A különös végrendelet

By Fáy András

Csörgey tanácsos azzal a feltétellel hagyja vagyonát fiára, hogy az „egy lánykát nézzen ki magának, vagy szép legyen anélkül, hogy gőgösködjék, vagy tanult legyen anélkül, hogy azt untalan fitogtassa”. Károly szerelemes lesz Ránky  Klárcsiba, de a f

• Language: Magyar
• Publisher: Fapadoskonyv.hu Kiadó
• Release date: Mar 9, 2016
• ISBN: 9789633449561

Book preview

FÁY ANDRÁS

A KÜLÖNÖS VÉGRENDELET

Honlap: www.fapadoskonyv.hu

E-mail: [e-mail]

Borító: Szabadi Bálint

978-963-344-956-1

© Fapadoskonyv.hu Kft.

Csörgey tanácsos egy nagyot prüsszentett – s megholt. Prósit! Kiált szívességgel az ágya fejénél ülő testvére, az öreg Csörgey ezredes, ki viszont köszönetet nem kapván, aggodalmasan tekint öccsére, s ennek merevedett szemein a halál zászlóját látva, kiütve, ijedten ejti Bethlen Gábor-korabeli izmos pipáját, a lábainál hortyogó mopszlira.

Kiszenvedtél tehát jó öcsém! – szól fojtott hangon az ezredes; befogja jobbjával testvére szemeit, baljával pedig, barázdás arcain lepergő könnyeit törli. Menj békével kedves öcsém! S készíts az ismeretlen földön számomra is kvártélyt, követlek nemsokára!

Oda van szegény! Ezt kiáltja agg húgának, Margit kisasszonynak eleibe, ki kedves ölebének sikoltására, lélektelen tört a harmadik szobából elő; oda van szegény!

Uram ne hagyj el! Hát mi lelte? – kérdi visítva a kisasszony, s ölebéhez riad. – Már tudom megint az az átkozott nyolcágú sarkantyú.

Frakk! – kiált bosszúsággal az ezredes, ki ezt a köntös-nemet soha sem szívelhetvén, nevén szokott káromkodni, s ez csalhatatlan jele haragja kitörésének; frakk! Ez van oda! – mondja, s az ágy felé mutat.

Ez is? – kérdi csodálva Margit, s csakhamar megered szemének zápora. – De könnyei a megboldogult tanácsost illeték-e, vagy a pipa-májat kapott mopszlit? Mind ez ideig titok a tudósok előtt.

Elég az hozzá, hogy csuklások között sír; mire az orvos is – ki az oldalszobában Don-Quichottot olvasá – berohan, s megértve paciense dicsőülését: lehetetlen! – kiáltott, s üteréhez kap. Ennek lehetetlen még meghalnia! Az én számolásom szerint még két hónapig –

Kőhordtát! Tán csak nem gondolja ön, hogy megfojtottam öcsémet?

Isten őrizz, domine illustrissime! – de én valóban fel nem foghatom – én mindent elkövettem ezért a drága szövétnek élesztgetésére, s dicsekedés nélkül legyen mondva, már félév óta injuriázom vele a halált. Méltóztassék azt nekem kegyesen megengedni nagysád, hogy egy különös értekezésben, napfénynél világosabban mutathassam meg kollegáimnak, hogy tanácsos úrnak még lehetetlen meghalnia. A becsület előbbvaló mindennél!

Isten hírével! – felelt bosszúsan az ezredes, s egy ablakban hátat fordított az orvosnak.

Nem sokára megszólaltak a harangok; az ezredes sűrűbben törli könnyeit, a kisasszony pedig az illendőség szertartásához képest olyan jajveszékeléshez kezd, hogy a cselédségen kívül, még az udvar agarai is accompagnirozásra indítatván, csakhamar olyan siralmas gyászt ölt az egész Csörgey-udvar magára, mint amilyenben megvétele alkalmával egykor Trója lehetett.

A boldogult tanácsos, kinek elhalását, egymás után három szerencsétlenül választott nő folytonos működése készített elő, leggazdagabb embernek tartották a maga vidékében. Helyén volt éltében, erszényén kívül mind a szíve mind a feje; csakhogy nejeivel folytonos örök háborúi, szíve körül jéghártyát vontak, fejét pedig egész a különcködésig elmakacsosították. Sok véleménye és tette volt, mikre Margit s a szomszédság nagyobb része főt csóvált ugyan, mert gyakran maga után szakította az ajtót; de mindazokban nyilván kicsillogott a józanész és jó szív arany érzete. Béketűrése kívülről szinte a hidegvérűséggel volt határos; de belülről lassú emésztődés dúlta keblét; mit első nejének testvére, a mi Margit kisasszonyunk, két utóbbi nejével ujjaskodásai által szüntelen élesztgetett, nem különben miként Vesta tüzét hajdan, annak felszentelt papnői élesztgették.

A nőtlenkedő öreg ezredes szórta a frakkokat, a mint öccsét mindegyik házasságánál újra bukni látta. – Miért nem hagysz fel a nőkkel, jó öcsém – mondta, midőn látod, hogy nincs hozzájuk szerencséd? Csak botor liba szokott menni azon szérűre vissza, mellyen egyszer lábát törték.

Mindenkinek megvan a maga átka, édes bátyám! – felelt mosolyogva neki a tanácsos. – Hol