Az orrszarvú asszony

By Stock, Peter (Tőke Péter Miklós)

– Rendben! – mondta az őrmester, és bal kezével előrántva sípját, teli tüdővel belefújt. Jobbjával ugyanekkor a pisztolyát kapta elő, és a meglepett csapatra szegezte. – A wandorobók álljanak ide mellém, a többiek pedig oda, a falhoz! Gyorsan! Chapchap!... Aki nem engedelmeskedik, golyót kap!... Halljátok? Az aszkárik már körülvették az épületet; fölösleges minden ellenállás!
A vadorzókat teljesen megzavarta az újabb fejlemény, s ha nem jön segítségükre egy whiskysüveg, akkor talán minden úgy alakul, ahogy Yulu és Bob képzelte.
A veszedelmes palack a nézők felől érkezett, és akkora erővel csapódott az őrmester kezének, hogy a fegyver kirepült belőle... Úgy látszik, az egyik vendég nagyon ellenezte a rendőri erőszakot, és nemtetszésének ily módon kívánt hangot adni; igyekezve megőrizni az inkognitóját is.
– Kapjuk el a Mzeet! – üvöltött a magas pócser, a fegyvertelenné vált „öregre” mutatva. – Öljük meg a wandoróbokat is, mert az ő emberei!
Senki sem kérdezte, miből jött rá erre. Három pócser a fegyvertelen Yulura rohant, a ruhájuk alól előrántott bozótvágó késsel, ketten pedig Bindura és Pelimbura vetették magukat.

*

Az Orrszarvú-asszony néven ismert bandavezér áldozatai között nem csak orrszarvúk és elefántok vannak, hanem emberek is. Connor hadnagy és Yulu őrmester, a nairobi rendőrség nyomozó-párosa, minden eszközt bevet a kegyetlen Bibi Kifaru elfogása érdekében.

• Language: Magyar
• Publisher: Fapadoskonyv.hu Kiadó
• Release date: Dec 10, 2013
• ISBN: 9789633764824

Book preview

PETER STOCK

AZ ORRSZARVÚ-ASSZONY

Honlap: www.fapadoskonyv.hu

E-mail: [e-mail]

Borító: Tőke Péter Miklós

978-963-376-482-4

© Fapadoskonyv.hu Kft.

© Tőke Péter Miklós, 2012

I. FEJEZET

A KACAGÓ HIÉNÁBAN

A vízilovat szuahéli nyelven „kibokó"-nak hívják. Ebből a tényből nagy valószínűséggel következik, hogy az ember, akinek ezt a becenevet adták a társai, hasonló tulajdonságokat mondhat magáénak, mint a nílusi víziló. A jelen esetben ez azt jelenti, hogy a Kibokó nevű néger meglehetősen nagydarab férfi volt, és élősúlya megközelítette a kétszáz kilogrammot.

Ám az angol fennhatóság alatt lévő Kenya tartomány lakosai nem kilóban, hanem fontban mérik a súlyt, miáltal a kétszázból négyszáznál is több lesz, tudniillik, fontra átszámítva.

Mondhatná valaki, hogy ez még mindig messze elmarad egy valódi víziló két tonnájától, de hát ne keressünk a kákán is csomót! Különösen hátulról nézve, nem sok különbséget lehetett felfedezni a derék vízi emlős, és a szóban forgó fekete megjelenésében.

Volt valami vízilószerű Kibokó arcában is; ha kitátotta széles állkapcsát, húsos ajkai közül hegyesre reszelt fogak villantak elő… Mellesleg ugyanúgy szeretett pihenni, mint a jórészt vízben élő névrokona, és a lubickolás nevű kedvenc időtöltését csak azért nem gyakorolta most, mert nem tudott hol lubickolni.

Vizes pocsolya híján, ezúttal a saját verejtékében fürdött, miközben egyik jegelt whisky-on-the-rockot a másik után küldte le a torkán, a Kacagó Hiénához címzett, rosszhírű lebujban, ahol mindenféle szedett-vedett öltözékű, kétes alakok ültek az asztalok mellett, vagy támaszkodtak az ivópultnál…  Kibokó jól érezte magát ezen a helyen, ahová azzal a céllal jött, hogy a rejtélyes „Rivális" után kutasson. A kutatás nem volt túl fárasztó számára, mert csupán abból állt, hogy elterpeszkedett az egyik bokszban álló asztalnál, ahonnan pihenés közben is láthatta a kocsmába érkezőket.

Három társa ezalatt Nairobi utcáit, sikátorait rótta a délutáni, tikkasztó hőségben – igyekezvén feltűnés nélkül információt szerezni a nemrég felbukkant személyről, aki magas áron vásárolja meg a bennszülöttektől az elefántagyarat, és az orrszavúak tülkét. Persze, még ez a „magas ár is elenyésző töredékét képezte csak annak az összegnek, amit aztán ő zsebelhetett be értük, a „feketepiacon…

Kibokó szeme le-lecsukódott néha a melegtől, s így történhetett meg, hogy néhány belépő elkerülte vizsla tekintetét… Bóbiskolásából felneszelve, arra lett figyelmes, hogy a szomszédos bokszból halk beszéd zaja szűrődik át hozzá, s olyan – a fülének felettébb kedvesen csengő – szavak hallatszanak, mint „pembe és „feza, vagyis: „agyar és „pénz.

Az álom nyomban kiment a szeméből, és rászorította fülét a bokszokat egymástól elválasztó vesszőfonadékra, hogy fültanúja lehessen a társalgásnak. Sajnos így sem hallott mindent, mert amazok odaát nagyon halkan beszélgettek, de Kibokó mégis roppant elégedett volt: a véletlen jóvoltából sikerült megtalálnia a személyt, akit annyira keresett!

Most már csak azt kellett eldöntenie, milyen úton-módon csípje fülön a vakmerőt, aki ujjat mert húzni az ő főnökével, Bibi Kifaruval – a hírhedt Orrszarvú-asszonnyal!

A legegyszerűbb megoldás az lett volna, ha odamegy a beszélgetőkhöz, megfogja az ipsét, és magával viszi… Az Orrszarvú-asszony ugyanis a lelkére kötötte, hogy az illető élve kell neki, nem pedig holtan!… Igen ám, de világos nappal nem olyan könnyű csak úgy elvinni valakit a fővárosból, akarata ellenére. Arról nem is szólva, hogy a másik kettő is közbeavatkozhat, hiszen ha a Rivális „eltűnik", akkor ők rengeteg pénztől esnének el; épp most egyeztek meg ugyanis a jókora vételárban, amely még nagyobb is lehet, ha az ígért pembék megfelelnek majd a várakozásnak!

Miközben Kibokó az emberrablás különböző módjait latolgatta, a beszélgetők befejezték a tárgyalást; mire pedig úgy döntött, elsétál a szomszédos boksz előtt, egy pillantást vetve rájuk, már csak a hűlt helyük nézett vele farkasszemet!

A rémülettől zsibbadtan tekintett a kijárat felé, melynek becsukódó ajtajában barna hátakat látott eltűnni. Termetét meghazudtoló fürgeséggel iramodott az ajtóhoz – legázolva két gyanútlan vendéget, akik szintén távozni akartak, ám ehelyett a padlón kötöttek ki, és egy időre elveszítették az öntudatukat.

Az ajtón kilépve két, bőrlepelbe öltözött bennszülöttet látott, a wandorobó vadászok szokásos fegyverzetével: mérgezett nyilakat tartalmazó tegezzel és íjjal, mérgezett hegyű lándzsával. Egyenletes tempóban haladtak a városból kivezető úton, és Kibokó teljesen biztos volt benne, hogy ezzel a kettővel beszélt az imént a harmadik, akit őneki kell elfognia!… Az utóbbit azonban mintha a föld nyelte volna el: nyoma sem látszott!

„Ott van még most is a lebujban! – cikázott át Kibokó agyán a felismerés. – Egyszerűen átült egy másik asztalhoz, és a többi vendég között képtelenség volna felismerni!"

Sejtelme sem volt róla, hogyan nézhet ki a fickó…

– Hé, Kibokó! Találtál valamit? – kiáltotta egy hang, és a vízilóküllemű fekete örömmel látta viszont két emberét, a nyomozással megbízottak közül.

Rögtön odaintette őket magához, elhadarta nekik a fejleményeket, majd így fejezte be:

– Bata, te velem jössz! Követjük a dorobókat, és ott leszünk, ahol elejtik holnap a kifarut!… Huzuni, te megkeresed Girit, és utánunk jöttök! Hagyunk majd valami jelet, amikor letérünk az útról, csak tartsátok nyitva jól a szemeteket! Nagyon óvatosnak kell lennünk, mert ha a msenzik megneszelik, hogy a nyomukban vagyunk, akkor lőttek a jutalomnak!… Ha elszúrjuk a dolgot, akkor Bibi Kifaru egész biztosan megharagszik, és tudjátok, hogy az mit jelent: nem ússzuk meg verés nélkül!… Azt pedig én nagyon nem szeretem!

II. FEJEZET

BIBI KIFARU

Fekete volt az afrikai éjszaka, fekete a kar, amely a botot fogta, és fekete a test, amelyre a bot lecsapott… A középkorú áldozatot egy fatörzshöz kötözték, és már túl volt azon a ponton, hogy ordítani tudjon; csak nyöszörgött, és tartani lehetett tőle, hogy elájul.

Kínzója abbahagyta a verést, és lihegve kérdezte:

 – Nem akarsz beszélni inkább?… Neked is jobb lenne, és nekem sem fáradna el annyira a karom!

A néger nehezen, hörögve szedte a