Idill

By Guy de Maupassant

Maupassant a novellairodalom egyik koronázatlan fejedelme, időtlen történetek papírra vetője. Ebben a vékonyka kötetben hat novelláját gyűjtöttek egybe. A kötet értékét növeli, hogy műfordítója Tóth Árpád, akinek magyar nyelvén talán még szebben, élvezetesebben olvashatjuk anyanyelvünkön ezeket a novellákat, mint ahogy a franciák a saját nyelvükön.

• Language: Magyar
• Publisher: Digi-Book Magyarország Kiadó Kft.
• Release date: Nov 29, 2016
• ISBN: 9789633649978

Book preview

Guy de Maupassant

IDILL

NOVELLÁK

FORDÍTOTTA

TÓTH ÁRPÁD

GYULA, 2014

DIGI-BOOK MAGYARORSZÁG KIADÓ

www.digi-book.hu

ISBN 978-963-364-997-8 EPUB

ISBN 978-963-364-998-5 MOBI

© Digi-Book Magyarország Kiadó, 2014

Az e-kiadás szerzői jogi megjegyzései

Ennek az e-könyvnek a felhasználási joga kizárólag az Ön személyes használatára terjed ki. Ezt az e-könyvet nem lehet ismételt értékesítésre továbbadni, sem továbbértékesíteni; nem lehet többszörözni és tilos más személynek továbbadni! Ha szeretné ezt az e-könyvet más személyekkel is megosztani, kérjük, hogy minden további személy számára vásároljon újabb példányokat. Ha Ön úgy olvassa ezt az e-könyvet, hogy azt nem vásárolta meg, vagy nem az Ön személyes használatára lett megvásárolva, úgy kérjük, hogy küldje azt vissza a http://www.digi-book.hu címre és vásárolja meg ott saját példányát. Köszönjük, hogy tiszteletben tartja ennek a szerzőnek és kiadónak a fáradságos munkáját.

TARTALOM

Denis

Miss Harriet

Jules bácsi

Késő bánat

Pincér, egy pohár sört!

Idill

Denis

DENIS

1

Marambot úr felnyitotta a levelet, amelyet inasa, Denis adott át neki.

És Marambot úr mosolygott.

Denis húsz év óta szolgált a házban, zömök, jókedvű emberke volt, akit csudára emlegettek az egész környéken, mint az inasok mintaképét. Most is megkérdezte:

- A nagyságos úr meg volt elégedve? Jó hírt tetszett kapni?

Marambot úr nem volt gazdag ember. Régóta abbahagyta a falusi patikáriusságot, nőtlen volt, s abból a kis jövedelméből éldegélt, amelyet nagy kínnal szerzett össze, mikor még gyógyszereket sózott a parasztok nyakába.

- Igen, fiam - felelt most -, Malois apó megretirált a pörösködés elől, amivel megfenyegettem. Holnap megkapom a pénzemet, ötezer frank egészen jól jön a magamfajta agglegény kasszájába.

És Marambot úr a kezét dörzsölte. Lemondó természetű ember volt, inkább szomorú, mint víg, aki nem tudott tartósan akarni, és szívesen elhanyagolta a dolgait.

Bizonyára nagyobb jólétre tehetett volna szert, ha hasznára fordítva egy-egy fontosabb központba letelepedett kollégája halálát, helyükre furakodott volna, magának szerezni meg vevőközönségüket. Azonban fázott a költözködéstől, s a sok lótás-futásnak a gondolata, amivel az ilyesmi szükségszerűen jár, mindig visszatartotta. Két napig gondolkozott az ügyön, aztán ezzel a bölcsességgel nyugtatta meg magát:

- Na, jó! Majd a legközelebb. Nem veszítek semmit, ha még várok egy kicsit. Talán még jobb alkalom is lesz.

Denis ellenben vállalkozásokra unszolta gazdáját. Aktív természet volt, s most is szüntelenül ismételgette:

- Hej, csak nekem kerülne egyszer egy kis tőkém, de megszedtem volna már magam! Csak ezer frank, s kész volna az üzlet!

Marambot úr mosolygott, de nem válaszolt, hanem kisétált kis kertjébe, ahol hátratett kezekkel, álmodozva sétálgatott.

Denis egész nap dalolászott, mint akit nagy öröm ért, népdalokat, mindenféle hazai nótákat. A szokottnál is nagyobb aktivitás tört ki rajta, végigtisztogatta a ház összes ablakait, vad buzgalommal törülgette az üvegtáblákat, miközben teli torokkal harsogta a nótáit.

Marambot úr, elcsodálkozva ezen a nagy igyekezeten, többször is mosolyogva szólt rá:

- Fiam, ha így nekilátsz, holnapra nem marad semmi dolgod!

Másnap reggel kilenc óra tájban a levélhordó négy levelet adott át Denis-nek, ura számára. A négy levél közül az egyik nagyon súlyos volt. Marambot úr rögtön bezárkózott szobájába, a délután jó részét is ott töltötte. Akkor aztán az inasával négy borítékot küldött a postára. Az egyik Malois-nak a címére szólt, nyilván a nyugta volt benne a pénzről.

Denis ezúttal nem kérdezett semmit az urától; amilyen vidám volt előző nap, most olyan szomorúnak és komornak látszott.

Leszállt az éjszaka. Marambot úr a szokott órában lefeküdt, és elaludt.

Különös zaj riasztotta fel. Azonnal felült az ágyban, és hallgatózott. Hirtelen felpattant az ajtó, s a küszöbön Denis jelent meg, egyik kezében gyertya, a másikban egy konyhakés. Szeme nagyra meredt, ajka és arcvonásai görcsösen eltorzultak, mint az olyan embereké, akiket rettenetes indulat ráz. Sápadt volt, mint egy kísértet.

Marambot úr első megriadásában azt hitte, hogy szolgája alvajáró lett, s éppen fel akart kelni, hogy elébe menjen, mikor az inas elfújta a gyertyát, s nekirontott az ágynak. Gazdája előrefeszítette kezeit, hogy felfogja a csapást, amely egyszerre feldöntötte. El akarta kapni a szolga karját, hogy elhárítsa a rámért gyors döféseket. E pillanatban azt hitte, hogy Denis hirtelen megőrült.

A kés először a hátán találta, másodszor a homlokán, harmadszor a mellén. Eszeveszetten védekezett, a sötétben ide-oda csapkodott a kezével, rugdalózott és kiabált:

- Denis! Denis! Megbolondultál, Denis?

A másik azonban lihegve vadult, döfködött tovább; egy-egy rúgás vagy ökölcsapás visszavetette, hogy dühöngve kezdje újra. Marambot úr még két szúrást kapott a lábába, egyet meg a hasára. Hirtelen azonban egy gondolat nyilallt át az agyán, és erre kiabálni kezdett:

- Denis, hagyd abba, hallod? Hiszen nem is kaptam meg a pénzemet!

Az ember azonnal megállt, és gazdája a sötétben hallotta sípoló lélegzését.

Marambot úr rögtön folytatta:

- Egy