Sosem zöldebb

By Ruth Jones

"Életünk javát azzal töltjük, hogy azt kívánjuk, bárcsak valahol máshol, vagy mások lennénk, várunk valamire, vagy a múlton kérődzünk. Mindig azt képzeljük, hogy a másik oldalon zöldebb a fű. De sosem zöldebb. Változatlanul fű, épp csak egy másik darabka. Ez minden."

A múlt szokása, hogy a nyomunkra bukkan, és elgáncsol.

Kate huszonkét évesen szenvedélyes viszonyt folytatott egy nős férfival, Callummal, ami szívfájdalommal ért véget. A lány úgy érezte, sosem teszi túl magát rajta.

Tizenhét évvel később, Kate sikeres színésznő, Londonban lakik, házas, az ötéves Tallulah édesanyja. Callum boldogan él Edinburgh-ban a feleségével és immár felnőtt gyermekeivel. Úgy tűnik, mindnyájan végleg maguk mögött hagyták a múltat.

Ám Kate és Callum újra találkozik, és választás elé kerül. Lemondanak egymásról, vagy vállalják a kockázatot, hogy megtudják, mi lett volna...

• Language: Magyar
• Publisher: Ulpius Baráti Kör
• Release date: Jul 29, 2019
• ISBN: 9786155905650

Book preview

cover.jpg

Ruth Jones

Sosem zöldebb

Ulpius Baráti Kör

Budapest

A mű eredeti címe: Never greener

Fordította: Tóth Attila

Copyright © Proper Tidy, 2018

Hungarian translation © Tóth Attila,  2019

(© Művelt Nép Könyvkiadó, 2019)

ISBN 9786155905650

Az e-book formátumot előállította:

img1.png

www.bookandwalk.hu

A múlt gyakran a nyomunkba ered, és elgáncsol minket.

Amikor Kate huszonkét éves volt, heves és szenvedélyes viszonyt folytatott Callummel, egy nős férfival, mely kapcsolat azonban fájdalmas, szívet tépő módon végződött. Kate úgy gondolta, hogy sosem tudja túltenni magát rajta.

Tizenhét év eltelik. Kate már befutott színésznő, Londonban él, feleségül ment Matthez, és a kis Tallulah édesanyja. Időközben Callum és felesége, Belinda, boldog családi életet él Edinburghban, és figyelik gyermekeik fejlődését. Úgy tűnik, hogy a múlt végleg mögöttük van.

Akkor viszont Kate újra találkozik Callummel.

Választaniuk kell: faképnél hagyják egymást… vagy kockáztatnak, és megpróbálják kideríteni, hogy mi lehetett volna másként.

Az élet ritkán ad második esélyt. Ám ez nem jelenti, hogy mindig ki is kell használnunk…

A könyvet Lucy Matthewsnak ajánlom,

aki szenvedélyes olvasó, és csodálatos barát

Az igazság az, hogy bár elemünk az idő,

Nem vagyunk képesek kezelni az életünk minden pillanatában

Nyíló távlatokat,

Melyek felhánytorgatják veszteségeinket, s ami még rosszabb,

Megmutatják nekünk, hogy ami egyszer a miénk volt, most milyen,

És milyennek őrizhettük volna meg,

Ha annak idején másként cselekszünk.

Philip Larkin

1985

Fergus kezdett idegeskedni. Az új lánynak hatkor kellett volna megérkeznie, de hat már húsz perccel elmúlt. Egy szombat este a nyári idény csúcspontján igazán nem megfelelő időpont rá, hogy az embernek ne legyen elég alkalmazottja. Már szegény Callumot is munkára fogta, hogy segítsen, és egyértelmű, hogy az a legszívesebben másutt lenne. Rápillantott, ahogy a fiú a pult mögött állt, és már nem először jutott eszébe, hogy a korához képest milyen jól néz ki. A kisöccse, Callum. Furcsa, hogy még mindig kisgyerekként gondol rá, annak dacára, hogy vagy száznyolcvan centisre nőtt. Most is figyelte, ahogy teljesen természetes módon társalog néhány helyi vendéggel. Pont ez Callum titka. Természetes. Gyakorlatilag mindenkivel. Akárkivel beszél is – függetlenül attól, hogy azok kicsodák, milyen hátterük van, vagy milyen idősek –, mindig módot tud rá találni, hogy érdeklődő benyomást keltsen. Ezért olyan jó tanár. És jó apa. Irigyelte öccsét a végtelen türelméért.

Callum azt hallgatta éppen, hogy az öreg Stuey Jameson miképp szidja a világesemények folyását. Ó, mennyivel jobb lenne, ha ő irányíthatna mindent. Ez is a munka része volt, meghallgatni a törzsvendégeket – az öregfiúkat, akiknek megvolt a saját helyük a pultnál, és onnan nem voltak hajlandók mozdulni, függetlenül attól, hogy milyen sokan vannak a pubban. Mindig ugyanazon a helyen ültek, ugyanazon a bárszéken, és ugyanazt a fajta sört itták. Még télen is, amikor a hely szomorúan hibernált állapotba került, az Északi-tenger hullámai könyörtelenül ostromolták a partot, és a világos hab még a parti szállodák teteje fölé is felcsapott, amikor a sétányon már nem nyüzsögtek a fagylaltot nyalogató nyaralók, a Stuey-hoz hasonló törzsvendégek még azokban a sötét, komor hónapokban is eljöttek, leültek a pulthoz, és tökéletesen időzített, ritmikus mozdulatokkal felhajtották a korsó söröket, miközben semmitmondó dolgokról beszélgettek. Igen, a szezonon kívül Stuey és a hozzá hasonlók jelentették a pub számára a bevételt, és az ilyet sosem lehet teljesen magától értetődőnek venni.

Fergus biccentett Callumnak, és kiment a sörkertbe. Hol a csudában lehet ez a csapos lány? Tudja, hogy hiba volt alkalmazni. A lány – valamilyen Kate – az előző héten kereste őt meg, amikor különösképpen elfoglalt volt. Egy barátja barátjának lánya, aki nyári munkát keresett, és kicsit élénk, de manapság nem mind azok? Azt képzelte magáról, hogy színésznő. De nem ezt képzeli manapság mind? Arra gondolt, hogy a színésznők bizonyára népszerűek az emberek között, és jól elbeszélgetnek az olyanfajtákkal, mint Wheezy Ron és Jackie Legg. És a mosolya. Még bele se gondolt igazán, máris megszólalt.

– Rendben, gyere szombaton hatra, és meglátjuk, hogyan megy majd a dolog.

Most az órájára nézett, és már hat harminc volt. Tehát mégsem megy jól.

Elkezdte letisztítani a ropogós ostyák maradékát az egyik asztalról. Egy csoport kölyök, akik a rendetlenséget csinálták, ujjongva figyelte, hogyan vesz gyakorlott mozdulattal öt-öt korsót mindkét kezébe. A csoport egyik tagja az ivás mámorában bedöntötte a kísérő whiskyt, de túl erősen csapta le a poharat, és az apró darabokra tört, ami további éljenzést és ujjongást váltott ki.

– Hé! Ezt most abbahagyhatjátok, méghozzá AZONNAL. Halljátok?

Fergus visszavitte a poharakat a pulthoz.

– Válts pár szót ezzel a bagázzsal, rendben, Cal? Teljesen kiakasztanak, pedig még csak fél hét van. – Lapátot és seprűt adott neki. – És hol a pokolban lehet ez a lány?

Ahogy Callum kiment a zajongó csoporthoz, újra eltűnődött, hogy Fergusnak egyáltalán mi szüksége volt pubra. Utálja az ott töltött órákat, utálja a vendégeket, és még az italt sem szereti. Elkezdte felszedni az üvegcserepeket.

– Most már csillapodjatok, fickók! A bátyám ma este nagyon harapós kedvében van, és rajtam vezeti le a dühét.

– Oké. Egészségedre, Cal.

Callum hatalmas termete és udvarias viselkedése mindig nyugtatóan hatott. A barátai tréfálkoztak is vele, hogy az ENSZ-nél kellene dolgoznia. Higgadt magabiztossága és imádni való, rögbijátékos-lelke nyugalommal töltötte el a körülötte lévőket. Sosem veszítette el a türelmét, de mégis, soha senki nem akart volna ujjat húzni vele. A rögbis napjai már elmúltak, de teste még mindig magán viselte az időjárástól megtépázott pályákon több éven át folytatott, kemény játék során kapott sebesülések nyomait, az összecsapásokban szerzett vágásokat és forradásokat. Nem volt a klasszikus értelemben vett szépség, ám kifejezetten jól nézett ki, és vonásai is olyan markánsak voltak, mint a skót tengerpart, ahol felnőtt. És, ahogy Denise gyakran mondogatta a klubban, nem számít, hogy Callum MacGregor milyen idős, mindig is veszettül szexi marad.

– Figyeljétek, fiúk. Kész csoda! – hallatszott egy hang mögüle. Idegen, walesi akcentus a skót kakofóniában. – A papa seprűt és lapátot vett a kezébe, és HASZNÁLJA is őket!

Sugárzó arccal fordult meg, és hátul Belinda, a terhesség előrehaladott állapotában lévő, harminchat éves, de még mindig virágzóan szép felesége fogta két kisfia, Ben és Cory kezét.

– Jól nézzétek meg!

– Papa, lemegyünk a partra!

Lehajolt és megcsiklandozta Bent, amitől a fiúcska boldogan felsikított.

– Bárcsak én is mehetnék. – Gyengéden megpuszilta Belinda arcát. – Minden rendben?

– Tudod jól… úgy-ahogy. Az autó az épület előtt van. – Odaadta neki a kulcsokat.

– Tényleg nem probléma, hogy gyalog mentek vissza?

Belinda megdörzsölte a pocakját.

– Egyáltalán nem baj. Egy kis testmozgás jót is tesz nekem. Szükségem van rá. Ne hidd, hogy még négy hétig kibírnám nélküle.

– Jó curry… erre van szükséged.

– Élet újabb gyerekek nélkül. Erre van szükségem, Callum MacGregor. Ezután a közelembe sem engedlek.

Callum arcát finoman az övének nyomta.

– És mind jól tudjuk, hogy ebből semmi nem lesz.

Belinda hirtelen nagy levegőt vett. Férje még mindig bizsergést tud kiváltani belőle, tíz év házasság után is, ahogy a harmadik babát várják.

– Viselkedj tisztességesen! – suttogta ő is, és elpirult. Utána felkapta Coryt, aki a vödrét és ásóját markolta, elindult vele kifelé, de a válla fölött még visszaszólt.

– Mikor jössz vissza? Tizenkettő tájban?

– Aha, tovább nem fog tartani.

Callum figyelte, ahogy a nő elmegy. Tíz évvel idősebb, mint akkor volt, amikor először találkoztak. Tíz évvel bölcsebb – ha lehet egyáltalán bölcsebb –, és tíz év után is gyönyörű; mindkét kezében egy-egy gyermek, egy pedig éppen úton van. A feleségére nézett, és arra gondolt, hogy igazából mennyire szerencsés.

Ha újra lejátszhatná az életét, mint egy VHS-kazettát, akkor itt megállítja a szalagot, kimerevíti a képet, és azt kéri, hogy onnan új felvételt készíthessen. Attól, az életét megváltoztató pillanattól, amikor figyelte, hogy szeretett Belindája kimegy, és amikor Kate Andrews forgószélként érkezett meg, hogy feldúlja az ő békés világát.

Vattacukrot evett.

Huszonkét éves volt.

És lélegzetelállítóan szép.

– Minden rendben, fiúk?

A fickók az asztalnál nagyon megörültek.

– Aha! Adj belőle egy falatot!

– Sajnálom, de soha semmit nem osztok meg másokkal. Az ember nem tudhatja, hogy mit kap el. – Rájuk kacsintott, majd befelé indult, és észre sem vette Callumöt, aki lapáttal és seprűvel a kezében, mozdulatlanul állt.

Bent a bárpultnál már egyre többen voltak.

– Sajnálom, hogy elkéstem. Kimentem még a vásárba. – Körülnézett, hogy hol van egy szemetes, ahová a vattacukor pálcikáját dobhatja. A Fergus arcán tükröződő bosszúságot részben eltakarta az üvegmosóból felszálló gőz. Szerette volna kirúgni a lányt, még mielőtt az egyáltalán megkezdi a munkát, de mindenképpen szüksége volt pultosra. Tudta, hogy ezt Kate is tudja.

– Rendben, de nem örülök neki. És ha újra elkésel, el is felejtheted az állást. Most rakd egymásra ezeket a poharakat, és kezdd meg a kiszolgálást! Mindjárt nyolc óra.

Callum bement a bárpult mögé, és megragadta az egyik söröskorsót azok közül, amelyeket a másik oldalról löktek feléje.

– A Seventy Shilling hordóját ki kellene cserélni…

– Elintézem – ajánlotta.

– Nem, te most nagyon jó helyen vagy itt. Tölts egy pintet Alecnek, rendben? – Fergus már indult is a pincébe.

– Oké, ki a következő? – Kate sugárzó mosollyal nézett a vendégekre, és látszólag nem zavarták Fergus dühös szavai. Harminc hang kórusa hallatszott, mivel mindenki azt várta, hogy sorra kerüljön.

– Mindig ilyen lehetetlenül viselkedik? – kérdezte Callumöt, ahogy megkezdte a kiszolgálást. Ez volt az első alkalom, hogy beszédbe elegyedett vele, és Callum hirtelen csak arra tudott gondolni, hogy a lány csupasz karja az övéhez ér, ahogy egyszerre csapolják a korsó lagert.

Bátyja védelmében megpróbált bosszús benyomást kelteni.

– Negyven percet késtél.

– Ó, ezt most úgy mondod, mint egy tanár az iskolában. – Kate nevetett.

– Talán azért, mert tényleg az vagyok.

– Tréfálsz! – Mozdulatlanná dermedt, söröskorsóval a kezében.

– Nem. Most csak… nos, segítek Fergusnak, amikor nagyon sok a vendég.

Kate megfordult, és most először nézte meg a férfit alaposabban.

– Hol tanítasz?

– A St. Mary’s, az út végén… felső tagozat.

– Annak idején röplabdáztunk velük.

– Melyik iskolába jártál?

– A város másik felében. North Park, a Quensferry Roadon. – Mosolya egyenesen igéző volt. – Amúgy, a nevem Kate.

– Tudom.

A lány állta a pillantását.

Öt órával később Kate lovagló ülésben ült rajta, csipkés bugyija a homokos földön feküdt a lábuk alatt, és parányi farmerszoknyáját is felemelte. Az esőbeálló padjának lécei minden lökésnél megreccsentek, így csatlakozva az aktushoz.

A lány vele szemben ült, jól látta őt, és határozottan élvezte, hogy magában érezheti, mintha csak először tapasztalná meg a szex örömét. De túl ügyesen csinálta ahhoz, hogy ez legyen számára az első alkalom. Egy pillanatra megállt, hogy visszanyerje lélegzetét, és hitetlenkedve fogta meg az arcát.

– Jézusom!

Lassan elmosolyodott, majd egy ügyes mozdulattal felkapta Kate-et, és nekinyomta a falnak. Az csak annyit suttogott, hogy Igen, és folytatták a kefélést.

– Istenemre, nagyon ügyes vagy.

Mit csinálsz most?, villant át agyán a kérdés, de gyorsan el is vetette.

Együtt jöttek. Illetlen pózban álltak ott, farmernadrágja a bokájánál, a lány lába a derekán, és hangosan csapkodnak az Északi-tenger hullámai. Hirtelen a hullámok zaján át énekszót hallottak: részeg hang volt, és egyre közelebb ért. „I’m ne’er ginna dance agin, Guilty feelin’ got nae rhythm."

– A francba! – Kate kuncogott. Callum a szájára tette tenyerét, de attól neki csak jobban kellett nevetnie.

– Ne mozogj!

Nem mozdult. Callum sem. Ő beletemette arcát a férfi nyakába, miközben George Michael önjelölt megtestesítője az esőbeálló másik végében elővette szerszámát, nekidőlt a falnak, és alapos mennyiséget engedett ki. Úgy tűnt, hogy sosem akarja abbahagyni, és az ének is folytatódott: „Shoulda known better than to cheat a friend…"

Kate, aki még mindig mulatságosnak tartotta a helyzetet, harapdálni kezdte Callum tenyerét. Minden pillanatban azt várták, hogy a másik férfi felnéz, és meglátja őket, de rájuk sem pillantott. Amikor végre végzett, kirázta az utolsó cseppeket is, begombolta nadrágját, és bizonytalan léptekkel elment.

Kate suttogva megszólalt.

– Gondolod, hogy…

– Ki van zárva.

De nem sokkal távolabbról kiáltás hallatszott.

– Jó éjt, cimborák! Amúgy, a fenék igencsak formás.

Kate vadul kuncogni kezdett.

Már majdnem éjszaka egy volt, amikor autóval bevitte a lányt a városközpontba. Kate ölében Body Shop sminkes eszközök voltak. A napellenző, benne a tükörrel lehajtva, és éppen a haját fogta össze lófarokba. Gyönyörű, fényes, barna fürtjei voltak, és nagyon dúsak. Neki kedve lett volna újra beléjük mélyeszteni a kezét, beletemetni arcát a hajba, és beszívni az illatát.

Kate észrevette, hogy nézi.

– Inkább az utat figyeld!

Elmosolyodott, és engedelmeskedett.

A nő elővett egy kék szempillaspirált, kicsit megrázta, és elkezdte kifesteni a szempilláját. Annyira koncentrált, hogy még a száját is eltátotta közben.

– Milyen idősek a gyerekeid?

– Ki mondta, hogy gyerekeim vannak?

– Azt akarod mondani, hogy nincsenek?

Újra elmosolyodott.

– Három- és ötévesek. Egy pedig éppen úton van.

– Istenemre, te aztán nem lazsálsz. Nem csoda, hogy szükséged van kiegészítő jövedelemre. – Már a rúzst fogta munkára. Callum odapillantott, ahogy ő magabiztos mozdulatokkal, aprólékos gonddal színezte fényes ajkát. Tudta, hogy a férfi újra őt nézi. – Ezt becsukott szemmel is meg tudom csinálni. A trükkjeim egyike.

– Le merem fogadni, hogy más ajkával már nem tudnád megcsinálni.

Csak mosolygott.

– Itt jó lesz. Innen már gyalog megyek tovább. – Ahogy Callum megállította az autót, ő összecsomagolta a sminkes eszközeit, és mindent berakott a kicsi, gyöngyös táskájába.

– Tényleg nem akarod, hogy hazavigyelek?

– Ember, most szombat éjszaka van Edinburghban. Emlékezhetnél rá. Éjszakai klubok. Indiai éttermek. Másnaposság az ébredés után. Annyira azért nem lehetsz öreg.

– A jövő hónapban leszek harminckilenc.

A lány gúnyoson rávigyorgott, és kiszállt az autóból.

– Köszönöm a fuvart!

Figyelte, hogyan sétál el. És akkor, mintha hirtelen eszébe jutna valami, sarkon fordult, és visszament az autóhoz, a vezető felőli oldalon. Ő lehúzta az ablakot, Kate pedig behajolt, hogy megcsókolja.

Jézus, az az ajak, gondolta.

A lány egyenesen a szemébe nézett.

– Callum MacGregor. Megszakad… miattad… a szívem. – Ezután újra elindult, de előtte még rácsapott az autó tetejére. – Viszlát! – Ezúttal már nem fordult vissza.

Callum megpróbálta felfogni, hogy mi történik éppen. Valami tréfa lenne, amit az egyik fiú eszelt ki a klubban? Nem. Ez nem tréfa.

És akkor tört rá.

A bűntudat.

Belinda.

Nagy levegőt vett. Mit mond majd, hol volt az éjszaka? Egy pillanatra az is megfordult a fejében, hogy elmondja neki. Hogy mi? A bánatba, ezt nem lehet. Hogyan is tarthatta a gondolatot jó ötletnek?

Elmentem a klubba, és kicsit sokáig maradtunk.

Garry falazni fog neki. Ezen a fronton egynél több szívességgel is az adósa, hiszen ő is folyton falaz neki. Egek, hát ez lett már belőle? A rögbiklub csélcsap fazonja?

A távolban látta, ahogy Kate barátok és barátnők egy csoportjához csatlakozik, és nevet. Az egyik fiú felkapta, és megperdült vele. Ő elfordította a kulcsot a gyújtáskapcsolóban, és az autó elindult. Hazafelé tartott. Készen rá, hogy elkezdjen hazudni.

2002

1.

– Iszonyúan beleestem. Mintha kerékpáron mennék lefelé egy nagyon meredek lejtőn, és egyszer csak azt venném észre, hogy nem fog a fék. – A már harminckilenc éves, elegánsan öltözött, és kora ellenére káprázatosan vonzó Kate Andrews egy gyógyászati szakemberrel beszélgetett, kezét az ölében összekulcsolva.

– És mi a helyzet vele? Mit gondol, ő mit érezhetett akkoriban? – A terapeuta halkan beszélt, kedves hangon.

Kate nagy levegőt vett.

– Nos, ha őszinte akarok lenni, azt hiszem, hogy leginkább… – kicsit habozott, mire a terapeuta bólintott, hogy bátorítsa – …a fenekemet érezte a kezében. – Ekkor nevetésben tört ki, és az arcát is eltakarta.

A rendező és a tévéstáb tagjai már megszokták az ilyet Kate-től. A terapeutát alakító színész az egészet láthatóan nagyon szórakoztatónak tartotta. Az operatőrök is mosolyogtak.

– Sajnálom, igazán sajnálom, de nem tudtam ellenállni a kísértésnek. A forgatókönyv miatt van. A sorok, tudjátok… időnként az egész marhaság…

– Köszönöm, ezzel most igazán sokat segített. – A rendező nem volt túlságosan lenyűgözve. Már így is késésben voltak.

Kate a szemét forgatta. Egek, mi baj van az emberekkel? Csak egy kis tréfa volt.

– Az ég szerelmére, mondtam, hogy sajnálom!

– Nos, mindenkivel közlöm, hogy ezt pénteken újravesszük. Addigra remélhetőleg Ms. Andrews is összeszedi magát. Itt most befejezzük a felvételt.

Kate megszidott gyermekként ment ki a lakókocsijához, és jó éjszakát kiáltott a stáb különböző tagjainak. Betsy, a sminkese megszólította.

– Akarod, hogy leszedjem rólad a sminket, kedves?

– Nem kell, majd otthon leszedem magam.

– Nem tudod, hogy mit veszítesz – tréfálkozott Betsy. – Remek arcmasszázsban részesítettelek volna!

– Legközelebb, aranyom. Imádlak!

Felment emeletes lakókocsija fémlépcsőjén, és ahogy behúzta maga mögött az ajtót, a mosoly lehervadt arcáról. Nekilátott, hogy jelmezét az Armani farmerjára cserélje.

A falon égtek a lámpák, és az elektromos kandalló is működött. Ezt mindig is nagyra értékelte a lakókocsiban, amikor kint sötét volt, és hideg. Ez az ő saját szentélye. Imádta az éjszakai felvételeket, amikor órákig lehetett csellengeni. Olyankor lefeküdt a kis ágyába, és azt képzelte, hogy újra nyolcéves, kényeztetik, és teljes biztonságban van. Felvette a kivágott nyakú kasmírblúzát, és megpillantotta magát a farostlemez falon lévő tükörben. Ma tényleg annyinak látszik, mint amilyen idős valójában. A sötét karikák egyre inkább kivehetők a szeme alatt, még a sminken át is. Újra B-vitamin-injekciót kell kérnie attól a Harley Street-i orvostól. Nem engedheti meg magának, hogy egy újabb, nyolchetes filmezés teljesen lestrapálja. És igazán abba kellene hagynia a dohányzást. Felvette a Marlboro Lights csomagját, egyet meggyújtott, és beszívta a füstöt, annak dacára, hogy ott volt a tábla: A lakókocsiban a dohányzás szigorúan tilos. Mindenki tudta, hogy ő dohányzik, de senki nem mert szólni érte.

Valaki bátortalanul kopogott az ajtón.

– Ne gyere be!

– Elnézést, Kate, csak azt akarom mondani, hogy az autód itt vár, ha készen vagy. – Becky volt, a küldöncök egyike, egy édes és imádni való lány, akinek a kedvessége mindig is lenyűgözte.

– Oké. Kösz, Becs. Máris megyek.

Még négy gyors slukkot szívott a cigarettájából, mivel a nikotin egyetlen cseppjét sem akarta benne hagyni, utána a csikket a csap alá tartotta, majd bedobta a szemetesbe.

Pár másodpercre behunyta szemét, és sóhajtott. Újra közeledik a sötétség. Az a borzasztó kellemetlen, bágyasztó homály, ami időről időre előlopakodik, és magába zárja. Gyomra mélyén érezte a szorongást, és tartott az ismeretlentől, hogy valami bánat szakad rá. El kell zavarnia, mielőtt újra beléje mélyeszti a karmát.

A tükörképére nézett, elszántan összeszorította a fogát, és azt mondta:

– Ugyan. Szedd… össze… magad! – Azután felvillantotta a jól ismert Kate Andrews-mosolyt, és kinyitotta a lakókocsi ajtaját.

Dougie, a sofőrje, a fekete Mercedes mellett állt, és kávét ivott a folyton nála lévő termoszból. Odakiáltott neki.

– Segíthetek bármit vinni, tündérlány?

– Csak a sajgó fenekemet.

– Megoldjuk.

– A jó öreg, úriember Doug.

Dougie is nevetett, kicsit talán túl hangosan. A filmes stáb évődése időnként kimerítő. Mindig fenntartani a „jó cimborák együtt látszatot, folyton vidámnak lenni, tréfálkozni, állandóan „belevaló módon viselkedni. Elképzelte, mit mondhat Dougie a feleségének vagy a többi sofőrnek. Igazi gyémánt ez a Kate Andrews. Egyetlen rossz szót nem hallani róla. A földön jár, a szíve aranyból van, és a humora is félelmetes… Tudta, hogy milyen fontos Dougie jó véleménye. Sosem tudni, hogy mikor szorulhat a segítségére.

Mindent beleadott, és igyekezett nagyon vidámnak látszani.

– Induljunk hát, Douglas. Vigyél haza, és ne kíméld a lovakat!

Negyven perccel később mélyen aludt az autó hátsó ülésén. Mindig aludt hazafelé. Dougie ismerte a gyakorlatot: tíz perccel a megérkezés előtt felébresztette, hogy még egy cigit elszívhasson.

– Kate… – suttogta. Nem akarta megriasztani. – Már nem vagyunk messze.

– Hm.

Nyújtózkodott, ásított, és várta, hogy Dougie megtegye az ilyenkor szokásos megjegyzését: „Csak óvatosan! Ha sokáig így maradsz, az összes légy berepül a szádba."

– Mennyi az idő?

– Negyed múlt, álomszuszék.

Benyúlt táskájába a cigiért, egyet kivett, meggyújtotta, gyorsan lehúzta az ablakot, kifújta a füstöt, és élvezte az arcát érő, megnyugtatóan hideg levegőt. A chiswicki forgalomban csak lassan lehetett haladni. Imádta az estének ezt a részét, hogy sötétben mehettek el a házak előtt: az emberek nem húzzák be a függönyt, bent ég a lámpa, így önkéntelenül is bepillantást engednek életükbe az arra elhaladóknak.

– Elnézést, hogy dohányzom az autódban, Doug, ez igazán önző viselkedés a részemről.

A férfit egész meglepte ez a rá nem kifejezetten jellemző alázat.

– Semmi gond, aranyom. Amit a szem nem lát…

A forgalom újra megrekedt. Kate benézett egy földszinti lakás utca felőli szobájába. Egy nő ült bent egyedül, előtte üres tányér, és a tévécsatornákat váltogatta a távirányítóval. Egy idő után feladta, áthajította a távkapcsolót a helyiségen, és fejét két tenyerébe temette. A szomszéd házban egy pár veszekedett. A nő felemelte karját, mintha ellenkezni akarna, és a férfi csak a fejét rázta. Úgy tűnt, hogy beszélni próbál, de a nő nem engedte szóhoz jutni. Az autó lassan továbbment. Három házzal arrább két nő nevetett valamin; egyikőjük egy levélből olvasott, és a szemüket törölgették örömükben. Az örömből ölelés lett. Az ölelésből csók.

– Jól vagy, Doug?

– Ismersz már eléggé. Nem panaszkodhatom.

Nem panaszkodhatom, nem szabad zsörtölődnöm, rosszabb is lehetne – csupa közhely, amit az emberek mondogatnak, kendőzve a fájdalmukat, és egyetlen szóval sem árulják el, hogy mit éreznek magukban, mennyire feldúltak. Hacsak nem így van valójában. Talán egyedül csak ő ismeri ezt az üres és lélektelen állapotot, amely akkor fogja el, amikor a legkevésbé számít rá.

Milyen lehet normálisnak lenni?, tűnődött el. A világ mit tart normálisnak? Dougie feleségére gondolt. Dougie felesége egész biztosan normális. Kedden fodrászhoz megy, szerdán aerobikra, csütörtökön találkozó a lányokkal (Dougie felesége „lányoknak" hívná őket, annak dacára, hogy az átlag-életkoruk hatvankét év), pénteken currys vacsora Douggal, hacsak a férfi nem dolgozik – itt vannak ezek a televíziós show-műsorok, egész nap a sztárokat furikázza ide-oda, áldott jó lélek. Dougie felesége a szombatot az unokákkal tölti, vagy vásárolni megy a menyével, és remek ebédet készít vasárnap. Minden vasárnap. Dougie felesége talán részmunkaidőben dolgozik egy ajándékboltban vagy cukrászdában, és minden évben már október elsejére elvégzi a karácsonyi bevásárlást. Kate is nagyon szeretett volna normális lenni. Hogy ne kelljen túl sokat tépelődnie, vagy figyelnie a fejében cikázó megjegyzésekre, hogy sosem elég jó, nem viselkedik elég természetesen, egyenesen használhatatlan, csúnya és kövér.

– Mit tervezel a szabadnapodon? – szakította félbe Dougie a gondolatait.

– Semmi különöset, hála istennek. – Belenyúlt a táskájába, hogy kivegye a naptárát. – Sokáig alvás, finom reggeli a Carlo’snál, talán egy kis masszázs a… Ó, a francba. – Meglátta a másnapi oldalt, és ott volt a bejegyzés, amely most rávigyorgott a lapról. Kikapta telefonját a táskából, és a kijelzőn megkereste az ügynöke számát.

– Elígérkeztél valahová? – kérdezte Doug.

– Úgy tűnik. – A hívást fogadták. – Cynthia, én vagyok az. Elnézést, hogy ilyen későn hívlak, de semmit nem tudok erről a holnapi dologról. Csak annyit írtam fel, hogy „iskolai látogatás". – Igen, kedves, a te régi iskoládban.

– Tréfálsz?

– Egyáltalán nem. Hét tízkor indul a vonatod a Euston pályaudvarról. Már jó fél éve meghívtak, és most nagyon izgatottak.

– Miért nem emlékszem rá, hogy ebbe beleegyeztem? Edinburgh! Az ég szerelmére, Cynth!

Cynthia Kane már több mint tizenöt éve volt Kate ügynöke. Hozzászokott Kate változó temperamentumához, és hogy nem hallgatja meg a tájékoztatásokat, utána pedig azt állítja, hogy nem mondták el neki. Sosem sértődött meg.

– Azt akarod, hogy töröljem?

Kate sóhajtott. Az volna a legjobb, de lélekben tudta, hogy az nagyon udvariatlan lenne.

– Nem, nem kell. Sajnálom. Csak arról van szó, hogy rám fért volna egy szabadnap.

Cynthia letette a telefont, de előtte megígérte, hogy utánanéz, beiktathatnak-e pár nap szünetet a forgatás menetébe, hogy Kate valamennyi pihenőhöz jusson.

– Köszönöm, Cynthia. – Kate sóhajtott, és kinézett az ablakon. Tudta, hogy Dougie mit fog most mondani, ami nem is maradt el.

– A hétvégén sem lesz nyugalom, mi?

– Nem panaszkodhatom, nem szabad zsörtölődnöm, rosszabb is lehetne… – Dougie nem vette észre a kijelentésben lévő szarkazmust, ő nagyot szívott a cigarettából, és akkor dobta ki az ablakon, amikor bekanyarodtak az utcájába.

2.

A 29-es számú lakásban Matt Fenton vörösbort töltött egy nagy edénybe, amelyben csili készült. A rajta lévő fodros kötény ellenére is kifejezetten férfias benyomást keltett. Világosszőke haja és skandináv vonásai csak javították egy olyan harminchét éves apának a kinézetét, akinek érzései is vannak. Lánya, Tallulah figyelte. A kislány a lefekvés előtti tejet itta, és kitömött pandamackója, Panda, ott volt az ölében.

– A mama miért nem készít soha vacsorát?

Tallulah ötéves volt. A papa lánya.

– Mert túlságosan elfoglalt, hogy elég pénzt keressen, amiből neked csokoládés zabpelyhet és fagylaltot tud venni. – Lehajolt, és felkapta a gyermeket. – És most, ifjú hölgy, itt a lefekvés ideje. Neked is és Pandának is.

– Pandának nem ízlett az uzsonna, amit adtál neki.

– A panaszokat írásban kell benyújtani a vezetőségnek.

Éppen a lépcső tetejére értek, amikor kinyílt a bejárati ajtó.

– Helló!

– Mami!

Kate ledobta a táskáját és a kabátját.

– Szervusz, gyönyörűség! – kiáltotta Matt.

– A két kedvencem széles e világon! Erre innom kell.

Ahogy felesége kiment a konyhába, Matt megpróbált nem tudomást venni az enyhe bosszúságról, amit érzett. Kate-nek szokása volt, hogy a pohár vörösbort minden másnál fontosabbnak tartsa, még annál is, hogy lefekvés előtti puszit adjon az ötéves lányának.

– Találkozni akarok a mamival!

– Először most inkább ágyba duglak, és utána ráveszem, hogy jöjjön, és olvasson neked mesét.

– Jó lesz. – Tallulah jobban szerette, ha a mama olvas neki mesét, mert ő olyan vicces hangon tudja elmondani.

A konyhában Kate egy hajtásra megitta a pohár rioját, és újabbat töltött; Matt előtt úgy tesz majd, mintha az lenne az első. Amikor férje bejött, éppen a csilit kóstolta meg.

– Hm. Ez igazán finom.

– Azt akarja, hogy mesét olvass neki.

– Jó, csak egy másodperc.

Megcsókolták egymást. Kate belefúrta arcát a nyakába, és egy pillanatra behunyta szemét. A férfi átölelte, beszívta haja illatát, a hajlakk, a cigarettafüst és a nagyon drága parfüm ismerős elegyét. Érezte, hogy a felesége gondolatai teljesen másutt járnak.

– Ma eladtuk a Berlotti-képek másolatait. Egy hackney-i étteremnek.

– Remek. – Újabbat kortyolt a borból, még mindig lehunyt szemmel.

– És utána Lulával jó két órán át terveztem a tortádat. De pszt! Ez titok.

Kate mosolygott, és elhúzódott tőle.

– Azt hiszem, hogy jobban szereti mások születésnapját, mint a sajátját.

– Tudom, és most különösképpen izgatott a tiéd miatt, még úgy is, hogy mondtam neki, a hölgyek egy bizonyos életkor után szívesen elfeledkeznének róla.

– Egek, ez lennék most én – „hölgy egy bizonyos életkor után"?

– Számomra továbbra is te vagy a legklasszabb csaj. – Megpuszilta a bal fülét. – Jól vagy?

– Aha.

Nem volt jól. Matt már ismerte a jeleket.

– Megyek, és megnézem Lulát.

Matt követte, ahogy ő a pohár borral a kezében felment a lépcsőn.

Tallulah már elszundított, és álmában szorosan ölelte Pandát az apró kezével. Kate megállt az ajtónál, és az alvó kislányát nézte, amikor Matt csendben mögéje lépett.

– Olyan elragadó gyerek – Kate hangját alig lehetett hallani.

Matt megfogta a kezét, és csak csendben álltak ott. Figyelték a kislányt. Szeretettel.

– Mit akarsz csinálni a születésnapodon? – suttogta. – Folyton ezt kérdezi.

– Ó, nem is tudom. Bizonyára filmfelvételem lesz. – Egy pillanatra elgondolkodott. – Bárcsak el tudnánk menekülni valahová. Csak mi hárman.

Matt ránézett.

– Csak nem kezdesz megint szomorkodni, kicsim?

Felesége nem viszonozta a pillantását.

– Nem, persze hogy nem.

– Megmondanád, ha erről lenne szó, ugye?

– Őszintén mondom, hogy jól vagyok. Csak maga a gondolat, hogy egy évvel megint idősebb lettem, ez minden. Neked nincs ilyen gondod. Gyakorlatilag még mindig a harmincas éveid közepén jársz. – És még mielőtt Matt kifejthette volna az ezzel kapcsolatos gondolatait, Kate témát váltott. – Holnap lesz az a bizonyos dolog az iskolában.

– Tudom. Felírtad a naptárba. Kiviszlek az állomásra, ha akarod.

Kate kicsit habozott.

– Gyere velem! – Ez inkább volt könyörgés, mint kérés.

– Akkor lesz Lula kis koncertje, emlékszel? Egyikünknek ott kell lennie.

– Civakodni akarsz?

– Hogy mi? Ugyan már. Ne butáskodj! Nézd, tizenkettőre Edinburghban leszel, és nyolcra visszaérsz. Holnap estére foglalok magunknak egy asztalt a Porto’sban. Jó lesz?

– Ez a rohadt iskola. Csak azért hívnak meg, mert híres vagyok.

– Nos, igen. Azt hiszem, hogy ez a dolog lényege. Büszkélkedni akarnak veled. Láthatjátok, hogy milyen sokra vitték a North Park Általános Iskola diákjai.

– Ne mondd meg a mamámnak, hogy elmegyek. Iszonyú dühös lesz rám, hogy nem látogatom meg.

– Nem tehetsz mindent egyszerre, édesem. – Matt megsimogatta az arcát. – Ne aggódj! Eszel a remek csilimből, és korán lefekszel. Ez minden, amire most szükséged van.

Nemcsak ez volt, de akkor Kate igazából nem tudta, hogy mire van szüksége. Hagyta, hogy Matt kézen fogja és levezesse a lépcsőn, távol tartva tőle a fojtó homályt, amely már melegített a sarokban, és készült lecsapni rá…

* * *

Aznap éjjel az ágyban Matt azt álmodta, hogy egy beázó tetőt próbál megjavítani, és ott áll egy betonkeverő mellett – zutty-puff-zutty-puff –, de valahányszor betömött egy lyukat, mindig egy újabb vált láthatóvá. És a betonkeverő folyton dolgozott: zutty-puff-zutty-puff.

Felébredt, levegőt is alig kapott, remegett, és kétségbeesetten próbált rájönni, hogy hol van. A hálószobában. Még szerencse. Ez jó, de a zaj még mindig hallatszik, zutty-puff-zutty-puff. Ránézett az ágy másik felére, de Kate nem volt ott. És akkor jött rá, hogy honnan jön a zaj…

Hat éve éltek már az otthonukban. Akkor költöztek be, amikor Kate terhes volt Tallulah-val. Addig bizonyára nem engedhették volna meg maguknak, de Kate éppen akkor fejezett be egy jövedelmező sorozatot az Egyesült Államokban, tehát volt mit a tejbe aprítaniuk. Egy nagyszerű, a huszadik század tízes éveiben épült ház Chiswickben: már az első pillantásra beleszerettek.

Semmit nem kellett csinálni vele. Még a gyerekszoba is készen volt, és várta lakóját. Egyetlen dolog hiányzott: Kate edzőtermet akart. Ebből nem engedett. És az átalakításra egyedül az a helyiség jöhetett szóba, amelyet Matt dolgozószobának