, csak a saját arca eltorzított tükörképét.

Keishán semmi jele nem látszott másnaposságnak az előző esti parti után – ha látszott rajta valami, a kicsattanó egészség volt –, William azonban fáradtnak tűnt. Szegény vén bolond. Marcie Eleanor hangján hallotta a szavakat. Eleanor mindig nagyon megbocsátó volt a férje iránt.

– Még bort, Virginia? – Noah újratöltötte a poharakat; itt soha nem volt hiány borban, és Virginia hálásan elfogadta. Kimerítő délelőttje volt a templomban, újságolta nekik. Nagyon sok mindenben kellett segíteni. Jótékonysági események szervezésében. Egyedül volt; Emmetnek előre megbeszélt találkozója volt valami befektetővel. A vasárnapra jutó megbeszélései számából a feleségén kívül mindenki számára kitűnt, hogy nem olyan ájtatos, mint Virginia. Marcie úgy képzelte, hogy a végeérhetetlen pénzgyűjtés és a hajléktalanszállón végzett munka, ami kitölti Virginia napjait, igen gyorsan idegőrlővé tud válni.

– Hívtalak ma reggel, William – szólalt meg Jason. – Zelda azt mondta, hogy a futógépen vagy.

– Nekem nem említette.

– Nem volt fontos. De kocogás? Sosem tudtam, hogy a golfpályán lófráláson kívül mást is csinálsz.

Jason felhívta Williamet? Marcie nem tudott erről. Éppen akkor zuhanyozott? Esetleg Jason elbújt az új házuk valamelyik üres szobájába? Miért kellett beszélnie Williammel vasárnap reggel, amikor tudta, hogy később úgyis látják majd egymást? Sötét füstként gomolygott a fejében egy gondolat. Azt remélte, hogy Keisha veszi fel?

– Kondizni sosem késő – felelte William. – Újabban rákaptam. Korán kelek, lemegyek a futógéphez, utána kókusztejet iszom, hogy több legyen bennem az erő. Én mondom neked, húsz évvel fiatalabbnak érzem magam.

– Biztos vagy benne, hogy a kocogástól? – Iris, aki sosem ment a szomszédba száraz szellemeskedésért, felvonta a pengevékonyra szedett szemöldökét, és Keishára pillantott.

– Biztosan segít ő is – mondta engedékenyen William, és mindenki mosolygott. Marcie megpróbálta elképzelni Williamet a futógépen. Nem volt szép látvány. A hipermodern otthoni konditerem Eleanoré volt, aki vallásos odaadással használta. Végül aztán sokra ment vele.

– Te is kocogsz? – kérdezte Marcie. Elképzelte Keishát szűk fitneszcuccban, és azonnal megbánta a kérdést. Nem vágyott rá, hogy Jason fejében megképződjön a látvány.

– Nem, én éjjeli bagoly vagyok. Képtelen vagyok tíz előtt felkelni. Néha délig alszom. De igyekszem változni. Tudom, hogy korán kelőhöz mentem feleségül.

Marcie nem tudta elképzelni, hogy Keisha megváltozik. Idomul. Pedig ő megtette. Bámulatos, hogy az ember mennyire képes korlátozni – bebörtönözni – önmagát, ha nagyon igyekszik. Ha szeret valakit. Lepillantott a szép nyári ruhájára, melyet abban a kis Broughton streeti butikban vett, amit az összes klubbéli feleség olyannyira kedvelt. Keményített mandzsettás, végig gombos; a lábán lapos sarkú cipő. Hat-hét évvel korábban levágott szárú farmer rövidnadrágot viselt volna, ami sejteni engedi a feneke kontúrjait, és nem tűnt volna halottnak egy olyan öreges holmiban, mint ez. Valószínűleg ezért vallott kudarcot a saját boltjával. Akkor még nem tudta, milyen visszafogottan öltözik a vásárlói célcsoportja. És hát azt sem, mennyit fog áskálódni ellene Jason exfelesége. Meg kellett volna várnia, hogy leülepedjenek a dolgok, mielőtt belevág valamibe. Most egy drága pamutruha fogságában feszeng, és rá van szorulva a férje hitelkártyájára.

– Bár meghúztam a határt a kókusztejnél – mondta Keisha. – Gusztustalan. Spermaíze van. Nem csoda, hogy Billy egyetlen hajtásra megiszik egy kartonnal. – Iris majdnem kiprucskázta a borát ennek hallatán. Látva William arcán az elborzadást és Noah elvörösödését, Marcie önkéntelenül felnevetett. Jason vele együtt nevetett, és aztán Iris is elnevette magát.

– Ezer bocsánat! Ami a szívemen, az a számon!

Keisha a szája elé kapta a kezét, és hirtelen nyugtalanság látszott a szemében, ahogy Williamre pillantott. William egy pillanatig úgy nézett ki, mint aki menten lefordul a székről, de aztán látva, hogy a barátai nem ütköznek meg, megenyhült, és feszült mosoly futott át az arcán.

– Ami az ízét illeti, elhiszem, ha te mondod. – Megszorította Keisha térdét, és látva a kövér kezét Keisha fiatal, sötét bőrén, Marcie arra az angol királyra gondolt, meg a sok feleségére, akikről volt egy műsor a tévében. Öreg és dagadt férfi egy szép, fiatal lánnyal, akiről azt hiszi, hogy szereti. Ha jól emlékszik, ennek nem lett jó vége a nők szempontjából.

– Hú, de meleg van – jegyezte meg Keisha, amikor a kacarászásnak vége szakadt. Hátradőlt a székén, és kipillantott a vízre. – És fülledt a levegő.

– Isten hozott Délen – dörmögte Noah. Az elmúlt egy órát gyakorlatilag végigszunyókálta a székében, vén, partra vetett rozmárhoz hasonlatosan, de most fogott egy darab kukoricakenyeret, és letörte a sarkát, hogy megegye, nem törődve Iris oldalpillantásával. Noah maga is több volt néhány kilóval a kelleténél. – Itt gyorsan jönnek a viharok, és éppoly gyorsan végük is van. A hőség úgy öleli körül az embert, mint egy csimpaszkodó gyerek.

– Megtanul az ember lassabban mozogni – tette hozzá Virginia, egy poháralátéttel legyezve magát. – Ilyen időben nincs más választása.

– Ó, én imádom ezt. Érzem, hogy ellazul az egész testem. De – mondta Keisha, lomha macska módjára felkászálódva a székéről –, a víznek sem tudok ellenállni. – Szűzies puszit adott William arcára, aztán lecsúsztatta a válláról a nyári ruháját, amely a padlóra siklott, láthatóvá téve az alatta lévő zsinórpántos bikinit.

– Bemegyek! – Már le is lökte a hágcsót a korlátnál, és átmászott, rá se hederítve a testére tapadó tekintetekre, arra, hogy William visszahívja és a helytelenítő arckifejezésre, amellyel Virginia felkiáltott: – Jóságos ég!

Keisha a hajó széléről ugrott, karját a levegőbe emelve, és vidám rikoltással csobbant a vízbe, s mire a többiek talpra ugrottak, és a korlátnál termettek, a felszínre úszott, és sugárzott az arcáról a gyönyör, miközben a vizet taposta.

– Légy óvatos! – kiáltotta Noah áthajolva a korláton. – Időnként aligátorok járnak erre!

Keisha nem törődött vele, és gyerekes örömmel ismét a víz alá merült.

– Nagyon tűzrőlpattant, igaz? – jegyezte meg Iris, de a hangjában nyoma sem volt rosszallásnak. Meglepő módon inkább lenyűgözöttnek tűnt. Mit szólna Eleanor ahhoz, hogy a legjobb barátnője ilyen gyorsan keblére öleli az utódját?

– Meg kell tanulnia, hogy uralkodjon a késztetésein – mormogta William.

– Ó, egyszerűen csak fiatal – mondta Iris. – Tele van erővel. Meg tudom érteni, hogy megakadt rajta a szemed, William.

Marcie úgy látta, hogy Jason arcán leplezetlenül tükröződik, miért akadt meg William szeme Keishán. A férje szemüvegét a feje tetejére tolva bámulta a csillogó vizet és a benne lévő nőt. Marcie a karját az övébe fonta, a pamutinge tapintása és alatta a karja feszessége egyszerre volt ismerős és izgalmas, de Jason nem reagált. Akárha Marcie ott sem lett volna.

Keisha a napfénytől hunyorogva, az egyik karjával a szemét árnyékolva nézett fel rá. – Gyertek ti is! Na, rajta! – Senki nem szólt egy szót sem, Marcie pedig, akinek melege volt, és hányingere, arra gondolt, milyen jó lenne alsóneműre vetkőzni, és leugrani a nyamvadt hajóról, de hát ő nem újdonság, mint Keisha, az új kedvenc, a különös lány a körükben, és Virginia másról sem beszélne a klubban, mint hogy Marcie Maddox gyakorlatilag meztelenkedett Cartwright bíró hajóján, és megpróbált versenyre kelni William Radford pompás új