Aranykanál

By Jessa Maxwell

"Gyilkosság a cukrászversenyen: végre! Olyan frappánsan van kitalálva, hogy nemcsak a gyilkos, hanem az áldozat személyén is töprengenünk kell. Ezt jól kisütötte!" - New York Times
Amazon: a hónap könyve
Az elmúlt tíz évben minden nyáron megjelent hat ámuldozó cukrász Graftonban, ezen az impozáns, fákkal övezett vermonti birtokon, amely nemcsak a "Süteménysütő hét" forgatási helyszíne, hanem arról is nevezetes, hogy itt nőtt fel a tévéműsor híres házigazdája, Betsy Martin, az ünnepelt cukrász.
Egy sor jól fogyó szakácskönyv szerzője, az "Amerika Nagyija"-ként emlegetett Betsy Martin az életben nem olyan kedélyes, mint a képernyőn, de ezt az embereknek nem kell tudni. Mindig is tökéletes teljesítményt követelt, és mosolyogva nyugtázta, amikor megkapta, de idén valami nem stimmel. Elkezdődik a süteménysütő verseny, és a dolgok a fejük tetejére állnak. Először úgy tűnik, puszta szabotázsról van szó: a cukor helyére valaki sót csempészett, a tűzhelyet nagy lángra állítják - de amikor holttestre bukkannak, mindenki gyanúba keveredik.
"A Clue-t keresztezték a Great British Bakeoff-fal - egész éjjel nem tudtam letenni!" - Janet Evanovich, New York Times #1 bestsellerszerző

• Language: Magyar
• Publisher: 21. Század Kiadó
• Release date: Nov 2, 2023
• ISBN: 9789635683864

Book preview

BorítóJessa Maxwell: Aranykanál21. Század Kiadó

Budapest, 2023

A fordítás alapjául szolgáló mű:

Jessa Maxwell: The Golden Spoon

Copyright © 2023 by Jessica O’Connell

All rights reserved.

Borítóterv © Simon & Schuster

Hungarian translation © Gömöri Péter, 2023

© XXI. Század Kiadó, 2023

ISBN 978 963 568 386 4

21. Század Kiadó – XXI. Század Kiadó Kft., Budapest

Felelős kiadó Bárdos András és Rényi Ádám

Kiadványfelelős Kovács-Rényi Anna

Szerkesztette Borus Judit

Előkészítés Török Judit

Korrektúra Harrach Judit

Elektronikus változat Ambrose Montanus

Timnek, aki maga a hab és a torta

Előszó

Betsy

Betsy odaszorítja a mobiltelefont a füléhez, mert alig hallja, amit a másik mond. Zuhog az eső, és a viharos szél olyan pokoli erővel feszül az ablakoknak, hogy beleremegnek.

– Sajnos elakadtunk. Fogalmam sincs, mikor érünk vissza – hallja Melanie töredezett hangját a meg-megszakadó vonalban. – A vihar kidöntött néhány fát. A tűzoltókra várunk, hogy megtisztítsák előttünk az utat, de egyelőre nyomuk sincs. Nem hiszem, hogy…

– Úgy érted, esélyetek sincs rá, hogy ideérjetek Graftonba? – kérdezi Betsy, és érzi, hogy a gyomra görcsbe rándul. A stáb tagjai már korábban befejezték a munkát aznapra, és sietve elindultak vissza a városba, hogy elkerüljék a közelgő vihart, úgyhogy magára maradt a kastélyban Archie-val és a versenyzőkkel. A puszta gondolatra rettegés tölti el. Megborzong, és szorosabbra húzza maga köré a vékony kasmírkardigánját.

– Tessék? Alig hallom, folyton megszakad a vonal – feleli Melanie. – Valakinek muszáj megnéznie, hogy mi van a sátorral. Tele van pakolva a kameráinkkal és a teljes felszerelésünkkel. Tudom, hogy a technikai dolgok nem önre tartoznak, de megtenné, hogy kimegy és megnézi, hogy a bejárati ponyván be van-e húzva a cipzár? Imádkozom, hogy a sátor kibírja valahogy a vihart. Azt mondják, éjszakára még ocsmányabb idő várható, legkorábban reggelre hagyhat alább a szél. Ne haragudjon, hogy ilyesmivel zaklatom, de nincs senki más, akit megkérhetnék. Megpróbáltam telefonálni Archie-nak, de nem veszi fel. Megtenné, hogy…?

– Oké, elintézem – válaszolja kurtán Betsy. Esze ágában sincs, hogy bármit kérjen Archie-tól azok után, ahogy viselkedett vele. – Azért jobb, ha tudod, hogy ez… tűrhetetlen.

Érzi, ahogy elönti a méreg, miközben megszakítja a vonalat. Idestova tíz esztendeje, hogy ő a házigazdája a SütiShow-nak, de még egyszer sem fordult elő, hogy rá akarták volna lőcsölni a kulimunkát. A munkaköri leírásában szó sincs arról, hogy zuhogó esőben egy rohadt sátorral és az operatőrök felszerelésével bíbelődjön. Fújtat egy nagyot. Részben saját magának köszönheti, hogy a stábnak a városban foglaltak szállást. De már a puszta gondolatra is a rosszullét kerülgette, hogy egész nap itt téblábolnak a rengeteg cuccukkal, és a sáros cipőikkel összejárkálják a Grafton-kastély gyönyörű kőpadlóját.

Villám hasít a kinti félhomályba, s nyomban utána hatalmasat dörren az ég. Betsy belép a gardróbszobájába, és az egyik fogasról leakasztja apja nehéz, sárga, vízálló viharkabátját. Miközben belebújik, csalódottan nyugtázza, hogy már nyoma sincs a szivarfüstszagnak. A helyét enyhén penészes pézsmaillat vette át, amely minden használaton kívüli ruhadarabot előbb-utóbb utolér. Arról az állapotról árulkodik, amely ellen minden erejével állandó harcot vív ebben a házban. Most is bűntudatot érez. Richard Grafton forogna a sírjában, ha látná, mennyire leromlott az épület állaga. Mindig is elkötelezetten gondozta a kastélyt. Biztosan megtalálta volna a módját, kerül, amibe kerül, hogy mindent rendben tartson. Betsy nagyot sóhajt, azután az egyik polcról leemel egy ócska fémházas elemlámpát.

Végigmegy a hosszú folyosón, és elindul lefelé a főlépcsőn. Az előcsarnok két emelet magas ablakait őrjöngve csapkodja az eső. Sietve lemegy a főbejárathoz, s máris sebezhetőnek érzi magát. A fejére húzza a kapucniját, és az üvöltő szél ellenében minden erejét megfeszítve kinyitja a nehéz ajtót. A sátor a bejárattól legfeljebb három méterre áll, de úgy zuhog az eső, hogy alig tudja kivenni a körvonalait. Összeszedi minden elszántságát, és kilép a zuhatagba. A széltől az eső szinte vízszintes sugárban esik, alig lát tőle, miközben lemegy a két kőoroszlán szegélyezte lépcsőn. A vadállatok egymásra tett mancsukra hajtják fáradtan a fejüket, mintha ők is behódoltak volna a dühöngő viharnak. Betsy sietve átvág a murvás úton, közben vödörszám ömlik rá az eső. A gyepre lépve a jobb lába azonnal belesüpped a frissen felázott földbe. Bele is ragad, amitől kis híján orra bukik. Fél lábra áll, lehajol, és kirántja egy nagy cuppanással a cipőjét, azután újra belebújik. Már bőrig ázott. Előre dühöng, ha arra gondol, milyen alapos takarításra lesz szükség, mielőtt elkezdhetik a forgatást. Az pedig késést jelent. Meg az azzal járó tengernyi kiadást. Ez a mostani évad pocsékul kezdődik.

„Hiányzik az összhang a műsorvezetők között" – írta nemrég a The Post tévékritikusa, miután az első napról készült próbafelvétel kiszivárgott. Felette így szólt a harsogó főcím: „Mi lesz a SütiShow-val?" Mintha a sajtó úgy gondolná, hogy a problémát az ő kapcsolatuk jelenti. Mielőtt Archie megjelent a színen, a kutya sem reklamált semmiféle „összhangot". Az égvilágon semmivel sem volt probléma.

Indulatosan szétnyitja a sátor hátul lévő szárnyát, és felgyújtja a kezében szorongatott elemlámpát. Az eső dühösen dobol a sátor csúcsos tetején. Betsy körbevilágít az elemlámpával a belső térben. Az összes asztalon makulátlan rend; a stáb mindig alaposan letisztítja őket a forgatási nap végén, hogy a másnap reggel visszatérő versenyzők újra bemocskoljanak rajtuk minden négyzetcentimétert liszttel, porcukorral és ragacsos tésztamaradékkal. Most mind a hat asztalon katonás rendben sorakoznak a konyhai robotgépek, mellettük a sütéshez használt eszközök takarosan elrendezve egy szűrőben. Optimista helyszín, világos fabútorok, pasztellszínek. Ez illik a show népszerű, közvetlen stílusához. Kétségtelen, hogy az óriási műgonddal kiválogatott és a gyakorlatban is kipróbált versenyzők is mind kellemes emberek. Erre Betsy nagyon odafigyel a válogatásnál. Igaz, némelyikük olykor talán árnyalatnyival morcabb a kelleténél. De ez is érthető, végül is mindenki mindent belead, ádáz küzdelem dúl, hiszen mindegyikük győzni akar. Betsy pontosan tudja, hogy neki soha nem kellett annyi áldozatot hoznia a sikerért, mint a versenyzőinek. Ez a mostani társaság sem különbözik a korábbiaktól. Bár… kétségtelenül akadt néhány nehézség. Nem mondhatja, hogy minden simán zajlott.

Odakint ismét nagyot villámlik, majd egy riasztóan hangos dörrenés jelzi, hogy valahol a közelben talált célba. Betsy összerezzen, aztán odalép a jobb oldali sátorfal mellé lerakott kamerákhoz. Látszatra nem esett bajuk. Mindenhol száraz körülöttük a padló.

A lámpával még egyszer utoljára körbepásztázza a sátor belsejét, készen arra, hogy visszatérjen a kastélyba, és egy kis lelket öntsön magába egy pohár portóival. Hátha az majd elfeledteti vele a mai napot. De akkor hirtelen megakad a tekintete valamin a sátor elejében. A zsűri asztalán ismeretlen tárgy pihen. Ráirányítja az elemlámpa fénycsóváját, és óvatosan közelebb lép. Olyan, mint egy torta. Valaki itt felejthette a mai verseny után, bár ez szokatlan. Esténként mindig mindent eltakarít a stáb, miután befejezték a forgatást. Közelebb lépve látja, hogy egy már kisütött torta az, még egy szeletet is vágott belőle valaki. A tortaállványról cseresznyepiros folyadék csöpög, végigfolyik az asztalon, aztán a végénél lecsurog a földre, ahol összevegyül egy már ott álló, méretes víztócsával. Az eső mégiscsak behatolt valahol. Betsy közelebb lép, elszorul a szíve. Ekkora felfordulásban nem lehet folytatni a forgatást. Mindez pluszköltséget és egy csomó fejfájást okoz.

Váratlanul egy vízcsepp landol az arcán; hökkenten félreugrik. Odanyúl, hogy letörölje. A folyadék furcsán sikamlós. Az ujjait az elemlámpa fényébe tartja, és döbbenten látja, hogy élénkpiros csík fut rajtuk végig. Teljesen úgy néz ki, mint…

A sátor mennyezete felé fordítja a lámpát. A fénycsóva ide-oda vándorol, végül megállapodik valamin. Még talán fel sem fogta, hogy mi az a borzadály, amikor kiszakad belőle egy velőtrázó sikoly.

Két héttel korábban

Azonnali közlésre:

Grafton, Vermont állam [2023. május 23.] – A Flixer műsorszolgáltató ma bejelentette, hogy elkezdik forgatni a nagy sikerű SütiShow című vetélkedő tizedik évadját. A tíz éve futó közönségkedvenc műsor producerei úgy határoztak, hogy a jeles évfordulóra tovább emelik a tétet, és egy második házigazdát is szerződtetnek a vetélkedőbe. Ezúttal is ott láthatjuk majd a SütiShow eredeti ötletgazdáját és veterán zsűrielnökét, Betsy Martint, de az új műsorhoz csatlakozik a többszörös díjnyertes mestercukrász-pék, a Vágódeszka című nagy sikerű televíziós vetélkedő házigazdája, Archie Morris is. A sorozat tízéves történetében először fordul elő, hogy Betsy egy másik házigazdával osztozik a sátron. A forgatás ezúttal is Betsy Martin családi birtokán zajlik majd Észak-Vermont hegyei között.

Június 5-én hat amatőr cukrász és pék indul az „Amerika legjobb cukrásza" címért. A verseny hétfőtől péntekig tart, és mindennap intenzív küzdelem zajlik reggeltől a délutáni órákig, hogy végül pénteken a megmaradt két legügyesebb versenyző közül a zsűri kiválaszthassa a győztest. A SütiShow nyertesének jutalma egy – a saját receptjeit tartalmazó – szakácskönyvre szóló szerződés a Flying Fork Pressnél, Amerika legismertebb szakácskönyvkiadójánál. De még ennél is fontosabb, hogy a győztes hazaviheti a hőn áhított szakmai díjat, az Aranykanál Trófeát.

Rövidesen nyilvánosságra hozzuk a több mint tízezer lelkes jelentkező közül gondosan kiválogatott hat versenyző kilétét. Mindnyájan mesterműveket alkotnak otthon a családi konyhában, de már alig várjuk, hogy lássuk, hogyan teljesítenek a sátorban.

STELLA VELASQUEZ

Stella, aki korábban a The Republic újságírója volt, jelenleg New York Brooklyn városrészében él. Mindössze egy év leforgása alatt tanulta ki a cukrászat és a pékmesterség minden csínját-bínját, vagyis ő a verseny legtapasztalatlanabb résztvevője, de képes hozni a többiek által képviselt magas színvonalat. A sütemények közül a torták a kedvencei, New York-i barátait rendszeresen csodálatosan feldíszített tortakölteményekkel kényezteti. Stella imádja a SütiShow-t, és azt vallja, hogy óriási hatással volt rá Betsy Martin sok évtizedes munkássága. „Hatalmas megtiszteltetés, hogy ilyen zöldfülű újonc létemre részt vehetek a SütiShow-ban, és az már önmagában is fantasztikus, hogy megismerkedhetek életem hősnőjével."

HANNAH SEVERSON

Hannah a Minnesota állambeli Eden Lake-ből érkezik a versenyre. Lakóhelyén az ottani egyik kávézó, a Polly’s városszerte ismert üdvöskéje, aki tizenöt éves kora óta dolgozik ott mint cukrász és felszolgáló. Újszerű pitereceptjei valóságos helyi legendává tették. A mindössze huszonegy éves csodagyerek a SütiShow egész történetének második legfiatalabb versenyzője, ami már önmagában is jelzi azt a mérhetetlen lelkesedést, amellyel Hannah a sütéshez viszonyul. Amikor éppen nem a Polly’s Diner vendégei körében kelt feltűnést valamelyik különleges pitéjével, rendszerint otthon kísérletezik egy-egy újabb kenyérrecepttel vagy frissen megálmodott, új édességgel, hogy elkápráztassa a szomszédjait és az ismerőseit, elsősorban Bent, a barátját. „Számomra a sütés az élet értelme. Alig várom, hogy a tévéshow közönsége előtt is megcsillanthassam a tudásomat."

GERALD BAPTISTE

Gerald New York Bronx városnegyedének a szülötte, aki matematikatanárként dolgozik egy középiskolában. Szabadidejének java részét azzal tölti, hogy tudományos alapossággal megkomponált süteményeihez beszerezze a hozzávalókat. Ezért az évek során szoros kapcsolatba került New York állam több gabonatermesztőjével, akiket sűrűn meglátogat. Ha csak teheti, saját kezűleg őrli a lisztjét, és maga készíti az esszenciáit és kivonatait a kreációihoz. „A sütés, akár maga az élet, arról szól, hogyan tudja az ember a legtöbbet kihozni az adott lehetőségekből."

PRADYUMNA DAS

Pradyumna foglalkozását tekintve vállalkozó, a Spacer nevű parkolóhely-kereső mobilapplikációt forgalmazó cég alapítója és korábbi vezérigazgatója. Miután eladta sikeres startupcégét, szinte minden idejét a jóval nyugalmasabb cukrászszenvedélyének szenteli. Mesterműveinek fő fogyasztói a közeli barátai, akiket gyakran lát vendégül elegáns bostoni tetőlakásában. Laza légkörben szeret sütni, és kreatív alkotásainak készítése közben gyakran improvizál mind a nyersanyagok, mind a technikák tekintetében. „Számomra ez a verseny nem a győzelemről szól, inkább valami újat szeretnék kipróbálni, és a saját határaimat szeretném kitolni, hogy lássam, mennyi telik tőlem mint cukrásztól s mint embertől."

LOTTIE BYRNE

Lottie a Rhode Island állambeli Kingstonból érkezik a versenyre, nyugdíjas ápolónő. Szabadidejében különleges süteményekkel kényezteti a lányát, Mollyt. Otthona falait imponáló méretű keverőüst-gyűjteményének darabjai díszítik. Lottie az édesanyjától tanult sütni, és a receptek tökéletesítésén már kislánykora óta dolgozik. Specialitása a hagyományos süteményreceptek modern átértelmezése. „Életcélom volt, hogy bekerüljek a SütiShow-ba. Alig várom, hogy Betsy Martinnak is megmutathassam a tudományomat."

PETER GELLAR

Peter a családjával él a New Hampshire állambeli Woodsville-ben. Az építőiparban dolgozik: régi épületek felújítására specializálódott. Amikor éppen nem a keleti partot járja, hogy egyik vagy másik ódon házban restaurálja a penészedő és intarziás parkettát, rendszerint a kedvenc helyén – a családi konyhában – készít finomságokat a férjének, Fredericknek és hároméves kislányuknak, Lulunak. „A receptek olyanok, mint az építészet: a jól bevált módszerek és a személyiség fúziója tesz egy süteményt feledhetetlenné."

Négy nappal

korábban

Gerald

Nem mondanám, hogy váratlanul ért a telefonhívásuk, de a pulzusom azért felgyorsult kicsit. Ezt onnan tudom, hogy az okosórám számlapja kivilágosodott, és rögtön kaptam egy bónuszpontot a testmozgásért. Azon sem lepődtem meg túlzottan, amikor a telefonáló közölte, hogy beválogattak a SütiShow versenyzői közé, hiszen nagyszerű cukrász vagyok. Szinte bárkiből lehet nagyszerű cukrász, ha elég fegyelmezett. Ez színtiszta kémia. Egy tökéletes torta elkészítéséhez a megfelelő egyenletekre van szükség. Ha ropogós tetejű krémest, csipkés moszkauert vagy kellően omlós pitét akarunk készíteni, akkor a hozzávalók kimérésének pontosnak kell lennie. Tudatosan kell megválasztani a sütési hőmérsékletet is, ha az ember azt szeretné, hogy a felfújtja feljöjjön vagy a csokoládébevonat úgy csillogjon, mint az üveg. Az élet minden területén találhatók egyenletek, csak a megfelelő helyen kell keresni őket.

Vegyük például az én esetemet, akinek néhány nap múlva a bronxi lakásából tömegközlekedéssel kell eljutnia egy vermonti kastélyból sugárzott televíziós cukrászvetélkedőre. Alaposan át kell tanulmányozni a menetrendeket. Először felszállok a D jelű metróra, amellyel a Harmincnegyedik utcáig utazom, ahol az északnyugati kijáraton kimegyek a felszínre. Onnan elsétálok a Moynihan állomás pontosan két sugárúttal nyugatabbra fekvő indulócsarnokának az északkeleti bejáratához, ahol még pontosan tizenegy percem marad a Vermonter érkezéséig, amely 8.15-kor indul, és pontosan 16.45-re érkezik Brattleboróba. Ott lesz annyi időm, hogy beüljek egy csésze kávéra a vasútállomással szembeni kávézóba, mielőtt megérkezik az elém kiküldött limuzin, amely elvisz a Grafton-kastély bejáratához.

A Vermonti Helytörténeti Egyesület honlapjáról letöltöttem a Grafton-kastély alaprajzát, hogy megismerjem a helyszínt. Hatalmas kastély, de mostanra már jól ismerem a helyet, ami kissé enyhíti a szorongásomat, amely szinte mindig elfog, ha ismeretlen helyre megyek, különösképp, ha egy egész hetet kell ott töltenem vadidegenek között. Memorizáltam a vendégszobákból a kastély ebédlőjébe vezető útvonalat, az ebédlőből a sátorba vezetőt, és kiszámítottam, hogy mennyi időt fognak igénybe venni ezek az utak.

Oly sokszor átismételtem magamban az utazásom részleteit, hogy szinte fölösleges az ütemtervemre pillantanom, amikor a csomagjaimmal kiszállok a metróból, és szapora léptekkel elindulok a peronon. Egy férfi áll ott és hegedül. Azonnal felismerem Bach g-moll szonátáját. Miután a jegyem expresszvonatra szól, megállok előtte, és engedélyezek magamnak kétpercnyi műélvezetet. Lehunyom a szemem. A zene messzire repít a koszos metróállomásról egészen a gyermekkori lakásunk konyhájába. Minden apró részletet fel tudok idézni, emlékszem minden egyes rovátkára és karcolásra a konyhaasztal lapján és hasadásra a műanyaggal bevont háttámlájú székeken, amelyekből anyám nem engedett felállni, amíg be nem fejeztem a házi feladatomat. Bekapcsolta a rádiót, és a kis helyiséget nagy ívű szimfóniák töltötték be. Azt mondta, klasszikus zene mellett könnyebb a tanulás. Miközben matematikai egyenletekkel bíbelődtem, ő sütött, és a levegő megtelt a sütőben barnuló torta, az olvadt csokoládé és a parányi tűzhelyen lassú tűzön sziruppá főzött édes gyümölcsök illatával.

Anyám grenadai bevándorlók gyermekeként érkezett az Egyesült Államokba. Vegyésznek tanult, de itt semmire sem ment a diplomájával, így hát beállt egy gazdag manhattani családhoz takarítónőnek. Amikor a ház asszonya felfedezte a szakácstudományát, a takarítás mellett a főzést is rábízták. A család kiváltképp a süteményeire figyelt fel. Rövidesen már Tribeca1 szinte minden háziasszonya az én anyámat kérte meg, hogy süssön valamit a gyerekük születésnapjára vagy az esti koktélpartijukra. Anyám halálos komolyan állt a sütéshez, és rengeteget gyakorolt, és ha éjszaka kitévedtem a konyhába, egy pohár langyos tejet és egy kis ízelítőt nyomott a kezembe a készülő finomságból. Tizenöt éves lehettem, amikor majd’ húszévi kitartó gyakorlás és spórolás után megnyitotta a saját cukrászdáját. Könyörögtem neki, hadd dolgozzak nála iskolába járás helyett, de nem tágított. Előbb el kellett készítenem a házi feladatomat, s ha utána maradt még idő, olyankor tanítgatta a cukrászmesterség fortélyait. Erről és a házi őrlésű lisztjeimről is meséltem a jelentkezéshez mellékelt bemutatkozó videómban.

A vetélkedőt az iskolai szünidőben forgatják, úgyhogy a tanári munkám nem látja kárát. Mondanom is fölösleges, hogy az iskolai szünetekre is megvan a megszokott időbeosztásom. Összevetettem a részvétellel járó előnyöket és hátrányokat, és a számítás amellett szól, hogy induljak a versenyen. Ha győztesen kerülök ki, amire – tekintettel a több évtizedes gyakorlatomra – legalább egy a hathoz az esélyem, azzal bebizonyítom magamnak, hogy tényleg az vagyok, akinek hiszem magam, vagyis hogy helyes a számításom. És ha veszítenék, mindössze annyi történik, hogy egyheti kihagyás után visszatérek a szokásos életvitelemhez.

Bedobok egy tízdollárost a hegedűs hangszertokjába, aztán folytatom az utam a kijárat felé, és a lépcsők tetején kiérek a napfényes New York-i reggelbe. Turisták és a munkába igyekvő helyiek forgatagában haladok a Harmincnegyedik utcán, és közben kerülgetem a járdán napszemüveg-másolatokat és ízesített jégkását kínáló árusokat. Az általuk okozott késedelmet is bekalkuláltam a számításaimba. Végül megérkezem a pályaudvar északkeleti bejáratához. Az órámra pillantok: 8.04.

Átjár a jóleső magabiztosság, hogy pontosan érkeztem, hogy helyesen számítottam ki az időt. A csomagjaimat becipelem a várócsarnokba, és a rend kedvéért az induló vonatokat soroló információs táblára pillantok, noha már fejből tudom, mit fogok látni.

A Vermontert keresem, de nincs ott, ahol lennie kellene az Északkeleti Regionális és az Acela washingtoni járata között. Azonnal végigböngészem az egész listát, és a tábla alján találom meg; mellette vörösen villogó figyelmeztetés: A vonat késik, várjon a további infóra.

Jéghideg kéz markolja a szívemet. A dolgok soha nem mennek jól, ha nem a tervek szerint alakulnak.

Hannah

Némi csalódással kell megállapítanom, hogy a távolban húzódó, kékesen derengő hegyvonulat látványától eltekintve Vermont alig-alig különbözik attól a minnesotai Eden Lake-től, ahol élek. A végtelenbe nyúló autópályákat itt is ugyanolyan kisvárosok, ugyanolyan gyér forgalmú benzinkutak és földszintes bevásárlóközpontok szegélyezik. Ugyanolyan magányos templomok állnak a gyom felverte parkolók végében, hámló vakolatuk jól látható az útról, ahogy elsuhanunk mellettük a nagy, fekete terepjáróban. Amint a SütiShow szervezői előre jelezték, a burlingtoni repülőtér érkezési csarnokában várt rám a sofőr, kezében egy nyomtatott táblával, rajta a nevemmel: Hannah Severson. Kicsit ünnepélyesebb fogadtatásra számítottam, nem azért, mintha elvártam volna, hogy maga Betsy Martin jöjjön elém a repülőtérre, de azt hittem, legalább küldenek a sofőrrel egy producert vagy asszisztenst, aki hivatalosan is üdvözöl, és akivel útközben elbeszélgethetek. A sofőr egyetlen szó nélkül rádobta a csomagjaimat egy kofferkulira, és kisétált a parkolóba. Gondoltam, legjobb lesz, ha követem.

– Az út valamivel több mint két óra – mondta, miközben felnyitotta a terepjáró csomagtartójának az ajtaját, és a kezembe nyomott egy üveg vizet.

Nincs más hang a kocsiban, csak a légkondicionáló egyenletes duruzsolása, ahogy távolodunk a repülőtértől, a vidéki tájon egyre kisebb és néptelenebb települések mellett haladunk el. Igyekszem leküzdeni a csalódásomat. Figyelmeztetem magam, hogy a SütiShow csak a jövőbeli pályafutásom kiindulópontja, nem a végcél. Még fényesebb jövő vár rám. Még csak most töltöttem be a huszonegyedik évemet. Még nagyon fiatal vagyok. A SütiShow egész történetének második legfiatalabb versenyzője. Ráadásul Eden Lake-ben egyáltalán nincs a Graftonhoz hasonló kastély. Aminek alig két óra múlva beléphetek a kapuján.

– Érezd jól magad – mondta búcsúképp Ben, amikor ma reggel kivitt a repülőtérre. Miközben odahajoltam hozzá egy búcsúpuszira, a vadászkutyája kidugta a fejét az ülések között, és megnyalta az állam. Elnevettem magam, és megpaskoltam a fejét, s közben eszembe véstem, nehogy elfelejtsem később rendbe hozni a sminkemet.

– Ne izgulj, jól fogom – válaszoltam, és felöltöttem a lehető legvidámabb arckifejezésemet, amiről tudom, hogy mindig elbűvöli Bent – és mindenki mást is. Közben azonban ez járt a fejemben: Fogalmad sincs arról, hogy mit jelent számomra ez a verseny. A jó érzés rendszerint hamar elmúlik, futó hangulat. Felhőként érkezik, amely percek alatt elpárolog, még mielőtt egyáltalán felfoghatná az ember, hogy minek örül. A siker merőben más kategória: tartós, mindig veled marad, úgy hordhatod, mint egy drága dizájnertáskát. Nekem az egész világot jelenti, hogy részt vehetek a SütiShow-ban. Mert ez az esélyem arra – talán az egyetlen –, hogy az életem látványos fordulatot vegyen. Valami sokkal ígéretesebbet, izgalmasabbat, mint a munkám Polly’s Dinerben.

Mielőtt eljöttem, a kollégáim búcsúpartit rendeztek a tiszteletemre. Brian, Lucille és Sarah szervezték meg. Színes szerpentint akasztottak mindenhova, az asztalokat a falhoz tolták, hogy táncolni lehessen, és odacsődítették az összes ismerősömet a városból. Polly a kedvemért korán bezárt, és ellátta a vendégsereget dobozos borral, még pitét is kaptunk a hűtőből, amit forgótálcákra rakott ki. „Már régóta mondom, hogy Hannah pitéi utánozhatatlanok" – hajtogatta Polly a vendégeknek egész este, mintha csak ő is részt kérne a dicsőségemből.

Abban a pillanatban, hogy a szervezők felhívtak telefonon és közölték velem, hogy beválogattak a versenybe, megváltozott körülöttem a világ. Amióta megtudták, hogy a SütiShow egyik szereplője leszek, furcsamód mindenki a társaságomat keresi. Bűntudat gyötör, mert szilárdan eltökéltem, hogy ha tényleg híres leszek, a büdös életben be nem teszem ide többé a lábamat.

Egyáltalán nem arról van szó, hogy ne szeretném a munkámat a Polly’sban, de ki az az őrült, aki ne akarna karriert csinálni, ha befut a SütiShow-ban? Láttam, hogy milyen fantasztikus, sok tízezres követőtábort építettek fel az Instagramon a korábbi győztesek: a sikeres YouTube-csatornáikat, a szakácskönyvüket és a promóciós szerződéseiket. Az egyik győztes még saját edénycsaláddal is előrukkolt – az egész országban árusítják az általa tervezett lábasokat és serpenyőket, amelyeknek a nyelén aranyszínű dombornyomással ott áll a neve, és amelyek Teleshopon is megrendelhetők. Mindnyájuk életét alapjában változtatta meg a SütiShow. Nincs