Szörnyek és Szépek

By Soman Chainani

Azt hiszed, hogy ismered a régi meséket? Tévedsz. Semmit sem tudsz róluk. A Jók és Rosszak Iskolája című népszerű sorozat szerzője, Soman Chainani ezúttal tizenkét klasszikus mesét írt át, úgy, hogy azok a mai útkereső kamaszokat és fiatal felnőtteket is megszólítsák. A különleges hangulatú történetek mintha lelkünk legbelső zugait is ismernék, mintha közvetlenül rólunk és hozzánk szólnának... A borzongató történetek lázadó főhőseit rejtélyes, varázslatos világ veszi körül. Mindegyikük azért küzd, hogy feltárja a szívében rejtőző igazságot, amely az élet titkát rejti… na meg a halálét. A herceg, akit minden este meglátogat valaki... A szépséges lány, aki úgy küzd, mint egy szörnyeteg... A fiú, aki elhatározza, hogy nem lesz áldozat... A boldogsághoz vezető ösvény, amely eltűnik... és később újra előbukkan. Lapozz tovább, ha mersz… 18 éves kortól ajánljuk

• Language: Magyar
• Publisher: Menő Könyvek
• Release date: Mar 4, 2024
• ISBN: 9789635844494

Book preview

cover.jpgimg1.jpgimg2.jpg

A mű eredeti címe:

Beasts and Beauty: Dangerous Tales

Text copyright © 2021 by Soman Chainani

Illustrations copyright © 2021 by Julia Iredale

Hungarian translation © 2023 by Bozai Ágota

Published by arrangement with HarperCollins Publisher

All rights reserved.

Kiadta a Menő Könyvek, a Manó Könyvek Kiadó Kft.

imprint kiadója. A Manó Könyvek Kiadó az 1795-ben alapított

Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja, 2023

1086 Budapest, Dankó u. 4–8.

Felelős kiadó: Kolosi Beáta ügyvezető igazgató

Minden jog fenntartva.

Felelős szerkesztő: Boczán Bea

Olvasószerkesztő: Aranyossyné Bondi Judit

Műszaki vezető: Rácz Julianna

Elektronikus könyv: Szegedi Gábor

ISBN 978-963-584-449-4

img3.jpg

Maria Tatarnak,

aki kinyitotta az ajtót…

SOMAN CHAINANI, a Jók és Rosszak Iskolája című népszerű sorozat szerzője 2021-ben, a világjárvány tombolása közben írta meg ezt a könyvét, melyben a régi Grimm-mesékhez nyúlt vissza, hogy azok erőt adjanak és utat mutassanak a legnehezebb időkben. Gyerekkorának meghatározó élményei voltak a klasszikus mesék Disney-féle filmes feldolgozásai, amelyek Chainani szerint félrevezetőek, mert egyoldalúan és sematikusan ábrázolják a hősöket. A hercegek mindig szőkék, a hercegnők mindig arra várnak, hogy valaki megmentse őket a gonosz boszorkánytól, és akik jók, azok mindig jók maradnak. Pedig a Grimm-mesékben éppen arról van szó, hogy néha a jóknak is rosszá kell válniuk ahhoz, hogy megismerjék önmagukat, és megtalálják helyüket a világban. A hercegek sem mindig szőkék, és néha bizony a boszorkány is győzhet.

Az eredeti mesék lényege ugyanis nem a szórakoztatás, hanem az útmutatás – állítja Chainani. Olyan élethelyzeteket dolgoznak fel, amelyekkel egyszer mindenkinek szembe kell néznie. Így sokszor félelmetesek, ijesztőek és nyugtalanítóak, ahogy maga a valóság is sokszor az.  A szerző elsődleges célja az volt, hogy úgy írjon át tizenkét jól ismert mesét, hogy azok a körülöttünk lévő világra reflektáljanak, és izgalmasak legyenek a mai olvasók számára is.

Chainani finom érzékenységgel nyúl olyan témákhoz, mint a feminizmus, az etnikai sokszínűség, a szabad szerelem, a családi kötődések vagy a felnőtté válás. Ezek a mesék nem gyerekeknek szólnak. A lélek legsötétebb zugait is bejáró, borzongató hangulatú történetek leginkább az útkereső kamaszokat és felnőtteket kívánják megszólítani.

A szerző a könyvet tanárának, Maria Tatarnak ajánlja, aki a Harvard Egyetem professzora, a gyermekirodalom és a német romantika irodalmának szakértője, a Folklorisztika és Mitológia Program szakmai vezetője.  Számos könyvet írt, többek között a Grimm-mesékről, a női mesehősökről és a klasszikus mesék örökérvényű igazságairól. Ahogy egy interjúban fogalmazott: a régi mesék nagy ereje abban rejlik, hogy mindent megmutatnak. Nem söprik a szőnyeg alá a problémákat, nem  rettennek meg egyetlen tabusított témától sem, hanem bátran szembenéznek velük, ezzel segítve a mindenkori befogadónak, hogy boldogabban éljen, míg meg nem hal.

A szerkesztő előszava

Tartalom

A szerkesztő előszava

Piroskák

Hófehérke

Rózsapiros

Rapunzel

Jankó és a babszem

Jancsi és Juliska

Szépség és szörnyeteg

Kékszakáll

Hamupipőke

A kis hableány

Rumpelstiltskin

Pán Péter

Soman Chainani

img4.jpgimg5.jpgimg3.jpg

A TAVASZ ELSŐ NAPJÁN A FARKASOK felfalják a legszebb lányt.

Előre figyelmeztetik a falu lakóit, hogy melyik lányt akarják; összekarmolják házának ajtaját, és a lépcsőre vizelnek. Senki nem látja a farkasokat, ahogy a harmatot sem látjuk, mielőtt a fűszálakra tapad. Ahogy a tél elenyészik, a város mindig azt gondolja, hogy megtört az átok, mert mindenkit reménnyel tölt el a lágy tavasz kegyelme. De aztán megtörténik a jelölés. Néha néhány héttel azelőtt, hogy felfalják a lányt, néha csak néhány nappal korábban a farkasok elhatározzák, hogy ki legyen a préda. Amint azonban kiválasztották, a lány már az övék. Sem a gyermek, sem a család könyörgése nem hat. A tavaszi napéjegyenlőség előestéjén a farkasok prédájukért üvöltenek. Ezt hallván a városi elöljárók kiviszik a lányt az erdő szélére, és beküldik a rengetegbe. Amennyiben nem adnák át, sokkal rosszabb dolgok következnének be, mint egy szép lány elvesztése, bár senki nem tudja, hogy pontosan mi történne. Hamarosan újabb farkasüvöltés hallatszik az erdő mélyéről: halkabb, elégedett hang. A farkasok megkapták, amit akartak. Az emberek szétszélednek. A lányt elfelejtik. A háborítatlanság ára.

De ismét közeleg a tavasz.

Eltelt egy újabb év.

Házak dideregnek, hiába az alkonyati langyos pára, a virágok édes özöne.  Anya és apa ül egymás mellett, ajkuk cserepes, körmeik töredezettek; nézik a lányt, ahogy az utolsó húscafatokat rágja le a csontról, vörösesbarna haja a tányérját kitöltő mártásba lóg. Nem gondolták volna, hogy gondot okozhat, mert vézna lábakkal, tömpe disznóorral és parasztbarna bőrrel született, szüleinek halovány másaként. Egészen biztosak voltak abban, hogy egész életére velük marad. A szépség azonban, ahogy a farkasok, nem sieti el a választást; lassú, fagyos rémület kelt ki az anya szívében. A lány szeme zafírkék lesz, bőre fényes, mint a méz, nyaka megnyúlik, kecses, mint a hattyú…

Mégis meglepetés a jel az ajtón. Nagyon sokáig volt a lányuk teljesen átlagos. A szépség bajként zúdult rá. Semmiben nem támaszkodik rá; semmiség, olyan, mint a málló festék. Ilyen semmiségért meghalni…

Ostoba szörnyetegek!

A félelemmel sem törődik.

Az erény az ő oldalán van.

Az asztalon heverő késért nyúl, amivel apja húst szokott vágni. Az acélfogak közül zsír cseppen, ahogy végigtörli a pengét; a zsírcsepp az erre az alkalomra kötött csuklyájára és köpönyegére hull. Vörös, mint a vér, élénk, mint a tűz. Ő kérte, hogy ezt az öltözéket viselhesse az erdőben. A farkasok elől azonban nem lehet elrejtőzni. Akkor inkább történjen minden minél gyorsabban.

A kés elnehezül a kezében.

Hova tegye?

img6.jpg

– Szükségem van egy kosár élelemre. Nagymamának viszem.

Anyja egy szót sem szól.

Apja folytatja az evést.

– A nagymama háza a folyón túl van – mondja a lány. – Ha biztonságban odaérek, üzenni fogok.

Anyja feláll, alig vesz levegőt, úgy csomagol szikkadt zsemlét, szottyadt gyümölcsöt, savanyú sajtot. Az apa rosszallón néz a feleségére. Ételt pazarol ilyen elveszett küldetésre. De nincs vita. Ma este nem. Ráadásul a lány olyan makacs, mint a felesége anyja; olyan nő, aki ajándékkosarat vár a vendégtől; attól is, aki farkasok elől menekül.

A nap dühös sugarakkal megy le; égő gyertya kerül a kézbe. A farkasok az erdőből üvöltenek.

A lány most először érez félelmet.

Egészen addig azt gondolta, hogy valamiképpen legyőzheti őket. Ember az állat ellen. A jó a gonosz ellen.

De a farkasok dala nyugtalanítja; az önsajnálat gyászéneke, mintha nem tudnának magukon segíteni. Saját természetük foglyai.

A jóság pedig nem fegyver a megszállottság ellen.

img3.jpg

Mégis nyugodtan lép be a rengetegbe.

A város lakói kikísérik az erdőszélre; minden férfi, nő, gyerek ott van, és megvárják, amíg bemegy. Kezük összekulcsolva, mintha a lelkéért imádkoznának. Valójában azonban azért vannak ott, nehogy hazarohanjon.

Cipellője alatt ágak reccsennek; bizonytalan ösvény nyílik meg előtte, a halálba küldött lányok útja. Emlékszik ezekre a lányokra; szépnek születtek, megjelöltnek születtek; mindig szerényen, lehetőleg feltűnés nélkül jártak a városban, kerülték azok tekintetét, akik feláldoznák őket. Ezek a lányok tudták. Jóval azelőtt, hogy a farkasok eljöttek értük. Mindegyik pontosan tudta, hogy nem lány, hanem hús. Csak még él.

img7.jpg

Az ösvény összeszűkül, faágak kapnak feléje. Hozzászokott az előtte összezáródó utakhoz. Nemcsak a szépségek szenvednek. A többi lányt is megrontották a farkasok; azokat is, akiket nem választottak ki. A fiúk úgy válogatnak közöttük, mint a maradékban. Ezért van az, hogy ha egy lány férjhez megy, szó nélkül feltakarít a férje után. Szerencsés, hogy életben lehet, hördülnek, mordulnak rájuk. Szerencsés, amiért nem elég szép ahhoz, hogy a farkasoknak kelljen. Az anyja is ezek közé a lányok közé tartozott. A hulladékhalomból választották. A lány pontosan látta ezt apja tekintetében. Minden férfi egész életében az után vágyakozik, aki nem lehet az övé. A lány után, akit felfaltak a farkasok. De a második legjobb mellett ragadtak le. Egy életre. Ezért van az, hogy az apja soha nem boldog. Ugyanilyen lenne, ha fiút vett volna magához társnak, hogy együtt éljenek.

De most nem ez a helyzet.

Mostantól akármi történik, az élete megváltozik.

Az élet megváltozásának azonban ára van.

Az ára az, hogy az élet és halál közötti ösvényen kell végigmenni.

A kés rejtve marad a kosárban. Szeme ezüstösen csillan. Hadd jöjjenek csak! És akkor előbukkannak a sötétből. Mint a köd, eltakarják az ösvény végét. Alaktalan árnyékok törzse, mint egy kívánság megidézte dzsinn. A szemük árulja el őket; a kegyetlen, sárga félhold, ami olyan régi, mint maga az idő. Köpönyegének vörös csuklyáját szemébe húzza, mintha pajzs lenne, egy lépést hátrál…

Holdfény ejti csapdába, az erdő sápadt fáklyája.

Körbejárják. Fekete bőrnadrágos fiúk; mellkasuk csupasz, karjaikon kidagadnak a vénák. A lány egy pillanatig azt hiszi, ez valami trükk; sosem voltak farkasok, csak lányokat maguknak megjelölő fiúk. Egy lányt, aki az ő lázadó törzsükkel marad. Ő lesz a különc hercegek hercegnője… De most látja, hogy a szájuk nyálas, hogy hajuk a hasukig ér. Érzi a vad pézsmaszagot.

Ez a baj a farkasokkal. Trükkösek. Alakváltók. A közelükbe vonzzák az embert. Nem elég nekik, ha megölnek. Előbb játszadozni akarnak veled.

– A te döntésed – szólal meg az egyik fiú. Sötét hajú, hosszú fogú. Szavai fröcsögők és mégis, valahogy könyörgők. Szokatlan könyörgés.

Aztán meglátja a mohó éhséget a szemében. Mindegyikük szemében.

És már érti.

Neki kell kiválasztania, melyik farkas egye meg.

Ez a játszma.

Menj bele a játékba, gondolja a lány.

A túlélés nem azon múlik, hogy ellenállsz-e a játéknak, hanem hogy megnyerd a játszmát.

Nem siet. Mindegyiküket végigméri, közben keze a kosárba csusszan. A kést keresi. Tekintetével az összes sovány fiút pásztázza, kilátszó bordáikat nézi. Mintha egy éve éheznének, és mind erre, csak erre a pillanatra várna. A falkavezér, aki az árnyékba húzódva, karba font kézzel áll, egyáltalán nem úgy néz ki, mint aki éhezett. Mellkasa telt, és egyenesen unottnak tűnik. Bőre gyöngyfehér, sötét haja göndören kócos, olyan, mint maga Cupido. Szépsége egyetlen más fiúéhoz sem hasonlítható, és pontosan tudja, hogy ő lesz a kiválasztott, ahogy mindig is ő volt. De ebben nincs verseny, ezt mondja a tekintete. Látja a lányban a rút kiskacsát; a nem kiérdemelt, hanem megtalált szépséget. Ezért nem lesz olyan jó íze.

– Válassz valaki mást – mondja a lánynak.

Ő tele van. De hiába. Mert ő a megtestesült férfiszépség. Ezért tudja, hogy a lány őt fogja választani.

És valóban őt választja.

– Menjetek – mondja a többieknek.

A többiek pedig morgolódnak, de nem harcolnak. Eloldalognak a rengeteg erdő fái közé.

– A maradékot megkapják – mondja a lánynak.

A lány már egyedül van a falkavezérrel. A fiú végignéz rajta. A rideg, sárga szem aranyfényűvé melegszik. Sápadt arca kipirul. Így, hogy a többi fiú már nincs ott, újra megnézi magának a lányt. Mereven áll előtte. Nyál csordul szája szélén.

Aztán meglátja a lány kezét a kosárban.

A lány megszorítja a kés markolatát.

A fiú vagy nem vette észre, vagy nem érdekli.

– Csak tessék – mondja. – Edd csak meg, amit a kosaradban hoztál. Hizlald fel magadat. Attól csak jobb ízed lesz.

– A húgomnak hoztam – feleli a lány. – A folyón túl lakik. Nagymamával.

A fiú a fülét hegyezi.

– A folyó már nem a mi területünk. Nem ismerem a lányokat, akik ott élnek – mondja. – Fogadni mernék, hogy mind csupa csont és bőr.

– Ez egyszerűen nem igaz – sóhajt a lány. – A húgom sokkal szebb nálam.

A falkavezér arcán a pír egyre terjed.

– A folyón túl? Hol?

A lágy nevet.

– Ugyan miért árulnám el neked?

A fiú odaugrik hozzá, torkon ragadja.

– A nagyanyád háza. Hol van? – Szeme véreres, szája habzik. – Mondd meg!

– Különben mi lesz? Megeszel? Így is, úgy is megeszel.

A falkavezér felemeli a lányt a földről, nyáltól csöpögő szája fölé, mintha egészben akarná lenyelni. De nem azért csorog a nyála.

– Mondd meg, és elengedlek.

A lány elgondolkodik.

– És a barátaid?

– Követni fognak abban a pillanatban, amint elindulok. Fuss haza, adj csókot anyucinak és apucinak is. Most pedig mondd el, mielőtt meggondolom magamat.

A lány gondolkodik.

– A farkasok hazudnak.

– Ahogy az öntelt lányok is  – csattan a falkavezér hangja, és karmait a lány nyakába vájja. – Ezt talán csak azért találod ki, hogy szabadon engedjelek.

img8.jpg

Vér csorog a lány torkán. Ez nem állítja meg a farkast. Semmi nem állítja meg. Kényszeríteni fogja, hogy elárulja, nem számít, milyen kínzásoknak kell alávetnie.

– Kövesd a folyót a keleti part mentén – mondja a lány. Hangja suttogássá apadt. – Amikor egy füzeshez érsz, kelj át a másik oldalra. A hegyszorosban találod a kunyhót.

A falkavezér a földre dobja a lányt, aztán négykézláb föléje áll. Arca, mellkasa egyre szőrösebb, hangja sistereg.

– Ha nem lesz ott, megtalállak, és kitépem a csontjaidat. Anyád és apád csontjait is.

Karmait végighúzza a lány arcán, hogy megjelölje.

Aztán futásnak ered.

A lány hamarosan hallja, hogy a meglepett falka a vezére után lohol.

Megkönnyebbülés.

Fellélegezve rohanni kezd. Nem azért, mert szabad. Azért könnyebbült meg, mert már nem szép. Arcán mély heg keletkezik, az olyan lányok jele, akik letértek az ösvényről. Elképzeli anyja és apja arcát, amikor visszatér. Előbb öröm, aztán szánalom, mert ki akarna egy ilyen lányt? A város felajánlását, akit áldozatul küldtek, alázatosan, de túlságosan akaratos volt ahhoz, hogy eljátssza a rá osztott szerepet? Rossz Lány. Ezt fogják suttogni róla. Megszegte a szabályokat. Más lányoknak lehetnek ötletei. Nem, nem, nem. Akkor már jobb, ha felfalják a farkasok. Ezzel az anyja és apja is egyetértene. De nem az anyjához és apjához megy.

Nagymama háza nem messze van, nyugati irányban. A farkasok természetesen gyorsabban futnak, de kelet felől küldte őket a házhoz, a folyó mentén és át, ami mindenképpen eltart egy ideig. A sötétbe gabalyodott fák közé les, az ágak bicskáit, az aljnövényzet csókját, a mély árnyékokban ékszerként villanó szemeket nézi. Vörös, csuklyás kígyók kapják fel a fejüket az előttük elsikló vérvörös köpönyeges lány láttán. A farkasok nem elégszenek meg azzal, hogy uralják azt a területet, azt a birodalmat, amiben születtek. Többet akarnak. Az ártatlanok szenvedését. A hatalom ízét és izgalmát. Azt, hogy elrabolhassanak valamit, ami nem lehetne az övék.

Csak óvatosan, emlékezteti magát, mert érzi, hogy lelassult. Egy éhes hím farkas gyorsabban halad, mint egy lány gondolná. Hamarosan meghallja a vízcsobogást. A folyó vize gyengéden nyaldossa lábát, ahogy átlépdel a gázlón. Halak akadnak köpönyege szegélyébe. Szabadon engedi őket. A hikorifa-ligeten és a páfrányoson túl terül el a vörös levelű tisztás, és ott áll a régi fakunyhó. Két kis ablakát holdfény világítja meg. Mint egy ragyogó szempár. Az ereszen szőrmeszerű, szakállas moha. Csak kétszer járt a nagymama házában, ráadásul egészen régen, de még mindig emlékszik az útra, ahogy a macskák is mindig hazatalálnak.

Kopp-kopp.

Halkan kopog,