Vadászlesen

By Anonymus

Manapság a múlt századi, vagy még korábbi vadászírók elbeszéléseit nem azért olvassuk, hogy a még és még nagyobb trófeák elejtésének hallatlan izgalmait olvassuk. Sokkal inkább élvezzük az erdők-mezők, szavannák-dzsungelek atmoszféráját, az akkori korok embereit, a természet vadságát, a leírások buja, életteli levegőjét. Ebben a könyvben híres magyar vadászírók kalandjait olvashatjuk három kontinensről: Afrika, Ázsia és Európa vadászmezőiről. S ugyan ma már jobban szorítunk a vadnak, mégis lebilincselő olvasmány ma is, hiszen mindegyik író szereti és tiszteli a természetet és remek íráskészségük révén ezek az írások örök érvényűek.

• Language: Magyar
• Publisher: Digi-Book Magyarország Kiadó Kft.
• Release date: Nov 17, 2017
• ISBN: 9789633987797

Book preview

Apponyi Albert - Bársony István - Höhnel Lajos -

Maderspach Viktor - Vojnich Oszkár

VADÁSZLESEN

híres vadászok történeteiből

BUDAÖRS, 2017

DIGI-BOOK MAGYARORSZÁG KIADÓ

www.digi-book.hu

ISBN 978-963-398-779-7 EPUB

ISBN 978-963-398-780-3 MOBI

© Digi-Book Magyarország Kiadó, 2017

© Máté Mária, 2014

a borító Máté Mária

fényképe részletének felhasználásával készült

Az e-kiadás szerzői jogi megjegyzései

Ennek az e-könyvnek a felhasználási joga kizárólag az Ön személyes használatára terjed ki. Ezt az e-könyvet nem lehet ismételt értékesítésre továbbadni, sem továbbértékesíteni; nem lehet többszörözni és tilos más személynek továbbadni! Ha szeretné ezt az e-könyvet más személyekkel is megosztani, kérjük, hogy minden további személy számára vásároljon újabb példányokat. Ha Ön úgy olvassa ezt az e-könyvet, hogy azt nem vásárolta meg, vagy nem az Ön személyes használatára lett megvásárolva, úgy kérjük, hogy küldje azt vissza a http://www.digi-book.hu címre és vásárolja meg ott saját példányát. Köszönjük, hogy tiszteletben tartja ennek a szerzőnek és kiadónak a fáradságos munkáját.

AFRIKA

Höhnel Lajos

Vadbivaly-vadászaton

A következő nap délelőttjét Teleki gróf újra a bivaly vadászatnak szentelte, ami azonban ez alkalommal csaknem rossz véget ért. A gróf rendes kíséretével és néhány moránnal indult el, hogy a múlt napon megsebesített többi bivalynak nyomát kövesse.

A megsebesített bivalynak üldözése rendkívül veszedelmes vállalat, mert az ilyen állat még sokáig dühös marad és nagyobb ára mindenkit megtámad, akit csak megpillant.¹

A vadászok a múlt napi vadcsapások zűrzavarát csakhamar megtalálták és az egyik bivalynak nyomát követték, amelynek nyilvánvalóan az egyik hátsó lába szét volt lőve; vontatott járását a homokban tisztán lehetett látni. Miként az előtte való napon, az emberek egyenként elmaradoztak, Maktubut is beleszámítva, akiről Teleki gróf azt hitte, hogy különösen a bivalyvadászatnál nem fogja cserben hagyni; végre csakis Kharso és az egyik morán maradt nála. A vitéz morán magasra fölemelt és dobásra kész dárdával ment elöl. Az ő feladata volt a közelebbi környéket szemmel tartani; Teleki gróf és Kharso ellenben mindig a nyomra ügyeltek, mert ez a többi között helyenként egészen elveszett. A nyom sűrű bozót között hol jobbra, hol balra, néha pedig még visszafelé is vezetett; ezért azután a javíthatatlan Kharso is eloldalgott és - megfeledkezvén kötelességéről s a szükséges elővigyázatról - megint saját szakállára vadászott. Elég az hozzá, hogy Teleki gróf éppen egyedül volt a moránnal, midőn ez, óvó kiáltást hallatván, elkezdett szaladni. Föltekintvén a gróf, 100 lépéssel maga előtt egy bivalyt pillantott meg, amint fölemelt fővel feléje rohant. Ha Teleki gróf a sűrűben marad, el van veszve, mert abban a bivaly észrevétlenül hozzáférhetett volna. Elöl azonban, persze a bivaly irányában, célzásra és lövésre volt szabad tér. Ez volt a grófnak mindjárt első pillanatban a gondolata és ez mentette meg életét is. Óriási léptekkel, miként csak a kétségbeesett ember teheti, ugrott a gróf a bozóton keresztül a tisztásra, a bivaly elé. De csaknem elkésett, mert ez már döfni készült, midőn Telekinek még az utolsó pillanatban sikerült félreugrania és az állat nyakára célozván, egyet lőnie; a bivaly hörögve rogyott lábai elé.

Teleld gróf ezután hosszabb ideig várt kísérőire, de hiába; csak miután hítta, kerültek ismét elő. Nagyon jól tudták ők, hogy minő nagy a veszély, melynek a gróf szemébe nézett; hallottak is egy lövést, de mivel utána csend állott be, azt hitték, hogy a vadászat ez alkalommal rossz véget ért. Az öröm, amit az emberek ekkor tanúsítottak, igazán megható volt.

A moránok elöl, utánuk a többiek tolongtak valamennyien Teleki körül, szorongatták kezeit és meg-megtapogatták karjait és lábait, hogy meggyőződjenek, vajon egészben maradtak-e; későbben még örömükben körül is táncolták, mint valami bolondok. Végül pedig vadul nekirohantak a bivalynak, egy hatalmas tehénnek és késükkel meg dárdáikkal szétmarcangolták.

---

¹ Másfél évvel később Hon. Guy Dawnyt, a sportsmanek egyik legkiválóbbikát valószínűleg ugyanezen a helyen ölte meg egy bivaly.

Vojnich Oszkár

Az első két veszélyes vadam Afrikában

1910. február 4-én Gondokorótól bárom napi járásra, reggel 10 óra tájban, shikarim kíséretében sárfenekű vízálláshoz érkeztem. Körül saras nyomok elárulták, hogy bivalycsorda fürödhetett a pocsolyában. Nem tettünk száz lépést, már intett a shikarim, hogy szálljak le az öszvéremről és kövessem, mert közelben lehet a csorda.

Kezembe vettem a 450-es cordite fegyvert, tele nikkelgolyóval töltve és Aganez (shikarim) nyomaiban követtem a bivalycsapást.

Alacsony, nagylevelű bokrok és törpe fák között egyszerre megpillantottuk a csordát, alig távolabb 150-200 méternél. Mind egyfelé fordított fejjel feküdtek és kérődztek. A csorda elejét nem lehetett megközelíteni, tisztáson kellett volna átmenni és ha észrevesznek, elmenekednek lövés nélkül. Bokrot bokor után keresve, sikerült a hátul pihenő bivalyokat az utolsó bokortól vagy 70 lépésre megközelíteni.

Szemben felénk, bokor árnyában állt egy bivaly, mögötte féloldalt a második. Ez volt az első esetem, hogy farkasszemet néztem Afrikában veszélyes vaddal.

Nem akartam volna lövés nélkül hagyni az alkalmat. Célba vettem a szemben álló bivalyt és a jobb csővel szűgyön lőttem. Félbalra fordult és kikocogott a bokorból. Gyorsan kinyitottam a puskát és Aganez töltényt tett a jobb kamrába. Ezalatt a bika mögött álló vén tehén is előkerült, kihívólag körülnézett és a sebzett bika után indult.

Az oldalára emeltem a fegyvert és alacsonyan a lap mögött elhúztam a ravaszt. Megkapta a lövést. Jelzett, de nem csapott át gyors iramba, valószínűleg azért nem, mert a meglőtt bika erősen beteg volt és az ő borja lehetett.¹

A sebzett két bivalyba egy pillanat alatt még pár 450-es golyót küldtem. Erre egy kis darabon elkocogtak, bizonytalanul tekintgetve, hogy honnan is jöhet a veszély; majd megálltak nagybetegen és imbolygó mozdulataikkal elárulták, hogy a haláltusát vívják. A fedést nyújtó bokor mellett közelebb mentem. Mellettem Aganez lépdelt, kezében két készenlétben tartott tölténnyel.

Csak most láttuk, hogy a bivalycsorda nem futott el a lövésekre, mert a halállal vívódó tehén tompa, hörgő búgására visszafele kocogott.

„Shoot!... shoot!" (lőjön, lőjön) biztatott Aganez és a tehénre mutogatott. Úgy látszott, nem tartotta kizártnak, hogy a tehén halálos bégetésére a csordabeli társak nagyon is visszatérhetnek és bajt is okozhatnak...

Aganez olyan szokatlanul higgadt bátorságot tanúsított minden alkalommal, hogy nagy tapasztalata mellett az aggályainak lehetett alapja.

Ma még akkor is, ha szabad a tehénlövés - mint volt Ugandában -, csak támadó tehénre emelném a fegyvert, és ha nem sikerülne a vadat kellő lőtávolba becserkelni, inkább hagynám menni, semhogy megpiszkoljam.

A következőképpen magyarázom az esetet: Uganda ezen részét nemigen látogatják sportsmenek, mert hasonló költség mellett jóval több vadat lőhetnek. Afrika sok más helyén, azonfelül Gondokoró vidékén nehéz karavánt szervezni, viszont Afrika ezen részében az elmúlt időkben, az elefántvadászok jó része professzionista volt, vagy igen közel állt hozzá. Az ilyen puskás, ha közel jár az elefántcsordákhoz, nem lő más vadra. Lehet, hogy ez a bivalycsorda ilyenformán még meg se ismerkedett az európai vadásszal és a lövésekre azért nem menekedett?

Hasonló esetről tesz Roosevelt említést könyve (Theodor Roosevelt: African game trails [1910]) 138-139. oldalán: Angol-Kelet-Afrikában a Kapiti síkon, Kamitinél megsebzett két bivalybikát, a közeli sűrűből a lövésekre 70-80 tagból álló csorda lábra kapott és a féloldalt eső mocsaras nádas felé törekedett. Hátul mentek a tehenek a borjakkal, s amint Roosevelt egy öreg tehenet erősen megsebzett, a csorda, a vezér bikákkal az élén, frontot csinált. Nyugodtan állni, mondta Roosevelt. Nem kell lőni, mondta Cunningham, a vadászat vezetője. Pár pillanat múlva megfordult a csorda és elfutott.

---

¹ A meglőtt bika testre teljesen ki volt nőve, de a szarvai még sokat fejlődhettek volna, hogy trófea-számba mehessenek. Hja, így jár a gyakorlatlan afrikai vadász, ha egy újabb trófeára mindenáron szert akar tenni. Már az ugandai vadászat végeztével, Szudánban, megmenekedett így egy szép bivaly a sebesüléstől. Naplemente után, hazamenőben láttam meg, magasfüves nádas gaz szélén, nem lehetett tovább száz méternél. Aligha ismerte még a veszedelmet, mert ha nem volt süket, meg kellett, hogy hallja a lépteinket. Fölemeltem a puskát - nem láttam a legyet. Nem lőttem. Megjegyzem, fa volt a közelben és így a sebzéssel nem tettem volna ki magamat a sötétben ésszerűtlen veszedelemnek, de nem akartam sebezni vadat, hogy elveszítsem.

1911-ben pedig Assanban a gyalogos ember számára áthatolhatatlan náddzsungelban jöttem össze elefántháton, nem távolabb száz lépésnél, egy menekvő bivalycsordával. Csak bele kellett volna lőni a tömegbe, átjárta volna a tele nikkel-golyó valamelyiket. De nem, ilyen trófeára nem vágyakozom és hasonló élményeimet, hogy vele a fiatal, tüzes vadászokat irányítsam, szívesen elmondom, mert egészen téves hasonló esetekben a német vadászmondást követni: „nicht geschossen, auch gefehlt." Csakis az tarthat számot a korrekt vadász címre, akit a trófeák trófeája sem térít el azon alapigazságtól, hogy csakis akkor lőjünk, ha az adott viszonyok között, minden valószínűség szerint halálos helyen tudjuk találni a vadat.

Höhnel Lajos

Szemtől szemben az elefánttal

Az éjjelt egy kis pataknál töltöttük, amely rövid folyás után a hegy lábánál, egy hosszanti szakadékban elvész. Teleki gróf menet közben egy orrszarvút ejtett el és így az elefánthúst-megvetőkről is bőven gondoskodott; délután azonban alkalmunk nyílt, hogy többi embereink fazekait is megtöltsük. Mindjárt reggeli után ugyanis híre kelt, hogy elefántok vannak egészen közelben. Teleki gróf és én a kijelölt irányban útra keltünk és egy pár pere múlva csakugyan megpillantottunk egy magános hím elefántot, amint hosszú léptekkel egy füves tisztáson ment keresztül. Fedezetünk ugyan nem volt, de ha a gyorsan haladó állatot nem akartuk elveszteni, sietnünk kellett; Teleki gróf tehát azonnal megkezdte a tüzelést. A lapockájára irányított első lövés után az elefánt összerezzent, rövidebb és magasabb lett. A második lövés után futni kezdett és 50 lépésnyi távolságban előttünk haladt el. Ámbár egészen szabadon állottunk, úgy látszott, hogy bennünket észre sem vett, mert már régen elsietett előttünk, midőn hirtelen eszébe jutott, hogy meg kellene fordulnia és elkezdett felénk rohanni. Szinte úgy látszott, hogy ezek az állatok inkább oldalt és hátrafelé néznek, mint előre. A menekülő állatból most hirtelen bősz ellenség vált, aki óriási léptekkel közeledett felénk. Olyan hirtelen történt ez a dolog, hogy Teleidnek nem is volt ideje a kilőtt fegyverét újra megtölteni. Magam a 8-as kaliberű puskát tehát hirtelen vállhoz emeltem és az elefánt homlokának céloztam, persze csak abban a reményben, hogy az állatot ezzel visszatartom; a valóságban azonban a legszerencsésebb eredményt értem el. A golyó az ormány kezdete fölötti üregbe hatolt be és az elefántot egyszerre leterítette.

Különböző jelekből azt következtettük, hogy az elefánt valami találkáról jött. Ezért is tovább nyomultunk előre és már egy pár száz lépésnyi távolságban, a bozótok közt, föl is fedeztük több más elefántnak szürke testét. Óvatosan közeledtünk feléjük és kellemes meglepetésünkre két hímből, négy nőstényből és két félig megnőtt kölyökből álló nyájat találtunk, amelyeket a röviddel azelőtt a közelből megejtett lövések legkevésbé sem látszottak nyugtalanítani. Szemeink előtt az elefántok családi életének egészen bizalmas jelenetei folytak le. A nőstények ettek, néha-néha szoptatták kölykeiket és el-elkergették a hímeket, ha kölykeikhez nagyon is közel jöttek. A két bika ellenben küzdött egymással, valószínűleg az imádottak fölötti uralomért. E küzdelemben agyaraikat nem használták; csak egymáshoz közeledtek, míg homlokaik egymáshoz nem értek; azután egymást eltolni igyekeztek, más erőszakos tettet azonban nem követtek el. Ez a játék addig ismétlődött, míg a nőstények elvonulása a két küzdő elefántot egymástól el nem választotta.

A csendes erdei magányban a hatalmas állatok megfigyelése, amit tesznek és cselekszenek, rendkívül izgató és a figyelmet lekötő látvány; alkalmasint főképpen azért, mert mindent egészen zajtalanul végeznek. Mintha csak árnyékok volnának, úgy mozognak a hatalmas szürke hústömegek; a testes lábak meg-megérintik a földet, de bár mi visszafojtott lélegzettel hallgatóztunk, egy hangot sem hallottunk, ami mozdulataikat kísérte és megfigyeléseinket támogatta volna. És mialatt mi a teljes süketség érzetében mozdulatainkat minden erővel lehetőleg hallhatatlanokká igyekeztünk tenni és annál nagyobb figyelemmel meresztjük szemeinket az előttünk lefolyó jelenetre; az állatok azt a hatást teszik ránk, mintha egyikük egészen vak lenne. Apró szürke szemei szakadatlanul ránk vannak irányozva és mégis feltűnő mozdulatainkkal sem látszik semmit sem törődni. Vagy, mivel megszokta, hogy a maga területén bántatlanul és bátran tehet, amit akar, őket figyelmére méltóknak sem tartja.

Jó darabig megfeszített figyelemmel néztük az állatokat, úgyhogy végre valóságos megváltásként üdvözöltük azt a pillanatot, midőn a nőstények tovább indulása jelt adott a tüzelés megkezdésére. Puskáinkat egyszerre sütöttük el; a lövésekre az állat, amelyre Teleki gróf célzott, elesett - magam pedig, amilyen hosszú voltam, a földön elterültem; puskám, amellyel az egyik hím homlokára céloztam, így tett megint csúffá. A nyáj erre először megrémültén szétugrott, majd ismét csomóvá egyesült és közvetlenül Teleki előtt tovarohant; csak amelyet én sebesítettem meg, szaladt ellenkező irányban a bozótokon keresztül. Vadászati vakbuzgóságomban egészen megfeledkeztem arról, hogy már csak egy golyóm van, az, amely a baloldalon levő csőben rejtőzik; ezért a bozótokon rohantam utána az én állatomnak és csakhamar közelébe is jutottam; egyszerre azonban nem a farka végét, hanem a hatalmas fejét láttam veszélyt jósoló módon magam előtt fölmeredni. Őrült sietségemben észre sem vettem, hogy az elefánt megfordult és támadásra fogta a dolgot. Inkább ösztönszerűen mint öntudatosan, a füle előtt levő sekély mélyedés felé irányítottam puskám csövét és azután elsütöttem. Nehéz, tompa zuhanás adta tudtomra, mielőtt a puskapor füstje miatt saját szemeimmel meggyőződhettem volna, hogy elmúlt fejem fölött a veszély és nem fogok mint valami féreg összetapostatni.

Höhnel Lajos

Hogyan vadászott Teleki elefántra?

Januárius 7-én reggel erős, öreg bivalybika látogatta meg tanyánkat; Teleki gróf váll-lapockájába irányzott lövéssel fogadta, amitől földre is terült. Miután a nap ilyen szerencsésen kezdődött, Teleki gróf fölkerekedett, hogy a patak mentén vadászgasson. Egy másik bivaly és egy orrszarvú is zsákmányul estek; ezalatt dél lett és Teleki gróf, kivételesen a tőlünk délnek fekvő dombsoron keresztül tért haza. Kísérőinek egy része az elejtett állatoknál maradt, másik része pedig nehéz hústerhekkel megrakodva, lassan követte. Még két fegyverhordozója, Mohammed és Bedue is, mögötte több száz lépésnyire ballagott, mert senkinek sem jutott eszébe, hogy a tanyához ilyen közel még nagyobb vadra lehessen bukkanni, midőn a szelíd lejtőn hirtelen három elefánt tűnt elő és egyenesen Telekinek vette útját. Az állatok a vadászt, akinek semmi fegyvere sem volt, nem vették ugyan észre, de gyorsan közeledtek és a halom olyan kopár volt, mint valami szérű. Szerencsére Mohammed és Bedue ugyanabban a percben megpillantották az elefántokat és lélekszakadva futottak, hogy fegyvereit odanyújtsák Telekinek, aki ez idő alatt teljesen nyugodtan maradt helyén. Éppen jókor érkeztek a grófhoz. Az elefántok - két nőstény és egy fiatal hím - már csak 25 lépésnyire voltak tőle és egyenesen feléje tartottak. Az 577-es és 500-as expresszből ekkor Teleki gróf olyan gyorsan kezdett el lövöldözni, hogy én a tanyán, hová a lövéseket tisztán lehetett hallani, több ember lövöldözésének tartottam, akik talán valami támadásra készülő bivalyt akartak elriasztani. Az első golyók a két első állatnak egy-egy lábát törték össze; erre megállották, mintha gyökeret vertek volna, testöket ide-oda mozgatták, de helyökből elmozdulni nem voltak