Várj, amíg meghalsz

By Kimberly Kness

"A Nap úgy sütött be a kórterem félig nyitott ablakán, ahogy a dizájnerek gondos tervei szerint be kellett sütnie. Ebből a szempontból Dr. Crossnak minden oka megvolt az elégedettségre."

...Egy budapesti luxusklinikán rejtélyes halálesetek történnek. A klinika amerikai igazgatója, a plasztikai sebésznek középszerű, ám férfiként veszettül vonzó Dr. Cross sikertelenül próbálja az intézmény falai között tartani az ügyet. Az események egyre inkább kicsúsznak a kezei közül. A szépség templomában, ahogyan ő nevezi a klinika amerikai csúcstechnológiával fölszerelt, művészien megtervezett világát, senki sincs biztonságban. Sem a szépülni vágyó paciensek, sem az ápolószemélyzet. A legkevésbé maga Cross... Jól körülbástyázott életét gonosz erő  kezdi irányítani, miközben Budapest, a mesés közép-európai metropolisz éli a maga  21. századi mindennapjait.

• Language: Magyar
• Publisher: Publishdrive
• Release date: Jun 25, 2019

Book preview

Annamária

Első fejezet

A galamb

A szürke szél agyonnyomja az emberi lelket. Jár, kel a városban, ki-be fúj a nyitott ablakokon. Fölszedi az olajos port, fertőzött csatornák gőzölgő páráját, csecsemők sírását, a szobák mélyén rejtőző betegek őrületig csapó fájdalmát és szétszórja mindenfelé.

Nincs menekvés...

Reggel óta nem kelt föl a fotelből. A lábánál nyitott kompjúter. Galambszürke függönyei behúzva – a benti szürkeség addig se engedi be a kinti szürkeséget. Tompa puffanással az erkély üvegének csapódik valami. Lassan húzza szét a függönyt, szinte belekapaszkodik. Tudja, milyen látványra számíthat. Sokszor elképzelte. A két vörös csík lassan csorog lefelé az ablaküvegen. A madár a földön. Mozdulatlanul. A kifeszített, éles acélsodronyok közül az egyik levágta a szárnyát, a másik félig lefejezte.

A kis test utolsót rándul.

Visszamegy a fotelhez. Lecsukja a computer tetejét. Nincs mit keresgélnie. Valaki épp most döntött helyette.

xxx

– Az írók azért írnak annyi bűnügyi történetet, mert minden gond nélkül élik bele magukat egy gyilkos pszichéjébe.

Tekintve, hogy egyetlen író sem volt a társaságban, mindenki nyerített. A gyenge poén ellenére is. A férfi alig észrevehető mosollyal nézett végig a körülötte állókon. Megszokta a hangos sikert. Még arra is adott, hogy vonzó külseje némiképp ziláltnak, gondterheltnek mutakozzon. Mintha ezzel is leplezni akarná testének tökéletességét, a szálkás izomzatban rejlő eredendő önhittséget és a mindezt körüllengő könnyed felszínességet. Orvos létére a felszínesség nem mindig szolgált a paciensei előnyére. Arra viszont alkalmassá tette, hogy Közép-Európa leghíresebb plasztikai sebészetét vezesse.

Az átrium, ahol a klinika alapításának tizedik évfordulóját ünnepelték, narancsos fényben úszott. A mennyezet üvegtáblái engedték beszűrődni a fáradó Nap jótékony sugarait. Azt az érzést keltve, mintha egyik pillanatról a másikra mindenki megszépült volna benne. Méltón a szépség templomának hitvallásához. Ahogy az intézményt Dr. Arthur Cross, a klinika vezetője minden irónia nélkül emlegette.

Budapest, a lenyűgöző európai metropolisz, jó választásnak tűnt. Annak ellenére, hogy a szépészeti iparra szakosodott konszern amerikai tulajdonosai eredetileg Svájcba vagy Ausztriába képzelték a hálózat európai központját. Az ötlet, hogy a magyar fővárosba telepítsék, eredetileg Dr. Crosstól eredt, aki Amerikában született, de származását tekintve magyar volt. Apja tizenévesen, Keresztes Sándorként menekült el Magyarországról az 1956-os forradalom alatt, s mint oly sokan mások, meg sem állt Amerikáig. Az igazgatótanács tagjai eleinte határozottan ellenálltak az ötletnek, ám Dr. Cross megyőzte őket. Nem kis meglepetésükre ugyanis hajlandó volt elhagyni a jól prosperáló Texasi klinikát és tíz esztendőre elvállalni a budapesti központ vezetését.

– Higgyék el, fölvirágoztatom.

Merő kalandvágyból. Tette hozzá kissé rezignáltan, de már csak magában. Úgy gondolta, egy gyógyszergyárakat, plasztikai sebészeteket, szépségközpontokat fönntartó hálózat amerikai tulajdonosai előtt nem ildomos kalandvágyat emlegetni. Csak betonbiztos ötleteket. Amúgy ezzel a döntéssel tényleg biztosra mentek, hisz nem volt ember, aki Dr. Cross láttán ne vállalkozott volna önként és dalolva bárminemű szépészeti beavatkozásra.

Az amerikaiak nem jöttek el a tizedik évfordulóra. Annak a metabolizmust forradalmasító táplálékkiegészítőnek a bevezetésével voltak elfoglalva, amelyet súlyos dollármilliók árán fejlesztettek ki, s amelynek a honosításáért épp a felelős hivatallal csatároztak.

– Túl jó a neve – mondogatták maguk között a hivatal vezetői. – Ha beindul a gyártás, jó eséllyel zúzza szét a konkurenciát.

Így aztán halogatták az engedélyezést. Ezzel időt nyertek. Hatalmi törekvéseikhez nélkülözhetetlen volt, hogy jóelőre fölmérjék, miként tudnak egy adott helyzetből hasznot húzni.

Ami Dr. Crosst illeti – bár voltak fönntartásai – már alig várta, hogy a zsírleszívásnak nevezett, meglehetősen undorító eljárás helyett csupán egy receptet kelljen fölírnia.

– És most mi lesz? Marad vagy visszamegy Amerikába?!

Tekintve, hogy a klinika vezetését tíz évre vállalta, számított a kérdésre. Csodálkozott is, hogy eddig senki nem merte szemtől szemben föltenni neki. Azon viszont meglepődött, hogy onnan jött, ahonnan a legkevésbé várta...

xxx

Megöltem anyámat.

Azóta csak halottakat látok. Halottak töltik meg a várost, halottak imbolyognak a fák közt, erednek utánam az utcán. A szobám is halottakkal van tele. Halottakon lépkedünk. Hozzánk érnek, végigsimítanak, arcunkba csapódik a leheletük. Nem hagynak élni. NEM HAGYJÁK ÉLNI AZ ÉLŐKET. Hívnak minket, körülzsonganak. Betöltik a teret. Kis sarkokban kucorgunk. Nem kapunk levegőt. Tér nélkül megfulladunk. MÁR HALÁLUNK ELŐTT MEGHALUNK. Megölik a létezésünket. A vágyainkat. Az érzelmeinket. A titkokat. A szenvedélyt, a szerelmet. Körülöttünk minden halott. Meghalt az élet... Nyávog a macska? Halott. A lényege halott. Mert minden macska százezer halott macskából van összetéve. Macskatetemek sokaságát őrzi. Holt állatokat, amelyek léteztek valaha, de MINTHA soha nem léteztek volna. Ahogy az élő ember is magával cipeli az idők halottait... Anyám egyszer azt mondta: eltűnök ebből a világból, mintha soha nem is léteztem volna. Pedig létezett.

Ő MINTHA LÉTEZETT VOLNA.

xxx

A doktor jövőjét firtató kérdést Krisztina tette föl, Dr. Cross asszisztense. A klinikán Krisznek becézett lány kezdettől fogva tisztában volt azzal, hogy a főnöke tíz évre vállalta az intézet vezetését. Nem volt titok, tudta mindenki. Ennek megfelelően az utóbbi egy-két évben föl is pezsdült körülötte az élet. Önjelölt intézetvezetők, orvosok és orvosnők rajzottak elő mindenhonnan.

Próbáltak a tűz közelébe kerülni.

Első menetben a legváltozatosabb érvekkel meggyőzni Dr. Crosst, hogy alkalmazza őket. De a belső munkatársai sem tétlenkedtek. A napi praxis mellett kezdtek egyre élénkebb érdeklődést mutatni a klinikát működtető világcég stratégiája iránt és az amerikai mendzsment aránylag ritka magyarországi látogatásainak alkalmával is igyekeztek így vagy úgy fölhívni magukra a figyelmet. Miután a klinika már a kezdetek kezdetétől egész Európából vonzotta a legszebb álmaikért súlyos anyagi áldozatokra képes pacienseket, nem gondolta senki, hogy létezik Dr. Crossnál alkalmasabb személy erre a feladatra. Ám azt se gondolták, hogy a tíz év letelte után ne száguldana azonnal vissza Amerikába. Dr. Cross próbálta elejét venni a találgatásoknak. Ki is alakult közöttük egyfajta kimondatlan egyezség Krisszel, hogy jövendő távozásának körülményeit valamint a leendő igazgató személyét, amíg nem muszáj, nem fogják firtatni. Épp ezért lepte meg az iménti kérdés, amelynek tapintatlanságát Krisz egy ömlengő megjegyzéssel próbálta enyhíteni.

– Ha nem csalódom, Amerikában már alig várják, hogy visszakapják a legjobb szakemberüket.

Nem is Krisz lett volna, ha a hallgatólagos egyezségüket fölrúgó, tőle szokatlan indiszkréciót nem próbálja ellensúlyozni. Dr. Cross elmosolyodott. Ahogy csak ő tudott. Szemét hunyorítva, szemérmes sármmal. Olyan őszintén, hogy ennél őszintébben nem is lehetne. Kivéve, ha valóban őszintén mosolyog.

– Ki az a lány ott, Krisz?

A Nap már lebukott. A terem világítását fokozatosan átvették az átrium üvegtáblái felől áradó művi fények, állandó naplementét varázsolva az esti sötétségbe. Egy távolabbi sarokból, a lazacok és kaviárok tájékáról bukkant föl a nem éppen hétköznapi jelenség, és kollégái nem kis meglepetésére valóban eltérítette a doktor figyelmét. Crosst úgy tartották számon, mint aki nem feltétlenül a női nem leigázására használja előnyös külsejét. Nem volt az az igazi szívtipró típus. Egy-egy barátnő az évek során fölbukkant mellette, de ahogy jöttek, el is tűntek. A körülötte lévők folyamatosan próbálták megfejteni Dr. Cross nőügyekben tanusított visszafogottságát, de nem tudtak egyezségre jutni. A környezete egyébként is állandó vágyat érzett arra, hogy megfejtse őt. Sikertelenül.

Igazság szerint Dr. Cross esetében ez egyenlő volt a lehetetlennel.

Személyiségének szélsőségesen ellentmondó rétegei sokszorosan fedték el valódi mozgatórugóit. Ezúttal is. A felületes szemlélő bizonyosra vehette, hogy a számára kínos témáról igyekszik elterelni a figyelmet, de nem erről volt szó. Valóban az ismeretlen lány keltette fel Dr. Cross figyelmét. Olyan természetes látványt nyújtott a lebukó napsugarakhoz hasonlatos fényben, olyan összhangban voltak a mozdulatai, olyan harmónia sugárzott belőle, ami feledtette, hogy igazából nem is volt szép. Legalábbis minden más volt rajta, mint a szépségipar idoljain. Dr. Cross átmeneti traumaként élte meg a felismerést, hogy nincs az a sebészkés, amely hasonlót tudna létrehozni. Ez a sudár, sápadtfehér leányzó, enyhén telt idomaival, vékonyka, vöröses hajával, barna szemeivel, kissé elrajzolt orrával, nem csupán Dr. Cross szakmai tevékenységének az értelmét kérdőjelezte meg, de ezzel együtt a létezésének az értelmét is, tekintve, hogy a hivatásán túl nem igazán tudott valódi sikereket felmutatni.

– Arra a csúnyácskára gondol, doktor? Soha nem láttam.

Krisz megengedhette magának az effajta élcelődést, bár az igazsághoz tartozik, hogy nem viccelt. Valóban nem talált semmi vonzót a lányban. Becsületére legyen mondva, alig tíz perc múlva tálcán szállította Crossnak.

– Ő itt Andrea, a könyvtárunkban kutat.

Ezzel Krisz sarkon fordult és távozott.

– Dr. Arthur Cross vagyok. Ön valami íróféle?

Az orvos a saját, nagy sikert aratott megjegyzésére célzott, és be is jött neki, mert többen fölkuncogtak körülötte. Egy ismeretlen figura – Dr. Crossnak elképzelése sem volt, hogy került a klinika jubíleumi ünnepségére – úgy döntött, ha megkésve is, de beszáll a viccelődésbe.

– Igaza van Dr. Cross. Az írók minden bizonnyal könnyen beleélik magukat egy gyilkos pszichéjébe, az orvosok viszont a gyakorlatból tudják, mi a gyilkolás – jegyezte meg kajánul vigyorogva.

Fölszikrázott a levegő. A vörös lány mentette meg a helyzetet. Mintha mi sem történt volna, halk hangon válaszolt Dr. Cross kérdésére.

– Nem vagyok író, egyetemista vagyok. Történelemszakos. Történelem és francia. A diplomamunkámat írom.

– Szépészettanból?

Kérdezett vissza széles mosollyal Dr. Cross.

– Szerepe lesz benne annak is.

Mondta a lány szelíden, ám mielőtt a doktor tovább érdeklődhetett volna, hatalmas robaj rázta meg a termet. A rémületnyi döbbent csöndet követően Dr. Cross az elsők között mérte föl a helyzetet. Olyasmi történt, aminek a valószínűsége gyakorlatilag egyenlő volt a nullával. Az átrium gondosan kivitelezett üvegmennyezetének a kazettáiból zuhant le egy a kövezet gránitjára. Nem sokkal az egyik fölszolgáló mellé, aki a süteményes pultot felügyelte. Az üveg pontosan a pult mellett ért földet, darabokra zúzva az oda állított virágkompozíciót. A szegény pincérlány csak állt ott megmerevedve, tágra nyílt szemekkel, lábánal a szétzúzott liliomok szirmai. Az arcáról, csupasz karjáról kis patakokban vékony vércsíkok indultak lefelé – egészen elvarázsolt látványt nyújtva a terem narancsos fényében.

Mire Dr. Cross odaért, Krisz már ott állt mellette, mintegy a testével védve a sokkos állapotban lévő lányt. A doktor messziről látta, hogy a sebek felületi sérülések, apróbb üvegszilánkok okozhatták.

– Pár karcolás marad csak holnapra.

Nyugtatgatta, miközben meggyőződött róla, hogy a lány szeme nem szenvedett sérüléseket. Nyilván ösztönösen becsukta, mielőtt még az üvegszilánkok megsebezhették volna.

– Az asszisztensem elkíséri az egyik kezelőbe, ahol az ügyeletes ellátja.

Dr. Cross nem túl meggyőzően mosolygott. Fölpillantott a visszatükröződő üvegkazetták között keletkezett résre. Látta az esti égboltot. A valóság egy apró darabját. Torzítás nélkül. A valóságét, amelyet eddig sikeresen tartott távol a klinikától. Attól a helytől, amelyért ő volt a felelős. Már-már isteni hatalommal. Hogy mi volt a titka? Sokan próbálták megfejteni az elmúlt években. Nem lehetett ráfogni sem rendkívűl vonzó külsejére, sem – meglehetősen középszerű – orvosi tudására. Ő maga volt az egyetlen, aki pontosan ismerte