Hazudós: Novellák kegyes kis hantázásokról és ordas nagy hazugságokról

Tizenhárom szerző, tizenhárom remek írása arról, hogy milyen, amikor füllentünk, ferdítünk vagy épp hazudunk. Novellák, amelyek segítenek megérteni ki, miért nem mond igazat, vagy módosítja a valóságot, és azt is, hogy ennek milyen következményei lehetnek.
Akik a gyerekkori hantákat, kamaszkori lódításokat és a vaskos felnőtt átveréseket megfogalmazták:
Bencze Blanka,
Dragomán György,
Erdős Zsuzsanna,
Háy János,
Horányi Hanna Zelma,
Jászberényi Sándor,
Kalapos Éva Veronika,
Karafiáth Orsolya,
Király Anikó,
Mészöly Ágnes,
Nyáry Luca,
Szabó T. Anna,
Tóth Krisztina.
Kiváló olvasmány nem csak kamaszoknak - és ez nem kamu!

• Language: Magyar
• Publisher: Menő Könyvek
• Release date: May 13, 2019
• ISBN: 9789634033455

Book preview

borito

Hazudós

Novellák kegyes kis hantázásokról

és ordas nagy hazugságokról

Bencze Blanka, Dragomán György

Erdős Zsuzsanna, Háy János

Horányi Hanna Zelma, Jászberényi Sándor

Kalapos Éva Veronika, Karafiáth Orsolya

Király Anikó, Mészöly Ágnes

Nyáry Luca, Szabó T. Anna

Tóth Krisztina

tolmácsolásában

Szöveg © 2019

Bencze Blanka

Dragomán György

Erdős Zsuzsanna

Háy János

Horányi Hanna Zelma

Jászberényi Sándor

Kalapos Éva Veronika

Karafiáth Orsolya

Király Anikó

Mészöly Ágnes

Nyáry Luca

Szabó T. Anna

Tóth Krisztina

Kiadta a Menő Könyvek, amely a Manó Könyvek Kiadó Kft. imprint kiadója. Kiadónk az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja. 2019

1086 Budapest, Dankó utca 4–8.

www.menokonyvek.hu

Felelős kiadó: Kolosi Beáta ügyvezető igazgató

© Minden jog fenntartva.

Borító © Weiler Péter, 2019

Felelős szerkesztő: Csapody Kinga

Olvasószerkesztő: Kótai Katalin

Műszaki vezető: Rácz Julianna

Elektronikus könyv Ambrose Montanus

ISBN 978 963 403 345 5

Előszó

HAZUDÓS:

hazug, hazudó, hazudozó, csaló, félrevezető, eretnek, szélhámos, kókler, szemfényvesztő, becstelen, hantás, átverő, megtévesztő, simlis, füllentő, széltoló, svindler, lódító, ámító, piszkos, romlott, züllött, feslett, kicsapongó, rosszvérű, könnyűvérű, erkölcstelen, szégyentelen, szabados, szabadszájú, feslett erkölcsű, könnyelmű, gátlástalan, szemérmetlen, illetlen, frivol, ledér, csapodár, alávaló, galád, becstelen, hiteltelen, felelőtlen, rosszindulatú, jellemtelen, gerinctelen, gáncsoskodó, sportszerűtlen, tisztességtelen, megbízhatatlan, aljas.

A tudomány álláspontja erősen megoszlik abban, hogy az ember egy nap átlagosan hányszor hazudik. Egy kutatás szerint a csúcs napi kétszáz hazugság körül van, más tudósok szerint huszonnégy óra leforgása alatt átlagosan tízszer nem mondunk igazat, megbocsátóbb kutatók szerint legfeljebb napi két füllentéssel lehet számolni.

Férfiaknál napi öt, a nőknél három hazugság az átlag – állítják más tudósok.

Hogy ebbe a kötetbe mennyi hazugságot rejtettünk, az csak akkor derül ki, ha valaki végigolvassa.

Csapody Kinga

fdekor

Bencze Blanka

Az életre nevel…

– Mindjárt kezdődik az órám! – néz rá Bori a telefonja képernyőjére.

– Ohh, basszus! – kiált fel a következő pillanatban egy cseppet talán hangosabban, mint szeretne, ugyanis az összes jegyzetet, amit eddig rendezgetett, kiejti a kezéből. A papírok ezerfelé repülnek, mintha fogadtak volna egymással, vajon melyikük tud messzebb szállni. De úgy tűnik, a kivitelt is pontozzák ebben a versenyben, mert némelyik csodás pályát leírva repked a levegőben, majd finoman és puhán landol az egyik szekrény alatt.

– Ja, persze péntek van… legyen már vége ennek a hétnek… – sóhajt fel a lány, és a lábával igyekszik kikotorni azt a lapot, amelyik a hónapok óta felgyülemlett porcicák közé menekült előle. Gyors mozdulatokkal összeszedi a többi cuccát is a földről, két teleírt füzetlapot a két méterre lévő szemetes mellől kell megmentenie. Nagy lendülettel visszacsukja a szekrény ajtaját, és ezúttal jól magához szorítja a kupacot, hogy elkerülje a katasztrófa második felvonását.

– Ti nem jöttök? – szól oda Bori a mellette beszélgető osztálytársainak. A lányok mindketten totál nyugalomban a falnak támaszkodva éppen a hétvégi programlehetőségeket böngészik telefonjukon, és úgy tűnik, egyáltalán nem érdekli őket, hogy azonnal kezdődik az óra.

– Fú, ma felelés lesz. Inkább bepróbálkozunk majd valami késős sztorival, hátha értékeli – válaszolja Zsófi, miközben a vállát vonogatja.

– Hogy miii??! Felelés? De hát én nem tanultam semmit! – Bori idegesen beletúr fakószőke hajába, és érzi, hogy a könyökhajlata viszketni kezd. – Ez a rohadt ekcéma… – morogja, miközben a pulcsin keresztül megvakarja a bőrét.

– Nyugi, lehet, hogy megint csak gyakorlati számonkérés lesz. – A másik lány, a fekete hajú, erősen sminkelt Laura ezt biztatásnak szánta, de Bori még inkább pánikba esik.

– Abban vagyok a legrosszabb, és több szar jegyet nem kaphatok… – rázza a fejét a lány, de Laura már nem figyel rá, mert éppen telefonja selfie módján ellenőrzi, hogy highligtere megfelelően csillan-e meg a beszűrődő napsütésben. Bori otthagyja a lányokat, és minden erejét összeszedve vánszorog a tanterem felé. Igen, muszáj beérnie a tanár előtt, semmiképp sem szeretne Rónai türelmével játszani. Az érettségi évében egy érettségi tantárggyal nem szerencsés szórakozni. Már szinte fut a terem felé, csak pár lépés, oké, biztosan előbb lép be, mint a tanár, akinek szigorú, egyenletes ütemű járása már hallatszik a folyosó végéről. A helyére megy, a második sorba, éppen hogy lerakja a cuccait az asztalra, Rónai máris becsapja maga mögött az ajtót.

– Fiatalok! Csendesedjünk el, üljünk le! – mondja meglehetősen komoly hangon. A teremben egy pisszenést sem lehet hallani, ami meglehetősen szokatlan, az osztály ugyanis enyhén szólva ritkán fogad szót egy olyan egyénnek, aki rendre akarja őket inteni.

– Ma a szokásos módon, szúrópróbaszerűen fogunk felelni. Tudjátok, mi a dolgotok.

Sáriból egy pici sóhaj szakad fel, átérzi a tanár szavainak súlyát.

Rónai végigszalad tekintetével az osztályon, mindenkinek egy-egy másodpercre mélyen belenézve a szemébe.

– Bacsó László! – mondja ki hirtelen Laci nevét.

Laci magabiztosan feláll, kihúzza magát, pedig nem is kellene neki, így is majdnem 190 centi.

– Tanár úr, sajnos én nem tudtam tanulni a hétvégén, mivel a húgom esküvője volt, és végig nekem kellett fotózni. Monoszlón tartották egy pincészetben. Tegnap nagyon későn értünk haza, úgy volt, hogy suliba se jövök, de nem akartam lemaradni, főleg így az érettségi közeledtével.

– Rendben van, leülhet, László! Szép volt, dicséretre méltó.

Bori csak tátott szájjal néz, és az jár a fejében, hogy ez mennyire szép teljesítmény volt Lacitól. Ilyet rögtönözni, ráadásul szemrebbenés nélkül… neki ez sohasem menne. Óvatosan hozzádörzsöli a könyökhajlatát az oldalához, nehogy magára vonja a figyelmet, de muszáj, mert rettenetesen viszket. A mutató- és középső ujját a biztonság kedvéért mindkét kezén összekulcsolja a pad alatt, és azért fohászkodik magában, hogy nehogy ő legyen a következő. Lopva körülnéz, és határozottan úgy látja, vannak olyanok, akik szinte áhítják, hogy őket szólítsa fel Rónai. Kihúzzák a hátukat, próbálják láthatóvá tenni magukat. Elképesztő… Hogy lehetnek ennyire stréberek? A lány mindenesetre az előtte ülő nagyobb termetű, na jó, kicsit kövérkés osztálytársa, Milán mögött próbál észrevétlen maradni. Vállait előregörbíti, hogy minél kisebb legyen, és le nem veszi a szemét a fiú tarkójáról. Nem mintha lenne ott valami érdekes egy pattanáson kívül, ami amúgy kifejezetten gusztustalan, és rég ki kellett volna nyomni, de ha elég erősen figyeli, talán elkerülheti Rónaival a szemkontaktust, aki ismét rosszat sejtetően pásztázza az osztályt. Pár másodperc csönd után megszólal.

– Békés Borbála!

Borinak már a Borbála megszólítástól is húszforintos méretűre zsugorodik a gyomra, és még mindig nem veszi le szemét Milán tarkójáról. Az az igazság, hogy szívesebben elemezné a fiú bőrhibáit egész nap, ha ezzel megúszhatná ezt a felelést. De hiába tesz úgy, mintha tévedés történt volna, ezzel jelezvén, hogy valószínűleg a tanár nem is őt akarta felszólítani, csak véletlenül ez a név ugrott be neki…

– Borbála! – Rónai hangja most nazálisra vált, ez a legrosszabb, amikor feltolja az orrába és onnan beszél, mint egy náthás énekesnő.

Bori érzi, hogy arca lángolni kezd, és valóban, hófehér bőrén piros foltok jelennek meg… A viszketés meg egyre erősödik, de mégsem vakarózhat, mint egy bolhás kutya, amikor a Rónai meredten néz rá. Ja, és a gyomra is ég… Hogy lehet ennyi tünetet produkálni röpke fél perc alatt? Vagy már eltelt egy csomó idő azóta, hogy felszólította? Lehet, hogy mindjárt kicsöngetnek? Nem valószínű… Nincs menekvés… Lassan hátratolja a székét, ami rettenetes hangot ad a padlón, ez is csak arra figyelmezteti, hogy valami nagy baj közeledik, miért nem tesznek ezekre valami hangtompítót, de ez most nem is érdekes. Remegő térddel feláll…

– Borbála, maga tanult?

– Iiigeen… – válaszolja Bori remegő, elcsukló hangon.

– Hát, Borbála, ez nem volt túl meggyőző, de erre nem adnék így egyből jelest, ha nem haragszik meg érte… – Rónai, mintha élvezné, hogy szórakozhat egy kicsit az áldozatával, viccelget. Az osztály persze vevő rá.

– Na, jöjjön ki a táblához! – folytatja könyörtelenül.

Szuper, fokozzuk a hangulatot, jó ez a műsor… – gondolja Bori, majd felhúzott vállakkal, lassú mozgással a tábla felé veszi az irányt, pontosan abban a tempóban, mint aki abban reménykedik, hogy valami csoda történik, amíg kiér, mondjuk, Rónai rosszul lesz, vagy tűz üt ki a tanáriban, tulajdonképpen mindegy is. A lényeg, hogy tisztában van azzal, hogy nem kaphat több rossz jegyet, mivel már így is bukásra áll. Lecövekel a tábla előtt, a tanártól tisztességes távolságra, és egy hatalmasat nyel. Lopva megvakarja a háta mögött a bordáival a könyökhajlatát, és hálát ad vékonyságának, hogy ezt megteheti. Szemeit kapkodja ide-oda, kerüli a tekinteteket, a periférikus látásnak köszönhetően mégis látja, hogy néhány társa rosszallóan csóválja a fejét, mintha nem is értenék, miért húzza az időt, hogy lehet nem készülni egy ilyen fontos órára. Na jó, vannak együttérző lelkek is, Gigi az első sorból például még súgni is kész lenne…

– Borbála, az elmúlt röpke fél percben nagyjából az összes létező hibát elkövette. Nem fűzök magához sok reményt, de azért próbáljuk meg. Lássuk csak, mi legyen? Valami finom, az életből ellesett kis gyakorlati feladat.

Bori csak megszeppenve áll a tanárral szemben, és várja, hogy mit talál ki a férfi.

– Az a magáé ott a padon? – Rónai a lány helye felé mutat. – Kérem, adja azt ide nekem.

– A vizespalackot, tanár úr? – néz Bori kissé értetlenül.

– Igen, mozogjon!

A Bori mellett ülő lány, Anna megfogja a palackot, és készségesen előrenyújtja az első sorba, onnan pedig Rónai már elveszi. Minek ez a nagy sietség? – suhan át Bori agyán egy kósza gondolat.

– Borbála, mi van ebben? – teszi fel a kérdést Rónai, miközben körbemutatja az osztálynak a világoskék kulacsot.

– Víz…

– Milyen víz?

– Csapvíz.

– Csapvíz… dee…? – nyomja meg az utolsó szócskát Rónai, hátha ezzel segíteni tud a lánynak.

– Hát… csapvíz – vonogatja a vállát Bori –, deee… azt mondják, hogy a suliban iható a csapvíz. – Ő is megnyomja a de szócskát, hátha ez a közös hangsúlyozás közelebb hozza őket egymáshoz, vagy legalább őt a ketteshez.

– Gyenge próbálkozás – legyint a halvány kísérlet hallatán a tanár. – Meséljen nekem egy kicsit: milyen ez a víz? – Amikor elhangzik a kérdés, a férfi elég erőteljesen lerakja, szinte lecsapja a palackot a tanári asztal közepére. – Mondhatjuk rá, hogy kézműves? Vagy valamitől különleges? – A hangja türelmetlenebbre vált.

– Ööömm, ez egy sima műanyag kulacsban lévő csapvíz.

– Igen…? És?

– És… és… én töltöttem bele egy órával ezelőtt… – néz kérdően Bori Rónaira. A tanár széttárja a karjait, és úgy kiáltja: – Vagyis mégis kézműves! – A hátsó sorokból egy kuncogás hallatszik, de aztán újra néma csend.

– Borbála, Borbála, Borbála… sajnálom magát. Hogy fog az életben boldogulni? Tudom, hogy csak idén vették bele a tantervbe ezt a tantárgyat, nagyon helyesen, hiszen a nemzetközi példa azt mutatja, hogy feltétlenül szükség van rá, tudom, hogy eddig még kevés óránk volt, több kellene belőle… De annyit gyakoroltuk már. Annyit gyakorolhatna… Bárhol, bármikor… ha egy picit is szorgalmas lenne, ha egy kicsit is érdekelné, hogy mi lesz magából. Nem tudom, mit tegyek önnel, lehet, hogy kénytelen leszek behívni a szüleit…

– És maguk? Fel tudnak nőni a feladathoz? – fordul ismét az osztály felé, közben elkapja a kulacsot, és színpadiasan felemeli.

Így csak Ronaldo emelné fel a Bajnokok Ligája kupáját – gondolja Milán, a focirajongó.

– Lássuk csak, Márk, mit mondana nekem erről a vízről? – szólítja fel Rónai azt a fiút, aki annyira jelentkezik, hogy majdnem kiesik a padból, pont, mint általános elsőben, amikor egy piros pont járt a helyes válaszért.

– Mondhatjuk például azt, hogy ez a víz egy egyedülállóan védett vízadó rétegből származik az esőerdő széléről, egy egyedi artézi vízgyűjtőből, ahol évezredek óta egy kialudt vulkán kőzetein szűrődik át, így tisztasága semmihez sem fogható, ráadásul az ásványianyag-tartalma pont optimális, és a legfontosabb, hogy a legújabb kutatások igazolták, hogy csecsemőknek érdemes lenne ezt adni anyatej helyett – hadarja Márk egy szuszra, gondolkodás nélkül, mintha csak éppen az első pár dolgot sorolná fel, ami eszébe jutott, de lenne még száz hasonló érv a tarsolyában.

Amint befejezi, az osztály hatalmas tapsviharban és ujjongásban tör ki, Rónai pedig ellágyult arckifejezéssel, büszkén néz a fiúra, és szeretettel magához szorítja a kulacsot. Lehet, hogy egy kicsit könnybe is lábadt a szeme, de ez nem biztos. Aztán megkeményedik az arca, visszafordul Borihoz, aki megsemmisülten áll a tábla mellett, és csak annyit mond neki:

– Menjen a helyére, Békés! Most pedig villámkérdések következnek. Kérem, ma már többen ne keserítsenek el!