Célkeresztben

By Daniel Höra

„Három hónappal ezelőtt, májusban, egy vasárnap délután, nem sokkal délután öt óra előtt meghaltam” – kezdi a gimnazista Robert a történetét. Minden előzmény nélkül ellene fordul az egész osztály, sőt az egész iskola: érthetetlen megjegyzéseket kap, lépten-nyomon belekötnek, a barátai nem állnak szóba vele. Először rossz viccnek tűnik az egész, de a gyűlölet később sem hagy alább, őrült tempóban növekszik, és teljesen bekebelezi…

Túltoltad a bulizást? Zaklatnak cseten? Kiközösít az osztály? Elhagyott a pasid vagy a csajod? Tök átlagos, ami veled történik, vagy bajban vagy? Nem vagy egyedül. Olvass Scolar Teent!

• Language: Magyar
• Publisher: Scolar Kiadó
• Release date: May 21, 2020
• ISBN: 9789635091737

Book preview

cover.jpg

DANIEL HÖRA

CÉLKERESZTBEN

scolar

img1.jpg

A könyv megjelenését a Goethe Intézet támogatta

A mű eredeti címe: Auf dich abgesehen

Copyright text and illustrations © 2015 by CARLSEN Verlag

GmbH, Hamburg, Germany

First published in Germany under the title AUF DICH GESEHEN

All rights reserved

Borítófotó: Eberhard Grossgasteiger

Fordította: Bán Zoltán András

Hungarian translation © Bán Zoltán András, 2019

Hungarian edition © Scolar Kiadó, 2019

Minden jog fenntartva. A mű egyetlen részlete sem használható fel, nem tárolható és nem sokszorosítható a kiadó előzetes írásbeli engedélye nélkül.

Köszönjük, hogy a Scolar Kiadó könyvét választotta.

Iratkozzon fel hírlevelünkre a www.scolar.hu honlapon, vagy keressen minket a facebook.com/scolarklub oldalon!

Scolar Kiadó, 2020

1016 Budapest, Naphegy tér 8.

([phone]

[e-mail]; www.scolar.hu

[e-mail]

www.scolar.hu

Felelős kiadó: Érsek Nándor

Felelős szerkesztő: Györe Bori

Könyv- és borítóterv: Papp Rita

Tördelés: Bárány Gizella

Korrektor: Tábor Sára

Elektronikus verzió eKönyv Magyarország Kft.

Készítette: Békyné Kiss Adrien

www.ekonyv.hu

ISBN 978-963-509-173-7

1

Három hónappal ezelőtt, májusban, egy vasárnap délután nem sokkal öt óra előtt meghaltam. Hullamerev lettem.

Ez nagyjából olyan sebességgel történt, ahogy egy villám cikázik el az ablak előtt.

Persze valójában nem voltam halott. Nem volt holttest, vagy ilyesmi. Másféle halált haltam, bár éppoly végérvényeset, mint a valódi: hirtelen ki voltam zárva az úgynevezett embertársaim köréből. Leírtak: tökéletesen, örökre el voltam intézve. Senki sem akart szóba állni velem, még csak látni se kívántak. Beléptem az árnyak birodalmába, szinte a valóságos halottak közé.

Pedig totál ártalmatlanul indult az egész. Egy bulin kezdődött, nem sokkal a nyári szünet előtt. Az osztály lefoglalta a Dühöngő nevű kocsmát az Oranienstrassén, az iskolánk közelében.

Kreuzberg utcáin nyüzsögtek az emberek. Turisták és helyiek hordái áramlottak a járdán. Ez volt a közegem, itt nőttem fel. Ismertem az összes utcát, minden házat, és egy csomó embert is személyesen. Kreuzberg volt a falum, de egyben a világ közepe is. Sosem költöztem volna el innen.

– Hé, te köcsög, állj már meg! – kiáltotta valaki a hátam mögött, és én lassan megfordultam. Egy BMX-es fazon száguldott felém, fenyegető kézmozdulatokkal. Ökölbe szorított kézzel vártam, bokszállásban. A turisták rémülten bámulták a helyzetet, valószínűleg mindenki azt várta, hogy pillanatokon belül vérfürdő lesz.

A BMX előttem fékezett. Úgy álltunk szemben egymással, mint két pisztolyhős egy westernben. Aztán vigyorogni kezdtem. A fazon ugyancsak. Összeölelkeztünk, mintha egy örökkévalóság óta nem láttuk volna egymást. Bix volt, a haverom, akivel gyakran rendeztünk ilyen műsorokat a járókelők meghökkentésére. Bix neve eredetileg Titus volt, de Peppy egyszer jól betépett, és akkor ajándékozta meg a becenévvel, persze a biciklije miatt. De Bix amúgy is gyűlölte a valódi nevét. – Római császár vagyok, ti meg a rabszolgáim – jelentette ki, ha valaki Titusnak szólította.

Felmásztam a bicikli hátsó ülésére, megkapaszkodtam a vállában, aztán Bix beletaposott a pedálba. A Dühöngő előtt már álltak páran az osztályból. Ott volt Peppy, Noel, Gaspard és az Oktay testvérpár, Nurai és Mehmed.

– Na végre, hülye gyerekek! – kiáltotta Peppy, és vigyorgott. Már elég részegnek tűnt, poharában valami zöld folyadék csillogott. „Takony" – így neveztük ezt a fura koktélt: vodka és zöld pezsgőpor keveréke. A Dühöngő mixere külön nekünk kotyvasztott pár litert belőle. De csínján kellett bánni vele, mert a vodkától berúgott, a cukros cucctól meg bevadult az ember. Alattomos egy kotyvalék. Most amúgy se ihattam sokat, kosaraztam, és másnap fontos meccsem volt. A Lok Kreuzberg csapatában játszottam, az amatőr felső ligában, és itt elég volt pár gyenge szereplés, hogy rögtön a kispadon találja magát az ember. Olykor az ALBA BERLIN nevű profi klub játékosmegfigyelői is eljöttek a mérkőzésekre.

Persze tőlünk majdnem mindenki a profi ligába akart átigazolni. Ezért én is eléggé komolyan vettem a sportot, odafigyeltem az étrendemre, és csak nagyon ritkán vettem részt az „ereszd el a hajam bulikban. Egyébként is ritkán ittam alkoholt, ezzel állandóan cikiztek is a többiek. Egy buliban hülyén nézett volna ki, ha egy kortyot sem iszom, szóval amikor Peppy a kezembe nyomta a „takonnyal teli poharat, koccintottam a haverjaimmal, és lehúztam két kis slukkot. Gondoltam, később majd valahol észrevétlenül megszabadulok a pohártól.

Táncoltunk, ittunk, én ekkor már csak ásványvizet, aztán kimentem, hogy megnézzem, ahogy Peppy és Bix spanglit teker, aztán elszívja.

– Annika ma baromira dögös – mondta Peppy. Bix és én egymásra vigyorogtunk. Tudtuk, hogy Peppy totál bele van zúgva a csajba.

Amikor visszamentünk a