Van Zanten boldog évei

By Laurids Bruun

Úgy vélem, hogy érdekes és sajátos művel gazdagítom az irodalmat, mely betekintésre nyújt alkalmat egy újszerű és termékeny mesebeli országba. Alig kell hozzátennem hogy a van Zanten könyvében ecsetelt természeti és néprajzi viszonyokat lehetőség szerint igyekeztem a létező irodalom segítségével igazolni; a legtöbb esetben valóban sikerült is megállapítanom, hogy a nép életére, erkölcseire és babonáira vonatkozó állításai pontosan egyeznek mások megbízható jelentéseivel. Ha van Zanten eredeti szándékához híven kiadta volna ezt a könyvet, az a legnagyobb valószínűség szerint az 1870-es évek közepén jelent volna meg, van Zanten esztétikai Batávia-korszakában, tehát mielőtt még Kipling, aki 1865-ben született, arra gondolt, hogy az indus szárazföldet meghódítsa az irodalomnak. Most Kipling joggal világhírű; van Zanten azonban, kinek könyve a tárgy eredetisége s az előadás közvetlensége és szemléltető volta szempontjából annyira emlékeztet Kipling könyveire - ismeretlenül és név nélkül halt meg. (Laurids Bruun)

• Language: Magyar
• Publisher: Digi-Book Magyarország Kiadó Kft.
• Release date: Aug 9, 2018
• ISBN: 9789634743941

Book preview

Laurids Bruun

VAN ZANTEN BOLDOG ÉVEI

SZERELMI REGÉNY PELLI SZIGETÉRŐL

fordította:

Zoltán Vilmos

BUDAÖRS, 2018

DIGI-BOOK MAGYARORSZÁG KIADÓ

www.digi-book.hu

ISBN 978-963-474-394-1 EPUB

ISBN 978-963-474-395-8 MOBI

© Digi-Book Magyarország Kiadó, 2018

a mű eredeti címe:

Van Zantens lykkelige Tyd

első kiadás: 1908

a borító Paul Gauguin (1848 - 1903)

festménye részletének felhasználásával készült

Az e-kiadás szerzői jogi megjegyzései

Ennek az e-könyvnek a felhasználási joga kizárólag az Ön személyes használatára terjed ki. Ezt az e-könyvet nem lehet ismételt értékesítésre továbbadni, sem továbbértékesíteni; nem lehet többszörözni és tilos más személynek továbbadni! Ha szeretné ezt az e-könyvet más személyekkel is megosztani, kérjük, hogy minden további személy számára vásároljon újabb példányokat. Ha Ön úgy olvassa ezt az e-könyvet, hogy azt nem vásárolta meg, vagy nem az Ön személyes használatára lett megvásárolva, úgy kérjük, hogy küldje azt vissza a http://www.digi-book.hu címre és vásárolja meg ott saját példányát. Köszönjük, hogy tiszteletben tartja ennek a szerzőnek és kiadónak a fáradságos munkáját.

Előszó

»Van Zanten boldog évei, szerelmi regény Pelli szigetéről«,, fordításban ez a címe egy könyvnek, melynek szerzője a hollandi Pieter Adrián van Zanten, aki 1846. január 3-án született Amsterdamban s meghalt 1904. november 15-én tüdőgyulladásban egy párisi szállóban, a Rue Notre-Dame des Champs-ban, a Luxembourg-kert mögött.

A hátrahagyott kézirat részben hollandul, részben (a X. fejezettől kezdve) angolul van írva; s ez a két rész, egy szintén hátrahagyott napló tanúsága szerint, két különböző korszakot jelez, melyek közt legalább tíz évi időtartam fekszik. Az utolsó fejezet, az írásmű befejezése, valószínűleg még egy-két évvel később íródott, olyan időben, mikor a szerző a kéziratnak könyv alakban való megjelenését tervezte, amitől később ismeretlen okból ismét elállott.

Mivel a naplóban olyan kijelentések vannak, hogy ez a regény az egyedüli van Zanten hátrahagyott iratai közt, melynek kiadására már életében gondolt, s mivel az ép e cél szemmel tartásával ki van kerekítve és címmel bír, ezt szemeltem ki arra, hogy van Zanten bemutatkozó könyve legyen.

A következőkben - részint van Zanten előttem tett személyes közlései, részint a naplójában írásba foglalt kijelentések nyomán - számot akarok adni arról, hogy ki volt van Zanten, s hogy én, a dán író, miért vállaltam azt a feladatot, hogy őt bevezessem az irodalomba.

Előrebocsátom, hogy itt sem irodalmi arcképről nem lesz szó, sem egyéniségének rám gyakorolt szubjektív benyomásairól - ez más térre tartozik, s talán valamikor sor kerül reá - hanem csupán pozitív felvilágosításról, melynek célja, hogy bevezessen egy ritka és különös könyvbe melynek szerzője ritka és különös életet élt.

*

Van Zanten atyja jómódú hangszerkereskedő volt Amsterdamban. Anyja korán meghalt, úgy, hogy a fiú csak homályosan tudott rá visszaemlékezni.

Mivel az atya csaknem egész nap üzletében tartózkodott, a fiú nevelése teljesen egy szigorú és szófukar gazdasszony kezében volt, akit ki nem állhatott. Ezért többnyire egymagában volt és szabad óráiban a kikötő körül csatangolt.

Mikor Adrián elérte a tizenkét éves kort, atyja feleségül vette a gazdasszonyt. A fiú ezt nagyon a szívére vette, mire a maga óhajára nyomban konfirmációja után atyjának unokafivéréhez küldték, kinek nagy áruháza volt Batáviában, hogy ott megtanulja a gyarmati kereskedést.

Batáviai tanulóéveiről nincsenek feljegyzések. Emlékszem, hogy van Zanten Párisban úgy nyilatkozott előttem, hogy mint fiatal kereskedősegédet teljesen átengedték sorsosai társaságának, s hogy azok elsősorban megtanították a kártyajátékra és whisky-ivásra, hogy azután súlyosan megbetegedett a klímalázban, mire rokonai házában ápolták; és hogy csak sok évvel felgyógyulása után Európában nyúlt ismét whiskyhez.

Sejtetni engedte továbbá, hogy első, mélyenjáró csalódása egészen fiatal korában érte, amikor egy nagyon szép és ügyes unokahúga (valószínűleg főnökének leánya), akibe reménytelenül beleszeretett, gúnyt űzött fiatalos érzelmeiből. Valószínűleg ez a csalódás volt oka a nők iránt érzett ellenszenvének, mely minden munkájában kifejezésre jut, s melyre beszélgetéseinkből tisztán visszaemlékszem. Egyik kedvenc állítása az volt, hogy a »vad« nő úgy testi, mint szellemi fejlettség tekintetében magasabban áll a civilizált európai nőnél, mindenesetre magasabban, mint a gyarmatok jó társaságának asszonya.

Van Zanten már fiatal éveiben jelét adta egy különös tehetségének, annak, hogy megérti a bennszülötteket, s hogy azok megértik őt. Nem akarta belátni, hogy azok kevesebbet érnének nála, s ezért úgy bánt velük, mint magához hasonlókkal, noha ebből az európaiak által megrontott keverék fajjal való érintkezésben, melyre, mint üzletember, elsősorban rá volt utalva, nem egyszer kellemetlensége támadt.

Ennek az értékes tehetségének kellő kihasználása végett, mely a városban és a nagy irodában csak káros lehetett, az áruházból még huszadik életévének elérte előtt, mint önálló bevásárlót, a Csendes Óceán szigeteire küldték. Az áruház kivitele főleg kávé és fűszer volt, s a bevásárlások eszközlésére elsősorban olyan szigeteket választottak, ahol az európaiak a bennszülötteket még nem világosították fel nyersterményeik értékéről, s így a vásár még nem volt »megrontva«.

Van Zanten, akinek vérében volt a hollandiaiak nyers természetessége, ezekben az években oly közel férkőzött e tropikus szigettermészethez, mint előtte és utána egyetlen európai ember sem. Elsajátította a mikronéziai és polinéziai szigetlakok életének és gondolatvilágának pontos ismeretét. Gyakran mondogatta nekem, hogy azok az évek, melyeket mint egyedüli fehérbőrű a bennszülöttek, nevezetesen a Karolinákon és a Ladroni-szigeteken lakó mikronéziaiak körében töltött, életének legboldogabb évei voltak. Jellemző erre e könyv címe is.

A naplóból, mely hellyel-közzel igen szófukar és nagyon hiányos, nem tűnik ki pontosan, hogy minő szigeteken, s mindegyiken meddig tartózkodott. A napló hiányainak nyilván az az oka, hogy abban a tökéletesen természetes őséletben, melyet mindannyiszor folytatott, mikor a bennszülöttek körében élt, hiánya volt írószerben.

A feljegyzések hemzsegnek apró szigetek nevétől, melyeket hol hosszabb, hol rövidebb tartózkodás céljából egy-egy nagyobb és ismertebb szigeten levő állomáshelyéről meglátogatott. Sajnos, lehetetlen volt az apró szigetek azonosságát megállapítani, mert nevük nyilván a bennszülöttek elnevezésének kiejtése szerint van leírva.

A naplóírók rendes szokása szerint különben felteszi a színhely ismeretét. Nagyon hiányosak az időbeli keletek is. Egyes helyeken teljesen a bennszülöttek időszámítását követi, ami érthetetlen annak, aki nem ismeri nyelvüket. Ha nem áll rendelkezésére naptár, akkor a beéri a monzum, vagy holdváltozás alapján való számítással, ahogy a bennszülöttek teszik. Néha pontosan továbbvezeti a megkezdett sort, például: Hétfőn, 3-án Kedden, 4-én, stb.; ám úgy a hónapot, mint az évet ki kell találni.

Yap szigetén, mely a Karolinákhoz tartozik, öt évig tartózkodott, mint raktárfőnök. 1872. január havában avval a megjegyzéssel zárja naplójának egy fejezetét, hogy utasítást kapott a Batáviába való visszatérésre; mivel azonban nem akar visszamenni, elhatározza, hogy kilép a szolgálatból s igényt emel arra a nyugdíjra, mely neki tíz évi szolgálat után kijár. Terve az, hogy Tongut (1. e könyv első fejezetét) elkíséri honi szigetére, mely annak állítása szerint - így írja van Zanten - valóságos paradicsom.

Hogy ezt a tervét meg is valósította, az kitűnik ebből a könyvből, mely Tongu szigetéről szól. Ezt a szigetet a bennszülöttek Pellinek hívják, s valószínűleg a Pelew-szigetekhez tartozik, melyek 6-8 északi szélességi fok alatt délkeletre feküsznek a Filippini-szigetektől. Ezen a szigeten töltött, ha támaszkodni lehet e könyv adataira, két évnél hosszabb időt - azt a boldog korszakot, mely az utolsó fejezetben ecsetelt katasztrófával zárult, mire elhagyta a szigetet. Tongu és Tokó segítségével aztán sikerült eljutnia Yapra, ahonnan a legelső hajóalkalmatossággal visszatért Batáviába; a naplóból megállapítható, hogy aztán újra belépett az áruház szolgálatába.

A batáviai nyugalmas évek alatt keletkezett úgy látszik, ennek az elbeszélésnek első (hollandi nyelven írt) része, van Zanten esztétikai korszakáéban, melyről nekem Párisban beszélt. Batáviában klubéletet élt, sokat olvasott s írogatni kezdett avval a szándékkal, hogy az írói pályára lép. Ismeretlen okból azonban elállóit ettől a szándékától s a naplóból kitűnik, hogy újból kiküldette magát. Mint raktárfőnök és bevásárló a Marsall- és Salamon-szigeteken működött, de már 1880-ban ismét Jáva szigetén tartózkodott.

Ekkor, 1882-ben, levelet kapott atyjától, melyben ez arra kéri, hogy térjen vissza Hollandiába. Az öreg van Zantent szélütés érte, s mivel érezte halálának közeledését, még egyszer látni akarta a fiát.

Van Zanten tehát felkészült és elutazott Európába, de még mielőtt Amsterdamba ért, atyja meghalt.

Megosztozkodván a hagyatékon az özveggyel, akivel, úgy látszik, személyesen nem beszélt, - a napló ugyanis csak leveleket említ, melyeket váltottak - akkora örökrész maradt rá, mely elegendő volt arra, hogy tőkepénzesként gondtalanul élje át élete hátralévő napjait.

Mivel nem volt örököse, életjáradékot vásárolt s megtelepedett Londonban, ahol 1892-ig magános és szabályos klubéletet élt. Ebben a korszakban keletkezett a regény angol nyelven megírt része s ekkor foglalkozott ismét avval a gondolattal, hogy megpróbálkozik az irodalommal.

Hogy minő új megfontolás vagy élmények következtében esett ismét kútba ez a terv, az nem tűnik ki a naplóból. Ám rövid idővel ezután van Zanten már Párizsban van, s most nyugtalan utazások sora következik, mely évekig tartó párisi, londoni és nápolyi pihenőkkel megszakítva, haláláig tart.

Első ízben 1895 telén Bernben, egy ottani penzióban találkoztam van Zantennel.

Három hétig szomszédos szobákban laktunk s naponként ugyanannál az asztalnál étkeztünk. Az első benyomás, melyet reám tett, nem mondható kedvezőnek. Magas termetű volt és erős, sűrű, rőtszőke hajjal és szakállal; mozdulatai kissé lomhák, szeme nagy és kék, kissé - hogy a saját kifejezésével éljek - sajátosan »meztelen« tekintettel.

Hidegnek és blazírtnak látszott. Kedvét lelte abban, hogy környezetét az európai civilizáció és az európai nők iránt érzett megvetésével ingerelje.

Mikor véletlenül megtudta, hogy író vagyok, érdeklődni kezdett irántam s anélkül, hogy akkor sejtenem engedte volna, hogy maga is ír, feltárta előttem szívét és nagy örömömre tartózkodás nélkül beszélt a Csendes Óceán szigetein eltöltött éveiről.

Ötvenéves életkora ellenére rendkívül fiatalos hévvel beszélt, ha egyszer belemelegedett, s hallgatója némán fülelve ült mellette anélkül, hogy kérdésekkel zavarta volna. Élénken, nyersen, de egyúttal tele szívvel regélt boldog éveiről, ahogy azokat nevezte. Beszéd közben üdén és bensőségesen gondolatban még egyszer átélt mindent, s elbeszélését gyakran meg kellett szakítania, hogy leküzdhesse megindultságát.

Sok minden, amit elmondott, annyira új és csodálatos volt, hogy felét magamban, érdeklődésem ellenére, az utasok megszokott füllentésének tartottam. Később azonban, mikor közelebbről megismertem, beláttam, hogy igazságtalan voltam hozzá. Az igazságszeretet s minden mesterkélt dolog iránti ellenszenv tényleg mélyen gyökerező jellemvonása volt. Később, Párisban megismertem benne a legőseredetibb, természetességében legkorlátlanabb embert, kivel Dániában és a külföldön valaha találkoztam.

A köztünk fennálló korkülönbség ellenére jó barátokká lettünk. Mikor elutaztam Bernből, elkérte lakásom címét, de sohasem használta fel.

Eltelt néhány év s 1899-ben egy januári estén a Café d’Harcourt előtt viszontláttam a quartier latinbeli Boulevard St. Michelen, ahol a diákok vidám éjjeli életében gyönyörködött.

Sokáig fürkésző tekintettel néztük egymást. Aztán felemelte poharát, s rám ismerve, felém intett, mire én odasiettem asztalához.

Ettől kezdve minden este találkoztunk Harcourtnál. Mint minden magános életet folytató embernek, neki is nehezére esett betartani a kellő határt, ha egyszer belekapott az elbeszélésbe. Így hát sok éjjeli órán át jártunk fel s alá a Boule-Michen, miközben ő a Csendes Óceán szigeteiről beszélt, melyekre minduntalan visszatért.

Azt mondta, hogy Európában nem érzi jól magát. És ha a szigetek iránt érzett mélységes honvágyának nem engedett, annak oka valószínűleg csak az volt, hogy