Knock out

By Herman C. McNeile

Buldog Drummond nem véletlenül kapta a buldog melléknevet. Szívós, erős, s ha egy ügybe belekapaszkodik, nem ereszti, s addig rázza, marcangolja, míg a végére nem ér... A lágyszívű, és kemény öklű nyomozó ezúttal egy elvetemült bűnszövetkezet leleplezésén fáradozik. A bűnözők Anglia gazdasági csődbe juttatása révén kívánnak meggazdagodni, és ennek érdekében nem riadnak vissza semmitől, még a gyilkosságtól és vonatrobbantástól sem. Ám Drummond kapitány barátaival a nyomukba ered, s életveszélyes kalandokon keresztül végre szembe kerülhet az elvetemült banda gonosz fejével, a sátáni tekintetű Demonicóval is.

• Language: Magyar
• Publisher: Digi-Book Magyarország Kiadó Kft.
• Release date: Nov 29, 2016
• ISBN: 9789633984420

Book preview

Herman C. McNeile

KNOCK OUT

fordította

Tábori Kornél

(1933)

GYULA, 2015

DIGI-BOOK MAGYARORSZÁG KIADÓ

www.digi-book.hu

ISBN 978-963-398-442-0 EPUB

ISBN 978-963-398-443-7 MOBI

© Digi-Book Magyarország Kiadó, 2015

Az e-kiadás szerzői jogi megjegyzései

Ennek az e-könyvnek a felhasználási joga kizárólag az Ön személyes használatára terjed ki. Ezt az e-könyvet nem lehet ismételt értékesítésre továbbadni, sem továbbértékesíteni; nem lehet többszörözni és tilos más személynek továbbadni! Ha szeretné ezt az e-könyvet más személyekkel is megosztani, kérjük, hogy minden további személy számára vásároljon újabb példányokat. Ha Ön úgy olvassa ezt az e-könyvet, hogy azt nem vásárolta meg, vagy nem az Ön személyes használatára lett megvásárolva, úgy kérjük, hogy küldje azt vissza a http://www.digi-book.hu címre és vásárolja meg ott saját példányát. Köszönjük, hogy tiszteletben tartja ennek a szerzőnek és kiadónak a fáradságos munkáját.

1. fejezet

Nehéz lenne megmondani, hogy Ronald Standish miért választotta éppen ezt a különös hivatást. Egyébként aligha lehet hivatásnak nevezni, inkább szenvedélynek, mert csak akkor dolgozott, ha kedve volt hozzá. Sokszor utasított vissza egy-egy ügyet, mert nem érdekelte. Aztán, látszólag szeszélyesen kiválasztotta egyiket-másikat, eltűnt egy kis időre, és éppoly föltűnés nélkül került elő, ahogyan nyoma veszett.

Ezek a váratlan eltűnések zavarba ejtették barátait. Krikettcsapatok kapitányai, golfklubok titkárai hiába tiltakoztak, amikor néha, egy-egy fontos meccs előtt Standish hirtelen fölszívódott. De minthogy a saját szülőmegyéje válogatottjában is játszott krikettet, s a golfnak mestere volt, többször megbocsátottak neki, és újra beválogatták a csapatba.

Ha komolyan foglalkozott volna a nyomozás művészetével, kétségkívül világhírre tett volna szert. Remek ösztönnel válogatta ki a fontos nyomot a sok félrevezető közül, és a legravaszabb lépre csalást is megneszelte. De minthogy szórakozásnak tartotta a detektíveskedést s nem mesterségnek, csak aránylag szűk baráti kör tudott a képességeiről.

Egy márciusi estén Standish a Clarges Streeten levő lakásában volt. Vidám tűz égett a kandallóban; az asztalt whiskyskancsó díszítette. Kint dühös szél süvített végig az utcán, a Piccadilly forgalmának távoli dübörgését is elfojtva, s néha esőkorbács verte az ablakot.

A lakás tulajdonosa háttal állt a tűznek, s arcán feszült töprengés látszott. Egyik ujján golfütőt egyensúlyozott, és nyilván most mondta ki ítéletét a sporteszköz értékéről. Végre megszólalt:

- Túlságosan nehéz a feje, Bill, ezzel nem sokra mégy.

Hallgatója lassan kászálódott elő a karosszék mélyéből.

Szikár, nyakigláb egyén volt, aki föltűnően különbözött társától, mert Standish a középtermetűnél is kisebbnek látszott, mellkasa viszont szokatlanul domború volt.

- Hát akkor mit csináljak, Ronald? - kérdezte Bill Leyton. - Csak az imént vásároltam és már félredobjam?

- Megpróbálhatod, hogy a végén levő ólomból lefaragtass egy keveset - mondta Standish -, de attól tartok, öregem, hogy a kellő egyensúlyt nem sikerül kialakítani.

Visszatette a golfütőt a tartójába.

- Sajnos túl nehéz a feje - ismételte ünnepélyesen. - Kár, hogy nem mutattad meg a vétel előtt, Bili... Az ördög vigye el, hát ez ki lehet? Vedd föl csak a telefont, és ha Teddy holnap játszani akar velem, mondd, hogy Párizsba mentem egy hónapra, és a golfozásról lemondtam egy időre.

A nyakigláb úriember néhány hatalmas lépéssel átvágott a szobán és fölemelte a telefonkagylót.

- Halló! - jegyezte meg. - Igen... itt Mr. Standish lakása. Ki beszél?

Egy percig hallgatott, aztán eltakarva tenyerével a kagylót, megfordult.

- Valami Sanderson nevű alak - mormogta. - Sürgősen beszélni akar veled.

Standish bólintott és kivette a kagylót Leyton kezéből.

- Halló, Sanderson! - mondta. - Igen... Standish beszél. Mi az? Kedves öregem... ilyen rémes időben... Halló! Halló! Halló!

Váratlanul kiabálni kezdett, és Leyton megdöbbenve meredt rá.

- Halló, nem hallasz? Beszélj, öregem, beszélj! Halló, halló, mi történt?

Erősen rázta a kagylót.

- Halló, a központ beszél? - kiáltotta. - Az imént hívott föl Hampstead 0024, és félbeszakították a beszélgetést. Kérem, vizsgálja meg a dolgot.

Várt s fél lábával izgatottan dobogott a padlón.

- Nincs válasz, és a kagylót nem helyezték vissza? Köszönöm.

Leytonhoz fordult:

- Lehetséges, hogy váratlanul elhívták. Egy kicsit várok még.

De már egy perc múlva abbahagyta a várakozást. Arca nagyon elkomorult.

- Valami történt, Bili - mondta. - El kell mennem Hampsteadbe. Talán rosszul lett, vagy...

Nem fejezte be a mondatot, és Leyton kíváncsian nézett rá.

- Mit hallottál, mit mondott? - kérdezte.

- Arra kért, hogy azonnal menjek el hozzá. Az utolsó szavai ezek voltak: „Kell hogy..." Új mondatot kezdett, de nem fejezte be. Valami sziszegő neszt hallottam, aztán csörömpölést, amit az asztalra ejtett kagyló is okozhatott. Aztán semmi.

Odalépett a sarokban álló kis szekrényhez. Bili Leyton fölhúzta a szemöldökét. Tudta, mi van a szekrényben, és a helyzet valóban komoly lehet, ha Standish föl akarja használni.

- Ha fegyvert viszel magaddal - jegyezte meg -, talán jobb, ha én is veled megyek. Útközben fölvilágosíthatsz, hogy kicsoda-micsoda ez a Mr. Sanderson.

Taxi haladt el a kapu előtt, amikor kiléptek, és Standish megadta a címet a sofőrnek.

Nyomja meg jól a gázpedált, öregem - mondta. - Sürgős fuvar. Nos, Bili - folytatta, amikor az autó befordult a Curzon Streetre -, elmondom, amit tudok Sandersonról. Nagyon különös tisztséget tölt be a kormányban. Kevesen hallottak róla, s nagyon kevesen tudják, hogy egyáltalában létezik ez a pozíció. A Scotland Yardhoz tartozik és mégsem, talán ez a bizonytalan leírás illik rá a legjobban. Vagyis a titkosszolgálat tagja. A rendes bűnügyek hatáskörén kívül esnek, de ha a legkisebb mértékben érinti a politikát az ügy, barátunk fölfigyel. Talán nincs még egy olyan ember Angliában, aki annyira ismerné a kulisszák mögötti eseményeket. Olyan értesülései is vannak, amelyek a rendőrséghez sohasem jutnak el. S ha egyszer megírná életrajzát, a legvadabb rémregény dajkamese volna hozzá képest. Ebből megértheted, hogy igenhatalmas ellenségei is vannak, akik jóval nyugodtabban éreznék magukat, ha Sanderson nem lenne útban. Sőt ami azt illeti...

Hirtelen abbahagyta. Úgy látszott, a sofőrt figyeli. Majd hátradőlve a sarokba, cigarettára gyújtott.

- Folytasd - mondta Leyton kíváncsian.

- Néhány napja beszélgettem vele - folytatta Standish. - Szokásától eltérően, igen közlékeny volt. Mert általában olyan zárkózott, mint egy osztriga. Persze bizalmas közlendői voltak, ezeket nem mondhatom el. Várnunk kell. Meg kell tudnunk: mi volt a hirtelen félbeszakítás oka.

- És az a pár nappal ezelőtti beszélgetés indított arra, hogy revolvert végy magadhoz? - mondta Leyton.

- Úgy van - válaszolt Standish. Aztán hallgatásba burkolózott.

Öt perc múlva az autó megállt egy közepes nagyságú különálló ház előtt, amely nem egészen az út mentén volt. Néhány fával beültetett kis kert választotta el a vaskerítést a bejárattól. Az első emelet egyik szobájában égett a villany; a ház többi része teljes sötétségbe burkolózott.

Standish nagy borravalót adott a sofőrnek, aztán megvárta, amíg a taxi hátsó lámpája eltűnt a sötétségben, mielőtt kinyitotta volna a kaput. Az eső elállt, de a szél még erősen fújt, és Leyton észrevette, hogy Standish arca a közeli utcalámpa fényében még komorabbnak látszik, mint odahaza.

- Nézd csak a függönyt - mondta -, ott a villanyfényes szobában. Az a dolgozószoba. Ilyen rémes időben nyitva az ablak... nézd, hogy lebeg a függöny. Nem tetszik a dolog.

- Talán a ház hátsó részében van - vélte Leyton.

- Reméljük - mondta Standish röviden, és fölment a kapuhoz vezető lépcsőn, majd csöngetett.

Halkan, de világosan hallották, hogy a ház hátsó felében megszólal a csengő, de senki sem nyitott kaput. Standish újra megnyomta a csengőt, de megint hasztalanul. Aztán lehajolt és bekémlelt a levélnyílás résén.

- Teljes sötétség - mondta. - Biztonsági zárra jár a kapu. Egyre kevésbé tetszik a dolog. Kerüljük meg a házat.

A ház hátsó fele is sötétségbe borult. Egy-két percig haboztak.

- Hát bizony - mondta Standish -, pokolian gyanús az ügy. Tulajdonképpen értesítenünk kellene az első rendőrt, de egyelőre nem óhajtom igénybe venni a hivatalos segítséget. Súlyos kihágást kell elkövetni. Velem tartasz, Bill?

- Betörünk? - kérdezte Leyton. - Vezess csak, öregem. Veled tartok. Melyik ablakon át?

- Egyiken se; gyerekjáték ennek az ajtónak kinyitása.

Standish a zsebéből furcsa külsejű szerszámot vett elő, s egyik végét belehelyezte a kulcslyukba. Egy keveset csavargatta, aztán kattanás hangzott, ahogyan a zár nyelve kipattant.

- Gyönge zár - suttogta és aztán feszülten figyelve megállt a folyosón. Halvány fény szűrődött le előttük a lépcsőházra; a ház másik fele előtt álló utcalámpából áradt befelé. Baloldalt nyitott ajtó vezetett az éléskamrába. A következő helyiség a konyha volt, s a tűzhely ham-vadó parazsa azt mutatta, hogy a személyzetnek is itt kellett lennie korábban.

Standish óvatosan fölvezette társát a hallba, ahol jól láthattak a kapu felső üvegtábláján át beáramló fényben. A legközelebbi lépcsőfordulónál újra megállt. A szél süvítésén kívül nem volt semmi nesz.

- Gyere, Bill - mormogta. - Nincs értelme, hogy itt vesztegessük az időt.

Fölmentek az első emeletre. A lebegő függönyös szobaajtaját alul fénycsík keretezte. Standish gyors mozdulattal fölrántotta az ajtót, jobb kezében tartva revolverét, de karja lassan oldala mellé hanyatlott.

- Jó Isten! - kiáltotta. - Ettől tartottam.

Háttal feléjük az íróasztal mellett egy férfi ült, az asztalra borulva. Bal karja szabadon lógott lefelé, jobb keze pedig görcsbe merevedve markolta a telefonkagylót. Az íróasztal széléről kis vércsík csöpögött a szőnyegre.

Standish kis ideig mozdulatlanul állt, s a szoba mindenrészletét az emlékezetébe véste. Aztán odalépett a halotthoz és fölemelte fejét.

- Szegény! - suttogta. - Szemen szúrták.

Iszonyú sebhely tárult eléjük, és Leyton megborzongva fordult el.

- Értesítsük a rendőrséget, Ronald - mondta. - Most már semmit sem tehetünk érdekében. Nem így képzelem el a jól töltött estét.

Standish arcán töprengő vonás jelent meg, s úgy látszott, mintha nem is figyelt volna rá.

- Rendkívüli dolog - mondta végre. - A halál rögtön beállt. Először arra is gondoltam, hogy talán véletlen baleset történt, hogy hirtelen rosszul lett, a feje előrebukott, és talán valami hegyes tárgy, levélvágó vagy hasonló fúródott a szemébe. De semmit sem látok, ami balesetet okozhatott volna, és az öngyilkosság hasonló okból lehetetlen. Különben is az ember nem követ el öngyilkosságot egy telefonbeszélgetés közepén. Nyilvánvaló, hogy meggyilkolták vagy véletlenül megölték.

- Ezt én is sejtem - mondta Leyton. - De mi a véleményed a rendőrségről? Gyere, telefonáljunk.

Standish a fejét rázta.

- Nem tehetjük, Bill. Ki kellene vennünk a kagylót a kezéből. Mindent úgy kell hagynunk, ahogyan volt. Odamehetsz az ablakhoz és rendőrt hívhatsz, ha erre jár egyik-másik. De először szeretnék megpróbálni valamit. Kérlek, menj és állj oda a szék mögé.

Leyton engedelmeskedett, bár nem értette a dolgot.

- Miről van szó? - kérdezte.

- Próbálom rekonstruálni a történteket - felelt Standish. - Meg akartam állapítani, hogy a fali égő az asztalra vetíti-e az árnyékodat. Amint látod, valóban úgy van, ami még bonyolultabbá teszi a dolgot. De kezdjük az elején. Sanderson a székben ült, mint most, a kagylót arcához emelve, s jobb könyöke valószínűleg az asztalon nyugodott. Egészen rendes modorban beszélt, tehát nem sejthette, hogy veszélyben forog. Megkezd egy mondatot: „Kell hogy... E pillanatban szörnyű furcsa módon megölik. Ez a lényeg. Mit akart mondani? „Kell hogy közöljek valamit? Vagy talán: „Kell hogy idejöjjön?" De semmiképpen sem tudta, hogy gyilkos van a szobában. Ha az árnyék az asztalra hull, Sanderson, aki tapasztalt az ilyen dolgokban, szempillantás alatt fölugrott volna a székéből.

- Lehetséges - vágott közbe Leyton -, hogy csak a középső csillár égett.

És a gyilkos gyújtotta föl a fali égőt? - mondta Standish fejét csóválva. - Lehetséges, de nem valószínű. A gyilkos ösztöne azt súgja, hogy eloltsa a villanyt, s nem, hogy fölgyújtsa. De előfordulhat. Folytassuk. A gyilkos aligha állhatott mögötte, mert így nehéz volna váratlan és egyetlen csapással ölni. Akárki volt a bűnös, bizonyára Sanderson előtt vagy mellett állott. De így is szörnyen nehéz megérteni. Ha valakit szemen akarok döfni, villámgyorsan kell cselekedni. Alig tudom megérteni, hogy Sandersont teljesen meglephették. Különösen a szem ellen intézett támadás vált ki azonnali visszahatást.

- A tények azt mutatják, hogy szegényt igenis meglepte a támadás.

- Van még valami rendkívüli a dologban, Bili - folytatta Standish. - Miért éppen a telefonbeszélgetés közepén támadt a gyilkos?

Átvizsgálta az irattartó tartalmát. Nem talált semmit, csak néhány meghívót és számlát. Aztán a tekintete lassan végigvándorolt az asztalon. Nem sok volt rajta: tolltartó, naptár, nyitott tintásüveg. Középen több ív összehajtott itatóspapír, amelynek egyik sarka vérvörös volt - a halottférfi feje odahanyatlott.

- Jobb, ha a zsebeit nem motozzuk meg - mondta Standish -, de a papírkosárban talán lelünk valamit.

Majdnem üres volt; valami összetépett levél, egy kis itatóspapír, közepén tintafolt - ez volt minden.

- Nem sok - folytatta. - Hohó, hiszen ez a tinta még nedves. És itt látni az itatóscsomón, hogy honnan tépték le a kis szeletet. Egyébként, vajon hol lehet a tintásüvegdugója?

Bill Leyton kifakadt.

- Az ördög vigye el, Ronald, nem tudom és nem is törődöm vele. Ez a szoba... ez a szegény ember... a hátam borsódzik tőle. Fontos az, hol a dugó? Valószínűleg kivették az üvegből, ráesett az asztalra és foltot csinált. Az-tán leszakítottak egy kis itatóst, hogy fölszárítsák.

- És a dugót kidobták az ablakon, könnyed szeszélyből? - kérdezte Standish enyhe gúnnyal.

- Na és, annyira érdekel ez a csekélység? - kérdezte Leyton ingerülten. - Sandersont semmiképp sem ölhették meg a dugóval.

Aztán vállat vont. Standish arcán olyan kifejezés jelent meg, amelyet már jól ismert. Valami ötlete támadt, és még földrengés sem zavarhatta volna meg gondolataiban. Leyton nem értette, hogy miféle jelentősége lehet az eltűnt tintásüveg dugójának, de tudta, hogy hiába vitázna.

- Az ember nem rázza föl az üveget, mielőtt kinyitja, Bill - mondta Standish nyugodtan. - Ez az üveg félig üres.

- Hát aztán? - kérdezte Leyton.

- A dugónak száraznak kellett lennie a kihúzáskor - folytatta a társa. - Tehát a tintafoltot, amelyet az itatós-szelettel szárítottak föl, nem a dugó okozta.

Hirtelen megmerevedett.

- Figyelj! - suttogta. - Ne moccanj. Valaki mozog odalent.

A két férfi feszülten, mozdulatlanul állott. A szél kissé elállt, s a pillanatnyi csöndben világosan hallották, hogy a földszinten megreccsent egy padlódeszka.

- Eredj a függöny mögé, Bili - suttogta Standish. -Talán a gyilkos tért vissza valamiért.

Feszülten vártak az ablak két oldalán levő oldalfüggönyök mögött. Közöttük a csipkefüggöny ördögien lebegett, s neki-nekicsapódott az ablakpárkánynak. Minthogy az ajtó befelé nyílt, nem láthatták a folyosót.

Leyton egy kis résen át az egész szobát láthatta: az asztalra boruló halottat, a félig nyílt ajtót; a fali kapcsolókat. De most az ajtóra meredt megbűvölten. Ki jelenik meg néhány pillanat múlva?

Hirtelen fojtott kiáltást hallott kintről, és amikor Standishre pillantott, látta, hogy az mereven áll, készenlétben a revolverrel. Aztán újra az ajtóra pillantott. A látogató megérkezett. A másodpercek teltek; a feszültség tűrhetetlenné vált, amikor Leyton a kapcsolókra pillantva, egy kezet látott rajtuk. A következő pillanatban a szoba sötétségbe borult, csak az utcalámpa gyér fénye világítottameg.

Az ajtót már nem láthatta, csak a mozdulatlan holttestet, amely még iszonyúbbnak mutatkozott a kísérteties fényben. De a reccsenés elárulta, hogy az ismeretlen belépett. Most mi fog történni? - tűnődött. S a következő pillanatban megtudta. Valami kemény tárgy vágódott arcába, majd a gyomrába. Kínos fájdalomkiáltás szakadt ki belőle.

- Nagyszerű - mondta az idegen. - Sejtettem, hogy nem tévedek. Lépj elő, öregem, mégpedig gyorsan, különben legközelebb nem az asztalt vágom hozzád, hanem valami súlyosabbat!

Leyton Standishre pillantott a függöny mögött, és látta, hogy az gyorsan bólint; megértette: az asztaldobó rejtélyes idegen nyilván azt hitte, hogy csak egy ember rejtőzik a függönyök mögött. Engedelmesen előlépett és várt.