Az álarcos

By Clement Roy

John Verley New York-i tőzsdeügynök akaratán kívül tanúja lesz egy kabátlopásnak. Törvénytisztelő állampolgárként utána ered a tolvajnak, aki azonban nevén szólítja és ráparancsol, hogy maradjon ki a nála jóval hatalmasabbakat mozgató eseményekből. Verley eleinte nem ért semmit, de amikor már az aláírását meghamosítják és teljes vagyonától megszabadítják, sejteni kezdi a nagyobb erők valódi hatalmát. Kétségbeesésében nem tudja, mit tegyen, amikor mellé szegődik a szerencse egy csinos, fiatal lány képében, aki furcsa üzenettel keresi meg. És ettől a ponttól John Verleyt elragadják az események. Fordulatos, feszes tempójú, remek kikapcsolódást nyújtó történet ez, melyben John használt veszi nemcsak boksztudásának, jókéűségének, hanem gyors felfogásának is.

• Language: Magyar
• Publisher: Digi-Book Magyarország Kiadó Kft.
• Release date: May 22, 2019
• ISBN: 9789634746331

Book preview

Clement Roy

AZ ÁLARCOS

fordította:

ismeretlen

BUDAÖRS, 2019

DIGI-BOOK MAGYARORSZÁG KIADÓ

www.digi-book.hu

ISBN 978-963-474-633-1 EPUB

ISBN 978-963-474-634-8 MOBI

© Digi-Book Magyarország Kiadó, 2019

a mű eredeti címe:

ismeretlen

Első kiadás: 1910 körül

a borító René Vincent (1879 - 1936) Les Automobiles Georges Irat

című plakátja részletének felhasználásával készült

Az e-kiadás szerzői jogi megjegyzései

Ennek az e-könyvnek a felhasználási joga kizárólag az Ön személyes használatára terjed ki. Ezt az e-könyvet nem lehet ismételt értékesítésre továbbadni, sem továbbértékesíteni; nem lehet többszörözni és tilos más személynek továbbadni! Ha szeretné ezt az e-könyvet más személyekkel is megosztani, kérjük, hogy minden további személy számára vásároljon újabb példányokat. Ha Ön úgy olvassa ezt az e-könyvet, hogy azt nem vásárolta meg, vagy nem az Ön személyes használatára lett megvásárolva, úgy kérjük, hogy küldje azt vissza a http://www.digi-book.hu címre és vásárolja meg ott saját példányát. Köszönjük, hogy tiszteletben tartja ennek a szerzőnek és kiadónak a fáradságos munkáját.

Az acélmű-részvények

John Verley meg volt róla teljesen győződve, hogy jól látott: előtte az asztal mellett ülő vizenyősen kékszemű ember valóban egy épp olyan szokatlan, mint rejtelmes lopást követett el e pillanatban. Egész nyugodtan beledugta kezét Joseph Watson zsebébe s kivette belőle a ruhatári pléhjegyet, mely felöltőjéről szólt. Joseph Watson, a Watson J. & Comp. nagy börzebizományos cég főnöke, nem vett észre semmit, mert éppen most különösen élénk beszélgetést folytatott két úrral, kik kereskedők lehettek.

John Verley igazán nem tudta magyarázatát lelni ennek a furcsa lopásnak s meghányta-vetette, mitévő legyen: egyenesen az idegenhez forduljon? Vagy talán figyelmeztesse Watsont? De még mielőtt határozni tudott volna, a vizenyős-kékszemű ember felállt és az ajtóhoz ment.

Verley követte, szinte akarata ellenére. Látni kívánta, hogy mi lesz most. Ez az ember talán csak közönséges, ámbár szokatlanul vakmerő zsebtolvaj.

Künn az előcsarnokban állt az idegen, nekitámaszkodva a ruhatár asztalának, s a ruhatáros éppen ki akarta szolgálni, mikor Verley kilépett.

Megállt egy oszlop mögött. A vastag szőnyeg bizonyára elnyelte lépteinek zaját, vagy pedig a tolvaj nem bánta, ha van is valaki a közelében, tény az, hogy nem fordult meg.

Verley látta, hogy odanyújtja a ruhatárosnak a számot, de nem tudta megállapítani, az ellopott pléhlemezt-e vagy egy másikat.

Kissé törte a nyelvet.

- Csupán néhány írást akarok kivenni a kabátzsebből - mondta.

A ruhatáros átvette a jegyet s előhozta a megfelelő felsőkabátot. Watson kabátja. Verley ráismert.

Belső zsebéből néhány papírlap kandikált elő, közte táviratok.

Most odalépett Verley s félretolta a már utána nyúló idegen kezet.

- Egy percre, - mondotta, - néhány szavam van önhöz.

A másik ránézett kifejezéstelen szemével, tekintetében nyoma se volt félelemnek vagy meglepetésnek. Beszéde illett külsejéhez. Lassan beszélt, kissé pöszén, mintha igazán nem állana érdekében, hogy a nyelvét gyorsabban forgassa.

- Kicsoda ön? - kérdette. - Úgy tudom, nem ismerjük egymást.

A ruhatáros visszament a helyére és nem hallhatta, hogy ők mit beszélnek egymással.

- Nem ismerjük egymást s ez fölösleges is, - felelte Verley John.

- Mit akar tőlem?

- Meg akarom akadályozni önt abban, hogy birtokába kerítse Watson iratait.

- Hogyan akarja ezt tenni? Rendőr segítségével?

Az idegen hangja most is, mint az imént, közönyösen hangzott s arcának izma se rándult. Úgy hatott, mintha a beszélgetés, véleménye szerint, teljesen lényegtelen dolgokra vonatkoznék. Csak amikor a rendőrt említette, mosolygott kissé gúnyosan.

Verley azonban igazán nem gondolt arra, hogy segítséget hívjon. Fiatal volt, mindenféle sportban jártas, több díjat nyert evezős versenyen s derekasan boxolt. Megfogta az idegen csuklóját és hogy szavának egy kis súlyt, adjon, megmarkolta erősen.

- Azt hiszem, hogy mások segítsége nélkül erőszakkal meg tudom önt ebben gátolni; vagy talán önnek más a véleménye?

Az idegen bólintott s a másik kezével az asztalra tette vissza a felöltőt.

- Igaza van. Meg tud benne akadályozni erőszakosan. Most azonban engedjen el.

Verley elengedte és félreállt. A másik átadta a felöltőt a ruhatárosnak és zsebébe tette a jegyet.

Amikor elment Verley mellett, megállt egy pillanatra.

- John Verley, - mondta nyugodtan, - ön fiatalabb, semhogy belekeveredhetnék a farkasok játékába... ez veszedelemmel jár.

Hangja azonban változatlanul nyugodt maradt s a szeme változatlanul üres és vizenyős. Visszament a kávéházba.

Verley csak állt és utána nézett. Amit most átélt, az teljességgel megzavarta.

Hogy a kékszemű tudta a nevét, ezen Verley nem nagyon csodálkozott; hiszen néhány év előtt, mielőtt az apja tönkrement, ismert személyiség volt, kiről sokat beszéltek, mint egy nagy vagyon örököséről.

Verley visszament a kávéházba. Az idegen megint ott ült a helyén. Watson és kísérői azonban éppen indulni készültek, s Verleyvel az asztalok között a keskeny úton találkoztak.

Amikor elhaladtak egymás mellett.

Watson nyájasan ráütött Verley vállára, mondván:

- A nagy Acélmű-részvénytársaság jó papír; szombatig bizonyára jelentékenyen fog emelkedni. Vegyen, ha teheti, fiatal barátom.

Verley egy pillanatig arra gondolt, hogy felhasználja az alkalmat s elmondja neki, hogy éppen most mi történt. De még mielőtt szólhatott volna, Watson két barátja már magával húzta a bankárt.

Amikor Verlay visszament a helyére, szorosan elhaladt az idegen előtt. Ez azonban pillantásra se méltatta vizenyős kék szemével; maga elé nézett, mintha más se érdekelte volna, csak az abszintja, meg illatos szivarja.

Mintegy tíz perc múlva az idegen felállt s elhagyta a kávéházat. Verley hagyta, hadd menjen s még csak meg se próbálta, hogy valamilyen közelebbi felvilágosítást kapjon tőle.

A fiatal börzejátékosnak különben is most másra kellett gondolnia, még pedig Watson tanácsára, hogy „The great Steel Company, Ltd." részvényeket vegyen.

Másnap, - kedden, május tizenhatodikán, - pompás volt az idő, magas és tiszta az égbolt.

Verley belépett a börzeterembe.

Valamivel később jött, mint rendesen és mindjárt észrevette, hogy a börzén szokatlan, furcsa izgalom uralkodik. Zivatar volt keletkezőben. Verley érdeklődött a délelőtti árfolyamok iránt, de nem tudott meglátni különösebb változásokat, amiről fel lehetett volna tételezni, hogy ezek az okai a nyomott hangulatnak. A nagy Acélmű részvényei estek néhány ponttal és most 122-őn álltak. Mivel ilyen alacsony kurzust a T. G. S.-ért az egész esztendőben nem jegyeztek, s mivel Verley Watson meghízható tanácsára gondolt, elhatározta, hogy vesz ilyen részvényt.

Watson emberével vásároltatott huszonötezer fontért s födözetképpen utalványt irt húsz százalékról.

Tíz perccel ezután kezdődött a nagy pánik árfolyamzuhanással, az egész vonalon. Senki sem tudta magyarázatát adni ennek a hirtelen hanyatlásnak. Röviddel tizenkettő előtt jött ugyan a hír, hogy Peckhamben egy kis bank beszüntette fizetéseit, de ez nagyon is jelentéktelen volt, semhogy bukása nagyobb hatással lehetett volna s ezt az esetet nem is igen emlegették.

Félóra múlva a pánik általános volt. Aki csak hausse-ban spekulált, piacra vetette a papírjait, hogy legalább valamit megmentsen. A nyugtalanság, lárma nőttön-nőtt, de ekkor lehetett hallani a kiáltást: Veszek!

Verley figyelte a T. G. S. jegyzését. A zuhanása lement fokonként egészen 106-ig. Ekkor a fiatal börzeáner ideges kezdett lenni s fölkereste Watson ügynökét, Mr. Headet, aki megkötötte volt számára az üzletet. Verley azonban nem akart eladni, nagyon is bízott ösztönében s öreg barátjában, kinek tanácsát még sohasem fogadta volt meg hasztalan. Mr. Head ellenben utalványt kapott további húsz százalékról.

Lassankint a T. G. S. lement 102-re. Itt azonban mintha megállt volna.

Fél egykor jelentették, hogy Maggins James, a börzematador, öngyilkos lett. Egyúttal megtudták, hogy két bankbizományos cég, s a nagy Carrington-bankház beszüntették a fizetéseiket.

A nyugtalanság, a pánik egyre jobban terjedt. A spekulánsok szinte megvadultak a feszültségtől s kétségbeeséstől.

Csakhamar a börze két másik jól ismert látogatójáról mondták, hogy agyonlőtték magukat.

Amikor a T. G. S. lesüllyedt pari-ra, Verley újra fölkereste Mr. Headet s megbízta, hogy vegyen további ötezer fontért a részvényekből. Újabb utalványt irt tizenöt százalékról.

Most tehát fedezte vásárlásait le egészen 85-ig. Bizonyos volt benne, hogy a részvények sohasem esnek ennyire.

Néhány perc múlva Head értesítette, hogy a vásár megtörtént. Éppen most váltották le és bemegy a bankba, hogy jelentést tegyen az utóbb történt kötésekről.

T. G. S. lement 98-ra s amikor Verley ezt megállapította, elhagyta a börzét. Tűrhetetlen volt már odabenn a