Félvér

By Joseph Conrad

Költők nem daloltak nagyobb szeretettel és gyöngédséggel szerelmükről, mint Korzienovski a tengerről és a vitorlásról. Negyvenéves, mikor a trópusi láz Londonba kényszeríti vissza. Ekkor - unalmában - apró történeteket ír, majd kiadja Joseph Konrad néven legpompásabb regényét, a Félvért. Egyetlen csapásra meghódítja az angolokat. Kevés idegen származású író olvadt úgy bele az angolságba, mint Joseph Conrad. Nem csupán tárgya, a tenger, hanem stílusa is egészen angol: keresetlen, egyszerű. Csupa mese és történés Joseph Conrad ez első regénye. A cselekmény egyetlen szenvedélyes iramban, szinte 24 óra alatt pereg le s mégis maga a cselekmény mit sem sejtet a trópusi dráma fülledt, villamossággal telített levegőjének feszültségéből.

• Language: Magyar
• Publisher: Digi-Book Magyarország Kiadó Kft.
• Release date: Jun 1, 2018
• ISBN: 9789634743422

Joseph Conrad

Polish author Joseph Conrad is considered to be one of the greatest English-language novelists, a remarkable achievement considering English was not his first language. Conrad’s literary works often featured a nautical setting, reflecting the influences of his early career in the Merchant Navy, and his depictions of the struggles of the human spirit in a cold, indifferent world are best exemplified in such seminal works as Heart of Darkness, Lord JimM, The Secret Agent, Nostromo, and Typhoon. Regarded as a forerunner of modernist literature, Conrad’s writing style and characters have influenced such distinguished writers as F. Scott Fitzgerald, Ernest Hemingway, William S. Burroughs, Hunter S. Thompson, and George Orwell, among many others. Many of Conrad’s novels have been adapted for film, most notably Heart of Darkness, which served as the inspiration and foundation for Francis Ford Coppola’s 1979 film Apocalypse Now.

Book preview

Joseph Conrad

FÉLVÉR

fordította:

Kiss Dezső

BUDAÖRS, 2018

DIGI-BOOK MAGYARORSZÁG KIADÓ

www.digi-book.hu

ISBN 978-963-474-342-2 EPUB

ISBN 978-963-474-343-9 MOBI

© Digi-Book Magyarország Kiadó, 2018

a mű eredeti címe:

Almayer's Folly

első kiadás: 1895

a borító N. C. Wyeth (1882 - 1945) Westward ho!

című festménye részletének felhasználásával készült

Az e-kiadás szerzői jogi megjegyzései

Ennek az e-könyvnek a felhasználási joga kizárólag az Ön személyes használatára terjed ki. Ezt az e-könyvet nem lehet ismételt értékesítésre továbbadni, sem továbbértékesíteni; nem lehet többszörözni és tilos más személynek továbbadni! Ha szeretné ezt az e-könyvet más személyekkel is megosztani, kérjük, hogy minden további személy számára vásároljon újabb példányokat. Ha Ön úgy olvassa ezt az e-könyvet, hogy azt nem vásárolta meg, vagy nem az Ön személyes használatára lett megvásárolva, úgy kérjük, hogy küldje azt vissza a http://www.digi-book.hu címre és vásárolja meg ott saját példányát. Köszönjük, hogy tiszteletben tartja ennek a szerzőnek és kiadónak a fáradságos munkáját.

Bevezetés

Az 1880-as években hányatott életű lengyel fiatalember érkezett egy kis angol kikötőbe: Teodor Jozef Konrad Korzienovski. Szülei a lengyel ellenforradalom halottai. Az ifjút nagybácsija neveli fel Franciaországban, ahol leteszi a hajóstiszti vizsgát is. 21 éves, mikor Angliába szerződött s már legnagyobb ismerője az Indiai-óceánnak. Költők nem daloltak nagyobb szeretettel és gyöngédséggel szerelmükről, mint Korzienovski a tengerről és a vitorlásról. Negyvenéves, mikor a trópusi láz Londonba kényszeríti vissza. Ekkor - unalmában - apró történeteket ír, majd kiadja Joseph Konrad néven legpompásabb regényét, a Félvért. Egyetlen csapásra meghódítja az angolokat. Kevés idegen származású író olvadt úgy bele az angolságba, mint Joseph Conrad. Nem csupán tárgya, a tenger, hanem stílusa is egészen angol: keresetlen, egyszerű. Csupa mese és történés Joseph Conrad ez első regénye. A cselekmény egyetlen szenvedélyes iramban, szinte 24 óra alatt pereg le s mégis maga a cselekmény mit sem sejtet a trópusi dráma fülledt, villamossággal telített levegőjének feszültségéből.

Kiss Dezső

Első fejezet

„Kaspar! Makan!"

A jól ismert rikácsolás Almayert ragyogó álmaiból a valóság kellemetlen hétköznapjába zökkentette vissza. Kellemetlen e hang! Számos esztendeje hallgatja és évről-évre jobban bántja a fülét. - Nem baj, nem sokáig hallgatja már!

Mogorván dörmögött, de a hangra többé nem vetett ügyet. Mindkét könyökével a veranda korlátjára támaszkodott és merően figyelte a nagy folyót, amely közönyösen és sietve zajlott szeme előtt. Szerette napnyugtakor elnézegetni, talán azért, mert a nyugvó nap ilyenkor aranyos visszfénnyel öntötte el a Pantai vizét és Almayer gondolatait gyakran foglalkoztatta az arany. Az arany, amit nem tudott szerezni, de amit mások bőven szereztek - becstelen módon, az igaz, - vagy az az arany, amelyet még mindig szeretett volna magának megszerezni saját becsületes verejtékével, magának és Ninának. Az aranynak és hatalomnak álma messzire röpítette erről a partról, ahol annyi esztendeje lakott és a ragyogó jövendő képe elfeledtette vele a keserves napi munka gyötrelmét. Európában fognak élni, ő meg a leánya, gazdagok lesznek és előkelők, hatalmas vagyona és lányának szépsége el fogja feledtetni a lány fél vér származását. S a lánya diadalainak láttára ő is megfiatalodik és elfelejti huszonöt esztendő szívet tépő küzdelmeit e parton, ahol fogolynak érezte magát.

Mindez úgyszólván már a markában volt. Csak Dain térne már vissza. Pedig hamarosan itt kéne lennie - a maga érdekében, a maga részéért. Már egy hete késik. Ma éjjel tán mégis megjön.

Ezen járt Almayer esze, mikor új, de már romladozó háza - életének ez utolsó kudarca - verandájáról elnézte a széles folyót. Ez este nem ragyogott rajta aranyos visszfény, mert megáradt az esőtől s dühös, iszapos vizet hömpölygetett, tele volt ággal, gallyal, hatalmas fatönkökkel, egész fákat tépett ki gyökerestől, gallyastól, melyek között a víz dühösen zúgott és örvénylett.

Az egyik fatörzs megakadt közvetlenül a ház előtt a parton és Almayer álmos érdeklődéssel felfigyelt álmai közepéből. A habzó és sziszegő víz közepette lassan forogni kezdett a fatörzs s hamarosan lecsúszva a partról, tovább úszott a vízen lefelé, lassan hömpölyögve, csak egy ága meredt felfelé, mint néma panaszként égnek emelt kéz a folyó durva és haszontalan erőszakoskodása ellen. Almayer érdeklődése a fa sorsa iránt rohamosan növekedett. Előrehajolt, vajon megússza-e a zátonyt? Megúszta. Ekkor Almayer fölegyenesedett, gondolván, most már szabad az útja a tenger felé és megirigyelte ez élettelen tárgy sorsát, mely a leszálló szürkületbe olvadt bele. Mikor már teljesen elvesztette szem elől, azon törte az eszét, milyen messzire viszi be a tengerbe a víz. Északnak viszi-e az áramlat, vagy délnek. Talán délnek, míg el nem éri Celebesz partját, talán Macassart is.

Almayer lüktető képzelete előre megfutotta a fa elgondolt útját, de béna emlékezete vagy húsz évvel kullogott időben utána s karcsú, fiatal Almayert látott, fehérbe öltözött, szerényképű fiatalembert, aki most szállott partra a hollandus postahajóról Macassar poros kikötőjében, hogy szerencsét próbáljon az öreg Hűdig nagy tárházában. Jelentős korszaka volt ez életének, új egzisztencia kezdete.

Apja, aki a buitensorgi füvészkertek egy alárendelt hivatalnoka volt, bizonyára igen boldogan helyezte el fiát ilyen nagy cégnél. A fiatalember is nagyon szívesen vált meg Jáva mérges levegőjű partjától és atyja bungalow-jának sovány konyhájától, ahol az öreg apa egész nap szidta a buta bennszülött kertészeket, anyja pedig egy hosszú hintaszék mélyéből siratta Amszterdam elveszett paradicsomát, ahol fölnövekedett és ahol mint egy szivarkereskedő leánya, igen előkelő szerepet játszott.

Almayer az apai házat könnyű szívvel hagyta el és még könnyebb zsebbel. Mivel jól tudott angolul és ügyesen számolt, kész volt meghódítani a világot és győzelmében egy percig sem kételkedett.

Húsz esztendő után a borneói este nyomasztó és fülledt levegőjében, fájdalmas gyönyörűséggel idézte fel Almayer az öreg Hűdig hűvös és hatalmas tárházának képét, ahol hosszú, egyenes utcasorokban álltak a pálinkásládák és a szövetbálák. A nagy kapu nesztelenül lendült. A nagy áruhegyek között elkerített helyek voltak, ahol a tiszta józan, szomorú szemű kínai írnokok hallgatagon és sietősen írtak, miközben a munkások hordókat hengergettek, vagy ládákat emelgettek hangos énekszóval, amely panaszos kiáltásban végződött. Az épület felső végén, szemben a nagy kapuval volt egy világos, nagy, elkerített hely, ahol a lármát a nagy távolság már lehalkította és belecsengett az ezüstforintok halk és szakadatlan pendülése, amiket szintén csöndes kínaiak számoltak és rakosgattak mister Vincknek felügyelete alatt, aki a cég jó szelleme, a főnök jobb keze volt. Ezen az elkerített helyen dolgozott Almayer is a maga asztalánál. Nem messze tőle egy kis zöld ajtó nyílott, előtte egy turbános, vörös-öves maláji állott, aki egy vékony zsineget, mely a tetőről lógott, gépies ütemben rángatta fel és alá. A kötél egy punkát mozgatott a zöld ajtó belső oldalán. Ott volt a főnöki szoba, itt ült trónusán a főnök, az öreg Hudig, zajos társaság közepette. A kis ajtó néha kivágódott és a külvilág szeme elé kéklő füstfellegek ködén keresztül hosszú asztal tárult, amely tele volt különböző formájú palackokkal, nagy vizes kancsókkal, körülötte hintaszékek, melyekben hangos szavú emberek elnyújtózva hevertek, míg a főnök kidugta a fejét és a kilincset kezében tartva, valami bizalmasat odaröfögött Vincknek, vagy tán egy parancsa mennydörgött végig a tárházon, vagy egy tétovázó idegent pillantott meg és barátságos ordítással köszöntötte: Jó napot kapitány úr! Honnan jön? Baliból? Hozott-e lovat? megveszem valamennyit, amit hozott! Hahaha!

Azután becipelte az idegent, viharos üvöltözés közepette az ajtó bezárult és a raktárt a megszokott hangok töltötték be, a munkások éneke, hordók dübörgése, gyors tollak sercegése; de minden zajból kicsendült a nagy kerek ezüstpénzek csengése, amint szakadatlan iramban csúsztak végig a figyelmes kínaiak sárgás ujjain.

Akkoriban Macassarban még lüktetett az élet és az üzlet. Ide gyűltek a szigetekről mindazok a merész emberek, akik az ausztráliai parton felszerelvén kis hajóikat, ellepték a maláj i szigettengert, pénzt és kalandot keresve. Bátor, kemény, vakmerő, üzletben furfangos legények voltak, akik nem riadtak vissza egy kis bajvívástól, amiben a kalózokkal, akik ekkor még bőven tanyáztak a szakadozott parton, gyakran lehetett részük. Pénzt ők gyorsan szereztek s szórakozás, de üzleti célból is ide szoktak találkozóra járni. A hollandus kereskedők ezt az emberfajtát „angol házalódnak nevezték. Volt közöttük úriember is kétségtelenül, akinek kedve volt az effajta életben. Legtöbbje tengerész volt, de valamennyiük elismert királya Tóm Lingard, akit a malájok, gazemberek és becsületesek, békés halászok, vagy elszánt gyilkosok egyaránt a tenger királyának „Rajah-Laut"-nak ismertek el.

Almayer még nem volt három napja Macassarban, de már hallott felőle. Hallotta ravasz üzleteinek, szerelmeinek és a sulu-kalózokkal vívott kétségbeesett harcainak történetét s azt a romantikus históriát, hogyan győzte le Lingard hosszú harc után a tengeri rablókat, hogyan foglalta el hajójukat, hogyan kergette a vízbe a legénységet, s hogyan talált a maláji hajón egy gyermeket. Mindenki tudta, hogy

Lingard ezt a leányt örökbe fogadta és valamelyik javai kolostorban nevelteti, úgy beszél róla, mint „leányoméról. Nagy esküvést tett, hogy mielőtt hazamegy Angliába, fehér emberhez adja feleségül ezt a leányt és ráhagyja minden vagyonát. „Pedig Lingard kapitánynak nagy csomó pénze van - mondogatta Vinck úr ünnepélyesen - „nagyon sok pénze van. Több mint Hudignak. S egy kis pauza után - éppen csak hogy a hallgatóság magához térjen a nagy elámulásból erre a hihetetlen feltevésre - magyarázatképpen hozzátette: „Tudják-e, hogy egy folyót fedezett fel?"

Ez az. Felfedezett egy folyót. Ez a tény volt az, ami annyira fölébe emelte az öreg Lingardot a tengerjáró kalandorok tömegének, kik nappal üzletet kötöttek Hudiggal, éjjel pedig pezsgőt ittak, kártyáztak, nagyhangon énekeltek és félvér leányoknak udvaroltak a Sunda-hotel széles erkélyein. Ezen a folyón hajózott fel Lingard válogatott szövetrakománnyal, rézdobokkal, lőporral és puskával, de a folyó bejáratát csak ő maga ismerte. Briggje, a „Flash, amit maga vezetett, csöndesen eltűnt éjjel a kikötőből, mialatt cimborái még az éjféli ivászat álmát aludták. Lingard előbb asztal alá itta őket, csak azután szállott hajóra. Neki, magának nem ártott meg semmi ital. Sokan megkísérelték, hogy kövessék s ők is felfedezzék e gumiban, kagylóban és fecskefészekben, viaszban gazdag országot, de a kis „Flash könnyűszerrel elhagyott minden vitorlás járművet, amely e tengereken cirkált. Néhányan bajba kerültek a rejtett homokzátonyokon és korallsziklákon, mindenüket elvesztették és örültek, hogy ép bőrrel kerültek ki a napsütötte mosolygó tenger kegyetlen markából. Mások elvesztették a bátorságukat és számos éven át háborítatlanul őrizték a békés és zöldelő szigeteket, az ígéret földjének bejáratát a trópusi természet könyörtelen egykedvűségével. így járt és tért Lingard titkos, vagy ismert útjain és Almayer szemében hőssé avatták őt bátorsága és kirándulásainak óriási nyereségei. Igen nagy embernek látta, mikor végigment az áruházon, odaszólt az öreg Vincknek, hogy „Jó napot. Hogy van?, vagy nagyhangon üdvözölte az öreg Hudigot, a főnököt, mondván: „Halló, vén kalóz! Még mindig él? Ez volt a bevezetése az üzleti tárgyalásoknak, amelyek a kis zöld ajtó mögött játszódtak le. Gyakran, estefelé, az akkor már néptelen épület csendjében - mialatt elrakta papírjait, hogy hazahajtson Mr. Vinckhez, akinek a házában élt - nesztelenül figyelte a főnöki irodában tomboló véres vita hangos szavát, a főnök mély és egyhangú mormogását s Lingard ordítozó közbeszólásait, mint mikor két szelindek marakodik egy csont felett. De Almayer szemében titánok harca, istenek csatája volt.

Egy-két esztendő után Lingard, aki üzleti ügyekben gyakran érintkezett Almayerrel, hirtelen és barátainak kissé érthetetlen érdeklődést mutatott a fiatalember iránt. Késő éjszaka, boros pohár mellett nagyhangon dicsérte cimborái előtt a Sunda-szállóban és egy napsugaras reggel azzal ugrasztottá fel az öreg Vincket, hogy ennek a legénynek vele kell jönnie. Olyan írnokfélének szánta, „ő végzi majd helyettem a sok irka-firkát. Hudig beleegyezett. Almayernek, akiben megvolt a fiatalember sóvárgása minden új iránt, misem volt kedvesebb s kevés holmiját összecsomagolva, a „Flash-on hosszú útra kelt, mert az öreg tengerész végiglátogatta az Archipelagos-nak majdnem minden szigetét. Hónapok peregtek le s Lingard barátsága egyre növekedett. Gyakran, mikor a szigetek fűszeres illatával teli éjféli szellő szelíden ringatta a brigget a békés, csillagos égbolt alatt, az öreg kapitány fel és alá járt a fedélzeten, kiöntötte szívét a csodálkozó Almayer előtt. Elmúlt életéről beszélt, a veszedelmekről, amelyekből éppen kikerült, nagy üzleti nyereségeiről és új vállalkozásairól, amik még nagyobb nyereséget kell hogy hozzanak. Gyakran emlegette a lányát, azt a fiatal lányt, akit a kalózhajóban talált és furán magára öltött apai gyengédséggel beszélt róla.

„Biztosan nagy leány már - szokta mondogatni, - „vagy négy esztendeje nem láttam. Vigyen el az ördög, Almayer, ha nem ruccanunk el Surabaja-ba ezen az utunkon. S ha ilyent mondott, mindig eltűnt utána a kabinjában és azt mormogta magában, hogy „Kell már valamit tennem, - kell már valamit tennem."

Nem egy ízben ráijesztett Almayerre azzal, hogy gyorsan odament hozzá, nagyot köszörült a torkán, mintha valamit akarna mondani, aztán hirtelen elfordult, szótlanul kihajolt a korláton és órákon keresztül mozdulatlanul figyelte a foszforeszkáló tenger csillogását a hajó mentében. Az éjszaka, mikor virradóra Surabaja-ba értek, végre sikerült egy ilyen félbe maradt bizalmas megbeszélést be is fejeznie. Miután megköszörülte a torkát, megszólalt. Azt kívánta Almayertől, hogy feleségül vegye az ő fogadott lányát. „S azért, mert fehér vagy, ne kapálóddz! - kiáltott rá hirtelen, mielőtt a meglepett fiatalembernek ideje lett volna egy szót is szólni. „Velem nem lehet vitázni. A feleséged bőrét nem fogja meglátni senki; úgy telerakom dollárral, hogy nem látják. És tartsd eszedben, ha meghalok, még többje lesz. Millióid lesznek, Kaspar! Én mondom, hogy millióid! S ami az övé, az a tiéd is, ha megteszed, amit mondok.

Almayert megdöbbentette a hirtelen ajánlat, gondolkodóba esett és egy percig hallgatott. Erős és mozgékony képzelőtehetséggel volt megáldva és e rövidke percben, mint hirtelen villám fényében látta csillogó forintok halmazát és végigfutott egy dúslakodó élet minden lehetőségén. Az emberek megbecsülése, az élet kényelme, amelyre olyan nagyon alkalmasnak hitte magát. Végigfutott a hajóin, tárházán, áruraktárán (hiszen az öreg Lingard sem fog örökké élni) és mindennek koronáján, amszterdami nagy házán, amely a messzi jövőben úgy csillogott, mint egy tündérpalota. Itt fog ő lakni és az öreg Lingard pénzén királykodva kimondhatatlan pompában fogja eltölteni estéit. Ami a kép másik oldalát illeti, tengeri rablók ivadékával, maláj i lánnyal eltöltött élet; csak a lelke mélyén mozdult meg valami szégyenérzet-féle, hogy fehér ember létére!... De viszont négy esztendeje kolostorban nevelik s végül a halál is megkönyörülhet rajta. Neki magának mindig szerencséje volt és a pénznek nagy a hatalma. Nekivágok! Miért ne? Valahogy zavarosan úgy képzelte, hogy valahová elzárja, akárhová, csak ki, az ő pompás életéből. Elég könnyű dolog egy maláji nővel elbánni. Mégis csak rabszolga volt az ő keleti szemében, ha kolostorban nevelték is, ha pap eskette is vele össze.

Felütötte a szemét és szemébe nézett az aggódó, de haragos tengerésznek.

- Én - természetesen - Lingard kapitány...

- Nevezz apádnak, fiam. A leány úgy hív - felelte az elérzékenyült öreg kalandor. - Vigyen el az ördög, ha nem azt hittem, hogy kosarat adsz! Pedig tartsd eszedbe, Kaspar, én mindig elérem azt, amit akarok, hiába kapálóztál volna. De neked helyén van az eszed!

Nagyon jól emlékezett erre az estére, a hangra, a pillantásra, a szavakra, az érzésre, amit benne ébresztettek, még a környezetre is. Emlékezett a brigg keskeny, lejtős fedélzetére, a némán szendergő partvidékre, a tenger sima fekete tükrére, amelyre a kelő hold hosszú aranyhidat vert. Mindenre emlékezett. Arra is, milyen őrült öröm fogta el, hogy íme, nagy vagyon került a kezébe. Helyén volt akkor is az esze, most is a helyén van. Szerencséje nem volt, a vagyon elfogyott, de a remény, az megmaradt.

Megborzongott az éjjeli levegőben és hirtelen észrevette, hogy napnyugta után mély sötétség borult a folyóra, amely elmosta a szembeniévé part vonalát. Csak a száraz gallyakból rakott tűz, amit a rádzsa udvarán kívül, a kerítés mellett raktak, világította meg időnként a környező fák rücskös törzsét, izzó vörös visszfényt vetett a folyó közepéig, ahol tépett törzsek hömpölyögtek a vak sötétben a tenger felé… Ködösen emlékezett, hogy az este néhányszor hívta őt a felesége. Talán, hogy vacsorázzék. De, ha egy ember buzgón lajstromozza múltjának kudarcait a reményteljes jövő küszöbén, nem éhes, még ha készen is van a rizs. Mégis ideje, hogy hazamenjen, későre jár az idő.

Óvatosan megindult a remegő deszkákon a létra felé. Egy nagy gyík, amelyet a zaj megriasztott, panaszosat füttyentett és a part magas füvébe surrant. Almayer lement a lajtorján és most már tökéletesen visszatért a mindennapi életbe, miután vigyáznia kellett,