Levendula manó kalandjai

By Katalin Tilk

A testvérek szeretik egymást. Még a 15 centis kerámiából valók is. A kerámia- manótestvérek meg pláne! Ha a sors elszakítja őket, -tűzön-vízen át-, de megkeresik egymást. Levendula Flóris manó is keresi kicsi húgocskáját. Magyarország keleti csücskéből földön, vízen, levegőben, madárháton lovagolva, vakondjáratokban bukdácsolva ezer veszéllyel szembe szállva jut el Tihanyba, Flóra húgocskához.

• Language: Magyar
• Publisher: Underground Kiadó és Terjesztő Kft.
• Release date: Dec 7, 2020
• ISBN: 9786156106797

Book preview

Levendula manó kalandjai

Tilk Katalin

2019

Underground Kiadó

www.undergroundkiado.hu

Minden jog fenntartva!

fejezet:

Levendula manó bemutatkozik

Egyszer volt, hol nem volt, volt Magyarország észak- keleti csücskében egy szép, nagy város. Bár –valljuk be őszintén- régebben kicsit nagyobb és kicsit szebb is volt.

Egy nyáron szorgalmas építőmunkások gyönyörűséges áruházat építettek a város szélén. Hatalmas parkolót is készítettek, ahol leállíthatták a kocsijukat a vásárlók. Apró gyereklábaknak és a bottal bandukoló idős néniknek, bácsiknak könnyű volt a sok szép fotocellás bejáratot elérni.

Bent az áruházban mindig jó idő volt. Ha kint hóvihar tombolt, benn akkor is kellemes meleg volt. Ha nyáron rekkenő hőség izzasztotta az embereket, a boltokban pompásan fel lehetett frissülni.

Az épületben tágas sétaterek vezették a vásárlókat a hatalmas élelmiszerüzletbe és a számtalan kisebb cipő-, ruha-, játékboltba.

Ha a sok járkálásba belefáradtak a népek, kényelmes padokon megpihenhettek virágok, kicsi fácskák árnyékában. Csobogó szökőkút mellett lehetett üldögélni, beszélgetni vagy csak egyszerűen nézelődni, semmit-tenni.

Az sem jelentett problémát, ha valaki megszomjazott, vagy éppen megéhezett, mert kávézók, önkiszolgáló éttermek álltak a vendégek rendelkezésére. Posta, gyógyszertár, újságos is volt az óriási épületben. A bejáratnál pedig egy takaros kis virágboltocska unatkozott.

Az emberek bevásárlás előtt még nem akarták megvenni, és holmi krumplival, hagymával összepréselni a csodaszép csokrokat.

Utána pedig már hatalmas, alaposan megpakolt bevásárlókocsikkal távoztak. Közben arról beszéltek, hogy megvettek-e mindent, amit akartak, vagy mit felejtettek el megvásárolni. Így már csak arra figyeltek, hogy hazaérjenek végre, és mindent szépen kicsomagoljanak, helyre- rakjanak, megpihenjenek.

Nem nagyon vették észre a bejárat mellett található virágboltot.

Pedig igazán megállhattak volna egy- két pillanatra! A lelkük is felfrissülhetett volna itt, a szebbnél szebb, különlegesebbnél különlegesebb virágok között!

A boltoskisasszony vízzel permetezte a bódító illatú rózsákat, jácintokat, liliomokat és a sok-sok cserepes virágot. A finom párás melegben jól érezte magát a sok növény és az a betévedő néhány ember is, aki többnyire azért állt itt meg, mert a felesége még visszaszaladt azért a cipőért, amit az előbb felpróbált ugyan, de nem vett meg, vagy zöldségért a vasárnapi levesbe. Aki egyszer megállt a virágosnál, az észre sem vette, hogy repül itt az idő.

Ez ugyanis egy varázslatos virágos volt!

Sok- sok látnivaló akadt itt. A virágok, cserepek, kaspók mellé kicsi szobrocskákat, állatfigurákat helyezett el a tulajdonos. Nagy piros, fehér pöttyös sapkájú gomba- emberkéket, óriási szájú zöld békákat, szárnyas tündéreket, filc darazsakat, kedves kis méhecskéket.

Az egyik felső polcra pedig egy aprócska kék levendula manócskát tett. Szegényke már egészen be volt csúszva a sarokba. Régebben ugyan állt mellette egy- két cserép levendula, ami nagyon sokáig senkinek sem kellett. Mikor végre valaki megvásárolta, a boltos- kisasszony nem hozatott újabbat. Nehogy a nyakán maradjon az is. A manócska ekkor csúszott beljebb, a sarokba. S már senki sem vette észre. A felső polc meg amúgy is olyan magasan volt, hogy oda már nem került semmi.

A kis manó pedig nagyon vidáman nézett ki. Levendulavirágból volt a sapkája, halványlila kertésznadrágot viselt, ami egy picurkát lecsúszott a pocakjáról. A lábán sötétkék, legalább két számmal nagyobb cipőt viselt. A kezében egy locsolókannát tartott, mert neki kellett locsolgatni a levendulát. Ez a virág ugyanis nagyon kényes. Se a sok, se a kevés vizet nem bírja, s a levendulamanók hosszú évszázadok óta már jól megtanulták a megfelelő öntözést. Levendula Flóris is, merthogy így hívták a manócskát.

Halásztelken született Flóris, egy ügyes kezű keramikus asszony műhelyében, sok-sok társával együtt. A műhely polcain sorakoztak a kisebb- nagyobb manócskák. Öregek, fiatalok, lányok, fiúk, sőt még babamanók is. Éjjelente, amikor besötétedett, és senki emberfia nem volt a közelben, életre keltek a szobrocskák. Nyújtózkodtak, megmozgatták elgémberedett tagjaikat, jól kibeszélgették magukat. Ilyenkor folyt a kicsi manók tanítása és a nagyok továbbképzése is.

Az új manógyerekeknek ekkor rendezték meg a keresztelő ünnepségeket és az elköltözők búcsúünnepélyét is.

Reggel viszont, ahogy az első napsugár bekukucskált az ablakon, vagy egy lámpa fénye világította meg a műhelyt, megállt a manóélet.

Ha egy kóbor fénynyaláb csiklandozta meg a manócskák fejét és vállát, vagy ember jelent meg a közelben, netán mindkettő egyszerre, azonnal kővé váltak a kicsi szobrocskák.

A manótörvények és a nagy Manó- Magatartási Szabályzat szerint tilos emberek között mutatkozni. Nem szabad őket megzavarni. Minek problémázzanak,