A makkabeusok első könyve

By Patmos Records

"Ugyanabban az időben, és ugyanazon a napon, amelyen a nemzetek megszentégtelenítették, ugyanakkor szentelték fel a templomot énekszóvel, lantok, hárfák és cintányérok kíséretével. Az egész nép arcra borult, imádta és áldotta at Eget, hogy szerencséssé tette útjukat. Az oltár újraszentelését nyolc napig végezték, és örömmel áldoztak égőálozatokat és dícsőitő áldozatokat a szabadulásért. A templom homlokzatát aranykoszorúkkal és -pajzsocskákkal díszítették fel, megújították a kapukat és a papi kamrákat, és ajtókkal láttál el őket. Igen nagy öröm töltötte le a népet, mivel sikerült elhárítaniuk magukról a nemzetek gyalázatát. Júdás és testvérei Izrael egész gyülekezetével együtt elhatározták, hogy évről évre megünnepilik az oltár újraszentelésének napjait a maga idején a Kiszlév hónap huszonötödik napjától kezdve nyolc napon át vidámsággal és örömmel." 

A Makkabeusok első könyve Izrael népe történelmének olyan fejezetét mutatja be, amikor az ősök hitéért való harc egyben a nemzeti önrendelkezésért való küzdelmet is jelentett a hellenizmus globális trendjével szemben. 

• Language: Magyar
• Publisher: Patmos Records
• Release date: Jul 13, 2017
• ISBN: 9786155526558

Book preview

A

makkabeusok

első könyve

A Makkabeusok első könyve

Patmos Records

Budapest 2014

Fordította

Répás László

A magyar fordítás a Septuaginta (ed. Alfred Rahlfs, Deutsche Bibelgesellschaft, Stuttgart 1979.) görög szövege alapján készült.

»

A térképek Yohanan Aharoni és Michael Avi-Yonah: Bibliai Atlasz című munkájából valók.

©Szent Pál Akadémia, Budapest

Borító, tördelés, tipográfia

Ifj.Balogh Ferenc és Balogh Éva

Korrektúra Sugár Ágnes

A kiadásért felel Kauzál Márton

Hungarian translation copyright

© Répás László

All rights reserved - Minden jog fenntartva.

ISBN 978-615-5526-55-8

„Az Istenét ismerő nép erőt vesz és cselekszik…"

előszó

a Makkabeusok első könyvének fordításához

A Makkabeusok első könyve a még perzsa uralom alatt íródott utolsó ószövetségi könyv, a Malakiás könyve és az Újszövetség kora között mintegy négyszáz évet magában foglaló úgynevezett intertestamentális kor fontos dokumentuma. Ezsdrás, Nehémiás és Dániel könyveiben betekintést kaphatunk a dánieli próféciában előre jelzett második világbirodalom, a Méd–Perzsa Birodalom mindennapjaiba, az udvarban szolgálatot teljesítő és a Júda tartományában élő zsidók szemszögéből egyaránt. Az Újszövetség első könyvei, az evangéliumok eseményei viszont már a negyedik világbirodalom, Róma uralma alatti üdvtörténeti eseményekről tudósítanak minket. A harmadik világbirodalom, a Nagy Sándor által diadalmaskodó Hellén Birodalom alatt bekövetkezett eseményekről a zsidó rabbik által jóváhagyott héber kánon, és ennek nyomán a protestáns ószövetségi kánon könyvei hallgatnak, leszámítva a Dániel prófétának adott elég részletes előrejelzést könyvének 11. fejezetében, amely éppen annak az északi királynak a Szentföld elleni hadjáratát állítja középpontba, amely a Makkabeus szabadságharc kirobbanását is eredményezte. Ebben a próféciában a Dánielnek kijelentést adó mennyei hírnök előre jelzi, hogy az északi király emberei „megszentségtelenítik a Szentélyt, az erődítményt; eltávolítják a mindennapi áldozatot, és elhelyezik a pusztító utálatosságot. Hízelgéssel ráveszi az elszakadásra azokat, akik a szövetséggel gonoszul bánnak, de az Istenét ismerő nép erőt vesz és cselekszik." (Dán 11,31–32) Ennek a próféciának egyik történelmi beteljesedéséről számol be a Makkabeusok első könyve, amely a szeleukida uralkodó, IV. Antiokhosz Epiphanész uralomra jutásától Simon főpap, Makkabeus Júdás fivére haláláig (kb. i. e. 175–135) beszéli el Júdás és fivérei harcainak történetét.

Erről a fontos átalakulásokat eredményező korszakról jóval kevesebb forrásunk lenne e könyv (továbbá A Makkabeusok második könyve) híján, amelyre közel 200 évvel később Josephus Flavius is jelentős mértékben támaszkodott A zsidók története című munkájának e korszak történetét taglaló XII-XIII. könyvében. Ezek a könyvek képet adnak arról a változásról, amely Izrael társadalmában zajlott le az utolsó bibliai próféta szolgálatának vége óta eltelt évszázadokban, vagy ahogyan a szerző fogalmaz, „attól fogva, hogy nem jelent meg próféta közöttük" (1Makk 9,27). Ezsdrás, Nehémiás és az utolsó „kispróféták könyvei alapján az a benyomásunk, hogy a fogságból a Szentföldre visszatérő, perzsa fennhatóság alatt élő zsidóság meglehetősen egységes, a többség igenli a vezetők által kezdeményezett radikális visszatérést a Törvény alapján álló életmódhoz és a parancsok megtartásához; úgy tűnt, hogy ez a „biblikus ébredés megteremti a fogságból visszatért zsidó nemzet szellemi és társadalmi egységét, a „szent nemzet" identitását. Azonban amikor átlapozunk az Újszövetség első lapjaira, és a zsidó társadalomnak az első századi, Róma uralma alatti állapotát vesszük szemügyre, akkor azt láthatjuk, hogy ekkorra a zsidó társadalomról sok mindent elmondhatunk, csak éppen azt nem, hogy egységes lett volna. Az 1. századra számtalan vallási és politikai pártra és irányzatra szakadt Izrael társadalma, gondoljunk csak a farizeusok, a szadduceusok, a zelóták, vagy éppen a Rómával kollaboráló Heródes-pártiak csoportjaira, hogy csak az Újszövetség által is említett irányzatokat nevezzük meg. A zsidóságnak ez a mélységes vallási és társadalmi megosztottsága nem érthető meg annak a folyamatnak az ismerete nélkül, amelybe a Makkabeusok könyvei betekintést adnak, és amelyet, mint a Nagy Sándor birodalmát és utódbirodalmait egyaránt átható világtrendet, hellenizmusnak nevez a történettudomány.

Alexandrosz (i. e. 334–323) Arisztotelész tanítványaként villámgyors hódításait egyben kulturális missziónak is tekintette, és az addigi legnagyobb kiterjedésű birodalom minden szegletébe el akarta juttatni a görög kultúrát és életmódot. Ő ezt oktatással, valamint tornacsarnokok és színházak építésével kívánta megvalósítani, és a birodalom népei többnyire nyitottan fogadták az új, „nyugati kultúrát, amely így mindenütt a helyi kultúrával vegyülve sajátos szinkretista elegyét képezte a keleti és a nyugati vallási, kulturális elemeknek, talán először hozva létre az akkori lakott világban egyfajta globális kultúrát. Ennek a globális „olvasztótégelynek óriási vonzereje volt, hiszen az ebbe való beleilleszkedés társadalmi, kulturális és gazdasági felemelkedéssel kecsegtetett mindenkit, aki a birodalomban élt. A zsidóságnak a perzsa uralom helyébe lépő hellén fennhatóság alá kerülve szintén szembe kellett néznie ezzel a „globális kihívással, és mindaz a társadalmi változás, amely ezekben az időkben lezajlott, lényegében erre a kihívásra adott különféle válasznak tekinthető. Az „elkülönülni vagy beolvadni dilemmájára Izrael társadalmában is sokan a beolvadást választották ekkoriban, akár egészen szélsőséges formában is igyekezve levetkőzni a „másság" bélyegét, a szövetség külső jelét, amelyet Izrael az ősatyáktól fogva viselt. Annak érdekében, hogy a gümnaszionban – ahol ruhátlanul folyt a testedzés és a verseny –, ne tűnjenek ki körülmetéletlen sporttársaik közül, sokan „előbőröket készíttettek maguknak" (1Makk 1,14–15), ezzel is kifejezve radikális szakításukat őseik hitével és azonosulásukat az új szellemi érával.

Ez érthetően nem kis megosztottságot eredményezett a zsidóságon belül, hiszen a babiloni fogság és a helyreállítás korszaka után a nemzetnek mélyen a lelkébe égett az a tapasztalat, hogy a környező népekkel való szellemi-vallási keveredés, asszimiláció akkor is az egész nép romlását okozhatja, ha csak a nép egy része vétkes is a hitszegésben. Ezért az előbbi magatartást tanúsítókra a Törvényhez hűséges zsidók úgy tekintettek, mint Izrael megrontóira, istentelen hitszegőkre, akikkel szemben a mózesi Törvény szigorával kell eljárni. Amikor a békés, társadalmi felemelkedésért vállalt, „önkéntes" hellenizációt IV. Antiokhosz idején a birodalom egységesítése érdekében kikényszerített erőszakos hellenizálás váltotta fel, amely büntette a Törvény megtartását, így a fiúgyermekek körülmetélését és a Tóra olvasását, és kötelezővé tette a pogány