A szegén ember meg a tűz: Bukovinai székely népmesék II.

Ön a Bukovina Kiadó 2015 őszén meghirdetett meseillusztrációs rajzpályázatának eredményeként született két mesekönyv egyikét tartja a kezében. A Kiadó munkájának célja a bukovinai székely kultúra megőrzése és átörökítése a jövő nemzedékének. Ennek a törekvésnek a részeként hívtuk életre a rajzpályázatot, melyre számos szebbnél szebb pályamű érkezett, nehéz helyzetbe hozva ezzel a szakmai zsűri tagjait. A legjobbak helyet kaptak a kötetekben, illetve a borítón. Kellemes időtöltést kívánunk a család minden tagjának a könyv olvasásához!

• Language: Magyar
• Publisher: Underground Kiadó és Terjesztő Kft.
• Release date: May 7, 2018
• ISBN: 9786158074230

Book preview

cover.jpg

A szegén ember meg tűz

Bukovinai székely népmesék II.

A csürketojás

Hol vót, hol nem vót, vót a világon egy szegén asszon, s annak a szegén asszonnak vót tizenkilenc tojáskája s egy kotlócskája. Hát ő biza megültette, s abból egy csürkéje, akkora hatalmas csürkéje lett, hogy még akkora csürkét senki se látott. De elig bujt ki a tojásból, valahogy a kotló kiment a kert mellett, s a csürke kibutt a kerittésen, a kerten. S oda a kapu elejibe akkorát tudott az a naposcsürke tojni, hogy a forgalmat megállitotta.

Jöttek a szekerek, megrakva gabonával, búzával, árpával, rozsval, keresztek felrakva, de abbiza senki se tudott se ere menni, se ara menni, mindenki meg kellett álljon. Mi van itt? Miféle csuda van?

Hát egy nagy tojás.

Na, hamar valaki kitalálta, hogy hozzanak csak egy terü szalmát, s a tojást meg kell sütni, s megegyük. Úgy es lett. Hamar egy ember hozott egy nagy terü szalmát, s a tojásra rearakták, s azt ott biza szőrén-szálán megsütték. Aztán aki elment ere-ara, aki csudát akart látni, aki tojást akart enni, az mindenki odament. A budlibicskával, késvel, villával, mindenki csak tojást ett.

img1.jpg

Ott vót egy szegén ember, s az es a budlibicskájával ette a tojást, s ette. Hát, ahogy ette a tojást, vélletlenül a bicskáját beléejtette a tojásba.

Na – aszongya, – csak nem hagyom annyiba az én drága fejérvári budlibicskámot, hanem én lemenyek utánna, s visszahozom.

Egy nagy hosszu lajtorját keresett, s azon a tojásba leereszkedett. Hát a setétbe, hogy matassa a bicskáját, keresi, esszetalálkozott a keresztapjával.

– Adjon Isten, keresztapám!

– Adjon Isten, édes fiam! – aszongya. – Hát te mit keresel itt?

– Hát – aszongya – én a budlibicskámot. Ahogy ettem a tojást, úgy beléejtettem.

– Azt te hejába – mondja a keresztapja -, én hajtottam haza a csordát, s ökröstől, tehenyestől, midenestől mind ide beléestek. S most három napja keresem, s sohutt se kapom a csordát. Akkor te hogy kapnád meg azt a budlibicskát? Jobb – aszongya –, hogy ha kijövünk, s mü es együk – aszongya – tovább a tojást, met mü amig keresgélünk, addig megeszik, s asztá nekünk nem lessz, amit együnk.

S így szép lassan