Karácsonyi ének

By Charles Dickens

Bár témája miatt a Charles Dickens regényét feldolgozó filmes adaptációkat általában karácsony táján szokták játszani, mi azt ajánljuk, hogy bármikor vegyék kézbe ezt a történetet. Mi Mikes Lajos klasszikus fordításában adjuk közre.

• Language: Magyar
• Publisher: Digi-Book Magyarország Kiadó Kft.
• Release date: Nov 29, 2016
• ISBN: 9786155322570

Book preview

KARÁCSONYI ÉNEK

(A CHRISTMAS CAROL)

ÍRTA

CHARLES DICKENS

FORDÍTOTTA

MIKES LAJOS

GYULA, 2013

DIGI-BOOK MAGYARORSZÁG KIADÓ

www.digi-book.hu

ISBN 978-615-5322-56-3 PDF

ISBN 978-615-5322-57-0 EPUB

ISBN 978-963-364-295-5 MOBI

copyright: Digi-Book Kiadó, 2014

Az e-kiadás szerzői jogi megjegyzései

Ennek az e-könyvnek a felhasználási joga kizárólag az Ön személyes használatára terjed ki. Ezt az e-könyvet nem lehet ismételt értékesítésre továbbadni, sem továbbértékesíteni; nem lehet többszörözni és tilos más személynek továbbadni! Ha szeretné ezt az e-könyvet más személyekkel is megosztani, kérjük, hogy minden további személy számára vásároljon újabb példányokat. Ha Ön úgy olvassa ezt az e-könyvet, hogy azt nem vásárolta meg, vagy nem az Ön személyes használatára lett megvásárolva, úgy kérjük, hogy küldje azt vissza a http://www.digi-book.hu címre és vásárolja meg ott saját példányát. Köszönjük, hogy tiszteletben tartja ennek a szerzőnek és kiadónak a fáradságos munkáját.

TARTALOM

Első versszak: Marley lelke

Második versszak: Az első a három szellem közül

Harmadik versszak: A második a három szellem közül

Negyedik versszak: Az utolsó szellem

Ötödik versszak: A nóta vége

ELSŐ VERSSZAK

Marley lelke

Marley halott volt, hogy ezzel kezdjem. Nem férhet hozzá semmi kétség. A halálozási jegyzőkönyvet aláírta a lelkész, a polgári hivatalnok, a temetkezési vállalkozó és a főgyászoló. Scrooge aláírta. És Scrooge neve jó név a tőzsdén, bármi volt az, a mit jónak látott aláírni.

A vén Marley halott volt, akár az ajtószeg.¹

Jól megértsetek! Eszemágába’ sincs azt mondanom, hogy tudomásom szerint tudomásom van róla, mi az, a miért az ajtószeg holtabb valami más egyébnél. A mi engem illet, nagy hajlandóságom volna a koporsószeget tekinteni a vaskereskedelem legholtabb árújának. Ámde őseink bölcsesége rejlik a közmondásban; s távol legyen tőlem, hogy szentségtelen kézzel megbolygassam a közmondást, hiszen akkor odalenne az ország. Szíves engedelmetekkel hangsúlyozom tehát még egyszer, hogy Marley halott volt, akár az ajtószeg.

Tudta-e Scrooge, hogy Marley halott? Persze, hogy tudta. Az ellenkezőt elképzelni sem lehetne. Scrooge és Marley üzlettársak voltak, Isten tudja, hány esztendőn keresztül. Scrooge volt Marley végrendeletének egyedüli végrehajtója, vagyonának egyedüli kezelője, ő volt Scrooge egyetlen meghatalmazottja, egyetlen örököse, egyetlen barátja és egyetlen gyászolója. És éppen Scrooge-ot egyáltalán nem sújtotta le oly rettenetesen a gyászeset, hogy ne maradt volna még a temetés napján is kitünő üzletember s ne ünnepelte volna meg ezt a napot is egy kétségtelenül jó üzlettel.

Marley temetésének az említése visszavezet újra oda, a honnan kiindultam. Marley kétségtelenül halott volt. Ezt méltóztassék határozottan tudomásul venni, mert különben szó sem lehet semmi csodálatos dologról abban a történetben, a melyet elmondani készülök. Ha nem volnánk tökéletesen meggyőződve arról, hogy Hamlet atyja meghalt, mielőtt a színdarab megkezdődött, akkor az, hogy éjszaka, keleti szélben, ott sétál a bástyáin, semmivel sem volna nevezetesebb esemény, mint hogyha bármely más éltesebb úriember egyszerre csak kirándulna este valami szellős helyre - mondjuk a Szt.-Pál székesegyház udvarára, - hogy a szó szoros értelmében kővé dermeszsze fiának gyönge lelkét.

Scrooge sohasem festtette be a vén Marley nevét. Évek múlva is ott volt még az üzlet ajtaja felett ez a felírás: Scrooge és Marley. A czéget Scrooge és Marley néven ismerték. Ha új vevők tévedtek az üzletbe, Scrooge-ot hol Scrooge-nak szólították, hol meg Marleynak; de Scrooge felelt mind a két megszólításra. Ő neki teljesen mindegy volt.

Óh! ez a Scrooge, a kit egyszer megmarkolt, azt alaposan megkopasztotta! Kapzsi, fukar, kuporgató, zsugori, szipolyozó vén bűnös volt! Kemény és éles, mint a kova, a melyből sohse csalt még ki aczél nemes szikrát; titkolódzó, zárkózott és egyedül való, mint az osztriga. A beleszorult hideg megdermesztette vén vonásait, megcsippentette hegyes orrát, összeránczolta arczát, megmerevítette tartását; vörössé tette a szemét, kékké keskeny ajkait, s kirikácsolt recsegő hangjából is. Fagyos zúzmara lepte be fejét, szemöldökeit és tüskés állát. Mindig magával hordozta saját alacsony hőmérsékletét; jéggé aszalta irodáját a kánikulában, és nem langyította egy fokkal sem karácsonykor.

Külső hideg és meleg nem igen hatott Scrooge-ra. Meleg föl nem melegíthette, téli fagy le nem hűthette. Nem fújt soha szél, a mely csípősebb volt nála, nem hullt hó, a mely kitartóbban tört volna czélja felé, nem zuhogott nála kérlelhetetlenebb zápor soha. Rút idő ki nem fogott rajta. A legdühösebb eső, hó, jégeső és dara csak egy tekintetben főzhették le. Ők gyakorta voltak bőkezűek, Scrooge ellenben soha.

Sohasem állította meg őt senkisem az utczán, hogy örvendezve így szóljon hozzá: Kedves Scrooge úr, hogy’ van? Mikor látogat meg? Sohasem kért tőle koldus alamizsnát; sohasem kérdezték meg tőle a gyerekek, hány óra van; soha életében nem tudakolta tőle sem férfi, sem nő, merre vezet az út ide vagy oda. Még a vakemberek kutyái is mintha ismerték volna; s valahányszor jönni látták Scrooge-ot, behúzták a gazdájukat valamelyik közeli kapú alá vagy udvarba, s azután a farkukat csóválták, mintha azt akarták volna mondani: Jobb nem látni, mint ilyen gonoszul nézni, vak gazd’uram!

De mit bánta Scrooge? Éppen ezt szerette ő. Előre öklöződni az élet nyüzsgő országútján, visszaintve minden emberi rokonérzést, ez volt az, a mire Scroogenak a foga vásott.

Egyszer - az év áldott napjai közül való egyik napon, karácsony estéjének napján - az öreg Scrooge ott ült szorgoskodva irodájában. Hideg, fagyos, csípős idő volt, s e mellett ködös is, és Scrooge hallhatta, hogy az emberek odakünn az udvarban fújva járnak fel s alá, kezüket a mellükhöz, s lábukat a kövezethez csapdosva, hogy melengessék. A toronyórák csak az imént ütöttek hármat; de egészen sötét volt már.

Nem volt világos egész nap - s a szomszédos irodák ablakaiban lobogó gyertyák vöröses foltoknak tetszettek a markolható, barna levegőben. A köd beáradt minden hasadékon és kulcslyukon s odakünn oly sűrű volt, hogy bár az udvar rendkívül keskeny volt, a szemben lévő házak merő árnyképek voltak. A mint a piszkos ködfelhő mindent elsötétítve alágomolygott, szinte azt kellett hinni az embernek, hogy a természet valahol a szomszédban lakik és nagyban főzi a sört.

Scrooge irodájának ajtaja nyitva volt, hogy szemmel tarthassa az irnokát, a ki odakünn egy homályos kis czellában, holmi víztartófélében, leveleket másolt. Scrooge kandallójában nagyon kis tűz volt, de az irnok tüze oly kicsike volt, hogy alig látszott többnek egy darabka szénnél. De nem rakhatott a kályhára, mert Scrooge a maga szobájában tartotta a szenesládát; s valahányszor bement hozzá az irnok a lapáttal, a gazda mindannyiszor kijelentette, hogy hovatovább kénytelenek lesznek megválni egymástól. Így aztán az irnok a nyakára csavarta nagy fehér szőrkendőjét s a gyertya lángja mellett próbált melegedni; ez a kísérlete azonban, mivel a képzelő tehetsége gyönge lábon állt, kudarczot vallott.

- Víg karácsonyt kívánok, bácsi! Isten éltesse! - kiáltott egy jókedvű hang. Scrooge unokaöcscsének a hangja volt, a ki oly hirtelen rontott be hozzá, hogy jókívánsága volt közeledtének az első jele.

- Bah! - szólt Scrooge. - Lári-fári!

A sebes járástól a ködben és a fagyban Scrooge-nak ez az unokaöcscse úgy kihevült, hogy csupa tűz volt; az arcza kipirult és megszépült; a szeme szikrázott, s a lehelete alaposan gőzölgött.

- A karácsony lári-fári, bácsi! - szólt Scrooge unokaöcscse. - Ezt csak nem komolyan érti?

- A legkomolyabban, - szólt Scrooge. - Víg karácsony! Mi jogod van neked vigadni? Mi okod van neked vigadni? Hiszen elég szegény vagy.

- Ejnye, ejnye, - felelt az unokaöcs jókedvűen. - Ugyan, mi joga van hát önnek szomorkodni? Mi oka van önnek mogorváskodni? Hiszen ön elég gazdag.

Scrooge, mivel hamarjában nem tudott mit felelni, újra azt mondta, hogy: Bah! és hozzátette azt is, hogy Lári-fári!

- Ne haragudjék, bácsi! - szólt az unokaöcs.

- Már hogyne haragudnám, - felelt a bácsi, - mikor ilyen bolondok világában élek? Víg karácsony! Ugyan eredj a víg karácsonyoddal! Mi egyéb rád nézve a karácsony, mint oly idő, mikor számlákat kell fizetned pénz nélkül; mikor azt veszed észre, hogy egy esztendővel idősebb lettél, de egy órával sem lettél gazdagabb; mikor le kell zárnod a könyveidet, s azt látod, hogy kerek tizenkét hónapon keresztül veszteség ásít feléd minden egyes tételből? Ha rajtam állana, - folytatta Scrooge méltatlankodva, - minden eszelőst, a ki ajkain víg karácsony-nyal jár-kel ide-oda, megfőzetnék a saját puddingjában s a szívét Krisztus-tövissel² átszúrva temettetném el. Úgy bizony!

- Bácsi! - tiltakozott az unokaöcs.

- Öcskös! - felelt a nagybácsi keményen. - Üld meg a karácsonyt a magad módján, s hadd üljem meg én is a magam módján.

- Üljem meg! - ismételte Scrooge