Férfiak nők nélkül

By Ernest Hemingway

Hemingway második novellagyűjteménye eredetileg 1927-ben jelent meg. E tizennégy történet a szerző korai korszakának legfontosabb és legszínvonalasabb írásait tartalmazza. Témái között már megjelennek a háborús sebesülések, a férfiak és nők közti, gyakran nehézkes kapcsolatok és a sport is – mindezek Hemingwayt a későbbiekben is foglalkoztatták.
Itt olvasható számos, azóta már klasszikussá vált elbeszélés, így például A fehér elefánt formájú hegyek, a Bérgyilkosok, a Tíz indián, a Banális Történet és az Idegen hazában.
Hemingway lecsupaszított, földközeli, mégis elmélyült képiségű történetei megmutatják, hogyan lett a fiatal szerzőből a legkiemelkedőbb amerikai novellista.
„Aprólékos írásmódja anélkül mutatja be az unalmat, hogy ettől maga unalmassá válna.” – Nation
A 21. Század Kiadó – Magyarországon először – az eredeti kötetek megjelenési sorrendjében, azok tartalmát követve, három kötetben adja közre Hemingway novellisztikáját.

• Language: Magyar
• Publisher: 21. Század Kiadó
• Release date: Feb 2, 2023
• ISBN: 9789635682638

Ernest Hemingway

Ernest Hemingway did more to change the style of English prose than any other writer of his time. Publication of The Sun Also Rises and A Farewell to Arms immediately established Hemingway as one of the greatest literary lights of the twentieth century. His classic novel The Old Man and the Sea won the Pulitzer Prize in 1953. Hemingway was awarded the Nobel Prize for Literature in 1954. His life and accomplishments are explored in-depth in the PBS documentary film from Ken Burns and Lynn Novick, Hemingway. Known for his larger-than-life personality and his passions for bullfighting, fishing, and big-game hunting, he died in Ketchum, Idaho on July 2, 1961. 

Book preview

BorítóErnest Hemingway: Férfiak nők nélkül − Novellák21. Század Kiadó

Budapest, 2022

A fordítás alapjául szolgáló mű:

Ernest Hemingway: Men Without Women

Copyright © Hemingway Foreign Rights Trust

All rights reserved.

Hungarian translation © Déry Tibor örököse, 2022

© Lengyel Péter, 2022

© Máthé Elek örököse, 2022

© Ottlik Géza örököse, 2022

© Réz Ádám örökösei, 2022

© Róna Ilona örököse, 2022

© Sükösd Mihály örökösei, 2022

borítófotók © Shutterstock

© XXI. Század Kiadó, 2022

ISBN 978 963 568 263 8

21. Század Kiadó – XXI. Század Kiadó Kft., Budapest

Felelős kiadó Bárdos András és Rényi Ádám

Kiadványfelelős Kovács-Rényi Anna

Szerkesztette Benedek Anna

Előkészítés Tóth Andrea

Korrektúra Harrach Judit

Borítóterv Somogyi Péter

Elektronikus változat Ambrose Montanus

Tartalom

Aki nem adja meg magát (Réz Ádám fordítása)

Idegen hazában (Róna Ilona fordítása)

A fehér elefánt formájú hegyek (Ottlik Géza fordítása)

Bérgyilkosok (Máthé Elek fordítása)

Che ti dice la patria? (Sükösd Mihály fordítása)

Étkezés Speziában

Eső után

Ötven rongy (Sükösd Mihály fordítása)

Kihallgatás (Lengyel Péter fordítása)

Tíz indián (Lengyel Péter fordítása)

Egy kanári ajándékba (Déry Tibor fordítása)

Alpesi idill (Déry Tibor fordítása)

Üldözéses verseny (Déry Tibor fordítása)

Ma péntek van (Déry Tibor fordítása)

Becsukódik már a szemem (Déry Tibor fordítása)

Idegen szavak és nevek jegyzéke

Jegyzetek Hemingway novelláihoz

Aki nem adja meg magát

Manuel Garcia felment a lépcsőn Don Miguel Retana irodájához. Letette bőröndjét, és kopogtatott. Semmi válasz. Manuel, ahogy az előtérben állott, érezte, hogy van valaki odabent a szobában. Az ajtón keresztül is érezte.

– Retana – mondta, s fülelt.

Semmi válasz.

„Jól van, bent vagy", gondolta Manuel.

– Retana – mondta, és megdöngette az ajtót.

– Ki az? – szólt valaki az irodából.

– Én, Manolo – mondta Manuel.

– Mit akarsz? – kérdezte a hang.

– Dolgozni akarok – mondta Manuel.

Valami többször is megkattant a zárban, aztán kitárult az ajtó.

Manuel fogta a bőröndjét, és bement.

A szoba túlsó végében, az íróasztal mögött, apró kis ember ült. Feje fölött bikafej, egy madridi állatkitömő munkája; a falakon bekeretezett fényképek és bikaviadalok plakátjai.

A kis ember ránézett Manuelra az asztal mögül.

– Azt hittem, fűbe haraptál – mondta.

Manuel megkopogtatta ujjperceivel az asztalt. A kis ember mozdulatlanul nézte.

– Hány corridád volt az idén? – kérdezte Retana.

– Egy – mondta Manuel.

– Csak? – kérdezte a kis ember.

– Csak.

– Olvastam a lapokban – mondta Retana. Hátradőlt a székben, úgy nézte Manuelt.

Manuel felnézett a kitömött bikára. Már sokszor látta. A család régi ismerősét üdvözölte benne. Ez a bika ölte meg a fivérét, akitől mindenki sokat várt, kilenc évvel ezelőtt. A tölgyfalapon, amelyre a bika fejét ráerősítették, réztábla volt. Manuel nem tudta elolvasni, de úgy képzelte, hogy a fivéréről emlékeznek meg rajta. Igen, derék fiú volt az öcskös.

A táblán ez állt: „Verana herceg bikája, »Mariposa«, amely kilenc varát kapott hét caballóért, és megölt egy novillerót, Antonio Garciát, 1909. április 27-én."

Retana látta, ahogy a kitömött bikafejet nézi.

– Vasárnapra olyanokat küldött a herceg, hogy az botrány – mondta. – Pocsék a lába mindegyiknek. Mit beszélnek róluk a kávéházban?

– Nem tudom – felelte Manuel. – Csak most jöttem meg.

– Látom – mondta Retana. – Még veled van a táskád.

Nézte Manuelt, hátradőlve a nagy íróasztal mögött.

– Ülj le – mondta. – Vedd le a sapkád.

Manuel leült; sapka nélkül egyszeriben megváltozott az arca. Sápadt volt, s mivel a coletáját előretűzte a feje tetején, hogy ne látszódjék ki a sapka alól, nagyon furcsa lett a formája.

– Nem vagy valami jó bőrben – mondta Retana.

– Most jöttem ki a kórházból.

– Úgy hallottam, levágták a lábad.

– Nem – mondta Manuel. – Egészen rendbe jött.

Retana előrehajolt az asztal fölött, s áttolt Manuelnak egy cigarettás fadobozt.

– Gyújts rá.

– Köszönöm. – Manuel rágyújtott.

– Tetszik? – kérdezte, Retana felé nyújtva a gyufát.

– Nem – intett Retana. – Nem dohányzom.

Nézte, hogy fújja Manuel a füstöt.

– Mért nem keresel valami állást? Mért nem mégy dolgozni? – kérdezte.

– Nem akarok dolgozni – mondta Manuel. – Torreádor vagyok.

– Ma már nincsenek torreádorok – mondta Retana.

– Én torreádor vagyok – mondta Manuel.

– Hogyne, amíg van helyed.

Manuel nevetett.

Retana csak ült, nem szólt semmit, nézte Manuelt.

– Beteszlek egy esti viadalba, ha akarod – ajánlotta végül.

– Mikor? – kérdezte Manuel.

– Holnap este.

– Nem szeretek helyettesíteni – mondta Manuel. Így haltak meg mindannyian. Salvador is így halt meg. Manuel megkopogtatta ujjpercével az asztalt.

– Más nincs – mondta Retana.

– Mért ne mehetnék a jövő héten? – kérdezte Manuel.

– Nem hoznád be a közönséget – mondta Retana. – Most nem kell senki más, csak Litri, meg Rubito, meg La Torre. Nagyon tudnak.

– Én is behoznám – mondta Manuel reménykedve.

– Nem. Már elfelejtették, hogy ki vagy.

– Pedig még mindig tudok – mondta Manuel.

– Holnap estére beteszlek, ha akarod – ismételte meg az ajánlatát Retana. – Melléd adom a kis Hernandezt, és leszúrhatsz két novillót a bohócszám után.

– Kinek a novillóit? – kérdezte Manuel.

– Nem tudom. Ami akad a karámban. Amit az állatorvosok nem engednek át nappal.

– Nem szeretek helyettesíteni – mondta Manuel.

– Ha kell, kell, ha nem, nem. – Retana előrehajolt az iratok fölé. Már nem érdekelte az egész. Hogy Manuel eszébe juttatta a régi időket, valami megmozdult benne, de csak egy pillanatig. Szívesen bedugta volna Larita helyébe, mert tudta, hogy olcsón megkaphatja. De másokat is kaphat éppen olyan olcsón. Pedig szeretett volna segíteni rajta. Mindegy, felajánlotta neki. Most tőle függ, hogy elfogadja-e.

– Mennyit kapok? – kérdezte Manuel. Még mindig játszott a gondolattal, hogy visszautasítja. De tudta, hogy nem utasíthatja vissza.

– Kétszázötven pezetát – mondta Retana. Ötszázat gondolt, de amikor kinyitotta a száját, csak kétszázötven jött ki rajta.

– Villalta hétezret kap – mondta Manuel.

– Te nem vagy Villalta.

– Tudom.

– Ő behozza a közönséget, Manolo – mondta Retana magyarázatul.

– Hát igen. – Manuel felállt. – Háromszázért megcsinálom.

– Rendben – mondta Retana. Benyúlt a fiókba egy papírlapért.

– Kaphatok ötvenet előre? – kérdezte Manuel.

– Persze – mondta Retana. Kivett a tárcájából egy ötvenpezetás bankjegyet, és letette az asztalra, kisimítva.

Manuel felvette, és zsebre vágta.

– És a cuadrilla? – kérdezte.

– Rendben van. Azok a fiúk, akik az esti előadásokon dolgoznak nekem. Nem lesz baj velük.

– És a picadorok?

– Nem sokat érnek – ismerte be Retana.

– Legalább egy jó picadort kell kapnom.

– Akkor szerezz – mondta Retana. – Fogadj fel egyet.

– Ebből nem – mondta Manuel. – Hatvan duróból nem fizetek semmiféle cuadrillát.

Retana egy szót sem szólt, csak nézte Manuelt.

– Világos, hogy legalább egy jó picadort kell kapnom – mondta Manuel.

Retana még mindig nem szólt semmit, és nagyon messziről bámult Manuelra.

– Nem igazság – mondta Manuel.

Retana egyre csak bámulta hátradőlve a székében, rendkívül messziről.

– Megkapod a rendes picadorokat – ajánlotta.

– Tudom – mondta Manuel. – Ismerem ezeket a rendes picadorokat.

Retana nem mosolyodott el. Manuel tudta, hogy minden hiába.

– Nem akarok mást, csak tisztességes feltételeket – mondta Manuel magyarázó hangon. – Azt akarom, hogy amikor kimegyek, szabályosan elintézhessem a bikát. Csak egy jó picador kell hozzá.

Mintha a falnak beszélt volna.

– Ha valami extra dolgot akarsz – mondta Retana –, eredj és szerezd be. Lesz ott egy rendes cuadrilla. Hozhatsz saját picadorokat, ahányat akarsz. A bohócszám fél tizenegykor végződik.

– Jó – mondta Manuel. – Ha magában nincs több belátás.

– Nincs – mondta Retana.

– Holnap este találkozunk.

– Kint leszek – mondta Retana.

Manuel felvette a bőröndjét és kiment.

– Csukd be az ajtót – kiáltott utána Retana.

Manuel visszanézett. Retana előredőlt, valami papírokat bámult. Manuel maga után húzta az ajtót, amíg be nem kattant.

Lement a lépcsőn, aztán ki a kapun, az utca forró ragyogásába. Rekkenő hőség volt odakint, s a fehér épületekről visszaverődő fény váratlanul, keményen a szemébe vágott. Megindult az utca árnyékos oldalán, le a Puerta del Sol felé. Az árnyék szinte tapintható volt, és hűvös, mint a folyóvíz. Ahogy átvágott a keresztutcákon, hirtelen megcsapta a hőség. A járókelők között egyetlen ismerőst sem látott.

Közvetlenül a Puerta del Sol előtt betért egy kávéházba. Odabent nagy nyugalom fogadta. A fal melletti asztaloknál csak egypáran üldögéltek. Az egyik asztalnál négyesben kártyáztak. A legtöbben a falnak támaszkodva ültek, dohányoztak, előttük az asztalon üres kávéscsészék és likőröspoharak. Manuel keresztülment a hosszú helyiségen, be a hátsó kis szobába. A sarokban, egy asztal mellett, ülve aludt valaki.

Manuel leült az egyik asztalhoz.

Bejött egy pincér, és megállt Manuel asztalánál.

– Nem látta Zuritót? – kérdezte Manuel.

– Ebéd előtt bent volt – felelte a pincér. – Öt óra előtt már nem jön vissza.

– Hozzon kávét, tejet meg egy féldecit.

A pincér visszajött, tálcán hozta a nagy kávéspoharat meg a likőröspoharat. Bal kezében egy üveg pálinkát tartott. Mindezt odalendítette az asztalra, és egy fiú, aki utána jött, kávét meg tejet töltött a pohárba két hosszú fülű, csőrös kannából.

Manuel levette a sapkáját, és a pincér meglátta a fején az előretűzött varkocsot. Miközben a pálinkát kitöltötte a kávéspohár mellett álló kupicába, odakacsintott a pikolónak. A fiú kíváncsian bámult Manuel sápadt arcába.

– Itt lép fel? – kérdezte a pincér, visszadugaszolva a palackot.

– Itt – mondta Manuel. – Holnap.

A pincér megállt, csípőjének támasztva a palackot.

– A bohócszámban? – kérdezte.

A pikoló zavartan elfordult.

– Nem. A rendesben.

– Azt hittem, Chaves meg Hernandez lépnek fel – mondta a pincér.

– Nem. Én meg egy másik.

– Kicsoda? Chaves vagy Hernandez?

– Azt hiszem, Hernandez.

– Mi van Chavesszal?

– Megsebesült.

– Ki mondta?

– Retana.

– Hé, Luis – kiáltott a pincér a szomszéd helyiségbe –, Chaves cogidát kapott.

Manuel beledobta a kávéjába a kockacukrokat, miután a burkolópapírt leszedte róluk. Felkavarta a kávét, és egy hajtásra kiitta; édes volt, forró, jólesett üres gyomrának. A pálinkát is felhajtotta.

– Adjon még egy féldecit – mondta a pincérnek.

A pincér kihúzta a dugót, teletöltötte a poharat, s még egy kupicányit loccsantott a csészealjba. Közben odajött egy másik pincér. A pikoló elment.

– Mi van Chavesszal? Súlyosan megsebesült? – kérdezte a másik pincér Manueltól.

– Nem tudom – felelte Manuel. – Retana nem mondta.

– Mit törődik ő azzal? Frászt – szólalt meg egy harmadik pincér, jó magas ember. Manuel eddig nem vette észre. Úgy látszik, most jött be.

– Aki Retanának dolgozik ebben a városban, az megcsinálta a szerencséjét – mondta a magas pincér. – Aki nem, az mehet és főbe lőheti magát.

– Te tudod – mondta a második pincér. – Biztos tudod.

– Úgy van, tudom – mondta a magas pincér. – Ha arról a pasasról van szó, tudom, mit beszélek.

– Mit