Lelkem pásztortüzei

By Tamás Halasi

„ Az élet, ha nem is teljes, ócska, de ajándék, egyetlen s mindenkié, mint nap s az árnyék” „Sok minden fénylik, mi nem arany, csal a szem, a látszat áltat, a való benned terem” „ Többen, mint minek kéne lenni, többre törnek, mint embernek maradni” „ Figyelj magadra, hordalékot hord az ár, hiszen nélküled más, ki vigyázna rád!”

• Language: Magyar
• Publisher: Underground Kiadó és Terjesztő Kft.
• Release date: May 21, 2020
• ISBN: 9786156164605

Book preview

Lelkem pásztortüzei

Halasi Tamás

2020

Underground Kiadó Kft.

www.undergroundkiado.hu

Minden jog fenntartva!

Csillagainkban van megírva

Az égi tűz már bíborában

lebukott a horizontról.

Fülemüle dalolt még valahol…

A favágó is hazaballagott

kedves családjához otthonukba,

hol terített asztalon a vacsora

kellemes illata szálldogál.

Puha ágyában szorgos asszonya,

védelmező ölelésre vár

és édesded gyermekük álma

már meseországban járdogál.

Tavaszom kertjében így csüggedek,

hogy mily sok szépet

loptak el tőlem az őszi évek.

Lám, sötét csönd nehezül létemre.

Mint öreg tölgy törzsére moha,

telepedik ily módon az unalom.

Kacér rózsák tövisei

szurkálják érző bajom,

s feltekintek az ősi titkok

őrzőjének mezejére,

s megtörten megállapítom,

idáig hiába vártam

a messzi földről

érkező messiásom!

Foglyokat kínzó, kegyetlen

szerkezeteken peregtek le

máig perceim.

Köddé illantak mindig

becsben dédelgetett terveim.

Oly régóta, minden borús éjjelen

egyedül térek nyugovóra,

fekhelyemen.

Rémálmaim elől menekülnék,

de ólom-lepkeként szállnak

a szememre.

Bánatom török fürdők könnyei

lázban tartják fogva lelkemet,

félelmeim férgei rágják le

a csalódásból feltépett sebeket.

Sírva látom, porladt csontváz

lesz gazos temetőben magányom.

Nem nemes hősök által nemzett

erények miatt öntötték fémbe szívemet,

hanem sárkányos légben, a rút cselszövések.

De ármányos ruháim már levetkőztek,

tisztán állok most mezítláb előtted,

átkoktól megfürödve s bízva benned.

Mondd, juthat e még a koplalónak

egy darabka frissen sült kenyér,

szomjazónak remény, ha kiszáradt

szája hűs vizet kér?

Minden ösztönömmel

feleselek a végtelennel.

Örök gyémántkövek ragyogása,

érzékeim érted való rajongása.

Mikor hallgatom fényes, tiszta hangod,

érzem a szférák zenéjének áradását.

Tücskök őrült zenebonája sem

varázsol hegedűjén ily csodás muzsikát.

Mint részeges békák kuruttyolása

fullad orgiába a víg lakodalom,

torkod áriája ódon borok bódultsága,

csak üstökösök tüzes szekerén

születhet ily földöntúli hatalom…

Lényedben a könnyű kedvesség

keserű könnyem ártatlanná mossa,

áldott légy világnak világossága!

Fény leánya! Ha hallgatom angyali

hangod megható melódiáját,

megszűnik számomra a földi világ

s szent dimenziókba szüremlek át.

Ha mélyen nézném rejtelmeid üzenetét,

nem is sejteném, nincs előled menekvés,

fekete lyukakba vonz az erős igézés,

és újra érzem a jóságos élet szeretetét.

Ilyenkor, érkörömben a vér oly hevesen pulzál,

mint ezer színben pompázó milliárd pulzár.

Arcodon az őszinte mosolygás

áldja a szeplőtelen fogattatást.

A végtelen folyam gátjai bárcsak ledőlnének,

hogy egyesülhessenek bennünk,

a közösen megszerzett élmények.

Örömmel töltene el, ha csilingelő

világodban éldegélhetnék,

minden nemű dolgom általad

csillagrendszerbe szerveződnék.

Mint bálban, szoknyák szállnak

boldogan zongorák dallamán,

szabadon repülnék meteor záporban,

s benned égnék szét

légköri törvények alapján.

Bárcsak bizalmad lenne takaróm,

mikor kísértésektől fázom

és megértésed jégverem,

mikor kétségek táncától izzadom.

Ígérem, szívélyesen személyedhez szegődnék,

ha bizton tudnám, vár-e ott rám,

meleg enyhet adó menedék,

mint fenséges királynők

nyakában nyugvó nyakék.

Egy kegyes vágyam van már csak tőled,

hogy kegyed forró csókjaival

oltson be szenvedélyes szerelmed…

Egy pillanat

Egyszer egy borongós délután,

míg a szelek csendesen söpörtek

hallgatag utcaköveken,

falevelek fogócskáztak éppen.

Egy árva pillantás lehetett csak talán,

amikor azok a ragyogó szemek,

csak szelíden, lassan belém néztek,

mintha csodás parázslón égnének

odafent, áradó légben a csillagok,

azóta csak szomjas szemeid

vonzalmában hallgatok,

midőn egy vágyam csak az életben már,

mint fénysugár sebes patak tükrén,

szívedbe kell, hogy beolvadjak én.

Önmagad

Magadban kell most már keresned a hibát,

hogy megtaláld boldogtalanságod okát.

Hiába véled, hogy az élet cibere,

mint főzött szilvalekvárnak a híg leve,

akkor is szeresd s fogadd el önmagad.

Nyugtasd magad, míg tested föl nem puffad

avval, hogy minden úgy jó, éppen ahogy van,

de ha mégse, akkor is minden rendbe van.

Ne rágódj rajta, hogy vészesen fogy az élet,

lám a gyertyáról a viasz csonkig égett.

Keress új célokat, mi lesz majd az alap,

építhesd lelked tégláiból új házadat,

ne csak úgy járj, hogy jöjj el nap és menj el nap,

mert számolván egyre peregnek a percek

s tudva, mi már pocsékba ment, az elveszett,

fordítani csak a homokórát lehet.

Ne okolj okkal, vagy oktalan másokat,

ha te nem tudsz követni kitaposott utat,

mint erdőben közlekednek így a vadak,

akkor is, ha téged látni mássá akarnak,

mindig, minden körülmény közt légy önmagad.

Majd embert faragnak belőled a kudarcok,

megállod helyed szikla keményen talpadon,

mint ős talapzaton az antik hősi szobrok.

Töröld ki tudatodból azt a fogalmat,

nincs olyan szó, hogy megváltozhatatlan,

s tégy magadnak hittel oly fogadalmat,

mi benned már soha nem lesz csalhatatlan,

hogy nincs senki más a bajban, csak önmagam.

A csalódásból kapard ki önbecsülésed,

tedd tisztába önbizalmad s ne feledd,

Isten veled van, ha nem is hallod szavát.

Ne tégy különbséget!

Ne tégy különbséget magad s más között,

mert nem különb, aki öltönybe öltözött.

Szegény napszámos