Köd

By Miguel De Unamuno

A «Köd» bizonyosan a magyar közönségnek is csakhamar kedvelt olvasmánya lesz. Kevés oly szigorúan komoly könyv kerül még a kezébe, mint ez a tréfás gúnnyal megírt regény. A Köd voltaképpen az illúziók, a remények, az emberi hiúságok sűrű és maró füstje. Ebbe a füstös ködbe, amelyben az emberek, akár a világtalan, támolyogva, tapogatódzva botorkálnak, viszi bele Miguel de Unamuno a csiszolt gyémánt tiszta, világító fényét, hogy a csalódottak kiábránduljanak, a pöffeszkedők megalázkodjanak és a sötétség, amely mind a kettőjüket beburkolja, elenyésszen - írja fordítója, Garády Viktor Unamuno művéhez fűzött előszavában száz évvel ezelőtt, 1922-ben. Szerencse, hogy az írón és művén mit sem fogott ez a száz esztendő: valódi remekművet tart kezében az olvasó.

• Language: Magyar
• Publisher: Digi-Book Magyarország Kiadó Kft.
• Release date: Feb 26, 2020
• ISBN: 9789634749509

Miguel De Unamuno

Miguel De Unamuno (1864 - 1936) was a Spanish essayist, novelist, poet, playwright, philosopher, professor, and later rector at the University of Salamanca.

Book preview

Miguel de Unamuno

KÖD

fordította

Garády Viktor

BUDAÖRS, 2019

DIGI-BOOK MAGYARORSZÁG KIADÓ

www.digi-book.hu

ISBN 978-963-474-950-9 EPUB

ISBN 978-963-474-951-6 MOBI

© Digi-Book Magyarország Kiadó, 2019

a mű eredeti címe:

Niebla

első kiadás: 1914

az elektronikus változat az 1924. évi

magyar kiadás alapján készült

A borító Arnold Henry Savage (1865 - 1924) Nyúlt árnyékok a ködtengeren

című műve részletének felhasználásával készült

Az e-kiadás szerzői jogi megjegyzései

Ennek az e-könyvnek a felhasználási joga kizárólag az Ön személyes használatára terjed ki. Ezt az e-könyvet nem lehet ismételt értékesítésre továbbadni, sem továbbértékesíteni; nem lehet többszörözni és tilos más személynek továbbadni! Ha szeretné ezt az e-könyvet más személyekkel is megosztani, kérjük, hogy minden további személy számára vásároljon újabb példányokat. Ha Ön úgy olvassa ezt az e-könyvet, hogy azt nem vásárolta meg, vagy nem az Ön személyes használatára lett megvásárolva, úgy kérjük, hogy küldje azt vissza a http://www.digi-book.hu címre és vásárolja meg ott saját példányát. Köszönjük, hogy tiszteletben tartja ennek a szerzőnek és kiadónak a fáradságos munkáját.

MIGUEL DE UNAMUNO

Merezskovszkij Örök Útitársaink¹ című nagyszerű munkájában a többek között a következő sorokat írja Cervantes Don Quijote című monumentális regényéről: «Don Quijotében voltaképpen nincsen sem cselszövény, sem fokozatosan fejlődő cselekmény; csak egy alapvető, változatlan tétel, amely ideális szempontból rendkívül erős; a regény hatalmas tengelyére az életnek kis eseményei úgyszólván rá vannak peckelve. Ezért nem lehet Don Quijote tartalmát elbeszélni, éppúgy, mint ahogy a szürke hétköznapja az élő és nem költött embernek sohasem adható vissza teljesen. Életünk főrésze nem áll drámai momentumokból, amelyeket a regényírók rendszerint láncszemekként kapcsolnak össze, hanem egész csomó aprólékosságból. De éppen ezeket az aprólékosságokat Cervantes utánozhatatlan reálizmussal rajzolja és e reálizmus világításában látszanak annyira fontosnak.»

Ezek a sorok teljesen ráillenek az Unamuno regényeire. Mintha Merezskovszkij voltaképpen az Unamuno Köd című regényéről írta volna őket Nem hiába Istene Unamunónak Cervantes, mert az ő oltárának áldozott, a mióta a tollát forgatja és áldozni fog amíg csak leheletnyi élet lesz benne. És bizony el kell ismernünk, hogy sok tekintetben nagy lelkirokonság van a két író között. És aki a mélyére tud hatolni a dolgoknak, rögtön tisztában van vele, hogy a két író egyformán fogja fel az életet, egyformán látja az ember szereplését e földi világ színpadján s egyformán vallja, hogy az ember akarata nem egyéb, mint merő koholmány, akit úgy dobál ide-oda a végzet, mint a hitvány porszemet a szél.

De mindamellett nehezen lehetne a szokott eszközökkel Unamuno értelmi és erkölcsi alakját fölépíteni s írói egyénisége meghatározására megfelelő kifejezést találni. A szó igaz értelmében egyedül áll az irodalomban. Hasztalan keresnénk hozzá hasonló írói egyéniséget. Zavarba ejt, amikor olvassuk. Hamarosan nem vagyunk tisztában vele, hogy voltaképpen mit akar. És amikor azt hisszük, hogy megértettük, csalódnunk kell. És mindez, ami nekünk, a retorika szemüvegén át, hibának, tökéletlenségnek tetszenek, nem egyéb, mint eredetiség, vagy helyesebben a mai kor emberének jellemzője.

Nem csoda, ha Unamuno erős írói karaktere oly kimagaslóan kivált korának epigonjai közül. Az 1890-1900 szomorú évek Spanyolországában: vesztett háborúk, belső zavarok, bizonytalan viszonyok s gyönge erkölcsök között kezd írni. De előbb rendesen elvégzi tanulmányait, doktori és tanári oklevelet nyer s csakhamar egyetemi katedrához jut. És ekkor emitt az akadémián uralkodó lehetetlen állapotokat látja, amott meg az ország rothadt irodalmát, amely gyönge utánzásokban meríti ki tevékenységét. S ha az író mindazt kénytelen tapasztalni s undorral elfordulni tőle, s ha nem él úgy, mint a többi író s nem éli azok szomorú és szűk határok közé zárt életét, jele annak, hogy írói egyénisége oly öntudatos, oly eleven, oly hatalmas saját erejébe és tehetségébe vetett bizodalma és lelke oly magasan szárnyaló, hogy egy nap álmélkodva állunk meg erős és eredeti egyénisége hatalmas volta előtt s csakhamar azon vesszük magunkat észre, hogy az írónak csupán egy gesztusa, úgyszólván egy szava elegendő, hogy ráismerjünk.

De az 1890- 1900-iki Spanyolország nagyon távol esett a maitól. Sőt a mai sok tekintetben vezető szerephez jutott Dél-Európában. És valóban ma kevés nemzet érzi át oly mélyen, mint a spanyol ama sóvár, de amellett ingatag, zavaros törekvéseket, amelyek a mai kort jellemzik. És ha komolyan szemügyre vesszük e törekvéseket s a dolgok velejébe tudunk hatolni, érezni, látni fogjuk, hogy ez országban szokatlan nyughatatlanság vett erőt a lelkeken. Ki-ki nagyobb világosság után sóvárog, s lángoló vágyakozással valami ismeretlen újat törekszik elérni. Oly tehetségekkel találkozol, akik, bár óvatosan, mohó vággyal törnek utat maguknak s becsületes és tiszta szándékkal iparkodnak a cél felé.

Ezek között első helyen áll Unamuno, aki filozófusnak, filológusnak, szóval elmélkedőnek születik. De nem esik rabjává sem a pedánsságnak, sem a sivár tudománynak. Mély meggyőződéssel szükségét érzi az igazságnak, az emberi szépségeknek. Unamuno ösztönszerűleg művész, akinek lelke épp úgy megilletődik, ha egy napsugaras tájképet, vagy valami régi nagy könyvet lát. Szóval humanista, de a legéberebbek, a legfinomabbak s a legügyesebbek közül való. Művész, ha szerelem lengi körül; esszéista, kommentátor, amikor agya az olvasásban fellángol; filozófus, amikor gondolata a salaktól megtisztul s tapasztalásokat és belső szemléleteket felhalmoz, és mindig, a nap minden pillanatában költő.

Éppen ezért fakadjon leikéből lírai költemény vagy regény, avagy esszé, s ha nincs is rajta a neve, Unamunót érzed benne. A derűs és mégis érdes, a szelíden gunyoros és mégis melegszívű, a csupa költészettel teli és mégis mindig kissé szkeptikus és kemény Unamunót. Kevés modern író tanúsítja úgy, mint Unamuno, ezt a hűséget nem annyira a lelkivilág eszméi és problémái, mint inkább a saját öntudatossága iránt; eltekintve mozgása és viselkedése eredeti voltától, amely az írót oly feltűnően jellemzi, bármely irányban is történjék. Ami pedig a regényírót illeti, sokat lehetne róla vitatkozni, persze mindig szem előtt tartva a fent említett indulópontot, mert Unamuno, akkor is, amikor költ, épp úgy ad testet művészi ihletének, mint a humanista régi nagy könyve előtt: derűvel és mégis érdesen, szelíd gúnnyal és mégis meleg szívvel, teli költészettel és mégis mindig kissé szkeptikusan és keményen.

Paz en la guerra (Béke a háborúban), Ámor y Pedagógia (Szerelem és Pedagógia), Niebla (Köd), Ábel Sanchez és La tia Tula (Tula néni) című regényeket írt és még néhány novellás kötetet, amelyek közül a legértékesebb El espejo de la muerte (A halál tükre) című kötete. Nem sok ugyan, de Unamuno legnagyobb írói tevékenységét nem az elbeszélő, hanem az elmélkedő irodalom terén fejtette ki. Legnépszerűbb s egyszersmind legértékesebb munkája Cervantes Don Quijotejának hatalmas kommentárja, amely eredetiségénél fogva egyedül áll a világirodalomban. Legolvasottabb munkája azonban a Madridban hét kötetben megjelent En- sayos (Essayk) című műve, amelynek tárgya különösen filozófiai és szociális elmélkedések. Unamuno e munkája a modern spanyol irodalom legmaradandóbb becsű alkotásai közé tartozik. S bátran állíthatjuk, hogy nincs intelligens ember Spanyolországban, aki ne olvasta volna ezt a munkáját. Nagyon eredeti gyermek- és ifjúkoráról írt rendkívül érdekes és népszerű munkája (Recuerdos de ninez y de mocedad). Unamuno írt még pár kötet lírai költeményt, néhány tragédiát, három kötet útleírást és számos bölcseleti, társadalmi, pedagógiai, irodalomtörténeti és kritikai munkát, amelyek közül a leg- olvasottabbak: Dél sentimento tragico de la vida (Az élet tragikus érzetéről), Mi religion y otros ensayos (Vallásom és más essayk), Contra esto y aquello (Ez és az ellen), Soliloquios y conversaciones (Monológok és párbeszédek) s Eri torno al casticismo (A szüzességről). És mindazonáltal aki csupán e könyvekből akarná megismerni Unamunót, nem alkothatna hű képet magának az igazi Unamunoról. Hiányoznék úgyszólván belőle az idegesebb, a modernebb, a legtüzesebb része. Unamuno nem azért írt regényeket, hogy velük magával együtt másokat mulattasson. Hanem mert szükségét érezte, hogy épp ebben a formában írja meg őket. Mintha csak valami kísértet lappangott volna benne, amely világosság után törte volna magát.

Merész dolog volna a regényeit egy kalap alá venni azokkal a regényekkel, amiket Spanyolországban és másutt írnak. És bizony nehéz volna a retorika szabályai szerint osztályozni és kritikailag mérlegelni őket. Unamuno sokkal magasabban áll, semhogy képes volna a cselekmény követelményei előtt gerincét meghajtani és a fantázia kényszerének engedni. Azonban disztingváljunk. Ami a fantáziát illeti, az igazi fantáziát, vagy pedig helyesebben a képzelő tehetséget, kevés elbeszélő írónak van az övéhez hasonló tüzes, szeszélyes, változatos, állhatatlan, eleven fantáziája, mint neki. Olyan fantázia, amely Cervantest juttatja eszünkbe, akit Unamuno Isteneként bálványoz. Alakjai még akkor is igazak és élnek, ha elvontak és szimbólumok, oly hatalmas a kéz, amely alkotja őket, oly végtelen gazdag tapasztalásokban és megfigyelésekben az elme, amely lelket lehel beléjük.

A «Köd» (Niebla) legelső regénye az írónak, s ezzel is aratta ő legelső és nagy diadalát a regényírás terén. Valóságos gúnyregény (novela ironica, ahogy az író nevezi). De az iróniája, Unamuno szavai szerint, keserű és maró. Nincsenek benne sem természetleírások, sem jellemrajzok amiket az író szálmának (paja) nevez. S amint már eleinte említettem nincs sem cselszövénye, sem határozott cselekménye. De adjuk át a szót magának az írónak.

«- Az én regényemnek nincs tárgya, vagy helyesebben a tárgy majd magától képződik, miközben a könyv íródik.

«- És hogyan?

«- Lám, egy nap nem tudtam, mitevő legyek, mihez fogjak, pedig nagy kedvem lett volna, hogy tegyek valamit. Ekkor így szóltam magamban: «Regényt írok, de úgy akarom megírni, ahogy élünk, anélkül, hogy tudnánk, mi fog aztán következni... És írni kezdtem, ami az eszembe jutott, előre megállapított terv nélkül... A regényemben szereplő személyek úgy alakulnak majd ki, ahogy cselekedni és beszélni fognak.»²

És csakugyan. A «Köd» alakjai hirtelen-váratlan támadt érzelmi impulzusok vagy előre nem látott pillanatnyi események hatása alatt élnek, mozognak, cselekednek s beszélnek. Történetük ama képtelen és megfejthetetlen útvesztő tekervényes ösvényein bonyolódik le, amit közönségesen életnek nevezünk. Hiú és hiábavaló dolog volna szavakban és tettükben jellemük irányító vonalát és lelkiviláguk következetességét keresni. Unamuno nem akarta azokat feltüntetni, nem akart utánzója lenni regényíró társainak. Hiszen jól ismerjük azokat a szőrszálhasogató mesterkedéseket, amelyekkel a Bourget-féle regényírók szentimentális fonadékaikat szövögetik, továbbá azokat az éles elmélkedéseket, amelyekkel a kritikusok szokták szétszedni ezeket a fonadékokat és végezni ügyes lelki elemzéseiket! De emez írók mesterkedései és kritikusaik elmés fejtegetései az igazság és az élet határain kívül állnak. Voltaképpen nem egyebek, mint mitológiai és legendái feldolgozások és semmiben sem különböznek a pogány hőskölteményektől és a középkori hosszadalmas írói alkotásoktól. Fosszuk meg a lélektani regényírókat és kritikusokat a modern szólások kincsestárától és szedjük le róluk cifra rajtavalójukat, s ők ekkor igazi mivoltukban fognak elénk tűnni, akár a misztikus mesék aedonjai vagy a középkori legendák trubadúrjai. Miguel de Unamuno a világért sem rakosgatná magára holmi francia regények mintái, képletei és különlegességei csecsebecséit. S egy ideges mozdulattal széttépi a szentimentális lombdíszek pókhálóját, mert elzárja előle a világosságot és megakadályozza a tisztán való látást.

Az emberi lét kaotikus, töredékes, vonagló és többször képtelen. S éppen mert ilyen, nem szabad, hogy ilyennek tűnjék fel azokban a modoros leírásokban, jellemzésekben, amelyek az elbeszélő irodalmat alkotják és hivatva vannak az emberi illúziókat megörökíteni s az ember pöffeszkedését és képzelődését dédelgetni. Az ember nem kér a művészettől igazságot, amely érdes, sivár és nehéz, hanem ámítást, amely délibábos, tömjénező és hízelgő. Az olvasó nem azt kéri a szerzőtől, hogy meggyőződését megcáfolja, hanem, hogy elfogult előítéletét és esztétikai és erkölcsi balhitét megerősítse. Mi az elbeszélő és drámai irodalom anyagát alkotó regényes esetekben ragyogni akarjuk látni az embernek magához való következetességét s az emberi akaratnak a sors által elébe vetett akadályok fölött való diadalát. S végre bámulni akarjuk az emberi sorsok okszerű berendezkedését, a véletlen és viszontagságos események okozta felforgatások után. Mi a színpadon és a regényekben az esetek jól fölépített váltakozását szeretjük látni, a melyben könnyen észrevehetjük a külső látszatok különfélesége s az emberi jellem folytonos és bámulatos következetessége között való ellentétet.

Még valamit magáról az íróról. Nemrég az a megdöbbentő hír járta be a spanyol s egyéb külföldi újságokat, hogy Miguel de Unamunót felségsértés miatt tizenhat évi fegyházra ítélte el a valenciai törvényszék. «Két újságcikket írtam s tizenhat évet kaptam: mindenikért nyolcat», jegyezte meg szellemesen don Miguel egy barátjának írt levelében. Persze Unamunót nem csukták el, mert a királyi kegyelem azonnal megsemmisítette a túlszigorú ítéletet. És ezt az ítéletet bizonyosan ki sem mondják, ha a bírák nincsenek föltétlenül meggyőződve róla, hogy annak csupán tüntető politikai értéke volt. Ez az ítélet egyébiránt amellett, hogy az író népszerűségét erősen öregbítette, módfelett divatossá tette. Az Unamuno név Spanyolországban ma valóságos fogalom. És különös, hogy ez a divat átterjedt a szomszéd latin államokba is: Franciaországban, épp úgy, mint Olaszországban, csaknem minden munkáját lefordították már. Unamuno korunk egyik legkiválóbb hellenistája. 1891 óta tanítja a salamancai egyetemen a görög irodalmat és a latin-castilliai filológiát. írásain erősen meglátszik a görög klasszikusok hatása, s épp ennek a körülménynek tulajdonítandó, hogy könyveinek minden sora, úgyszólván minden szava oly tiszta, oly világító fénnyel ragyog, mint a csiszolt gyémánt.

A «Köd» bizonyosan a magyar közönségnek is csakhamar kedvelt olvasmánya lesz. Kevés oly szigorúan komoly könyv kerül még a kezébe, mint ez a tréfás gúnnyal megírt regény. A Köd voltaképpen az illúziók, a remények, az emberi hiúságok sűrű és maró füstje. Ebbe a füstös ködbe, amelyben az emberek, akár a világtalan, támolyogva, tapogatódzva botorkálnak, viszi bele Miguel de Unamuno a csiszolt gyémánt tiszta, világító fényét, hogy a csalódottak kiábránduljanak, a pöffeszkedők megalázkodjanak és a sötétség, amely mind a kettőjüket beburkolja, elenyésszen.

Fiume, 1922. szeptember 12-én.

G. V.

---

¹ Merezskovszkij: Örök útitársaink, fordította Sebestyén Károlyné. - Budapest, 1921- Athenaeum kiadása

² Unamuno: Niebla, p. 156.

I.

Amikor Augusto Perez az utcára lépett s a háza kapuja elé állt, jobb karját kiterjesztette, nyitott tenyerét