Egy a lányok közül

By Lucy Clarke

Sunday Times Bestseller
Ölni tudnánk egy vakációért!
Megérkeztünk hatan arra a gyönyörű görög szigetre, napsütötte beachekről és vérvörös naplementékről álmodoztunk, készen álltunk, hogy belevessük magunkat a szabadságba, vadul, csak mi, együtt, barátnők.
Első éjjel úsztunk a csillagos ég alatt.
Második éjjel elkezdtük a játékot a teraszon, a szikla tetején.
Harmadik éjjel az idill darabokra hullott, titkokról és hazugságokról sugdolóztunk a langyos szellőben.
Utolsó éjjel ott volt a holttest odalent, a sziklákon.
Ki volt hajlandó még ölni is?
"Lucy Clarke egyre sikeresebb; ez a letehetetlen, "dráma a paradicsomban" stílusú regénye az eddigi legjobb írása. A cselekmény folyamatosan formálódik, akár a homok az olvasó lába alatt." - ERIN KELLY
"Tele van feszültséggel és kitűnően ábrázolt karakterekkel, folyamatosan azon töprengtem, most mit fognak tenni. Lucy Clarke egyre jobb és jobb." - CLARE MACKINTOSH
"Lélegzetelállító! Az a sok csavar és váratlan fordulat... az embernek leesik az álla!" - AMMA STONEX
"Imádtam az Egy a lányok közült: csodálatos írásmű, balsejtelmekkel, komplikált női főhősökkel, és olyan befejezéssel, amit nem láthattam előre." - GILLIAN MCALLISTER
"A sistergő feszültség és a sokkoló felismerések mesterkurzusa." - ROSIE WALSH
"Rejtett áramlatokkal teli, érdekfeszítő cselekmény, remek karakterek, és egy olyan érzékletességgel ábrázolt helyszín, hogy úgy érzed, te is ott vagy velük a vakáción." - T. M. LOGAN
"Üdítően eszképista és addiktív, Lucy Clarky szakértő módon zsonglőrködik hat fantasztikus nő titkos vágyaival és megtévesztő manővereivel. Nem lehet abbahagyni az olvasását." - KATE RIORDAN
"Lenyűgöző és okos regény, mesteri cselekményszövéssel és hangulattal, ügyes karakterábrázolással." - JANE SHEMILT
"Már az első oldaltól elrepültem arra a mámorító görög szigetre... Hoz mindent, amit egy eszképista nyári olvasmánynak kell: sötét, ízletes és teljesen adiktív." - CHARLOTTE PHILBY
"Magával ragadó, napfényben fürdő thriller, gyilkos csavarral. Kihagyhatatlan!" - MARIE CLAIRE
"Az Egy a lányok közül titkokkal teli, tökéletes vízparti olvasmány!" - ALLIE REYNOLDS
"Imádtam a görög helyszín érzékletes leírását. Úgy éreztem, mintha ott lennék - hallottam, éreztem és megízleltem mindent, miközben mesteri módon bomlottak ki a nyugtalanító és rejtélyes fejlemények. Magával ragadó, ügyes és ellenállhatatlan olvasmány." - KAREN HAMILTON
"Üdítő menekülés volt a világ elől, nem beszélve arról, hogy jó ideje a lehető legközelebb kerültem egy görög szigethez. Imádtam!" - SALLY HEPWORTH

• Language: Magyar
• Publisher: 21. Század Kiadó
• Release date: Apr 5, 2023
• ISBN: 9789635683185

Book preview

Szerda

dekor

Később mindannyian egyetlen okból fogunk emlékezni a lánybúcsúra: amiatt, ami a tengerparti tűzgyújtás éjjelén történt. Előtte voltak jó pillanatok – sőt, gyönyörű pillanatok –, mint amikor tzatzikit és csillogó olajbogyót ettünk a görög napsütésben, vagy az összerogyásig nevettünk valamin, ami elismételve már soha nem lesz olyan vicces, vagy amikor mezítláb táncoltunk a tengerparton.

Nem szabadna elfeledkeznünk azokról a pillanatokról.

Ha éberebbek lettünk volna, ha jobban figyelünk, ha nem fordulunk el tőle – és magunktól –, akkor megakadályozhatjuk. Ez teszi az egészet még borzalmasabbá. Hogy változtathattunk volna rajta.

Most már túl késő. Vége. Soha nem törölhetjük ki az emlékezetünkből vörös kendőjét, ahogy ott lobog a reggeli szélben, beakadva a hullazsák villámzárjába.

1.

Lexi

Lexi letekerte a taxi ablakát. A meleg szél a fenyők és a napégette talaj illatát hordozta. Fehérre festett falú házak sorakoztak egy templom magasra nyúló, kék kupolája mellett.

Az ég, gondolta Lexi. Istenem, hogy lehet az égbolt ennyire határtalan és tiszta? Mintha varázslat változtatta volna át London esőtől síkos járdáit Görögország perzselő hőségévé. Szinte el sem merte hinni, hogy itt van.

– Lánybúcsút tartunk – magyarázta Bella a taxisofőrnek. Óriási méretű napszemüvegét az orrára tolta, ajkán megcsillant a frissen felvitt rúzs. – Lexi a menyasszony. – Megfordult az első utasülésen, és hátramutatott.

– Gratulálok. – A sofőr meleg, barna tekintete egy villanásnyi időre találkozott Lexiével a visszapillantó tükörben.

– Köszönöm. – Lexi elmosolyodott. A menyasszony. Ő volt a menyasszony. Megrázta a fejét, még nem tért teljesen magához.

– És én vagyok az első koszorúslány – folytatta büszkén Bella. – Tudja, a legjobb barátja. A legfontosabb ember, aki megszervezi a lánybúcsút.

– Önjelölt koszorúslány – tette hozzá Lexi. – Nekem egyáltalán nem lenne szükségem koszorúslányokra.

– Amit én figyelmen kívül hagytam, mivel lánybúcsút sem akartál.

– Pontosan. – Lexinek a lánybúcsúról az olcsó fátyolban táncoló huszonévesek, a fallikus szívószálon át szürcsölt tömények, a vízhólyagos sarkak és a túl rövid szoknyák jutottak eszébe. Valójában ha húszéves lett volna, bizonyára imádja a lánybúcsúját. Felhajtja a tequilát, alig-ruhában táncol a színpadon, majd amikor a cipő feltöri a lábát, lerúgja a tűsarkút, és mezítláb folytatja. Csakhogy már harmincegy éves volt, és nem szeretett a szégyennel és megbánással ébredni, aminek semmi köze nem volt a másnapossághoz. Mindenki legnagyobb meglepetésére – beleértve saját magát is – végre feleségül megy egy férfihoz, akit szeret.

Szeretlek.

Valóban kimondta a szót, hangosan. Komolyan is gondolta. Az egyik reggelinél történt, amikor alvástól borzas hajjal ültek a konyhában, és Lexi a férfi előző esti lasagnesütési kísérletén nevetett. Közölte vele, hogy a vacsora nem minősült teljes katasztrófának – elvégre a bor finom volt –, majd hozzátette: Szeretlek. Csak így. Egy vadonatúj szó, a kávé és a pirítós között.

A férfi ránézett. Ed Tollock. Harmincöt éves. Korán őszülni kezdő, sűrű, fekete haj. Halk, mély hang. Vajon mi foghatta meg benne? A nyugodt magabiztosság? Ahogy időnként hosszan ránézett, majd vigyorogva megrázta a fejét, mintha nem hinne a szerencséjének?

Ed félretolta a bögréket, és Lexi keze után nyúlt. Napbarnított ujjait puha, aranyló szőrszálak borították.

– Én is szeretlek. És egy nap, nem is olyan sokára, meg fogom kérni a kezed. – Rámosolygott, olyan nyíltan, olyan leplezetlenül, hogy Lexi nem húzta el a kezét, nem kapta fel a kabátját, és nem rohant el. Csak Ed szemébe nézett, és megkérdezte:

– Valóban?

Három hét múlva ott volt a doboz a gyűrűvel. Semmi extravagáns, gyertyafényes vacsora, semmi ünnepélyes letérdelés. Csak egy séta a Temze partján, ahol kézen fogva figyelték egy szárnyra kapó ásólúd fehér tajtéknyomát a vízen. A férfi kérdése, majd Lexi válasza: Igen.

Lenézett a gyűrűjére, a smaragdcsiszolású gyémánt megcsillant a napsütésben. Ragaszkodott a kis esküvőhöz: a családtagok és néhány barát egy rendezvényhelyszínként funkcionáló régi malomban. Egyszerű és bensőséges. Nem akart fényűző ruhát, fodrászt, fotóst. Csak Edet akarta.

– Megértettem: visszafogott – bólintott Bella, amikor Lexi beavatta házassági terveibe. – De egy pillanatig se gondold, hogy ezzel megúszod a lánybúcsút. Csak egyszer mész férjhez, ami azt jelenti, hogy rendezünk egy lánybúcsús hétvégét, és ebbe nincs beleszólásod, Lexi Jane Lowe!

Így kerültek ide, az apró görög szigetre, Aegoszra. Ahogy elindultak nyugat felé a repülőtérről, maguk mögött hagyták a turisták nyüzsgését és a zajos bárokat. Az út kiürült és elkeskenyedett, elvezette őket egy sövényekkel övezett domboldalra, ahol a zenét a kecskék kolompjának csilingelése és az egyik olajfa megnyúló árnyékában álló szamár bőgése jelentette.

Lexi közölte Bellával, hogy a hétvégét ejtőzéssel, olvasással, úszással és evéssel szeretné tölteni. Bella két másodpercig lelkesen bólogatott, majd a szája sarka felfelé húzódott, és megmozgatta a szemöldökét, jelezve, hogy neki egészen más tervei vannak.

Bella széles kézmozdulat kíséretében mondott valamit a sofőrnek, aki hangosan felnevetett. Lexi elmosolyodott. Imádta ezt a nőt. Bella volt az ő igen-embere. Az, akit éjjel-nappal felhívhatott bármilyen képtelen ötlettel, és aki azonnal rávágta csilingelő hangján: Igen!

Fen – Bella barátnője – jelentette a nyugalmat Bella energiaviharában. Mereven bámult kifelé a taxi ablakán, ujjaival rövid, szőkített haját piszkálta. A tarkóján lévő apró fecsketetoválás olyan élesnek tűnt, mintha bármelyik pillanatban elröppenhetne. Szemöldökét összevonta, állát megfeszítette. Arckifejezése egyáltalán nem illett a tőle megszokott könnyed, nyugodt mosolyhoz. Lexi megérintette a karját.

– Fen, minden rendben?

Fen összerezzent, komorságának egy pillanat alatt nyoma veszett, elmosolyodott.

– Igen, sajnálom. Elgondolkodtam.

Lexi már a repülőtéren felfigyelt a feszültségre Fen és Bella között, volt valami az egymáshoz intézett mondataik előtti hangsúlyos szünetekben. Majd rákérdez Bellánál, ha négyszemközt lesznek.

– Még egyszer köszönöm, hogy használhatjuk a nagynénéd villáját – mondta Lexi.

– Jó ürügy volt, hogy visszatérhessek Aegoszra.

– Bella azt mondta, a nagynénéd tervezte a helyet.

Fen bólintott.

– Eredetileg az egyik ügyfele számára, de félúton az egész üzlet bedőlt, a pasas nem tudta finanszírozni az építkezést. A nagynéném viszont annyira beleszeretett a helybe, hogy átvette tőle a projektet.

– Utána itt élt?

– Néhány évig igen, de keménynek találta a teleket. A villa nagyon elszigetelt, nincsenek szomszédok, még átmenő utak sem. Inkább nyáron szeret ide járni, amikor vendégeket is hoz. Azt hiszem, az elzártság kikészítette. – Fen tekintete visszatért az előttük kanyargó útra.

Hatan lesznek a villában. A többiek a taxijukkal tettek egy kis kitérőt a városba, hogy készleteket vásároljanak. Lexi felajánlotta, hogy velük tart, de Bella közölte vele, hogy az ki van zárva.

– Ez a te lánybúcsúd.

Lexi úgy vélte, ezeket a szavakat a hétvége folyamán többször is hallani fogja.

– Mindjárt ott vagyunk. – A sofőr alacsonyabb fokozatba váltott, amikor az aszfalt köves úttá alakult.

Lexi az ajtóba kapaszkodott, ahogy az egyenetlen talajon zötykölődtek, a gumik sűrű porfelhőt vertek fel. Egyre közelebb értek a sziget partjához, az autó éles kanyarokkal kerülgette a kátyúkat.

Amikor felértek a gerincre, Lexi egy pillanatig semmit sem látott, csak a tenger ragyogó kékségét. Aztán hirtelen megjelent a hófehér villa a görög zászlóra emlékeztető, kék tetővel. Koronaként állt a szikla tetején, magabiztosan uralva az apró, csodálatos kis öblöt odalent.

Lexi csak bámult, szóhoz sem jutott.

Bella összecsapta a tenyerét.

– Hűha!

Por kavargott a nyomukban, ahogy a taxi tiltakozó fékekkel megkezdte a meredek ereszkedést. Lexi előrehajolva kémlelt ki a szélvédőn, megpillantotta az épület falán felkúszó murvafürt kusza, élénk rózsaszín szövevényét.

Az autó pattogó motorral megállt.

– Ez az – suttogta Fen alig hallhatóan, mintha csak magában beszélne.

Lexi feltette a napszemüvegét, és kiszállt a taxiból. A hőség még ebben a késői időpontban is szinte tapintható, súlyos volt, rátelepedett a bőrére. Próbálta befogadni a fehérre meszelt, kék zsalus villa látványát. Orrát megcsapta a tenger sós, tiszta illata.

Kavicsok ropogtak a szandálok alatt, miközben kivették a bőröndjeiket a taxi csomagtartójából. Lexi ki akarta fizetni a sofőrt, de Bella egy legyintéssel megakadályozta – némán emlékeztette magát, hogy egy nyugodt pillanatban be kell csempésznie némi pénzt a közös kasszába.

Amikor az autó távozott, csípőre tett kézzel megfordult, belélegezte a környezetet.

Sziklák; óceán; hegyoldal.

Látótávolságon belül nem volt másik épület.

Valahonnan a távolból hegyi kecske panaszos mekegését hallotta.

Különös, zavaró bizsergést érzett a mellkasában. Azzal győzködte magát, hogy bizonyára csak a hétvégével kapcsolatos várakozás az, annak a feszültsége, hogy a barátai miatta jöttek el idáig. Mégis, ahogy a szívverése egyre gyorsult, sokkal többnek tűnt annál – mintha nyugtalanította volna a villa, a birtok elszigeteltsége, vagy talán maga az alkalom.

Bella odalépett mellé, belekarolt, és ádáz farkasvigyort villantott rá.

– Ez a hétvége tökéletes lesz!

2.

Robyn

Robyn megállt a bevásárlókocsival a szupermarket hűtőpultjánál. Ujját beleakasztotta pólója nyakkivágásába, és megmozgatta a szövetet. Hűs levegő cirógatta a bőrét. Csodálatos. Legszívesebben bemászott volna a hűtőszekrénybe, és hozzásimul a poharas görög joghurtokhoz.

Égett a szeme. A repülés mindig ezt eredményezte, valószínűleg a légkondicionáló és a kimerültség kombinációjának köszönhetően. Vagy lehet, hogy sírni készül? Folyton ez történt, mióta anya lett. Mintha a könnycsatornáival valami történt volna, a legváratlanabb pillanatokban kezdtek szivárogni: egyetlen gondolattól, egy hirdetéstől, egy anya és fia közötti meleg pillantástól. Bármitől.

Várt egy pillanatot, és amikor nem jöttek a könnyek, úgy döntött, az égő érzést a szemében mégiscsak a kimerültség okozza. Előző éjjel alig aludt, és még csak Jacket sem hibáztathatta, mert csupán egyszer ébredt fel. Miután elénekelte neki az altatódalt, és kétszer is megigazgatta a takaróját, visszatért az ágyába, de nem tudott elaludni. Gondolatban végigfutott a szüleinek adott utasítások ellenőrző listáján. Jacknak vágjátok ketté a szőlőszemeket. Húsz percnél több tévézés nem engedélyezett, akkor sem, ha üvölt. Derűs időben is mindig legyen rajta a sapka.

Korábban még soha nem hagyta magára Jacket. A négy éjszaka hosszúságát egymásra tett, színes építőkockákkal próbálta demonstrálni, de a kisfiú párnás kezével ledöntötte a tornyot, és közben boldogan kacagott.

Ennek ellenére nem kellett volna, hogy lelkifurdalása legyen az utazás miatt, elvégre Lexi lánybúcsújáról volt szó. A világ másik felére is elrepült volna Lexi kedvéért, aki barátnőként mindig a rendelkezésére állt, bármiről legyen is szó. Lexi élete színes volt, zűrzavaros és csodálatos, Robyn pedig megtiszteltetésnek érezte, hogy a részese lehet.

Bár a szupermarketben állva nem érezte annyira ezt a megtiszteltetést. Bella rá jellemző módon őt bízta meg a feladattal.

– Te mindig olyan csodálatosan gyakorlatias vagy – mondta neki. – Én csak egy kosárnyi ouzót vásárolnék.

Betett a kocsiba egy nagy tömb feta sajtot és egy üveg zöldfűszeres olívaolajat, miközben elképzelte, hogy a többiek már fürdőruhában hűsölnek egy pezsgőfürdőben. B listás, gondolta. Nem ez a véleménye róla mindenkinek?

Mindig is túlságosan magára vett mindent. Ez a te problémád, mondta annak idején Bill, az exférje.

Érdekes, mennyire magára tudja venni az ember a sorozatos megcsalatást.

Mindegy. Már nagyon várta ezt a hétvégét. Komolyan. Megérdemelte. Kemény éveket tudott maga mögött. Nem, a kemény nem a megfelelő kifejezés. Ezt a szülei barátai előtt szokta mondani. Javítás: az utóbbi két éve kifejezetten szarul alakult. Hat hónapos terhes volt, amikor megtudta, hogy Billnek viszonya van. Igazából több viszonya is, nem csak egy. És ő, a Listaíró Robyn, a Nagy Tervező semmit sem sejtett. Amikor a férfi végül vörös arccal, méltatlankodva beismerte, Robyn lenézett a hatalmas duzzanatra, ahol korábban a dereka volt, és arra gondolt: hogyan fogom ezt egyedül végigcsinálni?

Bill Jack megszületéséig ott maradt, de három hónap után mindketten megelégelték az álmatlan éjszakákat és a hűvös pillantásokat. Robyn elköltözött a szüleihez Jackkel, és azóta is ott laktak.

Bill minden szombat délután meglátogatta Jacket, hozott neki plüssjátékokat, majd hazament új barátnőjéhez, akinek még feszes melle volt, és olyan hasa, amelyiken nem futottak ezüstös striák a császármetszés hegéig. Robyn tisztában volt vele, hogy el kellene fogadnia ezeket a testi változásokat – élete térképét –, de valójában jobban szerette régi, izmos testét, amelyikkel hegyeket mászott, amelyik nem okozott neki állandó hátfájást, és amelyik nem felhőzte el éles elméjét kimerültséggel.

Elindult a bevásárlókocsival, az édességrészlegen utolérte Eleanort, akinek a homloka fénylett az izzadságtól – láthatóan kényelmetlenül melegnek érezte a blúzt és a vasalt rövidnadrágot. Eleanor Ed húga volt. Az eljegyzési koccintásról hiányzott – Lexi azt mondta, nemrég vesztette el a vőlegényét, így valaki más esküvője valószínűleg a legutolsó dolog volt, amire vágyott. Igazából a válás előtt álló Robyn sem érezte úgy, hogy ez az este eltöltésének legvidámabb módja, de Lexiről volt szó. Lexiért bármit megtett volna.

– Hiába van ráírva, hogy „Cadbury", ezeknek nem lehet hinni – mondta Eleanor a homlokát ráncolva. – A Cadbury külföldön nem ugyanolyan ízű, mint otthon. Észrevetted? Szerintem a tej miatt lehet.

– Kockáztassuk meg, és vegyünk egy csomaggal.

– Rendben. – Eleanor megmutatta a karjára akasztott kosarat, amely már meg volt pakolva különféle csokoládékkal és rágcsálnivalókkal.

Együtt folytatták a bevásárlást, Eleanor bőségesen vett gyümölcsöt, fűszert és friss kenyeret. Amikor végeztek és fizettek, Robyn kitolta a kocsit a perzselő hőségbe.

Ana a szupermarket árnyékolója alatt állt, fején rikító narancssárga kendővel, füléhez szorított mobiltelefonnal. Íme, egy nő, akinek nincsenek problémái a könnycsatornáival, gondolta Robyn. A repülőtéren találkoztak először, ott tudta meg róla, hogy egy tizenöt éves fiú egyedülálló anyja, aki esti tagozaton szerzett magának képesítést. Jelenleg szabadúszó jeltolmácsként dolgozott – erre nővére siketsége inspirálta –, és próbált úgy zsonglőrködni az időbeosztásával, hogy az iskolai órákon kívül fia rendelkezésére tudjon állni.

Amikor Robyn szabadkozva bevallotta, hogy a szüleivel él, Ana rezzenéstelen tekintettel ránézett:

– Hagyd a mentegetőzést. Azt tesszük, amit kell, hogy boldoguljunk. A legbátrabb dolog, amit tehetünk, hogy segítséget kérünk.

Ana nem vette észre a közeledésüket, tovább beszélt a telefonjába:

– Hiba volt idejönnöm – mondta éppen a földre szegezett tekintettel, összevont szemöldökkel.

Robyn lelassította a lépteit, mellette Eleanor is ugyanezt tette. Hiba? Miért?

Ana felnézett, a szeme egy pillanatra elkerekedett.

– Később beszélünk – mondta sietve a telefonba.

– Minden rendben? – kérdezte Robyn. Talán jobb lett volna úgy tennie, mintha nem hallott volna semmit.

– Persze. – Ana eltette a telefont, lesimította a ruháját, és odalépett a bevásárlókocsi mellé. Felderült az arca, amikor végignézett az ouzós-, gines-, metaxás-, proseccós- és söröspalackokon. – Az alkohol–ennivaló arány kiváló.

Eleanor elmosolyodott, és egy másodperccel később Robyn is.

Miközben berakodtak a taxiba, Robyn még mindig nem igazán tudta elhinni, hogy ez Lexi lánybúcsújának kezdete. A hír még olyan friss volt, olyan meglepő. Lexi mindig is azt mondta, sosem megy férjhez, ők pedig hittek neki. A húszas évei jó részét háttértáncosként töltötte különféle popsztárokkal. Turnébuszokon és lakosztályokban bulizott, névről ismert minden klubtulajdonost a Sohóban. Aztán két éve eltörte a sípcsontját, és a táncnak, a partinak, az életmódnak befellegzett. Az élet azonban hajlamos kinyitni egy ajtót, amikor becsuk egy másikat. Lexi esetében legalábbis ez történt. Átképezte magát jógaoktatóvá, megismerkedett Eddel, szerelembe esett, és beleegyezett az esküvőbe. Most pedig itt voltak Görögországban, hogy ünnepeljenek. Mi a valódi sorsfordulat, ha nem ez?

Talán éppen ez volt a probléma Robyn életével. Sosem élte igazán keményen. Nem kockáztatott. Mindig az egyenes utat követte: jogi diploma, saját lakás, karrier, házasság, gyerek. Pipa, pipa, átkozott pipa.

És hová juttatta mindez? Harmincévesen a szüleinél élt egy tizennyolc hónapos gyerekkel, a karrierje parkolópályára került, és túl volt egy váláson.

B lista, gondolta.

Mindig az a rohadt B lista.

dekor

Egy csapatot alkottunk – egy lánybúcsúztató csapatot –, de sosem voltunk ugyanolyanok.

Egyáltalán nem.

Ezt ne feledjük.

Volt, aki napköszöntéssel indította a reggelt, esetleg futással, vagy párnát szorított a melléhez az üres ágyban. Némelyikünk azzal a céllal érkezett a lánybúcsús hétvégére, hogy kilépjen a megszokott életéből, és elmerüljön vadabb, szabadabb önmagában, felidézze, hogy valójában erre vágyik. Mások csak túl akartak lenni rajta, és számolták az órákat a hazatérésig.

Mind más okból voltunk ott. Ám egyikünk… nos, ő egészen különleges okból mondott igent a lánybúcsúra.

A probléma, hogy ezt egyikünk sem ismerte fel, csak amikor már túl késő volt.

3.

Fen

Fen teste megfeszült, amikor elfordította a kulcsot a zárban, mintha ütésre számítana.

Vett egy mély lélegzetet, és kitárta az ajtót.

Belépett a hűvös beltérbe, a villa a már ismerős, meszes illattal köszöntötte. Próbált visszaemlékezni hét évvel ezelőtti megérkezésére, amikor elkerekedett szemmel bámulta a sziget nyers szépségét, és mellkasában ott pezsgett egy új világ megismerésének izgalma. Nem sokkal korábban szakadt el a szüleitől, és merev, vallásos követelményeiktől, ezért érthető módon elbűvölte nagynénje bohém életstílusa, amelyben fontos szerepet kaptak az ecsettel és vázlatfüzettel érkező barátok, akik egészen vad és csábító elképzelésekkel rendelkeztek arról, hogyan is kellene élni az életet.

Ezekre az emlékekre vágyott.

Csakhogy más emlékek is voltak ide bezárva.

Kiszáradt szájjal vette le a szandálját, és könnyű léptekkel elindult a hideg kövön. Szeme lassan hozzászokott a félhomályhoz. Kitárta a zsalukat, vakító fény öntötte el a villát, a porszemek táncot lejtettek a levegőben. Pislogott az éles napsütésben.

Azon gondolkodott, megbánta-e, hogy igénybe vette a villát a lánybúcsúra. Nagynénje kedvenc japán éttermében egy tányér szasimi felett közölte vele és Bellával, hogy túladni készül a birtokon – „Adódott egy lehetőség Horvátországban, és tőkére van szükségem, hogy bebiztosítsam" –, majd hozzátette, hogy Fennek mindenképpen használnia kellene a házat, amíg üresen áll.

Bella tenyerével az asztallapra támaszkodva előrehajolt.

– Lexi lánybúcsúja! Tartsuk Görögországban a lánybúcsút!

Fen nagynénjének megtetszett az ötlet, hogy a villát töltsék meg nők, zene és ünnepség, és mire kihozták a második üveg szakét, már meg is született a terv.

– Istenem! – Bella berobogott az ajtón, tűsarkúja hangosan kopogott a kőpadlón. – Micsoda hely!

Az épületet a kükladikus hagyományok szerint tervezték, minimalista stílusban, mintha csak a sziklából faragták volna ki, amelyen állt. A vastag kőfalakat fehérre festették, a sarkokat lekerekítették. Az alacsony, ritkásan elhelyezett fabútorok a tágas teret hangsúlyozták. A kupolás, szintén fehér mennyezetet só marta fagerendák foglalták keretbe.

– Minden olyan csodálatos! – lelkendezett Bella. Ujjait végigfuttatta a sárgásbarna fali akasztókon, majd az egyetlen darabból kifaragott faasztalhoz lépett. – Ó, nahát! – Felkapott egy bekeretezett fotót. – Ez te vagy? – Neonszínű körmével megkocogtatta az üveget. – Csajszi, vadítóan festesz!

A fénykép a villa elülső teraszán készült. Fen az alkonyi fénybe sandított, arcán könnyed mosoly játszott. Farmer miniszoknyát viselt, az övhurkokon egy sálat fűzött keresztül, a régi stílusú Let Love Rule mellényt három fontért vásárolta egy használtruha-árusnál. Orrán vörös napszemüveg ült. Emlékezett rá, hogy később vacsorázni ment az óvárosba, szinte szétvetette az energia. Az utána történtek emléke azonban hirtelen olyan erővel tolakodott előre, hogy szinte fizikai csapásként érte. A vér kifutott az arcából, a bőre jéghideggé vált.

Fen félrekapta a tekintetét, és Bella mellett kisietett a teraszra.

Megállt a pergola árnyékában, tekintetét a medence ovális, kék tükrére szegezte. Erősen koncentrált, lelassította és elmélyítette minden be- és kilégzését.

– Drágám! – Bella követte őt a teraszra. – Jól vagy?

– Minden rendben – nyugtatta meg Fen. – Csak egy kicsit kóválygok a repüléstől.

Lexi is csatlakozott hozzájuk, a tenger látványa kicsalogatta egészen a terasz peremére. Rátámaszkodott az alacsony kőkorlátra.

– Ez a kilátás! – Magába itta a végtelen óceán ürességét. Aztán hirtelen hátrahőkölt. – A francba! Nem semmi szakadék!

Bella odalépett mellé, napszemüvegét az ujjával biztosítva lenézett.

– Jézusom, ez halálos!

A szakadék több mint huszonöt métert zuhant lefelé, az éles sziklákig.

– Ezért olyan nehéz eladni a villát – magyarázta Fen. – Az embereket megrémiszti a mélység.

Bella kelet felé mutatott.

– Az ott a miénk? – kérdezte a reklámújságba illő, tökéletes kis öblöt szemlélve a sziklák lábánál.

– Aha. Magánstrand. – A parton evezős csónak hevert, a türkizkék festés foltokban vált le róla. Fen próbálta felidézni, milyen jó érzés volt a vízbe meríteni az evezőket kora reggel, és kimenni a sziklából kivájt, rejtett öbölhöz.

Voltak itt jó dolgok is.

– Mit szólnátok valamelyik este egy parti tűzgyújtáshoz? – vetette fel Lexi az üres öblöt vizsgálva. – Megoldható?

– Persze – bólintott Fen. – Rengeteg ott az uszadék fa.

– Parti buli! – csillant fel Bella szeme. – Igen! A lánybúcsú zárásaként! Máris imádom!

Lexi átvágott a teraszon, és leguggolt, hogy megszaglássza az agyagcserepekben növesztett fűszernövényeket.

Bella odalépett Fenhez, és lábujjhegyre állva arcon csókolta.

– Rendben vagyunk? – kérdezte suttogva, és a kezét barátnője derekára helyezte.

Fen látta magát Bella napszemüvegében, összevont szemöldökét, megfeszített állkapcsát. Azt akarta mondani, persze, rendben vagyunk. Szerette volna jól érezni magát Bellával. De nem tette. Képtelen volt rá.

Órákkal korábban, a gatwicki repülőtér termináljában tudta meg, hogy Bella a találkozásuk napja óta hazudott neki. Bella falfehér arccal, kezével a táskáját markolva könyörgött, hogy értse meg – de hogyan érthette volna meg Fen, amikor eleve Bella megingathatatlan becsületessége, a döntései melletti tántoríthatatlan kiállása volt az, ami odavonzotta hozzá?

A beszélgetést megszakította a többi lány érkezése. Bella mosolyt varázsolt az arcára, és kitárt karral indult el feléjük, miközben Fen egy helyben állva arra gondolt: Hogyan képes erre?

Fen kibontakozott Bella öleléséből.

– Kinyitom a hálószobákat.

Megkönnyebbülés volt visszatérni a villa hűvösébe. Fogta a bőröndjét, és felcipelte a szobájába. Kinyitotta a zsalukat, egy döglött légy merev lábakkal hullott a vastag kőpárkányra. Odalentről, a teraszról széklábak csikorgását hallotta, majd Bella és Lexi hangját, ahogy elhelyezkedtek a pergola alatt. Bella valami vicceset mondhatott, mert Lexiből kirobbant a nevetés.

Fen legszívesebben csatlakozott volna hozzájuk, de gondolatai nyugtalanul kavarogtak. Ki kellett tisztítania az elméjét, ezért felkapta a futónadrágját és a trikóját, sportcipőt húzott. Miközben lehajolt bekötni a fűzőt, megpillantotta magát a hálószobai tükörben. Testének éles ívei visszatükröződtek a felületen. Tekintete végigsiklott a nadrág alól kilátszó izmos, vastag combján, és hallotta a férfi hangját: Undorodom tőled.

A szavak felidézése gyors, váratlan arcul csapásként érte.

Felegyenesedett. Nem, nem fog hallgatni arra a hangra. Annak már hét éve. Vége. Magához vette a vizespalackját, és visszatért a teraszra.

Bella meglepetten nézett fel.

– Futni mész? Most érkeztünk meg!

– Csak egy rövidet, mielőtt besötétedik.

Bella a fejét csóválta.

– Hogy kötöttem ki egy futó mellett?

– Úgy, hogy hihetetlenül mázlista vagy – felelte Lexi.

– Igen. – Bella hirtelen elkomolyodott, Fenre nézett. – Az vagyok.

Fen távozott a teraszról, elindult a sziklás ösvény felé, amelyik bevezette őt a hegyek közé. Sarkai ütemesen puffantak a kiszáradt talajon. Vad kakukkfű illata ülte meg a poros levegőt. Tekintetét a kanyargós ösvényre szegezte, a villa hamarosan beleolvadt az árnyakba a háta mögött.

4.

Bella

Bella azóta várt a lánybúcsúra, hogy Lexi bejelentette az eljegyzést. Ha már elveszíted a legjobb barátnődet egy házasság miatt, legalább hozzál ki a helyzetből egy oltári nagy bulit.

Lexi Lowe férjhez megy. Még mindig alig tudta elhinni. Nem mintha az elmúlt évek folyamán ne kapott volna számtalan ajánlatot. A férfiaknak csak egy levegőt kellett szívniuk Lexivel ahhoz, hogy belezúgjanak. A meglepő inkább az volt, hogy Lexi is beleszeretett Edbe. (Bellának le kellett szoknia róla, hogy így mondja ki, vagy így gondoljon Ed nevére – mintha valami megfoghatatlanul undorító dolog volna, vagy mintha kérdésként tenné fel: Ed?) Ed elbűvölő férfi volt. Nagylelkű. Szenvedélyes a munkájában. (Bármivel is foglalkozott. Valamiféle jogász volt. Robyn meg tudta volna mondani.) Hűséges. És ami a legfontosabb, imádta Lexit.

De – és Bella fejében általában megjelent egy „de" – nem az volt, akire számított. Tudta, hogy Lexi felhagyott a partikkal,