Kópé koboldok Sárkányvölgy

By Elisabeth Brainy

A Kópé Koboldok – Sárkányvölgy izgalmas, fordulatokban gazdag története, a 6-14 éves gyermekek számára készült. A Kópé koboldok sorozat második köteteként remek folytatást ígér, de önálló olvasmányként is nagyszerűen megállja a helyét. Három bátor kis kobold, Adam, Dared, és Helsi kalandjait követhetjük nyomon, átélve velük együtt minden veszéllyel teli pillanatot. A Tündérbirodalomban továbbra sem töretlen a béke. Igaz, hogy Koboldvárosban Desper Csillagának visszatértével helyreáll a rend, de ez nem jelenti azt, hogy a gonosz tündérkirály, Odonel feladja a küzdelmet, hogy visszaszerezze a trónt az igazságosan és bölcsen uralkodó Elénieltől, és ezzel nyomorúságba döntse a Birodalmat. Olyan fegyvert próbál megkaparintani, ami legyőzhetetlenné teszi őt. A Vörös Sárkányok népétől elrabolja a trónörökös sárkánytojását. Ha a száz évben egyszer születő utód vérébe mártja az ősi Leroc király jogarát, sebezhetetlenné válik a véres küzdelmek során. Ez Eléniel, és a Tündérbirodalom bukását jelentené. A jogar már a gonosz trónkövetelő kezébe került, de a sárkánytojást sikerül Eléniel követőinek megszerezniük. A Vörös Sárkányok szövetségét úgy tudják megszerezni Odonel Fekete Sárkányaival szemben, és az Északi határok védelmének érdekében, hogy a nagy hatalmú sárkánytojás épségben visszakerül Sárkányvölgybe, a Vörös Sárkányok otthonába. Ez a nehéz feladat ismét a három bátor koboldra hárul. Rajtuk múlik a Tündérbirodalom sorsa. Sajnos az idő kevés, és a nemes utód hamarabb jön világra, mint azt a három kobold szeretné. Vajon sikerül-e épségben eljuttatniuk a nagybecsű tojást Sárkányvölgybe? Odonel, és csatlósai mindent elkövetnek annak érdekében, hogy ezt megakadályozzák. Azt is megtudhatjuk, mit eszik egy nagy étvágyú sárkánykölyök.

• Language: Magyar
• Publisher: Underground Kiadó és Terjesztő Kft.
• Release date: Apr 8, 2020
• ISBN: 9786156151988

Book preview

Kópé koboldok Sárkányvölgy

Elisabeth Brainy

2020

Underground Kiadó Kft.

www.undergroundkiado.hu

Minden jog fenntartva!

Ajánló

A Kópé Koboldok – Sárkányvölgy izgalmas, fordulatokban gazdag története, a 6-14 éves gyermekek számára készült. A Kópé koboldok sorozat második köteteként remek folytatást ígér, de önálló olvasmányként is nagyszerűen megállja a helyét. Három bátor kis kobold, Adam, Dared, és Helsi kalandjait követhetjük nyomon, átélve velük együtt minden veszéllyel teli pillanatot.

A Tündérbirodalomban továbbra sem töretlen a béke. Igaz, hogy Koboldvárosban Desper Csillagának visszatértével helyreáll a rend, de ez nem jelenti azt, hogy a gonosz tündérkirály, Odonel feladja a küzdelmet, hogy visszaszerezze a trónt az igazságosan és bölcsen uralkodó Elénieltől, és ezzel nyomorúságba döntse a Birodalmat. Olyan fegyvert próbál megkaparintani, ami legyőzhetetlenné teszi őt. A Vörös Sárkányok népétől elrabolja a trónörökös sárkánytojását. Ha a száz évben egyszer születő utód vérébe mártja az ősi Leroc király jogarát, sebezhetetlenné válik a véres küzdelmek során. Ez Eléniel, és a Tündérbirodalom bukását jelentené. A jogar már a gonosz trónkövetelő kezébe került, de a sárkánytojást sikerül Eléniel követőinek megszerezniük. A Vörös Sárkányok szövetségét úgy tudják megszerezni Odonel Fekete Sárkányaival szemben, és az Északi határok védelmének érdekében, hogy a nagy hatalmú sárkánytojás épségben visszakerül Sárkányvölgybe, a Vörös Sárkányok otthonába. Ez a nehéz feladat ismét a három bátor koboldra hárul. Rajtuk múlik a Tündérbirodalom sorsa. Sajnos az idő kevés, és a nemes utód hamarabb jön világra, mint azt a három kobold szeretné. Vajon sikerül-e épségben eljuttatniuk a nagybecsű tojást Sárkányvölgybe? Odonel, és csatlósai mindent elkövetnek annak érdekében, hogy ezt megakadályozzák. Azt is megtudhatjuk, mit eszik egy nagy étvágyú sárkánykölyök.

Jó szórakozást, és izgalommal teli perceket!

Első fejezet

A tavaszünnep

Koboldváros a hajnali derengésben csodálatos látványt nyújtott. A városka határban emelkedő domb tetejéről az egész környéket látni lehetett. A nap első sugarai lassan simítottak végig a tájon, mint ahogy a féltő édesanya pillantása siklik végig szeretett gyermekének éppen ébredező arcocskáján. Először átsuhant az erdőn, felébresztette a zöld lombok között pihenő énekesmadarakat, rámosolygott a színes virágok között szorgosan zümmögő méhekre, megcsiklandozta az odúja előtt munkálkodó mókus orrocskáját. Sehol nem időzött sokáig. Végigszaladt a gondosan megművelt szántóföldeken, ahol már beérett az idei termés, és pirosan, hívogatóan integetett a koboldparadicsom kerekded gyümölcse. Ahogy a nap feljebb emelkedett az égen, egyre több, a koboldszemnek kedves részlet bontakozott ki a tájból. Az éjszaka álmosító csendje átadta helyét a hajnal vidám neszeinek. A békák kórusa elhallgatott, az éjszakai állatok nyugovóra tértek. Ébredezni kezdtek az erdő fái között az ezer hangon csivitelő madarak, megélénkült az egész környék. A legszebb látvány mégis az volt, ahogy a nap első sugarai elérték Koboldváros büszke tornyait, és azok ezernyi színben pompázva verték vissza a fényt.

Ahogy a pirkadat első jelei feltűntek az égen, mintegy varázsütésre megelevenedett a város. Koboldok tűntek fel a kapunál, vállukon szerszámaikkal vidáman indultak a földek felé. Az utcákon is felpezsdült az élet. Ablakok nyíltak ki, pajkos koboldgyerekek szaladtak az iskola felé hónuk alatt csomóba kötött könyvekkel. Az utcai árusok szaporán pakolták ki portékáikat, hogy még a reggeli forgatag előtt készen várhassák a munkába igyekvő vásárlókat. Minden a békéről, a jólétről árulkodott. A város néhány helyen még magán viselte a nélkülözés nyomait, de a gonosz tündérkirály, Odonel ármánykodásainak vége szakadt hatalmának gyengülésével. A koboldnép hamar túltette magát a nehéz napok okozta gondokon. Vidám kedélye, életkedve, a koboldok összetartása hamar feledtetni tudta az átélt nehézségeket.

A város közepén, a Városháza tornyán ott pompázott Desper Csillaga. A tündérek értékes ajándéka állandó fényével óvta a békét, és gazdagon termő vidékké varázsolta a környéket. Gondosan vigyáztak rá éjjel– nappal, nehogy újra rossz kezekbe kerülhessen. Nem felejtették el azt a pusztulást, amit a Csillag hiánya okozott a városnak. Kevesen múlott, hogy a koboldoknak menekülniük kelljen, és átvegye az uralmat a gonosz. Akár a bölcsen, igazságosan uralkodó tündérkirálynő, Eléniel hatalmának végét is jelenthette volna. Nem csak a koboldnép, hanem az egész tündérbirodalom szenvedhetett volna Odonel rabigája alatt. Szerencsére a három „megmentő", ahogy a koboldok visszatérésük óta nevezték őket, visszaszerezte az elrabolt, és a világ hat részére szétszórt csillag darabjait. Azóta Odonel követőinek száma megcsappant, és Desper Csillaga a régi fényével ragyogott Koboldváros felett.

A három hős kobold, Dared, Adam, és Helsi élete is visszatért a régi kerékvágásba. Újra felderítőutakra jártak a környező vidékre, szabadidejükben pedig táncoltak, zenéltek barátaikkal a helybéli fogadóban. Együtt várták a nagy Tavaszünnepet, ami elbúcsúztatta a hideget, és vidám mulatsággal köszöntötte a tavasz kezdetét. Dared sokszor vonult vissza a Könyvtár magányába, hogy lejegyezze átélt kalandjaikat, és beszámoljon a sok érdekes tájról, lényről, akiket útjuk során megismerhettek. Helsi boldogan vette be magát apró konyhájába, és az útról magával hozott egzotikus fűszerek segítségével készített ételeinek az egész város a csodájára járt. Hamarosan újra visszaszerezte kerekded alakját, amire igen büszke volt. Adam pedig örömmel mutogatta a pajkosan nevetgélő koboldlányoknak a gonosz boszorkány várában szerzett csúnya heget a lábán, ami ugyan begyógyult, de vörös csíkjai örök emlékeztetőként ott virítottak a bokája felett. Rebeka enyhe rosszallással fogadta, amikor választott párja a többi lány előtt kérkedett, de kedves kis arca hamar felderült a hatalmas virágcsokrok láttán, amikkel felderítőútjairól visszatérve meglepte őt Adam. Koboldváros szemében ugyanazok a vidám, gondtalan kópék voltak, mint azelőtt.

Csak ők hárman érezték, hogy igenis megváltozott valami. Az átélt nehéz napok, Odonel álnok csapdáinak legyőzése, az, hogy talán soha nem láthatják viszont szeretett városukat végleg lezárta addigi gondtalan életüket. Ők még érezték a nyugalom leple alatt lapuló viharfelhők fenyegetését. Szemtől szembe találkoztak a tündérkirállyal, bőrükön tapasztalták sötét hatalmát. Jól tudták hát, hogy erejének meggyengülésével még nem múlt el a fenyegetés. Visszavonult, hogy seregeket gyűjtsön, és újult erővel fordulhasson szembe Eléniellel. A tudat, hogy a háború sötét fellege újra ráborulhat a vidékre, megkomolyította őket. Felnőtté váltak, A legtöbb kobold egész élete során megőrzi azt a vidámságot, és hitet a világ jóságában, amivel születik. Kevesen vannak olyanok, akiknek meg kell tapasztalniuk a gonoszság erejét.

A három jó barát felnőtté válását nem sokan vették észre. A kevesek között volt a Helytartó, és Eléniel is, aki egyre ritkábban látogatott el a kis városba. Ez is azt bizonyította, hogy nem minden megy rendben a Tündérbirodalomban, hiszen a gondok megoldása egyre több idejét kötötte le a királynőnek. A három kobold mindig nagy izgalommal várta az érkezését, de szívük mélyén ott bujkált a félelem is, hátha rossz híreket hoz, és újra vége szakad a gondtalan napoknak. Ezt a nyomasztó érzést elrejtették még egymás elől is. Soha nem beszéltek róla, de mind a hárman jól tudták, hogy a többieket is nyugtalanítja, mit hoz a jövő. Egy-egy elkomorult arc, egy-egy összeráncolt szemöldök minden szónál beszédesebben mondta el a szívükben rejlő aggodalmat.

A reggeli napfény végül elérte az apró házacskát a város szélén, végigszaladt a piros cseréptetőn, és bekukucskált a szép boltíves ablakon. Hazaérkezésük óta ebben a takaros kis házban élt a három „megmentő", Adam, Dared, és Helsi. A házban Helsi örömére a konyha foglalta el a legnagyobb, és egyben legfontosabb helyet. Itt volt a tűzhely, és az étkezőasztal, de itt kapott helyet egy hatalmas kandalló is, előtte néhány igen kényelmes süppedős fotellel. A kandallónál még Dared kedvenc hintaszéke is elfért, mellette apró kis asztallal a könyvei számára, valamint egy igen régi állólámpával, ami jó szolgálatot tett a csendes estéken, amikor Dared könyvei segítségével elmerült a tudás birodalmában. Így együtt lehettek mind a hárman, akkor is, ha Helsi éppen a konyhában sütött– főzött, Dared régi írásokat tanulmányozott, Adam pedig a lantját pengetve álmodozott a kandalló tüzét nézve. Az emeleten kapott helyet a három apró hálószoba, melyek ajtajai soha nem voltak becsukva. Bár most már nem aludtak közös szobában, mindig megnyugodva hallgatták a többiektől átszűrődő zajokat. Helsi nagyokat szusszant, Adam pedig még mindig beszélt álmában, ezzel nem kis derültséget keltve társai körében. Dared és Helsi másnap reggel mindig kuncogva vitatták meg, hogy Adam éjszakai álmában éppen merre kóborolt.

A nyitott konyhaablakon kukucskált be először a nap. A kandallóban már vidáman lobogott a tűz, a kályhán lévő serpenyőben szalonna sercegett, kenyér pirult, madártojás főtt. Helsi halkan dudorászva tépdeste egy friss saláta ropogós leveleit. Az asztalon már ott gőzölgött a csipkebogyótea, ínycsiklandó illatával csalogatva az emeleten ébredezőket. Az asztalról nem hiányzott a koboldparadicsom édes termése sem.

Először Adam jelent meg a lépcsőn hatalmasakat ásítva. Haja minden szála az ég felé meredezett az éjszakai alvástól, de szeme már élénken siklott végig a terített asztalon.

– Miért keltél ilyen korán? Úgy aludtam volna még egy kicsit! – nyafogta, majd helyet foglalt megszokott helyén az asztal mellet, és maga elé vett egy szelet friss kenyeret. Vajat kent rá, majd édes virágmézet csepegtetett a tetejére, és jóízűen falatozni kezdett.

– Egyáltalán nincs már korán! Csak az álmos, aki a fél éjszakát udvarlással tölti. Elfelejtetted, hogy ma van a Tavaszünnep első napja? Nemsokára a főtéren kell lennünk! Az evéssel meg igazán megvárhatnál bennünket is! – rótta meg kedvesen barátját Helsi, és hatalmas adag sült szalonnát halmozott az előtte lévő tányérra.

– Micsoda illatok! Farkaséhes vagyok! – hallatszott a lépcső felől, majd gyűrött arccal megjelent Dared is. Álmosan törölgette a szemét, de vidáman mosolygott a többiekre.

– Meddig olvasgattad azt a könyvet, amit a Helytartótól kaptál? – kérdezte Helsi, látva barátja kialvatlanságtól sápadt arcát.

– Nem túl sokáig! – füllentette Dared.

– Annyi érdekes dolog volt benne! Még egy térképet is találtam hozzá, így végig követni tudtam rajta a helyeket, amiről mesélt. Tudtátok, hogy van, ahol még élnek vastagbőrűek, és háromszarvú gyíkok?

– Ez tényleg nagyon érdekes, de majd később elmeséled! Most egyél, mert ha nem szedjük össze magunkat, még elkésünk a Megnyitóról! – mondta mosolyogva Helsi, és az ő tányérját is gazdagon megpakolta finomságokkal.

– Tényleg! A Tavaszünnep! Teljesen megfeledkeztem róla! – kapott a fejéhez Dared, és bőszen nekilátott a reggelinek.

– Annyira azért nem kell kapkodni! Bőven van még időnk.

Koboldváros életében a Tavaszünnep volt a legfontosabb, és a legvidámabb esemény. Nem csoda hát, hogy a három kobold szeméből hamar elröppent az álom utolsó apró szikrája is, és izgatottan készülődtek a Megnyitóra. Megmosakodtak, megfésülködtek, felvették legszebb ruhájukat. Dared a kertből három gyönyörű szál kék nefelejcset szedett, ezeket tűzték a kabátjukra. Mind a hárman a házban lévő egyetlen tükör előtt forgolódva ellenőrizték, hogy mindenük rendben van-e, majd arcukon boldog, várakozással teli mosollyal, sorban kiléptek az ajtón.

– Várj még egy pillanatot! – szaladt vissza a házba Adam.

– Gyere már! – kiáltott utána Dared. Már alig várta, hogy a Főtéren lehessen.

Adam néhány pillanat múlva megjelent, kezében egy kis csomagot tartott, arcán zavart pírral. Két társa kíváncsian nézte.

– Kinek szánod ezt az ajándékot? Csak nem Rebekának?

– De igen. – vallotta be még mindig pironkodva Adam, majd kibontotta a kezében lévő kis csomagot.

Egy gyönyörű, diófával keretezett képet tartott a kezében. A kifeszített vásznon apró kavicsokból kirakott pillangó nézett vissza rájuk. Ahogy a napfény megcsillant a színpompás köveken, úgy tűnt mintha a pillangó köszöntésképpen meglebbentette volna a szárnyait feléjük. A két koboldnak leesett az álla az ámulattól.

– Szóval ezen dolgoztál olyan titokban? – kérdezte Dared még mindig a képet bámulva.

– Igen. Sokáig tartott, de megérte! – mondta büszkén kihúzva magát Adam.

– Meghiszem azt! Ennél szebbet még életemben nem láttam! Nem hiszem, hogy Rebeka ellent tudna állni neki! – mondta elismerően Helsi is.

Adam arca sugárzott a boldogságtól. Óvatosan csomagolta vissza a pillangót, majd kabátja egyik hatalmas zsebébe süllyesztette.

– Jól döntöttél! – veregették hátba barátai a kis koboldot.

– Én is úgy érzem! – sóhajtotta újra elpirulva Adam.

A művészien elkészített pillangót jegyajándéknak szánta. Mióta hazatértek, azóta fontolgatta magában ezt a lépést, és úgy érezte, eljött az idő. Koboldvárosban, ha egy ifjú párjául választ egy leányt, jegyajándékot készít neki a saját kezével. A Tavaszünnep első napján a Megnyitó után az ifjak és az eladó leányok felsorakoznak a téren, az átadhatják ajándékukat választott párjuknak. Ha a koboldleány elfogadja a jegyajándékot, kezdetét veheti a jegyesség, ami pontosan a következő Tavaszünnepig tart. Ha ekkor még mindig úgy gondolják, egybekelhetnek. A kiválasztott dönthet úgy is, hogy nem fogadja el az ajándékot. Ezért izgult annyira Adam. Vajon a lány is szereti őt annyira, és elég szép-e a keze munkája ahhoz, hogy Rebeka igent mondjon? Félve simított végig a kis képet rejtő zsebén, majd barátaival együtt elindult a Főtér felé.

Az egész város lázban égett. Mindenütt színes szalagok, virágcsokrok díszítették a házakat. Egyre többen tartottak a Főtér felé, ahol majd kezdetét veszi a három napig tartó ünnepség. A koboldok ruháin színpompás tavaszi virágok hirdették az ünnepet, minden arcon várakozással teli, boldog mosoly ült. A lányok, hajukban színes szalagokkal kisebb csoportokba gyűlve azon tanakodtak, vajon melyik legénynek lesz elég bátorsága ahhoz, hogy átadja jegyajándékát választottjának. Adamnak a torkában dobogott a szíve, amikor az egyik csoport közepén megpillantotta Rebekát. A lány vidáman integetett felé, ő pedig félszegen visszaintett. Már egyáltalán nem volt benne biztos, hogy képes lesz átadni a kis pillangót, megkockáztatva ezzel a visszautasítást az egész város szeme láttára. Barátai látták a félelmet a szemében, háta mögött megértően néztek össze, majd bíztatóan veregették hátba. Semmilyen kincsért sem lettek volna most a helyében.

A Helytartóság előtt lassan ott nyüzsgött a város apraja nagyja. Félkörben gyönyörűen feldíszített virágkocsik sorakoztak. A négy keréken guruló virágköltemények elkészítésében az egész város részt vett, és most együtt gyönyörködhettek munkájuk eredményében. A kocsik a koboldélet eseményeit ábrázolták. Volt rajtuk virágos rét, szorgosan döngicsélő méhekkel, volt hatalmas búzakalász, virágból kirakott szarvasok, őzek, mókusok, de a koboldparadicsom egy érett példánya sem hiányzott tűzpiros virágból kirakva. Minden kocsi előtt markos legények álltak, hogy a megnyitó utáni felvonuláson végighordozhassák a remekműveket az egész városon. Mindenki a saját keze munkájával dicsekedett, és elismeréssel csodálta meg a mások által elkészített életképeket. Erre a három napra eltűnt a koboldok szívéből a bánat, eltörpültek a mindennapi gondok, helyükbe öröm, és várakozással teli izgalom költözött.

A városlakók között sok helyen tűntek fel idegen arcok is. Egyre több utazó tért be pihenni Koboldvárosba, sokan pedig éppen a Tavaszünnep idejére látogattak ide. Tündérek, erdőlakók, messze tájak vándorai együtt ünnepeltek az itt élőkkel. Sok helyen tűntek fel utcai árusok, akik édességet, frissítőt kínáltak a várakozó tömegnek. Sehol nem lehetett egyetlen szomorú arcot sem látni. Erre a néhány napra mindenki elfelejtette a hétköznapi gondokat, és önfeledten élvezték egymás társaságát.

A három kobold még éppen idejében ért oda, hogy lássa a szalagokkal, virágcsokrokkal feldíszített Helytartóság erkélyére lépni a város vezetőit. A Helytartó mellett légies alakjával feltűnt a tündérkirálynő, Eléniel is. Hiába volt magasabb, mint a mellette állók, halványkék áttetsző ruhájában, melyet a tavaszi szellő meg-meglebbentett, karcsú alakjával, hosszú szőke hajával mégis ő tűnt a legtörékenyebbnek. Ahogy megjelentek, a tömeg hangos kiáltásokkal, és zúgó tapssal köszöntötte őket.

– Újra eljött hát ez a boldog nap! – kezdte beszédét a Helytartó.

Ahogy elhangzottak első szavai a tömeg mintegy varázsütésre elcsendesedett, és kíváncsian várta a folytatást. A Helytartó nem beszélt a fenyegető háborúról, az átélt ínséges időkről, nem említette Odonelt, és bosszúra szomjazó gonosz hadát. Beszélt viszont az előttük álló nagyszerű időkről, a gazdag termésről, a város gyarapodásáról. Szavaival maga mögé utasította az elmúlt időt, minden fájdalmával és borzalmával együtt. Reménnyel, melegséggel töltötte meg a vidám koboldszíveket.

– Ragyogjon Desper Csillaga még ezer évig városunk fölött! Hozzon az év gazdag termést, békét Koboldvárosban, és az egész Tündérbirodalomban!

Szavait tapsviharral köszönte meg a lelkes közönség.

Most Eléniel lépett előre. Két kezében maroknyi virágszirmot tartott, felemelte, és a tömegre hintette. Csodálatos módon a virágszirmok nem lefelé szálltak, hanem a feléledő szellő hátán színesen kavarogtak a levegőben, majd ezernyi szivárványszínű pillangóvá válva tovaröppentek a világ négy égtája felé. A lentiek tátott szájjal bámulták a csodálatos látványt. Csak akkor hangzott fel az elragadtatott taps, amikor már minden pillangó elhagyta a főteret.

– Három napig legyen a város a vidámság színtere! Búcsúztassuk a hideget, köszöntsük a tavaszi megújulást! Kezdődjön hát! – adta meg a végszót a Helytartó.

A zenekar vidám dallamaira ezer apró láb perdült táncra. Kicsi, nagy, felnőtt és gyerek együtt adta át magát a zene ritmusának.

Adam is együtt pörgött-forgott társaival, de szemével minduntalan Rebeka karcsú alakját kereste, keze pedig a zsebében pihenő kis képen nyugodott. A többiek jól látták izgatottságát, cinkosan össze-összenéztek, de nem szóltak egy szót sem. Nem akarták még jobban növelni a félelmét.

Megkezdődött a virágkocsik felvonulása. Mindegyik elé hat markos legény állt, felemelve a rudakat egymás után végigvonultak a város utcáin, hogy mindenki gyönyörködhessen a színpompás alkotásokban, és a Tanács el tudja dönteni, ebben az évben kié lesz az első díj. A menetet a zenekar zárta le, majd a koboldok hosszan kígyózó sora követte. Mire visszatértek a főtérre, már alaposan elfáradt mindenki. A virágköltemények félkörben visszakerültek a helyükre, a koboldok pedig a tánctól, és az átélt izgalmaktól elpilledve letelepedtek a padokra.

Az ünnepi ebéd előtt még egy nagyon fontos eseményre került sor. Eljött az a pillanat, amitől Adam reggel óta rettegett. A Helytartó, és a tanács újra megjelent az erkélyen.

– Jöjjenek hát a leányok! – hangzott fel.

Kezdetét vette a leánykérés ceremóniája. A tömeg csendben várta, hogy az eladósorba cseperedett koboldlányok kilépjenek a virágkocsik elé. Izgatott suttogás töltötte meg a teret ahányszor egy kecsesen lebbenő szoknyájú, karcsú derekú, virágdíszbe öltözött leány kilépett a többiek közül, és félve a Tanács elé állt. Mindenki azt találgatta, vajon ki kap idén jegyajándékot, melyik legénynek lesz elég bátorsága választott párja elé állni.

Rebeka éppen a sor közepére került. Hófehér ruhájában, hosszan leomló hullámos vörös hajában virágkoszorúval, arcán halvány pírral gyönyörű volt. Adamnak még a lélegzete is elállt.

– Lépjenek elő a legények! – hangzott fel.

A tömeg lélegzetvisszafojtva figyelte azokat a koboldokat, akik elég bátorságot tudtak összegyűjteni a nagy eseményre. Rövid időn belül minden koboldlány előtt ott állt a választottja, kezükben a saját készítésű jegyajándékkal. Adam számára megszűnt a külvilág. Már csak Rebeka mosolygó szemeit látta maga előtt. Rettegett attól, hogy az általa készített kép nem fog tetszeni neki, és szégyenszemre visszautasítja őt. A lány szemében huncut szikra villant fel, és átvette tőle az ajándékot. Anélkül, hogy megnézte volna, mit rejt a csomag, Adam arcához hajolva apró csókot lehelt rá.

– Bármi is legyen az ajándékod, boldogan fogadom el tőled. – suttogta a fülébe.

Adam szívéről hatalmas szikla gördült le a megkönnyebbüléstől. Fülig érő szájjal fordult oda barátaihoz, azok pedig társuk sikerének örülve hangos kurjongatással ugrottak egymás nyakába. Adam és Rebeka együtt bontották ki a jegyajándékot rejtő csomagot. A csillogó kövekből kirakott pillangó láttán a lány elragadtatottan kiáltott fel, és még szerelmesebb pillantásokat vetett Adamra. A koboldnak csak úgy dagadt a melle a büszkeségtől.

Miután mindenki megtalálta a párját, és véget ért az elfogadási ceremónia, újra felcsendült a muzsika, és folytatódott az ünneplés. A három jó barát csak a déli lakoma után találkozott újra.

– Most már vége a szép világnak! A jegyesed szoknyája mellett kell ülnöd naphosszat, hogy el ne szeresse tőled valaki! – kötekedett az újdonsült vőlegénnyel Helsi.

– Ne piszkáld már folyton! Csak várd ki a végét! Nemsokára te fogsz ott állni kint a téren, egy lány előtt reszketve! – utasította rendre mosolyogva Dared.

– Arra ugyan még várhatsz! – nevetett Helsi, de már a szomszédos asztalnál nevetgélő koboldlányok népes táborát kereste a szemével.

Vidáman folytatták a beszélgetést, szép terveket szőve a jövőről, amikor Eléniel lépett az asztalukhoz. Mind a hárman egyszerre ugrottak fel, ezzel mutatva a tiszteletüket az érkezőnek.

– Maradjatok csak nyugodtan! Gratulálni szeretnék neked a bájos menyasszonyodhoz! Igazán jól választottál!

Adam pirulva hajtotta meg a fejét köszönetképpen.

– De nem csak ezért zavartalak meg benneteket. A Helytartótól tudtam, mire készül Adam, ezért jöttem csak most ide hozzátok. Nem akartam elrontani ezt a nagyszerű napot, de kénytelen vagyok. Újra a segítségeteket kell kérnem! Szeretném, ha bejönnétek velem a Helytartóságra, hogy nyugodtan beszélhessünk! – fejezte be mondanivalóját a tündérkirálynő, és meg sem várva a koboldok válaszát, elindult a tér másik oldalán álló épület felé.

A három kobold arcáról eltűnt a felhőtlen vidámság. Szorongva néztek egymásra. Legutóbb, amikor Eléniel a segítségüket kérte, sok veszéllyel kellett szembenézniük, hogy visszaszerezzék a várost éltető Desper Csillagát, és majdnem oda is vesztek. Félve indultak hát a tündérkirálynő után. Adam még egy vágyakozó pillantást küldött kedvese felé, majd ő is követte a társait.

Azóta nem jártak a Helytartónál, hogy visszatértek előző útjukról. Semmi nem változott a tágas, otthonos szobában. A kandallóban melegen lobogott a tűz, a süppedős, kényelmes fotelek ott terpeszkedtek előtte. Egyikben a Helytartó ült, egy másikban pedig Eléniel foglalt helyet.

– Kerüljetek csak beljebb! – invitálta őket közelebb a tündérkirálynő.

– Tudom, hogy ez a lehető legrosszabb pillanat arra, hogy megzavarjalak benneteket, de nem volt más választásom! Minden pillanatnyi késlekedés végzetes lehet számunkra! – vágott bele kertelés nélkül egyből a közepébe.

A három kobold kíváncsian várta, mi lehet az a dolog, ami ennyire nem tűr halasztást.

– Nem akarok mellébeszélni! Ismét olyan dologra kell kérjelek benneteket, ami talán az életetekbe is kerülhet, de csak ti vagytok azok, akik sikerrel térhettek vissza! – folytatta a tündér.

Felállt, és a szoba egyik eldugott zugából előhozott egy csomagot.

– Ez a tündértarisznya! – kiáltott fel Helsi a rég nem látott kedves tárgy láttán, ami annyi nehéz helyzetben segített már nekik, és hazatértük után visszakerült eredeti tulajdonosához, a tündérhez.

– Jól látod. Ez bizony az a tarisznya, ami előző utatok során a segítségetekre volt. De most azért hoztam ide, mert egy nagyon fontos dolgot rejt magában. – mondta Eléniel, majd kinyitva a tarisznya száját, mélyen belenyúlt a belsejébe. Ahogy kihúzta a kezét, egy napsárga bársonyba bugyolált tárgyat emelt ki belőle, ami olyan nagy volt, hogy csak két kézzel tudta megtartani. A tarisznya a földre hullott, Eléniel pedig a kezében tartott tárgyat óvatosan az asztalon lévő igen nagy ezüsttálra helyezte. A koboldok szó nélkül, ámulva figyeltek. El sem tudták képzelni, mi lehet az, ami előttük fekszik. Adam meg szerette volna tapintani, Eléniel pedig nem tiltakozott ez ellen. A kobold megdöbbenve érezte, hogy a sárga anyag meleget sugároz magából. Keze megállt a levegőben.

– Nyugodtan megérintheted! – nyugtatta meg mosolyogva Eléniel, de Adam inkább ölébe rejtett kézzel várta a magyarázatot.

A királynő látta a szemükben a kíváncsi csillogást, ezért gyorsan folytatta.

– Amit most látni fogtok, az egy csodálatos dolog. Száz évben egyszer találkozhat vele halandó és halhatatlan egyaránt. Szerencsésnek mondhatjátok magatokat! – mondta mosolyogva, és levette a leplet az előttük heverő tárgyról.

– Hiszen ez egy tojás! – kiáltott fel Adam.

– De még mekkora! Ezer rántottának is elég lenne! – nyalta meg a száját Helsi.

– Nagy meggondolatlanság lenne ebből rántottát sütni. Ha jól gondolom, ez egy sárkánytojás. – nézte meg közelebbről is a gömbölyded tárgyat Dared.

– Jól gondolod. Méghozzá egy vörös sárkány tojása. – adta meg a választ a tündér.

– Miért olyan különleges ez? Hiszen a sárkányok születése egyáltalán nem ritka dolog! – kérdezte Dared, tovább szemlélődve.

A királynő nem szólt egy szót sem. Hagyta, hogy a három kobold alaposan szemügyre vegye az előttük heverő tárgyat. Dared látta meg először, hogy miben különbözik egy hétköznapi sárkánytojástól. Arcán a felismeréstől előbb döbbenet, majd elképedés tükröződött. Eléniel látta, hogy rájött a megoldásra.

– Mondd csak el a többieknek is! – biztatta a koboldot.

Két társa kíváncsian nézett rá, mert ők semmi különöset nem vettek észre. El sem tudták képzelni, mi az, ami ennyire megindította Daredet.

– Amit magatok előtt láttok, valóban egy